2010. január 21., csütörtök

FELSZÁMOLÁS, ÁTVERÉS...

Felszámolták azt a könyvkiadót, amelyik az Orbán Viktor beszédeiből összeállított könyvet adta ki.
A könyvet Schmidt Mária állította össze, aki mellesleg a kiadó egyik alapítója volt Várhegyi Attilával, a Fidesz jogerősen elítélt politikusával és Kövér Szilárddal, Kövér lászló testvérével együtt.
A könyv kiadása után nem sokkal Várhegyi és Schmidt Mária átadta üzletrészét Kövér Szilárdnak és feleségének, majd most felszámolták a kiadót.
Nem ez az első felszámolt kiadó Kövér László pályafutása során, - egy előző cégét százmilliós adótartozást hátrahagyva számoltatta fel az ügyes és tiszta erkölcsű vállalkozó, aki egyébként az ominózus könyv kiadójaként 18 millió forintot fizetett ki Orbánnak honoráriumként.
A kifizetést a kiadó anyagjellegű ráfordításként számolta el, mintha a papírt vásárolta volna Orbántól, nem a beszédei szövegét, amelyekkel üzletelni egyébként egy művelt demokráciában sem illendő dolog, - dehát Orbán és az illem, ugye...
Ez a pénz igen jól jött a tisztakezű pártvezérnek, hiszen valamilyen úton-módon illett legalább valószínűsíteni, hogy van anyagi fedezete villája felépítéséhez.
Bár aki már épített akár egy kutyaházat is, csak röhögni tud ezen az összegen egy budai villa felépítése kapcsán, de arra azért jó, hogy imádói szemébe port hintsen az ügyes politikus, aki a százmillón jóval felüli villája mellé még huszonnégy ingatlant, egy szőlőbirtokot szerzett és  szülőfalujában még egy házat is épített  a képviselői fizetéséből...
A könyvet jelenleg is árulják, de hogy a vételár hova kerül, az rejtély, - a megfejtők között egy csokor szegfűt sorsolunk ki.
Hogy a most felszámolt kiadó mennyi köztartozást hagyott maga után, arról nincs hír, de egy biztos, - ha egy mezei vállalkozó próbálkozik ilyesmivel, akkor az adóhivatal letépi a fejét.
Mindenesetre ez azért már előrelépés a Kaya Ibrahim nevével fémjelzett gyakorlathoz képest, - így legalább kristálytiszta, hogy az adófizető zsebéből a pénzt az erkölcs világbajnokai, Orbán, Kövérék és Schmidt Mária varázsolták ki, a Fidesz-hívők ájult ünneplése közepette.
Hihetetlen az a pofátlanság, amellyel mindenkit kioktatnak a jó erkölcsökről meg az igazmondásról azok, akik egyébként gátlástalanul csalnak és lopnak, félrevezetve és hülyének nézve saját választóikat is.

És bíznak a választók feledékenységében, - sajnos, azt kell mondjam, hogy nem alaptalanul.
Most például átverésnek nevezik a kormány döntési moratóriumról hozott határozatát.
Ez a határozat azt tartalmazza, hogy a választások előtti hónapokban - márciustól illetve áprilistról kezdődően - a kormány nem fog sem személyi kérdésekkel, sem pedig hosszabb távú kötelezettségvállalásokkal járó kérdésekben döntést hozni.
Ilyen formális döntés választások előtt még nem volt Magyarországon, habár gyakorlatilag a Gyurcsány-kormány is ebben a szellemben járt el.
Nem így az Orbán-kormány, amelyik még a vesztett választás után is szórta a pénzt két kézzel, százmilliárdokat költött el és utolsó kínjában még adott százmillió forintot az ötszáz lakosú Felsőmocsoládnak egy kétszázas nézőterű sportcsarnok felépítésére, - e téren is a Medgyessy kormányra hagyva a forrás előteremtésének légiesen könnyű problémáját.
De nem volt semmi az sem, hogy amellett, hogy működési idejében mindenhová - beleértve a legfőbb ügyész székét is - pártkatonákat ültetett, a vesztett választások után búcsúzóul még kinevezett 70 főtisztviselőt és főtisztet az államigazgatásba.
Közvetlenül a választások előtt köthetett hozzávetőleg 300 milliárd forint  értékben autópálya-építési szerződést a Vegyépszer-Betonút Rt. is, - az emberben óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy ennek a döntésnek köze lehet a Vezér családjának kőbányászati érdekeltségeihez...
Ennek utána vádolja a Fidesz a Bajnai kormányt átveréssel, - azért ehhez pofa kell, igen vastag bőrrel...
:O)))

1 megjegyzés:

Fispán Géza írta...

Buktor basi...lenyúlásáról még itt is..:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198843&la=97242298


:O)))
PVCPADLO