2010. január 6., szerda

ORVOSOK, TEVÉK...

Tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara az OEP intézkedése ellen.
A  pénztár vezetése több mint másfél milliárddal kurtította meg a háziorvosi praxisok finanszírozását.
Az OEP szerint ennek  az oka és indoka a közterhek csökkenése, de egyébként sincs ok aggodalomra, mert az év második felében kétmilliárd forint kerül kiosztásra a már kidolgozott és jelenleg tesztelt kritériumrendszer szerint az átlag feletti teljesítményt produkáló háziorvosoknak.
A szakmai szervezetekkel a jövő héten kezdődik egyeztetés az intézkedésekről.
A gond már megint nem maga az intézkedés, hanem a kommunikácoió hiánya.
Erről az intézkedésről nem ma született meg a döntés, hanem hónapokkal ezelőtt, - lett volna rá idő, hogy megismertessék a szakmai szervezetekkel, vagy legalább megjelöljenek egy időpontot az egyeztetések megkezdésére, de nem.
Bizonyára arra számítottak a minisztérium és az OEP vezetői, hogy régi igaz barátjuk, a megértő Éger majd segít elsimítani az esetleges felháborodás hullámait...
Emellett már megint a sz*r simogatása folyik az egészségügyben, itt egy kicsit megszorítunk, ott egy kicsit csurgatunk, elérve azt, hogy soha senki ne érezze jól magát a rendszerben, -  legkevésbé a beteg.
Reform kellene, de hamar, méghozzá alapjaitól kellene újraépíteni azt egész egészségügyi ellátórendszert.
Nem látom azt az elkötelezett államférfit, akinek a programjában ez szerepelne, - vagy tévednék?

Indul a török teveviadal-szezon.
A küzdelem úgy folyik, hogy bevezetnek az arénába két versenyző tevecsődört, majd körbevezetnek elöttük egy csábos nőstényt.
Erre a verenyzők szeme kigúvad, nyáladzani kezdenek, és amikor ennek mennyisége elegendőnek tünik, akkor megkezdődhet a harc, amely hevesen folyik egészen addig, míg az egyik versenyző menekülőre nem fogja a dolgot.
Közben leköpik a közönséget, - mintha csak magyar politikusok lennének...
Ellenben egy jobb versenyző ára a húszmillió forintot is megközelítheti, - már csak, hogy nehogy valaki lebecsülje a tevéket...
Ami engem illet, leginkább az érdekelne, hogy mi történik a kiöregedett versenyzőkkel, akik már nem csurgatják a nyálukat a nőstényekért, verekedni meg végképp nincs hangulatuk, - legfeljebb engednek az erőszakosabb tevehölgyeknek.
Mert ugye átlényegülni átmeneti kabáttá, ez nem egy vonzó perspektíva, kissé riasztó jövőkép.
De egy csendes oázis, a közepén tiszta vizű tóval, datolyapálmák alatt, kellemes nőstények társaságában szopogatva a whiskyt, - na, ez egy nekem is tetsző perspektíva lenne...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: