2015. február 18., szerda

ELLENZÉKI TOPORZÉK

Putyin végigrohant Budapesten, néhány helyen megállt, koszorúzott egyet-kettőt, elbeszélgetett Viktorral, kezet fogott Áderral, majd hazarepült - lehet elővenni a sikítókat és a lehegesztett csatornafedeleket szabaddá tenni, ha ki akar belőlük mászni James Bond, ne álljon az útjában semmi.
Az amerikai nagykövet - méltó ellensúlyt képezve - megebédeltette az ukrán ügyvivőt, az ellenzék egymásra licitálva hegyekbe hordta össze a baromságokat, elmondták Orbánt mindennek, de legfőképpen hazaárulónak, ami igaz is, csak nem a Putyin-látogatás miatt.
Az egész hőbörgésről nekem a vicc jutott eszembe, mikor a 1941-ben a kis Hans kezébe került egy térkép, megnézte rajta Németországot, aztán megkereste Oroszországot, majd odafordult az apjához: Te Papa! A Führer látta ezt? 


Mindenesetre az ellenzék egymást letaposva hisztériázott, mert Putyin megkoszorúzta az 1956-os, orosz pénzen rendbehozott szovjet katonasírokat, és a parcellában állt egy olyan emlékmű is, melyen az októberi sajnálatos események ellenforradalomként szerepelnek.
A nagy toporzékolás inkább szánalmas volt, mint hazafias, talán még Mécs Imrét meg lehet érteni, de a mai igazlátók többsége vagy személyesen, vagy szülei közreműködésével ott nyújtogatta a kezét az április negyedikei és a november hetedikei jutalmak után, hősiesen nyalva a párttitkár seggét
Az orosz elnöknek pedig mindegy kell legyen, hogy az orosz katona miért adta az életét, őt a hazája küldte ide harcolni, igaznak mondott cél érdekében.
Volt aztán ennek egy vicces vonulata is, amikor meghallgathattuk, hogy Orbán azzal, hogy odaengedte koszorúzni Putyint a katonasírokhoz, meggyalázta - és itt egy hosszabb ám vitatható felsorolás következett - a hősöket, név szerint említve Wittner Máriát.

Namármost ha Wittner Mária a hős forradalmár, akkor én meg éneklőkanonok vagyok Kalocsán és aki vele vállal közösséget, azzal én nemigen tudok közösséget vállalni. 

De mindegy is, a lényeg az, hogy Putyin itt volt, szükségünk volt rá, hogy a gáz-ügyben gesztust gyakoroljon, Orbán befeküdt neki, habár a kézcsókot hiányoltam.
Kivételesen baromságokat se hirdetett. 

Paks maradt - miért is ne maradt volna - a legnagyobb kicseszés Orbánnal az lenne,  ami a Sándor-palota ügyében egyszer már megesett - hogy végigveri az ötletét, majd az ellenzéke kivitelezi azt a saját szája íze szerint.
Ehhez persze el kellene zavarni, és ez a projekt gyenge pontja, mert a mai ellenzék éppen olyan, mint amilyennek ma mutatta magát: ostoba, felelőtlen, ügyetlen és apolitikus.
Hogy jószándékúak?

Még csak ebben sem vagyok biztos, mindenesetre tele van a hócipőm a jószándékú idiótákkal, akik csak a torzsalkodáshoz értenek, de dolgozni nemigen akarnak.

Az élet megy tovább, abban a mederben, melyet Orbán ásott.
Semmi olyan nem történt, amire nem lehetett számítani, egyetlen kérdés maradt, hogy tulajdonképpen mit várt Orbántól a Nyugat?
Mert ha azt, hogy nekimegy Putyinnak, akkor az illúzió volt, Orbán csak az erőt tiszteli és ma elmondhatta: az Erő velem van.
Ezzel együtt, ha Obamának és Merkelnek nem tetszik a mai produkció, abból Orbánnak baja is lehet - elhúzzák előle a tepsit, melyben már olyan szépen pirul a liba.
Az országra nézvést nem történt semmi katasztrofális, gáz lesz, talán még gázvezeték is lesz, Paks II haszna  pedig csak akkor ítélhető majd meg, ha már felépült, az akkori világpolitikai - gazdasági helyzet alapján.
De az biztos, hogy Viktor nagyot akar kaszálni az ügyön, hálás népe pedig könnybelábadt szemekkel, tapsolva fog asszisztálni hozzá.
A populizmus - azt mondani, amiről úgy gondoljuk, hogy a nép hallani szeretné - visszaüthet, bárki is használja eszközként.

Közben az ellenzék tovább erősödött, a Szolidaritás otthagyta az Együtt csapatát, mely lassan két főre redukálódik, viszont kielégítő ivar-arányokkal.
Hogy a Szoli vissza tudja-e szerezni hajdani ütőképességét, az nagy kérdés, mi csak reménykedhetünk.
Ma egy másik színházi előadást is megnéztem, a Katona József Színházban, az Illaberek című darabot, nagyon tetszett - a kivándorlás témakörével és a kivándorlókkal foglalkozott - azonnal rá lehetett ismerni az országra, meg saját magunkra.
Mit mondjak, rengeteget röhögtem, ajánlom mindenkinek!
A többi meg majd alakul, mint puposteve a prés alatt...

:O)))

55 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vicces, amikor a moszkovita éned harcol az antizorbánista éneddel....

kekec írta...

6.46-os Névtelennek
Vicces ,amikor az intellektusod arra sem elegendő, hogy egy akármilyen nevet alábiggyessz az ideröfögésed alá!
Pupu meg nem moszkovita, hanem realista. A moszkovitya nem rá illik!

Pupu, már kezd nekem is tele lenni a tököm az u.n. ellenzékkel! Persze annyi eszem még van, hogy ettől még ne menjek át a vonakondához. De sajnos több százezernek mostanában kezd elmenni az esze.
A weimari köztársaságban marakodóknak is biztos igen alapos személyes okai voltak - de ez nem menti a történelmi felelősségüket.

Avi írta...

Nem húzzák el a tepsit Orbán elől. Már régen meg kellett volna tenni. Ezt tudja hős felcsúti disznóóltakarítónk is.

Kibic37 írta...


Véletlenül nem a mi kedves Névtelenünk van ezen a videón?

http://index.hu/video/2015/02/17/putyin_lelkes_koszontes/

góbé írta...


Putyinra haragudni, főleg elitélni orbánc magánbiznisze miatt botorság.

Kölcsönt kértek tőle arra hogy Pakson ők maguk létesitsenek egy komoly nagyértékü beruházást az EU-n belül. Ez egyezik országa, no meg a saját érdekeivel. Az már nem Putyin gondja-sara, hogy a kölcsönéből ki, mikor, mennyit nyúl le. Valahol ő (is) üzletember (is).

De az már félelmetesen kisszerü az ellenzék részéről, hogy rozsdás, törött kardjukat kivonva hazaárulóznak, mert Putyin koszorúzott a Fiumei úton... Közünk hozzá...?!?
Nem emlékszem, hogy Oroszországban belpolitikai botrányt próbáltak volna csiholni abból, hogy orosz területen a II. Magyar Hadsereg emlékmüve előtt tisztelgett magyar kormánydelegáció...
Hős magyar ellenzékünk, most kinek akar megfelelni?
Hallgattak a kitiltási botránynál, lexarták amit a kormány Kishantossal müvelt, hallgatásukkal asszisztáltak megannyi törvényesitett büncselekményhez. Orbán nem most árulta el az országot, de úgy néz ki, most lehet felelősség, következmény nélkül hőbörögni...
Sajnálatos hogy demokratikusnak tünő pártjaink - a MOMA - kivételével ezt a langyot választották. Újabb öngól, újabb csalódás, újra a jobbik...

olili írta...

Jót tesz neked a művészi élmény, mindjárt lazábban làtod a dolgokat :)

hello írta...

Ezzel, hogy "gáz lesz, talán még gázvezeték is lesz, Paks II haszna pedig csak akkor ítélhető majd meg, ha már felépült, az akkori világpolitikai - gazdasági helyzet alapján." az én tegnap írt véleményemet erősíted meg. Vagyis ennyire előre lehetetlen megjósolni, akkorra mi hogyan alakul. Amit most az ellenzék átkoz, utóbb akár majd még áldani is kényszerülhet, ha úgy fordulnak a körülmények. Mármint az ország energiaellátásának biztonsága szempontjából. Merthogy ez a fő szempont, nem?

Vagy a magukat ellenzéknek tartók mind a Delfi jósda jól képzett önkéntesei?

Kapat írta...

Orbán kommunikációja a rezsicsökkentés "megvédésére" koncentrált. Ezt értik az emberek, holott számolni ezzel kapcsolatban nem tudnak, nem is akarnak. Elég a vezér szava.
Ami engem is felbőszített, az ellenzék egyértelműen buta, átlátszó kommunikációja.
Még hogy Orbán hazaáruló? Ezt most éppen nem veszik be azok, akik nap-nap után az ellenkezőjét hallják.
Megmondom őszintén, nekem is visszás volt ez a sutaság. Ugyanis a valódi értelmét kifejteni képtelen ellenzéktől ez csupán "savanyú a szőlő"-ként hangzik. Nem találják meg a hangot, az összhangot pedig különösen nem. Mindenki fujja a maga mantráját, a nem éppen tájékozott emberek sokasága pedig csodálja nagyszerű vezérünk "okos" manőverezéseit.
Kétségbeejtő!!!

sphagin írta...

Hát !

Nem is tudom, hogy az itt elhangzó vélemények miért annyira ellenzékellenesek ?

Én ugyanis azt olvasom, hogy nem is annyira a gázzal van baj, meg Paks II-vel, hanem ahogy ezt Orbán csinálja !

Egyrészt az van, hogy korai még erről dönteni mindkét kérdésben.
Másrészt meg nem ártana ezt alaposabban körüljárni és netán másokat is megkérdezni.

Ez azért nem egy rossz hozzáállás.

Ami a Putyin kritikáját illeti, abban is látok vitatni valót egyesekkel.

Az rendben van, hogy az oroszoknak Putyin kell és ami ebből következik. Az viszont nem tetszett, hogy nem volt tekintettel a látogatott országra és csak a saját érdekeit nézte.

Még azt is megértem, hogy Orbán is ezt szeretné, mert ez lenne a számára/számukra az előnyös. Mégis megalázó helyzetbe hozta magát, mivel nem tudta eljátszani az általa megálmodott közvetítő szerepet az EU és Putyinék között.
Ettől remélt sikereket az EU-n belül magának.

Abban viszont az ellenzéknek igaza van, hogy nem kaptunk az oroszoktól semmit ezzel a találkozóval, sőt, ez csak a Putyin céljait szolgálta.
Orbán fizetett, valamit, valamiért.

Itt derült ki igazán, hogy az Orbán érdeke, nem az ország érdeke. Mert lehet "kommunikálni" erről, arról, de a tények előbb utóbb a felszínre kerülnek.
Ráadásul ebből a csapdából nem is engedik ki, mert el KELL menni neki még a Győzelem napi ünnepségekre is ! Ahová nem fog elmenni a szövetségeseink egyike se. Megint deklarálnunk kell, hogy különállók vagyunk !
Ebbe a helyzetbe saját magát lavírozta bele és csak az a baj, hogy viszi magával az országot is.

Ezért lehet hazaáruló.

Frank írta...

Vajon mit mondhatott Orbán amin Putyin meghökkent - a fenti képen? Talán azt, hogy a Paks II. zsozsóját utalja már át goszpogyin Putyin Mészáros Lőrincz számlájára. Pocsemu? - kérdi Valgyimir Vlagyimirovics.
Hát mert azt Lőrinc barátom elfelejti bevallani, így aztán könnyen átemelhető az én kajmán szigeti bankszámlámra.
Jobfojematy - ütközik meg Putyin - én mindent megtehetek Oroszországban, de ezt még én sem merném.

Kapat írta...

Frank!
Köszönöm a mai napi mosolyt, ebben benne van a helyzet színe és fonákja! :-) :-) :-)

Kibic37 írta...

Frank!
Ott a pont! Köszönöm én is. :)))

csakafidesz? írta...

Olvasom a hozzászólásaitokat és egyre csak az jár a fejembe, hogy aki képes saját elvtársai bírálataként ilyen és ehhez hasonló véleményeket mondani az egyáltalán mire számít.
Kapat így ír:"Ami engem is felbőszített, az ellenzék egyértelműen buta, átlátszó kommunikációja."
Lehet, hogy igaza van. Ettől függetlenül miért kell hangosan kimondani egy kifejezetten dehonesztáló véleményt.
Nem gondoljátok, hogy a baloldal gyenge tesze-toszaságához az ilyen és ehhez hasonló bírálatok is hozzájárulnak. Még emlékezhettek, hogy mit műveltetek Mesterházy-val? Nálánál kaptatok-e jobbat? Egy fenét. Mindannyian jobban jártunk volna, ha felteszitek a hangfogót.
Aki gyereket nevelt az tudja, hogy azt is a gyengeségében kell a legfőképpen támogatni, mert az megerősítheti. Ha ütöd, még gyengébb lesz.
Kedves tudós Barátaim!
Ti tudjátok egyáltalán, hogy kit támogattok.
Baloldaliságotokra hivatkoztok, miközben a Fidesz pozícióját erősítitek és segítetek felépíteni a Jobbikot.
Ehhez szomorúan gratulálok.
Csak így tovább! Orbán kifejezett célja a baloldal teljes megsemmisítése. Segítségetekkel előbb eléri a kitűzött célját és ezzel lehetséges , hogy még a szavazótábora is erősödni fog.

hello írta...

Csakafidesznek:

A "kicsi is, zöld is, savanyú is, de a mienk"
vagy, hogy
"Ugyan, nincs is nagy fejed, Pistike! Hozzál 5 kg krumplit a sapkádban!"
alkalmazására én spec. alkalmatlan vagyok. Amit koszosnak látok, jótékony hazugságként sem vagyok képes azt állítani róla, hogy a frissen leesett hóra hasonlít. Pont ezért nem tud velem Orbán sem elhitetni semmit, aminek az ellenkezőjét látom és tapasztalom.

Mesterházy álmomban se jöjjön elő. Annyiszor állt fel a hátamon a szőr a húzásaitól. Az, hogy Tóbiást találták helyette, nyilván a választékon múlt. Az ő dolguk.
Nem látom be, hogy elvtelenül kéne hozsannázni bárkinek, bármire.
Tegyenek róla - ahogy az összes többiek is -, amiért dicsérhetjük őket.

De szólj nyugodtan, ha látsz olyan cselekedetet az ellenzék bármelyike részéről, ami elismerésre méltó.

Figyelünk.

Anikó írta...

És mi van, ha Merkellel ez így volt megbeszélve, ez a forgatókönyv???
A nyugat sehol nem fogadja szívesen Putyint, de... de nem akarják teljesen levágni sem a zsinórról???
Kézenfekvően Orbánt bízták meg ennek a viszonynak a fenntartásával
/pont azt az Orbánt aki kígyót és békát üvöltött az oroszokra, amit Putyin éppolyan jól tud, mint mi/,
miközben rendeződött a gázszállítás ügye
/miközben mi szállítunk Ukrajnának is, meg Szerbiának is ebből a gázból, nyilván Putyin hallgatólagos beleegyezésével vagy nemtörődömségével/,
miközben hagyja az Unió, hogy Pakssal Orbán azt csináljon amit akar.
Mi van, ha mi vagyunk a kiskapu???
Mindig csak a "ló" feje felől nézzük az eseményeket, mi van, ha a fara felől kéne nézni???
Persze erre is csak az idő fog választ adni.
Ehhez mit szóltok???

asta írta...

PuPukám a koszorúzásra vonatkozólag nem vitatkozom, mert természetesen más a véleményem, amit tudsz. Az ellenzékkel kapcsolatban meg nemigen van mit vitatni, de az nem újság.

Nem tudom feltűnt-e valakinek, ha nem nézze vissza a sajttáj videót: felsorolták a megkötött szerződéseket, amit a két delikvens rezzenéstelen arccal mozdulatlanul hallgatott végig, még Orbán sem nyalta a száját, ellenben ragyogott, mint a bika töke. Csillogott a szeme a még a szokásos kényszer vigyora is valahogy igaz mosolynak látszott. És eljött az utolsó pont a nukleáris együttműködés. Nézzétek meg a testbeszédet.... mindkettő arca megrezdült....Igazi pszichológiai tanulmány a két arc és a testbeszéd... itt van az a pont, ahol történt valami. Valami, ami titok.
Tény az, hogy ma nincs szükségünk atom erőműre. Tény az, hogy a döntésre lenne még minimum 5-10 évünk. Tény az, hogy rohamosan fejlődnek az alternatív energiára irányuló fejlesztések. Mondjon nekem valaki egyetlen racionális indokot arra, miért kellett ezt nekünk most azonnal és titokban elrendezni? Indokolja meg nekem valaki, hogy Magyarországnak miért lenne érdeke ez, akár feltételesen is... hogy majd hátha jó üzletnek bizonyul? Mi indokolja a hatalmas kockázatot?

Én egyetlen lehetséges magyarázatot tudok találni... ezt azonban tényleg hazaárulásnak hívják.

Névtelen írta...

"Az élet megy tovább, abban a mederben, melyet Orbán ásott." - Így : (

csakafidesz? írta...

hello-nak! (13:21)
Nagyon bölcs a megközelítésed, de azért mindenképpen olvasd el még egyszer azt, amit én írtam.
Próbáld meg pontosan értelmezni és gondolkodj el rajta!

A Te szókimondásod kifejezetten öntörvényű és álságos. Vedd, vegyétek már észre, hogy ez a hozzáállás a baloldalt kifejezetten gyengíti, a bizonytalanokat meg továbbra is távol tartja.
A másik oldal meg joggal röhög a markába, mert általatok látja igazolva az ellenzéke tehetetlenkedését.

A mondás is arról szól, hogy " minek nekem az ellenség, ha ilyen barátaim vannak."

Gratulálok! Igazán lényegre törő az a megnyilvánulás, ami ezen a fórumon - részedről is sok esetben - tapasztalható.

Persze tisztelet a kevés – pl. sphagin(10:43), Névtelen(14:46) - kivételnek. Ha a blog valamelyik oldalhoz sorolja magát, akkor végre meg kellene fordulni azon a bizonyos lovon és tisztába kellene lenni azzal, hogy akkor valójában ki is az igazi ellenfél.
Befejezésül csak annyit tennék hozzá, hogy a gyerekedet is minden hibájával együtt szeretted és soha sem jutott eszedbe, hogy ilyen- olyan hibái miatt a nyilvánosság előtt kellemetlen helyzetbe hozd.
Szülői intelmeidet valószínűleg négyszemközt közölted vele.
Az is egy mondás, hogy a szennyesünket nem teregetjük ki.
VALAHOGY ÍGY!

hello írta...

Újfent Csakafidesznek:

Tulajdonképpen felettébb büszkének kéne lennünk rá, ha itt a mi akárhányunk véleménye VALÓBAN ilyen szinten és hatásfokkal befolyásolná a honfitársaink szemléletét a politikai fősodor szereplőinek megítélését illetően!

Ha ez így lenne, azaz hatalmas tömegek olvasnák és tennék magukévá az itt nap mint nap hozzáférhető gondolatokat, akkor értetlenül állok az előtt, hogy PuPu bölcs meglátásai miért nem jutnak el hozzájuk, és hasznosulnak termékenyen a gondolkodásukban!

Vagy tán lehet, hogy a minket ostorozó és hibáztató hevületedben egy hangyabokányit túldimenzionálod a mi itteni vélemény-nyilvánításainkat?

hello írta...

Még annyit hozzá, hogy egyik pártvezérrel sem vagyok nemhogy olyan kapcsolatban, hogy négyszemközt közölhetném vele, ami nem tetszik, de hálisten semmilyenben SEM - de meg garantáltan annyiszor és annyi időnk úgyse lenne egymásra, ahányszor lenne okom ezt megtenni...

sphagin írta...

Szerintem, az ellenzék akkor lett volna bajban, ha Putyin tekintettel lett volna a látogatott országra is.

Nem véletlen, hogy idejött.

Az a tény, hogy Minszkben már megkötötték az EU-val egyetértésben összehozott tűzszünetet, ez a látogatás elvesztette a jelentőségét.
Ezt, ha Putyin is akarta volna, akkor ki lehetett volna küszöbölni egy, a tűzszüneti megállapodásban nem szereplő engedménnyel, még ha az nem is olyan lényeges is lenne, akkor is.
Ezt aztán megfelelően kiemelve, Orbánt is előnyös helyzetbe lehetett volna hozni.

Ennyit Putyin megtehetett volna az egyedüli EU-NATO tag, amely hajlandó vele és érdekében tenni is valamit, elismerése érdekében, ha nézné valamire is Orbánt !
Az árulóknak azonban rendszerint, hasonló a jutalma.

Száz szónak is egy a vége, lehetett volna Putyin belátóbb is velünk szemben, de ezt nem tartotta szükségesnek.

Sok minden van még, amiről nem tudunk ezzel a látogatással kapcsolatban.

góbé írta...

T. Csakafidesz? és persze Sphagin!

Ti folyamatosan forditva ültök azon a szerencsétlen szamáron. Nagyon nem értitek egy párt és a választói kapcsolatát, annak lényegét, hogy ki miért is van.

Csakafidesz? nagyivü eszmefuttatására anno Kádár János csak annyit mondott volna méltatlankodva, hogy ... ne adminisztrálja itt nekem, magát!...

hello írta...

Kedves Góbé, ők így látják, mi meg másként.
Ettől színes a világ.
Elvégre szerencsére ez (ma még) nem a totális, a gondolatrendőrségre is kiterjedő Orbánisztán.
Némi gubanc mindössze Csakafidesznek a mi kvázi megfegyelmezésünkre irányuló, vagy "jobb belátásra" térítő vehemenciájával van.

Akit nem köt semmiféle pártfegyelem, és nem vaktában vagdalkozik, hanem nagyon is megalapozottan, tényekre apellálva joggal kritizálja, ami a szeme előtt zajlik, és nagyon nem tetszik neki, bárkik részéről.
Elvégre a demokrácia tudtommal a szólásszabadságot is magában foglalja.

csakafidesz? írta...

Minden hozzászólónak gratula.

Ennyi értelmet, logikát és gyakorlati megközelítést az ember a politikában ritkán tapasztal.

Egyet azonban senki se gondoljon magáról és a közösségéről se, nevezetesen, hogy a bölcsek kövét egyedüliként birtokolja.

Az igazságnak is több arca van és az igazság kimondásához mindig megfelelő tudás és bátorság szükségeltetik.

Nálatok sajnálatosan mindkettő hiányzik.

Úgy látszik csak ütni tudtok és azt is csak sután. Szerintem igazoljatok át a Fideszhez, mert belülről ütni is könyebb.

Góbénak azt üzenem, hogy butuska eszmefuttatása csak azt igazolja, hogy vagy nem olvasta el amit írtam, vagy a szövegértésével már gondok vannak.

De nincs baj. Menjetek csak tovább az "orbáni" úton. Kaparjatok tovább, hátha nektek is jut majd!

Névtelen írta...

Mostanság nagy divat az ellenzéket ócsárolni,merthogy nem tesz semmit.Csak azt nem hallom senkitől hogy mi a fenét is kellene tenni.Egy olyan országban ahol van 6 millió szellemileg alultáplált szavazó/nemszavazó.Megfejelve egy csalásra épült választási rendszerrel, hazug médiával.A baloldali ember nem rohangál az utcára vért inni,autót gyújtogatni,közintézményekbe benyomulni petíciókkal,pláne összedobni egy bérgyilkos gázsiját.Kedves ellenzéket szapulók,mi is ellenzék volnánk.O.

PuPu írta...

Kedves csakafidesz?!
Tájékoztatnálak, hogy ez nem egy pártpropaganda-fórum.
Ez itt egy blog, mely alkalmat ad arra, hogy különféle dolgokat különféle szemszögekből megvitassunk, kimondjuk azokat a dolgokat, melyeket egy napilapot olvasva vagy egy televízió-műsort nézve nincs módunk kimondani, merthogy nincs kinek.
Ez egy baráti beszélgetés, mintha egy sörözőben ülnénk és kötetlenül csevegnénk a minket érdeklő dolgokról, és miután ismerjük egymást, hát eszünkbe sem jut a másikat vádolni, mert ki mert a saját oldallal szemben is megfogalmazza a bírálatát.
Úgysem hallja az, akire vonatkozik, de ha hallaná, éppúgy reagálna rá, mint te, szinte vallási türelmetlenséggel.
Ha valakihez közel áll egy politikai szemléletmód, az még messze nem jelenti azt, hogy vezényszóra együtt kell énekelnie a többiekkel, főként akkor, ha mégcsak nem is tagja egyetlen politikai szervezetnek sem.
Én nem szeretek politikai lovakon forgolódni, nem is dolgom.
Azt írtam mindig, amit igaznak véltem és ezt fogom tenni a jövőben is.
Nem az tesz jót a baloldallal, aki elkendőzi a hibákat, a bűnöket meg a tévedéseket, hanem aki kimondja az igazságot, még, ha az kellemetlen is adott esetben.
A jobboldal véleménye meg - már megbocsáss - le van szarva, hülye ember az, aki az ellenfelei elvárásai szerint cselekszik.
Azt hiszed, hogy méltányolnának egy Krisztusi szeretetbe oltott aranyszájú Szent Jánost az igazságaival?
Lószart, mama, holnap meghallgathatnád, hogy ez pofázik?
Hiszen még a glóriáját is lopta, pléh linzeresdobozban vitte be az irodájába egy aktivista, láttuk!
Szóval, szerintem ne prüszkölj, ha hivatásos pártpropagandista vagy, akkor rebegj hálát, hogyha figyelmeztetünk, hogy mekkora baromság Putyint véreskezű diktátorként emlegetni, meg ahelyett, hogy megnéznék a gázszállítási szerződést a magyar és az orosz állam között konkrétan, hülyeségeket dumálni.
Tudod, attól még, hogy Orbán mondja, még lehet valami értelmes dolog, és az se biztos, hogy Tóbiás vagy Gyurcsány a bölcsesség letéteményesei.
Lenin elvtárs azt mondta, hogy a politikát a konkrét helyzet konkrét elemzése után kell alakítani, nem pedig a vágyainkat mantrázni.
:O)


góbé írta...


Kedves Csakafidesz?, kedves Sphagin!

Mivel kedvellek benneteket, igyekszem segiteni megfordulni! ( a szamáron.)

Akár tiszteletre méltó is lehetne az a pártotok iránti vehemens elkötelezettség, amivel anyatigris módjára óvjátok, védelmezitek, buksiját simogatjátok a pártotok bürójának, azonban ez inkább kontraproduktiv. Tudjátok én - meg Hello, meg Kekec, meg Asta, meg Kapat, meg a többiek - szóval mi vagyunk a VÁLASZTÓPOLGÁROK!

Belőlünk szerettetek volna tavaly vagy kétmilliót s akkor most másról beszélnénk.

Csakhogy! Azzal a módszerrel amit csináltok,- 4 éven át lenézni, lekezelni a választópolgárt, megkérdőjelezni hogy egyáltalán alkothat-e véleményt, kioktatni tudatlan és korlátolt voltáról, stb., majd választások előtt eljátszani az egydül ödvözitőt, no ez igy nem fog menni. Eddig sem ment.

A fidesz süllyed, a jobbik jön föl, mi meg legjobb esetben stagnálunk. Valami probléma mégis van s nem arra kellene haragudni aki ezt fölveti, hanem azon vakokra süketekre akik ezt képtelenek meglátni, meghallani, fejlődni, változtatni... RÁTOK!

Ugyan miféle párt az szerintetek, amely képtelen elviselni a választóinak felvetéséit, akár kritikáit? Amelyik nem kiváncsi a folyamatos kontrollra értékelésre.
Az nem párt, hanem egy gittegylet. Öncélú, magába forduló, rám, ránk, a választóira csak 4 évenként kiváncsi, ekkor tud csak leereszkedni. Pontosan a Ti mentalitásotok, hozzáállásotok tud egy pártot ilyen lehetetlen irányba, zsákutcába vinni!

hello írta...

Ha hamarjában vissza tudnám idézni a hajdan a Gy.-blogon minket folyvást magas lóról leszóló és kioktató nickjeit, gyanítom, közülük ki lehetne tombolázni Csakafidesz? előéletét, oly igen ismerős a stílusa!

hello írta...

Egy XX. századi klasszikus írja:

"Növeli, ki elfödi a bajt"
(Illyés Gyula: Bartók)

Kicsit nagyobb idézetet kivéve a versből:

"S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni ugysem tudhatunk.

Mert növeli, ki elfödi a bajt.

Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segitettetek!"

Cereus írta...

Kedves Gréczy Zsolt harcostársam!

A "dicső hősök sorából Wittner
Mária után, kihagytad Szabó bácsit,és a falábú Jankót is."

Sajnos,én fiatalon megéltem,ezt a kort ezért, van tapasztalatom.
Nekem nem kell,hamis könyvekből megtanulni, vagy napi politikai érdekből változtatni a véleményemen.

Annyiban azért segítek, hogy az 56-os forradalmat nem csak Göncz Árpádok ,Mécs Imrék,Dereczeni Józsefek harcolták végig eszmeileg, hanem a fennt emlitett "hősök" is ész nélkül gitárral.





csakafidesz? írta...

T. Mindenki!
Az általatok képviselt út nem vezet sehová.
Ezt,magatoktól is belátjátok, de erre legközelebb majd - ha megéritek, megérjük - a Jobbik -Fidesz KDNP 2018-ban demokratikus választások útján megszerzett újabb 4 évre szóló 2/3-os koalíciókötése után kerül majd sor.

Akkor lehet újra mindenkit szidalmazni, hibáztatni, csak az általatok is képviselt igen tisztelt választópolgárokat nem.

Egyébként itt és most közlöm veletek - párszor már le is írtam - jelenleg nem vagyok semmilyen pártnak a tagja, megszólalásra csak az a lehetetlen helyzet késztetett, hogy Ti magatok gyilkolásszátok le magatok körül azokat az embereket, akiktől "megváltást" várnátok.
Szerintetek normális dolog ez?

Kapat írta...

Kedves "csakafidesz?", oly sok mindent idéztél, kaptunk hideget, meleget!
Én megtisztelve érzem magam, hogy a Többieké között olvasod az én bejegyzésemet is. Sőt, még idézel is belőle.
Csak szelíden megkérdezném, vajon ismered -e a költő, József Attila ragyogó versének címét?
"Érted haragszom, nem ellened!"
Nos szerintem mindannyian ezen a blogon éppen ebben a szellemben írunk!

talalom írta...

Jaj. Na, most inkább Csakafideszszel értek egyet. Nem azért, mert jogtalannak tartanám bármely tevékenység bírálatát. Az én bajom az, hogy szerintem az nem bírálat, hogy: "csak a maguk hasznát nézik", "ülnek a melegben, felveszik a nagy lét", "nem törődnek a nép érdekével", "langyosak, meg sem szólalnak".
Mit vár az, aki így bírál? Hogy személy szerint mindenkihez odamegy "az ellenzék", és elmondja a véleményét? Mint tudjuk, a közrabszolgálatiban nemhogy nem mondhatja el a véleményét, ott még a tényekről sem esik szó. A tv2-őt, meg a többit hiába nézed, ott leszúrta, -lőtte, rabolta, kétfejű borjú, passz. (Az RTL híradószerű működése megmutatta: mennyit számít, ha többen értesülnek dolgokról.) Az információáramlás kétoldalú ügy: a tájékozódni kívánótól is kell némi hozzájárulás.
Azért is mondom mindezt nehezen éppen most, mert ez az első eset, hogy nem értek egyet egyetlen ellenzéki párttal sem. (Már amelyikét ismerem, mert pl.a MOMÁ-ét nem láttam.)
1. Putyin látogatását egyetlen, bármilyen színű magyar miniszterelnök sem utasíthatta volna vissza, és nemcsak a gázügy miatt. Ezzel azért legyünk tisztában.
2. A koszorúzás az orosz elnök ügye. Az meg végképp hülyén nézne ki, ha egy 1957-ben felállított emlékmű feliratát átvésnék. Pupu párhuzama az Oroszországban lévő magyar katonasírokkal kiváló! (Vajon milyen felirat van rajtuk? A "hazáért haltak"? 1000 kilométerre a határtól?)
3. Kekec írja: "...biztosan igen alapos személyi okai voltak..." Nem, Kekec. A politikai vitáknak nem személyes okai vannak, hanem nézetbeli különbségek. A weimari köztársaság idején a szociáldemokraták és a kommunisták vitáztak. Az előbbiek szerint a társadalmat a polgári parlamenti keretek között kell megváltoztatni. A kommunisták viszont úgy gondolták, hogy a tőkések elnyomó eszközének nevezett parlamentet el kell söpörni. És majd az élcsapat - a kommunista párt - vezetésével kell új társadalmat építeni. (Nem ismerős manapság?) Ráment 70 év, mire kiderült, hogy nem működik. A vita alatt egyébként a nevető harmadik győzött, az NSDAP (vagyis a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt) élén A. Hitlerrel.
Még egy szó a pártokról. Az törődik igazán a közügyekkel, aki párttagsággal is vállalja a véleményét - azt is, hogy kisebbségben marad ezzel egy pártban. Természetesen nem kötelező párttagsággal vállalni az elveit senkinek, attól még bírálhat nyugodtan. Csak jó lenne akkor konkrétan.

kekec írta...

talalom:
ha nem lett volna világos: Mesterházy személyes indokaira utaltam, amikor az mszp erőfölényével élve elhappolta a ME jelölti pozíciót. Tedd a kezed a szívedre (a szemembe mélyen itt nem nézhetsz) és úgy állítsd, hogy nem lett volna más a választási eredmény Bajnaival az élen! Hogy nem jött volna annyi otthon maradó szavazni, amely elég lett volna a 2/3 megakadályozásához! Akik otthon maradtak, mert nem akartak az mszp restaurációra szavazni.
A pártarányokat elég lett volna a kormányzásban érvényesíteni.
Egyébként meg, nem "teregetjük a szennyest" csak szólunk, hogy már redvás és büdös az ing, ideje lenne cserélni!
és igaza van a költőnek: "növeli, ki elfedi a bajt"
Aki meg csak arra képes, hogy azt sorolja, hogy mit miért NEM TUD megcsinálni - az ne éljen a politikából, menjen vissza a balettba táncolni! Ott talán várhat tapsra, mi itt nem sok okot látunk a tapsikálásra! Főleg ha az un. "megújulás" kimerül némi dizejneres átcsomagolásban.
"HA rosszul megy a kupi, nem a bútorokat kell kicserélni!"

kekec írta...

folyt:
Ha nem lett volna világos, "bútorcsere alatt" nem a bútorok átrendezését értem! Azzal, hogy háttérbe szorították az öregeket, csak a jobboldalnak tettek gesztusokat, viszont a baloldal szemében megtagadták a múltat, amire büszkék lehettek volna. Ja, hogy akkor Gyurcsány mellett is fel kellett volna sorakozni? Na und?
Meg kell harcolni a múltért, sorolni az eredményeket, értelmezni a 2006-os eseményeket, és a néppel tudatni, hogy ez nulla összegű játszma - minden, amit a felül levők maguk alá kotornak - tőlük veszik el!
Választási plakátként nem az üres kezét teregető Mesterházyt (nesze semmi, fogd meg jól) hanem egy piaci mérleg, ahol egyik serpenyőben a stadionokra költött pénz ÉS az egészségügyből, oktatásból, stb. elvont milliárdok (ezer millióban és nullákkal is) - a másokban meg a szegények számának növekedése, stb. szerepel (szakemberek majd összeállítják) és alul egyetlen kérdés: Jobban élsz, mint X éve?

talalom írta...

Kekec! Nem így gondolom, de ez már legalább konkrétum.
1. Egyáltalán nem gondolom, hogy Bajnai jobb eredményt ért volna el. Ő nem is akart beszállni jó ideig, mert felmérte, hogy lehet, hogy jó szakember, de nem politikus alkat. (meg is vezették a tanácsadói pár esetben) Mivel a megszorítások jórészt az ő kormányzásához kötődtek, ezt a Párt jóval nagyobb elánnal sulykolta volna, és nincs kétségem, hogy a tisztességét is kikezdték volna.
Választást úgy lehet nyerni, hogy több szavazatot kapunk,mint a többiek. Itt milliókról van szó, nem arról a pár tízezerről, amilyenek mi is vagyunk, akik követik a politikát. 14 elején az MSZP-nek volt úgy 27-28%-a, az Együtt-nek meg 16-ról egyenes ütemben süllyedt áprilisra 11-12 körülire. Egy párt nem tud másként számolni, mint úgy, hogy a támogatói vélhetőleg a jelöltjére szavaznak. Emellett az MSZP jóval ismertebb is volt, mint az Együtt. És nem is beszéltem az olyan különbségekről, hogy Bajnai elég karakteresen liberális közgazdász, az MSZP-től az emberek mást várnak. (Hiszen erős ma is az a vélekedés, hogy az MSZP lejtmenetét a liberálisok okozták, mert eltérítették a "baloldali értékektől".) Ami meg a kupi hasonlatot illeti, tényszerűen nem igaz. Amíg az MSZP 1990 óta legalább a negyedik vezetőségével működik, az SZDSZ is elfogyasztott jónéhány elnököt, a DK meg nem is volt, addig itt egyetlen Párt van, ahol 25 éve változatlan, nemcsak az elnök személye, hanem a kollégisták köménymagja is.

csakafidesz? írta...

T.Barátaim!
A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy mindig is tiszteltem azokat, akik az elveik mellett világnézetüktől függetlenül következetesen és bátran kiálltak.
Azokat viszont soha sem szerettem, akik pillanatról-pillanatra változtatták a véleményüket, attól függően, hogy aktuálisan éppen kinek akartak megfelelni.
Kedves helló! Nem szívesen, de ezek közé sorollak téged is a mai 19:13 és 20:44-kor megfogalmazott véleményed alapján.
Persze PuPu megnyilvánulásai sem kifejezetten egyformák.
Ami viszont teljességgel hiányzik a mondandótokból az érveitek tényszerű felsorakoztatása.
Mindenkit meg lehet győzni, ha érvekre nem kinyilatkoztatás, hanem érv a válasz.
Vegyük pl. ezt a mai esetet. Ti elitélően nyilatkoztatok az ellenzéki pártok Putyin-látogatással kapcsolatos nyilatkozatairól, mire én megpróbáltam érvelni amellett, hogy ez részetekről miért nem helyes magatartás.
Ezekre a felvetésekre mindenféle vélemény elhangzott minden konkrétum nélkül.
Elvárható lett volna, hogy a bloggazda például megpróbál szembehelyezkedni az általam képviselt állásponttal és érveket sorakoztat fel, amellett amit ő képvisel . Ez történt? Hát, nem! Mindenféle közhelyes megfogalmazásokkal igyekezett a többséget képviselők mellé állni.
Ha ez egy vitafórum, akkor mondanom sem kell, hogy ez-az, ami egyáltalán nem méltányolható.
Ha nem az, akkor a vitaindító is felesleges.
Akkor csak annyit kell tenni, hogy elmondani, hogy ez egy olyan fórum ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.
Természetes ez esetben más szerkezetben kell a mondanivalónak megjelenniük, mert módot és lehetőséget kell adni az ott elhangzott véleményekkel szembeni, avagy melletti válaszoknak is.
Ennyit erről. Azt megígérhetem, hogy bármennyire kellemetlen is, de én ezek után sem fogom vissza magam és elmondom az itt elhangzottakkal kapcsolatos ellenérzéseimet is.
Valaki fentebb azt írta: "Nem rátok, értetek haragszom".
A bírálatnak mindig és mindenkor helye van, ha az építőjellegű. Az érvekkel alátámasztott vélemények nagyon hasznosak tudnak lenni, ezzel szemben az oktalan vagdalkozások csak a bajt növelik, és mérhetetlen károkat okoznak.
Névtelen (19:19) által megfogalmazott gondolatok idézésével fejezném be mondanivalómat, mert azt vallom, hogy aki A-t mond, az mindig mondjon B-t is.

A „fogjuk meg és vigyétek” már idejétmúlt . Ez akkor volt divat, amikor helyettünk mások mondták meg a „frankót” és csak azt felejtették el megmondani, hogy helyette konkrétan mi az, amit tenni kellene.
Dönts magad, és ha hibázol, akkor újra én jövök!
Mi is volt a cél? A bizonytalanság állandó fenntartása? Manapság ennek nem szabadna teret adni!
Az idézet:
„Mostanság nagy divat az ellenzéket ócsárolni mert, hogy nem tesz semmit. Csak azt nem hallom senkitől, hogy mi a fenét is kellene tenni. Egy olyan országban ahol van 6 millió szellemileg alultáplált szavazó/nemszavazó. Megfejelve egy csalásra épült választási rendszerrel, hazug médiával. A baloldali ember nem rohangál az utcára vért inni, autót gyújtogatni,közintézményekbe benyomulni petíciókkal, pláne összedobni egy bérgyilkos gázsiját. Kedves ellenzéket szapulók, mi is ellenzék volnánk.”

február 19. írta...

Szerintem semelyik párttal nem érdemes foglalkozni.
Az egyszerű ember csendesen is megfejtheti, hogy az országban már jó régóta létezik egy olyan rendszer, amiben már a harmadik generáció él úgy, mint Marci Hevesen.
Talán ez a jólét generációként mást-mást jelent, de mára már ez az életstílus messziről felismerhető viselkedéskultúrájává vált a rendszer felsőbb szintű alapműködésének.
Azt gondolom, hogy ezek a dinasztiák sokkal jobban féltik magukat, semmint, hogy poltikai közszemlére tegyék ki családtagjaikat, persze egy-két ritka kivételtől eltekintve.
És persze lehetnek közöttük olyanok is, akik valóban komoly szakértelemmel, tehetséggel dolgoztak és elsősorban közjót sikerült alkotniuk, nem csak több generációs biztonságos családi egzisztenciákat.

A lényeg - részben - ebben a körben fog eldőlni! Lesznek akiknek a negyedik generáció biztonsága lesz a legfontosabb és talán lesznek olyanok, akik a "véle megelégszem" működésre kapcsolnak...
Érzékenység kérdése.

Egyébként pedig érdemes kipihenni az elmúlt Valentin napi izgalmas fáradalmakat ezen a szép névnapon - egy gyönyörű dallal:-)))
https://www.youtube.com/watch?v=otJY2HvW3Bw

PuPu írta...

Kedves csakafidesz?, ugyan mit lehet a "Putyin véres kezét szorongatta" kitételre írni?
Vagy mit szólnál Obama véres kezéhez, Bush, Reagan, stb, véres kezeihez - hát nem baromság?
Vagy itt van "z a Putyin már nem az a Putyin..." márkanevű szerecsenmosdató szappan.
Megírtam, ez a Putyin ugyanaz a Putyin, csak a körülmények változtak - ha lehűl az idő és hirtelen minusz negyven fok lesz, akkor az addig selymes víz hirtelem kőkeményre dermed és nem lágyan simogat, hanem akár meg is ölhet - a víz hibája ez?
A Horthy-időket idéző oroszgyűlölő hülyeségekkel nem szeretnék foglalkozni, és kizárólag asta barátnőmre való tekintettel nem posztoltam egy-két képet a hősi forradalomról és szabadságharcról, ami nem volt se hősi, se forradalom, szabadságharc meg végképp nem.
A koszorúzás helye egy szovjet katonai temető volt, én idióta elvárásnak tekinteném, hogy ott politikai harcot folytassunk akárki ellen, szegény Mécsimre is hülyeségeket beszél, ez a véleményem, pedig őt felettébb tisztelem.
Nem lehet a történelmi környezetből kényünk-kedvünk szerint kiráncigálni eseményszilánkokat, csak folyamatában lehet megérteni az eseményeket, beleértve a Krímet, Ukrajna semlegességének felszámolására tett kísérletet, az ukrán fasizmust Banderástul, az amerikai szerepet.
De egy poszt terjedelme korlátozott, ezt azért beláthatod.
Emellett attól még, hogy valamit Orbán mondott, adott esetben lehet akár igaz is, mindig viszolyogtam az elvakultságtól, nekem nem kell a baloldal kizárólagos hatalma sem - demokrácia kell, fékek, ellensúlyok és szabad választási lehetőség kell konkrét és megvalósítható programok között.
Nem, nem hitek és vallások, hanem programok között.
Nem az a károkozó aki felszólalal a hibák ellen, hanem aki a hibát elköveti...

hello írta...

"Azokat viszont soha sem szerettem, akik pillanatról-pillanatra változtatták a véleményüket, attól függően, hogy aktuálisan éppen kinek akartak megfelelni.
Kedves helló! Nem szívesen, de ezek közé sorollak téged is a mai 19:13 és 20:44-kor megfogalmazott véleményed alapján."

???????????????????

Megindokolnád?
Netán példát hoznál erre képtelen állításodra?
Merthogy nem hinném, hogy skizofrénia ütközne ki rajtam...

góbé írta...


Kedves Csakafidesz? !

10.35-ös bejegyzésed most belőlem hoz ki egy idézetet, a szépemlékü Veres Péter bácsitól: "...sok beszédnek sok az alja..."
Mint egy jó párttitkár elbeszélsz az aggályok, felvetések mellett s konkrétumokat követelsz, - melyek ugyan megfogalmazódtak - majd itélsz megfellebbezhetetlenül... Mintha mondtál volna valamit a bölcsek kavicsairól...

No akkor tessék, egy konkrétum:

...De az már félelmetesen kisszerü az ellenzék részéről, hogy rozsdás, törött kardjukat kivonva hazaárulóznak, mert Putyin koszorúzott a Fiumei úton... Közünk hozzá...?!?
Nem emlékszem, hogy Oroszországban belpolitikai botrányt próbáltak volna csiholni abból, hogy orosz területen a II. Magyar Hadsereg emlékmüve előtt tisztelgett magyar kormánydelegáció...
Hős magyar ellenzékünk, most kinek akar megfelelni?
Hallgattak a kitiltási botránynál, lexarták amit a kormány Kishantossal müvelt, hallgatásukkal asszisztáltak megannyi törvényesitett büncselekményhez. Orbán nem most árulta el az országot, de úgy néz ki, most lehet felelősség, következmény nélkül hőbörögni...

és egy másik:

"...Választási plakátként nem az üres kezét teregető Mesterházyt (nesze semmi, fogd meg jól) hanem egy piaci mérleg, ahol egyik serpenyőben a stadionokra költött pénz ÉS az egészségügyből, oktatásból, stb. elvont milliárdok (ezer millióban és nullákkal is) - a másokban meg a szegények számának növekedése, stb. szerepel (szakemberek majd összeállítják) és alul egyetlen kérdés: Jobban élsz, mint X éve?..."

Nos, ezek szerintem konkrétumok, ezeket kellene lereagálnod, mielőtt pálcát törsz és itélkezel sokunk felett. - Figyelmezz Veres Péter intelmeire!

NewTiborc írta...

Tisztelt Uraim!
Nem állt szándékomban hozzászólni, de csakafidesz "gyilkolászása" mégis ingerenciát adott. Azzal kezdeném, hogy nem értek mindenben egyet vele, de azért nem ártana bizony egyeseknek megfogadni a tanácsai közül párat. Bizony, bizony nagy divat lett manapság a másik ócsárlása, kritizálása, uram bocsá karaktergyilkolászása. Eddig gyűjtögető életmódot folytattam, vagyis olvasgattam sok baromságot tároltam azokat szerény kis kobakomban. jó lenne már tudomásul venni, hogy a leszólt politikusok mellett mekkora felelőssége van a köznép által véleményformálóként elfogadott politikai elemzőknek, blogíróknak, különféle értelmiségi szervezetek hangadó vezetőinek, stb. Bizony sok esetben sokkal jobban hozzájárultak az emberek eltévelyedéséhez, mint pl. a Gyurcsány öszödi beszéde. A mai napig nem vette egyikük sem az erőt, hogy a teljes beszédet kielemezze az összes igazságával és tévedésével. Nem, akkor értelmes munkát kellene végezni, inkább hagyják, hogy a kiragadt maszlagot egye a jónép. És ez óriási bűn és felelősség. Kiemelkedő művelői a sohsem tévedtem Kéri, az énvagyokokos Havas, a hátulröhögő Horn Gábor, a külföldön okoskodó bartus. A TGM meg ujabban a csúcs. Lehet, hogy rossz a memóriám, de nem emlékezem, hogy valamelyikük fogalmazott volna meg valami mértékadó irányelvet a sok rossz kritizált "baromság" helyett. Szegény öregapám egyszerű ember volt, de mindig azt mondta, édes fiam akkor szólalj meg, ha okosat tudsz mondani. Nos ezt az okosságot nem látom egyik "okos" emberke részéről sem. Persze ez nem mentesíti a pártok képviselőit az náltaluk elkövetett hibák alól. Az igazsághoz ez is hozzá tartozik. Utolsó remek élményem az volt, amikor a tv-ben a Kéri és Horn uraknak becézett személyek nekirontottak az új kerekasztalt képviselő Lovas úrnak. Csak úgy halkan megkérdezném, miről is beszéltek, milyen tevékenységet kértek számon rajta? Uram bocsá' elötte nap alakultak. Nos, szerintem a gondok itt kezdődnek a baloldalon. Ez nem egy magyar betegség? Az a Kéri ossza nekem az észt, aki 2009-ben a pofámba mondta a képernyőn, hogy az országnak az Orbán Viktorra van szüksége, Ő majd rendet csinál. Nem látom, hogy szándékozik a tévedését beismerni. És még sorolhatnám a többi személyt is sorban. Úgy hogy most már részükről elkelne egy kis csend.

február 19. írta...

Tisztelt Uraim: politikusok, politológusok, íróféleségek, hozzászólók, olvasók és egyéb monitorozók!
Ezen a szép napon fogadjatok meg egy öregasszonytól egy bölcs tanácsot: nem jó, ha egy férfi ott merev ahol nem kéne...
(gondolom, ez a rendvédelemben dolgozóknak sokkal nehezebb, ezért az ellazulás náluk talán annál értékesebb)

Ma Zsuzsanna névnap van, hoztam egy másik szép dalt Cserháti Zsuzsától:
https://www.youtube.com/watch?v=SKw91zAxgnE

csakafidesz? írta...

Kedves hello!
Kérlek, hogy olvasd el figyelmesen a hivatkozásban megjelent két saját állásfoglalásodat és értelmezd!

Meglátod, hogy különösebb magyarázatot egyik sem érdemel.
Az elsőben úgy tűnik, mintha a mondandómmal kapcsolatban megengedő lennél, a következőben viszont a kapcsoat.hu-ra való hivatkozással teljesen lerántasz a sárba mondván, hogy már akkor is ebben a stílusban oktattalak benneteket.

Én kérdezném tőled szeretettel. A kettő közül melyik a valóságos álláspontod?

talalom írta...

Ezt próbáltam fejtegetni New Tiborc.

góbé írta...

Tisztelt NewTiborc !

Nagyon helyénvaló hogy felhoztad a lassan 10 évvel ezelőtti, ma már axiómának minősithető beszédet!

1990-től, 16 éven át az mszp.-re szavaztam. Fülembe csengenek Fletó öszödi szavai... - pontosan idézni nem tudom, keresgetni nem akarok, de azt mondta - az igazi botrány az, hogy a felső tizezer önmagát termeli újra, közpénzen... meghogy: fontosak az elnyert "beosztások" is, senki nem szeretne újra autófényező lenni, de lehetne és kellene valami igazit, újat, soha nem látott, tisztességeset alkotni, felemelni az országot, melyhez most meg van az erő... Nem szabad megvárni, hogy orbán kapjon lehetőséget, mert abból botrány lesz... és milyen igaza volt!

Akkor, ott, nem csupán Fletót árulta el az mszp. De elárult engem, és még vagy másfél millió magyart! Megfosztott a hitünktől, megalázott, pőrére vetkőztetett, azzal szembesitetett hogy méltatlanra pazaroltuk hitünket, meggyőződésünket, szavazatainkat.

A 2014.-es választásnál, a Bajnai leamortizálása után még titokban biztam, talán szándékosak óvják, háttérben tartják azt a Botkát, aki az mszp. szineiben egyedül esélyes lett volna orbánnal szemben, de mesterházi sem taktikus, sem tudatos nem volt, csak hatalmat akart. Százezreket, milliókat becsaptak, semmibe vettek az ál-összefogásukkal,
aztán győzelemként próbálták eladni a silányságukat...merthogy legyőzték a DK-t. S ez igy megy részükről azóta is. Miért tiszteljem őket?!? Miféle karaktert tudnak felmutatni, mely elismerésre méltó lenne? Ha el nem ismerem akkor gyilkolom? - mármint a karakterüket. - Nem hinném. Megtették már ezt saját maguk...

Jegyzem, ez is afféle, Csakafidesz? által hiányolt konkrétum, melyre akár válaszolhatna is...ha már konkrétumokat hiányolt...

NewTiborc írta...

Újra, szépen lassan elolvastam a hozzászólásokat. Korábban még nagyon finoman fogalmaztam. Engedjék meg nekem, hogy név nélkül megállapítsam, egyesek vitriolos, más véleményét lenéző nyilatkozatai pontosan tükrözik, hogy miért tart itt a baloldal, ahol jelenleg tart. Az itt összehordott véleményhalmaz pontos tükörképe a jelenlegi baloldali katyvasznak. Ráadásul egyeseket még a konkrét tények sem zavarnak. Sajnos én úgy látom, hogy a baloldalon csak akkor lesz rend, ha leszáll közéjük egy "antkrisztus" egy karikás ostorral és a nyakukba csördit. És azt is gondolom, hogy ilyen mentalitással nem lehet demokráciát építeni, csak mimelni.
Bocsánat, de ez már észbontó, ahogy ostoba módon így szolgálják a diktátor forgatókönyvét, Ő meg röhög a markába. Tessék, most nyugodtan meg lehet kövezni, én kibirom, csak azt nem tudom, az ország meddig fogja bírni. További jó civakodást.

február 19. írta...

NewTiborc 17:23
Mondjuk az engem is érdekelne, hogy Magyarországon kik maradtak egészségesek (biológiailag, értelmileg-érzelmileg, szociálisan) mondjuk az elmúlt nyolcvan évben és mi lehet az egészségük oka, ok-rendszerei?!
Arányok?
Korfa?
Feltételrendszerek?

csakafidesz? írta...

góbé-nak tisztelettel:

Ha elolvasnád lassan azt, amit én megfogalmaztam belátnád, hogy én egy szóval sem mondtam, hogy n baloldalon minden rendben van.
Én annyit mondtam csupán, hogy a baloldal szimpatizánsainak sok esetben kegyetlenül erős bírálata gyengíti a nem éppen "combos" közösségeket és még azt is annulálja, ami ebből pozitívumként még megmaradt.
Ágyútűz közepette nehéz az előrehaladás.
Ezt Gyurcsány is megtapasztalta anno, amikor megindult személye ellen a kétfrontos harc és tisztességesen össze is zavarodott tőle.
A baloldal jelenleg szintén a zavarodottság állapotában van, amiből ha nem kap támogató segítséget a büdös életbe nem lesz képes kijönni.
A sgítséget pedig rajtunk kívül mástól nemigen váhat.
Ennyit mondtam, a többit mások magyarázták bele!

kekec írta...

New Tiborc
egyrészt nem bartus, hanem Bartus. Másrészt pont ő a legjobb példa arra, hogy hova juthat valaki visszajelzések nélkül. Amióta letiltotta az AN-en a fórumot, nincs aki figyelmeztesse, ha átesik a ló túloldalára.

Egyébként meg Bajnai lejtmenete teljesen azonos időben zajlott a Mesterházyval való iszapbirkózásával.
Ahogy fogyott a remény, hogy ő lesz az élen, és nem szoci restauráció fog zajlani (a 70-30 megfordításával)
úgy csökkent a rá való szavazási hajlandóság. Nem a szoci és a pártválasztó ellenzéki táborból, hanem a választást eldöntő otthon maradók között.
Gondolom erre nem csak én, hanem minden ésszel élő ember próbálta őket figyelmeztetni - és szartak rá!
Tehát ne gyertek azzal, hogy most elvtelenül minden hülyeségüket támogatni kell. Márpedig mostanában nem igazán látunk tőlük mást. Az Mszp és a DK is el van foglalva a kupi piros lámpájának átdizájnolásával.
Ez a felelős ellenzéki viselkedés?
Ettől fognak a bizonytalanok majd szavazni? Ezt kellene kritika nélkül támogatni?
Hát egy nagy frászt!
Majd támogatjuk és dicsérjük őket, ha lesz miért!

NewTiborc írta...

Tisztelt Kekec!
Nem állt szándékomban személyeskedni, de mivel megszólítottál kénytelen vagyok reagálni a felvetésedre. Ha olyan jól tudod, hogy miért hülye a DK, az MSZP légyszíves oszd meg velünk az általad kitalált követendő stratégiát és mi önzetlenül követni fogunk. A következő tüntetésen állj fel a szinpadra, hirdetsd meg a programodat és ha az követhető a jónép mögéd fog állni és elfelejti az általad utált Gyurcsányt és Tóbiást. Ha ez nem így történik, akkor egy dologhoz van jogod, kurvára kussolsz, mert Te hozzájuk képest semmit nem tettél, csak a hülye szövegeddel a Viktor forgatókönyvét támogatod. Most már kezdek ideges lenni, hogy a sok okostojás nem csinál mást csak kritizál és öblöget, de azért, hogy változzon a helyzet a kisujját sem mozdítja. A Bartussal kapcsolatban meg csak annyit, aki hajlamos átesni ló túloldalára az maradjon csendben, mert ott erkölcsi gondok vannak. Az elvtelen támogatással kapcsolatban meg az a véleményem, hogy ha elővezeted az elvi alapokon támogatható verziódat szivvel és lélekkel támogatni fogjuk. Türelemmel várom a felhívásodat, hogy hol kell jelentkezni az MSZP és DK eltörlő új igaz párt megalakítására. Azt is érdekesnek tartom, hogy egy kalap alá vesztek mindenkit, mint a civilek, akik addig civilek, amig oda nem jutnak, tudod hova? oda, amit úgy neveznek hatalom. Azt is furcsállom, hogy nyaljátok a Putyin seggét ( mert kritizáljátok az ellenzék erőtlen tiltakozását)ál félelmet keltve, hogy kell nekünk az orosz gáz, mert különben meghalunk. Jobb, ha tőlem tudjátok a Putyinnak sokkal jobban kell a gáz eladás, mint nekünk a vétel. Nem értem miért keltetek feleslegesen pánikot? Ha valami csoda történne az energiaellátás területén az összes olaj nagyhatalom két hét alatt pondróként fetrengene. Épp ezért nem érten miért nem a megújúló energiát támogatjátok ahelyett, hogy hódoltok az energiával visszaélő Putyinnak? Azt is ünnepeltétek, mikor a technikai analfabéta sólyommadár vezetésével megfurták a vizierőművet. Nézzetek körül Ausztriában és Németországban és lőn vizierőmű környezetkárosítás nélkül, melynek eredményeképp dönthetnek úgy, nekünk nem kell atomerőmű. Igen, majd a hülye magyaroktól veszünk atomenergiát ha kell,viseljék Ők a következményeit. Csak az a szomorú, hogy a technikai fejlődést figyelve valószinű nem lesz rá szükségük.Megint egy öngól. Sebaj csak civódjunk tovább, ez élteti a magyar embert.

kiskato írta...

Kedves kekec
"egyrészt nem bartus, hanem Bartus. Másrészt pont ő a legjobb példa arra, hogy hova juthat valaki visszajelzések nélkül. Amióta letiltotta az AN-en a fórumot, nincs aki figyelmeztesse, ha átesik a ló túloldalára."
Ide vonatkozik az a kérdésem, szerinted mikor tartotta Bartust bármilyen fórum-vélemény is a ló akármelyik oldalán? Ha esett volna, akkor is magától, nem az a meggyőzhető tipus, inkább kigondolja magának a véleményét.Ehhez kap anyagot az egész világsajtóból, beleértve a magyart is. Ettől még sajnálom, hogy megszünt a fórum.
Kedves New Tiborc,
Bartus a politikai ló másik oldalára soha sem esett át...a javasolt módszerei változtak, a helyzet változásával és annak függvényében
Egyébként itt most előállt egy olyasmi, mint az AN fórumon sokszor...Remélem PuPu nem szünteti be ezt, legalább is addig nem, amig az őt személyében gyalázók nem érkeznek meg. Mint Bartusnál ez történt....

NewTiborc írta...

Kedves Kiskató!
Részemről nem kívánok senkit sem gyalázni, remélem nem engem vádolsz evvel a blődséggel? Ahhoz viszont igénylem a jogot, hogy szabadon elmondhassam azok kritikáját, akik vég nélkül és korlátok nélkül értelmetlenül kritizálnak. A PuPu írásaival zömével egyetértek és tisztelem, de nagy blődség lenne azt állítani, hogy valaki nem tévedhet. Ehhez mindenkinek joga van és tiszteletben kell tartani. Az viszont kinos, ha valaki állításáról bebizonyosodik a tévedés és mégsem képes elismerni. Ezért remélem nem kritizálsz, habár minden kritikában lehet építő, tanulságos elem. A Bartus ur viselkedése és modora az utóbbi időben minősíthetetlen, ha tetszik ha nem. Szerinted a hozzászólások betiltása a demokráciára jellemző? Talán nem a saját egojáért harcol Ő? Megvitatható kérdés, egyedül nem tudom eldönteni. Az a Te dolgod, hogy ennek ellenére imádod. Gondolom nekem ezért nekem nem kötelező Őt kedvelnem. Maradok továbbra is PuPu maximális tisztelője: Üdvözlettel: NewTiborc.

kekec írta...

New Tiborc
Hát, egy nagy kő esett le a szívemről, hogy te nem kívántál senkit sem gyalázni. Mert a 14.59-es hsz-ed, mintha másból sem állt volna.
Mivel: "akinek nem inge, ne vegye magára" én sem vagyok hajlandó a szennyeseddel foglalkozni.
Viszont eleven példája vagy a Pupu által írtaknak, azaz illusztráció.
De majd szólj, ha találsz elvi alapon politizáló új pártot. Majd oda is elnézek.
ÉN NEM VAGYOK PÁRT, pártvezető és/vagy politikus. VÁLASZTÓ vagyok. És nagyon nem tetszik a választék!
És ennek hangot is fogok adni, amíg nem találok dicsérni valót.
Egyébként ezt a "jót vagy semmit" magatartást a halottakkal szemben szokták javasolni. Halott ügynek tartod az ellenzéket?

kiskató
Bartus párszor lezárta a cikkeket, sőt egyszer lezárta az egész AN-t is. De néha mégis hajlandó volt átdolgozni a "túl erős" cikkeket.
Majd szólj, ha valami hasonlót látsz az ellenzéknél.

NewTiborc írta...

Kedves Kekec!
Ha én gyalázkodom, akkor Te mit csinálsz? légyszi ne keverd össze az egzakt tudományok alapján megfogalmazott észrevételeket a politikai hablagyolással. Én jobban szeretném pl., ha erőmű kérdésekben szimpátia alapján nem politikusok, hanem komoly műszaki gárda döntene, bocsi adna tanácsot és akkor nem itt tartanánk. Mellesleg talált, süllyedt.