A magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát - derült ki a BOM a Magyar Sportért Alapítvány (Budapesti Olimpiai Mozgalom) megbízásából az Ipsos által egy hónapja elkészített, 1000 fős reprezentatív felmérésből.
Ha tőlem rendelték volna a felmérést, hatvanöt százalék lett volna az ötlet pártolóinak aránya - féláron!
Így viszont a válaszadók negyven százaléka meg nem támogatja, sőt, egyenesen sík hülyeségnek tartja még az ötletet is, melyhez természetesen megvan a politikai hátszél, hiszen ember nincs ebben az országban, aki el tudná képzelni, hogy a Mi Vezérünk az ő csapkodó farkincájával ellent tudna mondani egy sporttal kapcsolatos gigantomán ötletnek.
Ennek sem fog ellentmondani, így aztán már csak arra is, hogy bejelentkezzünk rendezőnek, százmilliókat kell költenünk, ami már a jelentkezés pillanatában ablakon kihajigált pénz lesz.
Ez nem is lenne baj, csak az ablak alatt már megint nem mi, egyszerű halandók, hanem az új haverok fognak állni, akik szorgosan kapkodják majd a lehulló bankjegyeket.

Pedig lehetne éppen tanulni, hiszen itt van előttünk Görögország példája.
Azé a Görögországé, mely lehetőségeit meghaladó költséggel rendezett már olimpiát.
Azé a Görögországé, amely - részben ennek következtében - éppen a lét és nemlét határán lebeg, útban a múlt dicsősége felé, amikor a harcias kecskepásztorok egymást vagdalták a földhöz, hogy aztán hatékonyabban tudjanak verekedni a szomszéd város kecskepásztoraival a kocsmában.
Nem, nem a spártai hősök korába, nem a görög filozófusok idejébe masíroznak vissza, hanem a nyomorba, melyből éppen fél lábbal már kint voltak, de nem tetszett nekik.
Nekünk még a fél lábunk sincs kint a nyomorból, de nem bírunk magunkkal.
A világ nálunk lényegesen gazdagabb országai sem tudnak mit kezdeni a játékok után visszamaradt létesítményeikkel, ezek fenntartása folyamatosan viszi a pénzt és hozzávetőleg úgy járnak vele, mint mi a Népstadionnal, melyet elbontani drágább lenne, mint egy új stadiont felépíteni.
Nem mintha a Népstadiont mindenáron le kellene bontani, ez az ötlet is csak ennek a gigantomániás kis micinek a bomlott agyában születhetett meg, mint ahogy a Fradi-pálya eltakarítása is, melynek színvonala még kissé lerozzant állapotában is túlzás volt a magyar labdarúgás számára.
És akkor most olimpia.
Természetesen Nemzeti Olimpia, háromszínű karikákkal...
Tulajdonképpen nem lenne szabad dühöngeni, merthogy ez csak egy betegség tünete, nem tehet róla a szerencsétlen, hiszen ha valakit hülyére vernek gyerekkorában, azon később már nehéz segíteni - sajnos, adja tovább a leszármazottainak is a mintát, szegényeknek.
Mit hozna ez az országnak?
Hát először is dicsőséget a Vezérnek, aki elmondhatná élete legrövidebb, ám legkártékonyabb beszédét, - "A franctuggyahányadik nyári olimpiai játékokat megnyitom!" Pedig mondott már egy-két beszédet, amelyikkel vígan pályázhatna a Guinness-book kártékonysági oldalaira, mégis ez a beszéd - ha addigra még nem ért volna el ide - elhozná hozzánk az afrikai nyomort.
Lenne egyéb negatívuma is - tovább rongálná az ország gazdasági helyzetét, a javak és eszközök torz és igazságtalan területi és személyi eloszlását.
A lemaradó térségek helyzete csak tovább rosszabbodna, a gazdaság számára néhány térségben egyszeri fellendülést hozna, mi másból - hitelből, melynek árát aztán évtizedekig fizethetné a fővárosi és a vidéki magyar mindenhol az országban, merthogy a hasznát a szokásos banda aratná le.
Persze, szívmelengető érzés lenne egy ilyen rendezvény házigazdájának lenni, királyokkal parolázni, valakinek lenni - még az egyszerű ember szeme is könnybelábadna a megnyitón bemutatott fehérló-áldozat füstjétől, a sámándobok hangjától, a látványtól, ahogy csüngőhasú elvégzi a kezdőrúgást a kakasütő-versenyen, ha meg a mi fiaink nyernék a lepényevést vagy a kardnyelést, hát szem nem maradna szárazon.
De hát annyi minden dolog lenne jó, például jó lenne minden este libamájat vacsizni, de ha csak zsíroskenyérre telik lilahagymával, akkor annak is tud örülni az ember, a libamájevést meg megnézi majd a televízióban, mikor Lázár Jankó a nép nevében tolja a fejébe belefele.
Közben meg családok élnek annyiból egy hónapig, mint amennyibe Rogán pasa hátizsákjának egyharmada került.
Ha Bunkó Jóska Bivalytosznádon lelkesen támogatja az ötletet, hát ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, Jóskánk ugyanis képzetlen, praktikusan analfabéta, számára a kocsma a facebook, és ha lájkolja az olimpiát, az hozzávetőleg annyit ér, mintha a túlképzett honleány a facebookon lájkol egy csipás macskakölyköt, mert szépnek találja.
Na, az olimpia is szép, habár az eszme már a múlt ködébe vész, napjainkra a sok felfújt vegyszereszacskó versenye váltotta fel a daliás idők sportolóit, akik pedig a fotelekből nézik őket sörrel a kezükben, szinte már maguk is sportolnak...
De mindegy, így is meghatódhatunk, amikor valamelyik honfitársunk tiszteletére felcsendül majd a kétharmaddal elfogadott új Nemzeti Himnusz, zeneszerző Ókovács Szilveszter:
Isten óvja Mihájunk,
A legnagyobb kirájunk,
Aki hős és nagyszerű,
Habár kicsit egyszerű,
Ő nekünk a prémium,
A legnagyobb spermium!...
Szemünket elfutja a könny, torkunk összeszorul, karjainkon és hátunkon feláll a szőr, a pillanat nagysága szívünkbe markoland.
Egyelőre csak kinyílik a zsebünkben a bicska...
:O))).

19 megjegyzés:
Az Olimpia az abszolút abszurdítás támája nálam. Ha csak meghallom, kiütéses leszek tőle. A néphülyítés legmagasabb foka.
A BOM kifejezés egyértelműen a bomlott agyúak társaságának szinonimája.
Komoly pénzügyi szakemberek,mint pl. Szalay-Berzeviczy Attila (aki külföldi és hazai pénzügyi tanulmányokat végzett), szakmai tisztességét is kétségbe vonom.
Az egész egy elvetélt ötlet, komolytalan.
Nem tudom elképzelni, hogy ilyen silány érvelés elfogadható lenne :
"Az olimpia terve ebben a fázisban nem sportszakmai ügy, hanem gazdasági, országfejlesztési kérdés, állítja Szalay-Berzeviczy Attila".
És még eggy gyöngyszem : "Kis kockázattal sokat nyerhetünk tehát. Szalay-Berzeviczy Attila úgy látja, a BOM az olimpia ügyével integrálni tudta a gazdasági versenytársakat és a politikai vetélytársakat is. Ha intézményesíteni tudjuk azt, hogy vannak célok, amelyekért érdemes és lehet együttműködni, akkor is nyertesek leszünk, ha az olimpiát nem is nyerjük meg."
Szeretném, ha a "kis kockázatot" saját zsebükből kellne finanszírozniuk!
Nos éppen ilyen "integrálás" hiányzik csak a szegény, mindennapi megélhetésükért kűzdő, egyre sokasodó, nyomorgó emberek számára.
Az ilyen ámokfutóknak ajánlanám, ne csak jól szeparált pénzvilágukban, hanem a vidéki Magyarország legszegényebb térségeiben is nézzenek egyszer körül, ne csak futólag, luxusautóik ablakából.
Csak legalább egy ésszerű, elfogadható magyarázatot szeretnék hallani, mely igazohatná ezt a megalomániás ötletet!
Az 1000 fős közvélemény kutatás pedig egyenló a nullával, hiteltelen!
Különben is megszokhattuk már, azt hazudnak, amit akarnak, amivel éppen aktuális ötleteiket alátámaszthatják.
Jav : egy gyöngyszem
Hülyék...Hülyék...és hülyék.Más szó nem is jut eszembe olvasván ezt az agyament ötletet.Olimpia??,...ezek hülyebbek a hülyénél. Esküszöm nem a földön járnak.Tudják egyáltalán mi folyik ebbe az országba?Vagy csak a 3-5oo négyzetméteres luxus lakásuk dolgozó szobájából kitekintve a 3 panellakás nagyságú úszómedencéjükre ...látják rózsaszínbe a magyar valóságot?Olimpia abba az országba ahol naponta több ezer kisgyermek ül le korgó gyomorral az iskolába...ahol a munkaképes lakosság tízezrei tengenek,lengenek mindenféle munka,cél nélkül a világban,közben a dolgozó emberek bérét a legszélső határig lerabolva,hogy azokat is eltartsuk valahogy....szóval elképesztő..... nem is ragozom tovább...mert oldalakon keresztül lehetne sorolni a kétségbe esett ,de racionális ellenérveket.
Ez a 60 % úgy jött ki nekik, mint az összes többi, ahol "megkérdezték" a zembereket...
Tudom, hogy élnek közöttünk csekély értelmű, gondolkodni rest, minden orbániádára lelkesen bólogatók, de ennyien tán még sincsenek.
És még mindig nem zártuk gumiszobába a villásnyelvűt!
A nagyeszüek, gondolom nem utaznak naponta a metróval, ember-ember hátán, a 4 metró röviditett szakasszal épült meg, és sorolhatnám. Szerintem az olimpia idejére Budapest lakosságát ki kellene költöztetni melegebb éghajlatra....A nemzet golyóstollát meg legalább egy hétre Ózdra, vagy Miskolcra......
Hányszor kell még ezt a gumicsontot életre lehelni.
PuPu! Zseniális vers! Megvan a napi vidító tablettám:))))
Mikor meghallottam ezt az ötletet, kétségbe estem.... mert ez a mici képes tényleg megtenni velünk. Az azután következő évtizedekben pedig közmunkások milliói fognak söpörni és füvet nyírni napi egy szelet kenyérért a stadionokban, ha jut még neki.
Csak nem levitézlett köztársasági elnökünk pukizott bele ismét a nullás lisztbe? Nem csodálkoznék, ha kiderülne érintettsége a dologban. Akkor ugye ott is lehetne kicsit nyüzsögni néhány rongyos százmillióért, mert hát ami jár, az jár!
A szöveg olvastán nekem a régi szakállas vicc jutott az eszembe:
- Mi a libamáj?
- A magyar nép ősi eledele, amit ma már csak választott vezetői révén fogyaszt.
Meg is érdemli :((((
Egy BOM-lott elme terméke ! !
kételkedem az emberek ítélőképességében és tájékozottságában. Miből is csinálnánk olimpiát? Nagy részét nyilván kölcsönből, amit aztán Paks II mellett is fizethetnénk szakadásig. Lőrinc barát viszont építhetne mindent vezírünk dicsőségére és zsebére. Ez van, ez a magyar valóság!
T. Kommentelő társak!
Van két egyszerű kérdésem, kérem, hogy válaszoljatok.
1./ Hány forintba fogadnátok, hogy Budapest - Párizs, vagy Boston ellenében - 2024-ben olimpiát rendez?
1./ Hány milliárd forintot fog elszórni pártunk és ormányunk - olimpiai előkészületek címen, - közvéleménykutatásra, hatékonyság elemzésre, stadion tervekre, 5-ös metró terveire, repülőtér fejlesztési tervekre, minőség biztosításra, valamint a Pancho Aréna bővítésére?
morzsi 11:13
Azé lessz Ólimpia Budapesten 2024-ben mer akkó lessz Felcsúton a Világkiállítás.
Úhogy Te ne fogadozzá itten mer ebukod ugyis!
A mi vezérlő csillagunkat, remélem nem engedik ki a börtönből, hogy megnyissa az olimpiai játékokat.
Különben a megrendezés nem nagy ügy, legfeljebb még egy millióval több ember fog nyomorogni.
Más.
Orbán lezártnak tekinti a Simicska ügyet, sőt lehet hogy 80 évre titkosítja is.
Így nem tudunk meg semmit a gengszter világról, és nem is beszélünk róla. Ugyanakkor nincs egy balfasz baloldali aki felszólítaná ,hogy akit így leszaroztak, sőt spermának tituláltak ,ha egy kis önbecsülése van, legalább SÉRTŐDJÖN meg!!!
Ezzel a "nagyívű tervvel", inkább délibábbal, szerintem is a közpénzek további módszeres lenyúlásokat akarják megalapozni. Nem véletlen az sem, hogy szinte minden sportág honi vezetését fideszes tisztek szállták meg.
És ha nem sikerül a pályázatuk, annak is meglesz a hozadéka; megint mutogathatnak a nemzetközi erők összeesküvésére...
Ceresus
Szerintem nem zárta le Orbán a Simicska ügyet, ezt csak a köznép megvezetése céljából mondják. Szinte mindenki a gecizésről beszél, holott súlyosabb dolgot is mondott Don Lui; feltételezte a miniszterelnökről, hogy esetleg még el is teteti láb alól.
Ezért hihetőbb inkább az, hogy bizony az apparátus keményen dolgozik azon, milyen aduk lehetnek a Lajos kezében és hogy milyen módon lehetne azokat kiütni.
Így utólag érthető, hogy a bezárt OPNI helyett miért is nem gondoskodtak másikról, és így szabadon járnak-kelnek közöttünk a közveszélyes őrültek: egyszerűség kedvéért lassan az országhatárainkra lehet kitenni a Zárt osztály, vigyázat, belépés csak saját felelősségre-feliratot.
Egyébként meg teljesen nyilvánvaló, hogy a szokásos méretűek és bejáratottak között ilyen giga lenyúlási lehetőség nem sűrűn adódna! Szóval naná, hogy nekik ez ügyben semmi nem lenne drága!
Cereus!
És ha megsértődne, akkor mi van?
Erről egy régi kocsmai jelenet jut eszembe:
- Lajos, sértődj meg!
- OK! Mit mondtál az anyámra?
Kedves hello!
Mint írod: és akkor mi van?
Ilyen vádak elöl, egy tisztességes ember nem bujkál el.
Az én értékrendem szerint, a széles nyilvánosságot felhasználva tisztáznám magam a vádak alól, ha nem volna félnivalóm.
Persze én nem Viktor Mihály vagyok.
A vicc amit írtál nagyon jó, csak azon gondolkodom, ki benne a Lajos.?
Szívemből szóltatok, mindannyian! Le az olimpiával! Hol van már az "ép testben ép lélek"'? Ki bánat kíváncsi megnyomorított gyereklányok kifacsart tagjaira, harminc éves korukra kriplivé vált "vegyszereszacskókra" (de találó ez a szó!". Várom már, hogy mikor futja a százat valaki mínusz x másodperc alatt. És hol van már az amatőrizmus?! Fiatalabbaknak: még a múlt század közepén is titkolni kellett, ha a sportoló főállásban sportolt, mert az olimpiai részvétel feltétele az amatőrség volt... Naná, hogy jött a sok aranyérem a belvárosi bányászoktól, miközben a többiek tényleg kedvtelésből futottak, ugrottak, verekedtek stb.
Ha már mindenképpen a sportra akarunk költeni: tornatermet ezeret! Öltözővel, zuhanyzóval. Sportpályákat, uszodákat, kisebb településekre is! Nem kell, hogy bornírt nemzetközi követelményeknek feleljenek meg. És fizessünk néhány ezer embert azért, hogy hétvégeken minden lakos használhassa ezeket, de ne szúrja ki egymás szemét a sok gyakorlatlan atléta, és ne fulladjon vízbe az úszni tanuló. Netán kapjon ingyen fürdőruhát, tornacsukát, akinek nincs. Meg vegyünk különféle labdákat, hogy aki akar focizzon, aki akar kosarazzon. Indítsunk egy Le az olimpiával! akciót!
Megjegyzés küldése