KÓSÁNÉ KOVÁCS MAGDA EMLÉKÉRE

Írtam ide egy posztot, ezzel tisztelegve a szocialisták és a DK vitathatatlanul legtisztességesebb és legtehetségesebb tagjának emléke előtt.
A poszt szőröstül-bőröstül eltűnt, ki tudja miért.
Legyünk jóindulatúak, tulajdonítsuk ezt a blogger felületének éppen folyó átalakításának.
Talán ez is az ok, hiszen egy még meg sem írt, közzé sem tette posztomnál is négy hozzászólást és százegy megtekintést mutat a szerkesztőfelület...
Nem írom meg újra a posztot, helyette kérlek, olvassátok el egy kilenc évvel ezelőtti írásomat, ebből talán kiviláglik, hogy régebben sem volt kétséges, mennyire rátermett, okos és tiszteletreméltó volt a baloldal közszeretetnek örvendő politikusa.
Sokan szerettük őt.
Nyugodjék békében...

https://www.pupublogja.hu/2011/06/kosane-levele.html

KIVERED, VAGY SZOPSZ?

Index: Fexik, kussol!

Orbán boldogan röhög a markába, a libernyákokban az Úr számára kedves ellenfeleket utalt ki neki, emellett csak külföldön bír el kettőt-hármat a hátán, itthon az egész libernyák tábort a hóna alá csapja, majd a momentumosokat a fogai közé szorítja és így táncolja a rókatáncot, merthogy fontosak számára a népi hagyományok is.
Tegnap megint alkotott az ellenzék, amelyik éppen időben kezdett el dolgozni azon, hogy üzembiztosan veszítse el a következő választásokat, pedig már éppen úgy nézett ki, hogy kifut az időből.
Elképedtem: vannak az általam preferált politikai oldalon emberek, akik e tüntetés szervezőiben látják a reményt Orbán maffiaállamának lebontására?
Szánalmasan amatőr ügy ez, mintha egy Mucus néni által trenírozott alsótagozatos iskolai tánccsoport szeretné legyőzni a Bolsoj Balettet ...
Einstein írta, hogy az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.


Ami különösképpen felháborított, az a Momentum agresszív pofátlansága.
Egy ilyen helyzetben, ilyen horderejű ügyben egyszerűen nem szabadna már önállóan  megjelenni, mert ez már megint az ellenzék széthúzásának képzetét idézi fel.
Itt erőt kellene mutatni, és tízezer ember Budapesten nem erő, hanem erőlködés, itt egy tüntetés százezer embernél kezdődhetne, ha nem egy önképzőkör szervezné.
Emellett - ha már - akkor legalább  olyan helyre kell szervezni, ahol - ha már csak tízezer embert vagyunk képesek mozgósítani - a tízezer húszezret mutat.
Kellemes nyáresti sétát meg fel tud venni a média a Margitszigeten is.
A sétáltatás különben is eleve kizár egy meglehetősen komoly réteget - az idősebbeket, betegeket - a részvételből, és lehet, hogy a Momentum "politikusainak" ez újdonság, de a társadalomban több a közélet iránt érdeklődő ilyen ember van, mint politizálást felvállaló egyetemista.
És az ő szavazatuk éppen annyit ér, mint a generációkra visszamenőleg félénk és megalkuvó  kispolgár felmenőik által motivált fiatalok ki tudja kire adott szavazata.
Mindenki nyugodt lehet, hogy a Beszari hivatalát olyan helyre és úgy tervezték, hogy a környéken ütőképes tüntetést ne nagyon lehessen szervezni, csak egy gondjuk volt a tervezőknek - a szűk tér miatt nem fért el a harckocsiakasztó árok, mint a Parlamentnél...
Anno védekezhettünk azzal, mikor a romlatlan fiatalokat emlegettük, hogy még nem ismertük a Fideszt, de ma már illene felismerni ugyanazt a gátlástalan nyomulást, kirekesztő magatartást, önteltséget, melyet aztán később oly nagyon megutáltunk Orbán maffiózóinál.


Az ellenzék pártjai pedig boldogan asszisztáltak ehhez a mocskos kis trükkhöz, pedig érdemes lett volna hagyni, hogy pofára essenek a lila ködben utazó ifjak és a mögöttük álló erők, akikben nem túl nehéz felismerni az illibernyák Pocak szekértolóit.
Ha a többi párt és az újságírók, valamint bánatos hozzátartozóik magára hagyja ezt a tüntetést, akkor lehetett volna a résztvevőknek akár szalonnát is sütni egy virágcserépben gyújtott tábortűz körül.
Érdekes, amikor az SZDSZ szavatossága lejárt, már készen várta az örökséget az LMP, és amikorra kiderült, hogy velük még véletlenül se lesz más a politika, akkorra itt van nekünk az Újfidesz, mely leginkább csak az ellenzék belső szétverésére alkalmas.
Hála istennek, elég tehetségtelenek, aki tehetséges volt és gyárilag demokratikus gondolkodású közülük, az kint van Brüsszelben.
Lehet, nem véletlenül, láttunk már ilyet, Szanyi kapitánynak hívták, az ilyenek jobb, ha nem zavarják a hazai munkát...
Mindenesetre  emlékezni lehetne a spanyol polgárháborúra, ahol Franco négy hadoszloppal támadta a köztársaságiakat, ötödik hadoszlopa pedig a köztársasági erőkön belül vitézkedett.
Ideje lenne már leszámolni az illúziókkal, és a beépített ügynököket harcostársak helyett ellenfélnek - ellenségnek tekinteni, és úgy is kezelni.


Persze az attrakció végén a tüntetés felszállt egy villamosra és békésen hazamasírozott, még csak nem is nagyon ordibáltak, még jelszavaik sem voltak.
Pedig tudomásul kellene végre venni: ha igaz a bon mot, mely szerint O1G, akkor innentől már csak két utunk van: ki kell verni, vagy szopás van.


Lehet választani.


:O)))

A LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBBIKA

Természetesen az angolszász típusú parlamentáris demokrácia.

Vagy nem, de ennek kétségbevonására esélyünk sincs, mert azonnal felzeng a kórus, mely fennhangon hirdeti, hogy a rendszernek vannak ugyan hibái, de jobbat eddig még nem találtak ki ennél, és a vitathatatlan tekintélyű Churchillre mutogatnak, aki természetesen a saját szempontjai szerint értékelte a társadalmakat.
Kissé csökkenti ennek mindenkire kiterjedő értékét egyrészt az a tény, hogy nevezett államférfi Marlborough hercegének leszármazottja volt, az 1000 hektáros parkban lelhető Blenheim kastélyban született, ez pedig arra enged következtetni, hogy lehetőségei és érdekei nem minden esetben estek egybe a bátonyterenyei zsellér - ma közmunkás -  lehetőségeivel és érdekeivel.
Mellesleg Churchill azt mondta, hogy a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, melyeket már próbáltunk, de ő ötven éve halott, és a világ rengeteg dologban megváltozott, így társadalomszervezés területén is, jóllehet, azt hiszem, ha élne, még mindig tarthatná állítását.
Én már nem vagyok ennyire elragadtatva sem az angolszász modelltől, sem annak demokrácia-értelmezésétől, sem a világ mai állapotától.


Természetesen minden társadalommal kapcsolatos állítást csak megfogalmazásának időpontjának ismeretében és kora társadalmi körülményei között értékelhetünk többé-kevésbé helyesen.
Hogy úgy mondjam, könnyű volt Sztálin árnyékában polgári demokratának lenni, a terror sehol nem jó ajánlólevél a békés állampolgár számára.
Azt se felejtsük el, hogy az Atlanti óceán medre vérrel volt csordultig a kapitalizmus kialakulásának hajnalán, komplett földrészekről irtották ki az őslakosságot - többnyire a kereszt jegyében - és az emberi jogok még fogalom szintjén sem léteztek.
Volt viszont rabszolgatartás, ami gazdaságilag felettébb hatékonynak bizonyult.
Hogy ezt a modellt erőltetik a nyugati világ prominensei, ennek oka történelmi hagyományaikban keresendők.
Ők egy ilyen társadalmi rendszerben szocializálódtak és hallatlanul büszkék arra, hogy elérték, hogy bírói ítélet nélkül ne csapathassa le embertársaik fejét a szuverén, és pár évszázad alatt azt is, hogy meghatározott időszakonként kiválaszthassák, hogy kik képviselik az őket nyúzó, időnként a háború poklába küldő embertársaik érdeket - saját érdekeiknek hazudva azt.
Persze csak saját népük részesül ilyen kedvező elbírálásban, más népek polgárait esetenként dicsőség irtani, hogy azok erőforrásait, piacát elvegyék, így növelve azok hatalmát, akik a vagyont a kezükben tartják.
Aki az általuk szentesített elvekkel ellentétes elveket képvisel, azokat démonizálják, kirekesztik, rosszabb esetben meggyilkolják, legfőképpen azokat, akik veszélyeztetik magántulajdonukat, ami nem azonos a vitrinjeikben tárolt porcelánfigurákkal, és az eljegyzési gyűrűkkel.
A magántulajdon azokat az anyagi eszközöket jelenti, melyek alkalmasak a más emberek munkája által létrehozott értékek elsajátítására.
Tulajdonosaikat meg is értem, hiszen az ember irigyebb a kutyánál is, emellett szereti, ha kiélheti mohóságát, hiszen oly közel áll még az állatvilághoz.


A szocialista kísérlet azon alapult, hogy az ember felismeri saját érdekeit, felismeri azt, hogy jobb, ha a társadalom erőforrásai és meghatározó termelési eszközei köztulajdonban vannak, mint ahogy az sem baj, ha a segítségükkel előállított termékekből képződő nyereséget az az állam osztja el, melynek elsőrendű törekvése polgárainak jóléte.
Ez a kísérlet ma is folyik, és bár igaz, hogy errefelé kudarcot vallott, de a világ más részein milliárdok vesznek részt benne, hogy milyen eredménnyel, az majd kiderül, lehet párszáz év múlva, de a társadalmak formálása sehol nem ment rohamtempóban, miért éppen most menne?
Amúgy elméleti síkon sem értem, hogy miért lenne jobb egy olyan társadalom, melyben a vagyon jelentős része kevesek kezében összpontosul annál a társadalomnál, mely a közösségi tulajdont részesíti előnyben.
Hiába, az ember képtelen adott méreten túl gondolkodni, például ha megkérdezed tőle, hogy akarod-e, hogy a bográcsban levő pörköltből a hús egy része a tied legyen, máris összefut szájában a nyál, de ha azt érdeklődöd meg, hogy akarod-e, hogy az ország vagyonából részesedj, akkor mindjárt eszébe jut a nők várható társadalmasítása és ezt összefüggésbe hozza imádott Julcsájával, majd kirohanásokat intéz a rohadt komcsik ellen.
Mondhatnánk, hogy aki hülye, haljon meg, de - sajnos - viszi magával az értelmeseket is...
A klasszikusok már százötven évvel ezelőtt megmondták, hogy a termelés feltételei sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a tudat, ami felettébb sajnálatos, mert mára tisztán látszik, hogy infantilis idióták játszanak az atombombával, sík hülyék szennyezik élhetetlenné és mérgezővé a környezetet, és ez egyaránt így van nagyban és kicsiben, földrészek és családok szintjén is.
De ettől még az angolszász parlamentáris demokrácia nem mindent megváltó recept a világ bajaira, az írástudatlan afgán tálib és a szomáliai törzsi varázsló éppúgy halálos veszély az emberiségre, mint a magyar fajankó, aki képtelen felülemelkedni a lótolvaj mentalitáson, mikor a sors nagy röhögések közepette a kezébe nyomja egy ország kormányrúdját.
A kötelező olvasmányok közül semmiképpen nem célszerű kihagyni Arany Jánostól A nagyidai cigányok című hőseposzt - igencsak magunkra ismerhetünk hőseiben - sajnos...

A mai állapotok a kapitalizmus zsákutcájának utolsó párszáz méterét tükrözik, az emberiség, ha fenn szeretne maradni kénytelen lesz sürgősen modellt váltani.
Ha tovább folytatja a Föld kizsákmányolását, az emberiség kihal.
De addig rögös út vezet, szenvedéssel és vérrel kell gyermekeinknek és unokáinknak fizetniük elődeik szűklátókörűségéért, az emberi mohóságért, kapzsiságért, a tengernyi igazságtalanságért, az ostobaságért.
Magyarország ebben a történetben elhanyagolható tétel, csak nekünk számít, igaz, nekünk az életünk ez a szerencsétlen ország, melynek beteg vezetője azt hiszi, hogy képes egyedül is legyőzni a történelmet, a természetet, és képes egyedül megnyerni a jövőt.
Sajnos téved, és ennek árát leszármazottainknak kell megfizetniük, hacsak még időben világgá nem kergetjük őt nálunk és eszmetársait szerte a világon.
Nem egyszerű feladat.

:O)))

MINT A KÁDÁR-RENDSZER? - LÓSZART, MAMA!

Néha sikítófrászt kapok, amikor közéleti szereplők, de az ismerőseim közül is néhányan szent meggyőződéssel kijelentik, hogy Orbán rendszere éppen olyan, mint a Kádár-rendszer.
A fiatalabbjának még elnézem a dolgot, merthogy ők azt böfögik vissza, amit szellemi kihívásokkal vesztes csatát vívó felmenőiktől hallottak, de az idősebbjét teljes szívemből szánom, hiszen akit az Úr el akar veszejteni, annak elveszi az eszét.
Más kérdés, hogy némelyiküknek nem is volt…
Azt hiszem, hogy egy politikai rendszert elsősorban és szinte kizárólag az minősít, hogy mit tudott adni az ország népének, a rendszer vezetőit pedig az, hogy mit tudtak kihozni az ország javára koruk gazdasági-politikai adottságaiból, és akkor még nem is beszéltünk személyes tulajdonságaikról, tehetségükről, szándékaikról – bár utóbbi inkább csak árnyalja a képet.
Ha össze szeretnénk vetni a két rendszert, hát meg kell állapítanunk, hogy a közöttük nincs egy fikarcnyi egyezőség sem, hogy úgy mondjam, ég és föld a különbség, a névadók között pedig még nagyobb a távolság, nevezetesen Orbán Kádár cipőfűzőjéig sem ér fel.

Kádár rendszerében az ország vagyona, erőforrásai saját kezünkben voltak, méghozzá túlnyomó többsége valamilyen közösségi tulajdonban.
Aki ezt nem értené, az próbálja meg elképzelni, hogy a Balaton partján épült szállodákban minden magyar állampolgárnak tulajdonrésze volt, még ha csak tízmilliomod résznyi – viszont minden vagyonelemben, különféle tulajdoni formákon keresztül.
Most nincs, mert ami nincs külföldi tulajdonban, az strómanjain keresztül a Szent Család tulajdonában van, de így van ez a termelőüzemek tekintetében is.
Akkor létezett ipar, voltak világszínvonalú termékeink, voltak exportképes magyar termékek, ma meg nincsenek, hacsak nem számítjuk Kovi pornófilmjeit.
A magyar ipar – különösen a nagyipar – megszűnt, a klasszikus munkásosztályt szétzavarták, ezzel egy koszból szétverték a szakszervezeteket, a munkásokat meg odadobták egy olyan vállalkozói rétegnek, mely a profitját elsősorban az olcsó – nagyrészt fekete – munkaerőből realizálta.
Ma nagyipari munkásság legfeljebb a multik üzemeiben van, igaz, ott a magyar viszonyokhoz képest megfizetve, de messze elmaradva az adott cég által anyaországi dolgozóinak fizetett munkabérektől.
A kisvállalkozók és a sufniüzemek bejelentés nélküli, vagy félpénzre bejelentett ipari zselléreiről ne is essen szó.
Nincs cukorgyárunk, nincs növényolaj-iparunk, a multi megvette, aztán bezárta, mert csak a piac kellett neki.
Ma csak főtereket kövezünk meg stadionokat építünk, a buszokat meg használtan importáljuk innen-onnan.
Valaha tudtunk vasúti kocsikat gyártani, ma ha gyártunk is, más keres az üzleten.
Az érdekvédelem helyzetét pedig pompásan mutatja a Suzuki álláspontja, mely mellesleg sehol máshol Európában nem állná meg a helyét.

A Kádár-rendszerben a nettó költségvetési befizető mezőgazdaság (Ilyen – rajtunk - kívül csak Új-Zéland volt…) helyzete is siralmas, a fő mezőgazdasági termék a területalapú támogatás.
Miközben a rendszerváltás idején jobbról leporolták a soha meg nem valósult kert-Magyarország elképzelését, szétverték a nagyüzemi mezőgazdaságot, vele együtt a magyar falut is.
A nyugdíjjogosultság megszűnt, a föld, mely a Kádár-rendszerben is a paraszt tulajdona maradt, mára már egy új társadalmi réteg kezébe került, a mezőgazdasági termékek feldolgozása részben megszűnt, részben bankárok és a Szent Család és vazallusai kezébe került.
Hol van már a Kádár-kor, mikor minden magyar állampolgárra jutott egy disznó?
Ma Karácsony azért megy utolsónak a disznótorba, mert sokáig kell keresgélnie, míg talál végre egy döglött disznót - a legnagyobbak igen virulensek, és folyvást azon dolgoznak, hogy disznósajttá dolgozzák fel eltartóikat.

Kádár korában az egészségügyi ellátás állampolgári jog volt, és igaz, hogy létezett a hálapénz, de nem kötelező jelleggel.
Volt közbiztonság, saját törvényeit a rendszer rigorózusan betartotta, virágzott a kultúra, egyetlen jelentős mű sem került elő a rendszerváltás után, és a művészt megbecsülték, ma meg mindenféle lófejű, tepsiszájú buta luvnyából csinálnak idolt a fiatalság számára.
Kádár és Orbán egy napon említése talán azt a célt szolgálja, hogy tudat alatt összekapcsolja azt, aki a népéért élt azzal, aki a népe kifosztásából él.
Ebben az országban Kádár alatt a legszegényebb cigány gyereke is tanulhatott, segítették ezerféle módon, ma meg a legokosabbakat is visszarugdalják a putriba, merthogy újratermelődtek a szegregátumok, a nyomortelepek.
Emlékszem, egyszer egy kollegám zsidózgatni kezdett a munkahelyen, utána ezerrel kérte a bocsánatot, mert nem csak illetlenség volt, de az állam szankcionálta is az antiszemitizmust, rasszizmust – de bevallom, gyerekként nem is érdekelt bennünket a származás, egyszerűen nem volt téma.

Szóval, nem kellene buta párhuzamokkal operálni - attól, hogy te is jártál körömcipőben, meg a Rákóczi téri durva is, te még bőven lehettél vesztaszűz…
Kádár a magyar nép nagy szerencséje, aki kihozta az ország lehetőségeiből a maximumot.
Orbán ellopta és ellopja amit a bamba nép eltűr, miközben a hazafiságra és a nemzeti érzéseidre apellál, jobb híján, merthogy mára az maradt csak az ország hajdani jóhíréből, elismertségéből, tekintélyéből, sajnos.

Kádár adott harminc jó évet a magyarnak, Orbán elvett legalább ennyit, hát legyünk észnél a hasonlítgatásnál, ha javasolhatom.
Már csak leszármazottaink érdekében is - nem kellene hülyíteni őket.

:O)))

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN

Merthogy az rendben van, hogy Nagyurunk határozza meg, hogy hány koronavírussal fertőzött van aktuálisan ebben az országban, az is rendben van, hogy aki ebbe belehal, az mind öreg és krónikus betegségek boldog tulajdonosa, az is rendben van, hogy a járvány felfutásának időtartamát is ő határozza meg, mint ahogy az is rendjénvaló, hogy a járvány tetőpontjának dátumát se más közli hálás népével, ami egyébként olyan, mint angoloknál a nyár, mely idén egy csütörtöki napra esett.
Lehetett volna ezt pontosabban is meghatározni, például, hogy az adott napon tizenegy óra húsz és huszonegy perc között következett be ez a sajnálatos esemény, de Boldogságunk szerénysége közismert, csakúgy, mint mindenre kiterjedő hozzáértése, továbbá szépsége.


Bevallom, nekem a nép gyermekének egyszerű - egyben nagyszerű - gondolkodásmódja imponál legjobban - szevasz Röfi, ide nekem a koronavírust!
A Magyarok Atyja - miután lemúlt rólunk a rontás - bölcs intézkedések tucatjait hozta, például megszüntette a tömegrendezvények korlátozását, beleértve a labdarúgó mérkőzések látogatását is, melyeken ott ugrált a szurkolótáborok hülyébbik része (a nagy része...), de az intézkedéssel kicsit elkésett, így a Debrecen csak kiesett az első osztályból, ha kicsit gyorsabb, ki is halhatott volna belőle...
A strandok és sportlétesítmények kinyitása is indokolt volt, hiszen joggal bízhattunk abban, hogy minden látogató be fogja tartani az ajánlott védőtávolságot, és az arcvédő maszk helyett búvárszemüveggel védekezik a vírus támadása ellen.
A határok megnyitása is ésszerű intézkedés volt, például a szerb határ teljesen veszélytelen egészségügyi szempontból, onnan legfeljebb a migráncsok veszélyeztethetik az egészségünket, és persze szegény szerbeknek is kell egy határ, amely szabadon átjárható, ha már a többi országba csak leforrasztott fémkoporsóban utazhatnak.
Mi meg táborokat szervezünk fiataljainknak, vajdasági résztvevőkkel - hadd edződjenek!
Persze a fokozatosság elvnek betartása igen fontos, ezért ha most sikeresen vettük az akadályt, akkor aki addig életben marad, az augusztus 20.-i gigantikus tűzijátékon boldogan szorongathatja székely atyánkfiai kezét.
Apropó, Románia.
Nálunk - szinte egyetlenként Európában - nincs beutazási korlátozás a román állampolgároknak.
Máshol - mindenhol szinte - van.
De a székely góbé észjárása csavaros, mint a kandisznó csúnyája, majd utazgat magyar útlevéllel, mígcsak minket is ki nem tiltanak az európai országokból, - persze addigra már indokolt is lesz.


Egyszerű dolgok ezek, focizni kell, a drukkerek remek választói bázis, kedveskedni kell nekik, a turizmus támogatásával meg Rasinak, magyar véreinket meg nem korlátozhatjuk a nemzetegyesítés rögös útján.
Vezérünk érdemeinek elismeréseként I. Viktor Miháj néven királlyá kellene koronáznunk.
Koronavírusunk már van hozzá...


:O)))

NYUGDÍJAS-SIRATÓ, VAGY A JÁRÓKERETEK FORRADALMA?

Piszkos meleg van.
Ülünk a szobáinkban, este nyolckor se enyhül a hőség.
Ilyenkor az embere hajlamos eltöprengeni a múlton, és tört fényű tekintettel néz a bizonytalan jövőbe.
Emellett erőt vesz rajta a lustaság is, amit nyugdíjasok esetében megfontoltságnak hívunk.
Én sem vagyok kivétel, ezért ma új poszt helyett a nyugdíjasokra vonatkozó kis gyűjteménnyel szeretnék kedveskedni nektek a PuPu összes lapjairól.


Felhívnám figyelmeteket a megjelenések dátumára, hogy érzékelni tudjátok, mennyi pozitív változás következett be az idők folyamán.
Egyre erősödik bennem a hit: kellene egy nyugdíjas-párt, merthogy ez egy olyan társadalmi réteg, melynek alapvető érdekei azonosak, függetlenül attól, hogy a delikvens a turul tojásain üldögél, vagy Lenin csúnyáján csimpaszkodik.
És a pártok azonos érdekű  társadalmi rétegek szervezetei, még ha ezt a mai politikusok másként is tudják.
Mert enni kell, fűteni - és lassan-lassan hűteni is - kell, emellett nem lenne hátrány életünk alkonyán emberhez és az elvégzett munkánkhoz méltó életet élni.
Belátom, egy ország  porbatiprása is sok energiát emészt fel, de talán a felépítése se ment könnyen, mégha ezt ma sokan kétségbe is vonják, és életed munkáját boldogan locsolgatják néhány vödör szarral.


Ma, amikor érzékelhető törekvés a generációk egymással szembefordítása, meg kellene  szerveznünk az önvédelmünket, míg késő nem lesz.
A nyugdíjas önmagában gyenge, mint a májusi libapotty, de mint társadalmi réteg hihetetlenül erősek vagyunk.
Ide politikai párt kell, nem himi-humi egyesületecskék, melyeket a hatalom meg tud venni kilóra, mint a kacsát.
Gondolkodjatok el ezen mai és jövendő nyugdíjasok, meg ti is, akiknek már ez a minimális biztonság sem fog megadatni, közben olvasgassátok ezt a kis gyűjteményt...

:O)))

MINDENT AZ ORSZÁGÉRT - VAGY KISNYÚL

Ismét versenypályát építünk, motorversenyek  számára, természetesen olyat, mely világszínvonalú lesz, működtetése rentábilis, alkalmas a gyorsasági motorsport csúcsának, a Moto1GP futamainak lebonyolítására, továbbá oktatásra, képzésre és az orrodat is tisztíccsa...

Nem ez az első nekifutás, hiszen volt már ilyen kísérlet Sávolyon, a Balaton nyugati végében, és van egy épülőfélben a tó keleti végén, Balatonfőkajáron is, - mindkettőt olcsóbb lett volna állami pénzből kivásárolni és befejezni, mint egy új, zöldmezős beruházást indítani a pusztában, ahol a túzokot eddig csak a Riga mopedek dübörgése zavarta fel fészkéről.
No, meg esetleg Kósa Lali nyolcvankét éves anyukájának ezerhatszázas  BMW-je, ha fia a pusztában a Debrecen határában turistacsalogatóként dolgozó hostessek valamelyikének bemutatóval egybekötött eligazítást tart specialitásáról, a dürrögésről.

Sávolyon a pályát egy spanyol cég építette volna, de aztán leállították az építkezést, fő ok az lehetett, hogy a spanyol céget nem Mészáros & Mészáros Kft-nek hívták.
Tudni kell, a motorsportban Spanyolország megkerülhetetlen nagyhatalom, ők mindent tudnak, amit erről a sportról tudni lehet, többek között a versenypályákról is, nem is szólva a versenyzőkről, gépekről, de hát persze kanyarban sincsenek a Legnagyobb Magyar Polihisztor pénztárosának szakértelmétől, sportági kapcsolatrendszerétől.


Amikor Sávoly bedőlt, jöttek az élettől elrugaszkodott beruházók, akik elhitték a süket dumát, melyet indoklásként elgurítottak, nevezetesen azt, hogy  a verseny rentabilitását nem sikerült bizonyítani, és erre minden állami szereplő tágra nyitott, ibolyakék szemekkel rácsodálkozott, mint Julcsa Jancsi csúnyájára, mikor rájött, hogy a várt petrencerúd  helyett fogpiszkálót  kínálnak neki...
Merthogy, aki egy ilyen pályától tíz éven belüli megtérülést vár, az - hacsak nem ő a  jogtulajdonos, - sík idióta.
Az ilyen beruházások áttételesen térülnek meg: nő a vendégéjszakák száma, a vendéglátóhelyek forgalma, a versenyekhez kapcsolódó szolgáltatások árbevétele, a különféle reklámbevételek, továbbá a televíziós közvetítésekben megjelenik Magyarország, és ez önmagában is növekvő idegenforgalmat generál.
Ez Rasi öröme...
Így aztán a második terv a Balaton másik végére, Balatonfőkajárra már olyan pályát álmodott, mely mellé szórakoztató komplexumot is terveztek, de mivel a beruházót itt sem Garancsinak hívták, így - vélhetőleg forráshiány miatt - az építkezés úgy halad, hogy ahhoz képest a Luca széke kapkodó idegbolondok sztahanovista műremeke.
Saját prognózisom az, hogy majd felvásárolja néhány fabatkáért valamelyik stróman, már csak, hogy egységes maradjon a balatoni birtokszerkezet.

És most épül az új versenypálya Hajdúnánás mellett, merthogy ott nem zavarja a lakosságot a motorok hangja, meg a környékbeli szállodák el tudják szállásolni az évi egy versenyre érkező érdeklődőket.
Meg aztán fel lehet építeni hatvanöt állami milliárdból a pályát, ebből el lehet lopni a megszokott alkotmányos költséget.
Lehet új, reprezentatív állásokat kreálni a haverok pereputtyának, megtölteni a saját tulajdonú szállodákat.
Azt ígérik, hogy a pálya a világon egyedülálló lesz, ami nem egy nagy kunszt, valamennyi pálya  ilyen - hacsak nem az építési költségre gondolnak...
És tíz éven belül magyar versenyzőt is szeretnének "kitermelni".
Ez tetszik legjobban, ez olyan tipikusan magyar dolog.
Először megcsináljuk a tetőzetet, mert az eső bármikor megeredhet, mondá Mekk Elek egyetemes mester, így kell ezt csinálni, már a labdarúgásban is bevált.
Gondolom, a pálya területét Kósa Lali adja húsz évre ingyenes használatba a pálya üzemeltetőjének, ahol majd a Talmácsi Akadémia hallgatói róják a köröket Verhovina versenygépeken, merthogy ez egy drága sport, kinek telik másnak motorra, ha nem az állam által támogatott versenyzőknek!
A hortobágyi csikósok utódai boldogok lehetnek, mikor esténként az edzés után lecsutakolják gépeiket, maga Kósa Lajos is elégedett lehet majd fejlődésükkel.
Közben meg félmillió felé tart a regisztrált munkanélküliek száma, és közeleg a tél, ahogy Havas Jon jövendölte volt.
A hatvanöt milliárd a végére kilencven lesz, a fiatal magyar motorversenyzők viszont továbbra is csak másod-harmadrangú versenyeken próbálgathatják tehetségüket, edzéslehetőségük meg továbbra sem lesz, hiszen a versenypályára csak néha,  leginkább pénz ellenében juthatnak fel, a pénz meg a technikára sem elég...


Viszont az üzlet virulhat, a fiatalok meg törjék magukat, anno a katonaságnál én is úgy szereztem motorra jogosítványt, hogy a motor elromlott, be sem lehetett indítani, de a bajtársiasság segített: a vizsgázó ült a gépen, három katonatársa meg tolta, lehetett karjelzéseket alkalmazni kanyarodás előtt.
Mindenki örült, hogy nem harckocsi-vezetői vizsgán kellett szerepelnie...

Az éj sötét, és tele van iszonyattal...


:O)))

VISSZA A LOPOTT HOLMIVAL, NORMÁLIS ORSZÁGOT!

Szinte tradicionális már a blogban, hogy két választás között hányok egy-két lapátnyi borsót a falra, jóllehet tudom, hogy politikusaink közül nemigen olvas szinte senki olyan véleményeket, melyeket nem a számukra megszokott baráti kör tesz közzé, olyanokat meg aztán végképp nem, melyek megkérdőjelezik határtalan bölcsességüket, házi váteszeik csalhatatlanságát.
Mégis, már csak megszokásból is néhány félidei gondolatot megosztanék a nyájas olvasóval, legalább ő ne vágjon csodálkozó ábrázatot két év múlva.
Bocsánat, hogy pontokba szedem, talán így könnyebb lesz cáfolni, ha valakinek kedve kerekedne erre.

1.  Már megint kifutottunk az időből, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzati választások előtt csak óvatosan lehetett politizálni. Most éppen az utolsó percben vagyunk, hogy érdemi dolgokat lehessen csinálni a választási győzelem érdekében.
2. Még mindig nem jutott el a döntéshozókig a tény, hogy ma a politika elsősorban a tömegkommunikációt jelenti.
   Orbán ezt pontosan érti, és vödörrel önti híveire és potenciális szavazóira a válogatott baromságokat, szívbemarkoló történeteket a hősi múltról, a virágzó jelenről meg a fényes jövőről, a demokraták meg legfeljebb a legordítóbb hülyeségeket gyomlálgatják, kevés sikerrel.
   Lássuk be szomorúan: a közbeszédet Orbán tematizálja, a mi oldalunk legfeljebb reagál rá, ahelyett, hogy saját témáival, tényekkel és terveivel állna elő.
3. Napersze, de hol álljon elő, mikor a legbaloldalibb médiumokat is megvette már a rendszer kilóra, melynek következtében éppen annyi ellenzékiség fér el bennük, mint amennyi ahhoz kell, hogy az áremelkedéseken szörnyülködő nyugdíjas megnyugodhasson: jártathatta a pofáját, jól megmondta nekik.
   Ne és?
4. Mindeközben az önkormányzati választásokon nyertes demokrata önkormányzatok úgy-ahogy, de működtetik saját médiumaikat, van újság, lehetne mindenhol kábeltévé-csatorna, mint kiderült, az internet is alkalmas a tömeges kommunikációra, és léteznek más, egyszerűbb megoldások is - mindössze össze kellene hangolni őket és a források egy részét át kellene csoportosítani a közös cél érdekében.
5. Sajnálatos, de a demokratikus pártok tömegkommunikációs szakemberei szinte egytől-egyig csődöt mondtak, kreativitásuk a nullához konvergál, nemigen tudják,, mi lenne a feladatuk.
   Így eshet meg, hogy a pártok legütősebb politikusainak lejáratásában társtettesi minőségben vesznek részt, lásd legutóbb, Korózs Lajos és az álmentős ügyét, akit egyszerűen nem lett volna szabad szerepeltetni ellenőrzés nélkül, hadd ne mondjam én el, miket kellett volna kontrollálni - nem Korózs Lajosnak.
6. Hiányzik a kreativitás is. Szegény Karácsony Gergelyt hagyják egyedül szenvedni Lánchíd-ügyben, és nincs összehangolt válasz az ügyben, jóllehet a hídfelújítással kapcsolatban a kormány álláspontja ezer sebből vérzik, mégsincs rá kommunikációs válasz, csak siránkozás.
7. A legnagyobb baj, hogy nincs közös álláspont 2022-vel kapcsolatban, nincs közös program, nincsenek közös szakértők, felelősei egyes területeknek, - ha úgy tetszik, és nem okvetlen ezzel a megnevezéssel, de nincs "árnyékkormány", mely személyi összetételével, szakértelmével garancia lenne a kormányképességre.
   Nem hiszem, hogy Káslernek ne lehetne esélyes ellenfelet állítani, és Varga Mihály se a legélesebb kés a kredencben...
8. Meg kellene értetni a választóval, hogy az ő pénzét lopják, mint például legutóbb is, mikor Mészáros Viktor cégei szállodafelújításra vissza nem térítendő támogatást kaptak.
   El lehetne mondani, hogy a munkanélküliek és  családjaik számára hány hónapra adna megélhetést az a pénz, mely most a nép ajándékaként ingyen (munkavégzés nélkül...) belecsusszant a megfelelő zsebbe,még csak árokpartot se kellett  gereblyézni hozzá...
9. Szervezeteket kellene létrehozni a kisvárosokban, falvakban, mert valahova tartozni kell, akinek nincs erre lehetősége, az nem fog elmenni voksolni, vagy oda szavaz, ahol a győztest sejti.
10. Abba kell hagyni az "ezek ellen hiába nyerünk választást, úgyis be vannak betonozva" tartalmú mondókákat, minden betont fel lehet törni, a gazdasági hatalmat meg lehet törni, a lopott  holmit vissza lehet venni, persze teszetoszáskodni meg szépelegni nem lehet.
11. Nem velük kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mit fogunk tenni kormányra kerülésünk után, felvállalni az elszámoltatást, a felelősségre vonásokat, a parkettás börtönök megszüntetését, a családi pótlék visszaállítását, az egészségügy - oktatás - nyugdíjak rendbetételét, az ügyészség-bíróságok munkájának rendbetételét, az Alkotmánybíróság jelenlegi formájának felszámolását,  az országgyűlési választókörzetek helyreállítását, a megfelelő fékek és ellensúlyok beépítését, és így tovább, egészen az Alkotmány helyreállításától egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig, az önkormányzatiság helyreállításáig.
    Rengeteg feladat, de rengeteg lehetőség is a társadalom mellénk állítására.
    Sajnos, ehhez dolgozni kell, és nem lehet mellőzni a drasztikus intézkedéseket, a különleges nyomozó ügyészség felállítását, a kemény és határozott fellépést.
12. És meg kell teremteni ehhez a személyi feltételeket, fel kell építeni az új miniszterelnököt, közvetlenül választhatóvá kell tenni a Köztársasági Elnököt, és tenni kell néhány szimbolikus intézkedést is.
    A választó személyekre fog szavazni, ezeket nem az utolsó pillanatban kell előrángatni, mert a jelölteket meg kell ismerni a választóknak, de a jelölő szervezeteknek is.
13. Lehetne esetleg feltölteni a szoborparkot is, de a legalapvetőbb, hogy tisztán meg kell fogalmazni, milyen országot szeretnénk építeni - nem csak az általánosságok szintjén.
    

Ez persze csak szűk vázlat, mert rengeteg lenne a feladat, de nem megoldhatatlan a dolog, csak dolgozni kellene, mondjuk nyári szünet nélkül.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.

Lesznek vajon?

:O)))