2016. március 7., hétfő

MÁRCIUS IDUSA

Julius Caesarnak március ídusa előtt nyugtalan volt az álma.
Felesége sem aludt nyugodtan, rémálmok gyötörték, de a diktátor nem törődött az előjelekkel.
Annak dacára sem, hogy egy jós nem sokkal előbb felszólította:óvakodjon március idusától, ami a hónap tizenötödik napját jelentette.
Meg is gyilkolászták azok, akik féltették egyszemélyi uralmától Rómát, ezt a történetet pedig azóta ezerszer mondták el ilyen-olyan formában, és úgy látszik, van, aki tanult belőle.

Március 15.-én a demokrácia helyiérdekű apostola, Európa megmentője, az asszonyok és lányok védelmezője, a vak kuvasz tulajdonosa elrendelte a Nemzeti Múzeum környékének lezárását.
Nem kétséges, az államvédelemért felelős hatóság végre is fogja hajtani a parancsot, és olyan szoros gyűrűt von a védett vezető körül, hogy azzal legfeljebb az ő ánusza vetekedhet majd, melybe a zabszemet gőzkalapáccsal se lehetne beverni.
A Mi Boldogságunk beszari.
Most már ott tartunk, hogy lengyelekkel kell biztosítani az ünnepség megfelelő fényét, mert ugye a szabadságot meg kell ünnepelni.
A műsor a médiának szól majd, hadd lássa ország-világ, hogy milyen melegen ünnepli Vezérét a magyar nemzet.

Természetesen az ellenzék hallgat, vagy ha nem is hallgat, majd mond bátrakat, de ettől még Orbán nyugodtan aludhat, és a Nemzet Főméltóságú Traktoroslányának sem kell, hogy rémálmai legyenek, az ilyen ellenzéket írja fel diktátoroknak görcsoldóként az orvos...
Minap adtam itt néhány kéretlen tanácsot, abban a szent meggyőződésben, hogy azok, akik arra is képtelenek, hogy megszervezzék a golyóstolluk átrakását íróasztaluk egyik oldaláról a másikra, úgysem olvassák el, ami természetes is, hiszen írásból óriási mennyiségi túltermelés van, míg pártvezetőkből hiány mutatkozik.
Ezt senki el nem hinné, mert ez is olyan, mint az ész, aki pártvezető, az meg van győződve róla, hogy őt maga az Isten választotta ki erre, jóllehet ez csak egyik-másik pártnál (LMP, Thürmer, stb.) igaz, tehát a stallumok elosztása a legjobb, legésszerűbb ebben a minden világok legjobbikában.
Mindenesetre egy dolgot a minap nem cizelláltam, most pótolnám ezt a borsó napi falrahányása közepette.

Azt hiszem, talán Kövér taglalta azt, hogy a Fidesz által dominált tömörülés nagy előnye a többi párttal szemben az egység.
Nagy igazság ez, Orbán nem volt hülye, mikor meghirdette az "egy a tábor-egy a zászló" szép elvét, sajnos ezt a demokraták elvetették, mint a demokráciára káros jelenséget.
Így aztán száz demokrata százegyféleképpen beszélt, nem is csoda, hogy a nép kiröhögte őket - bolondok ezek, összevissza dumálnak.
Szét is vertek bennünket, és arra is odafigyeltek, hogy odaültessék közénk azokat, akik meg tudják akadályozni az ellenzék egységét.
Márpedig úgy nem lehet libát lőni, hogy az egyik tartja a puskát, a másik céloz, a harmadik meg meghúzza az elsütőbillentyűt (merthogy a róka ravasz, baxxa meg, kotona!), negyedik meg seggreesik a puska rúgásától.
Már elpazaroltunk ötezer vadászt, tízezer töltényt, hat évet, már mindenki csont és bőr, de még vöröskáposztát se sikerült lőnünk, nemhogy libát...

Ha már ilyen szépen kiderült, hogy a Vezér aggódik a szabadság megünneplése ügyében, hát adni kellene neki okot a félelemre.
Az ellenzék meg az akármilyen cél elérése érdekében tüntetők nem jártak még soha kocsmában.
Ha jártak volna, akkor pontosan tudnák, hogy az nem működik, hogy valakit, aki ki akarja inni a korsódból a sört megfenyegetsz: ha a korsóm felé nyúlkálsz, pofánverlek!
Ha a dolog eljut egyáltalán a fenyegetésig, akkor az ellenérdekelt fél első mozdulatánál bele kell verni egyet a képébe, akkor hatékony a dolog.
Ha ez elmarad, a következő héten már ő ver téged pofán, ha beleiszol a sörödbe, tehát potyára fenyegetőzni nem érdemes, a büntetésnek, azonnalinak és elkerülhetetlennek kell lennie.
Elnézegetem a pedagógusokat, és sajnálattal állapítom meg, hogy a harcuk úgy fog végződni, ahogy ez eddigiek mind.
Elapad a támogatottság, megjelenik az "ezek is csak pofáznak" komplexus, aztán majd elcsodálkoznak vezetőik, ha három hét múlva felemelik a zászlót, elindulnak döngő léptekkel előre, ha pedig hátranéznek majd nagysokára, akkor rájönnek, hogy nem megy utánuk szinte senki.

Ha harcolunk, akkor az ellenfelet állandó, megszakítatlan nyomás alatt kell tartani, magyarán folyamatosan rá kell hozni a frászt.
Ez egyedül nem megy, még egy ütőképes szakszervezetnek sem, mert jogosítványaik a törvények által igencsak korlátozottak, de többen együtt már eredményesek lehetnek.
Nem is kell itt gigamegatüntetéseket szervezni, aztán tízezer emberrel világforradalmat hirdetni.
Mint a shaolin szerzeteseknél - meg kell keresni azokat a pontokat, melyek megnyomásától megbénul az ellenfél.
A mozdonyvezetők létszáma a vasutasok összességéhez képest kevés, mégis bármikor meg tudták állítani a forgalmat, hát lehet tőlük tanulni.
És lehet összehangoltan dolgozni, egyik nap megáll a HÉV, másik nap a pedagógusok figyelmeztető sztrájkot tartanak, harmadik nap a szállítási ágazat megállítja a forgalmat a határátkelők környékén, negyedik nap az Uber kocsijai elállják a taxidrosztokat meg a hidakat, az ötödik nap feljönnek a föld nélkül maradt gazdák a munka nélkül maradt traktoraikkal a Parlament elé, egy napra leállnak a közalkalmazottak bérszámfejtését intéző tisztviselők, egy napra a nővérek leállítják a kórházi felvételeket az akut esetek kivételével, stb. stb. - kreatívnak kell lenni.
A lényeget egy kotlóstyúk is megértheti: Kot-kot-kotkodács, minden napra egy tojás - vagy kettő...

És ha nem lehet a Múzeum előtt ünnepelni, akkor bizonyára lehet az Astoria-kereszteződésben, vagy a Várban, esetleg a Vigadónál, de vannak ennél jobb helyszínek is, találékonynak kell lenni.
Hogy a hatalmat már néhánytíz tüntető is tudja zavarni, azt ismerjük, még a Kádár-rendszerből, mikor a Petőfi-szobornál tüntettek azok, akiknek az állami ünnepség kevés volt.
És lehet a tüntetések helyszínében is változás, be kell jelenteni negyven helyszínt, aztán aki akar, az válogasson.
Egyet nem szabad: kiszámíthatónak lenni.

De az biztos, hogy ameddig a demokraták nem fogják meg egymás kezét, nem cselekednek összehangoltan, addig minden hiába, addig ezek itt ülnek a nyakunkon, ölik a szegényt, tömik a gazdagot, mint Bajnai a libát.
Fizikai cselekedetek, mozgás kell, mert az ülésezéssel meg az elméletieskedésekkel nem tud mit kezdeni a nép.
Ehhez vezetők kellenek, nagyon gyakorlatias és nagyon tettrekész vezetők.
Csak kitermeli őket végre a történelmi helyzet - nem igaz?

És akkor lesz talán egy nemzeti ünnepünk az összes ellopott és eljelentéktelenített, kisajátított és meggyalázott helyett, melyet minden magyar egyként ünnepelhet.
De szép is lesz...


:O)))

17 megjegyzés:

Kibic37 írta...

PuPu, nagyon igazad van, mindenben egyet is értenék, de én Bajnait nem emlegetném együtt a libákkal. Megtette ezt az ellenoldal elég sokszor, és elég gusztustalanul. Az sem zavarta őket, hogy bíróság mondta ki az ellenkezőjét a rágalmaknak.

Mondom ezt úgy, hogy egyik legnagyobb csalódásom Bajnai volt. De ahhoz a libáknak semmi köze. Azokat hagyd meg Te is az igazán frappáns hasonlataidhoz! :-)

charly fighter írta...

Szégyen, nem szégyen, bizony én is úgy gondolom, hogy Bajnainak része volt a libák tömésében...
Ha nem lett volna, vagy legalább is nem úgy... akkor most nem lenne talán ennyi rengeteg embernek csak álom az a József Attila féle libasültes dolog...

bubu64 írta...

Bajnai és a libák.Hm. Összeforrott csapatot alkotnak, vajon Orbán és az állami földektől megszabadított gazdák, akiknek az állatai nem tudtak enni, az miért nem annyira közszájon forgó dolog, mint a libajnai szókapcsolat. Ki tudja hány gazda lett öngyilkos, sőt, van akinek nem is kellett öngyilkosnak lenni, segítettek neki.

Úzbence írta...

Kedves PuPu! Ezt az írásodat-és a minapi 12 pontodat-nem elég egyszer elolvasni!Én okosabb lettem tőle,de vajon az ellenzéki pártok vezetői közül -akik profitálhatnának belőle-olvassa-e valaki?Ők csak nyilatkozatokban bátrak,de hol vannak a tettek? Igen,képtelenek összehangoltan fellépni,nagyon szemléletesen írtad le!A pedagógus tüntetőknek és vezetőiknek a 12 pontodat kellene szem előtt tartaniuk.Védett Vezetőnknek sajnos nem sok mindentől kell félnie,de várjuk ki a végét!Optimizmust is tanultam tőled.Nem borsóhányás amit írtál!

mavtelep írta...

Kedves Pupu !
Nem igazán mélyedtem el írásodban, mert rossz szokásom, hogy mindennek inkább a gyakorlati oldalát nézem.
És mit látok vala ? Hát éppen azt, hogy a baloldali pártok passzivítását ostorozod, azaz muníciót adsz a jobboldalnak, civileknek azzal, hogy a baloldali pártok passzivítását ostorozod.
Ez évek folyamán és kemény munkával olyan jól sikerült a baloldali libáknak, hogy a civilek inkább ostorral hajtanak el minket, mintsem szövetségest keresnének.
Min csodáxunk ?!
Szervusztok, jó napot !

PuPu írta...

@mavtelep
Kedves mavtelep, nem is kell elmélyedni az írásomban, szerintem doszt elég elolvasni, és akkor rájöhetsz, hogy nem a baloldali pártokról szól - passzivitásuk dicsérete csak a helyzetértékelés része.
És tudod mit?
Szerintem dolgozzanak úgy, hogy a létük megemlítése ne adjon muníciót a jobboldalnak, a civilek ne érezzék őket ellenfelüknek és viszont.
Ne essünk abba a tévedésbe, hogy ha valaki alszik, mikor ébren kellene lennie, akkor az ébresztőórát hibáztassuk.
Tegye mindenki a dolgát, blogger írjon, pártvezető meg próbálja befolyásolnia politikai folyamatokat, kerüljön olyan helyzetbe, melyben megvalósíthatja politikai elképzeléseit...
Itt sehol nincs csodálkozás, itt csak a teljesítmény hiánya miatti bánkódás esete forog fenn.
Neked is szép napot!
:O)))

góbé írta...


Kedves Mavtelep !

Ahogy látom, szorosan és szorgosan a Csakafidesz?, Sphagin és társai - az utóbbi időben már ritkább a látogatásuk - nyomdokában haladva, te is azon kapod fel a vizet ha a demo-naktünő-párjainkkal szemben aggályok kritikák fogalmazódnak meg a VÁLASZTÓK részéről s ezt szóvá is teszik.
Tudod, mi, általad civilnek nevezettek, azt várjuk mindössze hogy fejezzétek már be az egymás alázását, szurkálását, vegyétek észre, hogy a fidesz pontosan a "pártjaink" egymással folytatott cicaharca miatt teheti meg a egyre gusztustalanabb lépéseit. Az üdvözitő és nagyon fontos, de egyszersmint kevés, hogy egy-egy harcos - Gőgös, Hadházi, Juhász, Pápa Levente, stb. - komolyan veszi és a többihez képest erőn felül elvégzi a feladatát.
Közepes matemetikai ismeretekkel birva is tudnotok kellene, hogy 2018.-ban, a fidesz-kdnp-jobbikkal szemben az egyetlen esély egy választási szövetség, vagy választási párt lenne.
Ez, még ha szándékotok is lenne rá, ugy nem fog menni hogy még másfél évig fikázzátok egymást, aztán meg szövetkeztek kát hónapra. Ki venne igy komolyan benneteket.

Titket sem ostorral sem mással nem hajtunk el, csupán az eddigiek alapján, - emlékezz vissza mit müveltetek 2014.-ben a Bajnai által javasolt ernyőszervezettel - dacos, makacs, nemhogy a nemzet, de a saját érdekei felismerésére is képtelen öncélu hőbörgést folytató, jelenleg szedett-vetett társaságnak látunk benneteket. Takaritsátok el a pártokból az összefogás kerékkötőit, hogy mi is lássuk, miattunk, a választók, s nem a jó fizetés miatt melegesztek a parlamentban. Láttassátok, bizonyitsátok, hogy '18-ban érdemes lesz miattatok elmenni szavazni.

társadalom az elfekvőben írta...

Ismer valaki olyan szakirodalmat ami az alfahímek és alfanőstények hasonlatos és elkülönböző viselkedését, egymásra hatását és ezen következményrendszerek (szűkebb-tágabb horizontú) összehasonlítását elemzi?
No, először ezt kéne megérteni és kezelni!



Szerintem már régen nem a jobb és baloldallal kéne foglalkozni...

mavtelep írta...

Köszönöm ! Köszönöm ! (mavtelep meghajol)
Nyertem ! Ennyi energiával a Fideszt és csatolt alkatrészeit már bele lehetett volna taposni a betonba !...)))

társadalom az elfekvőben írta...

Mávtelep 9:56
És a Te nyerésedet követően kb. mikor nyer majd az egész ország is?

Névtelen írta...

te góbé!

már ajánlottam a teveembernek is - mivel tetszik, nem tetszik neki - alkalmasnak látom a szerepre, hogy randizzunk, s beszéljük át amit a Radikális Demokraták ajánlanak, mint egyetlen lehetséges megoldást.
elsikkadt a dolog, mi több még kioktatást kaptam az "okosoktól", hogy hülyeségeket beszélek.
úgy járok én veletek itt, mint a Bartus a Bolgárral a klubrádióban.
pedig azok a pontok, amiktől itt egyesek méltóztatnak elalélni, mert a teveemberünk végre le merte írni - a helyett, hogy kiállt volna a Radikális Demokraták programja mellett, azt átbeszélve, finomítva - azt amit ajánlok már évek óta, s nem pedig most hirtelen rádöbbenve a valóságra.
választási pártról beszéltek
összefogásról beszéltek
szakszervezetekről, pártokról beszéltek
folyamatos sztrájkról beszéltek
ezeken már rég túl vagyok/vagyunk
olvasd el, amit ide írtam:
http://www.168ora.hu/itthon/tek-lezarja-orban-beszedenek-kornyeket-marcius-15-en-143597.html
.
olvasd el, ha még nem olvastad a Radikális Demokraták évek óta közkézen forgó ajánlatát!
ezt önállóan a következőbe teszem be
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

góbé!
olvasd el!
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK

a demokrata nem fél

a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.

a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.

amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.

integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.

tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.

PROGRAMJA

jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői

TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA

a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik. .

amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:

chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:

minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.

amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.

ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.

a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.

ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltje, tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK keretén belül aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.

amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség kormány rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.

a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.

a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.

akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.

amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.

Kibic37 írta...

@társadalom az elfekvőben (9:31)
Like !!!

oxenos írta...

Mábocsi, de muszály...Bajnait egy ".mint." mértékéig említette Pupu. Erre vagy négy komment is erre reagált. Én meg a kommentekre, mivel, mint az esetek többségében, Pupu ma azt írta, amit én holnap gondolnék.. szóval bajnainak annyi köze volt a libákhoz, mint orbánnak a liberális demokráciához. Tessék utánanézni és ügyelni, hogy a fidesz alávaló karaktergyilkosai odalökött és a valósággal csak véletlenül átfedő cikijeinek ne üljünk fel...másrészt, Bajnai /Varga Mihály szerint/ egy relatíve normális és működő gazdaságot adott át. Végül. Bajnai /na nem egyedül, vegyük pl. GyF-et/ naívításában elhitte, bizonyított a kármentő kormányfői tevékenységével, és mögé odaáll a sok névleg rendszerellenzéki csoportosulás. Egy fenét, vele is azt tették, mint Gyurcsánnyal: taszigálták előre, itt vagyunk mögötted, szorosan mögötted, aztán hagyták..legalább nem adták el kilóra a fidesznek, mint Gyurcsányt..

nemóvatos írta...

Olvtársak!
Ha március 15-én délután nagy tüntetés és vonulás lesz akkor talán ebből erőt merítve megvalósulhatna amit Tevénk javasol. (mindennapra egy (ki)tolás, fenntartandó a nyomás)
Mert az tulkép a sztrájkok láncolata, amelyből lehet akár általános is, és ehhez lássuk be: kell bátorság.
Lógónyelv zártkörű ünnepeltetését meg le se kell sajnálni, a környékére se kell menni még csak tüntetni, skandálni sem.
Március 15 és a Hősök tere. Kell ennél jobb hely és alkalom valódi nemzeti ünnepet teremteni? Minek másik ha az eredetit vissza lehet venni a Nemzeti Múzeumnál bitorlóktól?

góbé írta...


T Abramovics!

Egy párszor összefutottunk már PuPunál, az aggályaim ugyanazok, amiket korábban is jeleztem.

Nem talállak benneteket sem a guglin, sem máshol...
Ha egyfajta gyüjtő, vagy ernyőszervezetként kivántok fellépni, ahhoz nem csak ismertté, de vonzóvá is kellene válni a tömegek, a civilek, a pártok körében, mihamarabb.

Ha megvalósulna egyfajta tömörülés, alappal feltehető hogy a parlamenti pártok, különösen az mszp nem csatlakozna. Valószinüsithetően pártot kellene alapitani a választásokon való részvételhez.

Hogyan fér ebbe bele azon programpont, miszerint:

"... amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa..."

Egy orbán utáni szakértői kormány létrehozása azzal a céllal hogy felszámolja az illiberális diktaturát, helyreállitsa a jogállamot, majd a rendcsinálás után uj, immár korrekt és valóban demokratikus választásokat irjon ki, az egyedül járható ut, ebben egyetértek veled, de van még cizellálni való nem kevés.








góbé írta...


Abramovics! r026@freemail.hu