2010. január 22., péntek

SZIJJÁRTÓ...

Találtak valakit az ifjúszocialistákhoz köthető Egyenlítő Televizió munkatársai, aki bemártotta a Fidesz csodagyerekét.
Eredics Gergely, a Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács volt alelnöke a z ominózus felvételen arról beszél, amiről egyébként mindenki tud, akit érdekel a politika, - hogyan születtek az ifjúsági  pályázatokkal kapcsolatos döntések.
Nem meglepő, a nyilatkozó szerint Zuschlag és Szijjártó előzetes egyeztetéseket folytatott a támogatandó szervezetekről és a döntések ezen egyeztetések eredményeit tükrözték.
Nyílt titok volt ez, számtalan újságíró megírta már, de bizonyítékot szerezni erre ezidáig nem lehetett.
Sajnos, a mostani felvétel is meglehetősen zavaros körülmények között született, és miután a külföldön élő nyilatkozó édesapja ma is aktívan politizál Győrben, nemigen várható, hogy a felvételen elhangzott véleményét megismételné más fórumokon is, de a tény ettől még tény marad.
A televíziósok megpróbáltak utánajárni azoknak a fideszes ifjúsági szervezeteknek, melyek támogatásban részesültek, így megkeresték a Csornai Ifjú Polgárok Szövetségét, mert ez a szervezet a rábaközi fiatalok szintetizáló képzésére hozzájutott 180 ezer forinthoz, de nem találták, és Kapuváron is hiába keresték a Hang.Tér.Kép Egyesületet, a Hang.Szín.Kép Egyesületet, de fellelhetetlen volt a Rábaköz–Hanság Turisztikai Egyesületet is.  A szervezetek több mint húszmilliós támogatást kaptak...
Zuschlag egy ostoba bunkó,  de mégis méltánytalan, hogy egyedül ül a vádlottak padján akkor, amikor mellette ott lenne a helye az ellenzék képviselőjének is, aki semmivel sem viselkedett erkölcsösebben, mint ez a szerencsétlen alak.
Tulajdonképpen az összes parlamenti képviselőnek ott kellene ülnie mellettük, mert ez az ügy nem Zuschlagról, nem Szijjártóról, hanem a mai napig megoldatlan pártfinanszírozásról szól.
Amíg ez nem változik, addig a bűncselekmények a pártok finanszírozásának elválaszthatatlan részei maradnak, és ezen az sem segít, ha időnként egy-egy szerencsétlent a bíróság elé citálnak. 
Álságos, amikor a többi politikus vad szemforgatások közepette elítéli őket Tocsiktól Zuschlagig, és remélhetőleg majd Szíjjártóig.
Ami a pártok hozzáállását illeti, Gyurcsány tett javaslatot a megoldásra, - természetesen a Fidesz ezt is - mint mindent - elutasította.
Egyszerűbbnek tünt a szocialistákra mutogatni...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: