2012. december 2., vasárnap

CSAPDÁBAN


Vége hát az antifasiszta tüntetésnek, sokan voltunk, közöttünk rengeteg fiatal, és ez nagyon örvendetes.
Lehetett nemzeti zászlókat (hurkapálcástól a koronáscímeresig) kapni – ez is örvendetes, kár, hogy nem éreztem rá erre a zászló-bizniszre huszonhárom éve.
Ha időben felismerem a keresletet, ma a Bermudákon olvasgatnám a híreket arról, hogy mennyire visszafogott volt és milyen igaz gondolatokat tolmácsolt a Fidesz frakcióvezetőjeként beharangozott, de a meghívott saját nyilatkozata alapján sem pártja vezetőjeként fellépő primadonna.
Még örvendetesebb, hogy lehetett kapni forraltbort is, már csak a libamájas, lilahagymás, libazsíros kenyér hiányzott az egyetemes jóléthez, - no, meg egy olyan békés életérzés, melyben fel sem merül, hogy most verik éppen egyik legérzékenyebb testrészemmel a csalánt.
Sajnos felmerült.
Mert bármennyire is szép volt a tüntetők létszáma, bármennyire is hangzatosak voltak a szlogenek és tartalmasak a beszédek, azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a színpadon ott bokázott annak a pártnak a frakcióvezetője, amelyik ránk szabadította a barna pestist.
Vagy az olívzöldet – tetszés szerint.
És a tömeg nem hajigálta le a színpadról, hanem könnyes szemmel, hálásan tapsolt neki, ha azt énekelte, amit a tömeg hallani szeretett volna.
A tömeg ugyanis imádja az illúziókat és imádja azokat, akik el tudják ringatni érzékeny lelkét.
Kész Stockholm-szindróma ez a helyzet.
Az ember nem is gondolná, hogy értelmes emberek képesek lelkesedni ezért a tömegmanipulációs csúcsteljesítményért, melynek eredményeképpen most önszántukból nekiláttak ellapátolni azt a nagy rakás trágyát, mely már éppen elborította volna az alcsúti pávát, Azt a kupacot, melyet a delikvens saját maga csinált oda, az ország kellős közepére.
De az kétségtelen, hogy innentől kezdve alapjaiban változott meg a politikai helyzet, mert mostantól sokkal nehezebb lesz azt állítani, hogy a Fidesz nem demokratikus párt, hiszen, lám, még az antiszemitizmus elleni tüntetésen is részt vett és elhatárolódott Gyöngyösi képviselőtől, holott akár meg is hozhatta volna a maga első zsidótörvényét, például a kaszinóépítési numerus clausust.
Ami azt illeti, Mesterházy a dolog lényegére tapintott, mikor követelte a Vezér nyilatkozatát a jobbikkal kapcsolatban.
Merthogy Vitykánk hallgat, a Jobbik háborog, Gyöngyösi nyilas képviselő meg tesz magasról az egész banda fejére, ami az ő helyzetét tekintve indokolt is, miért is mondana ő le, amikor szélsőséges gondolkodás tekintetében a Fideszes Wittner Máriához képest a kanyarban sincs, és még csak azt sem javasolta, hogy a zsidókat vegyék nyilvántartásba, mint idegen hatalom ügynökeit.
Ne legyenek illúzióink, ha hatalmi szempontból szükségesnek látja, akkor Viktorunk meg fog esküdni akár a kanturul tojásaira is, hogy utálja a Jobbikot, melyet pedig anno oly féltő gondoskodással nevelgetett, gondozgatott, támogatott.
Egyébként meg ezen a kalandocskán túl leszünk hamar, az amerikai nagykövet-asszony meghallgathatta a szépreményű frakcióvezetőt, és ha maradtak volna kétségei, akkor majd a Vezér személyesen, elegánsan pucsítva végigcsókolja a karát, hónaljtól a kisujja hegyéig – van e nő, aki képes lenne ennek ellenállni?
Azért engem megdöbbentett, az a tömeg feledékenysége.
Rogán azt nyilatkozta, hogy a Fidesz részéről a demonstráció szervezői őt keresték meg, és „természetesen” egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel is. „Amikor valaki nyíltan megtámadja zsidó honfitársainkat a parlamentben, akkor félre kell tenni a megosztottságot, félre kell tenni a jogos vitákat a politikai oldalak között. Ilyenkor közösen kell megszólalni” – nyilatkozta.
Egyet kell ezzel érteni.
Mostmár csak az a kérdés, hogy amikor zsidó és nemzsidó honfitársainkat együttesen támadja meg egy fasiszta típusú, vezérelvű, egyszemélyi hatalmat, diktatúrát kiépítő párt, szétverve a társadalmat, akkor vajon miért nem kell félretenni a jogos vitákat és azt mondani: Igen, jobb és baloldali demokratáknak ilyenkor egyszerre illenék megszólalni - de ez nemigen látszik összejönni.
Most éppen ott tartunk, hogy az emberek többsége olyan, mint akinek megerőszakolták a húgát.
Egy nagy benga lefogta, a kis fürge meg megpocsékolta, majd a nagy bengával együtt elmegyünk tüntetni a nemi erőszak ellen.
Ami itt ma történt, az cinikus politikai manipuláció volt, az ember sajnálja azokat, akik tiszta hittel és a jó cél érdekében mentek ki a Kossuth térre, és igen dühös a tüntetés szervezőire, akik - meglehet - remek emberek egyébként, de ebben az esetben nem ártott volna elolvasniuk a szakirodalom Stern Samura vonatkozó részét.
Hitler sem személyesen lőtt árokba senkit, de rendszere lehetővé, sőt kötelezővé tette másoknak ezt.
Szálasi sem járkált géppisztollyal a Duna partján.
Mégis, ha választani kellene, hogy melyikük bűnösebb, a gázkamrákba gázt juttató SS katona, vagy Hitler, a válasz nem kétséges.
Nálunk se.
Felmerül a kérdés ezzel a rendezvénnyel kapcsoltban is: cui prodest, cui bono?
Meg az, hogy akik ezt szervezték, azok vajon miért gondolták azt, hogy nekik a Fidesz érdekeit kell szolgálniuk?
Aki ember, az akkor is kijön egy ilyen rendezvényre, ha nem Rogán a primadonna az előadáson.
A válasz ez esetben sem kétséges, a haszon nem az antifasisztáké, a termést más fogja learatni.
Például a világ ma nem az antidemokratikus választási törvényről beszél, hanem Gyöngyösi képviselőről,
Business as usual…

:O))) 

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

ha valakinek kétségei támadtak volna, a ma esti ATV-ben nyilatkozó erőforrás-miniszter (óh, be szép cím)eloszlatta a kétségeket: szerinte el kell választani az életművek értkeit alkotóik vállalhatatlan állásfoglalásaitól és az értékeket tanítani kell, hozzátéve, hogy aki létrehozta őket, az bizony nem cselekedett "mindig helyesen". továbbá: ma megvolt ez a tüntetés, ezzel a kérdés lezárhatónak tekintendő, a továbbiakban nincsen itten semmiféle náci probléma...

Noel írta...

Kedves Pupu !
Megértem a háborgásodat, de most utólag is csak azt mondhatom, hogy Rogán volt a fügefalevél, sőt, továbbmegyek, Rogán egyfajta politikai nyomásgyakorlás eredményeként vállalta ma a primadonna szerepét.
A helyzet az, hogy Rogán Antal magyar állampolgár korrekt, emberi kiállását elfogadom, akceptálom, de ezzel a kiállással még karakteresebben látszódik a kormánypártok felelőssége, és még beszédesebb a 3 közjogi méltóság hallgatása és távolmaradása.
Visszanézve itthon a felvételt, lehet, hogy nem sokan vették észre, milyen arcot vágott közben az amerikai nagykövet asszony, és milyet Ilan Mor.
És az is üzenet volt, hogy mig a demonstráción ott volt az amerikai és svéd nagykövet asszony, az izraeli nagykövet, addig az ország 3 közjogi vezetője, a történelmi egyházak vezetői távollétükkel és hallgatásukkal tüntettek.
Próbáld úgy felfogni Rogán jelenlétét, hogy ezzel alkalmat és lehetőséget adott olyan jobboldali érzelmü embereknek a részvételéhez, akik, bármekkora is a felháborodásuk, nem jöttek volna el.

éva írta...

Pupu
Előre lehetett tudni, hogy Rogán szereplése mire irányul, bár a hitgyülisek túltengése - akik biztosították Rogán beszéde alatt is a lelkesedést - eléggé meglepő volt. Németh szektavezető tényleg nagy szívességet tett a szervezéssel Orbánnak - és hát nem volt MINDEN történelmi egyház távol - a hitgyüli most éppen annak minősül, azt törleszti.
Antifasisztának mégis ott volt a helye.
Az igazán szánalmas az, hogy még így is sokkal kevesebben voltunk, mint a kormány mellett menetelők.
És nem rajtunk múlik, hogy nem lett a választójog megvonása elleni tüntetés belőle. Kevés ahhoz párezer hitgyülis, hogy megakadályozza, ha ELEGEN vagyunk hozzá.
Én ott voltam és benne lettem volna, ahogy elmennék egy ilyen TÖMEGtüntetésre is. De csak a DK, csak Gyurcsány szervezett ilyet, az sem százezres részvétellel.
Ami azért SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY AZ ELLENZÉK TÖBBI EREJÉRE NÉZVE.

Névtelen írta...

Utólag igen sajnálom, hogy Földes Péter tanácsát követtem Rogán beszéde alatt, mi több, barátaimat is erre biztattam. Azt kellett volna tenni, amit a közelünkben egy férfi meg is kísérelt: bekapcsolni a szirénát, és minél hangosabban elnyomni ennek az álságos embernek a hangját, aki ide pofátlankodott, mintha virtigli demokrata lenne, mintha nem lenne vastagon köze a kialakult förtelmes helyzethez.
Földes Péter naiv, és mindazok, akik úgy gondolják, hogy mi, a megtiportak, megalázottak, fenyegetettek hallgassuk illő csendben a Fidesz előretolt bástyáját. Mennyire igaza volt annak az embernek, akivel még vitatkoztam is, hogy ne szirénázzon! De igenis szirénázzon, és nekünk mindannyiunknak ezt kellene tennünk, miként veszély esetén ez a teendő. Még hogy méltósággal végighallgatni ezt a pojácát! Ennek az ún. méltósággal való hallgatásnak - horribile dictu: tapsnak!, mert az is volt, noha meglehet, a beépített fidesznyikek Hegedűs Zsuzsa vezényletével tapsikoltak -, az lett az üzenete, hogy efféle alja figurával is képesek vagyunk összefogni.
NEM! A Fidesszel NEM!

Geza írta...

Nyilvan mindenki erezte elotte is, meg utana plane, hogy it jol atvertek a naivokat es az asszisztencia keserves erzese mindenkit kezd nyomasztani. Erdemes belenezni az ATV altal adott beszamoloba (vagy csupan elolvasni a cimet). Szerintem ez mindent elmond a szekta vezer + fidesz + naiv zsido szervetek + naiv liberalisok + szelhamos media szereplok happeningjerol. Mint irtam (sokakkal egyetertve) itt nem egy zavart elmeju kepviselo kijelentese, de nem is a nem teljesen elhanyagolhato lathato naci bunkokrol van szo. A legnagyobb problema, hogy a csak kicsit halvanyabb arnyalatu rendszer (es annak eros tarsadalmi beagyazodottsaga) mar szinte elfogadotta valt nemcsak MO-n, de Europaban, sot a vilagban is (sajnos sem az USA, sem pedig az EU reszerol nem latok semmilyen folyamatos nyomasgyakorlast - sajnos ezek a valoban demokratikus rendszerek sem tokeletesek). A rendszer buneinek folyamatos es hangos vilagba kurtolese sokkal fontosabb, mint idokozonkent felhorkanni a jobbik szellentgetesen. Ez tudja a fidesz is, meg a kollaboransok nepes tabora, ugyhogy minden alkalmat megragadnak, hogy a lenyegrol eltereljek a figyelmet es egy csomo (egyebkent rendes, de naiv) embert felrevezessenek. Nem ertem, hogy nem lehetett ezt elore latni.

Adonaj írta...

Már megint Szálasinak kell elvinnie az egész balhét Horthy pedig megint megússza. Most éppen nem Sztálin hanem Merkel védi be. És persze az antiszemita tömeg, meg a kollaboráns megélhetési ellenzék és végül a hülye ellenzék.

Névtelen írta...

Rogán: "Nem feledhetjük el, hogy a huszadik századi népirtások mind listázással kezdődtek"
Rogán - Fidesz törvények:
- írassátok föl a gyereket az iskolai felekezeti hittan-nemhittan listákra (pedofil papok vásárolt diplomával döntik majd el, ki tanulhat tovább, ki bukik meg).
- katasztrófa-sorozási lista
- kubatov lista
- konzultációs listák
- stb.

Számomra Rogán a legalja, erre már tulajdonképp nincs is szó!
Amúgy az egész egy terelés. Kedves Vezetőnk kiadta a csahos kutyáinak, hogy valami ütőset mondjanak be,
hogy ne a regisztrációról legyen szó. És a többséget megint sikerült megvezetni.

Simon Perez írta...


A legborzasztóbb állapotokat tükrözi Ertsey Képviselő asszony viselkedése.
Humorosra vette a dolgot az asszonyság, csak azt nem fogja fel, hogy Gyöngyösi Márton ezt nem humorból mondta, amit mondott, hanem hazafiságból, teljesen komolyan gondolja. Mert mentálisan fertőzött.
Ertsey nem tudja elképzelni sem, és ez a szörnyű, hogy valakik ezt komolyan gondolják és valóban abban hisznek, hogy a zsidókat vagy kiirtani kell, vagy süllyesztőbe lejáratni, persze az egész ellenzékkel együtt. És Ertsey képviselőnek arról sincs fogalma, hogy Gyöngyösi teljesen komolyan azt is gondolja róla, hogy zsidó származású, vagy legalábbis kikeresztelkedett, de ha Ertsey bizonyítani is tudná, hogy nem zsidó, ami elég kétséges, akkor is maximum a zsidók szekértolója címet viselhetné a jobbik gondolkodásában és Gyöngyösi világnézetében.

Undorító LMP! Sokkal jobban utálom az LMP-t mint a jobbikot! Pfúj!

Az egész ellenzék megélhetési, egyenlőre csak a DK-ban nem vagyunk bizonyosak. A DK még pályázhat a demokratikus hazafi címre.

Fidler írta...

Rogán megjelenése, egy kormányfői döntés eredménye, senki ne gondolja, hogy saját elhatározásából jött ki a Kossuth térre, mint szabadon gondolkodó ember, Á dehogy!!! Ez valamilyen csínytevése miatti büntetés volt! Egyébként, ha teccetek emlékezni, senkinek nem tűnt fel a beszéd (15.47), egészen estig amikor Schmuck Andor megjelent az Egyenes beszédben, és nem az MSZDP új elnökeként kezdett előadásba, hanem könnyes szemmel picit dramatizálva, de tisztességesen számolt be arról a megdöbbentő eseményről, ami a náci képviselője szájából elhangzott! Köszönjük, ezzel nagyon szép dolgot tett, azonban lehet, hogy a Rogán (az Ő kapcsolatuk köztudottan baráti) úr volt az ötletadó, és azért büntette a Bölcs Vezér, hogy akkor menjen el és mondjon beszédet, a cinikus Vezéri hozzáállás már megszokott hazánkban!!!

Varga Éva írta...

Fidlerhez csatlakozva:
igen, minden elismerés Schmuck Andoré! Én láttam azt az EB-et, Olga másért hívta be, de végül is nem beszéltek arról a témáról, mert Schmuck - és mindegy, hogy ebben mennyi volt a dramaturgia, és mennyi a spontaneitás - totálisan felháborodva ismételgette, hogy itt vége van valaminek és ezt nem szabad szó nélkül hagyni.
Ehhez képest azóta a varjú sem károg utána: a "tüntetésre"(=hitgyüliszeánsz kivezényelt aktivistákkal), viszont odapofátlankodott olyan is, akinek vastagon benne van a karja abban, hogy itt tartunk, ahol (igen, Rogán!).
Nem különösebben kedvelem Schmuck Andort - de lehet, hogy ez a média-sugallta képnek tudható be -, most viszont egyetlen emberként tekintek rá, aki TÉNYLEG az elemi felháborodást mutatta és nem politikai haszonszerzés motiválta, mikor elkezdett kiabálni, hogy ég a ház!