2017. május 31., szerda

HA MÁR MINDKÉT ORCÁD ODATARTOTTAD

tartsd oda a bánatos seggedet is, nehogy fáradnia kelljen tenyeres-talpas barátodnak, ha a pofánverések után még seggbe is akarna rúgni...
Talán ezt a jótanácsot adhatná az Úr a DK elnökének, kinek jóindulata parttalan, optimizmusa páratlan, altruizmusa példa nélküli, ő maga meg szinte Teréz anya reinkarnációja.
Gyurcsány Ferenc felhívta telefonon Botkát, és javaslatot tett neki: kezdjék tiszta lappal újra a tárgyalásokat egy választási együttműködésről.
Mint ez várható volt, a szocialisták nagyágyúja (v.ö: Kövér Berta) élből elutasította a javaslatot, teljesen demokratikusan azt javasolta, hogy fogadják el az ő feltételeit, melyek egyetlen pontban összegezhetők: a DK választói jöhetnek, de Gyurcsány Ferenc nem.

Ez ugyan kissé viccesen hangzik két párt tárgyalása során, de Botka nem csak tömeges, de humoros is, ami nagyon szép tulajdonság, hiszen akiben nincs csipetnyi humorérzék, az mindenféle gusztustalanságokra is képes.

Ha prognosztizálnom kellene a közeljövőt, akkor most jött el az ideje, hogy Gyurcsány elmondja, hogy igaz szerelemmel gondol Botkára, aki nagyszerű államférfi, és ha borzasztó tagsága nem kényszerítené, hát személyesen venné meg saját maga számára a két méter kenderkötelet, hiszen ennyi áldozatot - ő is tudja -, meg kell hoznia a demokrácia oltárán.
Botka egy bunkó, ezt lehet ugyan cizellálni, de a cizellált bunkó is bunkó marad.

Nem is értem, honnan veszi a bátorságot, miközben demokráciáról papol, hogy bele akarjon rondítani egy másik párt belügyeibe, nevezetesen, hogy ki az elnökük, és el kell e mennie a francba neki, ha azt ő úgy kivánja.
Arról nem szólva, hogy tulajdonképpen nagy bajban lenne, ha tételes magyarázatot kellene adnia arról, hogy mi is a baja Gyurcsánnyal, aki - mint kiderült - inkább ellenfele a szocialisták listavezetőjének, mint Orbán Viktor.

Merthogy az utca átlagembere nem is keres erre magyarázatot, az rendben van, de hogy egy választási szövetség latolgatása esetén egy vezető politikus ne tudjon erre ésszerű és értelmes magyarázatot adni, az azért mégiscsak nonszensz.

Főként, ha valaki egy erkölcsileg ezerszeresen lejáratódott mutyipártot akar eladni, amely híresebb a 70:30 - ról, mint a hajdani magyar válogatott a 6:3-ról.
Természetesen a politika már régen nem arról szól, hogy mik a tények, hanem arról, hogy mit tud valaki elfogadtatni tény gyanánt az egyre ostobább választókkal.

Így nem elképzelhetetlen, hogy a választás napján az Úr, és az ő lojális ellenzékének vezére egyaránt hófehér ruhácskában, liliommal a kezükben jelennek majd meg a választók előtt, bejelentve a választás eredményét, mely természetesen 70:30 százalék lesz, utóbbiból tizennégy százalék a Vörös Rém félelmetes szerepét próbálgató Botkáé.
Ez az egész már bohózatnak is rossz, le is kellene venni az étlapról, mellyel minket, választókat etetnek.


Sajnos nemigen várható, hogy Gyurcsány határozottan beleállna ebbe a harcba, pedig ha lagymatag lesz, akkor minden ellenérzése dacára elénekelheti, hogy ez a harc lesz a végső, az emberek ugyanis nem nagyon kedvelik a teszetoszaságot.
Valaha katona voltam, azt tanultam, hogy sikeresen védekezni lehet ugyan, de csak védekezéssel győzni nemigen.

Lehet petsze azt mondani, hogy nem is cél a szocialisták legyőzése, de csak addig, míg a kölcsönösség fennáll, és bármennyire iparkodik is Botka azt a benyomást kelteni, hogy neki nem a DK-val, hanem csak Gyurcsánnyal van baja, ezt talán még a sajátjai legbutábbjai sem hiszik el.
A cél a DK megsermmisítése, hogy szavazóit meg lehessen szerezni, imígyen felépítve a Fidesz váltópártját.
A váltás majd tizenhat év múlva lesz aktuális, ha a természet legyőzi Orbánt.

Szocialista szavazó voltam világ életemben, felénk a DK nem épített komoly szervezetet, előtte meg a liberálisokat segítettük ki, ami - tekintettel Kuncze személyére - nem okozott traumát.
Most éppen ott tartok, ahol a magyar átlagszavazó: keresem a pártom, merthogy a szocialisták mostanában nemigen tetszenek, az én ízlésemnek nem elég demokratikusak és már megint belengi őket a mutyi korántsem kellemes illata.
A DK meg nem baloldali párt, ami nem is lenne baj, ha legalább demokratikus gyüjtőpárt lenne, de még annak se mondható, én meg nem szeretek egyetlen szektavezérhez sem csatlakozni, márpedig ez a párt nem elég szakszerű, nem elég pártszerű, nem elég határozott és nem sugározza magából a győzniakarást.
Túl sokszor kerül a prügelknabe szerepébe, túl belterjes...

Mindenesetre tisztul azért a kép, és egy év hosszú idő, az alatt meghalhat az emír, megdögölhet a szamár, esetleg akár meg is tanulhat olvasni, ha Allah úgy akarja, ugye...
Meglátjuk.
A labda Gyurcsány térfelén pattog, bele kéne rúgni egyet.
Esetleg nem csak a labdába...


:O))) 

34 megjegyzés:

Névtelen írta...

neveletlen

Hogy az Mszp-nek mi a célja a DK-val, esetleg a megsemmisítés, azt nem tudom.
Azt viszont tudjuk, hogy a DK a baloldal vezetését akarja megkaparintani, ami ugye az Mszp lenyomását foglalja magában.

http://168ora.hu/paradigmavaltast/

Persze, aki ezt kimondja, azt elhajtják kerekestül-bárczástul.

PuPu írta...

Márhogy mit értesz lenyomás alatt?
És mit jelent a baloldal vezetésének megkaparintása?
A DK nem baloldali párt a szó klasszikus értelmében, az MSZP pedig egészen idáig- és tulajdonképpen most is - közép felé pozicionálta magát, de nem értem, hogy mit értesz "lenyomás" alatt?
Hogy vonzóbb programot akar adni, mint az MSZP?
Hát ez a többpártrendszer lényege, legyen kínálat a választó előtt - ez szerinted helytelen?
Kerék-Bárczy meg ment magától, m,art akkor éppen egy jobbközép párt gründolásában volt érdekelt...
Csak pontosan, szépen, ha kérhetem...
:O)))

ferenc írta...


Ahogy írod Pupu. Belerúgni egy marha nagyot, és nem csak a labdába.

kekec írta...

Hát igen, a Mi Szamarunktól kevés lesz az I meg az Á!
Botka mellett a szavazók szemében egy dolog szól: határozottan rohan a lemmingek élén.
Talán ideje lenne végre némi határozottságot mutatni, és nem törődni a többiekkel: SAJÁT árnyékkormány, (Botkának állítólag már van, csak titkolja, de maga a tény, hogy bedobták a köztudatba bizonyítja, hogy van némi józan esze - neki, vagy a tanácsadóinak)leülni egy nemzeti kerekasztalhoz: aztán aki akar, majd csatlakozik, aki meg nem, azért nem kár.
Ha netán-tán sikerülne is (akár külön-külön, de együtt számítva) többséget szerezni: hogy a fenében akarnak így kormányozni? Nem lesz idő a fizesdes hiszti mellett qurmányalapítási tárgyalásokra: mindent előre le kell/ene zsírozni.

Neveletlen névtelen:
nem a "baloldal" hanem a demokratikus oldal vezetését - ha mán.
De még azt sem, mert a DK programjával jó, ha 10 (max 15 %-ot) lehet elérni, és az egy koalában is csak 2-3 tárcára elég. és nem a vezetéshez. Ha nem vetted volna észre: a DK nem baloldali párt, még balközépnek is csak némi jóakarattal minősíteném. A Nagy Imre-Kádár közötti értékválasztás ezt nagyon világosan bizonyította (már az értelmesebbeknek).

Pupu meg már az első vezetőség névsoránál írta, hogy az ember a haját tépné, a ködbe veszi látva egy baloldali néppárt reményét (kb)
Jobb helyeken azt a politikát, amit Gyurcsány vitt (és Bajnai töretlenül folytatott) jobbközép-konzervatív pártok viszik. A jövőben sem várható tőle más. Nem is értem, mi baja vele a jobboldaliaknak? Már persze az orbáni hisztiádét leszámítva.

kekec írta...

Pupu, azt ezért meg kell adni K-B-nek, hogy a diagnózisa pontos volt(sajnos ma is érvényes) "csak" éppen a kezelési javaslata miatt rúgták ki. Ugyanazzal próbálkozott, mint most Botka: előállítani egy Gyurcsány nélküli gyurcsányista pártot. Nonszensz, és a politikai józan ész teljes hiánya, főleg belülről, szövetségesek nélkül. Márpedig ott nincsenek ehhez partnerek, ahogy Niedermüller is bizonyította. Legalább a háta miatt biztos lehet a Szamarunk - tehát nyugodtan nyomulhatna előre.

Névtelen írta...

neveletlen

Hányszor hallottam már dékás megmondóktól, hogy az LMP-vel talán össze is lehene fogni, de a Schifferrel, azzal aztán nem, mert bántotta a Ferit, brühühü.
Most meg Gyurcsányra mondják, hogy hal szagú, oszt jónapot.

Kekec Uram, a 'Nagy Imre-Kádár közötti választásból' levezetni Gyurcsány jobbközép-konzervatív irányultságát igazi politológusi bravúr.:)

Promenad írta...

Pupu !
Az utolsó mondatodhoz :igen,ez nagyon esedékes lenne !
Egyebekben is igazad van,de ha már választani kellene akkor inkább a DK.ra indokolt szavaznia egy demokratának.
Két rossz közül/de mégsem a legrosszabbra /

mavtelep írta...

Kérem szépen, én nem várok mást egy politikustól csak egy kis józan észt, csöppnyi tisztességet és az átlagembertől elvárható jó modort
Hajrá Gyurcsány ! Üdvözlettel Mari néni...)))
Szervusztok, jó reggelt !

mozigepesz írta...

Pupu!
Ahogy a dolgok állnak, egyelőre annak van a legnagyobb esélye, hogy a szamár tanul meg olvasni (csak nehogy ennek ellenére is kivégezzék a bagdadi tolvajt!)

kekec írta...

Neveletlen névtelen:
Nem az a legnagyobb tévedésed, hogy leuramozol. Én Gyurcsány ME működéséből és az azóta folytatott tevékenységéből vontam le a következtetéseimet, nem egyetlen mondatból.
Az a baloldal legnagyobb tragédiája, hogy az EGYETLEN vezetésére alkalmas személy nem igazán baloldali.
Viszont azzal, hogy középen áll, meggyőzőbbé teszi az mszp balról előzését. Az is valami.

Névtelen írta...

neveletlen

'Az a baloldal legnagyobb tragédiája, hogy az EGYETLEN vezetésére alkalmas személy nem igazán baloldali.
Viszont azzal, hogy középen áll, meggyőzőbbé teszi az mszp balról előzését. Az is valami.'

Kekec, izé (bocs) feladom, hozzám képest Pelikán et. egy sztár politológus. :(

DarthVader írta...

Kekec:

Azért a baloldalon van más vezetésre alkalmas személy is, Botka például vezetésre alkalmas, a baj azzal van, ahogyan és amilyen irányba vezetni akar. Legalábbis nekem azzal van inkább bajom. A Gyurcsány által felvázolt irány sokkal jobban tetszik. A probléma ott van, hogy ebben az országban nem csak hogy kevés a "polgár", de nem is akarnak polgárrá válni tömegek. Maradnak alattvalók, vagy jómunkásemberek, aka "dolgozók".

Névtelen írta...

Névtelen DarthVader írta...2017. május 31. 11:40!

jól látod.

ez abszolút alátámaszja:
.
Névtelen kekec írta...2017. május 31. 10:39"
.
ezek semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek.
tegnap ekkor: 2017. május 30. 10:24, 2017. május 30. 10:26, 2017. május 30. 10:27 eről írtam.
utána adtam egy kis "útravalót is, ekkor: 2017. május 30. 22:17,
.
mire a teve, igaz mást minősítve, erre volt képes:
.
"PuPu írta...
Kedves KCSJ, te született alattvaló vagy, mi meg itt néhányan nem.
Innen a gondod.
:O)))

2017. május 31. 9:54"
.
azt gondolom, hogy ha elolvasod amiket itt idézek, akkor nyilvánvalóvá válik számodra - ez másra is vonatkozik, más számára is nyilvánvaló lesz! - hogy ezek itt, a helyi nem okosok, a tevével az élen, a "bagoly mondja verébnek, hogy vízfejű" szindrómában szenvednek.
valójában egyenként mind szembemegy az autópályán, s hülyézi le a normálisan közlekedőket,
.
DE
.
fenntartanak egy oldalt, ahol egymást tudják erősíteni hülyeségükben, s így általánosítanak.
olyan ez, mint amikor az elmegyógyintézetben az ápoltak egy klubot hoznak létre, s arról győzködik egymást, a falon túl élő normális emberek a hülyék.
igaz is!
egy idióta, miért is lenne tisztában azzal, hogy ő az idióta?
kellemesebb másokat hibáztatni, okolni, s hinni a saját normalitásukba - mai nincs! - s gyalázni a normális embereket.
itt, e helyt, ilyen kis mikroközösségre találhatunk, akik nagy, véres pofával leugatják a normális embereket - mint e hsz szerzőjét is - s boldogok, hisz "lelki szegények"
.
.
abramovics voltam, s vagyok

sphagin írta...

Szerintem hibás szemlélet a jelenlegi helyzetben leszögezni, hogy a DK nem baloldali párt !

Ez így sommásan azért nem igaz !

A DK ugyanis bevallottan balközéppárt, amely a szociáldemokrata értékrendhez tartja magát.
A jelenlegi helyzet miatt azonban, a demokrácia erősítése és ennek az értékrendnek a megvalósítása a cél, mert ez a legnagyobb mai probléma.
Ezek mellett felvállaltan teret és átmeneti fórumot biztosít más demokrata politikus számára is, jöjjenek azok a jobb, vagy a baloldalról.
Mindezt világosan kifejtették már a megalakulásukkor.
Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a baloldal önmagában kevés lesz egy választási győzelemhez és ehhez szükség van a jobboldali demokratákra is.
Ezért volt a nyitás a közép felé felvállaltan és ha a demokrácia újra megkapja a méltó helyét a politikai életben nálunk, akkor lehet majd teljes egészében a szociáldemokrata értékrend szerint politizálni a DK-nak és akkor lehet újból jobboldali demokrata pártokat újra szervezni, ahova a DK-ban lévők is csatlakozni tudnak.

Egyébként Kádárral is az a gondja a DK-nak, hogy egy diktatúrát épített ki és működtetett, minden pozitívuma ellenére és legfeljebb áldemokráciaként működött.

Ennek ellenére mindenki úgy vélekedik, ahogy akar, de jelenleg nem is az a fő kérdés, hogy milyen párt is a DK.

Az a fő kérdés, hogy mit is akar Botka ?
Gyurcsány, a telefonálással arra akart rávilágítani, hogy Botka milyen politikát szeretne folytatni.
Megtudtuk, hogy diktálni szeretne és fog is, ha hagyjuk !

Meg lehet ma még alázni a többi baloldali pártot is és mindenkit, de, ha azt nézzük, hogy holnap velük kell majd együttműködni, akkor bizony gond van.

Innen nézve Botka a legkártékonyabb szereplő a baloldalon.
Ezt be kell bizonyítani és rá kell mutatni, mégpedig a saját szavai és tettei által.

Ezért viseli el Gyurcsány még a fenékbe rúgást is.
Mert acsarkodással nem lehet semmire jutni, mint ahogy diktátumokkal sem.

Nagy bajban van az MSZP !

Láthatólag eldöntötték, hogy fejjel mennek a falnak, hátha ez fog eredményt hozni.
Valamilyen eredményt fog hozni, csak éppen választási sikert nem.
Sőt, még azt a célt sem, hogy egyedül maradjon a baloldalon.

Orbán tapsolhat örömében.

hello írta...

Az nagyon enyhe kifejezés Botkára, hogy bunkó.
Egy gyomorforgatóan hányinger figura úgy, ahogy van, minden megnyilatkozásával.
Aki nem látja, hogy milyen jellem(telenség) lakik benne, forduljon szemorvosához.
Akik pedig a pártjában ezt nem merik észrevenni, és fújják teli tüdőből a leckét, akárcsak a fidesznyikek a nekik előírt szentenciákat, meg is érdemlik, hogy szembesüljenek azzal, ahová ez vezetni fog.

Ferinek pedig már 2006-ban a blogján írtuk, írtam magam is, hogy ezzel az "odatartom a másik orcámat is" mentalitással mire fog menni.
Oszt' be is jött... :-(

hello írta...

PuPu, rosszul emlékszel, Kerék-Bárczy nem magától ment, hanem elhajtották, mint a magzatot... Vadai Ági még anno az ATV-ben, Olgánál próbálta hevesen bizonygatni, hogy erre miért is volt szükség! :-(

Tavaly szeptemberben ezt írtam a DK-nak:

"Még alig kapok levegőt, most néztem az ATV Híradót, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs kilépett a DK-ból! :-((((
Szerintem az egyik legintelligensebb, legkulturáltabb ember és elnökségi tag volt!
Arról nem beszélve, hogy végigolvastam a 168 órában megjelent írását - és szinte szó szerint köszönnek nekem vissza Gy.F. 2010 őszén, a DK megalakulásakor hangoztatott elvei és célkitűzései!!!!!!!!!!!!!!!!
Akkor most mitől lett Szabolcs áruló????????

Úgy gondolom, veszteség a DK-nak az ő kiebrudalása.
Annyira szerintem nem áll jól a DK a médiaképes megszólaltathatók választékával."

sphagin írta...

Kedves Helló !

Rosszul, illetve nem jól emlékszel !

Kerék-Bárczy Szabolcs tényleg egy pártba szeretett volna menni, azt, hogy mi lett ebből, azt nem tudom.
Az is igaz viszont, hogy azzal, hogy a DK teret és helyet adott demokratikus politikusoknak, akiket a partvonalra tettek, még nem azt jelenti, hogy ők fogják irányítani a DK-t és megmondani, hogy mit és hogyan tegyen.
Ebből a szempontból Kerék-Bárczy Szabolcs elszámította magát.
Nem azért kapott lehetőséget, hogy a pártot cseszegesse, magyarán mondva és ha baja volt, azt meg lehetett volna beszélni házon belül. Mivel azonban politikai ambíciói voltak, nem ezt tette.

Veszteségnek veszteség az ő távozása, de mint minden ilyen "befogadott" politikus esetében, ez benne van és volt a pakliban.

Ezek miatt is gondolhatták egyesek, hogy a DK nem baloldali párt.

Azt hiszem, hogy el fog jönni majd az a pillanat, amikor már nem szabad annyira ügyelni arra, hogy a DK demokratikus legyen, mivel a politikai harc ezt nem teszi lehetővé.

Na, ekkor merülhetne fel, hogy Gyurcsány Ferenc eggyel hátrább lép és átmenetileg megelégszik a párt tiszteletbeli elnöki pozíciójával.
Azért, mert láthatólag Gyurcsány képtelen arra, hogy ne demokráciában gondolkozzon és valljuk be, hogy ez csak a demokraták között lehetséges.

Egy diktátorral szemben nincs helye a demokratikus viselkedésnek, azt orrba kell verni és kész !
Másból nem ért, sőt, visszaél vele !

El se tudnám képzelni, hogy miként kormányozna Gyurcsány, ha neki kellene Orbánék után rendet tenni ?

Nagyon föl kellene kötni a gatyát az biztos, legyen az bár ki.

Az egész politikai játékot innen is lehet nézni.
Ki az a marha, aki eleve el mer vállalni ilyesmit anélkül, hogy ne kapjon teljhatalmat, vagy ne állna mögötte egy biztos tábor, amely ezt képes megcsinálni.

Na, itt bukott el Botka, de azonnal !

Mert nem is a tábor létrehozásán fáradozik !!!

Névtelen írta...

Fekete főtörzsőrmester-Kiskunfèlegyhàza 7.gklövész ho törzs központszàzadából a következő okosságot tanácsolnà a miFerinknek:
A geciséggel szemben egy orvosság van: a mégnagyobb geciség..
A főtörzs annyira errette a témát,hogy a CEUn is tanithatnà..
Leszedni a Botkàt!
:)
Köcsög.

Névtelen írta...

akikről vitáztok, azoknak a következő cikket kellene elolvasniuk, s annak értelme szerint eljárni!

http://hvg.hu/itthon/20170527_Tarsadalmi_robbanas_Orban_Viktor_ellenzek_NER_perspektivak

ha és amennyiben nem így tesznek, abban az esetben büntetőjogilag felelősségre kell majd vonni őket is a kirobbanó véres megtorlásért, s az azt követő, eredményező kegyetlen polgárháborúért.
ezt megelőzhetné, ha a Radikális Demokraták által javasolt programot hajtanánk végre,
.
DE
.
erre még nem érett meg a helyzet.
a magyar lakosság mérhetetlenül primitív, ami nyilvánvalóan látszik, minden felnőtt, értelmes ember számára.
ami viszont biztos:
mikor majd eljő az idő, s a Radikális Demokraták keretein belül a programjuk révén helyreáll a demokratikus jogállam ebben a kis kurvaországban, akkor mi mindent el fogunk követni, hogy ezek a kollaboráns árulói a nemzetnek ugyanúgy bíróság előtt adjanak számot gazemberségükről, mint a csuti, és a bandája, a sameszok, a sógorok-komák, kölykek-fattyak, támogatók, segítők.
a rákos sejteket el kell pusztítani, különben szaporodni fognak, s végül megölik a testet, a nemzete, az országot.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

neveletlen

Sphagin, bocs hogy csak ezt az egy gyöngyszemet emelem ki a hsz-edből, de szerintem, ez a legkirályabb. Ha eljön a pillanat, Pupu szásetás majd ad neked lezsírozott dobtárast, ha már a politikai harc ezt követeli.

'Azt hiszem, hogy el fog jönni majd az a pillanat, amikor már nem szabad annyira ügyelni arra, hogy a DK demokratikus legyen, mivel a politikai harc ezt nem teszi lehetővé.'

góbé írta...


