Hát ez bizony igen nevetséges, mivelhogy ez egyrészt gyávaságra utal, másrészt meg visszaigazolja azt a régi véleményt, mely szerint Orbán csak a saját táborában vitaképes.
A választónak jogában áll megtudni, hogy milyen elképzeléseket kívánnak megvalósítani a hatalomért kezüket nyujtogató versenyzők, és még ha a dolgok természetéből adódóan a jelöltek inkább csak programjuk pozitív elemeire helyezik is a hangsúlyt, akkor is lehetne ütköztetni a véleményeket.
Ezt viszont kerülné a Fidesz, - még a végén hibázna a Lánglelkű és kikotyogna valami a tömegeknek nemtetsző dolgot, oszt oda a nagyonnyerés, amelyre jobban vágynak, mint akármi másra.
A szocik meg szokás szerint ostobáskodnak, - már most kellene verniük a vasat, miszerint Orbán gyáva és hogy hazudni elhallgatással is lehet, emellett el lehetne kezdeni szembeállítani Orbán megnyilatkozásait mondjuk Répássy szövegével, vagy saját korábbi megnyilatkozásaival, ki lehetne számolni, hogy eddigi ígéretei hogy juttatnák padlóra a költségvetés egyenlegét, amelyik ma az egyik legjobb Európában, taglalni, hogy hányezer embert akarnak kirugni a közmédiából, stb.stb. - szóval kellene valaki, aki képes és mer is valódi választási mareketinget csinálni.
Sajnos úgy tünik, hogy a szocik a mai napig abban a hitben élnek, hogy a modern politika ideológiai síkon folyik, Orbán meg már régen rájött, hogy a harc a tömegkommunikáció mezején dől el.
Gyurcsány tudta ezt, - nagy kár, hogy nem adatott meg neki színvonalas kommunikációs gárda.Mindenesetre oda kellene vonszolni valahogy a kamerák elé Viktorunkat, - hadd izzadjon.
Persze, ha belegondolok, hogy a szocik képviseletében ki lenne a másik vitázó fél, én is kicsit izzadni kezdek...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése