KUTYÁK, MACSKÁK, PETÁRDÁK

Jön a szilveszter megjelentek az első állatvédő felhívások a neten, a gazdik figyelmét arra hívják fel, hogy szilveszter napján akkor jár legjobban a kedvenc meg a gazdája, ha bezárva tartják.

Hogy aztán ez így van, vagy a kutya számára megnyugtatóbb, ha világgá rohanhat, azt eldönteni nem tudjuk, és a dilemma eldöntéséhez szükséges emberkísérletek is még csak most kezdődnek.

Most dönti el ugyanis Pártunk és Kormányunk – figyelembe véve természetesen a Vezér bölcs iránymutatását – hogy kedvenceinek – azaz nekünk – melyik a legüdvözítőbb megoldás.

Az emberkísérletekhez két csoportot különítettek el, egyik a fiatal diplomások csoportja, másik pedig a nemzeti érzelemmel és polgári öntudattal felvértezett, a Fidelitas tagjaiból álló tárgyalói csoport.

Mindkettőnek már beadagolták a szükséges kísérleti anyagokat, de végeredmény persze még nem várható, jó munkához idő kell.

Az első eredmények azért már jönnek, a fiatal diplomások csoportján világosan látszanak a kezdődő dühroham jelei, míg a Fidelitas fiataljainak arcán a bamba beletörődés mutatja, hogy az előzetesen beszedett drogok (demokratizmus/szervilizmus) mindenkire másként és másként hatnak.

Mindenesetre, ha a mostanában tapasztalható nagy durrogtatások és az eledelelvonás együttes hatására a fiatalok világgá rohannak, akkor abból még lehet némi probléma, még ha tudjuk is, hogy bizton számíthatunk a Vezér közismert problémamegoldó képességére – v.ö: a tandíj kérdését a hét végén megoldom!

Fiatalkorom szilveszterei relatív csendben teltek, a kommunisták ármánykodásai és a hétköznapi örömöktől való idegenkedésük okán fájón nélkülözni voltunk kénytelenek a petárdát, a kézigránátot, de még a Smith & Wesson revolvereket is, melyek a mai éjszakai életben már megszokott és egyre inkább szükséges eszközöknek számítanak.

Ha belegondolok, az öröm zajjal történő kifejezése csecsemőkorától kezdve kíséri az embert.

Kezdődik a kisbaba csörgőjével, mely a mi ifjúkorunkban egy nyeles celluloid-gömb volt, benne valami igen könnyű csörgőanyaggal, hatásfoka alacsony volt.

Kicsit idősebbeknek rendelkezésére állt a pléh-dob és a trombiták különféle fajtái, a legegyszerűbb, ám rettenetesen pocsék hangokat kiadni képes papírtrombitától kezdve a masszívabb pléhtrombitáig, ezek bevetésével már parádés hangzavart lehetett előidézni, romba döntve felmenőink harmóniáját.

Nagykamaszként a szilveszteri program csúcsa a Körút felkeresése volt, fiatalok és idősebbek ezrei sétáltak az utcán, kezükben trombita, esetleg anyósnyelv, és aki szembejött és tetszett, arra rátrombitáltak vagy ijesztgették az imént említett zavarkeltő eszközzel.

Az anyósnyelv piros papírból készült, hosszú volt, emellett alaphelyzetben feltekerve pihent, de ha belefújtál, akkor és sikítozott és kinyújtózkodott, a frászt hozva arra, aki szembetalálkozott vele.

A fene tudja, nemigen éreztük a petárda hiányát, mégis elég rendes ramazúri és népünnepély volt az utcán, pedig tűzijáték se nagyon volt.
Legfeljebb egy-egy obsitos határőr vetette be megmentett jelzőrakétáját, de azt tűzijátéknak nevezni azért túlzás lett volna, az legfeljebb játék volt a tűzzel, mert ha kiderült, hogy ki állt a dolog mögött, az könnyen a Rendőrség kérdezősködéséhez vezethetett.

Így aztán a rendszerváltásra várt a feladat, hogy megritkítsa a hálás magyar nép ujjait, mert a magyar bátor nép, és ha az van neki előírva, hogy a begyújtás után azonnal el kell dobni azt a rohadt petárdát, akkor magyarember azért kivár, mert az a szép, mikor a petárda a szomszédasszony feje felett robban, nem a földön.

Így aztán lesznek olyan honfitársaink, aki egyszerre csak két sört tudnak kérni a kocsmában, megmaradt ujjaikat mutatva az éber pultosnak

A lakásokban folyt a pia meg a buli, nemigen kellett tekintettel lenni az ebekre, divatban inkább a macskák voltak a városban, de azok sem voltak kis kedvenceknek mondhatók, inkább csak elvadult közmacskák voltak, melyekben a gyerekek fáradságos munkával kialakították a szükséges éberséget.

Azzal a módszerrel, ahogy a szamurájokat nevelik, akik ülnek a földön, mögöttük a Mester a bambusz-karddal, aztán aki nem éber, azt a karddal jól nyakonvágja, tanulja meg a figyelmetlen, hogy bármikor, bárhonnan érheti támadás.

Az a macska, melyet egyszer is elkaptak a gyerekek és a lábaira féldiót erőltettek papucsnak, a farkához meg madzagon konzervdobozokat kötöttek, majd egy gombostűszúrással útjára eresztettek, abból valódi szamurájmacska lett, azt a későbbiekben soha nem lehetett már megfogni.

Megvédeni meg pláne nem.

Pedig a gyerekek még igénybe vették volna a szolgálatait a „talpra esik-e a macska az első emeletről?” dilemma eldöntése során, de ehhez másik versenyzőt kellett találniuk a megviselt harcos helyett.

A kutyaseregletet néhány dakszli meg korcs képviselte, melyeket idősebb hölgyek tartottak – részben speciális erotikus szolgáltatásokra, részben pedig gondoskodási szükséglet kielégítése céljából.

Ezeket nem kellett külön begyűjteni, mert gazdijukkal szimbiózisban éltek, a fiatalok meg kutya helyett gyerekeket dédelgettek, nagyon helyesen.

Habár lehet, ha Orbán anyukája két édes kis pitbullon éli ki anyáskodó ösztöneit, jobban jártunk volna, de ma már mindegy.

Mindenesetre a társadalom elgyermetegesedett, - infantilis fiatal nők tartanak infantilis, önálló életre képtelen díszkutyákat ölükben, miközben a mai szépirodalom csúcsát, Harry Pottert olvasgatják – már ha, ugye…

Hát vigyázzunk szilveszterkor kutyára, macskára, és akinek ezen túl is marad még energiája, az, ha lát felgyújtott hajléktalant, akkor azt is meg lehet esetleg védeni.

Készüljünk az újév köszöntésére - nálunk már elkészült a kocsonya – lesz bableves is, virsli is, de a petárdákat még be kell szerezni, Bukfencet meg be kell börtönözni – mennyi feladat egy kis szórakozásért!

:O)))