2017. május 21., vasárnap

BOTKA VIKTOR

Támogatta mindenki, még azok is, akiket ki akar hajítani, mint Frédi a kardfogú tigrist az ajtó elé, mert a párton belül senki nem mer szembemenni az aktuális megváltóval, kinek eljövetelét a szocialisták már hosszabb időn át várták, mint zsidók a Messiást.
Pedig ott volt ő eddig is, komoly pozíciókat töltött be, mégsem tett eleget semmiféle felkérésnek, mikor zengett az ég, olyannyira, hogy a végén megkapta a tagságtól - mint az Egyesült Államok a kínaiaktól hajdan - a százhetvenkettedik utolsó komoly figyelmeztetést, nem választották meg a válaszmány elnökének.
Megriadva az elnémethmiklósosodás lehetőségétől ekkor felébredt benne az ambíció, kiteljesedett demokrata mivolta, és közkinccsé tette magát, bejelentve, hogy ez itt most a soha vissza nem térő alkalom arra, hogy ő legyen a szocialisták kormányfő-jelöltje.
Ezzel egy ütemben meghirdette győzelemorientált programját, melynek egyetlen pontja volt, nevezetesen az, hogy Gyurcsányt dolgozza fel pártja kutyatápnak, egy esetleges választási szövetségnél nincs helye a listán, melyet saját deklarációjából kifolyólag ó fog vezetni, és mindenki csatlakozhat hozzá.
Botka László az MSZP jelöltje a kormányfői posztra.


Ennek az embernek fogalma sincs a parlamentáris demokrácia mibenlétéről, ez az ember dirigálni szeret, meg diktálni.
Már belépője a választási folyamatba
 is antidemokratikus volt, azóta pedig csak romlott a helyzet, kezdve vérpopulista jelszavától - fizessenek a gazdagok -, folytatva legújabb agymenésével a szocialisták listájáról, melyen nem szerepelhetnek azok, akiket felelősség terhel a 2010-es, fékezett habzású szereplésért - és  még nincs vége.
Hogy nem látja, vagy nem akarja látni, hogy a 2010-es eredmény egy folyamat vége, hanem úgy állítja be azt, mintha a párt politikai irányvonalának helytelensége miatt kapott  volna ki csúnyán az ellenzék, az csak azt bizonyítja, hogy nincs tisztában a helyzettel, és most kapkod, mint tót az anyja szoknyájához.
Amikor felvállalhatta volna a pártot, akkor nem tette, most meg ő szeretne lenni az MSZP Orbán Viktora,  a bot, mellyel Jézus kiverte a kufárokat a templomból, de hát - sajnos - akármekkora szép nagy darab ember, mégsem bot, csak botka.
Ezek a handabandázások nem adnak esélyt arra, hogy maga mellé állítsa a választói többséget, a tetejébe ezer sebből vérzik minden megmozdulása, a Rákosi által használt jelszó átgondolatlan beemelésétől saját politikájába, azoknak a politikusoknak homályos és differenciálatlan megítéléséig, akik a párton belül saját hátországát képezik.
Botka nem szűznemzéssel jött a világra, erős politikai múlttal rendelkezik, még ha úgy is tesz, mintha semmi köze nem lenne a szocialisták elmúlt tíz évéhez.


Az a módszer, mely szerint majd ő megmondja, kik szerepelhetnek a párt listáján, kik lehetnek képviselő-jelöltjeik, éppoly nevetséges és antidemokratikus, mint Orbán szalonnás castingja Felcsúton, legfeljebb Botka majd arany Rolexért szalajtja el a képviselőségre kandidálókat a spejzba, ennyivel jobb az ízlése. mint ellenfelének, és ennyivel óvatlanabb, mint ő.
A demokrácia arról nevezetes, hogy egy politikus azzal az alapanyaggal főz, melyet választói biztosítanak számára, a válogatásnak meg vannak demokratikus játékszabályai, melyek között nem szerepel az, hogy kijelöljük a képviselőket.
A szocialista párton belül vannak megkérdőjelezhetetlenül tisztességes politikusok, akik húzták az igát akkor is, mikor Botka sumákolt, alibizgetett és Szeged sáncai mőgül ki sem dugta a fejét, nehogy eltalálja egy eltévedt golyó.
Olyanok, akik kiálltak a nyilvánosság elé és vállalták a politikai kockázatot a párt népszerűségének csökkenése idején, mikor Botka terepszínű álcaruhában hasalt a Boszorkány-szigeten, körkörös, hevenyészett védelemben.
Természetesen értem én, hogy egy pártot nem lehet úgy működtetni, mit egy anarchista szabadcsapatot, de azért van a diktátum és az anarchia között is még lehetőség.
Rendszerváltáskor a hülye reformkommunistáknak első dolguk volt leszámolni a demokratikus centralizmus módszerével, mely azt jelentette, hogy a döntéseket demokratikus módon készítjük elő, aztán a döntés után a végrehajtás egységes, mindenkire nézve kötelező lesz.
Ezt az elvet suba vágva jött létre az a katyvasz, melyet ma Szocialista Pártnak hívunk, és amelyiknek Botka szerint az lenne a megújulása, ha ő lenne az, aki megmondja a tutifrankót, a többiek pedig végrehajtanák azt, amit ő kitalált.
Ez a modell múköőképes, hiszen Orbán is ezt alkalmazza, csak éppen nem demokratikus.



