Szóval, a legfontosabb
az lenne, hogy ezt a választást a helyén kezeljük.
Nem kellene sem temetni, sem mennyekbe emelni senkit, mindössze az történt,
hogy képviselőket választottunk az Európai Parlamentbe, ennek során ki jobb, ki
rosszabb eredményeket ért el.
Ha a pártok vezetői normális emberek lennének,
akik képesek kicsit kikukucskálni a pártszékházak irodáinak ablakán a való
életre, akkor tudnák, hogy semmi nem változott.
Merthogy a két nagy tábor, az általában jobboldalként meghatározott, de a
valóságban egy autokratikus állami berendezkedést támogató, meglehetősen
szélsőséges tömeg és a magát sokszor baloldalként aposztrofáló demokraták
közötti erőviszonyok változatlanok maradtak – és az ország szempontjából ez az
igazán elkeserítő.
A két nagy táboron belüli átrendeződések sem biztatnak semmi jóval, mert minden
ellenkező híreszteléssel szemben úgy látom, hogy a jobboldalon a Jobbik nem a
rejtőzködő szavazók köréből növelte támogatottságát, hanem a Fidesztől vitt el
szavazatokat, ami egyértelmű jele a társadalom jobbratolódásának, a jobboldal
radikalizálódásának, ami egyébként egybevág az európai trendekkel is.
A baloldalon is hasonló folyamat játszódott le, azzal a különbséggel, hogy a
szocialistáktól a szavazók nem a baloldal széle felé, hanem a társadalmi közép
felé mozdultak el.
Méghozzá nem is annyira politikai ízlésváltozás okán, hanem egyszerűen azért,
mert elegük volt saját politikusaik tehetetlenkedéseiből, megalkuvásaiból,
taktikázgatásaiból és keresték azokat az erőket, melyek részben a következetes
tisztességet képviselték, részben meg a pártpolitikából kiábrándult, de
politikailag aktív liberális és demokrata szavazók számára kínáltak új fészket.
Azt sugallták a jobboldali elemzők és a jobboldalhoz dörgölőző baloldali kollégáik is, hogy ez a választás sorsdöntő lesz a DK és az Együtt-PM számára,
ami egyébként nem volt igaz, de nem árt azért most beleverni orrocskájukat
abba, amit a választók elé csináltak, hogy érezzék végre a különbséget a való
élet és az álmaik között.
Nem kell elhinni azt sem, mikor majd azon hangoskodnak, hogy a Jobbik nyert,
merthogy második lett.
Nem a Jobbik nyert, az MSZP vesztett - vesztett mandátumot, pozíciót, arcot és
befolyást.
Ők a nagy vesztesek, míg a nagy nyertes Gyurcsány és a DK.
Egy éve ment a polémia, hogy Gyurcsány hoz, vagy visz szavazatokat, eléggé
gusztustalanul, agresszíven próbálták még a demokratikus oldalon is kiiktatni
őt a politikából – mint látnivaló, nem túl nagy sikerrel.
Ezért adjunk talán hálát az Úrnak, merthogy többé-kevésbé ő ma az egyetlen európai
formátumú magyar politikus, jóllehet vannak rajta kívül is, akik talán nem
fognak ránk szégyent hozni Brüsszelben.
Politikusnak lenni kicsit olyan, mint
hegedűművésznek lenni – a jószándékon és a sok gyakorláson túl tehetség is kell
hozzá.
A Fidesszel nem foglalkoznék, hiszen a Fidesz nem párt, a vallási tébolyok meg
le szoktak csengeni az első éhínségekkel egyidőben, olyankor a földesurakat karóba
húzzák, asszonyaikat–lányaikat megpocsékolják, aztán indul egy új
fejezet a történelemben…
Nagyon reménykedtem abban, hogy az LMP ugyanazért nem jut mandátumhoz, mint
amiért a DK mandátumokat kapott – az erkölcs okán.
Sajnos, ezerszer bizonyosodott be, hogy az LMP a Fidesz szatellitpártja, amelyik
minden igazán fontos kérdésben Orbánt támogatta, de az önkormányzati
választásokig még van idejük a választóknak eltöprengeni azon, hogy méltók-e a
bizalomra.
Az Együtt-PM pedig most komoly dilemma előtt áll, mert el kell döntenie, hogy
mi a fontosabb: egy rétegpárt önálló arculatának mindenáron való megteremtése,
vagy a diktatúra elleni harc.
Nem könnyű a döntés, hiszen ez a párt olyan, mint egy disznósajt, mindent
belevágtak, amire a nagy disznótorban nem volt szükség, igen jól kell
fűszerezni, hogy jellege legyen és fogyasztható maradjon a vágásfelületből
kilógó szőrök-bőrök ellenére is.
Mindenesetre túl sok okuk a büszkeségre nincs.
Annak dacára, hogy a mainstream értelmiségnek az a része, mely nem az LMP-t
támogatta, az az Együtt-PM szekerét tolta, az egy megszerzett EP hely meglehetősen karcsú, -
de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Mindenesetre Mesterházy kivételével mindenki felettébb elégedett, legyünk mi is
azok, mert ennél rosszabb is történhetett volna.
Holnaptól lehet készülni az önkormányzati választásokra, melyek csak akkor
lesznek sikeresek, ha a demokratikus oldal összefog, nemmellesleg ráébred, hogy
Budapesten kívül is léteznek választópolgárok, akikkel a hatalom is, meg a
hatalom szélsőséges szövetségese is csak játszik – szóval, lenne tere a
felvilágosító munkának.
Hát, csak szorgalmasan…
:O)))
23 megjegyzés:
Kedves Pupu, azt írod, "Mindenesetre túl sok ok a büszkeségre nincs.
Annak dacára, hogy a mainstream értelmiségnek az a része, mely nem az LMP-t támogatta, az az Együtt-PM szekerét tolta, az egy hely meglehetősen karcsú, - de majd meglátjuk, mit hoz a jövő." Valami kimaradhatott, mert nem érthető így a mondat, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, mit akartál írni. Gondolom, valami olyasmit, hogy nem valami nagy dicsősége az értelmiségnek, ha az Együtt mögé állt? Vagy hogy az LMP "karcsú"? Mindkettővel egyetértenék, ahogy az egész írással is, de tényleg nem tudom kihámozni, mit akarhattál itt írni. :)
Legyünk büszék a 2 helyre, van miért!:) Most örülni kell, aztán jöhet a további kuli:)
"Politikusnak lenni kicsit olyan, mint hegedűművésznek lenni – a jószándékon és a sok gyakorláson túl tehetség is kell hozzá." - Így !
Kedves Névtelen, az Együtt-PM volt a témája annak a résznek, és azt szándékoztam írni, hogy az egy megszerzett hely nem valami túl dicsőséges ahhoz képest, hogy a véleményformáló értelmiség jelentős része az ő szekerüket tolta, minden lehetséges fórumon a DK fölé becsülték a teljesítményüket és az utolsó percig Gyurcsány és pártja ellen keltettek hangulatot.
Ennek volt a része a nagy önállósdi is, - jelzem, ma sem azt erősítik, amit kellene, hanem ebből a pozícióból is úgy viselkednek, mintha a DK lenne az ellenfél...
Szomorú...
:)
http://kepkezelo.com/images/dwcx36feyw126vugdb.jpg
EP-választási eredmények Mo.-on
>>>
99 %-os feldolgozottságnál a magyar EP-képviselők megoszlása:
http://kepkezelo.com/images/o648wgsywwe764tzh6z.jpg
Ahogy olvasom, más országokban is előretörnek a jobboldali radikálisok, bár ott főleg a bevándorlási törvények megváltoztatása érdekében, de hát azt is az idegengyűlölet táplálja.
Hogy a jó magyarok mitől szerelmesek a Fideszbe és a Jobbikba, azt tán nem is annyira politológusoknak, mint inkább psziciátereknek kéne elemezniük.
Reménykedjünk, hogy sem háborúig, sem polgárháborúig nem sikerül feszíteniük a húrt, bár a katonai kiadások emelésének bejelentése nem erre enged következtetni...
Ez a generáció már nemcsak a II. világháború, de 56 után született, nincs közvetlen tapasztalati fogalmuk arról, mit jelent, ha a fegyverek veszik át az uralmat, és hogy semmilyen színű tagkönyv nem véd meg ellenük.
1 betű kimaradt - helyesen:
pszichiátereknek
Pupu 8:02
Szerintem itt valami észlelési probléma van, mert ha tíz embert megkérdezel, hogy melyik az agresszívabb politikai közösség a DK vagy az Együtt-PM - senki nem jelöli az utóbbiakat.
Egyébként csak most ugrik a majom a vízbe, mert reméljük mihamarabb észlelhetjük, sőt össze is vethetjük majd azt a minőségi EP parlamenti munkát, amire ígéretet tett többek között Jávor Benedek, Molnár Csaba és Niedermüller Péter.
Például az ellenségeskedés és az együttműködés mutogatására is alkalmas lesz az új EP-i fészek.
Addig meg tippelhetünk, ha van elég ismeretünk...
:-)))
Kedves PuPu !
Szerintem tudomásul kell venni, hogy a baloldal is sokszínű és ezzel együtt KELL tudni működni !
Az MSZP-nek KELL változni ehhez és a többi lehetséges szövetségese felé gesztusokat KELL tenni. Orbánt ugyanis, ettől kezdve még inkább csak együtt lehet elzavarni.
Az MSZP megerősödése a szövetség megerősödése által lehetséges és ennek KELL alávetni magát.
Első lépésként biztosítania kell a másik két párt számára, hogy frakciót tudjanak alakítani és ezt kérés nélkül KELL felajánlania !
Ezzel saját magán is segít, mert számára a két mandátum nem jelent semmit, de a szövetséget minden téren erősebbé teszi, anyagilag is és gesztus értékű is.
A szövetségnek egyenrangú felek szövetségének KELL lenni és a kiszorítósdit abba kell hagyni !
Ez vonatkozik az Együtt-PM-re is, mivel a Gyurcsány fóbiájuk erősebbnek látszik az Orbán fóbiánál !
Egy ellenfél van, Orbán és a FIDESZ !
Aki nem e szerint tevékenykedik, az az Orbán hatalmát erősíti.
Üdv sphagin
Az MSzP hanyatlásának egyik oka vezetőinek szűklátókörűsége. 2x akadályozták meg, hogy a DK frakciót alakíthasson, mert nem jutott el a tudatukig, hogy a parlamentben nem ellenfelek, hanem harcostársak lehetnek sok olyan kérdésben, ami a baloldal számára fontos. Ezt sokan nem felejtették el! Régi MSzP szavazókat is kiábrándított, az összefogás hátráltatása,hogy saját képzelt érdekeiket fontosabbnak tartották a nép érdekeinél.
Kedves Sicc, egyetértek.
Miközben a Fidesznél a hívei elvakultságukban nem vesznek tudomást a sorozatos, finoman szólva alaposan kritizálható húzásaikról, a baloldali beállítottságú szavazók láthatóan érzékenyebbek az önző, primitív szemellenzős stb. szemétségekre, és ezt meg is torolják. Erre már 2010 is jó példa volt.
Ez jó:
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=174309
Ha nem lesz változás, halottat ért a pofon
Egy ekkora pofon egyre azért jó. Kiderül, hogy aki kapta, csak alszik vagy már meg is halt - írta Facebook oldalán Lendvai Ildikó.
Én a DK-t támogattam, mert tudom, hogy Gyurcsány fogja a tökéletes őrületbe kergetni a kettős beszédű kedves nemzetmegvezetőt. Az csak meglepetés volt számomra, hogy a nagy MSZP-ből kivált párt, most fej fej mellett végzett. És több helyen is azt a véleményt tapasztaltam, melyben kifejtik a DK erősödését. Hát az import miniszterelnök jelöltek notórius kinyírása meghozta a kiérdemelt következményt.
Viszont nem tartom kizártnak, hogy az Együtt-PM fikázása is DK-nak hozott a konyhára. Nos megeshet hogy Gyurcsány erősödése esetén még több MSZP-tag megy át hozzá amely a szavazókat is motiválja.
Velem és családommal madarat lehetett volna fogatni, amikor kiderült, hogy a DK ott van két hellyel, nagyon-nagyon örülök:-)))
Egész hétvégén ezen idegeskedtem, hogy mi lesz, ha nem jutnak be...
Az ellenzék így 5 mandátummal lesz bent, talán végre ott majd igazán összefognak az ország érdekében.
Az LMP 1 helyét szándékosan nem adtam hozzá, mert azok ott sem fognak változni, épp olyan hülyék lesznek, mint itthon.
Mesterházyék végre felvilágosultak és nagyon helyesen lemondanak testületileg, amit már január óta mondogattunk egy páran reálisan látók, hogy nem oké ez a formáció így, most megint igazolódott.
Érdeklődve fogom figyuzni azt a tépést-marást ami majd ott következik, kié legyen a hatalom, a pártelnökség.
Az MSZP vagy szétesik teljesen és sok kis formáció alakul majd belőle, amikről később fog kiderülni, hogy életképesek-e, vagy egyben marad, elfojtogatják egymást még egy darabig, egyre jelentősebb szimpatizáns vesztéssel ugyan, de esetleg kiizzadják az új baloldali értékeken alapuló megújult pártot, persze új arcokkal !!! Másképp nem fog menni.
Az kezd megnyugtatni, hogy orbán veszített a kemény magból láthatóan, már annyian nem mentek el rászavazni, mint az előzőekben, remélem, hogy az állandó hazudozásaiban is önnön nyugtalansága kezd látszani, mert ő is tudja, meg az EU-ban is tudják, hogy nincs nemzeti egység, az ország nagyobbik, jelentős része leszarja/ta a szavazást, nem csak az ellenzékre, hanem rá is, persze ez részben köszönhető a hőségnek is, inkább elmentek strandra meg a Balatonra, no meg a gyereknap is tegnap volt, a családosok inkább azzal voltak elfoglalva.
Szóval én azért reménykedem, hogy egyre többen veszik észre, látják/hallják, hogy orbán köszönőviszonyban sincs a valósággal, egyfolytában megy a hazudozás és semmi nincs úgy ahogy ő láttatni szeretné.
Nem beszélve a középszerűnél is alacsonyabb színvonalú bagázsáról akik már el is hitték magukról, hogy ők hirtelen dzsentrivé váltak, kivakarodtak a paraszti létből a hatalom hatására és úri passziókkal múlatják az időt, már amikor épp nem lopnak, mert azért arra is nagyon figyelnek ám.
A Tőkés helyén nagyon fel vagyok háborodva, mit keres ez ott ? vajon miért fizetnek így neki, mit honorálnak??? a kétszázezer határontúli voksot??
A többiről említést sem teszek, nagy tragédiának gondolom a jobbik 3 helyét, egyfolytában EU ellenesek, de a 6.000 eurós fizetésért mind vágtázik kifelé, az a banya is. Ő főleg.
A Balczónak is meg naná, hogy a száz gyerekéhez kell a pénz.
Igazad van Pupu, most is Gyurcsány ellenesek, az elemzők is, az értelmiség is, az eszem megáll.
Hát nem látták mit művelt ellenzékben a fidesz Gyurcsány kormányzása alatt????
Nem állítom, hogy Gy. nem követett el hibákat, dehogynem, de micsoda ellenszélben!!! Miket ordítottak itthon és az EU-ban is a fideszesek, meg nem jártak be a parlamentbe hónapokig !!!
Ez mind smafu az értelmiségnek ???
Sicc igazad van tökéletesen, egyetértek:-))))
Béláné Horváth!
Kedves Hölgy! Te a Jobbik szimpatizánsaihoz tartozol? A másodikak ugyanis ők lettek.
Ha igen, akkor a büszkélgetéshez keress rá az elvbarátaidra, mert ez a blog nem a Jobbikhoz tartozik.
Ha viszont DK-s vagy és helyzetedet az MSzP-hez viszonyítod, akkor sorry.
Ezt csak azért jegyeztem meg, mert a bejegyzésed ebben a formájában félreérthető!
SOK sikert a Dk nak
még csak 2 éve párt
jól írtam hogy, megfog erősödni
Sok sikert még egyszer
gyurcsány legalább rá lép orbán (nyakára)
mert ő az akitől beremeg a felcsuti
FŐ hazug báró
már a gulyás gyerek a szarcsimbok
azt nyilatkozza hogy a dk is olyan mint a Jobbik
ezt értik ők akiben veszélyt látnak
Lépjen is a nyakára Gyurcsány ennek a harácsoló rabló népnyuzú bandának
sok sikert
kívánok DK
Nézem az ATV esti műsorát és nem hiszek a szememnek.
67%-os feldolgozottságnál 50% feletti a FIdesz eredménye, az összes többi párt - ha a Jobbikot nem számítom - alig éri el a 26 %-ot.
Az előző évek gyakorlatából tudom, hogy ilyen feldolgozottságnál kialakult eredmények már számottevően nem nagyon változnak.
Elgondolkodom. Normális az az ország, ahol ennyi érdeksértés után ilyen fölénnyel képes nyeri az amúgy 2/3-os kormányzópárt.
Vagy én nem vagyok normális, mert rendületlenül bízom az emberek érdekérvényesítő képességében.
Igaza van Kertész Imrének amikor azt írja, hogy a magyar egy szolgalelkű nép?
Aztán ma reggel a Postahivatalban találkoztam egy volt kollegámmal, akiről pontosan tudtam, hogy miként vélekedik a politikáról és ismertem a nézeteit is.
Neki is elmondtam a fentiekben elmondott kétségeimet.
Tudni kell róla, hogy nemrégiben nyugdíjasként kapott egy "rendészeti asszisztens"-i beosztást, - portás lett. Munkája során viszonylag sok emberrel találkozik és a beszélgetések során akarva akaratlanul politikai kérdések is terítékre kerülnek.
A következőket mondta. Az emberek pontosan tudják, hogy az, ami itt van az közel sincs rendben. Azt is tudják, hogy szavazniuk kellene ahhoz, hogy a változásban egyáltalán reménykedhessenek.
De nincs merszük hozzá. A félelem magvát már annyira beléjük ültették, hogy mozdulni sem mernek. Akinek van munkája az attól fél, hogy rövid úton kirúgják, akinek meg nincs az meg attól, hogyha bármi is kitudódik róla, akkor az életben munkája talán soha nem lesz.
A részletesen vezetett nyílvántartások mellett, a besúgók garmadája szondázza az embereket - most nem 3/3-asnak hívják őket -, de lényegüket tekintve dettó ugyanaz.
Akkor hol is élünk? Észak-Koreában vagy valamelyik banánköztársaságban.
Jó lesz vigyázni! Ez még nem a gödör alja. Ennél még lehet lejjebb!
A DK sikerének szívből örülök. De akkor lennék igazán boldog, ha hamarosan kialakulna egy modern szociáldemokrata baloldal, aki már igazi erőt tudna felmutatni, aki az tudná mondani az embereknek, hogy ne féljetek, mert mi itt állunk mögöttetek..
Hát kedves feleim, az MSZP végzete beteljesülni látszik, ahogy előre megéreztem. Ez a párt már soha nem lesz az, ami volt. Nem tudom ki tette ezt, de Mesterházy ( és az őt támogató csoport) felelőssége most már megkerülhetetlen.
Maradt a porondon az Együtt-PM és a DK. Nem hiszek abban, hogy ezek valaha is a hagyományos formában képesek lennének meggyőző módon összefogni az után a kedves kis színjáték után, amivel sikeresen elvesztették a választást.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a harcot meg kell vívni és győz az, aki hitelesebben tud érvelni és dolgozni, majd ezzel a most meglevő három táborból egyet csinálni... azaz mindenki elől elszívni a szavazókat.
Kegyetlen az élet...
Ez csak azért rossz hír a mostani rendszert ellenzőknek, mert a dolgok normális folyása szerint ez fel fog emészteni minimum még egy ciklust. Ez csak abban az esetben rövidülhet meg, ha az ország annyira rossz állapotba kerülne, hogy a csukott szeműeknek is felpattan a szeme. Az meg már régen rossz....Így aztán az ember nem is tudja miért fohászkodjon a Mindenhatóhoz...:O)
asta írta...
Nálunk lassú a népfelfogás. Mint ahogy egyik adott riportjában elmondta Gyurcsány, nemrég valahol MSZP vezérként üdvözölték.
Mintha a tévéző emberek csak a szappanoperákon tengődne szellemileg. Persze ha kikapcsolják a villanyt valami komoly oknál fogva és elkezdenek a szomszédok egymással bővebben tereferélni, még lehet, hogy a nagy immúnis tömeg elindul a napra készség felé.
Pupu 8:02
Köszönöm! Újraolvasva már felfogtam. :D
Astának!16:42
Nekem úgy tűnik, hogy neked valami - számomra ismeretlen eredetű - Mesterházi fóbiád van.
Pedig ha történelmi visszatekintésben vizsgálnád az összefüggéseket, akkor a mai helyzet kialakulásában talán Mesterházié a legkisebbik felelősség.
A baloldal erodálódásában Németh Miklóstól Horn Gyulán keresztül Gyurcsányig mindenki benne
volt. Gondold végig és könnyen rájössz, hogy ezt miért mondom.
Annyiban segítek, hogy egyikük sem lépte meg azt amit az adott történelmi helyzetben szükséges lett volna meglépni.
Szó nélkül hagyták kiteljesedni azt az autokráciát, ami hamarosan már valóságos lesz.
Ezt itt kifejteni szinte lehetetlen, de remélem mindannyian baloldalra elkötelezett gondolkodó lények vagyunk.
Mit hallottak és tapasztaltak a fiatalok? Hát,sok jót nem. Az idősebbek - akik tudják, hogy
mit jelentett sokaknak Kádár diktatúrája - már majdnem mindannyian meghaltak. A náluk
fiatalabbak meg nem tudják még elképzelni sem, hogy nekik mit is jelenthetett volna, ha az a
rendszer továbbra is fennmarad. Elmondom, hogy több jót, mint rosszat. Hogy mást ne mondjak
vannak erre kiváló nemzetközi példák is.
A jelenlegi 40-50 évesek generációja a rendszerváltás idején még iskolába jártak s csak
élvezték a szüleik által megteremtett létbiztonság előnyeit és a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy belekerüljenek az akkori politikai változások útvesztőjébe.
Az idei első választók 2005-2006-ban születtek.Már egy olyan korban szocializálódtak, ami
kizárólag csak arról szólt, hogy 1990 előtt itt állampárti diktatúra volt meg, hogy az MSZP az - ördögtől származó - állampárt jogutód pártja.
Ki az aki ebben a helyzetben , a "divat"-os FIDESZ és JOBBIK ellenében másra szavaz vállalva az esetleges kiközösítést.
Hogy miért nincsenek számottevő létszámban fiatalok a baloldali pártokban? Hát többek között ezért is.
Erről miért nem beszélnek az elemzők? Talán ők is agymosottak vagy megfélemlítettek?
Egyszer végre valakinek ki kellene bontani a teljes igazságot. Ez sokan miért nem érzi kötelességének?
Ez a néphülyítés ami itt folyik, csak addig mehet, amíg egyszer valaki - megfelelő
szervezőkészséggel - tudatára nem ébred annak, hogy itt széles néprétegek csúnyán át lettek
"ba..va".
Aztán, ha egyszer meglódul a tömeg, akkor az áttapos midenen és mindenkin függetlenül attól, hogy kinek milyen színű párttagkönyve van.
Jó lenne ezt elkerülni, bár ahogy a helyzet most kinéz, egyre közelebb kerülünk a tragédia
kialakulásához.
Megjegyzés küldése