2013. november 8., péntek

EGYNAPOS SZENZÁCIÓK

Átszervezi kommunikációját a Szocialista Párt.
Ami azt illeti, ezt évekkel ezelőtt, a vesztes választások után azonnal meg kellett volna tennie, hiszen katasztrofális vereségének egyik – ha nem a legfőbb – oka a minősíthetetlenül gyenge tömegkommunikációs tevékenység volt.
Ha most kezd hozzá, akkor az olyan, mint a sült liba elé szórt kukorica, nemigen segít rajta.
Már az egész világ attól volt hangos, hogy a média a negyedik hatalmi ág, és most tekintsünk el ennek elemzésétől, igaz vagy téves voltától, de arra ez a közvélekedés határozottan rámutatott, hogy eltolódtak a hangsúlyok a média XXI. századi szerepét illetőleg.
Régen a sajtó, a rádió, televízió tudósított az eseményekről, ma formálja azokat.
Ennek megállapításához nem kell egyetemi végzettség, elég hozzá bőven a józan paraszti ész, meg nyitott szemmel járni fel-alá a világban.
Elég észrevenni és megérteni azt az egészen szélsőséges változást, mely a hétköznapokban végbement, mely szerint ami, vagy aki nincs a médiában, az nincs.
Ezért aztán nem közömbös, hogy a média felületeit ki uralja, melyik politikai erő hol és hogyan tudja eljuttatni üzeneteit a választókhoz, egyáltalán, el tudja-e juttatni mondandóját a néphez.
Ezzel választást lehet nyerni és veszíteni egyaránt.
Ezért elképesztő, hogy hova jutott a baloldal ezen a területen, és a mai napig nem látszik, hogy bármiféle változást várhatnánk.
Történelmi bűne ez a baloldal vezetőinek, ha árulás és mutyi az oka, ha egyszerűen csak szűklátókörű felelőtlenség.
Egyszerűen elfogyott a baloldal rendelkezésére álló médiafelület, sem rádió, sem televízió-csatorna nincs, amelyik egyértelműen baloldali irányítású lenne, tehát valamelyik baloldali alapítvány vagy intézmény működtetné.
A közismert, baloldali médiumok közül egyetlen napilap, a Népszava harcol az idővel, az egyre zsugorodó piaccal, az állandó forráshiánnyal, az egyébként baloldalinak tartott médiumok közül az ATV a Hit Gyülekezete tulajdonában van, míg a Klubrádió magánkézben.
Ez azzal is jár, hogy mindhárom kiszolgáltatott helyzetben tevékenykedik, egyiket a pénzügyi ellehetetlenülés állandóan fel-felbukkanó réme fenyegeti, másikat a frekvencia megvonásával és a frekvencia-díjjal lehet kézben tartani, a harmadik pedig az állami egyházi finanszírozáson keresztül lehet konstruktív szerkesztésre késztetni.
Kézben is tartják őket – nem a baloldal érdekeinek megfelelően.
Remekül érzékelhető ez, elég az október 23.-i tüntetéssel kapcsolatos reakcióikat megfigyelni, azt a teljesen egybehangzó kórust, mely az összefogás ellen zengte dalát, nyilvánvalóan nem a baloldal szekerét tolva és a Fidesz kommunikációjának állításait szajkózva, Mesterházy vélt érdekeit támogatva.
Érdekes módon Mesterházy a legkevésbé támadott baloldali politikus a jobboldali, vagy a jobboldal által felügyelt médiában, beleértve ebbe a kereskedelmi televíziókat is - talán nem véletlenül.
Két eset lehetséges: vagy háttérmegállapodás van a személyéről, vagy annyira vértehetségtelen, hogy kár is rá a szót pazarolni.
Ellenben Gyurcsányt, Kunczét, Fodort lelkesen támadták balról is, mert a teljes demokratikus ellenzék összefogása mellett mertek szót emelni, nem is szólva arról a hisztériáról, melyet a tömeg skandálása váltott ki azok között, akiknek elvileg ennek az elvnek elsőszámú propagandistáinak kellene lenni.
Csakhát, ugye, az a korpás hajuk…
Merthogy meg is kellene élni valamiből, és ha valaki azoknak dolgozik, akik az összefogás elvének esküdt ellenségei, hát nemigen várható el tőle harcos kiállás.
A mai megrendelés sokkal kedvesebb tud lenni, mint egy bizonytalan választási győzelemért folytatott harc, persze azért lehet időnként harcias kijelentéseket tenni, de mindjárt utána kell tenni, hogy másrészt, és a végkicsengésnek okvetlen azt a célt kell szolgálni, melyet a megrendelő meghatározott.
Az egyértelműen érzékelhető, hogy valahonnan valakik hirtelen beleöntöttek egy kisebb zsák pénzt a véleményformáló, baloldalinak tartott média zsebébe.
A Táncsics – alapítványról is kiderült, hogy van pénze a Népszavára, az ATV fenntartója történelmi egyházzá érett, jogosulttá válva ezzel az újonnan született egyházi kisded a dúsan duzzadó állami csecs szopogatására, a Klubrádió is hozzájut az ingyen-frekvenciához, Kuncze Gábor meg repült, mikor olyat mondott, amit nem kellett volna.
Van még egy szegmense a médiának, mely ma még szabadnak mindható, de persze a baloldal szempontjából nézvést ez sem problémamentes.
Az internet ma még szabad, de ha veszít a választáson a baloldal, akkor el lehet kezdeni erről is múltidőben beszélni.
Az internet a jövő médiája, a nyomtatott sajtó egy részét – a napilapokat – gyakorlatilag már le is takarította a pályáról, hiszen azok nem képesek nyerni az internetes felületekkel folytatott hírversenyben, másrészt az olvasói szokások is megváltoztak.
A mai középkorosztály és a fiatalok egyaránt az internetes felületeket és a közösségi oldalakat preferálják, a híreket, de a háttér-információkat is azonnal szeretik olvasni, lehetőleg számukra kedvező formában, például okostelefonjaikon keresztül is fogyaszthatóan.
És imádják az interaktivitást, szeretik elmondani a véleményüket a világ dolgairól, eközben persze előfordul, hogy jelentősebb tömegeik - mondjuk úgy, a baloldal aktív része - nem csak a hivatásos véleményformálók sztereotípiáit böfögi vissza, hanem elkezd önállóskodni és – óh, irgalom atyja ne hagyj el – még gondolkodni se restell.
Nem is szereti ezt senki, mint ahogy a bloggereket sem - még a legkiválóbb emberi kvalitásokkal bíró politikusok sem viselik könnyen, ha az egérszürke parlagi blogger nem osztja a nézeteiket, nyíltan vallják, hogy nem olvasnak blogokat.
Pedig abban van a választó véleménye, mert a blogokat többnyire ingyen írják, míg a pénzért született írások mögött ott a sanda vágyakozás a következő írás megjelentetésére.
A Népszava online például kiirtotta az új dizájnból a blog-felületet, az ország vezető politikai napilapja, a Népszabadság nolblog-felületén előbb kerül ajánlólistára a pireneusi hegyikecske szerelmi életéről szóló értekezés, mint egy aktuális politikai témára reflektáló, amatőrtől származó írás.
Baloldali, színvonalas internetes portál nemigen létezik, a pártok hivatalos honlapjait ne tekintsük most médiának.
A szocialisták Táncsics-alapítvány által fenntartott portálja csak addig volt érdekes, míg ki nem szorították belőle Gyurcsány látens és virulens híveit, azóta zenei ajánlatok és szabásminták, továbbá áfonyáspacal receptek kincsestára.
A DK internetes fórumát is átadták az enyészetnek, a pártok honlapjain meg a politikusok végeznek fogalmazási gyakorlatokat, meg üzengetnek egymásnak, elbeszélve a választó feje felett.
Baj ezen kívül már csak a média működtetésével van, no meg a tömegpropaganda egyéb eszközeivel.
Amit ugyanis el lehet rontani, azt a baloldali média elrontja, a tömegpropaganda meg gyengécske.
Ha holnap Orbán Viktor - kezében egy nyilaskeresztes zászlóval, meztelenül és a „Margaréta drága kis cseléd” című slágert énekelve - egy bakkecske hátán lovagolna végig a körúton, karikásostorral hajtva maga előtt a szintúgy meztelen Selmeci Gabikát - ezek akkor sem tudnának hírt csinálni belőle, arról nem szólva, hogy másnapra még az eseményről megjelent mínuszos hír is feledésbe merülne.
Itt van például a felcsúti polgármester esete, aki bekerült Orbanisztán milliárdosai, a leggazdagabb magyarok közé.
Nyilvánvaló, hogy ezt tisztességes úton elérni lehetetlen, Mészáros Lőrinc meg nem egy feltaláló-típus,
de abban biztos vagyok, hogy jobb, mint Széles Gábor, aki a semmiből fakaszt energiát, mert a stróman-típusú polgármester a semmiből fakaszt annyi pénzt, hogy akár egy erőművet is meg tud venni rajta.
Hát ez az ő dolga.
Kultúrállamokban ugyan a rendőrség dolga is lenne, de ez Magyarország, ne éljünk álomvilágban.
Viszont a médiának dolga lenne, hogy nyúljon alá, mint a zsidólátó asszony Vonának, és addig csavargassa – tekergesse dicső függesztékeit, mígcsak ki nem derül, hogy kitől-mitől tollasodott meg az istenadta.
Ne reménykedjünk, ez mostanában nem fog bekövetkezni.
Márpedig aki azt állítja, hogy médiatámogatás nélkül választásokat lehet nyerni, azt minden valamirevaló teve leköpi, mert az hazudik.
Viszont bukni lehet rajta, hiszen a hajdani hashajtó-reklám is azt mondta: Míg ön alszik a Darmol dolgozik.
Ez igaz a Fidesz nagyon primitív, nagyon mechanikus, nagyon gyermeteg, de nagyon hatékony, nagyon következetes kommunikációjára is.
És az eredmény is azonos lesz, sajnos…

:O)))


17 megjegyzés:

dmolnar írta...

Teljesen igaz.. Némileg kés felébredni, de talán még lehet valamit kezdeni a dologgal.. No meg aztán, ha az új tanácsadó testület valóban képes meggyőzni a népeket, hogy nem biztosan Juhász Péter oldalán van a tömeg és nem nála a bölcsek köve, akkor.. Nos akkor akár már egy tényleges együttműködés is kialakulhat..

Neked5 írta...

Remek! Minden sora igaz...

Névtelen írta...

Mi van, öreg komcsi? Nem tudod a szellemi környezetszennyezésnek megfelelő 'gondolataidat' a Népszabiban megjelentetni? Savanyú a szőlő? Mikor fogod már fel végre: a történelem túlhaladt rajtad, a 10-20 bégető birkádon kívül már senki nem vesz komolyan!

PuPu írta...

Nyeretlen kétévesnek:
Figyelj majom!
Köpd ki a banánt és ide kukkants be!

http://pupublogja.nolblog.hu/archives/2013/11/08/EGYNAPOS_SZENZACIOK/

Úgy látom, behorpadt a homlokod...

:O))))

D. Elemér írta...

Névtelen ha ha aha ha ha ha
hát a magyarhirlapban vagy a nemzetben stb stb ugyan azok vannak bértollnokok 15 oszt ki fujt mit hablatyoszl itt pu pu rol most értem haza nem rég még jó hogy belenéztem a hirekbe
TE fideszeskommunista seggnyaló
én komolyan veszem meg rengeteg melós munkatársaim sőt nagyon sokan szeretik ipar művészeti edény
most nem érek rá
majd késsőbb
nagyon jó írás maga tudja mi az igaz ez fáj ezeknek a seggnyalóknak ne törödjön velük pu pu viszlát

morzsi írta...

Kedves Pupu!
Gratulálok, korrekt írás.
Van egy régi kedves barátom, aki baloldali szimpatizáns és az utóbbi időben nagyon elkeseredett. Ilyenkor mindig azt mondja, hogy rajtunk már csak a Vörös Hadsereg megjelenése tudna segíteni!... Hacsak az nem?

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Szegény Hofi jut eszembe a baloldal kommunikációjával kapcsolatban.

Tudsz úszni....?

Az istennek se akar menni, de gyanítom, hogy a felfogással van a baj.

Üdv sphagin.

Fispán Géza írta...

" Sült liba elé kukoricát!"..:) :) :) :) :)


Mi van névtelenke?


Te éppen olyan beszari vagy, mint baráti 'testvér' köröd, mert még egy ilyen blogra is fosol aláírni..szóval csak itt lábatlankodsz és nem a PRAVDA Leánykori nevén Agyar Nemzet/Hírlap oldalain mert te is szeretsz jókat nevetni PuPu bácsi mókás, de átgondolt szórakoztató mélyenszántóin.., csak Népünk II:SZ Bölcs vezére meg ne tudja..:)

magyarmagyar írta...

Kedves Tevém! Már megint szétcsaptad a lecsót a konyhában. Nevetek, pedig sírni volna kedvem...

Névtelen írta...

Kedves Pupu, megfeledkeztél pl. a galamus.hu-ról, és arról, hogy Mészáros Lőrinc viselt dolgait eléggé teregeti Ferenczi Krisztina. De egyébként, és általánosságban ezúttal is teljesen egyetértek Veled.

János bácsi írta...

Az én szorgos kis feleségem - hetvenhét évesen - már csak attól tud igazán belém szerelmesedeni ha szabni, varrni, hímezni, kötni, horgolni vagy éppenséggel főzni lát!
Ha takarítok, vasalok, ablakot pucolok valósággal a nyakamba ugrik örömébe. Még a fülembe is búg szelíd gerlehangon, ha például szidolozom a rézkilincseket.
Engem, vénséges öregember létemre nagyon is érdekelnének a blogban említett szabadidős alkotások, amik ezeket a kreatív tevékenységeket és ezek azonnali eredményét is prezentálja - tudnál linkeket is mellékelni? Ezzel tudnék az én kis asszonykámnak minél több földi boldogságot csempészni a mindennapjaiba!
Te nem szeretnéd ha Púpos Tevéné örömébe megsimogatná csombékos szőrményedet, mert titokban varrnál részére egy szép loknis téli teveszőrszoknyát, hernyóselemmel bélelve - ezen a szép hétvégén?
Kipróbálásra javaslom és az eredményét is közkinccsé lehetne tenni itt a saját házad táján fényképpel! Lehet, hogy fellendülne a pupublog forgalom!

Egyébént az én kis okos Juliska párom naponta érdeklődik, mikor írsz a vak komondorrol egy önálló blogot. Az a megfejtése, ha már eddig nem írtál erről a fontos témáról, az csakis azért következhetett be, mert Pupteve létedre valószínűleg magával a vak komondorral azonosultál...

Szóval várom a szabás-varrás, főzőcske és zenei menüket - előre is köszönöm.
Öreg korban amúgy is már csak a nyitottság, a változatosság, a tanulási készség fiatalít :-)))
Javaslom minden férfi teremtménynek!

Geza írta...

Kicsit erthetetlen, hogy miert talalta el pont ezt a blogot ket ~enyhen/nagyon orult, de lehet, hogy ez is a bloggolas resze, es azok, akik Teged olvasnak, kicsit nincsenek hozzaszokva a primitiv es/vagy lueke hozzaszolasokhoz.

Bar en kicsit tobb mint egy eve lettem "kommentelo" a jelen oldalak ellenalhatatlan hozzaszolasra kenyszerito ingerlesei miatt, szerintem a vilag igencsak nyugatibb reszen a szokasos media meeg hasonloan fontos szerepet tolt be, mint az elektronikus, es a TV is sokszinu es nagyon jo musorok kozott (beleertve a politikaiakat is) lehet valogatni. En nekem az utobbi igazabol sokkal tetszik, de azert ketsegtelen, hogy a blogok szubkulturaja is igen vonzo lehet:)

krezirezi írta...

A legvalamirevalóbb tevének púpon veregetés, ellenben az itt jelentkező majom felvételét nem javasolnám ebbe az állatkertbe, felkészületlenség és jó modor híján. Amennyiben azonban a már az egyéb fórumokon amúgy is sűrűn adagolt vérnyomásemelő mellé igényled, ám jöjjön :-) végülis képes vagyok ignorálni az idenyomorodásait ;-)

hello írta...

Ez megint egy tökéletes diagnózis.

Mikor Gy.F. még miniszterelnök volt, de még jó ideig azt követően is, nem volt olyan általa tartott fórum, ahol fel ne tették volna neki a kérdést: hogyhogy nem gondolnak a baloldali média kiépítésének égető szükségességére.

A válasza 2 irányú volt:
- Az MSZP-nek erre nincs pénze. Ő pedig semmiféle nem tiszta anyagi forrás igénybevételéhez nem járult volna hozzá. A kérdező tud olyan befektetőt, aki hajlandó erre áldozni a vagyonából?
Mert eddig csak a jobboldalt támogatókról lehet tudni.
- De meg, ha nincsenek, akik képesek felkelteni és fenntartani a nézők/hallgatók figyelmét és érdeklődését, azaz bármikor érdemben megszólaltathatók, akkor minek és kiknek? Ha 5 perc után unatkozva elkapcsolnának, vagy elaludnának az adásokon? Mint látjuk nem egy baloldali nyilatkozó esetében pl. az ATV-ben.
>>>

Azt én teszem már hozzá, hogy ha a net használatában kizárólag a Facebook egyedülvaló mindenhatóságában hisznek - mint pl. a DK is -, sok emberről eleve lemondanak.

Névtelen írta...

Kedves PuPu!
(Az idézett reklám pontosan így szól: "Míg Ön alszik, durmol, dolgozik a Darmol.")

Az ellenzék sajnos minden téren tragikusan tehetségtelen. Az ember tudja, hogy Bajnai egy okos ember, jó amiket mond, felüdülés hallgatni a szavait. Mesterházy - véleményem szerint - egy okos, tisztességes ember. No de hol az átütő erő? A politika olyan társasjáték, ahol a közönséget meg kell győzni. Nem lehet abban bízni, hogy sok millió ember magától rájön arra, mi a jó neki. Gyurcsánynak meg van a képessége, azonban olyan mértékben bemocskolták, hogy képtelenség a guánót lerobbantani róla. Jellemző, hogy a legnagyobb bűne az az őszödi beszéd, ahol azelmúltakárhányév egyetlen magyar politikusaként kiejtette a száján, hogy hazudott a pártja. Vagyis: szólj igazat, betörik a fejed. Pláne, hogy a másik oldal vezetője még soha nem hazudott.
Na igen, a másik oldal. Ha olyan zseniálisan intéznék az ország gazdasági és társadalompolitikai ügyeit, ahogyan a médiával zsonglőrködnek, azt mondhatnánk, hogy megfogtuk az isten lábát, végre itt van már a Kánanán. Ez sajnos nem így van.
CR

János bácsi írta...

Válságot ritkán finanszíroz az ember...

Műsorvezetőknek, riportereknek nézhetetlenné válik minden olyan szereplése amelyben a tudálékosság, az agresszió, az önzés és a vájkálás sajátos keveréke jelenik meg. Most ez lett az eladható és menő stílus, ettől meg általában elmenekül az egyszerű ember - már aki értelmesen, felelősen érzékeny.

Pozitív példaként Vitray Tamás jut az eszembe, aki nagyon szerényen csupán egyetlen tudomány zsenije - a beszélgetésé :-) A szakma igazi MESTERE!
Vagy Csányi Vilmos is eszembe jutott, akinek a napokban volt egy leadott beszélgetése Friderikusz Sándorral. A "kutyatan" amúgy is egy elbűvölő tudomány, az meg csak egy felejthetetlen ráadás volt, hogy a többnyire értelmes ám túlzsúfolt Friderikusz kérdéseket - miképpen tette fel sokkal izgalmasabban az, aki tulajdonképpen a riportalany volt, amivel mindent és mindenkit sikeresen megemelt :-)))

Akit manapság szerepelni hívnak bármelyik televíziós műsorba annak dönteni kell, hogy kockáztat vagy eleve nem vállalja.
Valahol ez is bizalom kérdése - kincs, ami nincs...
Természetesen nagy tisztelet a kivételeknek!!!
A média többnyire az öngyönyörök eszközeit koptatja, de talán majd egyszer kulturális szempontból is megérti, hogy megéri - főleg hosszabb távon - ha az értelmesebb és érzékenyebb célcsoportjait is valamikor megleli...

sphagin írta...

Csak a képzavar kedvéért idehozom !

http://index.hu/belfold/2013/11/11/lendvai_ujra_kell_gondolni_az_mszp-e14_szovetseget/

Nem semmi, hogy már az MSZP-ben is ide jutnak, de lesz még ebből kavar.

Viszont, ha nem teszik meg, az MSZP szét fog hullani.
A Szövetséget Bajnaiék nem engedik újra tárgyalni, nekik ez így jó, ahogy van.
Az MSZP nem tehet mást, mint vagy egy másik szövetséget hoz létre, vagy elbukik és akkor tényleg Bajnai lesz a miniszterelnök, ha lesz !