De kell is a víz, hiszen lassan mindenki, aki az úszosport közelébe kerül, nyakig úszik a szarban, így pedig még buszra sem lehet szállni, nemhogy állami gépkocsiba, kivéve tán a rabomobilt, de az még odébb van, addig mosakodni kell...
Pedig milyen szép reményekkel indultunk!
Azt gondoltuk, végre megtisztulnak a vizes sportok, és ennek érdekében tettünk is, nem is keveset!
Először is világgá hajtottuk a szövetségi kapitányt, aki az évek során a sikerek egyik kovácsa volt, aztán elkergettük az Úszószövetség sikert sikerre halmozó elnökét, nehogy a szükségesnél jobban belelásson a vizes világbajnokság pénzügyeibe, aztán építettünk Arénát az úszóknak is, mert ez az aréna szó felettébb tetszik valakinek, akinek véleményét ma még nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A szó maga "homokos" jelentéssel bír, uszoda tekintetében a versenypályáról imígyen nem eshet szó, maradnak tehát a versenyzők, akiknek viszont magánügyük szexuális identitásuk, így aztán kissé érthetetlen, hogy az alig leplezetten homofób politikai vezetés miért pont Arénának nevezett el egy úszodát.

Még ha a Széchenyi-fürdőt, ugye, na de egy uszodát...
Az uszoda eleinte olcsónak és szépnek készült, később a Fidesz átdolgozta a koncepciót, felhasználva egy parkolóház terveit, így aztán drága és mérsékelten szép lett.
Így Vajna Tímea lett volna a névadója, addig is, míg meg nem kapja Hosszú Katinka nevét a szent keresztségben, véget vetve ezzel a mérsékletnek is.
Szóval az Aréna beázott, a folyosókon vadlibák úsztak, az emeleti irodákra meg vágyakozva néztek Darnyi Tamás úszóiskolájának nebulói, talán arra számítva, hogy végleges elhelyezést nyernek majd.
Az ünnepélyes felszentelésre még várni kell, hiszen akár a szenteltvíz is lehet az utolsó csepp az uszodába, ki merné kockáztatni a Duna vízállásának brutális megemelkedésével járó árvízeket, míg nincs kész a Nemzeti Mobilgát a Rómaiparttól - Mohácsig?
A baj csak az, hogy a károkat nekünk kell majd kifizetnünk.
Az ügymenet ismert, a beruházó, a tervező és a kivitelező közötti vita eldöntése éveket fog igénybe venni, mire aztán kiegyeznek majd egy vis maiorban és fizethet az állam, pontosabban fizethetünk te, meg én.
Viszont, ha már így esett a dolog, felvetődhet a lehetőség, hogy a megrendezendő Téli Olimpián itt kerüljön elhelyezésre a műkorcsolya és a jégtánc, hiszen csak ki kell hozzá nyitni az ablakokat.
Ha nincsenek, jöhet a légkalapács és a bontógolyó, majd épít másikat Lőrinc, gazdag ország vagyunk, Lőrinc meg egy valóságos poliészter, vagy hogyismondják, Da Vinci óta a legnagyobb és ő még él, még vannak benne tartalékok!
Még szerencse, hogy az Úszószövetség ura a helyzetnek, legutóbbi kongresszusukon éppen csak nem verték össze egymást, de lesz még második forduló.
Gyárfás nagy ellensége mondta, hogy a maiakhoz képest az exelnök minden kényes ízlést kielégített.
Ő amúgy is, talán azon kevesek közé tartozott az úszósportban, akik ezzel be is érték és nem akarták az úszólányokat is kielégíteni.
Talán az az oka a megváltozott mentalitásnak, hogy az úszósportban rengeteg pénz tűnt fel, kedvencünk pedig mint egy pénzkombájn úszik faltól-falig, és a többiek is szeretnék megnedvesíteni a csőrüket ebben a feneketlen kútban.
Persze kockázatos ott inni a verébnek, ahol a vércsék isznak...
A vizes sportok nagy családja nehéz napokat él át, mire csúcsra értek szakmailag, gödörbe estek erkölcsileg.
Drukkoljunk nekik, hogy kikeveredjenek belőle...
:O)))

9 megjegyzés:
Tényleg csak kotnyél. Az "élsportot" csekély társadalmi hasznosságú üzletnek tartom, ahol a néhányak zsigerei, izmai kiárusításából más néhányak tetemes pénzekre tesznek szert. Egyetlen közfillért sem áldoznék erre. (Na jó, azért stadiont építenék:))))
Nem vagyok egy gyanakvó természet, de.
Még emlékszem azokra az időkre, amikor az olimpiai aranyérmek számának latolgatása úgy kezdődött: "A foci, az egy..."
A hetvenes évek táján történt valami: nem tudom, pontosan mi,annyira nem érdekelt. De azért a totóbotrányok híre eljutott. Hogy az akkor a nemzetközi mezőnyben is erősnek számító magyar bajnokságban hogy adják-veszik a gólokat az élcsapatok, ezzel szép summákat tolva a bennfentes totózók zsebébe. Hogy 1-2 sztárfocista dönti el, ki lesz válogatott, ki mehet nemzetközi tornára (napidíj, devizában, orkánkabát, pulóver - rémlik?). A szurkolók is ekkor tájt kezdtek elvadulni: már minden ügyetlenebb akció láttán bundát kiabáltak.
A magyar foci szétrohadt. Varga Zoltán, aki a rendszerváltás után hazajött,reményei szerint feltámasztani a honi labdarúgást, tett is néhány, erre utaló mondatot.
Ez lenne most a "vizeseknél"?
És akkor még szó sem esett az esemény reklámjáról,amit Hosszú Katinka egymaga testesit meg /a szó szoros értelmében,óriásira növesztve,gigantikus méretü lábaival átlépve az országházon is./ Mindezt 60 millióért,de megérte!.
A gyerekek sikítva menekülnek a félelmetes "óriás néni " látványa elől,és a felnöttek is minimum viszolyognak.
Nagy balhé lesz ebből,meglátjátok !
Kösz Pupu, ma megint visszaigazoltad a belső viszolygásaimat,ami itt megy a vizisportban történtek láttán.
És a Jóisten is besegített, hogy a Nagy Elbizakodottság Rendszerében egy kicsit vegyünk már vissza a saját arcunkat,mert az elbizakodottságból még nagy bajok lehetnek, valamelyik híradóban láttam, hogy a wc-ékből visszafelé folyott a víz....és a többi,ami nem volt kameraképes..
Ez a víz még sokakat elsodorat./Elavult földalatti csőrendszerek átmérői,vizemelők,kapacitás,stb/
És ma reggel láttam,szintén tv híradóban, hogy a rogyadozó házak gázvezetékeit háromszoros áron akarják az idén felújítani.És ha nem lesz rá pénze az anyagilag lepukkadt lakosságnak?
Akkor ne adj' Isten, sokan fogunk repülni....Ezt közveszély megelőzéseként ingyen kéne megoldani a Főgáznak veszélyességi Alpból finanszírozva,elvégre az Ő portékájuk a gáz.
És mindehhez mit szól a FŐFŐ Tótumfaktum, a nemzet Főgázszerelője,aki mindenhez ért,mert mindent elért,amit ember elérhet.Sőt,még annál többet is.....
PuPutól az első 3 hozzászólóig!
Igazán nem értelek Benneteket! Hát nem minden a legnagyobb rendben FOLYIK az úszósport terén (medencéjében)?
Olasz Ildikónak:új oldaladról ismertelek meg.
De nem ugratsz a mélyvízbe,tudok úszni, de csak ebben a mélyvizében.Valóban nem tudok.
De hogy mind a két mércének megfeleljek:
az úszósportot csak teljes bekamerázottság mellett lehetne üzemeltetni.
Anélkül, hogy a vízfeletti és a vízalatti tevékenységek visszakereshetők legyenek,
a teljes bekamerázottság elengedhetetlen.
Ez egy nemzetközi versenyeket lefolytató úszóobjektumban olyan fontos, hogy anélkül
a bejárati kilincset sem lehetne lenyomni.
És a kamera objektum üzemeltetője a BM megfelelő szervezete lenne, nem az Úszószövetség elnök,aki szerint be sem volt kapcsplva a rendszer....
Ennek több szinten lenne előnye:
-minden féle abúzusra utaló jel esetén ki lehetne zárni bármelyik elkövetőt
-maga a tény hogy van élő kamera felügyelet, eleve visszatartana a bűnös hajlamú egyedeket az elkövetéstől, mert ez olyan,mint az alkoholistának a kocsma, ha szünetek a kiszolgálás akkor nem megy oda,mert nem kap semmit
-esetleges rosszullétnél azonnal beavatkozhat az úszómester
-minden visszaélés kiszűrhető
-bajmegelőzés és esetleges bírósági eljárásban döntő bizonyíték
-ha nincs bekapcsolva,az büntetendő legyen, mert az abúzus elősegítését előidéző tényállás.
Kedves Ildikó, remélem meg vagy velem elégedve, igyekeztem a Munkaügyi Döntőbizottsági Elnöki szemüvegemen át nézni.
De ha provokátor vagy, akkor ez sem lesz Neked elég jó.Szomorú lennék, ha elveszítenélek, mint egy barátomat.
Az egyéb Számviteli Törvény hatáskörét érintő esetlegesen beúsztatott gyanúd meg olyan mindennapi kérdéssorozat,amihez még a Polt Péter sem találna hibát.Nahát.Ez van.
Hej, mi van a magyar ugaron? Hej,hol vagytok Ti jó magyar hiénák? Most nincs mit ugatni? Vagy nem mertek, vagy ennyire szemellenzősök vagytok?
Mikor nem is oly rég arra kértünk bennetek, hogy egy kicsit reálisabban azokat a kommenteket mindkét kinyírt emberrel kapcsolatban, akkor mi voltunk a patás ördög, mely fölfalja a szűzlányokat és megeszi az ország pénzét.
Ajnározzátok ezt a nem is tudom mit,láthatjátok kinek lett igaza. Ő egy pénzéhes jellemtelen egyén, saját érdekei érvényesítéséhez kíméletlenül beleavatkozott más személyek magánéletébe, amihez neki semmi de semmi köze. Most elérte a célját, most folyik a lé. örüljetek és tapsikoljatok. Nem sokat kellett várni, hogy kibújjon a szög a zsákból.
És még egy dolog Kedveseim!! Előttem semmilyen kimagasló sportteljesítmény sem semlegesíti egy ember jellemtelenségét.
New Tiborc !
Nagyon igazad van!
Amit a Papp László, Puskás, Székely, Balczó, Egerszegi, és még nagyon sokan nem mertek,
vagy nem akartak megtenni, azt a Combos Böske valaki bátorítására megtette.
Nekem Hont András (HVG) és Olga megjegyzése tetszett, miszerint a minapi özönvízzel elindult a vizes VB Budapesten...
Üdv mindenkinek
Kérem szépen legyünk tekintettel arra a tényre, hogy a sportágak élére pártkatonákat erőszakolt a kedves g vezér. Lásd a rezsibunkusz példáját, aki miatt kipaterolták az olimpiai birkózó bajnok Hegedűs Csabát. Nemtelen cselekedetei elismeréseképpen viszont kap egy kétmilliárdos költségvetést, birkózócsarnok megépítésére, ami ennek háromszorosába fog kerülni, ha egyáltalán megépül.
Katinkát meg tekintsük úgy, hogy most fénykorában a sportágának nimbusza, mint anno Puskás elvtárs, oszt majd ő is lelép, ha már nem bírja gyomorral.
Megjegyzés küldése