Tudod Péter, sokat spekuláltam én
ezen a baloldaliságon meg jobboldaliságon.
Hogy mitől is van az, hogy egy országban élünk, és mégis kétféleképpen gondolkodunk.
Nyilvánvalóan másként vagyunk bekötve, ahogy mondani szokás.
Hogy mi kettőnk között az alapvető különbség, azt talán abban tudnám meghatározni, hogy te a szíveddel gondolkodsz, én meg az agyammal, ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen az az ember, amelyiknek csak az egyik vagy a másik van meg, az életképtelen.

A baloldali ember is érez persze,
de neki kevésbé lényegesek a szimbolikus dolgok.
Viszont határtalanul fontosnak tartja azt, hogy ebben az országban, melyben mindketten élünk ne fagyjanak meg emberek és ne éhezzenek gyerekek.
És azt is, hogy a huszonegyedik században ne kelljen se hűbéri társadalomban, se diktatúrában élnie.
Tudom, neked fontos az, hogy magyar vagy, hogy ez a hazád, nekem meg nem annyira, mert nekem ez természetes, mint a lélegzetvétel – arra sem vagyok különösebben büszke, hogy az orrom szelel.
De elfogadom, hogy számodra ez valami különleges dolog.
Azt viszont nem szeretném elfogadni, hogy attól, hogy magyar vagy, különbnek érzed magad akár egy románnál, akár egy tótnál, mert az emberi minőséget nem az határozza meg, hogy hova pottyantott a gólya, hanem az, hogy milyen ember vagy a hétköznapokban – egyáltalán, ember vagy-e, vagy csak emberszabású.

És hidd el, ez független attól,
hogy jobb vagy baloldali vagy.
Vannak egyetemes emberi értékek, erkölcsi elvek, melyeket hajdan egy Mózes nevű öreg zsidó kőbe vésve cipelt a hóna alatt, és melyre lépten-nyomon hivatkoznak az emberek, jóllehet, nem azt a célt szolgálná, hogy hivatkozzanak rá, hanem azt, hogy betartsák.
Na, ezzel még lenne teendő, de ez sem jobb vagy baloldali dolog, hanem jellem kérdése: kinek van, másnak nincs, ugye…
Ezen a kőtáblán viszont nem szerepelt, hogy az előírások kikre vonatkoznak.
Mégcsak az sincs rájuk írva, hogy ezek a zsidókra vonatkoznak, pedig állítólag nekik küldte az Úr, szóval ő is valahogy úgy gondolhatta, hogy minden ember egyenlő.
És ez az egyik bajom veletek.
Mert az antiszemitizmus, a rasszizmus meg az idegenellenesség nem csak a ti privilégiumotok, van, aki így gondolkodik a mi táborunkban is bőven – sajnos.
De ezt tisztességes baloldali párt nem vállalhatja fel, ellenben a jobboldal pártjai közül az egyik nyíltan, a másik sunyin, leginkább tetteiben észlelhetően vállalja fel a rasszizmust, bár az idegenellenességet ez utóbbi is nyíltan vállalja.

Nem szeretnék Szent Istvánra
hivatkozni, de ha azt nézzük, hogy már az ő korában sem volt haladó álláspont
az idegenek gyűlölete, akkor ezer év múltán, hogy is lenne az?
Sajnos, a világ ma olyan, hogy nem tud minden embernek biztos megélhetést adni, emberek milliói éheznek és szomjaznak, ezért ez a tömeg elindul arrafelé, ahol jólétet remél.
Ez ellen persze lehet hadakozni, csak győzni nem lehet soha, mert a közmondás is azt mondja, hogy sok lúd disznót győz, és hadd tudassam a szomorú hírt, hogy ebben a helyzetben mi nem a libák számát szaporítjuk.
Meg kellene találni a világnak erre a problémára a megoldást, de attól tartok, hogy az emberiség fennállása alatt eddig még ritkán viselkedett ésszerűen, lehet, hogy most se fog, ez pedig akár az emberi faj nem túl távoli pusztulásához is vezethet.

Azt mondják az okosok, hogy gondolkozz globálisan,
cselekedj lokálisan - és ez nagyon bölcs álláspont.
Ezt kellene követnünk nekünk is, hisz ebben az országban ugyanaz történik kicsiben, mint a világban nagyban.
A kilátástalanság elől menekülők egy része elindul a gazdagság felé, a nemzet gerince viszont itthon próbál meg élni és túlélni, az egyre romló körülmények között.
A jobb és bal lassan értelmezhetetlenné válik, ugyanabban a panelházban, ugyanabban a nyomorba rugdalt faluban vergődik a magyar, álljanak bár a szívéhez bármilyen elvek közel, ugyanolyan létbizonytalanságban él a második kerületi kispolgár, mint a hetedik kerületi kényszervállalkozó.
Mégis, inkább egymással vagyunk elfoglalva, mint azzal, hogy kérdőre vonjuk az uralkodó elitet és megkérdezzük tőlük, hogy hová tették a pénzünket.

Merthogy a magánnyugdíjpénztárak
vagyonában jobb és baloldali emberek pénze egyaránt volt, és a hatalom nem csak
a baloldal pénzét vette el, hanem mindenkiét – és te mégis hiszel még nekik?
Csak azért mert az ellopott zsákmányt nemzetiszínű zsákban lopták el - tőled is?
Mást sem csinálsz, mint mások helyett fizetsz.
Te vagy az, aki kifizeted az árfolyamkockázat árát azok helyett, akik a kockázatot vállalták, hiszen, ha az állam fizet – te fizetsz.
Te vagy az, aki kifizeted Szijjártó uszodájának fűtését, hiszen ha a te rezsid havonta egy-két ezerrel csökken, akkor az ő fűtésszámlája havonta tízezrekkel.
Azt mondják, hogy ezt a közmű-cégek fizetik?
Ne hidd el, hiszen egyrészt majd rád hárítják kieső bevételeiket, másrészt a kieső adójukat, melyet képtelenek lesznek megfizetni, az állam majd más címen beszedi tőled.
Te vagy az, aki kifizeted a Quaestor-befektetők eltapsolt vagyonát, és még azt sem kérdezed meg, hogy hol az ellopott pénz?
Az egész pénzügyi rendszer recseg-ropog, nem csodálkozhatna senki, ha hétfőről – keddre az egész a fejedre dőlne, te meg odaállsz a halálbüntetésről vitatkozni?

Persze velünk együtt, mert az
úgynevezett baloldalnak ugyanúgy megvannak a gumicsontjai, mint neked.
Itt verik a tűzet az Illatos út veszélyes hulladékáról, miközben ez a probléma már a múlt század hatvanas éveiben is probléma volt, de most hirtelen ez lett a közbeszéd középpontjában.
A magukat környezetvédőknek tartók lelkesen bólogatnak, közben elfelejtik, hogy szétverik a Nemzeti Parkokat, biogazdaságokat, atomerőművet építünk hatástanulmány és nyilvános vita nélkül.
A magukat baloldalinak nevező pártok időnként be-bedobnak jelszavakat, elmondják vágyaikat, de hogy a négymillió nyomorban élőt megszerveznék érdekeik érvényesítésére, arról nemigen esik szó – azt rátok hagyják.
Ez nem is lenne baj, ha ezekre a bonyolult, de életbevágóan fontos kérdésekre pártjaitok jó válaszokat adnának, de sajnos nem adnak.
Helyette a gyűlöletet szítják, jelmezekben betyárkodnak, karikásostort csattogtatnak és azt a hitet terjesztik, hogy ha cigányok és zsidók nem lennének, ez az ország maga lenne a Kánaán.
Te okos ember vagy, hát gondold végig.
Cigány ebben az országban van vagy egymillió ember.
Ennek a fele gyerek, egyharmada meg munkaképtelen öreg.
Marad munkaképes ember közülük úgy két-háromszázezer, ennek fele dolgozik, a másik fele él reménytelenségben – az ő nyomorban tartásuk oldaná meg a bajainkat?
Az ország létszáma vészesen fogyatkozik, hát nem azon kellene iparkodni, hogy a cigány és nemcigány nyomorban élő gyerekeket felemeljük?
A zsidókkal sem tudtok megbékélni, jóllehet a zsidóság csak a szélsőjobbnál szinonimája a gazdagságnak, mégis irigységgel vannak körülvéve.
Persze van miért irigyelni őket, de azt nem pénzben mérik.
A tanulás képességértől beszélek, amely a legszegényebb zsidó családban is evidencia, hiszen minden ősük tanult, mióta csak a kollektív emlékezetük tart.
Lehetne utánozni őket – persze könnyebb gyűlölködni, meg irigykedni.

A mai helyzetben - legyél bár jobb
vagy baloldali – mindannyiunkat hülyének néznek és manipulálni szeretnének.
Ha valamiért, akkor ezért most félre kellene tennünk legalább azokat az ellentéteinket, melyeket kívülről szítanak azok, akik számára ez a gyűlölködés alkalmat teremt arra, hogy a jóváhagyásunkkal, vagy csendes beletörődésünkkel lopják el az országot – végsősoron az életünket.
Meggyőződésem, hogy közös az érdekünk, mondjon bárki bármit is.
Az is meggyőződésem, hogy ez előbb-utóbb úgyis ki fog derülni.
És ez nekem lesz kisebb megrázkódtatás, mert én ennek a hatalomnak nem hittem soha, ellentétben veled, aki azt hitted, hogy a te érdekeid szolgálja.
Pedig nem lehet csak a te, vagy csak az én érdekeimet szolgálva országot csinálni, mert az ország mi, mindketten vagyunk, még, ha ezt sokan másként is képzelik.
De csak akkor fogunk élni, ha lesz eszünk és szívünk is – együtt.
Gondolkodj el ezen!

:O)))
18 megjegyzés:
Nagyon szépen írtál, amolyan szívhez szólóan.Szívvel lélekkel bizonygatva, hogy csak egymást segítve tudunk boldogulni,együtt, egymásért. Valamennyiőnkért.Köszönet érte.Emami
Sokszor vitatkoztam veled még ha csak gondolatban is arról amit ide leírtál,de a mostani írásodban egy sor,egy betű nincs ami nem lenne igaz és helytálló.Gratulálok!
Ha csak az összes Péter megértené már benntebb lehetnénk.
Grat...!
Akad olyan jobboldali, aki úgy érzi, hogy ezt a levelet tényleg neki írták, és el is olvassa? S ha talán elolvasta, meg is érti?
"...mindannyiunkat hülyének néznek..." - Így.
Haladó gondolkodás kellene
elfelejteni múltat, s tenni ellene
új gondolkodás, ez az ami nekünk jár
nem pedig mi dolgozik, a hazugsággyár
verses párbajunk, nekem pozítív csengést ad
hiszen ezzel is teszünk valamit, míg más lohad
az lenne jó, ha morzsánk másokra is ragad
szebb jövőt ő már soha le nem tagad
kell legyen annál több is bennünk
négyévente bizonyítani, hogy hiszünk
mert ha őszinteséget szeretnénk
a politikát szolgálatnak tekintenénk
by battila
2005 környéke (cca.) polidili
Grat Pupu
Hát ez nagyszerű volt,bearanyozta a napőmat !
Promenad
Miért, miért nem így gondolkodik
aki magyarnak érzi magát?
inkább megaláz és fontoskodik
pedig nincs oka rá,
aki itt született, s nőtt fel
megjárt poklot és mennyt,
miért más magyar az egyik
és más a másik?
Ürítsük ki végre a szennyt...
tetteiben ismerszik az ember
még több az, ki csak szájában magyar
ha majd többségben leszünk, kik tenni
képesek, nem lesz több vicsorgó agyar
és ebben a küldetésben legyen
apró lépés, s ne legyen bajunk,
legyen első, e verses párbajunk
by battila
Ezt is most találtam, ez volt az Index polidili rovat jobb-bal verspárbaj topik anno.......
Gyerekkori barátommal kialakítottuk azt a gyakorlatot,hogy beszélgetéseinkben a fák,virágok, fény témaköreiről érintkezünk( kicsit túlozva),hogy véletlenül se vesszünk össze.Ő az istenkirály szinten hisz orbánban és hogy jó az irány, én meg nem így gondolom.Ahogy a második világháborút megelőző években,úgy ma sem lehet a hit alapon gondolkodókat meggyőzni arról,hogy Magyarország egyre jobban eltávolodik attól,amit európaiságnak lehet nevezni.Nem találkoztam olyan fölméréssel a zsidók deportálása utáni időkből,ami azt igazolná,hogy az emberek felszabadultabbak,boldogabbak lettek volna,mert elvitték a szomszédjaikat és büntetlenül zabrálhattak az éj leple alatt a szomszédjuk föltört lakásában, mert így volt.Akkor is a legaljasabb ösztönöket szabadították fel az emberekből és orbán most ugyanerre készül.Senki ne higgye,hogy hatalma megtartása érdekében még a mostaninál is aljasabb dolgokra nem képes.
Emberi minőségünk sodor minket jobb, vagy baloldalra.
Az álmagyarkodástól lelkesültek könnyebben manipulálhatóak, humánum és szellemi képességek tekintetében felszínesebbek.
A kőtáblát mindnyájunknak egész életünk során magunkkal kellene cipeljük, és szinte naponta kellene saját erkölcsi szintünket hozzá igazítsuk. Sajnos erről a tábláról sokan megfeledkeztünk, és valahol az út mellett felejtve érdekalapú iránytűre cseréltük.
Nekem ma már nincs jobboldali barátom, csak szomorú, csalódott szeretettel még mindig szeretett ismerősöm, rokonom.
Abból az 1 millió cigányból a tudatlanságukból és műveletlenségükből adódóan, legalább ugyanakkora hányaduk,- ha nem nagyobb -gyűlöli, lenézi az általuk csak "parasztnak" titulált magyarokat.....
A világ vészesen túlnépesedett, főleg Afrikában .Lehetetlen a teljesen eltérő munka és minden egyéb kultúrával rendelkező hatalmas, nincstelen, képzetlen, beteg tömegeket befogadni..Ebből még súlyos konfliktusok származnak a nem is túl távoli jövőben. Megállíthatatlanul rohanunk a 3.csilágháború felé..
Mindezeket figyelembe véve a kis gecihuszár "nemzeti konzultációja a bevándorlásról" természetesen demagógia a köbön.
Kedves Nagyember, amit írtál, az az emberi természet ismeretének mélységes hiányát tükrözi.
A cigányság nem homogén tömb a társadalomban, jelentős részük a többségi társadalomba beilleszkedve, többnyire asszimilálódva éli az életét, nem hívja parasztnak a magyarokat, mert már a nagyapja is városban élt, és önmagát tekintve semmiféle azonosságot nem talál a putrilakó cigány kisebbséggel, sokkal tröbbet a többségi társadalommal.
Némelyikük képzettebb, mint te vagy, némelyikük gazdagabb is, mint te vagy, és némelyikük
még elegánsabb is a többségi társadalommal, mint te vagy velük kapcsolatban.
Ezen kívül a cigányság maga is megosztott, egyrészt a származása alapján romungró, oláh cigány stb. - ők egymást is lenézik - másrészt még ők is tovább oszlanak családokra, úgyhogy egységes cigányságról legalább akkora hiba véleményt mondani, mint a "magyarokról", akik mindenek, csak nem magyarok.
De a jelenség létezik, a felfelé lenézés nem csak a romák sajátja, ennek édestestvére a proli gőg meg a magyar büszkeség, ezekkel a lelkiállapotokkal a pszichológia foglalkozik, és ez mind-mind a kisebbségi érzésekkel megvert emberek, népek védekezési reakciója a realitásokkal szemben.
:O)
Ne legyenek illuzióid pupu, sajnos vidéken a cigányság 90 %-a nem illeszkedett be a társadalomba, segélyből és bűnözésből él.Legújabb "megélhetésük" a herbál nevű agyzsibbasztó designer drog terjesztése-fogyasztása..Ez már a mi kis városunkban is nyílt titok, a jobboldalisággal igencsak nehezen vádolható Index is kénytelen volt lehozni erről egy terjedelmes cikket..
Én elhiszem, hogy Pesten és a nagyobb városokban vannak művész- orvos -tanár stb. cigányok, de ezek törpe minoritást képeznek.
Vidéken már a 3.generáció nő fel munka és kilátások nélkül, reményük a jobb életre egyenlő a nullával.Ez is egy időzített bomba.Lehet a dolgokat szépíteni ,elkendőzni de a valóság más.
Nem nézek le népcsoportokat, de a cigányság felzárkóztatására tett eddigi kísérletek nem sok eredményt hoztak, főleg úgy, hogy a vezetőik is nyakig benne vannak a pénzek ellopásában.
Tegyük mellé a 3-4 millió szegényt és rögtön látszik, hogy az ország helyzete katasztrofális.
Ebben az ún. cigánykérdésben évtizedek óta nincs megoldás, félő nem is lesz...
Tévedés lenne azt gondolni, hogy a cigányság a fő probléma! A fő probléma az igénytelenség, a primitívség, a tunyaság, az erőszakosság, stb. Az már más kérdés, hogy a leírt jellemzők a cigányok között arányait tekintve miért fordulnak elő sűrűbben, mint a többségi társadalom tagjai között. Ha a liberális egyenlőségelvűség, politikailag korrekt zsinórmértékét vesszük alapul, akkor a válasz a gazdasági és szociális különbségekben rejlik. Ha viszont a jobboldalra jellemző felfogást tekintjük mérvadónak, akkor az örökléstani tényezők kerülnek előtérbe. De vajon mit is képvisel a cigányság felfogásában és viselkedésében? Biológiai és szociális értelemben semmi rosszat, ha csupán saját magukat tekintjük viszonyítási alapnak. Mindössze a saját etnokulturalitásukból fakadó parancsnak és létszemléletnek engedelmeskednek. Ez a viselkedési rendszer pedig a több száz év óta fennálló szervezői tehetség hiánya, az asszimilálódásra való képtelenség, a hibás politikai döntések sorozata és legkisebb részben az előítélet hozománya. Mi is valójában az előítélet? Az előítélet az általánosításból fakadó előre kialakított feltételezés. Az általánosítás viszont egy csoport többsége által képviselt viselkedésminta alapján alkotott vélemények vagy elképzelések együttese. Ennél a pontnál fontos megemlíteni az utóítéletet, amit a politikai korrektség jegyében egyesek szánt szándékkal figyelmen kívül hagynak. Ugyanis minden az érintett csoport tagjai által érzett ellenszenvet az előítélet rovására írnak, figyelmen kívül hagyva a tapasztalatok által kialakított utóítéletet, ezzel pozitívan diszkriminálva és felmentve őket a jogos vádak alól. Ezek alapján az előítélet negatív következményeit azok szenvedik el, akik a csoportjellegtől eltérnek tehát a csoport kisebb hányada. Az előítélet a csoport tagjait érinti, az utóítélet pedig az egész csoportot. Egyéneket egyéni teljesítmény, csoportokat csoport teljesítmény alapján kell megítélni. A csoport teljesítmény határozza meg, hogy az adott csoport a történelem viharában milyen magasra emelkedik vagy éppen süllyed és milyen minőségű materiális illetve szellemi örökséget hagy maga után. Ennek fényében a magyarországi cigányság jelenlegi helyzete a Kárpát-medencében eltöltött évszázadok teljesítményét tükrözi. Ezért nem helytálló a többségi magyar társadalmat rasszista, kirekesztő és elnyomó vádakkal illetni. Az úgynevezett liberális oldal a cigányság egészét pusztán eszközként használja fel saját céljai elérésében, elmélyítve a problémákat.
Kedves Névtelen november 25 - ez marhaság, bujtathatod a rasszizmust akármilyen tudományoskodó dumába, az csak rasszizmus marad.
Az előítélet meg előítélet _ téves általánosítás, mint a burgenlandi boltosé: Magyar, ne lopj!
Olyan csoporet meg, hogy cigányok nincsen, mert a cigányság eyrészt nem homogén, hagyományai is eltérőek, életkörülményei is egészen mások például Nemcséáák Károlynak, mint a hideg mioatt pénz híján fát lopni kényszerülő cigánynak.
Etnokulturalitás hát.
A cigány ilyen, a zsidó olyan, a magyar meg milyen?
Etnokulturálisan?
Ne kívánd, hogy leírjam a te módszertanod szerint - sírva imádkoznál, hogy cigány lehess...
:O)))
Kedves PuPu!
Valóban szemben állunk egymással? Profán reakciójának oka az, hogy a fenti vélemény tartalmát sértőnek találta saját értékrendjére nézve? Mi vezérelte válaszának megfogalmazása közben? Hirtelen felindultság vagy a higgadt véleményformálás? Úgy gondolja, hogy válasza ellenérvekkel alátámasztott és közelebb vitt minket a probléma megoldásához vagy ahhoz a joghoz való kényszerű ragaszkodás vezérelte, amelyet szólásszabadságnak nevezünk? Ezért reagált ilyen görcsösen építő tartalom nélkül?
Kérem, olvassa el még egyszer és ragadja meg az esszenciáját, majd ha ezután is bántónak vagy helytelennek tartja a tartalmát hozzon fel megfelelő ellenérveket, hogy változtassak az álláspontomon!
Nem szeretnék ebbe most belemenni, de például ki végzett felmérést, hogy a cigányok és a hasonló élethelyzetben levő nemcigányok között milyen arányban fordul elő az igénytelenség, a primitívség, a tunyaság, az erőszakosság, stb.
Esetleg te - vagy ez is csak előítélet?
Ne tudóskodj, adj a cigánymak munkát, adj nekik életvezetési mintát és meglátod, csodálatos fejlődésen mennek keresztül.
Nincs kollektív bűnösség az embereket egyénenként kell megítélni, igen könnyen lehet, hogy van nálad okosabb, tisztességesebb, szorgalmasabb és gazdagabb cigány is, viszont szívesen elnézegetnélek agy biorsodi zsákfaluban, jövedelem nélkül, télvíz idején étel nélkül, miközben bent bőg a rongyok alatt két-három gyereked, a tehetetlen asszonyod, aki már a fakanalat is megfőzné levesnek - hova lenne a tudományod, meg az elő és utóítéleted?
Lopnál bakker, mint a szarka, kivágnád az erdőt és betörnél a hozzád hasonlók nyaralóiba, hátha találsz valami eladhatót, amin élelmet tudsz venni.
Vagy pálinkát.
https://www.youtube.com/watch?v=-jX9CE020hY
És természetesen tegeződünk, ugye?
Nem szeretem a rasszizmust, megjegyzem a poszt témája sem ez volt...
:O)))
Megjegyzés küldése