2015. április 20., hétfő

TÜNTETÉS

A 30. Telekom Vivicittá városvédő futáson résztvevők száma nagyobb volt, mint a korrupció elleni országos tüntetés-sorozaton résztvevőké.
Tüntetünk, tüntetgetünk, a hatalom meg nyerítve röhög a szerencsétlenkedésünkön, szerintem teljes joggal.
Azt írta egyik kedves kommentelőm, hogy ”Más és más megközelítésben, de végső soron az "ellenzék" impotenciáját írod le, s ostorozod. Bízzunk abban, hogy nem hiába.”
Hát, ami azt illeti, én itt a borsó falrahányásának virtuóza vagyok, emellett ugyanúgy jártam, mint a szovjet babakocsigyár munkása, aki egyenként hazalopott minden alkatrészt, de akárhogy is rakta őket össze, a végén mindig harckocsi lett belőle.

Szóval akkor a tüntetések…
A tüntetés a világ minden táján a nép harci eszköze a hatalom ellen, kivéve nálunk, ahol előfordul, hogy a hatalom harci eszközévé teszik -  a nép ellen.
Boldogabb tájakon a nép, mikor tele lesz a megfelelő testrésze a hatalom pofátlankodásaival, akkor nem három köbcenti Orbán világrasegítésével könnyít magán, hanem elkezdi ijesztgetni a hatalmat.
A hatalom meg a tömeg láttán ijedezni kezd, és felkínál valamiféle kompromisszumot, mely vagy tetszik a népnek, vagy nem.
Ha nem tetszik, akkor a következő napok valamelyikén megismétli az attrakciót, de akkor mindenki visz magával még egy-két embert, és a hatalom ismét, és még inkább ijedezni kezd.
Merthogy a tömeg félelmetes és kiszámíthatatlan, jobb nem ujjat húzni vele, mert rosszabb esetben a tüntetőknek is kedve támad húzni és ehhez a megfelelő politikusok és lámpaoszlopok rendelkezésre állnak.

A tüntetésnek éppen ez a lényege: meg kell mutatnia a tömeg erejét, kifejezésre kell juttatnia azt, hogy a nép nem ért egyet a hatalom aktuális intézkedéseivel, rá kell bírnia a hatalmat a változtatásra.
Namármost a hatalom vagy okos, és akkor próbálja csillapítani a háborgást, vagy pofátlan, esetleg sárbuta, vagy mindkettő egyszerre és akkor szembemegy a tömeggel, ami nem sok jóval kecsegtet számára.
Feléve persze, ha klasszikus tüntetésről és nem puccskísérletről van szó, melynek végén kiosztásra kerül a hála jeleként egy-egy stadion.
Mert bár a tüntetés optimális esetben békés, de ez nem szentírás, van úgy, hogy a nép megvadul és dönt, borít, és nincs az a rendfenntartó erő, amely ellenállhatna neki.
2006-ban is az mutatott rá, hogy ez nem a nép megmozdulása, hogy egy pontosan behatárolható kör randalírozott, a tömeg pedig csendesen és némileg riadtan szemlélte az eseményeket.

Tehát a tüntetés – más tájakon – tömegről szól, míg nálunk többnyire önjelölt népvezérek hatalomba segítését szolgálja.
Persze, aktív politikusok is szerveznek tüntetést, de a legritkább esetben tudják felismerni a tömeghangulatot, ezért aztán nálunk minden tüntetés kissé felemás.
Vagy az erő hiányzik a megmozdulásból, vagy a szervezők bénázzák el a dolgot, vagy a tüntetés céljával van baj, vagy a helyszínével, vagy a szónokokkal
De voltam már olyan tüntetésen is, amely olyan volt, mint az Állatorvosi Egyetemen az üvegló, melyen tanulmányozható a ló összes betegsége.

A tüntetéshez szükség van valamilyen olyan dologra, mely megmozgatja az egész társadalmat, vagy annak egy jól körülhatárolható részét, egy szakmát, egy területet.
Egyszóval szükség van egy célra, mely nem árt, ha találkozik a társadalmi igényekkel, emellett konkrét és egyszerű.
A mi tüntetéseink általában a demokráciáról, a jogokról és kötelezettségekről meg a világbékéről szólnak, szónokaink megemlítik John Stuart Millt és a hasonló proletár gondolkodókat, a tüntetés céljául pedig egyszerre hetvenkét dolgot.
Ettől a népnek még a maradék kedve is elmegy attól, hogy kényelmes kis szobácskájából kimozduljon a szeles, hideg városi utcákra.

A baloldali és liberális közvélekedés szerint felettébb ostoba Jobbik nem emelkedik el a talajtól, mint liba a róka láttán, az ostoba jobbik földhözragadt módon iskolát meg kórházat véd, rendet és közbiztonságot követel, amivel azért meg lehet tölteni egy utcát.
A cél közérthető és kézzelfogható, míg például a korrupció a filmrendezőknek való, mert Julist a műkörmöst még soha, senki nem akarta milliókkal korrumpálni.
A szervezettség sem hátrányos, ez pedig szervezeteket feltételez.
A szervezetek közösségek egyben, az ember pedig olyan, mint a szardínia, tömegben érzi biztonságban magát, az övéi között.
Egyedül nem jó tüntetni, az ember a tömeg közepén is képes elmagányosodni, az igazi hangulatot a körülöttünk állókkal együtt tudjuk megteremteni, ez pedig könnyebb, ha vannak közöttük olyanok, akikkel félszavakból értjük egymást.

A tüntetésre oda kell csalogatni az embereket távoli városokból, ez még komolyabb szervezőmunkát igényel, nem elég a facebookon kiposztolni a helyszínt és az időt, mert az nem szervezés, csak hirdetmény.
A tüntetéshez kell hang és fénytechnika, kell szónoki pulpitus – és kellenek szónokok.
Szónoknak nem mindenki alkalmas, mert ehhez adottságok is kellenek – megfelelő hang, egy kevés retorikai ismeret és hiteles mondanivaló.
Ha ez utóbbi megvan, akkor lehet engedni – nem sokat! – a szónokkal szemben támasztott követelményekből, a jó gondolat elviszi a beszédet rosszabb szónokkal is, de a silány gondolatok a legtehetségesebb szónokot is sikertelenségre ítélik.

A tömegnek zömében azt kell mondani, amit hallani akar, mert a tüntetés az nem a hittérítés terepe, oda már „hívőknek” kell jönni, akik elkötelezettek egy ügy iránt.
Ehhez persze tudni kell, hogy mit akar a tömeg…
Az ember azt hinné, hogy a jó szónok kapós, de ez nem így van, mert a tüntetések szervezői magukat tekintik a legjobb szónoknak, különösen, ha politikai ambícióik is vannak.
Ezért aztán a legjobb szónokokat lerugdalják az emelvényről, ide-oda próbálják dugdosni, nehogy túl éles legyen a kontraszt a saját teljesítményük és a sztárszónok között, aki egyébként időnként beleszerelmesedik a saját hangjába és röcögtet, hajlítgat, játszik a hangszínnel, a hangerővel, amit aztán az ellenfél nagy örömmel karikíroz, idegbeteg bohócnak nyilvánítva politikai ellenfelét.
A jó tüntetést fel kell építeni, a tömeget lázba kell hozni, a szónoklatoknak egy ívet kell képezni, mindenkinek ugyanazokat a gondolatokat kell sulykolni, tömör jelszavakkal kell operálni és a beszédeket nem szabad hosszúra szabni, akkor fenn lehet tartani az érdeklődést.

És tudni kell a tüntetést lezárni, lehetőleg elmellőzve a résztvevők 3,14csába küldését, mint volt már rá példa, sajnos.
A közös ének, a jelszavak közös skandálása erősíti az összetartozást, de ez se megy spontán módon, csak a filmekben, ahol a szép, vöröshajú hősnő széttépi a mellén a pendelyt, majd cickót villantva énekelni kezd, és százezer ember veszi át a dallamot.
A tüntetésre kellenének rendezők vagy biztonsági emberek is, mert nem egy tüntetésen vettem részt, melyen megjelentek a politikai ellenfél rendőrökön érlelt futball-huligánjai, akikkel egy énektanárnő a maga ötvenkét kilójával nehezen tud szembeszállni a dörgő pofonok mezején.

Nem száz tüntetést kell rendezni az ország száz pontján, hanem egyet, de nagyot, de ezt már ezerszer leírtam, gondolom, most is hiába.
Mindenesetre a legutóbbi tapasztalatok sem arról szólnak, hogy a szervezők tanultak volna saját kárukon, de hát az ember ne várjon csodákat…
Fent a kép a felcsúti Kancsó Aréna előtti nagygyűlés összes résztvevőjéről készült, szónokostól technikai személyzetestül – szóval, ezért írtam ezt a posztot…

:O)))

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha ilyen jól tudod, hogy milyen egy jó tüntetés, rajta szervezzél egyet egy "nagyot"! Meglátjuk hányan lesznek ott.... Addig ne ócsárold mások munkáját... Nem a szervezőkben van a hiba,a "nép" nem mozdul ,nem megy el szavazni sem csak siránkozik, zúgolódik,panaszkodik....

Donáto írta...

"A tüntetéshez szükség van valami olyan dologra, ami megmozgatja a társadalmat..." írod.

Hát ezt a baloldal nem tudja produkálni!
Ezt csak a fidesz, ha olyan badarságot akar bevezetni mint a net-adó.
Vedd/vegyétek észre, hogy a labda a kormánynál pattog, az ellenzék abból próbál megélni, amit orbánék hullajtanak neki.
Lehet százezres tüntetésekről álmodni, el lehet képzelni, hogy mi lenne akkor, ha elcsattanna egy rendőr pofon és a jelenlevők elvesztenék a fejüket, de ez nem a valóság.
A baloldal soha nem fog olyan véres "békés tüntetést" szervezni, mint azt tették az akkori ellenzékiek 2006 őszén.
A megoldás sokkal egyszerűbb és nehezebb. Meg kell tudni, hogy X, vagy Y úr mennyit "nyelt be" egy stadion árából és a pénzt hol tartja.
Az átlag embernek gőze nincs, nem is érti azt, hogy a kormány "lebontotta a fékek és ellensúlyok" rendszerét, meg hasonlókat. De azt értik, ha hallja, hogy X úrnak a számláján van 1,5 milliárd forint, de öt év alatt minden jövedelme nem haladta meg a 200 millió forintot.
Hogy ezt miként lehet megtudni? Hát találja már ki valaki!

hello írta...

Névtelennek, aki még arra se képes, hogy egy nicknevet biggyesszen a szövege fölé.

Tán magad is ismered Bernard Shaw ide is passzoló mondatát:

"Attól, hogy nem tudok tojást tojni, még meg tudom állapítani, hogyha egy tojás büdös!"

nemóvatos írta...

"De azt értik, ha hallja, hogy X úrnak a számláján van 1,5 milliárd forint, de öt év alatt minden jövedelme nem haladta meg a 200 millió forintot."

Na egy ilyesmi úr(?) lakik a XII. kerületi Cinege utcában, oszt nézd meg a neten hányan tüntettek a háza előtt.
És szerte a fővárosban (Pasapark) és az országban (Hódmezővásárhely) is van belőlük bőven.
Akkor most értik vagy nem?

Majd ha a tüntetők felvezető járműve egy(-két) buldózer lesz, ---amit csak a gépész fékre lépése tud megállítani-- ezrekkel mögötte, és vagy egy nagy van ilyen, vagy sok kicsi, de egy időben és mind egy helyre tart; no akkor beszélhetünk a tüntetés esélyéről, erejéről amit Teve barátunk olyan részletesen elmagyarázott.
Meg aztán ott van a sztrájk is mint lehetőség csak nem kellene ennek a jogát kiherélő törvény mögé bújni.

góbé írta...

Tudod névtelen 00.05, ha csak kisegér-kakit szülnek a hegyek, az valószinüleg a "hegyek" felelőssége.
Amig az általad elitélt, lesajnált és a kudarcotok, kudarcaitok felelőseként definiált népet nem tudod, nem tudjátok megszólitani, addig tevékenységetek csupán meddő erőlködés marad. Erről irt PuPu. Egyszer már, nagyon helyesen megállapitották: "... a népet leváltani nem lehet..." Hozzászólásod alapján vélelmezem erre nem emlékezhetsz, ez még a '70-es években volt. Hidd el, ma is érvényes.

PuPu írta...

Marhátra érted te ezt, kedves Névtelen, szerintem el sem olvastad, amit írtam, csak megsértődtél gyorsan...
Neked mondták már moziból kifelé jövet, mikor megállapítottad, hogy ez egy szar film volt, hogy akkor forgassál egyet?
És miből gondolod, hogy én vagyok a megfelelő összehasonlítási alap azoknak a pártoknak, akiknek erre a célra rendelkezésükre áll a pártjaik szervezete, a parlament által folyósított pénz?
És bizony, a szervezőkben van a hiba, mert a népet nem lehet leváltani, de felelőssé tenni sem.
Tegyék a pártok kívánatossá a portékájukat, akkor majd el tudják adni, a szervezők meg ne másra mutogassanak gyermeteg hibáik miatt.
:O)

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Én 2011- ben voltam már 3 nagyobb tüntetésen, az egyikben volt némi erő,akkor kellett volna tovább menni..
A "keményendolgozókismagyarember" irigy, gyáva,és buta.Ha tüntetnek a rendvédelmisek, tanárok,diákok- és ő nem ezek közé tartozik, akkor, ahelyett, hogy gondolkozna-ami persze nehéz- és átlátná, hogy ő lesz a következő áldozat, inkább kárörvendően kacag a más baján.
Neki elég a 90 nettó, meg a győztes rezsiharc..
A tüntetések szervezői, mind önös érdektől vezérelt küldetéstudatos/ ez veszélyes/ emberek.
Olyan főszervező mögé kéne állni aki gazdag, hiteles, értelmes és van tekintélye , jelenleg ezt Bokrosban látom, a többiek futottak még..
És egy tüntetést akkor kell szervezni a Parlamentet körülvéve amikor a férgek bent vannak.Igen munkanapra, délelőtt.
De ebből nem lesz semmi,mert a tömeg még mindig birkamódra tűr.Ezeknek a jobbik kell.Lehet, hogy jobb is lesz ha 2018 -ban a Jobbik kerül hatalomra, fél év múlva megszállnak a NATO csapatok :-))

pleinair írta...

Egy tüntetés megszervezése, hatósági engedélyek beszerzése, szónokok beszédeinek összehangolása, technikai felszerelés beszerzése, szállítása és a tüntetés időpontjának, helyének közzététele részben szórólapozással, valóban időigényes és nehéz munka.

Ha a lakosság részéről van igény az elégedetlenség kifejezésére, akkor él a tüntetés helybevitelével tálcán kínált lehetőséggel.

A kedves vidéki lakosság most nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel.

Vajon miért? Mert elégedett sorsával, elégedett orbán tolvaj kormányával, ahogy elégedett a veréb a tél hidegében rápottyantott tehénlepény langymelegével. Begyében még van némi táplálék, a szar meg le van szarva - gondolja magában. Verébönérzet, morális igény, mint fogalom, számára nem létezik. Mi az a korrupció, fékek és ellensúlyok rendszere, meg sok marhaság, amit nem lehet megenni?

Gödöllőn, több száz család által lakott tízemeletes házak tövében kongott a tér. Legfeljebb 30-35 bánatos ember hallgatta egyetértően a szónokok visszhangzó szavát...
Pedig a beszédek tartalmi és formai szempontból jók voltak, vetekedtek a nagy tüntetéseken elhangzottakkal.
És a végén el se küldtek minket a 3,14csába.


Frank írta...

Egyszerűen meg kell állapítanunk, hogy a baloldal, vagy bővebben megfogalmazva a demokratikus oldal be van oltva normális, hatásos kommunikáció ellen, aminek mellékhatása a sikertelen tüntetések megszervezése.
Már rettegek attól, hogy nehogy a jobbiknak jusson eszébe megszervezni egy nagy budapesti tüntetést, mert azok sikeresebbek lennének. Ezek a sz@rháziak (jobbikosok) járják a vidéket, s tényleg azt mondják a leválthatatlan népnek, amit azok hallani akarnak.
Ugyanakkor az MSZP meg fékek, ellensúlyokkal akar mozgósítani, meghogy a közmunka azért nem jó, mert az improduktív, stb.
Az utóbbi tüntetéseken tényleg nem akadt szónoknak nevezhető szereplő. Amit mondtak, azt is papírról olvasták fel, ami még akkor sem lelkesíti a megjelenteket, ha mindent jól megfogalmaztak.
Lehet, hogy sokaknak fáj, de a baloldalon eddig egy olyan valaki van, akit ki lehetne állítani, aki tud beszélni, s azzal mozgosítani is, az pedig GYURCSÁNY Ferenc. Mivel tőle nemcsak a FIDESZ tart, hanem a baloldal is, éppen ezért legalább olyan vehemenciával ütik-vágják, mint Orbán (más néven SPERMAHAJDER) pribékjei.

góbé írta...

Kedves Plenair !

Tisztellek, de két dologban tévedsz.

Az egyik a müszaki-adminisztrációs háttér... Nem gondolom, hogy a '30-'40-es évek, csendőr-kardlapozással befejeződő tüntetésein különösebb hangositás, összehangolás, Padödős hangulatjavitás történt volna.

Másrészt: "A kedves vidéki lakosság" qurvára nem elégedett a sorsával, jó részük gyakorlatilag nyomorban él, amit fokoz, hogy esélyét nem látja hogy kilábalhat belőle. No őket nem szólitja meg, az ő problémáikra nem kinál megoldást gyakorlatilag senki.

Ezt az ürt ismerte fel a jobbik, s kérdem miért is csodálkozunk Tapolcán, meg Ózdon, meg É-K, meg lassan az egész Magyarországon...

A névtelenék által permanensen szólongatott belvárosi entellektüell meg már annyiszor hallotta a jamboree-ken ugyanazt, hogy inkább a tv-ben nézi meg, hányan voltak tüntetni...

Amivel folytatnám még, már Frank leirta ! - kiegészitve azzal, hogy Bokrosban is látok nem kevés fantáziát.

Névtelen írta...

Névtelen, Naphosszat Henyélő Nagyember, Plenair
Remélem, a tüntetések szervezői nem úgy gondolják, hogy ez egy birka nép, amelyik elégedetten dagonyázik a posványban. Akinek ez a hozzáállása, annak esélye sincs, hogy valóban megszólítsa a zembereket.

morzsi írta...

Kedves Olvasó társak!
Itt majd mindenki baloldali beállítottságú, nem kevesen közűletek szocialista szavazó.
Milyenek vagyunk mi?
Milyenek vagyunk, ha a legutóbbi Vásárhelyi Mária által publikált tanulmány szerint a "szoci szavazók 16%-a antiszemita..." (Majd leestem a székről, amikor olvastam!) És azon belül kicsodák? Az elnökük az? Az nem lehet, az olyan jóravaló melósnak néz ki. Vagy a Mesterházy? Az se, csak a tagság minden hatodik tagja?

Hogyan lehet leírni ezek után, hogy "fogjunk össze." Kivel? Egy előitéletessel, egy rasszistával, egy műveletlen bunkóval? Én soha!
Most már értem azt, amikor egy barátom évekkel ezelőtt azt találta mondani, hogy Orbán 50 évig fog uralkodni. Egy országban, ahol ostoba emberek élnek, nem zavarja a belvárosi lakosokat, hogy egy Rogán nevű polgármesterük csak a szemüket nem lopta ki, valóban minden megtörténhet. Szörnyűség!

Névtelen írta...

" Vigyázó szemetek Párizsra vessétek !"
Igen,ott a jó cél érdekében egy nap alatt ki tudnak vinni akár egymillió embert is az utcára !
Ezt kellene megtanulni !
Promenad

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Értsük meg a "keményendolgozókismagyarember" nem tudja azt értelmezni, hogy lebontották az alkotmányos jogállamiságot .
Mi a ,he? Azt nem lehet megenni, meg különben is csökken a rezsi, jobban teljesítünk, vasárnap meg nyitva a cba..
Jobb, ha mindenki tudomásul veszi, hogy a Jobbik fog nyerni 2018-ban , vagy a másik verzió egy jobbik-fidesznyik koalíció. Rasi lesz a királynő( miután vikkancs a grazi tébolyda gumiszobájába kerül/ .
Meneküljön ki-merre lát!!

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Mozigépésznek !
Hiába gondolnak akármit a tüntetések szervezői, ha a zemberek nem mennek tüntetni!

pleinair írta...

Na de kedves Góbé, ha az emberek elégedetlenek, akkor nem őket kell megszólítani, hanem nekik kellene megszólalniuk, nem?
De annyi fáradságot se vettek, hogy tíz lépést tegyenek a térre, ahol aktuális szövegű zene, és az ő gondjukról szóló beszédek hangzottak el. Legalább a jelenlétükkel kifejezhették volna a véleményüket, ez se pénzbe, se fáradságba nem került volna.
Jöttek-mentek mellettünk, mintha süketek és vakok lettek volna, volt
aki a fejét is elfordította, nehogy megérintse a felőlünk áramló rontás szele. Undorító volt!
Be kell látni, ezeknek bele kell fulladni abba a mocsokba, ami ellen lusták és gyávák összefogni. Ezeket csak a gyűlölet képes összekovácsolni, csak a közös ellenségnek kikiáltott bűnbak, a társadalom kirekesztettjei ellenében képesek egyetérteni, mert csak ezzel a réteggel szemben érzik magukat felsőbbrendűnek. Ezt lovagolja meg a fidesz, és egyre nagyobb sikerrel a jobbik is.
Elkeserítő volt a vasárnapi tüntetés iránti közöny. Az emberek helyébe vitték a lehetőséget, hogy kiállhassanak önmagukért, az igazságért, de nem éltek vele.
Mégse lehet föladni a hitet, hogy az emberekben felülkerekedik a normális élet utáni vágy, és megdöntik végre ennek a tolvaj bandának a hatalmát.

SZG írta...

Kedves Pupu!
Minden gondolatoddal, mondatoddal, szavaddal, írásjeleddel egyetértek.
Az első ötletem az volt, hogy írásodat kimásolom, és néhány tucat példányban kinyomtatom, hogy elvigyem, és majd osztogassam azon a rendezvényen, amelyen március 29-én ott a helyem. A második, és szerintem sokkal jobb gondolatom, hogy megkérjelek: gyere el Te is. Egészen biztos, hogy mindannyian hasznodat látnánk.
Amiről szó van:
A Bibó István Közéleti Társaság 2015. április 29-én, szerdán 17 órakor nyilvános vitát rendez új helyen, a Szakszervezetek Házában (Budapest, VI. kerület Benczúr utca 45. 3. emelet – lift van, földalattival: Hősök tere)
„Azt nem tudjuk, hogy akkor mi lesz. Na és addig mi lesz?”
Ellenzék, pártok és civilek 2015-ben és utána
címmel.
A vita résztvevői: Bíró Nagy András, Policy Solutions vezető elemző,
László Róbert, Political Capital választási szakértő és
Gulyás Balázs, civil szervező.
A vitavezető: Kuncze Gábor

Ugye, eljössz?

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Elgondolkoztam azon, hogy érdemes e szapulni a hozzánk oly kedves társaságokat ?

Lehet, hogy nem jól végzik a dolgukat, de az is lehet, hogy csak ennyi van bennük ?

Ha ez így van, akkor nincs értelme többet várni, pláne, ha a hiba nem az ő készülékükben van.

Nem lehet, hogy a mi elvárásaink azok, amelyek túlzóak ?
Most olvasom a Solymosi professzor kifakadását Orbán miatt.
Mit mondjak ?
Neki, nekik is köszönhetjük Orbánt és a 2/3-ot !

És ?
Mit tehet egy ellenzék ilyen esetben, pláne, ha nem csak Solymosiakból áll az Orbán tábora, sőt, leginkább nem abból !

Papolhatnak itt mindenről és az ellenkezőjéről is, alig használ valamit.
Akiknél pedig használ, azokat pedig nem is nagyon kell győzködni.

Én a legnagyobb gondot nem a baloldalon látom, hanem a jobboldalon !
Ott van a jövőnk elásva és félre csúszva.
A jobboldal teljesen elment a szélsőségek felé és messze került a demokráciától !

Ez a legnagyobb bajunk és nem a baloldal.
Ráadásul ebből kifolyólag a baloldal soha nem is fogja meggyőzni a jobboldalt,hogy téves úton jár, mert nem hiszi el tőlük!

Csak a saját tapasztalataik győzhetik meg őket !

Nincs más hátra, mint várni kell, hogy ez megtörténjen !

Üdv sphagin.

góbé írta...


Kedves Sphagin!
Newton III. törvénye,-hatás ellenhatás - nem csupán a fizikában érvényesül. Ha az általad balnak definiált oldal nem tud/akar/képes megfelelő ellenállást tanusitani a fideszjobbik nyomulásával, nem jön és jöhet létre egyensúlyi állapot, a társadalom/népünk/nemzethünk lassan és megállithatatlanul sodródni sodródni fog jobbra.

Súlyos hibának tartom, hogy ezért a fideszjobbikot hibáztatod. Ők csupán, az ellenállás hiányában élnek a lehetőségükkel, az erejükkel s mindaddig élni is fognak, mig kellő, megfelelő, velük szemben fellépni tudó és szándékozó ellenerő meg nem jelenik.

Ha pedig, Plenairhoz hasonlóan ezért a folyamatért a "népet" hibáztatod, -merthogy demo. pártjaink mindent megtettek, - újabb hibát vétesz.

Plenairnak is irom!

Tényleg lesújtó lehetett, hogy azok akik érdekében megmozdultatok, közömbösen mentek el mellettetek. Nem voltam ott, nem láttam és hallottam, de biztos vagy-e abban, hogy a helyi, konkrétan jelentkező, az emberek/polgárok/nép napi problémáira kináltatok ésszerü, azonnali, bárki számára megérthető és végrehajtható megoldást?

Emlékezz vissza, 2012.-ben a fidesz népszerüsége talán lejjebb volt mint ma. Megtalálták a varázsszót - rezsicsökkentés, - melyre ugrott a nép, lett újabb 2/3-ad.
Én is tudom hogy szemfényvesztés volt és a mi oldalunkhoz ezt méltatlannak találom, de ebben, a "zemberek" megszólitásában, biztosan jobb a fidesz.
Lehetne ezt tisztességesen, korrektül is csinálni...

De amig a baloldal a bel/nagyvárosi értelmiség értelmére apellál, eredménytelen lesz. Azok egy részét megvette, a másik felét megfélemlitette a fidesz. A vidék kisemmizettjei, akiket már rég az árokba rúgdostak az út széléről, akik már nem mennek szavazni, - legfeljebb a jobbikra - velük kellene szót érteni Fletóéknak... Persze nem rezsihumbunggal, mert ők sem hülyék... de korrekt, átlátható, általuk is értelmezhető és valóban kivitelezhető programmal.

sphagin írta...

Góbé !

Jópofa vagy te !

Nem értek veled egyet !

Hiába szapulod, szapuljátok az ellenzéket, mert az ellenzékben jelenleg nincs több !
Még a láthatáron se látszik olyan, hogy az általatok is vizionált változások megvalósuljanak.

Hiányzik ugyanis a jobboldalon, a demokratikusan elkötelezett választók sokasága, amely segíthetne a demokrácia helyre állításában !

A baloldalon pedig, a még magát baloldalinak valló LMP is kokettál a szélsőjobbal és számos esetben a kezükre játszik.

A magát baloldalinak vallók, a fejükre is állhatnak, akkor se lesznek olyan erősek, hogy a jobboldali demokráciát ők állítsák helyre.

Azt tartom óriási hibának, hogy ti viszont ezt minden gond nélkül természetesnek veszitek, sőt el is várjátok !

Nem fog menni és ennek csak részben az az oka, hogy nem jól, vagy nem úgy dolgoznak az ellenzéki pártokban, ahogy ezt el lehetne várni.

Egy kicsit viccesnek tartom, hogy fanyalgunk, bírálgatunk, másokat biztatunk, stb. és közben észre se vesszük azt, hogy a baloldal nem feddi le, csak a választók kb. egyharmadát.

Az igazi megoldás az lenne, ha a baloldal többi része is megújulna és közeledne a demokrácia irányába és itt főleg az MSZP-re gondolok.

A jobboldalon a MOMA-n kívül nem látok demokratikus pártot és nem is tűrik meg. Minden eszközt bevetnek, hogy ne tudjon kialakulni egy, az illiberális államot elutasító jobboldali demokrata párt.
Egy kicsit úgy tűnik, hogy a FIDESZ és Orbán, sikeresen oldotta meg az egy a tábor, egy a zászló elvet, még, ha erőltetetten kialakítottak más pártokat is.
A KDNP, vagy a JOBBIK is, ténylegesen a FIDESZ politikájával maximálisan egyetértő, legfeljebb kevesli a szélsőséget.

Ezt, nem hinném, hogy kétségbe vonnád.
Amíg nem lesz demokratikus jobboldali párt, amely a FIDESZBŐL kiábrándultakat oda tudná vonzani és alternatívát tudna mutatni a JOBBIKKal szemben is, addig a baloldal nem tudja a demokráciát helyre állítani a jobboldalon, de az országban sem.

Persze nem azt mondom, hogy akkor ne is erőlködjünk, vegyük tudomásul, hogy ez van és kész.

Azt mondom, hogy a megújulást szemelőt tartva, tovább kell dolgozni a baloldal erősítésért, de csodákat ne várjunk.

Hiába szapuljuk, szidjuk a csapatot, azzal csak rontunk a helyzeten és még jobban elbizonytalanítjuk őket.

Ráadásul erősítjük azt a jobboldali kritikát, amely még rá is játszik erre az elégedetlenségre.

Ez, így nem segítség,hanem már ártalmas kritika és a hatalmon lévőknek kedvez.

Eszemben sincs a népet hibáztatni és ilyet nem is írtam!

Én az örökké fanyalgókat kritizálom !
Megértem, ha valaki jobban tudja, vagy jobban látja a dolgokat.
Ha segíteni akar, akkor viszont ne fitymáljon, hanem álljon be a sorba maga is és mutassa meg, hogy, hogy és mit kell csinálni !

Ráadásul ugye, még ott van az is, hogy mi nem élhetünk olyan eszközökkel, mint a hatalmon lévők.

Nem részletezem, mert te is tudod!

Így azt is tudhatod, hogy olyan ötlet, amely becsapja a választókat és a "trükkökre" épít, az számunkra nem járható út.

Úgy gondolom, hogy az Orbán utáni demokratákra igen nehéz munka vár és kényszerpályán fognak haladni.
Nem igen lehet majd ötletelni, hanem a demokrácia helyreállításán KELL dolgozniuk, legalább annyi ideig, amíg azt a FIDESZ lebontotta !
Nem lesz egy sétagalopp és érdekek fognak sérülni akkor is.

Jobb, ha ezt is bekalkuláljuk, mielőtt még nekiküldjük a falnak a szavazóinkat és túlzott reményeket támasztunk!

Vér és veríték ígéretével pedig, valahogy nem nagyon lehet szavazókat megnyerni !
Gondolom ez is oka lehet az óvatos duhajkodásnak az ellenzéki oldalon, ráadásul kiürített kasszával, a tartalékok felélésével megspékelve !

Megveheti a FIDESZ az értelmiség egy részét, ügyelve arra, hogy a legtöbbjüket, mert ezen múlik a hatalma.

A még lelkes kisemmizett is visszaretten, amikor a megélhetése kerül veszélybe, mert ha meglátják, hogy elmegy a Gyurcsány fórumára, akkor kirúgják az állásából, vagy nem kap közmunkát!

Üdv sphagin.

góbé írta...

Kedves Sphagin!

Azt látom, hogy a jelen helyzetet csaknem azonosan értékeljük.
A különbség köztünk az, hogy Te megengedően, együttérzően elfogadod, hogy a a magukat demokratikusnak valló pártjaink külön, de együtt is ennyire képesek... Én meg azt, ha tényleg csak ennyi telik tőlük, akkor szerintem keressenek más homokozót maguknak.

Az hogy mellettük, helyettük mindeddig nem bukkant fel olyan erő, mely akár a mára már lelangyult, töredező fideszt legalább megszoritani képes lenne, mélységes szomorusággal tölt el.
Ugyanakkor félelmetes, hogy amire mi nem voltunk képesek, láthatóan megvalósitotta a jobbik. No erre varrjunk gombot! Valamit nagyon elqurtunk...

Nem tudom Tőled elfogadni, hogy hónapok óta a demo. pártjaink töketlenkedését igyekszel elfogadtatni...Gyakorlatilag szándékon kivül, talán magad sem veszed észre, de kijelented, hogy a jobbik tényleg jobb! Párbeszédben, kommunikációban, mozgósitásban...

lorinczy írta...

Nem tudom, hogy érdemes-e hozzászólnom. Az un. NÉP élni, vagy megélni akar, nem a politikával, hanem a napi gondjaival foglalkozik. Amióta magyarság létezik, SEMELYIK HATALOM NEM FOGLALKOZOTT a nép jólétével, kivéve az MSZMP-t, a 80-as évekig. Sokat hibáztak, de alapjában a politika a szegénység felszámolásáról és a jóléti társadalom létrehozásáról szólt. Volt munkásosztály, szakszervezet, szociális háló működött!!! Ma semmi sincs! Hol vannak a Ganz, az ikarusz, a Volán vállalatok, Miskolc, Òzd, Ajka, Tatabánya dolgozói, Székesfehérvár kínlódik....Európa vezető országai kezdenek kilábalni a válságból, mi meg csúszunk lejjebb. Túléltük a letelepedést, a tatárjárást, a török uralmat, a monarchiát, az oroszok kommunista nyomását, ezt a helyzetet nem lehet túlélni? Miért kellene túlélni? VÁLTOZTATNI KELL RAJTA! Gyors szervezéssel ezt a patkány bandát fél óra alatt le lehetne tartóztatni. Utána már lehet magyarázkodni. Másik fél óra alatt ideiglenes kormányalakítás, parlament kiürítése , szüneteltetése. Ami fontos! A kormány tevékenysége pártsemleges, nekünk, zembereknek, nem mantra kell, hanem tisztességes jobb élet. Ez a politikai elit, amely a fejünk fölött az életünkkel játszadozik , teljességgel alkalmatlan ezt biztosítani, mivel önös érdekeik sokkal fontosabbak. Sajnos igaz ez a baloldal prominens képviselőire is, kevés kivétellel., de ezt már többen kifejtettetek. Szóval-ha a baloldal nem képes összefogni és meggyőzni az embereket itt valóban nem lesz változás. Mici élete végéig uralkodni fog, holott már rég a börtönben a helye, tettestársaival együtt. A vicc az egészben az, hogy az éhező tolvajt nálunk azért ítélik e l, mert elvitte azt, amit tőle elloptak.Ilyen országban élünk.

sphagin írta...

Góbé !

Te tényleg nem akarsz megérteni !

Semmi olyasmire nem gondoltam, amiről te írsz !

Nem fogadom el a töketlenséget senkitől, de főleg az MSZP-től nem.
Sejtem viszont az okát és így megértőbb vagyok velük szemben.
Ez így igaz, de ez nem ad felmentést azokra dolgokra, amiről te írsz.

Szerintem szándékosan ferdítesz !

Én azért írtam azt, hogy ennyire telik tőlük, mert, ha mindent a legjobban csinálnának, akkor se tudnának a jobboldali demokraták nélkül leváltani Orbánt !

Ez a lényege az én gondolataimnak !!
Az már csak ront a helyzeten, amik miatt te szapulod őket !

A mellettük, helyettük vizionált erő pedig, szerintem egy jobboldali demokrata párt lehetne.

A baloldalon már nincs erre tartalék, szinte minden felület le van foglalva !

A civilekkel meg nem lehet a választáson részt venni, párttá kellene válniok. Amint kiderül, hogy milyen pártok lesznek, a létszámuk is úgy alakul !

Látszik, hogy a baloldal nem nagyon tud növekedni, kellene az jobboldali demokrata párt, mert a MOMA-ról ezt nem hiszik el.

A JOBBIK nem valósított meg semmit, csak azok a FIDESZESEK mentek át hozzájuk, akiknek nem tetszik a jelenlegi FIDESZ.
Az is lehet, hogy ijesztgetésként, direkt csinálják ezt, mivel köztudott az átjárhatóság közöttük.
Elég csak Wittner Mariskára gondolni .

Súlyosan tévedsz tehát, ha azt véled, hogy én a JOBBIKOT fényezem, nem is tudom, honnan szedted ezt és miből következtetel erre ?
Még, hogy kijelentem ?

Ilyet én soha nem írtam.

góbé írta...

Sphagin!

Csak annyit próbálok veled láttatni, hogy a nyilatkozatod, miszerint "...A baloldalon már nincs erre tartalék, szinte minden felület le van foglalva..." nagyon nem állja meg a helyét. 4.000.000 szavazó nem szavaz!
Ennek fele, 2006-ban meg előtte, még az MSZP-re voksolt.
2014-bek a fidesz kevesebb rájuk leadott szavazattal nyert 2/3-ot, mint amennyivel 2006-ban veszitett.

A mi oldalunk öt év alatt annyit ért el, hogy ha összeadják magukat, talán pariba lesznek a jobbikkal.

Töketlenkednek, nemhogy erőt nem képesek felmutatni, de egymást darálják. Miért szavaznának rájuk azok akik úgy érzik le sem xarják őket.

Ha abból a 4 millából csak egymilliót meg tudnának szólitani, magul mellé állitani, simán választást nyerhetnének! Méghogy minden felület le van foglalva...

sphagin írta...

Góbé !

Akiket meg akarsz nyerni, azok nem biztos, hogy baloldaliak, mert, ha azok volnának, akkor már valamelyik párt szimpatizánsai lennének.

Ők azok a párt nélküli szavazók, akik kényük kedvük szerint szavaznak.
Őket meg lehet nyerni, de mint leírtam, ezen a téren a demokraták nem ígérgethetnek felelőtlenül.

Márpedig ez a tábor nem fog a baloldali szlogenek matt elcsábulni, ők a zsebük után mennek.

Ki lehet mazsolázgatni közülük az ide, oda húzókat, de ehhez kellene egy jobboldali demokrata párt is, mert a baloldal már szinte mindent bevetett.

Ne felejtsd el, hogy sok és elég széles spektrumot felfognak a létező baloldali pártok.

Nem állítom, hogy jól dolgoznak és mindent megtesznek a sikerért, de a lehetőséget próbálják megragadni a maguk módján.

Szerintem is elakadt az MSZP megújulása és nem találják a megoldást.

Azért gondolj bele, ha nyitnak, akkor a DK-ba ütköznek bele és akkor minek volt a szakítás, ha zárnak, akkor ott vannak a Thürmerék, akikhez nem nagyon akarnak közelíteni. Ha nem csinálnak semmit, akkor az van, ami most van !

Azt se felejtsd, hogy a 4 millióból csak akkor elég az 1 millió, ha a jobboldal senkit nem tud közülük elcsábítani, de mi van akkor, ha ők meg 1 millió 1-et el tudnak csábítani ?

Az egymás darálása mögött sok minden húzódik meg. Én leginkább a megújulási képtelenséget látom benne.
Senki nem akarja feladni önmagát, mert félnek a változástól, kivéve Gyurcsányt !
Ezért inkább őt okolják mindenért, mert rájuk kényszerít olyan dolgokat, amiben nem bíznak és nem értik.
Változniuk kellene, de nem tudnak.
Ennyik vagyunk és erről nem nagyon tehetnek, mert buták.
Hiába szidod érte őket és hiába is fizeted meg, nincs több bennük !

Ha lenne, akkor már Orbán sehol sem volna !

Jó példa erre az MSZP nőtagozata, amely most ment neki Gyurcsánynak.

Nem értik, hogy mi van, illetve mi volt ! Ha megmagyarázzák nekik akkor meg megsértődnek, vagy nem hiszik el.
Pl. hogy hiba volt nem a Veszprémi modell szerint nekimenni a Tapolcai választásnak.
Vagy: az összefogás nem azt jelenti, hogy egyformán kell hazudni a nyilvánvaló dolgokról, amiről mindenki tud./ Puch-Simicska tengely, MSZP korrupció, stb./

Egyetértek, hogy változtatni kellene, de ehhez ész is kellene és az nem jön tanulás nélkül és akarat nélkül se.

MOST ennyi van bennük !