2015. május 4., hétfő

VISSZA A MÚLTBA

Egyszer már szétverték a nagybirtokot – 1945-ben.
Akkor legalább volt politikai indoka – a magyar zsellér ezeréves vágyát elégítették ki a saját föld iránt, mikor kiosztották az egyházi birtokokat és a nagybirtokokat.
Utóbbiak létrejötte a távoli, történelmi időkbe vész, mikor az Anjouk halála után jó Zsigmond királyunk rengeteg földbirtokkal jutalmazta az őket támogatókat, egészen addig, míg neki magának nem túl sok maradt.
Aztán ez a birtokszerkezet maradt fenn egészen a felszabadulásig, leszámítva Károlyi gróf földosztási kísérletét, meg egy-két hamvábahótt földreform-kezdeményezést.
De 1945 valódi földreform volt, habár az hamar kiderült, hogy az elaprózott birtokszerkezet a szakértelem hiányával párosítva nem igazán teszi versenyképessé az országot.
Erre Oroszországban is rájöttek, és bár ideológiailag is alátámasztották szükségességét, megkezdődött a kollektivizálás, melyet aztán Rákosi is lelkesen lemásolt, melynek padlássöprés lett a vége.
Így vergődött el a magyar falu a hatvanas évek elejéig, mikor is ismét napirendre kellett venni ezt a kérdést, természetesen az összes negatívumával együtt.
A falu népében a földéhség, a magántulajdonhoz való bensőséges viszony és a kommunistákkal szembeni belévert, belé nevelt bizalmatlanság (csajkarendszer, anyut is be kell adni a közösbe, stb…) nemigen tette vonzóvá a kollektív gazdálkodást, és a bizalmatlanságot eleinte a mezőgazdaság gyenge eredményei is alátámasztották.
A paraszt elmenekült az iparba, aki tudott, kétlaki életet élt, semmi sem mutatott arra, hogy a program bekerül a „Nagy siker volt” című televízió-műsorba.

De aztán, valami csoda folytán, a magyar mezőgazdaság virágzásnak indult és egyszercsak a világ élvonalában találta magát.
Olyan termés-eredmények születtek, melyekről ma is csak álmodhat a kisbirtokán vergődő paraszt, a falu pedig olyan változásokon ment keresztül, melyről nem is álmodott.
Új házak, fürdőszoba, tanulási lehetőségek, a kiemelkedés lehetősége, a folyamatos gyarapodás mind-mind a kollektív mezőgazdaság eredménye volt, a falvakban a termelőszövetkezetek valódi közösségszervező erővé váltak, a háztáji gazdaságokkal pedig egy olyan új modell jött létre, mely páratlan – és páratlanul sikeres – volt a világban.
És ezzel együtt megjött a szakértelem is, mert a falu kitermelte saját agrár-értelmiségét, akik a világ mezőgazdaságának legkorszerűbb módszereit is ismerték, sőt, alkalmazták és mégsőtebb még tanították is néha…

Aztán a rendszerváltás során szanaszéjjel verték az addigra optimálissá szenvedett birtoknagyságokat, reszkető fejű vén hülyék kikényszerítették, hogy visszaálljanak az 1950.-es állapotok, volt idióta polgármester, amelyik arra volt büszke, hogy a faluja határában nem a Rába-Steiger és a Claas Dominator dolgozik, hanem a klottgatyás helyi paraszt nézegeti a ló seggét szántás közben, és kaszával próbálja betakarítani a pipacsmezőket.
Aztán hazavittek mindent a termelőszövetkezetből, a traktort kerekenként, rosszabb esetben valaki bagóért megszerezte az egész gépparkot. kárpótlásban felvásárolta a falu határát és máris készen volt az új földesúr, a sok hülye zsellér meg csak nézett, mint borjú az új kapura, és csodálkozott, mint apja hajdan, amikor a műrepülésen a nyakába folyt a saját szara – hát ezt azért mégsem gondoltam volna.

Az okosabbja elkezdett nagyban gondolkodni, földeket bérelni, korszerűen gazdálkodni, a többi meg leste az idénymunkákat, mikor kezét tördelve munkalehetőségért folyamodhatott.
Közben a falu lepusztult, mindenféle értelemben, erkölcsileg-anyagilag egyaránt, a csirkét megették, a libát ellopták, a bolt, a posta, a kocsma is bezárt, orvos nincs, sokhelyütt még pap sincs, nem beszélve a papnéról – rossz nézni is.
És a folyamatnak még nincs vége, mert a falu népe elvesztette a nyugdíj-jogosultságát is, egyre kevesebben egyre kevesebb nyugdíjra számíthatnak, merthogy senki sem fizeti utánuk a járulékot.
A sok zsellér gyerekének nem kell pályaválasztási tanácsadásra járnia -  zsellér lesz belőlük, egyikből sem lesz gépészmérnök, közgazdász, agronómus, orvos – marad az, mi apja volt.
A mai nagybirtok nem a közösségi érzületéről híres, mint ahogy a mai földbirtokosok sem a föld tiszteletéről és szeretetéről, hanem a földalapú támogatás utáni vágyról ismerszenek meg.

Melyet természetesen nem arra használtunk, amire adták, nem lett belőle gép, nem lett belőle szakértelem, ahol meg lett, ott feleslegesen lett.
A traktoros tüntetések idején a sok szerencsétlen többmilliós gépekkel utazott fel kormányt ijesztgetni, némelyik akkora géppel, hogy a saját földjén meg sem tudott fordulni vele – többségük ma ott rozsdásodik a szérűn a termelőszövetkezetből kimentett gépek roncsai mellett.
De ha ez nem lenne elég, akkor Orbán megtalálta a megoldást arra, hogyan tegye értéktelenné a mezőgazdaságot, mikor kiosztotta csókosainak az állami földeket, akik a műköröm-iparban felhalmozott tapasztalataikat fogják termelőerővé konvertálni.
„A mezőgazdaság nyolcvan százalékának kisgazda alapokon kell állnia.
A nagybirtokrendszer és a kisgazdavilág konfliktusáról van szó” – mondta Orbán a Bayer Zsoltnak adott interjúban.
A kormányfő erre vezeti vissza a Simicska Lajossal való konfliktusát is, ami persze nettó hazugság, de kit érdekel ez ma már?

Ez a kisgazda alap is necces, és ha azt képzeli, hogy ehhez elég az elszántság, hát akkor nagyobb marha, mint Bimbó az istállóban.
Ezeknek semmi sem drága, most éppen elért a tudatukig, hogy néhány éven belül a falvakban éhínségben elhullott embereket – és nem csak cigányokat ám! – kell majd kerülgetni - a magyar falu pedig ismét a sötét elmaradottság szinonimájává válik.
Hát kell valamit odalökni a parasztnak és darabideig akkor kussol, és ha minden jólsikerül,
hát akkor legfeljebb majd éhínségben elhullott kisgazdákat kell kerülgetni.
A területalapú támogatások szabályozása 2015-től megváltozik, és Orbán is meg kívánja változtatni a támogatási rendszert, amitől a falu népe ugyan jobban élni nem fog, viszont lehet majd ezt-azt importálni.


Igaz, a legelő nélkül maradt állatállománynak nem kell takarmány, de vigaszt adhat, hogy ha az összes tehén, birka, ló ki is pusztul, egy marhánk még mindig marad, a Nándorfehérvári teremnek nevezett istállóban.

Hogy lesz e jövője a magyar falvaknak?
Ki tudja, de ezt az ámokfutás-sorozatot, mely 1989 óta tart, nehéz lesz kiheverni…

:O)))

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Amit összefoglaltál kissé szűkszavúan, döbbenetes.
És a valóság méginkább.

Névtelen írta...

Korom miatt elemi iskolás koromban együtt jártam kommenciós uradalmi cselédek gyerekeivel - magam az un. nemzeti középosztály gyereke, a községi jegyző fia voltam - saját élményem volt, láttam hogy a közös konyhából nyílnak a cseléd családok szobái , kettő,három az épület kialakításától függően- dohos, nyirkos, lótárgyával kevert agyagpéppel mázolt padlóval, egy-egy ágyban 3-4 gyerek, anya-apa, nagyszülők.Jövedelmi viszonyakat nem ismertem, Volt olyan gyerek, aki télen papírral kitömött apja bakancsában jött iskolába, legtöbbje a hideg beálltával ruha, cipő hijján nem is járt iskolába.Kesztyű helyett forró bodagot szorítgattak, az volt az ebédjük, tízóraiuk.
A háború során a német, magyar egységek a falvakból, uradalmi gazdaságokból az összes lábas jószágot elhajtották, ha véletlenűl valahol megmaradt,egy-két állat,azt az oroszok vágták le. Igy indult a földosztás, az újbirtokosoknak sem vonó erejük, sem gépeik, eszközeik nem voltak,az előző évi őszivetést valahogy levágták, középkori módon kicsépelték. Évek kellettek, míre lovat, tehenet szereztek,-főleg oroszoktól - emlékszem az emberek vonaton, kocsik tetején utaztak Békésbe, hogy zsákokban választási malacot hozzanak.Mikor lett ezekből vonóerő, vágóállat? Lehet most pofákat vágni, az emberi erőket fumigálni, de az 50-es évek elejére - mondják hogy bottal- pofozással TSZ-et szerveztek - mi ilyet nem láttunk - de tény hogy az 50-es évek közepére, a TSZ-be bevitt állatokkal, az államtól kapott Hoffher traktorokkal, a paraszti gazdaságokból eredő gépekkel megindult a termelés,oly annyira - ez személyes élményem 1956 október végén két teherautónyi élelmiszert vittünk fel Pestre,a fővárosi Tanács ajánlása alapján a Várban lévő Hess András műegyetemi kollégiumba, a falu lakossága által összegyüjtött liszt,krumpli, kenyér, füstölt árú,befőttek, lekvárok formájában.
A 60-as években megindult a régi, vályog vagy vert falu házak bontása és építették tömegével a 10x10 m alapterületű, egészséges, szigetelt,sátortetős tégla vagy csömöszölt salak házakat. Hát ennyit a parasztság "átveréséről".
Mára a TSZ felbomlott, házi állattartás megszünt, és van a nagy reménytelenség, kilátástalanság.Ettől legyünk boldogok.

kekec írta...

Névtelen
Hogy (ismét) idézzem egy rokonom örökbecsű mondását: "Akkorát még a komcsik sem hazudtak a TSZ szervezés során, hogy 10 év után majd nyugdíjat adnak!" Oszt mégis.
Pupu
Mindig kiütközik a Mi Boldogságunk általános műveltségének ordító hiánya. Még sohasem hallott a danaidák hordójáról?
Egy kisgazdaság 300 hektár alatt egyszerűen életképtelen, a fölött meg már nem bír veszteséges lenni.(gazdálkodó ismerős állítása)
Elvonni a nagyoktól a kicsik felé a pénzt, annyit jelent, hogy nem fejlesztésre fogják fordítani, hanem egyszerűen felélik. És 2021-ben majd itt állunk egy versenyképtelen gazdasággal. Aztán már nem lesz "meglepi" GDP növekedés egy jobb mezőgazdasági évben.
Ez több mint bűn - ez HIBA!

magyarmagyar írta...

"Egy kisgazdaság 300 hektár alatt egyszerűen életképtelen, a fölött meg már nem bír veszteséges lenni.(gazdálkodó ismerős állítása)"

Kedves Kekec! Ez azért nem ilyen egyszerű, bár a jelen magyar körülményei között nagyrészt igaz. A nagybirtokot a földalapú támogatás tartja el, meg a pályázati pénzek. Hidd el, elég sokat láttam az utóbbi években effélét. Ha nem lenne pályázati pénz, egy nyomorult műanyag locsolót nem vennének sok helyen. Szépen hangzik, és szépnek látszik egy mai mezőgazdasági nagyüzem korszerű termelése. De! A falusi munkaerő egyre kevesebb hányadát tudja foglalkoztatni. 3000 hektárhoz elég pár korszerű gép meg kevés, egyre képzettebb munkaerő. Repce, kukorica, búza, ami éppen nyereségesnek ígérkezik. Learatjuk, megy a saját tárolóba, aztán jöhet az agrártőzsde. A falvak lakossága meg vagy otthon nyomorog, vagy a tehetségesebbje otthagyja az egészet és irány a nagyváros, vagy London. Van persze mindenütt egy-két ügyes boldoguló, de nem ez a jellemző.

Voltam Tsz-tag, láttam belülről azt is. Szerény de biztos jövedelmet adott az egész falunak. A háztáji sikerágazat volt, igaz, de csak a Tsz-szel szimbiózisban. Okosan kihasználta a paraszt felesleges munkaerejét, szorgalmát. A háztájikat többnyire a közös gép közös gázolajjal szántotta-vetette. Közös magot ültettek, közös műtrágyával szórták meg. Aztán a megtermelt takarmányból nevelt disznót a tsz-en keresztül adták el, a hízóbikát szintén. A tejet a Tsz tejháza vette át. A trágya persze a Tsz földjét hízlalta, de abból a háztájiban termelt haszonból épültek az új lakások, lett belőle Zsiguli.

Aztán a pesti íróasztalok mellet hozott döntésekkel ezt az egészet villámgyorsan lenullázták. Most meg van, ami van. Nagyipari módszerekkel ipari növényt termelve próbálunk versenyezni az USA vagy Kanada ipari növény termelőivel?
Kertmagyarország! De sokat hallottam. Most se tudom, sírjak vagy kínomban röhögjek, amikor eszembe jut Torgyán mester vagy a sok-sok többi idióta. Tele szájjal pofáztak valami olyasmiről, aminek hírét sem hallották. Lehettünk volna egy második Hollandia vagy Dánia, de ez a vonat már elment sajnos.

saman írta...

Teljesen jogos ez a kritikai megjegyzés! Az az agrárstratégia / vidékstratégia / munkahelyteremtés stratégia amit produkáltunk az a legdurvább önpusztítás a történelemben.

Az EU Közös Agrár Politika anno az EU csatlakozásunk előtt úgy működött, hogy az EU költségvetés 80%-át tartota abban a kalapban. A három pillér közül az egyik arra lekérhető pénz volt, ha egy rendszeren belüli termelő kihozta ide a rendszeren kívüli térbe az árut, akkor akármennyiért eladhatta, mert lehívhatta ártámogatásként az itteni és ottani ár közötti különbözetet.

Az országok egyessével nem bírtak az EU tőkeerejével versengeni ezért inkább a vidéki élettér kiirtása mellett döntöttek.

Az építőipar, az élőmunka igényes mezőgazdaság és a feldolgozóipar felszámolása pont elég arra, hogy a kétkezi munkából élők a korábbi álláslehetőségek 80%-át elveszítsék és egy 30 éves masszív alkoholizmusba éljék le a hátralévő napjaikat.

A korábbi rendszerekben is elértük, hogy az álmodók, a próbálkozók életpályáját ketté törjük lehetőleg az elején.

A városi polgárságunkat mi deportáltuk és a kollektív bűnösség vádjával kitelepítettük, aztán kulákoztunk, maszekoztunk a mostaniak felé pedig egy 80%-os adóelvonási elvárással élünk!

Az utóbbi 10 évben befagyasztottuk a béreket és az infláció megette a bér vásárlóértékét, ma már fel annyit keresnek a magyarok mint 10 éve. Ez a répatermelőnek meg a repceszántónak se lesz jó hír!

Mind a magyar pártokráciának mind pedig az EU keretalkotóknak tartozunk azokkal a kérdésekkel és hogy ezt a tatárjárást mikor kezdjük el egyáltalán megállítani??

Meddig folyik még a pusztítás?

Milyen jogon tíltják be, hogy tehén legyen a háznál, bevessük a kertet etc?

magyarmagyar írta...

Nem tiltja senki!
Csak hát a tehen egy bazi nagydarab állat, annak enni is kell. Legelőhely kell, télire kukoricaszár, széna, silókukorica.
Legeltetni nincs hol, a magánerdőkben még gombát se szedhetsz. A szénát valahol kaszálni is kell, a siló sem az a kategória hogy a kertvégi dzsindzsásban ledobsz egy komposztládát oszt annyi!
Hova teszed a tejet? Feldolgozod, OK. Ha eladni is akarsz, számtalan előírásnak kéne megfelelned. A mai üzemanyagár mellett 10 l tejet nem éri meg a piacra utaztatni, tehenek meg a legritkábban fordulnak elő egy városi piac közelében.
Vessük be a kertet, rendben van. Az enyém be van vetve, de ha összeszámolod a vetőmagot, a trágyát, a munkádat meg minden, annyi a haszon hogy nem kell a piacig elmenni. Ha még az öntözővízért is fizetni kellene (mert kellene!), akkor már nemigen éri meg.
Mi még csináljuk, mert a vérünkben van, de a gyerekeink már racionálisan számolnak: nem éri meg. Van fű, kéthetenként lenyírom, az automata locsolja oszt jónapot...

Anikó írta...

Szerintem a rendszerváltásnál nem lett volna szabad szétverni se a TSZ-ket se az Állami Gazdaságokat, legfeljebb ésszerűsíteni tájegységenként csoportosítani, megbeszélni, hogy mely terület mire szakosodik, belefeccölni a gépparkba, az öntöző berendezésekbe, lehetőleg a csúcstechnológiát megvenni.
De még így is, hogy a hülye Torgyánék nadrágszíjparcellákat adtak vissza, mert voltak akik úgy gondolták, hogy meg tudják majd művelni a földjeiket hipp-hurrá, majd kiderült, hogy mégsem. Na azoknak is lehetett volna segíteni magokkal, veteményekkel, állatokkal, gépkölcsönzéssel stb majd a termés eladásában is !
Ténylegesen létre lehetett volna hozni a termelői piacokat mindenütt az országban, a városokban, a fővárosban és elosztani a hazai termést. Mindenki jobban járt volna.
Igy meg egy nagy nyűglődés az egész.
Szabolcsban nem kellett volna kiirtani az almáskerteket, hanem még többet ültetni, nem lett volna szabad megszüntetni a feldolgozóipart, a konzervgyárakat, mert amit nem lehet már eladni szuper lett volna lekvárnak, kompótnak és így tovább.
Soha nem értettem, hogy ami jól megy, ami iránt van kereslet azt miért kell tönkretenni.
De ebben az országban ez valamiért újra és újra így megy. Soha, senki nem tanul semmiből és nem gondolkodik józanul, racionálisan.

Donáto írta...

Azt írod kedves Pupu, hogy a magyar mezőgazdaság valami csoda folytán, bekerült a világ élvonalába.

Szerintem meg nem. Ugyan ma is sokan emlegetik, hogy egykor Magyarország volt Európa éléskamrája, csak hát ez közel sem igaz.
A 60-as évektől valóban felfutott és a szocialista országokban volt piaca a magyar árunak, de nem több. Akkor is, most is Európában a hollandok, franciák, olaszok, spanyolok, dánok hollandok voltak azok, akik minőségi termékeikkel domináltak.
A magyar termelőszövetkezeti mozgalom viszont szervezettsége révén tényleg felkeltette a nyugat érdeklődését. Amit aztán a rendszerváltáskor kellő hatákonysággal seperc alatt szétvertünk...
Be kellene látnunk, hogy nem konzervatívizmus, hanem egyszerű maradiság, szellemi restség ami minket e téren hátráltat. Itt, korszerű állatfajtát, zöldség és gyümölcs félét nehezebb meghonosítani, mint egy tevét áttuszkolni a tű fokán.
Amig itt el lehet adni "saszla" szöllőket, lehet nevelni mangalicát, addig ne számítsunk modern magyar mezőgazdaságra.

góbé írta...


Tisztelt Donató !

Két dologban nincs igazad! A magyar mezőgazdaságot, nem a '60.-as, inkább a 70-80.-as években "értékelte" a nyugat, s volt inkább rendszerében, mint teljesitményében európai szinvonalú.

Pontosan azért, mert magáévá tette azt a piacgazdasági szemléletet hogy nem a nyers terméket értékesitette hanem HOZZÁADOTT ÉRTÉKET, és feldolgozott, szinte konykakész állapotban teritette meg a piacokat. S nem csak keleten.
A tsz.-ek, a vághóhidak, a húsüzemek, hütőházak, konzervüzemek, termékei, a tojás, s a hozzá kapcsolódók ( naposcsibe s egyebek ) versenyképes árucikkek voltak. A bor már nem annyira...

Ehhez bekapcsolta a háztájit is! Emlékezz vissza, Kádárnak azt a problémát is kezelnie kellett, hogy a falu népe sokkal jobban élt, gazdagodott, mint a városi proli...

Bárcsak ma lenne ilyen probléma!



Anikó írta...

Kedves Donátó, Magyarország valóban lehetne Európa éléskamrája, mert itt sokkal ízesebb és finomabb minden zöldség és gyümölcs például, mint bárhol másutt Európában, és ezt nem a lokálpatriotizmus, hanem a tapasztalat mondatja velem, csak akkor sűrgősen és azonnal szemléletet kéne váltani, elkötelezett, hozzáértő, mezőgazdasági szakemberek kellenének minden területre, garmadával !!!!