Rohanunk a forradalomba, írta hajdan Ady, és valóban, az ország rohant valamiféle megoldás felé akkor, amikor a társadalomnak már teljesen elege volt az őt körülvevő világból, a háborúból, a háborús erőfeszítésekből, a gyászból, a kilátástalanságból.
És valóban, jött az őszirózsás forradalom, majd jött a Tanácsköztársaság, aztán a vörösterror, a fehérterror, a numerus clausus, az Ébredő Magyarok, az újabb világháború, a Holokauszt, a nyilasok rémuralma, aztán Rákosi, majd a vérben tocsogó népfelkelés és a megtorlás.
Olyan volt az egész, mintha az évtizedek során egy nagy, forró szarral teli kondérban élt volna a nép, minden család odatette a haza oltárára a maga emberáldozatát is, ki ténylegesen, ki csak erkölcsi értelemben, ki egyik, ki a másik oldalon, de sokan mindkét oldal oltára előtt részt vehettek a ceremónián.
Utána cigarettaszünetet tarthattunk, de ezelőtt huszonöt évvel jött az utasítás: cigarettaszünetnek vége, lemerülni.
Hát, most itt tartunk.
Egy végletekig lezüllött ország kiszolgáltatott polgárai vagyunk, csak forgolódunk magunk körül és keressük a kiutat ebből a helyzetből, de nemigen akarjuk megtalálni.
Az embernek megint olyan érzése van, hogy rohanunk valamerre, de ami az út végén felsejlik, az nem annyira forradalomnak néz ki, mint inkább szakadéknak.
A műkörmösök és közmunkások népe nem forradalmár típus.
Hogy az elitünk olyan-amilyen, ez nem lenne érdekes, hiszen az évezredek alatt megszokhattuk, hogy aki a hatalom közelébe keveredett, az mindenféle előjogokat és kedvezményeket csikart ki magának.
Hogy a dzsentri korrupt és züllött volt, ezen nem is csodálkozott senki, sőt, szinte munkaköri kötelessége volt ilyennek lenni, ez közvetlenül a pezsgőspohár tükőrbevágása és a nagybőgőbe ugrás után következett a munkaköri leírásában.
De a társadalom alapvetően nem volt züllött, leszámítva a csőcseléket.
A társadalom tagjainak volt kötelességtudata, felelősségérzete, a munkáját becsülettel végezte, volt szakmai ethosza, voltak hivatások, és voltak, akiknek nem munkája volt, hanem hívatása.
Pedagógusok, orvosok, egészségügyi dolgozók, rendőrök, katonák, mentők, tűzoltók, tisztviselők, bírók, ügyészek - őket nem csak a puszta pénzkereset lehetősége motiválta, de a feladat, a hasznosság, a társadalom szolgálata tette saját szemükben értékessé az életüket, és ha az ilyen embert megakadályozták hívatása gyakorlásában, hát belebetegedett.
De hol van már ez az állapot?
Az egészségügyben az a mondás járta, hogy az ágazatot már régen csak dolgozói hivatástudata tartja a felszínen, a mindenkori egészségügyi kormányzatok lelkes tevékenysége dacára.
Mégis, lassan úgy tűnik, hogy itt a vége ennek az állapotnak.
Csak azért nem mondom, hogy fuss el véle, mert aki mert és tudott, az már elfutott világgá, akik meg itthon maradtak, azok szinte kalandorszámba mennek.
Persze az ilyen helyzet azzal jár, hogy felhígul a szakma, nő a leterheltség, mindenki ideges, mindenki kapkod, a beteg is, gyógyítója vagy ápolója is egyre kiszolgáltatottabbnak érzi magát.
Ilyenkor jön aztán az órákon át ellátatlan kisgyerek halála, az üvöltöző nővér, a mentők által megvert, majd a kórházi betegszállítók által fejberúgott, és a kórházkapun szó szerint kidobott beteg, aki ugyan részeg volt, meg tán kötözködött is, de ezt a helyzetet egy régivágású mentőtiszt mellényzsebből megoldotta volna.
A rendőrök tekintélye a padlón, köszönhetően a kormánypárt két évtizedes kitartó munkájának, meg az állomány alacsony színvonalú kiképzésének.
A bírók sok esetben elfelejtik, hogy ítéleteik során a törvény betűjén túl a törvényalkotó szándékát is illene figyelembe venniük, ebből is adódik aztán - no, meg a korrupcióból - hogy aki százmilliókat lop, az szabadlábon van, aki meg libát lopott, már régen a sitten üldögél, ott kapja meg a továbbképzést, meg a jogosítványt fegyveres rablásra meg kábítószer-terjesztésre.
A kormány nyakig szaros Quaestor-ügyben, de a problémája a kormányfőnek nem ez, hanem hogy valaki csúnyákat kiabált neki, mikor szózatot intézett népéhez .
Erősen remélem, hogy eljön hamarosan az az idő, amikor le is köpik, hadd érezze a saját bőrén, mit tett ezzel az országgal.
Orbán gőgje miatt az autópályák építésén dolgozó kis cégek százai mehetnek tönkre, de megéri: Simicska megkapja a büntetését.
Vagy összedől még valami, a pénzügyi rendszeren túl.
A társadalomnak nincs egy szegmense sem, amelyik rendben lenne.
Az oktatás romokban, a felsőoktatás eltorlaszolja az utat a feltörekvő szegények elől, de ebben csak követi a középfokú oktatást, a szakképzés betanított munkások képzésére koncentrál, a katonaság már csak kardlengetésre jó tisztavatások idején, a miniszterük meg állampénzen kefél Párizsban.
Züllés, a szakmaiság sárbatiprása, korrupció, seggnyalás mindenfele, és ami a legnagyobb baj, hogy elfogyott a pénz.
Jönnek a Ratkó-gyerekek, tartják a markukat majd egy élet tisztességes munkája után a nyugdíjukért, és nem lesz miből fizetni.
Vidéken a nyomor már szinte afrikai méreteket öltött, ehhez társulnak a rasszizmus meg az antiszemitizmus, lassan ott tartunk, mint Szomália.
Közben épülnek a stadionok, a főtereken a kurzus giccsfaragóinak zsánerszobrai úgy nőnek, mint a parlagfű, emberek fagynak meg télen, és a polgármester keresztbetesz annak az alapítványnak, amelyik az ő mennybemenetele nélkül kíván ételt osztani - mondván, hogy majd' hatezer gyerek kap ott ingyen enni.
Jelzem, nem a magáéból adja, emellett elfelejti, hogy annak a hatezer gyereknek körülbelül tízezer szülője szintúgy éhezik, úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, ha megrohanják a készletet.
Lesz ez még rosszabb is, majd amikor a polgármester házát rohanják meg az éhezők, és ha ágál, hát még ki is hajigálhatják az ablakon.
Lehet, ez volt a cél, és addig nem nyugszanak, ameddig az ország csődbe nem megy.
Akkor majd lehet elsiratni ezt a bokrétát isten kalapján, ezt a gyönyörű kis országot.
Sírva vigad a magyar - tartja a mondás, - hát, úgy néz ki, hogy lesz miért...
:O)))
18 megjegyzés:
ez mind igaz.....és mit lehetne tenni?vagy amig vér nem folyik keressük a megoldást?..miért vannak csendben az emberek?az éhezők és nyomorgók miért nem gyűlnek a Kossuth térre?hol vannak a megbántottak, a kisemmizettek, mindenki nem emigrált?!
Minden társadalom alapja az erkölcs.
A mindennapi megalkuvásaink, hátrafelé lépkedéseink már odáig vezettek, hogy az alapok erodálódnak.
"az éhezők és nyomorgók miért nem gyűlnek a Kossuth térre?" ???? Mert azt egy ember kezdeményezte, és (kitartott egész télen át)Neki van egy nyolc hónapos GYŐZELME, még akkor is ha a (8) hónap alatt SEMMILYEN politikai erő NEM TÁMOGATTA "ellenség lett" Mint Gyurcsány meg a többiek, akik MERTEK??? EZ BIZTOS nem "összefogás" Tisztelt Magyarság!!!
Szomorú kép. Sajnos igaz.
De a tegnapi tapolcai esemény a Micivel szemben, talán követésre talál, hátha tudatára és erejére ébred a nép.
A polgármesterek és képviselők lakhelyei előtt már most is lehetne véleményt nyilvánítani mielőtt "Lesz ez még rosszabb is, majd amikor a polgármester házát rohanják meg az éhezők, és ha ágál, hát még ki is hajigálhatják az ablakon."
"...feladat, a hasznosság, a társadalom szolgálata tette saját szemükben értékessé az életüket..." - ÍGY .
Drága PUPU!!!
Mit mondjak...Nem lettem boldog a mai írásodtól...A legnagyobb baj, hogy minden sora igaz..Jobban szeretem, mikor kilötyög a kávé a " röhögéstél"- most inkább sírni lenne kedvem...
Kiváló diagnózis.
Jaj.
Öreg Harcos 10:05
Ne sírjál! A háttérben - zárt ajtók mögött - már minden le lett egyeztetve (az emberanyag is), pont úgy, ahogy 1989-től...
Hoztam egy szép verset!
Vladimir Holan: Feltámadás
Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök
és trombiták szavára kelljen ébrednünk?
Megbocsáss, Uram, de azt hiszem,
hogy nekünk, boldogultaknak, a feltámadás
kezdetét egyszerű kakasszó fogja jelezni...
Még egy pillanatra fekve maradunk...
Az első, aki fölkel, anya lesz...
Meghalljuk, ahogy csendesen tüzet rak,
ahogy halkan vizet tesz föl melegedni,
és a megszokott mozdulattal kiveszi az
almáriumból a kávédarálót.
Újra otthon leszünk.
(a cseh költő versét Székely Magda fordította)
Talán láttátok a legutóbbi Házon kívül-t az RTL-en. Azoknak a Hajdú megyei kijátszott, kisemmizett, legelő híján az 500 éhhalálra ítélt állatukkal a Fidesz mutyipályázataival ellehetetlenített gazdáknak a könnyes arcát, kétségbeesett, keserű szavait egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni.
Milyen felháborító, undorító és végtelenül aljas eljárás az ilyen?
Mi lett ebből az országból?
Hogy létezik, hogy SEMMI ellenszere nem létezik az ilyen sorozatos gazemberségeknek?
A Questor-károsultak "csak" a megtakarításaikat vesztették el egy olyan csalássorozat kapcsán, amit a Matolcsy alá begyűrt szerveknek kutya kötelességük lett volna időben észrevenni - már ha tisztességesen tették volna a dolgukat, és neadjisten nem más okból, azaz nem figyelmetlenségből siklottak el felette -, de ezeket a gazdákat az egyetlen megélhetési forrásuktól, végső soron a további létezésüktől fosztották meg ilyen galád módon!
Tősgyökeres városi vagyok, de tökéletesen átérzem a helyzetüket, és olyan indulat forr bennem a riport óta, hogy egyfolytában azon gondolkozom, mit is lehetne tenniük, hová fordulhatnának jogorvoslatért, mert ettől a hatalomtól semmi jót nem várhatnak!!!
Tényleg nem szeretek belegondolni, mi lesz itt, ha egyszer ezek a megalázott, kifosztott, megnyomorított emberek öntudatra ébrednek!
Helló, ezerszer nagyobb szolidaritás járna az állattartóknak, mint a Quaestor-károsultaknak, mert a gazdák érdekérvényesítő képessége sokkal gyengébb, mint a nagyrészt fideszes, pénzükkel haszonra játszó betéteseknek.
Nem értem, mi ez a tétlen közöny az állattartókkal szemben baloldal részéről!
Basszátok meg , széplelkű, idealista , bolondok!!!
Vegyétek már észre, hogy ennek az idióta népnek EZ KELL!!. Stockholm szindróma a köbön.
Már csak egy remény maradt,a kukta is akkor robban amikor a háziasszony a legkevésbé számít rá..
Gőzöm sincs, mi az a Stockholm-szindróma, de egy kukta felrobbanását édesanyám konyhájában valamikor régen egyszer már megéltem, nagyon nagy szerencsénk volt, hogy komoly égési sérülések nélkül mind a ketten megúsztuk, úgyhogy a szimbolika tökéletesen szemléletes és elég rémisztő.
Az meg, szerintem, mindössze a normális erkölcsi alapállású emberektől elvárható alapvető humanizmus, ha szerencsétlen állatok és emberek sorsa iránt nem közömbösek!
Azaz nem idealista szépléleknek, CSAK EMBERNEK és a gének tévedéséből született, csupán emberszabásúnak kell lenni hozzá!
A legnagyobb bűne orbánnak, az ország morális lezüllesztése, lenézése, tudatlanságban tartása, folyamatos hazugságokkal etetése. Amíg a tömegtájékoztatás a fidesz kezében van, ez a helyzet nem, vagy csak nagyon lassan fog változni. Mire a legkisebb falu legnyomorultabb lakói értelmükkel is fölfogják, amit a bőrükön éreznek, mire megértik kifosztottságuk okát, addigra már lázadni se lesz energiájuk.
A demokratikus oldalnak legelső ténykedése a média visszafoglalása kellene legyen. Tömegtüntetést kellene szervezni a fidesz-rádió és az Mtv székháza elé.
Ezzel felhívnánk a csak lakájmédiához jutó lakosság figyelmét a sok hazugságra, amivel a hatalom naponta félrevezeti.
Javítás: a NEM SZÓ KIMARADT!
A mondatrész helyesen:
... és NEM csupán a gének tévedéséből született emberszabásúnak kell lenni hozzá!
Naphosszat Henyélő,
azért én nem bíznám a kuktára, mikor robbanjon fel. Ha rajtam múlt volna, a kukta már az előtt felrobbant volna, hogy a benne lévő anyag undorító masszává romlott volna.
Még most is azt szeretném, ha menthetnénk a még menthetőt, ha nem hagynánk teljesen elromlani mindent.
A kukta robbanhat a rothadás gázaitól is, de akkor már késő, a mindent ellepő szarból ki se tudunk vakarózni.
Nem minősítem a mai társadalmi, gazdasági állapotokat,azt mindenki érzi vagy látja a kilátástalan helyzetet.
Azt kérdezem inkább, hol van Kiss János, meg a többi nagy, eget kékre festő, csupa jót, boldogságot kiszámítható életet igérő szociológusok, közgazdászok,a komenista rendszer meghaladásával együtt járó feneketlen jólét, emberi boldogság jólét igéretével vigéckedő todományos emberkék. Nem kellene előállni a farbával, hogy emberek sajnos fogalmunk sem volt, hogy milyen téveszméket hirdettünk.
Kedves névtelen! Ideje lenne megértened, hogy az eszmével semmi gond, az jó. De! Emberekkel nem megvalósítható, többször kiderűlt.
Megjegyzés küldése