Írt anyámnak, megnyugtatandó - ne idegeskedjen, mert a Fidesz majd megvédi a nyugdíját.
Ettől ő sikítófrászt kapott, de már kicsit jobban van, csak a pénztárcáját nem hajlandó letenni a kezéből...
Ha én Schmitt Pál lennék, akkor azért adnék annyira magamra, hogy egy ilyen színvonalú irományhoz ne adjam a nevem, - ennyire korpásnak nem kellene legyen az a haj az ő korában és poziciójában.
Merthogy ez még hazudozásnak is színvonal alatti.
Azt írja a Fidesz nagyágyúja, hogy "Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak".
Igazat ír, - a veszélyt Fidesznek hívják.
Varga Mihály kikotyogta a svéd nyugdíjmodell honosítására vonatkozó Fidesz- terveket, aztán megijedtek attól, hogy véletlen igazat mondtak és hirtelen hátraszaltót csináltak.
Ennek a mutatványnak része ez a levél is.
A szocialisták megmondták, hogy szerintük a mai nyugdíjrendszer a század közepéig zökkenőmentesen működtethető, - ha nem piszkálnak hozzá.
Azt is írta a Mamának ez a Pali, hogy "Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila immár nyíltan arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat".
Zavaros ez a dolog, - egyrészt ki sejtheti mire készül Gyurcsány, de az azért biztos, hogy jelenlegi közjogi helyzetében legfeljebb egy szavazata van a Parlamentben.
Mesterházy meg, mint a szocialisták listavezetője már kifejtette a nyugdíjkérdésről a véleményét, ami igencsak eltér Scmitt Pál rémálmaitól, - az ő terve az, hogy nem nyúl a jelenlegi nyugdíjrendszerhez.
Egyébként ezt az állítását a derék sportember egy az Országgyűlés által már elfogadott törvényre alapozta, amelyet Sólyom elnök úr megküldött normakontrollra vonatkozó kéréssel az Alkotmánybírósághoz, - ez a magánnyugdíjpénztárak működését szabályozza annak érdekében, hogy a szigorúbb szabályok elősegítsék a tiszta felelősségi rendszer és az egyértelmű szolgáltatások kialakítását, és közelítsünk az általánosan elfogadott európai modellhez.
Az így létrejövő nyugdíjbiztosító társaságok természetesen - mint a világon mindenütt - magántulajdonban lesznek, csakúgy, mint a bankok és az egyéb biztosítótársaságok.
Mint ahogy elődeik, a magánnyugdíjpénztárak is magántulajdonban voltak, - zömükben bankok és biztosítótársaságok tulajdonában.
Azt is írja Schmitt Pál, hogy a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszthetik emígyen, - ez viszont sík baromság.
Hacsak nem a piacon, a pénztárcájukkal együtt vesztik el a pénzt a nyuggerek, akiket ez a derék ember nem idősnek, hanem hülyének néz.
Mellékelt még egy garancialevelet is ez a Palkó.
Három részből áll, mint Rejtőnél a szimbola nevű hangszer.
Az első vállalás, hogy kormányzásuk alatt megvédik a nyugdíjakat.
Helyes.
Viszont attól tartok, ehhez Viktort a székéhez kell kötözni, mert már legutóbb is, amikor tehette, első dolga volt, hogy rátenyerelt a TB költségvetésére, megszüntetve az önkormányzatiságot, - nem szereti ő azt a pénzesládát, aminek nem az ő kezében van a kulcsa.
Ha tőle sikerül a Fidesznek megvédenie a nyugdíjakat, akkor fellélegezhetünk, - más veszélyforrás nincs a láthatáron.
A második vállalás, hogy törvényben fogják megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját.
Hát itten van egy kis gebasz, - ahhoz, hogy valamit privatizáljunk, állami tulajdonúnak kell lennie, - ez azt jelenti, hogy ezexerint első lépésben államosítani kell a magántulajdont, aztán jöhetnek a tilalomfák.
Tisztára, mint Rákosi, - vagy csak ül és hülyeségeket beszél.
A harmadik vállalás a legszebb: garanciát vállal a Fidesz arra, hogy megőrzik a nyugdíjak reálértékét.
Írhatta volna azt is, hogy a továbbiakban nyugdíjemelés nincs, - mindíg csak az inflációhoz igazítják a nyugdíjakat és ezen túl a nyuggernek coki!
Ragyogó perspektíva, ha a nyugdíjasnak valaki lefordítja ezt magyarra és átlát a szitán, bizonyára farokfelcsapva rohan a Fideszre voksolni.
Értem én a Fideszt, - kínlódik szörnyen, merthogy soha nem tudta a nyugdíjas-társadalmat kezelni, és most megint elqrta, - nem kicsit, nagyon.Ragyogó perspektíva, ha a nyugdíjasnak valaki lefordítja ezt magyarra és átlát a szitán, bizonyára farokfelcsapva rohan a Fideszre voksolni.
Még a végén a nyuggerek népes tábora elkezd kételkedni: hátha nem is tud ez a Viktor vízen járni?
Sokba kerülne ez a Fidesznek...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése