Disznóság lenne, ha ebből az ősi tavaszünnepből kizárnánk bármelyik vallás követőinek gyerekeit, mégiscsak jobb, ha a kisgyerek a nyuszi tojásával ismerkedik, nem a tojásgránáttal.
Különben is, ezek a vallások úgy lopják egymástól az ünnepeket, mint Orbán az államvagyont, így aztán senkinek sincs semmi oka a sértődősködésre.
Hogy aztán milyen ideológiát mellékelnek az aktuális termékenységi szimbólumhoz, az szinte mellékes is.
Igen, a tojás termékenységi szimbólum, merthogy ez a legnagyobb petesejt.
Orbán is termékenységi szimbólum, mert ő meg a Legnagyobb Ivarsejt, még ha kívülnézetből leginkább egy ivarszervnek is néz ki, de maga mindta, hogy soha nem a külsőségeit kell nézni, hanem a lényegét - arról pedig Simicska óta tudunk ezt-azt...
A gyerekek viszont örülnek a húsvéti tojásnak, boldogan vesznek részt az előkészületekben, festik a tojásokat, segítenek sütni-főzni, aztán boldogan rohangálnak a kertben azoknál, akiknek kertjük van, vagy a lakásban, keresgélve, hogy mit tojt nekik a nyúl.
Vannak persze olyanok, akiknél a nyúl elhanyagolja a kötelességét, és nem tojik semmit.
Olyan, mintha ott se lenne, habár lehet, hogy jobban is jár, mert könnyen előfordulhatna, hogy még mielőtt nekifogna a nyögésnek és erőlködésnek, a házigazda tarkóncsapná és nyúlpörköltté lényegülne.
Ez persze felettébb helytelen, de életszerű és a család szemszögéből nézve roppant praktikus lenne.
Mindenesetre nem értek ezzel egyet, mert a nyúlevést csak egy göndör szőrszál választja el a macskaevéstől.
Habár az ember végszükségben mindent megeszik, és a tudósok szerint a század végére a népek szintetikus élelmiszereken és rovarokon fognak élni, de azért ha ebbe a macskaevésbe belegondolok, akkor van bennem némi empátia a mohamedánok disznóval szembeni viszolygásával kapcsolatban...
No, de nálunk a húsvéthoz a sonka meg a tojás kapcsolódik, márpedig a sonka finom eledel, mustárral, tormával, de zöldpaprikával és paradicsommal is.
Így aztán, akinek telik rá, az nem hagyja ki, ezzel kezdve az ünnepet, melynek fénypontja az asszonyok, lányok nyakonöntése.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh4F7gbUCGQfCaoKeQxG8hFhSxvhVfulHOZ1tY5if1DHpLgzC4kvrr9jCTJVW_GGJOMWOtHr_4gEAuYn0R2y0JHTbq8fBC-Jb46j2k4IsqEsSJ_-lNb14QK0NNE4zEf12DcYIZhyphenhyphen3Qo6l4/s320/k%25C3%25B6lni.jpg)
Régebben erre célra a Krasznaja Maszkva nevű parfüm volt a leghatékonyabb, ma már nincsnek erről pontos ismereteim, meg a népi hagyományok ápolását is visszaszorítottam egy két kilométeres sugarú körre, mondván, öreg vagyok én már táncháznak...
De a fiatalokat mindenképpen arra biztatom, hogy tartsák a szokásokat.
Majd bizonyára tudósít a független média arról, hogy maga Orbán Viktor se kíméli szeretteit, igaz, kissé csökkenti az élvezeti értéket, hogy tudjuk róla: ő pénzért locsol...
Úgy, hogy aki az egyházi ünnepet tartja, annak kívánok kellemes húsvéti ünnepeket, aki meg csak annak örül, hogy itt a tavasz és csicseregnek a Kossuth téren a dögkeselyűk, azoknak gyönyörűszép napsütést és jó pihenést kívánok, mindenféle finomsággal egybekötve.
A nyúlnak meg jó munkát, és közgyógyellátás keretében ingyen Reparont kívánok, merthogy a camelizmusom határtalan!
:O)))
4 megjegyzés:
PuPu! Szépen írtál a húsvétról,mindenki megtalálja benne azt,amit neki jelent.Mint ahogy a tojás az újjászülető élet jelképe,a húsvét nekem a természet megújulását jelenti.Hú micsoda emlékeket ébresztettél a Krasznaja Maszkva kölnivel. A családom soha nem bocsájtja meg,hogy az első szovjetunióbeli utamról hoztam egy üveggel! Szeretnék neked egy Weöres Sándor verssel kedveskedni: Alva jár az ORBÁN ,tornyot visz az orrán,trombitások ülnek benne három szekér polyván,-Hú!-trombitások három szekér polyván. Fújják egyre többen,polyva szerteröppen,RÉMES ÁLMOT lát az ORBÁN.Polyva-fellegekben.-hú!-RÉMES ÁLMOT polyva fellegekben.
Ez a nyuszi nagyon cuki! :-))
Húsvétkor nem ennék nyulat, ő az ünnep egyik kedves szimbóluma, ilyenkor védettséget élvez a szememben, de egyébként nagyon finom, fehér húsa van a házinyúlnak, diétázók is nyugodtan ehetik, és csuda finomra lehet elkészíteni.
Egyébként meg egyúttal mindnyájatoknak kellemes ünnepet!
Happy Easter!
http://eztnezdmeg.com/simogasd-meg-a-nyuszi-hasat-es-kacagni-kezd-kellemes-husvetot/
Kedves Mindenki!
Kellemes Ünnepeket kívánok sok hímes tojással és nyugalommal....
Megjegyzés küldése