Régi tudományos megállapítás, hogy van, akinek van gerince,
a többi meg Fideszes.
Erre most tessék, kiderült, hogy van kivétel, aki erősíti a
szabályt.
A kivétel neve: Ángyán.
Hetet-havat összehord a szocialistákra, általában a
baloldalra, nehéz őt balról szeretni, de talán erre nem is tart igényt.
Viszont tisztelni és elismerni kétségkívül nagyon könnyű,
mert megtestesít egy olyan ethoszt, mely nem engedi a csordaszellemet a szakmai
érvek és a meghirdetett elvek fölé kerekedni, mely képes számonkérni azon is az
ígéreteket és korábbi szavait, akinek gyakorlatilag a kezében van egész
egzisztenciája, politikai jövője, sőt – ahogy ezt a jellemtelen társaságot
ismerni lehet, tán még családtagjai sorsa is.
Nem könnyű valakinek, aki magas tisztséget tölt be
jellemesnek maradni, maga a politikai struktúra ezerféle kibúvót kínál az ilyen
embereknek, ha szembekerülnek elveik, meg az általuk megtapasztalt gyakorlat.
Ilyenkor lehet arra hivatkozni, hogy frakciófegyelem van,
meg, hogy az ellenséges pergőtűz viharában hátbatámadni a saját csapatokat az
olyan, mintha a liba kinyitná a libaól ajtaját a rókának, fertelmes árulás, olyan,
mint amikor a Székely Hadosztály megnyitotta a frontot a romá… nem jó, mint
amikor Hegedűs hadnagy lepaktált a törökkel – szóval van érv dögivel.
És bizonyára volt kis méz is Ángyán madzagára csorgatva, de
ez sem használt.
Nincs veszélyesebb a tisztességes embernél.
Hogy Ángyánnak a földbérletek dolgában igaza van, afelől
kétség sincs - ha valami gusztustalan és penetráns a magyar politikában, hát ez
aztán a gátlástalanság és erkölcstelenség, a pofátlanság csimborasszója.
Hogy mennyiben van igaza a kívánatos birtokszerkezet dolgában,
meg a családi kisgazdaságokra épülő magyar mezőgazdaság jövője tekintetében,
azt nem tudom, de azt igen, hogy ha a családi gazdaságokat hiányolja a mai
földpolitikából, akkor téved.
Ma a magyar mezőgazdaság családi gazdaság - egy, legfeljebb
két - három család kezében összpontosul a termőföld java, ami nem az övék, azt
nem is érdemes megművelni.
Hogy aztán ezt a családot Orbán-családnak hívják vagy
Csányi-családnak, vagy mindkettőnek, ez gyakorlatilag mindegy is, mint ahogy az
is, hogy a földek új bérlőit Strómann Gézának vagy Strómann Juliskának hívják.
A módszer ismert Mario Puzo: A keresztapa című könyvéből, melyet
a szerző vélhetőleg egyenesen a magyar nép számára írt, hogy legyen sorvezetője
napjaink történéseihez.
A regényben a Corleone – család Las Vegasi kaszinóépítése
során a részvényekkel adták elő ugyanazt, amit most a bérletekkel, ott is volt,
aki ellentmondott, hadd ne keserítsem el Ángyán képviselő urat az események
taglalásával.
Szóval nincs igaza, a magyar föld a Családok kezén van, és
méginkább azon lesz, mikor majd a bérlőknek először elővásárlási joguk támad,
majd ez után nemsokkal a földek értékesítésre kerülnek, természetesen
színmagyar családok részére, ha eddigi tevékenységükkel kiérdemelték azt.
Merthogy azért azt senki ne gondolja, hogy Orbánban a haveri
szellem dolgozik, mikor Mészáros Lőrincet, Felcsút érdekes előzmények után
megválasztott polgármesterét mágnássá teszi
Lószart mama, hogy a klasszikust idézzem, benne csak
úgy-ahogy megbízik, hogy nem fog eljárni a szája.
Meg hát dob neki egy – két cupákot is, mert ami igaz – igaz,
régi, kipróbált tettestársról van szó, még a tizenkét állami gazdaság magáévá
tevése során tett ő mindenféle szívességeket a Nagyméltóságú Asszonynak, aki Barbierózsaszín
traktorával emblematikus figurája a mai magyar falunak.
Mindenesetre valamelyik halgazdaságban már szákolják a
pontyot, mely Ángyán zakójába lesz tekerve, így tudatva a frakcióval, hogy ő
már a halaktól vesz nyelvórákat, igaz, egyelőre még csak az ó betűnél tart.
Ángyán tisztességes ember egy tisztességtelen világban, aki
hitt egy virágzó magyar mezőgazdaságban, de becsapták.
Vannak emberek, akiknek ilyen esetekben nincs más választásuk,
mint tisztességesnek maradni, ellentétben roppant pragmatikusan gondolkodó
társaikkal.
Őket nem érdekli ilyen mélységben a magyar falu, ha a
lakosai gazdák helyett zsellérek lesznek, hát az legyen az ő bajuk - éppen
annyit érnek, mint amennyit fel tudnak mutatni.
Vettek volna példát Lázár képviselőről, aki szorgalmasan szedegeti
meg magát, ő nem is fog a Csányi uraság földjén marokszedőnek állni a kombájn
után, majd az intézője a földjein elküszködik a sok nincstelennel, a társadalmi
selejttel.
Mindenesetre az elmúlt negyedszázad egyik legnagyobb vívmánya
a magyar falu totális szétverése, erkölcsi és anyagi lezüllesztése, kifosztása és
bűnözők kezére juttatása.
Ebből a pöcegödörből kimászni, ahhoz ötven évre lenne
szükség.
De bizakodjunk, majd Orbán rendszerének kiművelt, okos
emberfői, a zsellérek és napszámosok egyetemet végzett gyermekei megoldják ezt
a feladatot.
Lehet egy Claas-Dominátort kiegyenesíteni?
O)))
6 megjegyzés:
Pupu
Egyenesíteni nem, de a szokványos tartozékokból a tolólap igen alkalmatos a trágya elpucolásához.
Kedves Pupu, amit Angyan nagyszerusegerol irtal, azzal egyaltalan nem ertek egyet. Marhara nem tudok meghatodni akkor, amikor valaki egy kicsit elbodulva egy gusztustalan nyomulastol (marmint elvezven azt) ugy latja, hogy a "hazat meg kell menteni" es beall a csapatba, majd kozben "megvilagosodik". Mi volt ennek az embernek az agyaban mikor az osszes szrt-tol elvonatkoztatott es csak a mezogazdira koncentralt? Na ja, ha kiallt volna es oszinten beismerte volna, hogy a franc tudja mitol, de rajott, hogy az elmult akarhany eve, miota beallt a fideszbe, valahogy nem volt maganal es kilep, otthagy mindent es hatalmas elnezest ker minden ertelmes embertol, akkor (talan) azt mondanam neki, hogy "jo van kisfiam". Az ilyen "kvazi megteresek" szamomra ahhoz hasonlitanak, mint amikor a nemet tabornokok egy resze a haboru derekan rajott arra, hogy "valami nem stimmel" (persze nem az ideologiaval es a lebens raum-mal, hanem csak a veszitessel). A "megtereshez" igen hosszu ut fog vezetni - legalabbis az en szememben.
Kedves Geza: Én megengedem Ángyánnak, hogy túl naiv volt, akkor, amikor beállt az Orbán szekér mögé 2010-ben.
Azt viszont már én is gerinctelenségnek tartom, hogy amikor számára 100 %-ig nyilvánvaló lett ez a csalás, akkor miért nem lépett ki a frakcióból? Ezzel segítette volna leginkább a Fidesz tisztulását, és talán még a saját bőrét is eredményesebben menthette volna, ha netán néhányan követték volna példáját. Most egyedül maradt, könnyű prédája lesz a "halaknak".
Ugyanez pepitában a széphajúgyurkabácsi maszekakadémiája: páran most elkezdenek kilépegetni belőle - legújbb hír szerint Novák Tata is, aki pedig a múlt heti szeánszon ugyan bírálatot fogalmazott meg, de a kilépést nem tartotta helyesnek ... nem tudom, mit mondhattak azóta újat neki, hogy most meg mégis -, de a tülekedés befelé még tart.
Namostan, szvsz - és ez igaz Ángyánra is, meg mindenkire, aki még mindig benn van, pláne aki befelé törekszik bármiféle fityiszes szervezetbe! -, aki bizonyos elemeket talál rossznak, de zusammen a rendszer egészét nem, vagy aki meg van arról győződve, hogy a felette álló mamelukok a csúnyarosszbácsik, de a felcsúti lókupec az törekvő, rendes ember, aki "biztosan nem tud arról, mit művelnek a beosztottjai" (Szörényi Levente), az nem más, mint érdekember, aki most éppen háttérbeszorúlóban van és nem tetszik neki, hogy nem ő ül az ánuszhoz legközelebb.
ÁNgyánról meg akkor hiszem el, hogy gerinces és bátor, stb., ha kilép és tart egy sajtótájékoztatót, ahol elmond mindent.
Kezdheti úgy, mint az a fószer, aki kitette a netre a Kubatov-képzősök oktatóvideóját.
Az kicsit hitelesebb lenne, mint egyedül nem szavazni meg valamit, aminek ez nem oszt és nem szoroz.
A gyurkabácsiakadémistái dettó.
Vica és Geza...
Egyetértek veletek. Marhára elegem van már abból, hogy ha egy politikus egy hajszállal tisztességesebb a többinél, akkor máris piedesztálra állítják...Akkor amikor kiderültek a disznóságok, kellett volna egy sajtótájékoztatót tartania Ángyánnak és kiborítani a bilit, nem pedig óvatoskodva csöpögtetni az infót...Ja,és persze kilépni a pártból és a frakcióból, vállalva ennek minden ódiumát...Ezt a játékot Pokornival is játszották már, amikor volt egy-két reális, tisztességes nyilatkozata Rozival szemben...Olcsó játék, hülye gyerekeknek...
Megjegyzés küldése