2025 - TALÁN EGY JOBB ÉV JÖN...

Hát ennek az évnek is vége!
Örülnünk kell, hiszen ezt is megértük, ami azért nem semmi, ha az ember tudja, hogy a száguldva múló fiatalság képviselői múzeumi darabként néznek ránk.
Igen, elmentek felettünk az évek, de - ha szerencséjük lesz - felettük is el fognak rohanni, csak nekik még meg is kell érniük azt a kort, melyet mi már sikeresen abszolváltunk.
Őszinte szívvel kívánjuk ezt nekik, reménykedve a mi generációnkénál jobb memóriában, bízva az orvostudomány megállíthatatlan fejlődésében és abban, hogy a technika rohamos fejlődése nem veszi el tőlük az értelmes élet lehetőségét.
Az ember, ha elég öreg, néha azt érzi, hogy a világ elfelejtett tanulni a múltból, egyre infantilisabb hibákat vét, egyre inkább arra törekszik, hogy megismételje a múlt bűneit és tévedéseit.
Miközben az emberiség azt várja, hogy élete megváltozik és folyamatosan javulni fog, újra és újra ugyanazokba a csapdákba lép, nem törődve azzal, hogy ezektől változást várni - illúzió.

Apáink a XX. században végigharcoltak, végig éltek- vagy haltak - két világháborút és néhány helyi csetepatét.
Fejfáik ott vannak Doberdónál, Ypernnél, El Alameinnél, Sztálingrádnál, a Don-kanyarban, az Ardennekben vagy Leningrádnál, radioaktív részecskéik Hirosimánál, jeltelen nyughelyük Vietnamban, Chilében, Angolában vagy a Közel-Keleten és a világ ezer pontján.

Az ember nem tanult semmiből.
Ha valaki élve úszta  meg a világégést vagy a hidegháború proxy-háborúit, szinte biztos lehetett benne, hogy gyermekei - a mi generációnk - ahelyett, hogy levonná a szükséges tanulságokat, folytatni fogja a harcot.
Azt a harcot melyet az első olyan ősember kezdett, aki először mondta egy darab földre, hogy ez az enyém, és az első embert, aki ezt kétségbe vonta fejbe verte a kőbunkójával.
A többiek - ahelyett, hogy haladéktalanul és hatékonyan agyonverték volna - megrettentek, és azonnal támadt két-három alattvalója.
Azóta ez a társadalom alapja, csak egyre kevesebb ember birtokolja a véges forrásokat, miközben az emberek tömegei azt hiszik, hogy ez valami magasabb létforma által elrendelt örökérvényű szabály.
Néha támadtak emberek, akik el tudtak volna képzelni másmilyen, igazságosabb életet is, de sok sikerük nem volt, - úgy látszik amióta az embert lehozta a gravitáció a fáról, képtelen volt megbarátkozni a javak igazságosabb elosztásának utópiájával.
A múlt századi kísérlet is elbukott, a volt cseléd akkor is a Méltóságos Asszony kegyéből neki juttatott egy pár cipőt emlegette könnybelábadt szemekkel, mikor saját munkájának eredményeként akkor is megvehette volna a cipőit, ha százlábúnak születik.

Napjainkban ismét megbolondult a világ, ott tántorog egy új háború peremén.
A társadalom atomizálódott, az ember azt hiszi, hogy a helyes túlélési stratégia az önző önmagának kaparás, jóllehet az ellenpélda a szeme előtt van.
Most éppen Ukrajnában bizonyítja, hogy egy perc alatt válik semmivé a vagyon és földönfutóvá tegnapi gazdája.
Ha valaki azt hiszi, hogy egy világégésből kimaradhat, annak ajánlom annak az amerikai házaspárnak a példáját, aki a világháború elől rejtekhelyet keresve  megtalálta azokat a szigeteket, melyeket kétezer kilométeres körzetben vett körbe az óceán, és boldogan odaköltözött.
A Midway-szigetekről van szó, itt zajlott a II. Világháború legnagyobb tengeri csatája, több tonna acél hullott minden négyzetkilométerre.
A világ egyre kisebb, bármely pontja elérhető, a kőbunkót régen felváltotta már az atom és hidrogénbomba.
Ha egy esetleges háborúban lesz is túlélő azt a tobzoskák, csótányok és patkányok között lehet majd keresni, melyek majd kiirtják azt párszáz háromfejű, hatlábú embert, aki valamilyen csoda folytán a végén életben maradt.

Szóval jó lenne, ha mi már nem is, legalább gyermekeink, unokáink gondolkodnának, és ebben nekünk még akár lehet kis szerepünk, habár vad illúzióim nincsenek.
A fiatalok halhatatlannak és csalhatatlannak képzelik magukat, és sajnos úgy neveltük őket, hogy a vonzó életforma az egyéni gazdagodás, a közösség pedig valahol a "futottak még" kategóriában szerepel.
A mai fiatal nem törődik a múlttal, mindenestől eldobandónak tartja, miközben ugyanazokat a hibákat követi el, mit elődei.
Talán mi is ilyenek voltunk?
Engem ez mindig arra lépcsőházra emlékeztet, melyben az emberek egymást követő generációi folyvást az alagsorból indulva akarják megmászni a százemeletes felhőkarcolót, és ha egyikük-másikuk fel is jut valameddig, bízhatunk abban, hogy a következő generációk leküzdik magukat.
Azért bízom a fejlődésben.
A mai délutánt dédunokáimmal töltöttem, kicsik még, de okosak (genetika, ugye...), talán majd az ő nemzedékük rajtaütésszerűen megokosodik - végtére is hallottunk már evolúciós ugrásról...

Kívánok minden kedves olvasómnak nyugodt békés új évet, búcsúztassuk el az óévet, olyan volt - amilyen, - változtatni már úgysem tudunk rajta.
Ami jó volt benne, annak örüljünk, ami rossz volt, abból vonjuk le a tanulságokat, ami bánat volt, azt éljük meg csendes beletörődéssel.
Szeresük a mieinket, örüljünk barátainknak, reménykedjünk egy jobb világban, kellemesebb életben, sikerekben.
Kedves olvasóim, kívánok nektek minden jót, sikeres, boldog új évet!

:O)))

KELLEMES ÜNNEPEKET!

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Egyetértünk a világ dolgaiban vagy nem - teljesen mindegy.
Az a lényeg, hogy Te is - én is szeretnénk megérteni, mi folyik körülöttünk, mindketten utáljuk a háborút és el tudnánk képzelni egy erőszakmentes, szebb világot.
Talán majd az ükunokáink dédunokái előtt fel is csillan a remény erre...
Most elégedett lennék, ha a következő év békében telne mindannyiunknak itt, Ukrajnában, Oroszországban, Izraelben, Palesztinában - mindenhol a világon...
Idén egymáshoz közeli időpontra esik a keresztény Karácsony és a zsidó Hanuka, és együtt örülünk az új, és az ideinél remélhetőleg kevésbe bolond évnek
Ennek reményében kívánok mindenkinek - azoknak is, akiknek ez nem vallási, inkább családi ünnep, nyugodt békés, szép napokat, csendes boldogságot!
Különösen azoknak, akik egyedül lesznek teljesen, vagy az ünnep nagy részében
A szép emlékek talán kicsit könnyebbé teszik a magányt is...
A fiatalok meg most iparkodjanak megteremteni a szép emlékeket, megnézni gyermekeik csillogó szemét, együtt örülni annak a felhőtlen boldogságnak, mely csak az ő kiváltságuk.
A békés, nyugodt élet reményében kívánok nektek kellemes Karácsonyt és boldog Hanukát!

:O)))

ÁRULÓK

Ha a történet ma játszódna, Eger várában vitéz már egy sem lenne,  a halljakend Hegedűs hadnagy lenne, Dobó pedig a kazamatákban bujkálva időnként hitet tenne mellette, kiemelve jellemszilárdságát, programjának népszerűségét (Kerékpárutat Mohácstól - Egerig!), valamint pótolhatatlanságát.
A törökök Vicuskát régen partiba dobták volna, mire Bornemissza Gergely vállat vonna, - járulékos veszteség.
Mekcsey pedig fel-alá ténferegne a néptelen várban.

A Pál utcában Gerébnek építené a legmagasabb várat Janó, a szlovák származású senior security manager.
A  Fűvészkertben a  Pásztorok még jól fenékbe is rúgnák Nemecseket, mit izgágáskodik errefelé, és azonnal igya ki az összenemecsekezett vizet a medencéből!
Nosztalgiával emlékeznének azokra a daliás időkre, mikor még Áts Feri csajának férjeként Geréb velük járt einstandolni, - minden öt üveggolyóból egy az övé volt...
Hiába, no, változik a világ, s benne változunk mi is.
Gondolkodásunk rugalmasabb lett, a szar áruló ma pótolhatatlan szövetséges, vagy utolsó reményünk, a Messiás.
Hogy erről mit gondolnak a politikusok, az közömbös, ők általában azt gondolják, amiről azt hiszik, hogy az érdekeiket szolgálja, és már csak mikor a szájuk szélét nyaldossa a massza a pöcegödör mélyén, akkor kezdenek el - talán - gondolkodni rajta, hogy esetleg ők is hozhattak rossz döntéseket.
Például mikor a feleségüket bedobták a közösbe, és nem verték azonnal pofán azt, aki elárulta, mert itt még a jogos felháborodáson túl a házastárssal való szolidaritás hiánya is fájó.


Csodálkozni csak a választón csodálkozom.
Hát bizony, én már igen öreg vagyok, talán a gondolkodásom is, de azért annak idején, a szocializmus vérgőzös, kegyetlen esztendeiben mások voltak az erkölcsi követelmények.
Áruló akkor is volt, merthogy árulók mindig voltak és lesznek.
Az emberek egy része két forintért boldogan gyakja a kecskét Dorozsmáig, különösen, ha azt hiszi, hogy mások ezt nem veszik észre.
Ha még valamilyen formás ideológiát is mellé tud rendelni az árulásához, akkor hősies pofát vágva szembeköpi hajdani bajtársait, - hogy ne mondjam elvtársait -, mondván, éppen most jött el megvilágosodásának órája.
Anno volt még olyan fogalom is forgalomban, hogy betyárbecsület, de mint a Messiás példája mutatja, mára annak a fogalomnak is annyi.


Annak idején felettébb utáltuk az árulókat.
Állami és magánszinten is, merthogy jellemgyenge, szar alakoknak tartottuk őket - és joggal.
A követendő eljárás az volt, hogy ha lehetett felhasználtuk őket, de semmiképpen nem emeltük fel őket magunkhoz.
Állami szinten a titkosszolgálatok sokat tudnának mesélni ilyen emberekről, de bolondok lennének, hiszen ezzel a saját ügynökhálózatuk kiépítését akadályoznák.
Magánszinten meg majd mindegyikünk tudna mesélni olyan munkahelyi történetet, mely a kollektívával szembeforduló, kiközösített kollegákról szól.

Ma kissé más a világ, ma pragmatikusabbak vagyunk, a világ is gyorsabb lett, mi meg csak próbáljuk követni a sokszor nem is értett változásokat, az új fogalmakat, az új váteszeket, és forgunk körbe-körbe, mint majom farkán a stanicli.
Pedig nem ártana, ha erkölcsi elveink szilárdak lennének, talán jobban el tudnánk igazodni a világban.
Az áruló az áruló, akkor is, ha a másik oldal árulója. Erkölcsileg ugyanolyan bűn, mint a sajátjaink árulása. 
A Nagyurunk asztaláról csipegető Szocialista Nagyasszony ugyanolyan rongy jellem, mint a sajátjaival szembeforduló miniszter-férj, akiről csak a nagyonhülyék hiszik el, hogy felesége védelmében vette fel titokban magánbeszélgetéseiket.
Ez már önmagában is jellemhibára vall, ennekutána csak a választón lehet csodálkozni, hogy egy ilyen emberre bízná gyermekei, unokája jövőjét.
Igen, jobb politikai-gazdasági környezet kell, de ehhez értelmesebb választók kellenek, ők pedig csak akkor lesznek értelmesebbek, ha értelmes alternatívákat tudunk kínálni nekik.
Sajnos, ma olyan boltunk van, melyben nincs egy épkézláb kereskedő, és ahogy elnézem a helyzetet, darabideig nem is lesz.


Azért míg élünk - remélünk...
 

:O)))

VAN MÁSIK!

Ukrajna szép csendesen belenyugszik majd a katonai vereségbe, de hogy mit fog kezdeni azokkal a romokkal, melyek azután maradnak vissza, hogy a farokzongorista elfogadta a vadnyugat felkérését a kesztyűbáb szerepére  és vágóhídra terelte népét, - az még rejtély.
Ezt az egészet el lehetett volna kerülni, mindössze tovább kellett volna folytatni Európa és Oroszország között a kölcsönös előnyöket nyújtó kereskedelmet, és nem lett volna semmi baj.
A gond ezzel az, hogy ezzel csak átlagos profitot lehet kibányászni, aki pedig türelmetlen, annak minden kell.
Hát csináljunk háborút.

Immár több évszázados álma az angolszászoknak, hogy benyomulnak a hajdani török birodalom helyére, majd megszerzik az orosz föld kincseit.
Mára ez annyit változott, hogy már a piacot is meg akarják szerezni, és ezért semmi nem drága, legkevésbé az ukrán, a szerb, a horvát, az albán vér.
Anglia gyarmatbirodalma kimúlt, de az angol birodalmi gondolkodás - úgy tűnik - örök, talán csak a népléleknek oly kedves jelmezbál bukásával fog megváltozni, és a módszerek se sokat változtak.
Oszd meg a terület népét, fordítsd őket szembe egymással, majd keress egy helyi törzsfőnököt, aki úgy táncol, ahogy te fütyülsz és segítsd győzelemre.
Utána minden a tied, a föld, a föld kincsei, a piac, a hatalom.
És az sem mellékes, hogy a kívánatos harcok során el lehet lövöldözni a lejárt szavatosságú lőszereket, a honi fegyvergyárak éjjel-nappal termelik a hasznot, a polgár meg kifizeti a vödröt, mellyel vizet hord a tengerbe.
Hacsak nem bolondul meg majd valamelyik európai táposcsirke, aki valamilyen balszerencse folytán a nyakunkba szakadt, akkor az ukrajnai konfliktusnak gyakorlatilag vége.

De nincs vége a profithajhászásnak, hát akkor majd most előadjuk azt, amit Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc már sok évvel ezelőtt feltalált: "Van másik!"
Hogy ne legyen üresjárat, most éppen Szíria van soron, de puskaporos a helyzet Ciprus esetében is.
És hogy ne legyen egyoldalú a világ, forrong Afrika, a Közel-Kelet, előbb-utóbb sorra kerül Kuba és Nicaragua is, hogy Tajvanról és Japánról ne is essék szó.
Szíria már régen megakadt az USA torkán.
Hiába van száznál több támaszpontja világszerte, az oroszok szíriai két támaszpontja - egy tengeri és egy légi - megfeküdte az amerikaiak gyomrát, és most elérkezettnek látják az időt, hogy helyrelökjék a világ tengelyét.
A szokásos módszerükhöz folyamodtak, felfegyverezték az iszlám lázadókat, akik aztán majd őket is támadni fogják a saját fegyvereikkel - lásd Afganisztán
.Ne felejtsük el, hogy az Iszlám Állam remekül eléldegélt Szíriában is, ameddig csak az oroszok szét nem zavarták őket.
Az iszlám harcos persze nem vész el, csak átalakul demokratikus, diktatúraellenes szabadságharcossá, aki ezentúl ilyen minőségében fejezi le áldozatait.

Ciprus pedig kérte felvételét a NATO-ba, ami a törökök számára nem egy kedves gondolat, hiszen a szigetország egyik fele görög, a másik török, és bár a törökök szeretnének valamiféle szövetségi államot létrehozni, Makariosz érsek utódai mereven elutasítják ezt.
Törökország pedig, mely 1987 óta vár az EU tagságra érezteti sértettségét a NATO-val is...

Trump nemsokára hivatalba lép, de hogy a helyzet alapvetően változna, arra kicsi az esély.

Trump sem független, őt is erősen befolyásolja a hadiipar, melynek érdekei - míly érdekes - nem mindig esnek egybe a béketábor érdekeivel. 
A hadiipar pedig az ukrán háborúval csak erősödött, és ezek a háborúk jól jönnek a társadalmi feszültségek levezetéséhez is.
Egy új fegyverkezési hullám vette kezdetét, melyben némi szerepe a revansizmusnak is van.
Nem tudom ugyanis másra visszavezetni egyes német politikusok vad kirohanásait Európa védelmében.
Európa 1945 után hosszú-hosszú éveken keresztül békében élt, működött Jalta, és egyre inkább működött a békés kereskedelem is.
Ma Japán is egyre közelebb sodródik a fegyverkezéshez, pedig ha valakik, hát ők tanulhattak valamit az atomháborúról.
A Szovjetunió szétesése után egyes nyugati politikai körök nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és felrúgták a jaltai megállapodásokat, a helsinki megállapodást az európai határok sérthetetlenségéről és elkezdték a katonai terjeszkedést is az utódállamokban - Grúziában, Kirgizisztánban, majd Ukrajnában, - általában a terrorizmus elleni harccal, meg mindenféle homályos, a szabadságról fantáziált elképzelésekkel indokolva a dolgot.
Szabadság ugyanis ezen elképzelések szerint az, ha az USA mondja meg a tutit.
Nem számoltak azzal, hogy a világ megváltozott, és sok helyen úgy jártak, mint a varázsló-inas: kitáncoltatták a seprűt a sarokból, de helyére küldeni már nem tudták.
Irak, Irán, Líbia és Szíria ma sem a béke és nyugalom szigetei, Afganisztán meg maga az amerikai rémálom.
És ott van még Kína Tajvannal, az atomhatalommá fejlődött Észak-Korea, Vietnam, Laosz és Kambodzsa, melyek ugyan félnek Kínától, de nem felejtik a vietnami háborút.
Meg Afrika, ahol a hajdani gyarmattartóknak nem terem sok babér, ha most gazdaságilag gyarmatosítanának.
Bonyolult a világ, egyhamar nem is lesz itt békesség, béke meg talán sohasem.


Hogy itthon ki mit bohóckodik, az egy ponton túl indifferens, kis pont vagyunk a világban nagy pofával, csekély érdekérvényesítő képességgel.
De azért jó lenne ahhoz az oldalhoz tartozni, mely el szeretné kerülni a világvégét - a világ végét.
Hogy hol törekednek őszintén erre, azt hitelesen nem lehet ma sem megmondani.
De azt igen, hogy nem Amerikában és nem a NATO-ban.
Tanulhatnánk a múltból.
Legjobb lenne kimaradni a csetepatéból, de nem lehet.
Hát akkor legalább nem kellene a harmadik világháború vesztesének utolsó csatlósa lenni...

:O)))

A HOSSZÚTÁVFUTÓ MAGÁNYOSSÁGA

Megrázó élmény lehetett.
Ennyi év munkája után, ennyire ellenséges jogszabályi környezetben, ellenszélben elért sikerek és árulások után jön egy senki a politika hátországából, egy megkérdőjelezhető jellemű politikusfeleség, és egy perc alatt lerombol mindent, amit hosszú évek alatt fáradságos munkával sikerült felépíteni.
Ember még ennyit nem kapott imázsrombolás céljából, mint ő, és ha karaktergyilkosságról volt szó, hát meg kell mondani, gyilkosai félmunkát végeztek, mert minden támadást túlélt, pártja pedig - ha lassan is - de növekedett.
Eddig.
Nem biztos, hogyha az Új Messiás megbukik, akkor még ki lehet hozni ezt a pártot a tetszhalott állapotból, melybe belekeveredett.
Valószínű, hogy nemigen, elindul a kispártosodás útján a semmibe.
Az ország - kirablása során, melyet  rendszerváltásnak neveznek - látott már ilyet, nem egyet.
Egyikért sem volt kár, sem az MDF, sem a MIÉP, de a többiek sem voltak hasznunkra, nem kár értük.
Vezetőikért se nagyon, meglehetősen gyenge volt a felhozatal, nemhogy karizmatikusak, de karakteresek se igen voltak.
Ebben különbözik a DK elnökének helyzete az előtte eltűnőktől.

Volt egy párt, mely a nevéhez kötődik, melyben a baloldal reményt látott, bár maga a párt inkább liberális volt, mint baloldali, de hát a választó nem ideologizál, és a név, hogy demokratikus is, meg koalíció is, egy ideig magyarázatot adott a politikai kanyarokra.
Nem is ez volt a baj, a választó ezt elnézte volna, megmagyarázta volna magának, hogy ugyan liberális, de baloldali, és nem feszegette volna a kérdést, hogy ez fából vaskarika.
A választó a sikertelenséget nem tudta megbocsájtani, és nem tekintette sikernek azt, hogy egy-két polgármestere akad a pártnak az országban.
A választó azt várta volna, hogy elkergeti a kolostormalacot, visszaszerzi az ellopott vagyont, és igazságot szolgáltat a kisembernek, aki- bár ő másként hiszi magáról - a rendszerváltás vesztese.
Egy szerencsétlen balek, akit az elmúlt átkos harmincnégy évben százszor vertek át.
A választónak elege lett az összefogásból olyan pártokkal, melyek tagsága a vezetőségből állt, elege lett az ideologizálásból, a dumából.
Egy surmó kellett neki, aki jól megmondja, meg is fenyegeti a Köpcöst, és ezzel el is lesz a választásokig, már megint reménykedhet és lelkesedhet.
Hogy utána mi lesz? Hát nem mindegy? A vagyon marad, a rendszer marad, a kutya ugat, a karaván halad...

Itt az utolsó perc, és azt hiszem, még mindig nem sikerült megérteni, hogy nem a vájtfülűeknek szóló politizálás a siker kulcsa, hanem a kívánatos mérce a kömlői kocsma színvonala este nyolc felé.
Az emberek enni, inni, szeretkezni szeretnének, és normális életet élni.

Nem mond nekik semmit a szociáldemokratáskodás, hiszen itt utoljára működő szocdem párt 1948-ban működött, és az se valami dicsőségesen fejezte be pályafutását.

Ha valaki még e névre emlékszik, az se Peyerre, Kéthly Annára vagy Szakasitsra de még Marosánra se asszociál, hanem Petrasovits Annára, ami azért nem a siker kulcsa.
És nem érdekli, ha egy párt a  NATO-ban látja saját európaiságának megtestesülését, hanem beleborzong, ha rágondol, hogy itt háború lehet.
56-ban innen kétszázezren mentek jobb jövőt ígérő országokba, Ukrajnából mostanság egy magyarországnyi ember - kilenc millióan - mentek világgá, és ezt semmiféle politika nem tudja felülírni.
Talán még nem késő korrigálni, talán még nem késő lassan finomítani a propagandán, mert a mai  nemigen jön be.

A cím egy hajdani film címe,  meglehetősen kifejező.
Gyurcsánynak helye van a magyar politikában, nagy melléfogás lenne feladnia most a harcot.
Ezer és ezer asszony tudna erről mesélni, mikor férjük életében megjelent a Csámpás Rozi az ő ellenállhatatlan bukéjával, átmenetileg - aztán egy idő után kiderült, aminek ki kellett derülnie.
Ha ez a celeb elfárad, akkor itt áll majd a választó bamba képpel, mint már annyiszor, és fészekre vágyik.
Lehet elkezdeni kibélelni, otthonossá tenni, és nem biztos, hogy Gyurcsánynak kellene fészekmesternek lenni, túl kellene lépni a hiúságon.
És ki kellene rúgni Karácsonyt meg a többi haszonlesőt, a saját pártból is, akire ez a minősítés ráillik.
Churchill se volt mindig miniszterelnök, de mindig Churchill volt, ha érthető, amit írtam.
A befolyás, a tekintély marad.
Persze nem ezzel a pártprogrammal.

Emlékezni kellene, hogy mit mondott a papagáj a macska szájában...

:O)))

PEDOFILKÓZÁS

 

A Megváltó fel-alá szaladgál az országban és szidja a Főnit, mint a bokrot.
Ha kifogy a választékos kifejezésekből, valószínűleg Rogán Tonya és népi zenekara látja el új nótákkal, csakhát a fantázia véges, hozzá kell hát nyúlni a bevált eszközökhöz is, és reménykedni a választó aranyhalakat alulmúló memóriájában.
Mikor Orbán Viktort megbüntették, mert kampánycélokra használt fel óvodásokat, nagyjából az egész társadalom egyetértett abban, hogy jogos volt Patyi halálmegvetően bátor fellépése a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként - a gyerek nem lehet eszköz a politikában.
Igaz, a gigászi büntetés (háromszáznegyvenötezer forint) miatt a Család az éhkoppot nyelte. Megérte, hiszen a miniszterelnök legutóbbi kampányában - a büntetés rémével feje fölött is - ismét   óvodát látogatott, még focilabdát is kaptak a gyerekek.
A miniszterelnök nem kapott semmit, pedig kijárt volna neki egy emlékezetfrissítés - szívlapáttal...
Most Magyar látogatott gyermekintézményt, az impertinens intézményvezető meg nem engedte meg neki, hogy kilógjon a hátsó ajtón - elsunnyogva ünneplő közönsége elől.
Aki dudás akar lenni...
Az immáron érzékeny hatalom kitiltotta az ország összes gyermekintézményéből, mire felhördült  haladó értelmiségünk, merthogy más az, ha a miniszterelnök, meg más, ha Utolsó Reménységünk szarik a damasztabrosz közepére, merthogy hősünk á, dehogy, nem a gyermekek bőrén akart népszerűségre szert tenni, csak a tarthatatlan körülményeket örökítette meg.


A szabadfogású telefonhajító bajnok csak jót akart.
Magának.
Majd beszállt mikrobuszába, (neki is van, már ő is olyan fene nagy ember, mint a Főni...) és elporzott a lenyugvó napba...
Hősünk ugyan öntudatra ébredése előtt egy évtizedig a Szent Segget nyalta, pénzét, egzisztenciáját, makrancos kis asszonykáját is onnan kapta, és ő is egy volt azok közül, akik létének köszönhetően a gyermekotthonok plafonjáról hullik a vakolat, de ez nem érdekes.
Megvilágosodott, miként Buddha, és hipp-hopp - szociálisan érzékennyé vált.
Derék dolog.
Nem kárhoztathatom, hiszen így szocializálódott.
Aki abban a világban - jobbról Semjén, balról Németh Szilárd - serénykedett, annak ez a természetes.
Meg se igen érti, mi a probléma ezzel, hisz majd jönnek a jogászok, oszt' jónapot!
Hanem a nép, az istenadta nép...
A duma az, hogy ez a nudli majd elkergeti Orbánt. 
Milyen jókat mond, és nem igaz, hogy csúcsbunkó, inkább csak bátran odavágja: Ugocsa non coronat!
Ha Gyurcsány lennék, vizesre sírnám a párnám, hogy ennyi szenvedés és harc után egy ilyen betanított cerkóf adja meg a kegyelemdöfést.

Lehet, hogy mégis Viktor érti a magyar nép lelkét?
Lehet, hogy mégis el kellene kezdeni tanulni a mandarin, nyelvet és fokozatosan hozzászoktatni magunkat a marék rizsből alkotott ünnepi menühöz?
Lehet, hogy ideje tudomásul venned, hogy ma már Orbán seggét se tudod nyalni, olyan magasan áll fölötted?
Ha megkísérelnéd, olyan lenne mintha fagyit próbálkoznál nyalni az Országház kupolájának belsejéről!

Bár ha olyan magas lennél, amilyen ostoba vagy...

Hát ne elégedetlenkedj, hiszen egyelőre még enni tudsz, a javasasszony is, akihez orvos helyett jársz tehetséges, különben is, te nem politizálsz, ezért is van ennyi erkölcsi és szellemi toprongy a nyakadban.
És lám, államférfi mindig akad, bár én már a nyugati vezetőktől is sírógörcsöt tudok kapni, pedig azok úgy viszonyulnak ehhez a csücsörihez, mint a Burdzs Kalifa a Mariana árokhoz.
De azért te reménykedj, hiszen a virágnak, melyet szakítottál szép neve van: titánbuzogány.
Ti tán tudtok kezdeni vele valamit, de azért addig is - szagolgassad!


:O)))

MONDD, TE KIT VÁLASZTANÁL?

Feltéve, hogy legalább valamennyi stílusérzéket szedett magára az eltelt évek során, ezért talán Nagyurunk a 2026-os választást április elsejére, a bolondok napjára tűzi ki.
Már nincs ötszáz napunk sem a nevezetes dátumig.
Fiataloknak hosszú idő, a régebb óta fiataloknak egy pillanat, huss, elszalad, mint csigabiga a nyugdíjas kosárkájából.

Ez az ötszáz nap arra már kevés, hogy bármelyik párt is korrekciót hajtson végre irányvonalán, ha mégis megpróbálná, felborul, mint a diszkóból százhatvannal hazafelé tartó bátor fiatal a hajtűkanyarban.

Ez az idő már ahhoz is kevés, hogy a legnagyobb marhaságaikat kimagyarázzák, - marad az ősi szentháromság, a hit, remény meg a szeretet.
A pártok vezetői hisznek abban, hogy a választó hülye, remélik, hogy egy harmatos tavaszi reggelen nem lógatja fel őket a feldühödött nép, továbbá szeretik a hatalmat, meg a hatalommal együtt járó rekvizitumokat, különösen a föníciaiak találmányát.
Tulajdonképpen rendben is vagyunk, ma a pártpolitika hitélet, a szekták háborúja.
Ma a szerencsés veszteseket nem gályarabságra ítélik, bár a szerencsétlenebbjének néha leesik a létrája a kocsija tetejéről....

Az is árnyalja a képet, hogy az egyik résztvevő a Cosa Nostra, mely folyton olyan ajánlatokat tesz az országnak, melyeket nem lehet visszautasítani.
Kevés az olyan bátor demokrata, mint Gyurcsány, akinek az ágyában már tán' egy ménes levágott feje is megfordult reggelente.
Mára már az ő idegeit is megviselte a dolog, talán ezért, talán tanácstalanságában kiabál butuskaságokat.
Van aztán olyan illuzionista pártvezér is, akinek a köddéválás a produkciója, talán ő jár legjobban.
Viszont Karácsony elpusztíthatatlan, ami nem mondható el szövetségeseire, akik már majd' mindahányan visszaadták hajdan halhatatlannak hitt lelküket a Teremtőnek, aki mosolyogva figyeli a külön e célra épített teraszáól kiszenvedésüket.
És élvezi, hogy a hozzám hasonlók eljutottak arra a pontra, hogy nincs, kire jó szívvel szavazzanak.

Na jó, de kik a hozzám hasonlók, akikhez hálistennek csak gondolkodásmódjukban vagyok hasonló, mert azt a csapást már mégsem érdemelték volna meg, hogy küllemileg is, ugye...
Magamat baloldalinak tartom, aki Marxot tartja a társadalom leghitelesebb ismerőjének, ma is érvényes megállapítások szerzőjének.
Sokat segít ebben, hogy Marx nem hiszi csalhatatlannak magát, és örökérvényűnek az elképzeléseit sem, melyeket szerinte mindig hozzá kell igazítani az örökké mozgásban levő, fejlődő társadalomhoz.
A társadalmat osztályokra osztja, a társadalom történetét pedig az osztályharcok történeteként kezeli.
Tőkésekről és munkásokról beszél, utóbbiak nincsenek a termelőeszközök birtokában, ezért munkaerejüket adják el, melyből a tőkés profitra tesz szert.
A munkásnak ezért a még éppen elegendőt - (ez országonként változik) -  fizeti ahhoz, hogy újratermelje munkaerejét, ne haljon abszolút vagy relatív értelemben éhen.
Persze ezt a helyzetnek megfelelően kell érteni, például akár úgy is, hogy éhen is halhat, a termelést meg kiviszi Bangladesbe...

Nincstelenek, szegények ma is léteznek, a társadalom szervezése viszont nem az átlagember, hanem a nagytőkések érdekében történik, - egyre kevesebb ember egyre több anyagi javat és hatalmat birtokol.
Az én olvasatomban baloldali az, aki hisz abban, hogy a közösségi érdek megelőzi az egyéni érdeket, hisz abban, hogy a magántulajdonon alapuló társadalom az emberi fejlődés fékje, hogy ez a társadalmi forma mára betöltötte szerepét és valami másnak kell jönnie, mert a technológiai fejlődés mást fog kikényszeríteni. 
A baloldali gondolkodású ember szociálisan érzékeny, és ez nem azt jelenti, hogy amije van, azt szétosztja a szegények között, hanem azt, hogy olyan társadalomért harcol, melyben nincsenek nyomorgók, akik egyébként maguk is egy igazságos társadalomra törekednek.


Szóval nekem most éppen nincs kire szavaznom, és ez egy komoly gond, így ötszáz nappal a választás előtt.
A maffiára természetesen nem szavazhatok, pedig a cégér szépen ki van pingálva.
A Tisza Párt egy rövidítés, Nagyurunk rövidítése: Ti Szavazhattok akár rájuk is, hiszen akkor is rám szavaztok!
A Párbeszéd az árulásról szól, most éppen azt kérik, hogy akit még nem árult el Karácsony, az tegye fel a kezét!
A másikat is...
A Jobbik és a Mi hazánk a jobboldal és a szélsőjobb pártjai, nem szobatiszták.
Maradna a DK, de riasztó, amit Gyurcsány az utóbbi időben művel, felteszem végső elkeseredettségében és tanácstalanságában.
Pártja maga egy virtigli liberális párt némi szociális érzékenységgel, erre most azt erőltetik, hogy ez egy baloldali szociáldemokrata párt.
Nem az, soha nem is volt az, de ballib pártnak vállalható volt, az ember nem érezte azt hogy hazudozik, mikor a szavazatát rájuk adja.
Hogy ez így alakult, az a szocialisták koncepciótlan és ügyetlen politizálásának is köszönhető.
Gyurcsányék most meglehetősen szélsőséges  atlantisták lettek, ab ovo háborúpártiak is, pedig ha Gyurcsány nem látja át azt, hogy mi vezetett ehhez a háborúhoz, akkor egy kecskét se szabad rábízni, nem ezt az országot.
Az egész párt szélsőséges lett, a szocialista párthoz dögevőként viszonyulnak, helyi szinten már gusztustalan, amit időnként csinálnak, az országnak egyébként kifejezetten káros miden a nagyhatalmakkal szembeni szélsőséges elkötelezettség.
Gyurcsány sosem tudta, mikor kell ficeregni és mikor meghúzódni, a tetejébe olyan emberekkel vette magát körül, akik az utolsó forintig helyeselni fogják, amit mond.
Szóval, - szerintem - ma a társadalom felének nincs pártképviselete, minden párt mindenkit képviselni akar, ami fából vaskarika, - nem lehet ugyanis ugyanaz az érdeke a birkának, a vágóhíd tulajdonosának, a juhásznak és annak, aki a birkapörkölt szagát se bírja.


Marad még a választástól való távolmaradás, de ez meg a maffia érdeke, nem lehet az enyém.
Csodára nem várhatunk.
Mondd, te kit választanál? 
Segítsetek! Segítsetek!



:O)))

ÖSSZEDŐLT VILÁG

Megáll az emberi ész és visszanéz, keresi azt a pontot, amikor elvesztette önmagát.
Nemigen találja.
Amerika megválasztotta Trumpot, ezen sír most az egész mainstream értelmiség, merthogy ez borzasztó, tűrhetetlen, az amerikai választó eszement és le kellene váltani, és jajistenem, most mi lesz, még a végén béke lesz.
Hogy hősünk emberileg rokonszenves vagy ellenszenves, az nem releváns, hiszen elődje remekül képviselte azt a demokráciát, mely a szívünknek kedves, nevezetesen melyben a mi véleményünk a mérvadó, a többieknek pedig kuss, vagy megmérgezzük a macskádat!
Merthogy nekünk Trump ellenfele, a jelenlegi amerikai kormányzat alelnöke kell, akit valószínűleg a neme és a bőrszíne predesztinált erre a magas pozícióra -  szavazatoptimalizálásból kifolyólag, és aki semmi érdemlegeset nem produkált, magas  posztján.
A kissé demens előd meg arról nevezetes, hogy rajta röhög a világ, jóindulatú elnézéssel szemlélve, amint belepisil a szekrénybe és összekeveri Európát a Déli sarkkal.
Szerintem az atom-bőröndöt is a világ legnagyobb és legerősebb hadseregének egyszemélyi parancsnoka helyett a felesége kezeli, márpedig az asszonyok emocionális lények, és ez semmi jóval nem kecsegtet.
A mai közbeszédet meghatározók szerint a béke nem egy kívánatos állapot, az ellenfelet le kell gyűrni, meg kell semmisíteni, és a szent célért semmi sem drága - nem nagy ár, a te szaros életed sem.
A gyermekeid életéért sem kár.
Egy atomháborúban az lesz a szerencsés, aki elpárolog, de lehet, hogy neked nem lesz ilyen mázlid, és nyüszítve, vinnyogva, a földön fetrengve fogsz kiszenvedni, nézve a társad, anyád - ha élt még addig - és gyermekeid kínjait, hallgatva segélykiáltásaikat.
Mindezt azért, mert most ha megégeted az ujjad a gyufával, akkor fél lábon ugrálva sziszeghetsz, rohanhatsz a vízcsaphoz, sajnáltatod magad, mert ügyetlen voltál.
Pedig most éppen azon kívül, hogy ügyetlen, még hülye is vagy, hiszen magad alatt vágod a fát.

Az is vicces, ahogy ellenséget keresel, és nem abban találod meg, aki izomból szarrá bombázta Szerbiát tőled háromszáz kilométerre.
Nem abban, aki mindenféle felhatalmazás nélkül semmissé tette az európai határok erőszakos megváltoztatásáról kötött helsinki szerződést.
Nem abban, aki atomfegyvereit  a határaid közelébe hozta, hanem abban, aki kereskedelmet, energiahordozót, piacot adott nem túl magas szívvonalú termékeidnek.
Attól elvárnád, hogy amikor rárúgják az ajtót, akkor viselkedjen kalkuttaiTeréz anya módjára, és várja meg, míg hóhérnak felfogadott, felbátorodott neonáci szomszédja eltöri a gerincét, a humánus angolszászok szétszaggatják hazáját és jelentéktelenségbe taszítsák, mint a hajdani Jugoszlávia tagállamait.
Meg abból a Kínából kreálsz ellenséget, aki nekünk a történelmünk során még soha nem ártott, akinek területéből az amerikai fegyverek segítségével lopnak el egy darabot, és akit ma a japán imperialistákkal kézenfogva fenyeget a tőle tizenegyezer kilométerre fekvő nagyhatalom.
Nem nagyon keresgéled az analógiákat, pedig a szerbeknek Koszovó, a kínaiaknak Tajvan, Oroszországnak meg Ukrajna az ami nekünk Erdély.
És nagy katonai zseni vagy, lenézed a végtelenségig Zsukov hadseregének mai utódait, akik éppen most készítik elő Kurszknál második nagy győzelmüket a hazájukba betörő ellenség ellen, a la Sztálingrád.
Oroszország eddig kétszer járt Európában, - egyszer Napóleon és egyszer Hitler nyomában.
Ha Európa harmadszer is próbálkozik, igen rossz vége lesz.

Trump nem egy rokonszenves figura, lehet bátran nem szeretni.
De a politika - és különösen a háború - más, mint a szerelem.
A pszichológusok azt mondják, hogy tűzz valakire egy jelvényt, és elkezd annak megfelelően viselkedni.
Trump egy olyan jelvényt tűzött magára, melyen a PEACE felirat van.
Meg kellene várni, hogy hozza-e a pszichológusok elvárásait.
Sokan azt mondják, hogy ez az ember nem normális.
Én meg azt mondom, hogy azzal van baj, aki a háborúra teszi a tétet.

El kellene ezen gondolkodni...

:O)))