2010. január 29., péntek

FIDESZ-ÜGYEK...

Kedves ötlettel lepte meg a Fidesz Mesterházyt.
Elnökségük arra kérte a szocialista listavezetőt, hogy kezdeményezze Gyurcsány és Veres János levételét a párt országos listájáról azért, hogy "ne tegyék lehetővé, hogy Gyurcsány Ferenc és Veres János a felelősségre vonás elől a mentelmi jog mögé bújjanak".
Hát ez bizony a pofátlanság minősített esete, ami azt illeti erre egyszerűen nem felelhet mást sem Mesterházy, sem a szocialista pártelnökség, minthogy elküldi őket udvariasan melegebb éghajlatra.
Persze nincsenek a Fidesz elnökségének sem illúziói az üggyel kapcsolatban, nem is a szocialistáknak játszanak, hanem a választóiknak és az ingadozóknak, - rá akarják húzni a szocikra a bűnös párt jelzőt, amelyiknek lám, a bűnös Gyurcsány és Veres János máig emblematikus figurái.
Lehet, Mesterházy lelkétől nem is állna túl messze az ötlet, hiszen Gyurcsány szellemi fölénye nyomasztó lehet a szocialista párton belül is, de  mit tegyünk, - nem mindíg engedhetünk vágyainknak.
Veres János így valószínűleg elmegy az EBRD-be, Gyurcsány meg képviselő lesz, és ha a szociknak van egy csepp eszük, akkor a választások utáni tisztújítás során pártelnök is, - bár nem vagyok biztos abban, hogy a szocialistáknak van egy csepp eszük...
Viktor meg majd a kétharmad esetleges birtokában a Jobbik kezét fogva eldöntheti, hogy felfüggesztik e azt a fránya mentelmi jogot, - gyanítom ezt Gyurcsány maga fogja kezdeményezni, - és akkor egy szép, hosszú, négyéves perre számíthatunk, - ítélethirdetés a 2014-es választások két fordulója között várható. 

Ma a Fidesz levette a képviselőjelölti listáról Mádi Lászlót, mert kifecsegte a családi titkokat, - bevezethetőnek nevezte az ingatlanokra vonatkozó vagyonadót.
Mádi 1988 óta tagja a Fidesznek, 1990 óta parlamenti képviselő, 1998 óta a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese. A rendszerváltás óta tagja a költségvetési bizottságnak, ezidáig a Fidesz lakásügyi szakpolitikusa volt.
Most büntetést kapott, mint az óvodás, aki belecsinált a gatyába.
Bűnt követett el, - nem egyeztetett a nyilatkozata előtt Szíjjártóval, aki Őméltóságától közvetlenül szívja az észt, és osztja aztán, kinek-kinek érdeme szerint.
Namármost ehhez képest a hajdani MSZMP demokratikus centralizmusa maga volt az anarchia, a Fideszben alkalmazott  módszer leginkább Sztálin szokásos eljárására hajzik, csak egyelőre még nincsenek muinkatáborok a renitenseknek, de ami késik, nem múlik.
Megjegyzem Szíjjártó helyében én azért tanulmányoznám az SZKP történetét, különös tekintettel Jagoda és Jezsov sorsára.
Már csak az a kérdés, ő is ki lesz e retusálva Orbán mellől...
:O))))

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

T.PuPu, akit az élet kissé megtépázott!
Az utóbbi időben volt alkalmam elolvasni politikai eszmefuttatásait, amit minden esetben élvezettel olvastam, díjaztam humoros, jó "tanácsokkal" is kiegészített véleményalkotásait.
Csak azt sajnálom, hogy írásait nem lehet több szemnek és fülnek látni és hallani. Úgy gondolom, hogy sok embernek segítene a következő két és fél hónapban megtalálnia a megfelelő utat a választó fülkéig. Üdv.: egy olvasója

PuPu írta...

Köszönöm a véleményt, - majd indítok talán egy portált, - lassan úgy sincs baloldali szemszögből közelítő internetes médium a pályán.
Addig is igyekezni fogok olvasókat csábítani, - megköszönném az ebben nyujtott segítséget, lehetne talán ismerősöknek ajánlani...
:O)))