Folyik a vita az Ellenzéki toporzék című posztomban, a tárgya az, hogy szabad e megmondani a saját politikusainkról hogy hülyék, ha éppen hülyeségeket csinálnak, vagy hirdetnek, vagy a kettőt egyszerre.
Nagyon népszerű álláspont az, hogy nem lenne szabad, hiszen aki a sajátját bírálja, az egyúttal az ellenfelet erősíti, merthogy érveket ad neki a mieink ellen folyó harchoz.
Ennek kapcsán aztán a vitában résztvevő urak és hölgyek light bárdolatlanságokat vágnak egymás fejéhez, pedig az én blogom nem arról nevezetes, hogy a kommentelők egymás maradék haját tépnék - és most mégis.
Érvek és ellenérvek csatáznak, minősítések röpködnek a levegőben, mindezt azért, mert a vita résztvevői nem érdemelték ki a rétest estére.
Nem szeretném akadályozni az érvek ütköztetését, de miután ebben a blogban van némi protekcióm, szeretném kissé bővebben kifejteni a témával kapcsolatos véleményemet.
Elöljáróban leszögezném, hogy a kérdés nem könnyű, sokan szembetalálkoztunk és találkozunk vele mint szülők, vagy mint munkahelyi vezetők.
Amikor gyerekünk lerajzolja az első pálcika-emberkéjét, nehéz is azt megállni, hogy ne nyilvánítsuk azonnal géniusznak, aki majdan forradalmi művészeti irányzatok pápája leend. De nem is csoda, hiszen már a nagymama is milyen gyönyörű falvédőket hímzett:
"Az én uram sohasem ver
A bugyimban van a fegyver
Ellene!"
Aki látta, könnybelábadt a szeme.
Ha meg azt mondjuk a gyereknek, hogy Pistike, az embernek nem csak feje van, hanem pocakja is, akkor lehet, egy életre elvesszük a kedvét az alkotástól és beletaszítjuk szegényt a szürkék mocsarába, belekódoljuk a sikertelenséget.
Így van ez a politikusoknál is, különösen nehéz periódusokban.
Ha éhínség van, akkor egy veréb a serpenyőben - megfelelő távolságból szemlélve és szemünket kissé összehúzva - teljességgel libának látszik.
Egyesek szerint ha mi is annak nézzük, akkor majd Karak is libának fogja nézni, míg ha elmondjuk róla a valóságot, akkor a róka felbátorodik és megkísérli lenyelni.
A tévedés ott van, hogy a róka a libákkal szemben gyárilag bátor és mindent, ami nem kutya, megpróbál lenyelni, emellett a szeme is jó.
A baj nem itt van, hanem akkor, ha a veréb maga is elhiszi, hogy ő egy liba és elkezd felettébb elégedett lenni önmagával.
Szárnyacskáit kitárva ugrál, nyújtogatja nem is létező nyakacskáját, és félelmetesen csiripel, mire is a róka hangosan röhög, majd hamm - bekapja.
Nem jó ez senkinek, és bár a falat kicsi, de duzzasztja a róka és hívei önbizalmát.
A politikusnak úgy kell a kontroll, mint egy falat kenyér, hiszen a pálya maga alkalmas arra, hogy a delikvens elveszítse reális önértékelését, környezete pedig erre a folyamatra még rá is segít.
Minden politikus körül kialakul egy slepp, leginkább azokból, akit hasznot kívánnak húzni belőle, de a politikus - ha férfi is - olyan mint a nő, nem tudsz olyan túlzó bókokat és hízelgéseket rászórni, amit el ne hinne.
A csoportot a tőle anyagi és erkölcsi függésben levő munkatársak szaporítják, akik éppen olyanok, mint minden más munkahelyi kollektíva, gátlástalanul nyalják a főnök felséges hátsóját.
Így aztán a külvilágra maradna a kritika kellemetlen feladata.
Ez se könnyű, mert igen könnyen kívül találhatod magad abból a csoportból, melyhez ezer érzelmi és értelmi szállal kötődsz, mert te leszel a disszonáns hang a kórusban, te leszel az áruló, egy valóságos Görgei.
Hogy aztán mit szól hozzá az ellenoldal, ha kritizálsz?
Kit érdekel?
A lényeg az, hogy a demokratikus politika érvényre jusson, hogy az ország demokrácia és köztársaság legyen, hogy minden magyar állampolgár megéljen a hazájában, hogy az országot tehetséges, tisztességes emberek vezessék.
Hogy az ellenfél az államot elfoglaló maffia, ezt tekintsük axiómának, olyan állításnak, mely bizonyításra nem szorul, a saját oldalunkkal szemben viszont legyünk következetesen követelménytámasztók.
Merthogy a politikusainkat mi választjuk, mi adjuk nekik az erőt, hacsak nem akarunk a juhász, meg a szamara után ballagó bégető birkanyáj lenni.
Rengeteg politikus ül fordítva a lovon, mikor azt gondolja, hogy a nép dolga, hogy őt támogassa.
Nem.
A politikus dolga az, hogy folyamatosan kutassa és érvényre juttassa választói akaratát.
Az a politikus, aki a saját akaratát akarja érvényre juttatni, éppen olyan, mint Orbán, legfeljebb kevésbé ügyes és nem elég erőszakos.De sokat segíthet rajta, ha tudja, hogy mi nem tetszik a népnek és milyen országot szeretne.
Azt pedig abból tudja meg, ha megismeri a kritikát, és elspekulál rajta.
Oly kevés ilyen baloldali politikus van mostanság, de ez se baj, majd lesz több is, mert a gyengébb minőség kihullik a rostán.
Mi csak rostálgassunk szorgalmasan - néha egy beosztás jobb, ha üresen marad, mint ha alkalmatlan foglalja el azt a helyet, mely egy tehetségre vár...
:O)))
31 megjegyzés:
Ámen!
Ez most nem jott be :) a "nep" olyan orszagot akar ahol valami jol fizeto am de konnyu munkaval - lehetoleg reszmunkaidossel - kiralyi modon elheti a milliomosok eletet. Ezt minden hulye meg tudja igerni. A politikusnak igenis az lenne a dolga, hogy elmondja, milyen elkepzelese van a jovorol es ezt az elkepzelest probalja eladni. Skkor sikeres a politikus, ha ez sikerul neki. A nep feladata pedig hogy a felvazolt jovok kozul kivalassza a neki megfelelot. Tehat Magyarirszag jelenkegi helyzeteert a nep a felelos, ilyet valasztott. Meg is erdemli.
Ugye a kérdés az, - hogy szabad e megmondani a baloldali politikusoknak ha hülyék. Szabad, sőt kell!
Ha okos, értelmes, korrigálni fog, talán még egyszer nem követi el ugyanazt a hibát.
Egy kormánypártinak is szabad, csak nincs értelme, mert az minden kritikát "az ellene folyó lejárató kampánynak" állít be.
Pedig ők is tudják, hogy hazudnak, - erre a legjobb példa Polt. Tessék megnézni egy felvételt, amikor nyilatkozik. Állandóan felfelé sandít, hogy mikor szakad le a mennyezet.
"Az ellenzék megszegte az Alkotmányra tett esküjét, és legitimációt nyújtott egy törvénytelen rendszernek.
Ezek olyan súlyos bűnök, amelyekre nincs bocsánat. Ennek vélhetően büntetőjogi felelőssége is lenne egy valódi jogállamban. A jogállamot, az Alkotmányt és a demokráciát tisztelő magyar ember ezekkel a hazaárulókkal mostantól nem áll szóba."
Bartus László
Pupukám! A stílus ismét brilliáns, jót szórakoztam. DE.
1. DarthVaderrel nem egészen értek egyet, ezt fontos leszögezni.
2.Viszont. (Sőt, azonban ellenben) Úgy vélem, csakafidesznek sem az baja, hogy kritikával illetjük az ellenzéki oldalt, ahogyan ezt egyébként én is több hsz-ben szóvá tettem.
Az én véleményem. Úgy látom, hogy sok kritikus hang nem jó irányban háborog, amihez persze joga van, ugyanúgy, mint nekem. Az irányt nem a jobb vagy bal oldal felé értem. (Egyébként ugyanilyen hangnem dúlt 2010 előtt is, és akkor is az ún. baloldal felé.) Az indulatok általában A politika ellen irányulnak, ami szerintem súlyos tévedés.
A politika magában véve a közös ügyeink intézésére tett ajánlat. Ezt az ajánlatot megtette az MSZP is, a DK is, igaz, 40-60 oldalon és figyelmet igénylő olvasmány, képek sincsenek benne. A "folytatjuk" elég könnyen követhető. Máig nem értem, hogy 2010-ben hogyan szerezhetett többséget egy olyan csoport, amelynek szándékaira csak beszédekben elejtett megjegyzésekből következtethettünk.(Mégis igaza lehet DartVadernek?)
Mintha a választók sokasága olyanoktól várná a megváltást, jó életet, akik ugyane választók szerint korrupt, tolvaj, hazug disznók, és csak a személyes érdekeiket nézik. Vessetek a mókusok elé, de én Simicskáról is felételezem, hogy nem a reklámadó, hanem az verte ki nála a biztosítékot, hogy Orbán nem demokráciát, hanem személyi kultuszt épít. Ennek nem a személy felmagasztalása a lényege, hanem az, hogy minden döntést egy személy és néhány bizalmasa hoz meg, mindenféle kontroll nélkül. Nem nagyon lehet hallani még arról se, hogy a Párt elnöksége véleményt nyilvánított volna OV bármely ötletéről. Erre utal Simicskának az a megjegyzése, hogy jó, ma 5%, de mi van, ha OV megvakarja a fejét, és holnap 10%-ot mond. Nem gondolom, hogy minden, a politika közelébe kéredzkedett ember hótiszta világmegváltó. De azt igenis gondolom, sok politikusnak állt ember - mindkét oldalon! - fejében él valamiféle kép közös ügyeink intézésének módjáról. Ezt a képet kellene kritikával illetni - igaz, a mai kormány sokat tett azért, hogy az ellenzéki képek homályban maradjanak, és nehéz ezekre rátalálni. De azért nem lehetetlen közelebbről szemügyre venni - főként a netnek köszönhetően. Nem vitatom, hogy a személyiségeknek van szerepük, de közel sem akkora - legalábbis a demokratikus politikában -, amekkorát sokan feltételeznek, és amekkorát OV maga alá hajtott: erről is tudható, hogy nem demokratikus politikus. Köszi a figyelmet, bár mondanám még, de a terjedelemnek is van határa.
New Tiborc: Az itt összehordott véleményhalmaz pontos tükörképe a jelenlegi baloldali katyvasznak. Ráadásul egyeseket még a konkrét tények sem zavarnak. Sajnos én úgy látom, hogy a baloldalon csak akkor lesz rend, ha leszáll közéjük egy "antkrisztus" egy karikás ostorral és a nyakukba csördit. És azt is gondolom, hogy ilyen mentalitással nem lehet demokráciát építeni, csak mimelni.
Bocsánat, de ez már észbontó, ahogy ostoba módon így szolgálják a diktátor forgatókönyvét, Ő meg röhög a markába."
Kedves New Tiborc,
tegnapig pontosan azt gondoltam, amit itt leírtál. Miután a tv is többször bemondta, hogy Gyurcsány gyesre megy az újszülött bébivel, kicsit kiborultam, mert az az érzésem támadt, hogy ebben is tetten érhető a mi Ferink gyöngesége, túlzott lágyszívűsége.
Szerintem egy államférfi legyen férfi a talpán, ne a felesége önzését és karriervágyát szolgálja. Egy nő pedig legyen nő és anya, de semmiképp ne varrja államférfi férje nyakába az anyaság édes "terhét", kezdve a pelenkázástól a madártejfőzésig.
Ha Gyurcsány nem egy frakcióra törekvő parlamenti párt alapítója, és a félország reménybeli miniszterelnöke lenne, akkor civilként nyugodtan babázhatna, senkinek köze nem lehetne hozzá, ám így, hogy aktív politikai szerepet vállalt, a következő választáskor a DK-t stabilan a bejutási küszöb fölé kellene erősítse.
Sajnos a jóság, önzetlenség, ész, tehetség, hazaszeretet erő nélkül kevés. Az erő és iránymutatás hiánya miatt kialakult baloldali katyvasz rombolja a közéletet, emiatt állunk sokan tétován, egyre reményvesztettebben, ezt tükrözik az itt is olvasható véleményhalmazok. Az okok elkeseredett keresése vezet hétköznapjainkat feldúló békétlenséghez.
Eközben a vadak bandavezére, a csőcselék-mentalitású Enyveskezű kizárólag a "pusztító erő erényével" rendelkezik.
Ezzel az erővel tartja össze a pártját, nincs kibeszélés, egység van, legalábbis volt eddig.
A vezető gyöngesége anarchiához vezet, az anarchia pedig hatalomhoz juttatta a tömegek számára erőt képviselő Micit és pártját, és ha nem akad az ellenzéki oldalon egy nagyon erős, keménykezű("antikrisztus")egyéniség, akkor hamarosan a cigányok üldözését ígérő antiszemita Jobbik hatalmát élvezhetjük.
Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt száz évben a kritika megfogalmazását és elviselését - a másik megmarása nélkül - nem tanultuk meg. Tisztelet az igen ritka kivételeknek! Ellenben magas szinten kamatoztatjuk a sunyiságtudományban szerzett évszázados érdemeinket.
Nagyon fontos a kritika!!!
A kritikát pedig az önismeret+önkritika alapozza meg, mert minél magasabb szintű az önreflexió annál zökkenőmentesebb az őszinte (hóhérolásmentes) kritika elfogadása.
Egyéb megjegyzés!
Az okos nők soha nem a bugyogójukban hordják a fegyverüket. A bölcs asszonyságok a harci eszközüket mindvégig titokban tartják, hogy a Teremtés koronái egy életen át fáradhatatlanul kereshessék...sose találják meg :-)))
T.Mindenki!
Nem az önigazolás miatt és nem is valami magyarázatként idehozom a tegnapi 23:34-kor írt bejegyzésemet, mert gondolom, hogy ezt már kevesen olvasták.
Elnézést, de ez is a mai poszthoz tartozik.
"góbé-nak tisztelettel:
Ha elolvasnád lassan azt, amit én megfogalmaztam belátnád, hogy én egy szóval sem mondtam, hogy a baloldalon minden rendben van.
Én annyit mondtam csupán, hogy a baloldal szimpatizánsainak sok esetben kegyetlenül erős bírálata gyengíti a nem éppen "combos" közösségeket és még azt is annulálja, ami ebből pozitívumként még megmaradt.
Ágyútűz közepette nehéz az előrehaladás.
Ezt Gyurcsány is megtapasztalta anno, amikor megindult személye ellen a kétfrontos harc és tisztességesen össze is zavarodott tőle.
A baloldal jelenleg szintén a zavarodottság állapotában van, amiből ha nem kap támogató segítséget a büdös életbe nem lesz képes kijönni.
A segítséget pedig rajtunk kívül mástól nem igen várhat.
Ennyit mondtam, a többit mások magyarázták bele!
Azt még hozzátenném, hogy sokan vélekednek úgy, hogy a baloldal önmaga lavírozta bele magát a jelenlegi helyzetébe. Ez azonban csak részigazság!
Helyesebb megközelítésben; - az ügyes és könyörtelen orbáni- politika 12 éves tevékenysége belekényszerítette őket.
Csak egy két közismert tény.
A baloldal a régi állampárt örököseként az idők során elvesztette ingatlanjait, médiabirodalmát, szellemi holdudvarát, szimpatizánsait stb. Ma viszont ott áll a semmi közepén és csak elmélkedik a hajdani dicső múltjáról.
Mára - tisztelet a kevés kivételnek - középszerű politikusok dolgoznak a pártban, ülnek az országgyűlés padsoraiban és ráadásul "ellenséges légkör"-ben. Ahol csak lehet ütik, szapulják őket okkal és ok nélkül.
A középszer ritkán képes kiemelkedő teljesítményre és amit tesz vagy tenne, abban is - akaratán kívül - esetenként nagyot hibázik.
Ez paralel azzal a viccel, amikor megkérdezik Pistikét:
- Pistike! Tudsz úszni?
- Sajnos, nem.
- És, ha adnék 500 eFt-ot?
A fentebb elmondottak alapján így mi is lehetne az, ami elvárható tőlük?
Talán az, hogy meghasonulva önmagukkal jobban igyekeznek, magasabb fokozatra kapcsolnak? Sajnos ott tartunk, hogy a baloldali vezetők sok esetben még a saját lehetőségeiket sem ismerik fel.
A Fidesz tálcán adja a magas labdákat, ami ilyen-olyan – technikai vagy szellemi – oknál fogva nem kerül leütésre. A jobbik pedig a farvízen hajózva lassan beér a célba. Mindezt látni kellene azoknak is, akik oly hevesen szórják a baloldali politikusokat megbélyegző bíráló megjegyzéseiket, talán a következményekkel nem is számolva.
A baloldal ma az elszalajtott lehetőségek terepe. No, de legyünk méltányosak. Szellemi segítség nélkül azért nehéz!
A tudáshiányt lehet pótolni, ha van rá idő. A mai helyzetben minden van, csak idő nincs.
DarthVadernek
Igen, igazad van, de a politikai étrend összeállításánál nem mindegy, hogy a politikus milyen fogásokat és milyen sortrendben kínál fel.
Például a demokrácia és a szabadság nem főfogás, hanem az a szósz, amivel nyakonöntöd például a világosan kifejtett adóreform tervét, vagy a családi pótlék tervezett emelésének mértékét.
Szóval a politikusnak nem csak ötletelnie kell, hanem olyannak kell lennie, mint az orvosnak - először meg kell kérdeznie, hogy mi fáj?
Interaktív műfaj a politika, nem a primadonna nagyáriája - szerintem...
Akkor én is beszállok, bár nem akartam:)
A kritika nagyon fontos. A mai bajaink egyike éppen az, hogy micink a kritikátlan rajongók jóvoltából került ekkora hatalom birtokába. Ma ez az ember egyszerűen nem találkozik kritikával a saját táborán belül, a kívülről jövő kritikát pedig a gaz ellen ármánykodásának mutatják be, tán ma már úgy is hiszik. Gyakorló elmebetegek irányítják az országot. ( ld. bohócfejű új Kazinczynkat.. és ő még az ártalmatlanabbak közé tartozik). És ez hosszú folyamat eredménye... a szépreményű ifjú ember szörnyeteggé válásának folyamata... és ebben a folyamatban, mint egy megszakíthatatlan körspriálban egyre romlik a szereplők minősége, mert a normálisak lassan kezdenek kiszállni, a helyükbe pedig egyre rosszabbak kerülnek. Ez a kritika hiányának következménye. Lehet gyönyörködni benne....Ennyit azoknak, akik a kritika ellen szólnak.
És a másik fele:a hivatalos ellenzék még ma sem érti, hogy pc viselkedéssel nem lehet felvenni a harcot az ilyen elfajulás ellen. A politika tudomány és művészet egyben és nincsenek hétköznapi morális meggondolások. Ezt nem értik az un. értelmiségi hold udvarhoz tartozók sem.
Már rég látni kellett volna, hogy a mici nagyon világos technikákat alkalmaz: ellenség képzés, karakter gyilkosság, nemzeti öntet, a közélet tematizása egyszerű szlogenekkel és állandó kampánnyal, tettenérés esetében a mellébeszéléssel... ezek oktatható és már unalomig ismételt technikák. A feladat mindössze annyi, hogy ezeket felismerve, ugyanolyan fegyvert kell választani. Van már ilyen is. Ez Juhász útja pl.,,, vagy Karácsony G. módszere is célravezető lehetne... és az újonnan alakulóknál is forr valami..szóval vannak már csírák.
Kérdés csak az idő. Én három lehetséges utat látok: 1. a Fideszen belül zajló folyamatok 2. Tuareg útja, amely nagyon kockázatos is lehet, de a leggyorsabb 3. Megvárni, míg kialakul a nagy forrongásokból a húsleves... ez tűnik a legkevésbé járhatónak, mert minden nap veszteség.
Egy biztos, és ebben PuPuval teljesen egyetértek: a kritika azért fontos, mert azt hiszem, nem szeretnénk újra olyan folyamatot látni, aminek az eredményét ma szenvedjük... ha pedig nem tudunk minél előbb ellene tenni, megtapasztalhatjuk ennek a még keményebb változatát is.
Kedves asta!(11:41)
Van, amiben tökéletesen egyetértünk és van, amiben nem.
Mondandóm a tőled vett idézetekkel lesz tele, melyhez csak rövid kommentárt fűznék.
"A kritika nagyon fontos. A mai bajaink egyike éppen az, hogy micink a kritikátlan rajongók jóvoltából került ekkora hatalom birtokába."
A mi bajunk az lesz, ha ilyen légkörben hamarosan azok is elkerülnek bennünket, akik ma még talán szimpatizálnak velünk, és ha valami csoda folytán mégis megmaradunk, akkor jöhetnek a negyed-ötöd osztályú káderek. Na, az lesz egy igazi csőd közeli helyzet.
Arról pedig ne is álmodjunk, hogy a kritikátlan rajongók jóvoltából mi is úgy járunk mint a Fidesz-KDNP.
Ebben a konstellációban mi a hatalomhoz közel sem leszünk képesek kerülni. Majd talán 40 év múlva.
"... mert a normálisak lassan kezdenek kiszállni, a helyükbe pedig egyre rosszabbak kerülnek. Ez a kritika hiányának következménye. Lehet gyönyörködni benne....Ennyit azoknak, akik a kritika ellen szólnak."
Nem hinném, hogy a vég nélküli kritika - sokszor alpári modorban előadva- bármilyen pozitív célt is szolgálna. Ha néhány évvel fiatalabb lennél azt javasolnám, hogy elméletedet próbáld ki a saját kamaszkorú gyerekeden. Ha célt érsz vele, ahhoz csak gratulálni lehet.
"...a hivatalos ellenzék még ma sem érti, hogy pc viselkedéssel nem lehet felvenni a harcot az ilyen elfajulás ellen. A politika tudomány és művészet egyben és nincsenek hétköznapi morális meggondolások."
Az ellenzéki fegyvertár szegényes volta miatt már én is többször ágáltam. Gyurcsánynak is az lett a veszte, hogy nem volt hajlandósága harcmodort váltani.
Ebben a kérdésben tökéletesen egyetértünk.
"Kérdés csak az idő. Én három lehetséges utat látok: 1. a Fideszen belül zajló folyamatok 2. Tuareg útja, amely nagyon kockázatos is lehet, de a leggyorsabb 3. Megvárni, míg kialakul a nagy forrongásokból a húsleves...
Én meg azt mondom, hogy három dologban ne bízz.
1./ A Fideszen belül lezajló folyamatokban. A párton, frakción stb. belül akkora kohéziós erő munkál, hogy azokat szétrobbantani sem lehet. Az elképzelhető, hogy sértettség, mellőzöttség, anyagi hátrányok miatt lesz, aki kihátrál, de akkor a maradék megfélemlítéseként számolni kell egy esetleges leszámolási hullámmal is.
2./Tuareg a magyar politikában soha sem lesz eléggé elfogadott. Ma még a civil ellenzék is nagyívben elkerüli.
3./A nagy forrongásokból - gondolom, itt a tüntetésekre gondolsz - soha sem lesz "húsleves".
Ennek bizonyítására csak annyit, hogy a 30-40-es korosztály szignifikáns része, a fegyveres erők nem elhanyagolható hányada nem a baloldalt támogatja.
A NET- adó elleni tüntetést nem lehet mértékadónak tekinteni, mert annak bevezetése ellen a társadalom minden rétege tiltakozott.
Az a kis létszámú tüntető, ami más alkalmakkor felemelte a szavát az nem fogja a "világot" megváltani.
"Egy biztos, és ebben PuPuval teljesen egyetértek: a kritika azért fontos, mert azt hiszem, nem szeretnénk újra olyan folyamatot látni, aminek az eredményét ma szenvedjük."
Annak érdekében, hogy ez ne így legyen a mocsok szórása helyett próbáljunk meg építő jellegű kritikát megfogalmazni. Mondjuk meg, hogy mi az, ami nem helyes, de tegyük azt is hozzá, hogy mi az, amit mi helyesnek tartanánk.
Azonnal másképpen festene a dolog.
Valahol itt azt olvastam - lehet, hogy a PuPu nekem adott válaszában szerepelt - hogy ők, akiket a kritika érint, valószínűleg nem olvasnak bennünket.
Lehetséges, hogy közvetlenül őket az nem érdekli, hogy mi itt mit írogatunk össze, de közvetve eljuthat hozzájuk is a véleményünk.
Ma, ha mocskolódásról hallanak, csak legyintenek, de ha valami értelmes, használható hangzik el, arra biztosan odafigyelnek.
Bízzunk benne!
Kedves Csakafidesz
A baj az, hogy többségében már most is negyed ötödrangú káderek vannak. A jobbakat már rég kinyírták. ( ld Gyurcsány és az öregek bölcsebbje) A hibákat már únásig soroltuk... és ki hallja meg? Senki. Az egész ott ment félre, mikor a negyed...nem! ötöd rangú MA megfúrta Bajnait. Aztán a jó példát követik még a civil mozgalmak is. Hiába mondja mindenki, hogy kéne némi alázat az ügy érdekében pl. Több munka és több bátorság, több kreativitás... ezek pozitív dolgok... és? Beülnek jópofizni a gazdával és legitimálják a demokrácia látszatot. A civilek meg szervezik a tüntetéseket egymást kioltva. Akkor milyen pozitívumot vagy biztatást lehetne még mellé tenni? Én pl. leírtam,, mitlyen pozitív csírákat látok... ott van! Lehet ráerősíteni. Ott van GFG Magyar Narancs-beli interjúja... milliós példányban kéne terjeszteni. Olvasd el, ott van Török G. FB oldalán.... már rikoltva kéne beszélni róla, mert ott a Fidesz kormányzat hitvallása a hülyéknek, akik még nem jöttek rá. Ki kellene állni a civil kezdeményezések mellett és rész venni még akkor is, ha most még elutasítóak (joggal) velük szemben. Nagyon sokat lehetne tenni a parlamenti ellenzéknek még akkor is, ha nehezen jutnak szóhoz.
A kritika nem mocsok szórás. A kritika azért van, hogy elgondolkodjunk rajta... ez nem gyereknevelés... ezek felnőtt, állítólag nagyon okos emberek, bocsika.
Kedves asta!
Sem a helyzetértékeléseddel,sem az abból levont következtetéseiddel nem értek egyet. Bocsika!
Az én álláspontom ez:
Idézet tőlem;
"A mi bajunk az lesz, ha ilyen légkörben hamarosan azok is elkerülnek bennünket, akik ma még talán szimpatizálnak velünk, és ha valami csoda folytán mégis megmaradunk, akkor jöhetnek a negyed-ötöd osztályú káderek. Na, az lesz egy igazi csőd közeli helyzet.
Arról pedig ne is álmodjunk, hogy a kritikátlan rajongók jóvoltából mi is úgy járunk mint a Fidesz-KDNP.
Ebben a konstellációban mi a hatalomhoz közel sem leszünk képesek kerülni. Majd talán 40 év múlva."
A többi meg csak púder!
Ellenzékünk most valahol olyan, mint a liba a tepsiben. Körbeszimatol, s azt mondja? ...hm. hogy nekem milyen finom illatom van!...majd elégedetten sül tovább...
E gyönyörü képet lejegyezte Moldova György, '70-es évek...
Pupu! nem szólithatnálak "Kedves Gyuri bátyámnak" ? Ennyi véletlen, egy kupacban nem lehet...OSE, meg Kádár János... Valld be!
Kedves Asta! Régóta olvasom a blogot (én is függő vagyok), és soha nem mulasztom el átböngészni a hsz-eket is. Csak amióta ez a vitánk tart, egyetlen konkrétumfélét sikerült kihüvelyeznem a "baloldal" ellen, amit ma is emleget (tán kekec?): hogy Mesterházy alkalmatlan, negyed-ötödrangú politikus, főképp Bajnai ellenében. Én nem tartottam annyira bénának (leszámítva azt az októberi fiaskót). Egy elnököt a párttagok választanak meg, ha tehát bárki úgy gondolja, be kell lépni, és alkalmasabbat futtatni. De amíg az MSZP tagja voltam, addig az volt a tapasztalatom, hogy a tagok többsége meghallgatta a tájékoztatót, aztán számon kért a párttól. Semmiféle politikai vita nem zajlott, ha mégis provokáltam, a visszhang: haggyad má, késő van, kezdődik a tévé... A néhány fiatal meg, aki általában eleinte a kampányban fizetségért dolgozva csapódott oda, elsősorban a regnáló elnök szavára hallgatott. Egyszerűen képtelenség volt becsábítani érdeklődőket. (Nekem egyszer sikerült néhányat, meg is változtatták az ötletet azonnal.) Jelzem, kényesen ügyeltem, hogy a pártnak ingyen dolgozzak.
Csakafidesz
Ezzel a passzussal egyetértek, ámde ez nagyon nem is érdekel. Pártok jönnek, mennek, ha baloldalként csak az MSZP-re gondolsz, annak vége. Ezt már rég mondtam, pontosan MA áldásos tevékenysége idején. Béke poraira. Most már csak az újabb képződményeknek van esélye .. nem, nemcsak a civileknek nevezett formációkra gondolok, hanem pl. az Együttre, a Pm-re, DK-ra, a MOMA-ra és lehet, hogy lesznek újak. Az MSZP-nek annyi. Az előbbiekben van legalább néhány ember, akitől még esetleg várható valami... a többi tejbetök vagy kollaboráns.
Kedves asta!
Nagy kár élőnek idő előtt a halálhírét kelteni.
A népi bölcsesség azt mondja, hogy "kinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni!".
Amit írtam, azt általában a baloldal védelmében tettem.
Azt azonban nem gondolnám, hogy az MSZP-nek vége lenne. Számtalan bénázása ellenére a népszerűségi listát ma is ő vezeti.
Aztán ki tudja, hogy mikor éled fel újra.
Az is lehetséges,hogy az általatok olyannyira lesajnált MA vezetésével űjra erőre kap. Közünk aztán nem lehet hozzá, mert egy párttestület választása lesz.
Persze majd lehet fikázni újra csakhogy minek.
Attól én nem lennék boldog ha az MSZP megszünne, mert nem nagyon bízom az általad favorizált képződményekben.
A baloldali stabilitást is egyetlen nagy párt koordinatív tevékenysége biztosíthatná. Az már teljesen mindegy lenne, hogy minek hívják.
Az utosó mondatod nagyon kemény és azt hiszem zavarban lennél ha valaki megkérne, hogy állításodat magyarázd meg.
Lehet, hogy igazad van, de cimkét ragasztani bárkire - minden megalapozottság nélkül- óriási szarvashiba.
Szerény véleményem szerint, kritikára szükség van és egy demokrácia nem is lehet meg nélküle.
A kritika és a vélemény tehát, nélkülözhetetlen egy közös álláspont kialakítása során.
Azt hiszem hogy ebben mindnyájan megegyezhetünk és nem is gondolnám, hogy ezt vitatná bármelyikünk is.
A gond ott jelentkezik, hogy mikor, milyen formában és hol fejezzük ki és mondjuk el, vagy írjuk le a kritikánkat, véleményünket.
Olvasom : "Ezzel a passzussal egyetértek, ámde ez nagyon nem is érdekel. Pártok jönnek, mennek, ha baloldalként csak az MSZP-re gondolsz, annak vége. Ezt már rég mondtam, pontosan MA áldásos tevékenysége idején. Béke poraira. Most már csak az újabb képződményeknek van esélye .. nem, nemcsak a civileknek nevezett formációkra gondolok, hanem pl. az Együttre, a Pm-re, DK-ra, a MOMA-ra és lehet, hogy lesznek újak. Az MSZP-nek annyi. Az előbbiekben van legalább néhány ember, akitől még esetleg várható valami... a többi tejbetök vagy kollaboráns."
Ha arra gondolok, hogy a fenti szöveget elolvassa egy bizonytalan választó, akkor nem hinném, hogy rohan valamelyik ellenzéki pártba belépni, vagy rászavazni.
Azt mondja inkább, hogy neki egyik kutya, másik eb és nem foglalkozik tovább egyik oldallal se.
Ez viszont egészen biztos, hogy a hatalmon lévőknek fog kedvezni.
Jelenleg az a helyzet, hogy az írástudók felelőssége mintha elsikkadna és a kritikai vélemények örve alatt, egyszerű lejáratás folyik szinte mindenki ellen.
Politizálni mindenki tud és mindenkinek van véleménye is, szinte mindenről.
A baloldalról, ellenzéki oldalról, mindenkinek meg van a saját véleménye és elképzelése.
A kommentelők többsége ennek hangot is ad, illetve meg is írja.
Olyan baloldal, vagy ellenzéki mozgalom, vagy párt, amely ezeknek a véleményeknek, kritikáknak meg tudnak felelni, olyan még nem született meg és nem is fog.
A kommentelők legtöbbjének a véleményével szemben, az elkötelezett szimpatizánsok és tagoktól, szerintem azért elvárható lenne legalább az, hogy nem szarnak a közös medencébe és a jogos kritikákra a megfelelő fórumot használják fel, nem pedig a nyilvánosságot.
Ezenkívül azonban úgy gondolom, hogy mindent meg lehet mondani és kifejteni, csak a megfelelő formát kellene ehhez megtalálni.
Nem találom üdvösnek, ha különféle jelzőkkel illetünk olyan személyeket, pártokat, közösségeket, amelyek a lejáratással azonosak, miközben a saját eszmei közösség tagjának vallják magukat.
Nem egyformán nézünk a világra, nem egyformán képzeljük el a baloldalt és a jövőt sem.
A véleményeink sem egyformák és nem mindenben értünk egyet.
Talán az lenne a helyes, ha az írástudók felelőssége vezetne mindnyájunkat, amikor a klavit elkezdjük ütögetni, a saját táborunk iránt legalább !
Mert saját magunkat csak mi védhetjük meg.
A negatív jelzőket, gondolatokat, hagyjuk meg az ellenfélnek, /nem ellenség/ ők ezt úgyis megteszik a mi segítségünk nélkül is.
Ne toljuk még mi is ezt a szekeret !
PuPuval szinte mindenben egyetértek. Ami kevés kivétel eddig volt, annak hangot is adtam.
Kell vitáznunk és kell véleményt mondanunk és örülök, hogy ezt itt megtehetjük.
A saját felelősségünkről azonban nem szabad elfeledkeznünk.
gondoljunk bele, hogy mi mit tudnánk tenni, egy, egy, adott helyzetben és utána írjunk kritikát, hozzátéve a megoldásunkat is.
Persze utólag könnyű okosnak lenni és nehéz megoldást találni megfelelő információk nélkül.
A baloldal gondjait nem mi fogjuk megoldani, de a sajátunkat könnyebbé tehetjük, megértéssel, megfelelő hozzáállással.
Ezt a Pupu idézetet kulcsfontosságúnak érzem,ebből szeretnék kiindulni.
„A politikus dolga az, hogy folyamatosan kutassa és érvényre juttassa választói akaratát.”
Azt gondolom nem csak a baloldali politikusok hibája hogy ez ma iszonyúan nehéz,nagy a szórás is a baloldalon,jószerivel az közös,hogy csak azt ne ami most van.
Történelmileg kis idő alatt eljutottunk a proletár internacionalizmustól a kapitalizmus védelméig, szemérmesen hol piac gazdaságnak,hol demokráciának nevezve azt.
És itt van még agyunk mélyén 1956,a materializmus,a különböző társadalmi problémák feldolgozatlanul,ide-oda csúszkálva mint megannyi elszabadult hajóágyú.
A baloldali politikusok azt a katyvaszt képezik le ami a mi fejünkben van.
Csak mi szeretünk magunk helyett másokra haragudni,legkézenfekvőbb a politikusokra,azért vannak fene a pofájukat.Szidjuk őket márciustól februárig,az idő meg csak telik-múlik.
Kik vagyunk,mit akarunk,főleg hogyan?Nem egymás kioltása a cél.O.
csakafidesznek szeretettel. Talán korábban kellene mélyen szántó gondolataidat közreadni mint 23:34-kor, mert a korán fekvők nem tudják elolvasni.
Meg aztán. Akinek van humora, az mindent tud. Akinek meg nincs, az mindenre képes...:(
Kezd olyan kép kialakulni a hsz-kből, mintha az ütőképes, aktívan dolgozó ellenzéket KIZÁRÓLAG a rossz visszhang és a fenntartások nélküli támogatás hiánya akadályozná. Amely sajnos még köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Mesterházyra meg fegyelmezetten leszavaztak a biztos párválasztók. És az mi a francra volt elég? Még a 2/3 ellen sem! Bajnai viszont elvitt volna többeket, azok közül, akik otthon maradtak.
Az igazán nagy választói tömeg a bizonytalanok. Azokat nem lehet pártalapon, pártfegyelemmel megszólítani.
Viszont ha Gyurcsány komolyan gondolta az időközi választásokat- akkor nem babáznia kellene, hanem gőzerővel készülni. Kivéve persze, ha a feleségét akarja vezető politikusként felépíteni - én nagyon támogatnám!
Mert mit csinálnánk, ha pár hónap múlva lennének a választások? A személyes helyezkedésekre sem lenne elég az idő.
Tehát, ha azt írjuk az ellenzékről, hogy TÉTLEN TUTYI-MUTYI és TEHETETLEN, akkor nem minket kellene ezért szidni. Mi csak a tükör vagyunk
Ajajj...Csakafidesz...én ezt nem most írom le először. Egyszer valamikor az áprilisi választások előtt azt írtam: ha ezt a választást megint elbukjuk MA-t fogom érte hibázatni. Az ő elvakult egoizmusát. Soha nem felejtem el azt a kis filmecskét, amit a kampányzárón volt képes levetíttetni... az mindent elmondott róla. Tóbiáa meg ott bájolgott a kerekasztalnál P. látogatása előtt... na kutya legyek, ha ezt értem. Hát ezért mondom, amit mondok. Nem tanultak ezek semmit, ezért fognak elsüllyedni. Egyetlen kiút lehetne, ha képesek lennének felfogni mi is a feladatuk. Szerinted tudják? Nem tudom.... mindenesetre nem látszik. Bocsásd meg, hogy ennek nem tudok tapsolni. Nekem tök mindegy, hogy melyik párt, vagy melyik formáció lesz végre képes erre... majd ha látok ilyet, biztatni fogom. Juhászt pl. tudom biztatni, mert tesz valamit, ami hasznos. ( pedig nem igazán kedvelem)
Ez nem érzelmek kérdése...
Ó te jó ég! Miről maradtam le! De bepótoltam, igazán nem kevés időmbe tellett. Mindenkit és mindent elolvastam.
Micsoda vitákat folytathatnánk, ha nem egy csapat lennénk. Aki itt velem együtt jól érzi magát, az mind egyet szeretne. Leváltani ezt az abnormális, élősködő, önző maffiaállamot.
Hogy hogyan? Csak ebben különböznek elképzeléseink, erre alapozzuk kritikáinkat, erről vitatkozunk. A vita hasznos, még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet. Az általunk különösen preferált csoportosulások sajnos nem minket olvasnak. :-)
Inkább a MIÉRTeket kellene keresniük. Miért közömbösek az emberek, vagy belenyugvóak, miért nem képesek felháborodni, miért nincs bennük egészséges ellenállás?
Semmi nem fog változni, míg a pártok és egyéb képződmények nem képesek legalább addig egyetérteni, míg ezeket a csatornatöltelékeket el nem takarítjuk.
Azután lehetne önmegvalósítani!
A SZÁNDÉK a lényeg, az akarat, életünk megváltoztatására! Ha az hiányzik, vagy másodlagossá válik, ha az önös érdekek háttérbe kényszerítik, akkor nekünk annyi!
Móricka!
Az, hogy én mikor írok, az-az én magánügyem. Az viszont senkinek sincs megtiltva, hogy visszafelé is olvasson. Többek között, neked sem.
Az a móricka-vicc pedig, hogy jön ide? Te vicces fiú lehetsz és ezért minden bizonnyal élvezed ezt a Noé bárkájából kihajított őskövületet". Lelked rajta!
asta kedves!
Nem vagyok képes megérteni azt a vak gyűlöletet ami részedről is az MSZP politikusok némelyike felé eddig is és nost is megnyilvánul.
Netán valami rosszat tettek neked?
Pedig ők sem roszabbak a nagy átlagnál, csak nekik mi kellő megfontoltság hiányában nem tudjuk megbocsájtani a 2010-es 2/3-ot. Én sem. Ezért aztán ott bírálom Horn Gyulát és Gyurcsányt ahol csak lehet. Az MSZP jelenlegi állapotáért ők igazán a felelősek. Tulajdonképpen MA nagyon kicsike pont csak ebben a bábjátékban. Neki annyi esélye volt Orbán ellen, mint mókuskának az erdőtűzben,
Csakhogy mi magyarok vagyunk és valakire mindig rá kell húzni a vizeslepedőt.
kekec!
"...Mesterházyra meg fegyelmezetten leszavaztak a biztos pártválasztók. És az mi a francra volt elég? Még a 2/3 ellen sem! Bajnai viszont elvitt volna többeket, azok közül, akik otthon maradtak."
Te azt meg honnan veszed, hogy Bajnai több embert lett volna képes az urna elé vinni.
És az mi a francra lett volna elég?
Költői a kérdés, de a válasz egyértelmű. Lehet, hogy valamivel többet, de az a végeredményen mit sem változtatott volna.
csakafidesz
Mi kellő megfontoltsággal nem tudjuk megbocsátani a 2010-es 2/3-ot. És teszem hozzá, hogy a 2014-est sem!
Az a "lehet", amikor 2 azaz kettő mandátumon múlt a kétharmad???
Annyit legalább hoztak volna az otthon maradók. Ez nem "költői" kérdés, hanem az a nagyon valóságos kérdés, hogy miért nem tud a fidesz zuhanórepüléséből profitálni az mszp!
EZT NEM LEHET MEGBOCSÁTANI! Meg a szövetségesek hátba támadását, amikor megakadályozták a frakció alakításukat.
Ezt a kétszínűséget kombinálva a tehetetlenségükkel, és súlyosbítva Puchhal!
kekec barátom!
Te(ti) úgy viselkedtek, mint a sértődött szerelmesek.
Gondolkodás nélkül vagdalkoztok. Minél jobban fáj az ellenérdekeltnek, annál jobb.
Amit leírtál azzal én is tisztában vagyok. És mégis óva intek mindenkit attól, hogy az érzelmei túlzottan elragadják.
Ha a demokratikus oldalnak használni akartok, akkor bíráljatok, csak ne így!
Ha ezt nem akarjátok, akkor az ellen sincs mit tenni.
A megbocsájtás kegyelmét gyakorolni pozitív emberi tulajdonság függetlenül attól, hogy a vallás a maga részére az újkori történelem kezdetétől a maga részére kisajátította. Megbocsájtani nem pusztán a gesztus miatt kell, hanem amiatt hogy mindent újra lehessen kezdeni.
Az újrakezdés lehetőségét mindenkinek meg kell adni.
Állandó gyűlölködés mellett, nincs előrelépés.
Emiatt aztán nem ajánlom, hogy a végtelenségig gyűlöljetek mindent és mindenkit!
Ha mégis ezt teszitek, akkor jó egészséget kívánok hozzá!
csakafidesz:
http://nol.hu/velemeny/orban-a-nyero-luzer-1517441
"Orbánnak aktuálisan nem ők kellenek, épp a bankokkal köt békét. Mert ezúttal rájuk van szüksége. Tudta, hogy házhoz megy a pofonért, de nem nyugatos puszikat és dicsérő Die Welt-es vezércikkeket akar, hanem választást nyerni. És bármennyire is visszataszítónak tartjuk produkcióját, egészen addig győz majd, amíg az ellenzék nem találja ki, mit jelent ma a politika, nincs meg a jelenlegi valóságban hatékony innováció, s nem válik a kormányfő kijelölte játszótér politikai résztvevőjéből Orbánék építményének radikális rendszerellenzékévé.
Amíg ez nem sikerül, a lúzer minden alkalommal nyer majd."
Tehát majd akkor kezdünk "építő kritikát" meg akár dicséretet hangoztatni, ha legalább elkezdik, és nyomelemekben felmutatják ezt a politikai innovációt. De addig a TTT-ért csak rugdosást fognak kapni. Fáj? Nagyon helyes! Az az ökörnél is jó ösztökélő.
Építő kritikának meg ez itt: mi a jó büdös francnak kell elfogadni a fidesz minősítését a rendszeréről, egy semleges NER-t? Amikor tényleg benne van az őszinte NE MERD?
Ahányszor ellenzéki politikustól elhangzik a NER, annyiszor kapok sikítófrászt! Az az Orbán kotta!
És ez még csak a nyelvi harctér, ahol elfogadják a fidesz interpretációt.
Na vesztemre még ezt is elolvastam:) Csakafidesz: ne magadból induj ki... nincs itt semmiféle gyűlölet, csak racionális megfontolás. Istenke mindenkinek adott a születésekor egy bizonyos mennyiségű észt, gerincet meg egyebeket... vidd és használd mondta.
Aztán elkezdték használni.... azzal gazdálkodtak, amit kaptak. Hát ennyit kaptak.... nincs újra kezdés, mert kihasználtak mindent az utolsó cseppig. Láttuk mire. Mit vársz még tőlük? Ott ült az a szerencsétlen Tóbiás a Vona mellett, szemben a micivel, meg a micirogánnal, LMP-vel megfejelve. Mit vársz tőle, ha ennyi esze volt? Nem gyűlölöm őket (bár MA-nak nehezen tudom megbocsátani, amit tett), de nem várok tőlük már semmit. Nemlétezőnek tekintem őket. Te meg pont Horn Gy-t emlegeted? Pont őt, aki az egész 25 év legelfogadhatóbb kormányzását nyújtotta? Vagy Gy-t, akit emezek csináltak ki puszta féltékenységből és haszon féltésből? Tiszteltetlek!:)))
asta!
Amit itt összehordasz az annyira szánalmas, hogy már szinte fáj.
Apám egyszer azt mondta; - Édes fiam! Vallási fanatikusokkal vitát kezdeni elvesztegetett idő, mert ők mindig ragaszkodnak a téveszméikhez és semmiről sem lehet őket meggyőzni.
A fentieket Te már több soron bebizonyítottad.Sajnos, nem csak nekem.
Te is csak azzal tudtál gazdálkodni, amit az "Istenkétől" kaptál.
Horn Gy.: Igazad van, ő még tökös gyerek módjára irányította a pártját, hasonlóan OV-hoz.
Katonai fegyelemmel, befelé nyitott kifelé zárt rendszerben.
Csakhogy a Fideszt életben tartotta és akkor sem tett megfelelő lépéseket, amikor az olyannyira megerősödött, hogy már-már veszélyessé kezdett válni. Aztán "ku..ára" meglepódött, amikor 1998-ban elvesztette a választásokat.
Az volt a baloldal zuhanórepülésének kezdete, ami aztán 2010-ben teljesedett ki és majdnemhogy a teljes megsemmisüléshez vezetett.
GyF szerepét meg sem említem, mert azt már többször megtettem. Ő is bőséggel hibázott.
Ha azt vizsgálod, hogy ők mit tettek nem árt ha utánanézel annak is, hogy mit nem tettek meg abból, amit egyébként megtehettek volna.
csakafidesz
Tehát ha te kérsz fenntartások és kritika nélküli "építő kritikát". az racionális megközelítés, amikor viszont mi rámutatunk arra, hogy nyasgem, akkor az vallási fanatizmus. Na EZÉRT, az ilyen hülyeségekért nem tud profitálni az ellenzék, és főleg az mszp a fidesz zuhanásából. És ha így folytatjátok - nem is fog!
Megjegyzés küldése