Ez így nem fog működni, vagy ha működik, akkor nem lesz sem demokratikus, sem szocialista, hanem a Fidesz populista klónja lesz, élén a tizenhatodik havi nyugdíjat és mindenkinek saját libacombot igérgető gigaviktorral, akt Orbán máris kéjesen méreget, megtippelve, hogy ha letérdel elé, megáll-e majd a söröskorsó a fején...
Szövetségese nemigen lesz, és az sem biztos, hogy a szavazók rá adják majd szavazataikat, mert a baloldali szavazó szereti ugyan az erőt, de nem szereti az erősködést, az erőlködést még kevésbé, azt pedig kimondottan utálja, ha hülyének nézik.


Na mindegy, majd meglátjuk, remélem Botka még időben észbekap és korrigál, amennyire tud, de a sebek, melyeket ezidáig okozott, nem gyógyulnak túl hamar.
Azt hiszem, hogy a magyar választónak azért előbb-utóbb kevés lesz a politikai karrierhez, hogy a jelölt szép nagy marha ember legyen, elvár valamelyes teljesítményt is.
Drukkoljunk neki, hogy tudjon ilyet felmutatni...


:O)))

50 megjegyzés:

Georg Pados írta...

Aki Orbánt letöri, még ha maga az ördög is, de legalább egy botkával, ha már botra nem futja, fejbeveri,
azzal szövetkezem.Aztán, ? Aztán meglátjuk.

Promenad írta...

Georg padosnak !
Botka ezzel a mentalitással soha nem fogja legyőzni Orbánt. Sajnos !
Valaki mást kellene szerződtetnünk a Megváltó szerepére.

Georg Pados írta...

Csak azt ne hidd, hogy ha Navracsics hazajövén és átveszi a gyeplőt, nem ugyanúgy fogja hajszolni a lovakat.
Jó, Botocska nem, de egy bunkó már elkelne. Egyenlőre jobb nem látszik.
Azt mondja, hogy a 13. havi .... Nem igaz? Viszont kurva jól hangzik ! ! !
Akkor olyan mindegy az igaztságtartalma.
Még egy kicsit engedjétek hazudni. Eszem azt a szép nagy marha pofáját, hát nem aranyosan mondja?
Na ugye!
Sodródunk a káosz felé. Az idő csak gyorsító tényező.

Erzsébet Kovács írta...

Kedves Pupu!
Ezt nagyon jól megírtad,már nekem is átfutott az agyamon az összes felvetésed,mert mindegyik ütős.Olyan nagy igazságok, hogy ember nem született, aki ezeknek mind meg tudna felelni, kivéve egyet.
Rád kellene minden okos civil embernek szavazni, mert Te azonnal látod minden lépés előnyét és hátrányát, és Te tudod minden ellenfél gondolkodásának lejtmenetét.
Nem leszel könnyű helyzetben, azt megmondom, ha Te lesze az Új Uralkodó.
Mert hát az a dolgozó, vagy dolgozni vágyó, aki az elb.szott kalapácsnyelet keresgéli és szeretne értékteremtő munkát végezni a létezéséhez szükséges anyagiakkal sem bír, mert az uralkodó egyharmadnál van minden cselekvéshez szükséges pénz külföldi bankszámlákon.
Ha a hatalom megragadása meg is történne, itt nagyon nagy bajok lennének,mert a baloldali médiát is bekapta a sorosodás pénzhatalma.Itt senki senkitől egy igaz szót nem hallana,csak az derülne ki hitelesen, esik e az eső, vagy süt e a nap.

A mindennapok történelme talán még soha sem volt ilyen izgalmas, mint napjainkban.sajnos közeledik az az idő,mivel 72 múltam, a jelen NER szabályzat szerint nem fogják finanszírozni az életben maradásomat, és nem látom meg a boldog jövőt,amikor a rezsimet nem ez a rezsi fogja diktálni.

Mindazonáltal örömmel tölt el, hogy a jelen minden problemarikáját illetően egyformán gondolkodunk.
Fel lehetne gyorsítani az eseményeket, ha kilépnél a fényre, és bizonyára lenne annyi követőd, mint Botkának.
Csak egy nagy peched van, a Puch.
Minden puccsnak a fő oka,aki a soros pénzeket osztogatja.
És ez egy paradoxon,minden a pénzen múlik.
Az is baj, ha sok,az is ha kevés.
A lényeg, hogy ki osztogatja, kinek és miért.

Én Rád bíznám a nagy Pénztár kulcsát.
Ez lenne a leg jobb választásom.
Mindenkinek ajánlom.

Lina Grünvaldné írta...

A lényeg, hogy a Gyurcsánytól ő is tart ezért nem akarja, hogy benne maradjon a listában.....��

ancsika3114 írta...

Drága PuPu!
Beletrafáltál, nem kicsit, nagyon!
Személy szerint Botkában nem csalódtam, ha mégis, akkor rosszabb, sokkal rosszabb, mint amit első pillanatban gondoltam róla. Mert jót egy pillanatig sem gondoltam róla.
Viszont csalódtam Harangozóban, és Újhelyiben.
Harangozó egyik posztjánál le is írtam,pár nappal ezelőtt, amit a jelöltek kiválasztásáról gondolok. Megkérdeztem, hogy talán kölcsönkérik rá Orbán haciendáját, vagy van már saját, ahol az önjelölt miniszterelnökjelölt színe elé járulhatnak a jelöltek?
Valószínűleg azóta le is tiltott Harangozó, nem néztem utána, nem érdekel.
Aztán megírtam másik szoci posztnál, hogy miért nézik hülyének a választókat?
Közöltem, hogy nem kéne összekeverni a baloldali szavazókat az egybites fideszbirkákkal...
Szerintem onnan is letiltottak azóta.
Hetek óta, nagyjából ugyanezeket írogatom a szociknak, a szocikról, meg Botkájukról...
De szerintem falra borsó, az én szám pedig egyre keserűbb...

Béla Csabai írta...

Kedves Kovács Erzsébet!
Ezt már régen javasoltam Pupunak, de azt válaszolta, hogy ő csak egy egyszerű blogger.
Hát egyszerűnek nem nevezném!

Erzsébet Kovács írta...

Béla Csabai-nak:
Tudod,engem tanított a Kodály Tanár úr, az Ő szava járása volt,
"...csak tiszta forrásból..".
Ez itt a legnagyobb hiánycikk, ami pénzért nem eladható, pénzért nem vehető,
az igazi egyszerű emberek,az igazi tiszta források.
Mert Ők az igazán nagyok.
Sokan vannak, csak az elmúlt évtizedekben módszeresen elbizonytalanították Őket, hogy könnyebben kezelhetőek legyenek.A nagymamám szerint az igazságot nem lehet véka alá dugni, mert úgyis kiderül.Reméljük, hogy megérjük.

Névtelen írta...

neveletlen

Többször leírtam már, hogy az összefogás felejtős. A P-M is megnevezte saját mine jelöltjét nulla százalékos Gergő személyében, Gyurcsány ennek többszörösét képviseli. Be kell vállalni a dolgokat hetykén, a hétszázát!

1970 írta...

"Rendszerváltáskor a hülye reformkommunistáknak első dolguk volt leszámolni a demokratikus centralizmus módszerével"

Ez volt az első bűnök egyike, de hát tudjuk, hogy Pozsgay, Németh, Keserű I. és más "et-ak" belülről bomlasztottak:)
Ahogy Pozsgay "et" mondta volt: "a kígyó is belepusztul, ha nem vetheti le a bőrét, az ember sem bírja ki, ha nem változtathatja meg a véleményét. Na, ezt azóta többen alaposan eltanulták:(

Zsolt baráti írta...

Kedves Pupu,

Én úgy gondolom, hogy itt most nem Botka a fő irányító, hanem Lengyel László és Pogácsa Zoltán. Lengyel Lászlóról már ügye fotó is van, amint Botkával beszélget. Pogácsa Zoltán a héten volt vendég a Klub Rádióban. Amit előadott, abból számomra teljesen egyértelművé vált, hogy Lengyel László mellett ő a másik tanácsadója Botkának.

sphagin írta...

Kedves 1970 !

Sajnos az idézetet nem Pozsgai mondta, hanem Berecz János. Mindenki láthatta a TV-ben annak idején.

1970 írta...

Kedves sphagin!

Sajnos ebben óriásit tévedett!
Legyen szíves, olvassa végig ezt az interjút Pozsgayval, a legvégén ott a mondat!
https://mno.hu/migr_1834/nagy-imre-nem-maradhatott-eletben-718836

Egyébként aztán el is lehet felejteni, mert ez az - azóta a másvilágra költözött - ember össze-vissza hazudozik (ahogy egész életében is tette). Pl.: a felesége sem egészen az volt, aminek leírta, és nem így vélekedett '89 körül (tanárom volt főiskolán, ismertem, hallottam a vélekedéseit). Gyalázatos ember volt, el is felejtették hamar!

1970 írta...

Még egy dolog:
Kádár temetésén nem Grósz "húzta a ravatalozást" (Milyen hülyeség már ez!), sőt egy csomó ember nem tudott már a ravatalhoz menni, mert elindult a gyászmenet, holott még rengetegen álltak a kegyelet lerovására várva.

Pozsgay egy szánalmas, ócska, nulla alak volt, így is halt meg... (csak mindig többnek képzelte magát).

bubu írta...

PuPu-nak, mint már nagyon régen többször javasoltam neki, tanácsadónak kellene lennie egy arra alkalmas csapatban. Egy olyan csapatvezető mellett, aki megérdemli hogy mellé álljon és megossza vele értékes gondolatait. Nem is értem hogy miért nem hívták még meg. Sokkal többet érne mint a fentebb említett Botka tanácsadók. Én tudnám hol lenne a helye, és szerintem ő is tudja (nem MSZP!!!). Kár hogy hagyja parlagon heverni a tudását. A mostani sorsdöntő ütközet előtt különösen fontos lenne hogy jó embereknek jó tanácsokkal szolgáljon. Nem kell azt nagy dobra verni, csak a háttérben segíteni.
Nagyon szerencsétlen az ellenzéki oldal, és nem bízom benne hogy a választásig fejlődni fognak. Az MSZP széles vezetői rétegéből SENKI nem szimpatikus! A tagságuk nem ilyen vezetést érdemelne! Ha 1018 után minden így marad ahogyan jelenleg van, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Nem panaszkodhatunk, magunknak köszönhetjük.

kekec írta...

Már az ősember is tudta, hogy mamutra kell vadászni, és nem napos csirkékre. Nem értem, hogy miért hiszi botocska, hogy a választók még annyira sem intelligensek, mint az ősemberek, és ha félreteszi az ősmamutokat, akkor a még megmaradt szavazói leszavaznak az ismeretlen naposcsibékre? Csak azért, mert ő választotta ki őket orbánista módszerrel?
Persze meg lehet érteni a lengyelpogácsa duó gondját is: ahhoz, hogy győzhessen az mszp,
fel kellene vállalni az EM8 évet, ami Gyurcsányt és a DK-t erősítené. Tehát kizárásos alapon marad a "teljes szakítás a múlt bűneivel" és az agresszív nyomulás, ami az eddigi tétovasággal ellentétben LEHET, hogy meggyőzőbb a szavazók nagy részére.
De ennél az orbánista nyomulásnál nem is bizonyíthatná jobban (már az értelmesebbek részére) hogy nem rendszer VISSZAalakításra számíthatunk tőlük, hanem "csak" kormányváltásra, és a 70-30 megfordítására.

pleinair írta...

Kutyából nem lesz szalonna. Hiába korrigál, már kimutatta a foga fehérét. Én azért drukkolok, hogy a szavazókat ne tévessze meg, ha Botkának netán sikerülne magára erőltetni a diplomatikus, kormányváltásra törekvő politikus imázsát.
Nem szabad elfelejteni, hogy a látszat alatt egy durva, ország vezetésére és képviseletére alkalmatlan bunkó rejtőzködik.

pleinair írta...

Kekec,

attól a kormánytól mentsen meg minket az ég, aminek ez az undorítóan "szép", nagy, marha ember lenne a miniszterelnöke. Csöbörből vödörbe esnénk, ráadásul egy nem rég még saját kutyánk kölykének hitt "baloldalitól" kapnánk a diktatúra botkaviktoros áldásait.
BV népszerűsége a közvéleménykutatók hazugsága szerint majdnem utolérte orbánét.
Amíg ezt Molnár Gyula és az Mszp vezérkara elhiszi, addig alázattal gazsulálnak Botka Viktornak, félelmükben a legordenárébb diktátumának is engedelmesen rendelik alá magukat.
Ezt az elgerinctelenedett Mszp-t és a hasonló kórsággal vert Molnár Gyulát kellene meggyőzni, hogy a kedves önjelöltet cserélje mondjuk Kunhalmi Ágnesre.

Névtelen írta...

Hát ez jól esett! Botka megszemélyesíti mindazt, ami az MSzMP-ben és az MSzP-ben taszító volt. Az álnépi beszédet, ami arra épít, hogy a választó csak a legprimitívebb üzeneteket érti meg, az ellenség kijelölését - elsősorban táboron belül - és ebbe a csoportba azok tartoznak, akik az övétől eltérő álláspontot képviselnek. Ebbe halt bele Rajk, Szebenyi, Sólyom és sokan mások, ezért került mártír sorsa Nagy, Losonci, Gyimes, Malèter és társaik, mert nehogy konkurencia legyen. De ahogy Madách mondja " bűne a koré", meg ahogy én mondom, meg az őt szülő MSzP-é. Az én legszebb álmom, hogy egy napon szűnik meg az MSzP és a Fidesz, meg Izé, és a helyüket átveszi a CDU meg a NSDP magyarított változata, vagyis egy igazi konzervatív és egy igazi, modern szociáldemokrata párt. Miután az országlakók túlnyomó többségének a gyakorlati demokráciáról - miután soha nem éltek benne - halvány sejtelme sincs, a helyzet reménytelen. Botka miniszterelnök lessz, az MSzP tovább zsugorodik, minden választási körzetben rengeteg jelölt fog versenyezni a képviselőségért, miközben az egy a tábor egy a zászló mellett csak a Jobbik jelent egy elhanyagolható veszélyt és megalakulhat az első Unión kívüli nyilt európai diktatórikus kormány egy mániákus diktátor vezetésével.

PuPu írta...

NSDP?
Szebenyi?
Egyébként Rajk és Sólyom nem az általad vélelmezett ok miatt haltak meg, Nagy Imre és társai meg végképp nem a konkurenciától való félelem miatt...
Botka nem lesz miniszterelnök, a Fidesz marad a pályán és megalakulhat ...stb...
:O)))

Névtelen írta...

megy itten a locsi-fecsi, kedélyesen tere-ferélnek az elmeháborodottak.
természetesen ez nem csak itt igaz, sajnos ez a valóság ebben a kis kurvaországban.
élükön a Gyurcsánnyal, aki nyal a csutinak, ahelyett, hogy nyíltan, s egyenesen beszélne.
meg nyal az elmeháborodott, magát magyarnak valló csürhének, mely hitbéli dologgá tette a politikát a józan ész elvesztése mellett, ahelyett, hogy megpróbálná használni!
már akinek van!
esze.
ha még józan is, az már csodaszámba megy itt, és másutt is.
.
ERRŐL KÉNE BESZÉLNI, NEM MÁSRÓL:
.
http://joreggelteuropa.blogspot.hu/2017/05/kis-konyhaetimologia.html
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

ezt is elolvasni, megmagyaráz sok mindenk, mi is az lmp valójában, kik is irányítják valójában, hogyan, s miként
.
http://24.hu/belfold/2017/05/22/ungar-peter-milliardokat-orokoltem-gazdag-ember-vagyok-es-ez-felelosseggel-jar/

1970 írta...

Kedves Pupu!

Még Gyimes (sic!) is megemlíthető lett volna:)))
Na, meg az NSDP:) Már csak egy A betű hiányzik a D és a P közé:)))
Ennyi zagyvaságot és butaságot egy rakáson; az ember esze megáll!
Ja, és Nagy Imre, mint konkurencia:)))) Ez az évszázad vicce!

obsitos írta...

Teli-találat a mai írás is . Gratulálok!

Névtelen írta...

Félsziget
Csak már az MSZP ne látnám a FideszKDNP-vel kart,karba öltve és jöhet a közös halálugrásuk!

sphagin írta...

Kedves 1970 !

A kérdés eldöntéséhez tudni kellene az időpontokat egyeztetni.

Berecztől, én ezt, a TV-ben hallottam még akkor, amikor Németh Miklóssal együtt szerepelt egy interjúban.
Németh Miklós akkor még egy alig ismert fiatal politikus volt és láthatólag Berecz is azért volt vele, hogy segítse a megnyilatkozásait.
A prímet Berecz vitte és szinte felvezette Németh Miklóst.
Igazából Németh Miklóst akkor ismertük meg Országosan és még egy osztályvezető volt a pártaparátusban, ha jól emlékszem.
Hol volt akkor még a temetés, de még a Történelmi Emlékbizottság is !
Később a Horn, Pozsgai, Németh hármas vette át az irányítást a pártban, mivel Grósz nem volt elfogadható.
Grósz a fehér terror felemlegetésével vágta el magát végleg.

Pozsgairól feltételezem, hogy felhasznált mások gondolatait is.

Én úgy gondolom, hogy a fent leírt esemény megelőzte ezt az interjút Pozsgaival, illetve az interjúban vázolt időbeli történéseket.
A temetést ugyanis megelőzte a pártban zajló változások, harcok, külföldi események sokasága.
Berecz oroszlánrészt vállalt az események, párt béli változások alakításában

Orbán beszéde is, már egy eldöntött eseményt /az orosz csapatok kivonása/ követelt.
Ebből következően nem is lehetett a KB-ben erről olyan nagy vita.
Abban is kételkedek, hogy ne tudtak volna a beszédről már előzőleg mindent !

Mint ahogy leírod, Pozsgai nem egy gáncsnélküli lovag volt és az események kiszínezése se állhatott távol tőle, beleértve a saját szerepét is.

Magam is benne voltam a "sűrűjében" és résztvevőként éltem át az eseményeket.
Ezt csak azért írom, mert akkoriban szinte kötelező volt mindenre figyelnem.

Jellemző volt, hogy a TV-ből, újságból, hamarabb értesültünk szinte mindenről, mint a hivatalos csatornákon keresztül. Pl. egy KB határozatot már ismertünk, mikorra terítékre került volna a párt széles tábora számára és vitatkozhattunk volna róla.

A párt kullogott az események után.

Üdv Sphagin.


1970 írta...

Kedves Sphagin!

Rendben van, ez esetben elnézést kérek. Én nem tudtam erről a Berecz interjúról. Az említett Pozsgay interjú 2003-ban készült, de én emlékszem arra, hogy '89 tájékán tényleg mondta (ezt az egyébként eszméletlen baromságot).
Ez is csak azt támasztja alá, hogy Pozsgay mástól koppintott dolgokkal verte a mellét. (Ahogyan a "népfelkelés" sem tőle származik, csak fogta és bejelentette saját szakállára. Nem véletlenül mondom, hogy ez az ember számomra a 20. sz. egyik erkölcsi "mélypontja".)
A pártbeli irányítást egyébként Pozsgay, Németh, és Nyers hármasa vette át, nem igazán Horn. Grósz volt a négyesfogat negyedik tagja, akit egyre inkább a partvonalra szorítottak. Ebben persze szerepe lehetett a "fehérterroros" beszédének, amit akkor sokan egyszerűen kiröhögtek. Azóta sok minden történt, és 1992 októbere óta kezdem érezni, hogy nem is volt ez olyan nagy butaság...., sőt az elmúlt évek történései mintha alá is támasztanák, amit mondott?!
(Elnézést az OFF-ért!)

Névtelen írta...

Elvtelen-társaim!
Jó lenne már végre tisztázni, hogy "igazándibúl" ki is kollaborál Orbánnal. Az-e, aki pl. pártpénztárnokként állítólag összekapaszkodott az ellenféllel vagy az a véleményformáló, aki immáron már évek óta nem tudta eldönteni, hogy írásaiban valójában kit és mit támogat. A körülötte csoportosuló "szavalókórus" még bíztatja is ebbéli tevékenységét. Össze-vissza irogat mindenkiről mindent csak azért, hogy írásszenvedélyét kielégítve lássa és látassa.
Vegyétek végre észre, hogy aki kormányváltást akar az nem viselkedhet kívülállóként.
Én azt tanultam anno, hogy akit szeretünk, azt a nyílvánosság előtt soha sem bántjuk.
Ti pedig? Gyurcsány, Mesterházi, Botka stb - még egyik sem felelt meg nektek? Mondjátok meg végre, hogy mégis kit szeretnétek.

Ez a dilemma ahhoz a a problémához hasonlítható, ami leginkább fiatal férfiemberekkel történt meg még a múlt század közepetáján. A fiút az apja arról kérdezi, hogy van-e már választottja. A fiú azonnal rávágja. hogy még nincs. Hát, ez meg hogy lehet?-így az apa.
Tudod édesapám ez úgy történt, hogy akit én választottam annak én nem kellettem és az aki engem választott, az pedig nekem nem kellett.

A politikában sem azok vannak többségben, akik a legmegfelelőbbek lennének, hanem azok akik valamilyen érdektől vezérelve Önkémt jelentkeznek munkára. Lehet őket nem szeretni, de mivel ők vannak ott, őket kell minden erővel támogatni! A bizonytalanokat nem elriasztani, hanem bíztatni kell! Aki ezt nem érti az nyilvánvalóan - lehet, hogy akaratán kívül - Orbánnal kollaborál.

Elvtelen-társaim!
Most az MSzP-t ekézitek ezerrel, aztán majd ti fogtok a legjobban jajgatni ha Orbán győz és az ország sorsa rosszabbra fordul és Európa közepén az elszigetetség állapotába kerül. Mindenesetre Orbán látnoki előrelátása bíztositotta, hogy ne kelljen sokat bíbelődni az ország körbekerítésével. Szerintem a drót már raktáron van!
Ezt akarjátok? HA IGEN AKKOR TI MÁR VÁLASZTOTTATOK! Sok sikert hozzá!
Én - és még sokan vagyunk így - ezt szeretnénk megúszni.
KCSJ

NewTiborc írta...

Kedves elvtelen névtelen!
OK! Igazad van, de akkor kezdjük az elején. Kérdezem én, miért is ekézitek évek óta a Gyurcsányt és a DK-t?
Valaki elkezdte, nem? Tudod ki kezdte? A fidesz és az MSZP teljes mellszélességgel támogatta, még a saját vívmányait is megtagadva. Csodálkozol, hogy az emberek ebben éltek évekig és úgy hozzászoktak, hogy észre sem veszik azt, hogy ők is azt csinálják. Az meg gusztustalan, hogy most rajtunk kéred számon a dolgot, mert előbb kellett volna, hogy eszedbe jusson és másoknak kellett volna először felvetned.

PuPu írta...

Kedves jó KCSJ, igen szép a lelkes elkötelezettséged, mindössze arra hívnám fel a figyelmedet, hogy ez itten egy blog, mégpedig egy pártsemleges, de még véletlenül sem értéksemleges blog, nem pedig valamelyik párt agit-prop részlegének sajtóközleménye.
Namármost, hogy nem volt jó Gyurcsány, ez így, ebben a formában talán nem igaz, viszont az igaz, hogy fel lett itt hánytorgatva neki általam vélelmezett hibáinak egy része, ami neki aztán bőven mindgy volt, ellenben itt jól elbeszélgettünk az aktuális témáról.
Ez persze kevesebb, mintha gépágyúval lőttük volna az ellent, de mit tegyünk, számunkra ütősebb eszköz nem állt és nem áll rendelkezésre.
Természetesen, amikor tudtuk, gyarapítottuk a tömeget is, de ebbe a magam részéről beleuntam, ennek ezer oka van, a legfőbb, hogy a mi politikusainknak és civiljeinknek fogalmuk sincs, mire való egy tüntetés, általában azt hiszik, hogy személyes népszerűsítésüket szolgálja, ami csak részben van így.
Mesterházyról ne beszéljünk, neki még évek kellettek volna, míg belenő a zakóba, melyet a többiek - jobb ötlet híjján - a vállára akasztottak, Botka meg, hát, ugye Botka - a Szeged-hódmezővásárhelyi fonódó villamos gazdája - róla a véleményem leírtam, lehet egyetérteni, vagy nem.
Ez egy ilyen műfaj, viszont nem kötelező olvasni, és hagyni, hogy a véleményed formálódjon, maradjon az olyan, amilyennek megszületett, nem kell új szempontokkal babrálni, nem kell észrevenni azt, amit esetleg nem vettél észre, mert beleájultál az új lehetőségbe...
A blogban a blogger összevissza ír mindenféléről, ami éppen eszébe jut, ettől blog a blog és nem ideológiai napilap, aztán van blogger, aki görcsöl azon, hogy olvassák-e, van meg, aki nem - aki naplót vezet, az se aggódik azon, hogy mi lesz, ha a halála után naplóját kidobja a hálás örökös a XIV. Lajos korabeli intarziás szekreterből.
Még mindig jobb írni, mint vadul inni, nem igaz?
Az MSZP meg akkor győzne, ha nem azon tipródna, hogy valaki csúnyát írt róla, hanem kiválogatná az általa is érzékelhető, valós problémákat és fontolóra venné, mit kellene tenni, hogy a bírálat ne legyen jogos.
Merthogy ez lenne a lényeg, hiszen ti akartok megvenni minket, választókat, nem pedig mi a mosásban kissé összement pártotokat.
Több szerénységet javasolnék, kedves olvtárs!

:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves aranyszájú Feri, mondjad már meg az okosat, az Isten szerelmére!

http://inforadio.hu/belfold/2016/09/20/gyurcsany_ferenc_fejeben_van_alkalmas_miniszterelnok-jelolt/

PuPu írta...

Nem található a lap - máshol megvan?
:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

https://444.hu/2016/09/21/gyurcsany-fejeben-van-egy-jo-miniszterelnok-jelolt-aki-nem-onmaga

'Van a fejében egy alkalmas miniszterelnök-jelölt. Nem mondta meg, hogy ki, de annyit elárult, hogy nem önmagára gondolt.'

Feri, segíteni kell!

PuPu írta...

Már segített, ha nem tette volna, már itt rugóznál azon, hogy miniszterelnök akar lenni...
:O)))

mavtelep írta...

Nincs olyan mázlink, hogy Gy. újra beszálljon ebbe a nevetséges/dermesztő cirkuszba...
Szervusztok, jó napot !

Névtelen írta...

neveletlen

Pupu, én pont azt szeretném, ha Feri bevállalná a jelöltséget, öntsünk már tiszta vizet a fejekbe!
Ha Karácsony a maga nulla százalékával megtette, akkor Orbán legádázabb ellenfele, ennek többszörösével, miért lapít szerényen mint teve szar a homokban?

Mávtelep, Gy. nagyon is benne van ebben a cirkuszban, ha nem tudnád, a Parlamentbe készül a pártjával együtt. Aztán ha bejutnak, akkor vagy bejárnak vagy csak az átutalásokat lesik a számlájukon, de ez már egy másik nevetséges/dermesztő kérdés kör.

1970 írta...

Kedves névtelen neveletlen!

Nekem is igen komoly fenntartásaim vannak GyF-cel kapcsolatban, de az azért már elég feltűnő, amikor valakinek minden egyes kommentje vele kezdődik és végződik.
Ennyire komoly érzelmek kapcsolják hozzá? Elárul esetleg erről is valamit?

mavtelep írta...

Névtelen
neveletlen
Gyurcsányék bejutottak a parlamentbe (nincs frakciójuk, de ez egy másik történet), ugyan nem járnak be, ellenben egy fillér "fizetést" vettek föl...)))

mavtelep írta...

Jav :
"fizetést" sem vettek fel...

Névtelen írta...

neveletlen

Telepi csávó, ezt azért már ne. :(
http://reflektor.blog.hu/2017/04/20/gyurcsany_mar_megint_hazudott_a_dk-s_kepviselok_megis_felveszik_a_parlamenti_fizetesuket

PuPu írta...

Vicces, hogy egyedül Gyurcsány nem hazudott, a sok retardált képtelen megfejteni bizonyos mondatok értelmét.
A Fidesz képviselői aztán tényleg nem dolgoznak, hacsak saját zsebre nem - az nem fáj, hogy hazudnak minden nap, éjjel-nappal, minden kilométerkőnél és a kettő között is - az se fáj, hogy a miniszterelnök szó szerint ellopta az országot - az se fáj, csak Gyurcsány fáj.
Még Orbánt megértem, merthogy majmot csinált belőle, de hogy egy ilyen neveletlennek mi fáj, az maga a rejtély...
.O)))

mavtelep írta...

Nagyon fájhat valami, ha engem le "telepi csávózott "...DDD

Névtelen írta...

neveletlen

Urak, el kell indulni önállóan, külön listán, oszt jónapot. Nem a gazda testet finnyázni, aki 2014-ben bevitt titeket a Parlamentbe, és most is erre gyúrni, nem kicsit sunyin. Nekem Orbán most jobban fáj, mint Gyurcsány, de nehogy már a liba visszasírja a tegnapi tépőasszonyt.

:O)))

PuPu írta...

Kedves jó neveletlen, ha neked Orbán fáj ma a legjobban, akkor talán róla kellene beszélned, nem minden második mondatodat Gyurcsánynak szentelni.
Ő a DK elnöke, a pártja indulni fog a választásokon, külön listán, éppen ezt volt Orbán kívánsága, hát legyen.
Nem vagyok jós, még Jóska sem, de azért hadd jövendöljem meg: ez lesz a szocialisták utolsó parlamenti választása, melyen jelentős politikai erőként indultak, és ezt hadd mondjam úgy, mint aki a rendszerváltás óta folyamatosan szocialista szavazó volt.
Ennek az oka legutóbb már csak az volt, hogy nem volt ütőképes alternatíva, merthogy amelyik párt az lehetett volna, az elfelejtett ezen munkálkodni, helyette világpolitikai ötletekkel múlatta az idejét.
A politikai munka pedig aprómunka - közösségek létrehozása, felvilágosítás, propaganda, agitáció, aztán ezeket az elemeket fel lehet ruházni szép új nevekkel, mint politikai marketing meg PR, de a lényeg ugyanaz: el kell adni a politikai elveinket, hogy a választó meg győződéssel higgye, hogy érte vagyunk - ehhez persze nem árt érte lenni, valóban...
Ha ez így folytatódik, akkor nem fogom a mai Szocialista Pártnak sem adni a szavazatomat, mert nagyon nem tetszik, amit csinálnak, éppen azt teszik ugyanis, amit Sztálin tett hajdan a szocdemekkel a II.Vh. kitörése előtt, emellett hiányzik belőlük az a szerénység, melyet politikai teljesítményük felettébb indokolttá tenne...
Lehet, a kétfarkúak aktivistája leszek, ki tudja?
:O)))

csakafidesz? írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

T. PuPu!
Gratulálok a választáshoz! Ez az elhatározásod - ha megvalósítod - igencsak beleillik abba a képbe, ami Rólad és "elvtelen imádóidtól" a napi megnyilatkozásaik kapcsán sokakban kialakult. Ez komolytalan. Tán nem "a kétfarkúaktól" reméled a választási győzelmet?
A fenti megnyílvánulásod az Orbánnal való indirekt együttmúködés igencsak szép példája.
Erről beszéltem fentebb és nem azért, mert én szocialista vagy DK-s stb elkötelezett lennék.
Én csak szimplán baloldali érzelmű állampolgár vagyok és szeretném, ha 8 év orbáni regnálás után a demokratikus baloldal ismét esélyt kapna a kormányzásra.
Nekem sem tetszik a politikusok egyike másika, de elfogadom, hogy Ők vannak ott, ergo őket kell minden erővel támogatnom.

Nem vagyok "friss" tegnap született hozzászóló, évekig aktív résztvevője voltam ennek a blognak. Akkor is ugynazt képviseltem amit ma is szóvá tettem.
Olyan pedig, hogy független nincs, mert aki politikával foglalkozik az akaratán kívül is elköteleződik.
Sánta az az érvelés is, hogy az építő jellegű bírálat az nem lehet káros, különösen akkor, ha az igen nagy gyakorisággal hangzik el. Az olvasó nem mérlegel, hanem kapásból dönt. A Fidesz ezt felismerve máig hinti szerteszét az egyszerű mondatokba foglalt féligazságokat.

Közel egy év van még a választásokig. Őszig biztosan körvonalazodik majd valami konkrét elképzelés, remény szerint rendeződnek majd a sorok és akkor talán reménytelibbek lesznek a kilátások. Addig azonben a türelmetlenséget félretéve az ellenféllel - nem kizárólag csak az Orbánnal - kellene foglalkozni.
A közvélekedés átfordulása mindannyiunk közös érdeke. A "balosok" pedig, ha megmaradnak az egymás méregetése szintjén, akkor megérdemlik jövőbeli sorsukat.
KCSJ

Kovács János írta...

Azert a volt felderitős (?) hatàrőrtisztek "látnak a pályàn".
Gratulàlok a tisztànlátásodhoz István.
(Azert Fekete főtörzstől mèg tanulhatnánk,aki egyesitette a teret az idővel..
Idézem őt:"Látjàk ezt a keritést itt,emberek?Látják.
Innentől ássák a lövészárkot..Délig..)
:)

Kovács János írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
góbé írta...

KJCS !

Most nagyon felbosszantottál!

Mi az hogy őszig biztosan rendeződnek a sorok !?! Meg mi az hogy majd biztos körvonalazódik valamiféle elképzelés??? Jajjj, és mégegyszer Jajj!!!
Idejössz óberkodni, aztán csak ennyit tudsz letenni az aztalra, hogy "...talán majd,...meg valamiféle...!!.. meghogy talán reménytelibbek lesznek a kilátások... Menj föl a Kékesre, vagy Galyatetőre kilátni !

Mijja faxt csináltok már hét éve !!! A jelenlétetekben, a silány, semmitmondó, a lényeget soha meg nem ragadó nyöszörgésetekkel, megkozkáztatom a közremüködésetekkel kiteljesedett egy feudál-soviniszta rendszer.
Tőletek vártuk, miután álltitólag minket, baloldali elkötelezettek képviseltek, hogy tegyétek oda magatokat, hogy végre tényleg képviseljétek már a kisemmizett árokba rugdosott, leszakadókat, meg azt az éppen talán megerősödő középréteget, amely ha nem nyal, ugyanugy megy az árokba...

Semmivel nem vagytok különbek az átlagos gagyifideszeknél ! Egymás faxszát nyalogatva ájultok el önnön nagyságotokon s észre sem veszitek hogy igy nem kellettek ! Nem, nem igy kellettek!
Aki meg ezt szóvá teszi, az biza ellennccség!!! Mert szólni mer. Kritikát fogalmaz meg, ráadásul még akár javaslatot is tesz. A váteszeknek, az egydül üdvözitőknek, ami tudvalevőleg főbenjáró bün! Ugyan ki, és hogy merészel ilyentet tenni.

Tessenek már felfogni, nem az egyszerü pórnép a hibás azért, mert a 2006.-ban még meglévő 2,5 millió emeszpés szavazótábor 7-8-százezerre reukálódott. Annyian azért nem haltak meg...
A maradék meg arra kérne választ, hova lett a Köztársaság téri székház, mivé lettek a megyei, városi szervezetek, humán-és infrestrukturális vonatkozásban is.
Hova lett a Lendvai-KovácsLászló fémjelezte, talán utoljára hiteles nemzedék.

Nagyon visszatetsző dolog másra fogni azt a totális hitelvesztés, leamortizálódást, melyet zemeszpéék - nem bizva másra, gyakorlatlan kezekre - saját maguk hajtottak végre.

+1 megj.: messterházzy la'garderr épületes tevékenységeiről, csupa kiméletből nem is szóltam.

hello írta...

A szemem nem túl szívderítő jelen állapotára tekintettel nem olvastam végig a kommenteket, de le kell szögeznem, hogy történjék bármi, én tutira nem fogom Botkát a szavazatommal támogatni. Túl emlékezetes a viselkedése még a 2010 előtti időkből, és túlságosan máris kilóg a lóláb a habitusát illetően, úgyhogy ha tenném, felköpnék és aláállhatnék.