A-'zeggyik:

Nagy ivben nem ejt gondolkodóba hogy akár a déká, akárra zemeszpé baloldali, vagy közepes, vagy akármi.
Itt van a nyakunkon egy hivatástudatos, őrült démon, akinek azért megvan az esze ahhoz hogy a fizikális után, szellemi nyomorba döntse azt a fél országot melyet éredemtelennek tart arra hogy megvegye, megelégszik azzal hogy totális, tőle függő helyzetben, teljes tudatlanságban, kiszolgáltatottságban tartsa.

megj.: Remélem, néhány év múlva röstellni fogja majd a magyar hogy majd' 10 éven át egy gonosz kis törpét hagyott hogy szétsziláljon erkölcsöt, családot, nemzetet.

Botka barátunk most ugyanazt eljátssza, amit 4 éve messterházi. A pártérdek - no meg az azzal járó pénz - mindenekfölött!!
2014.-ben Bajnait kellett mgfurni, nehogymáá' a zemeszpé csak egy legyen a sok közül a felkinált ernyő alatt.
Most, amikor nemcsak alakulóban, de a civil szféra részéről /Magyar gy. és tsai.../ szinte megkövetelt volt az egységes fellépés a diktátorral szemben, pártfeladatként bottkadiktátor durrantott akkorát hogy szétfröccsent mindenféle esély. Újfent felvetődik:...kinek az érdeke...?

KerékBárci:

Nekem nem ingem, nem gatyám, de amit abban a bizonyos, kirúgását eredményező esszében megfogalmazott, rendesen ül. Cáfolatot azóta sem tapasztaltam, merthogy nem is nagyon lehet
vitatkozni az általa felvetettekkel.

Moon River írta...

Botka nem komilfó Gyurcsányozás nélkül is. Számomra kezd érdektelenné válni, hogy bal, jobb, balközép, konzervatív (jobb szélső és hátvéd..), mert úgy tűnik, nem ezen van a hangsúly, sőt nem is erről megy a vitázások zöme. Az elvek már régebb óta landoltak mindenféle kukákban. Ezért lessük, mint nyuszi a bokorból, hogy kire, milyen pártra lehetne voksolni, nagyobb hányinger megúszásával.

1970 írta...

kekec
2017. május 31. 6:30

Kedves kekec!

Jól látja a dolgokat! Igaza van...

Névtelen írta...

furnan írta:

Kedves Pupu !
Valahogy az az érzetem támadt, elolvasva bejegyzésedet, hogy Gyurcsány-párt szekerét kezded tólni....
Annak a politikusét, aki az un. redszerváltó években a KISz titkárságból eljutott az MSzP vezetésébe, majd azt széthasítva önmagára szabott pártot hozott létre.
Egyszerű baloldaliként én azt érzékeltem, szétverte a baloldal ki nemmondott egységét a Kádár személyének és a korszak elítélésével, valamint az MSzP megosztásával.
Szerintem, egy lelkében teljesen baloldali, ezt soha nem felejtheti el a kapitalista néhai KISz titkárnak, az áruló, mindig áruló marad.....
Szeretnélek emlékeztetni, hogy pontosan a Gyurcsány - Bajnai kormány tevékenysége volt az indíték, hogy az egyszerű emberek - ha egyáltalán elmentek szavazni - inkább a Fideszre és a Jobbikra adták a szavazatukat.
(Lehet, hogy Te nem, de én sokakkat ismerek, akik így szavaztak...)

Nehogy félre értse bárki: én nem Botka mellett "érvelek", neki még bízonyítani kell, ha egyáltalán bekerül a Parlamentbe. De a fenti gondolatok miatt én megértem, hogy Gyurcsányt, a nagy károkozót, elkívánja hajtani.....
Üdv: furnan



sphagin írta...

Góbé !

Nem a felvetettekkel kell vitázni, hanem a cselekménnyel !

Egy vendég nem szarhat az asztalra, még akkor sem, ha az összes WC foglalt.
Egy vendég ne pofázza ki a párt belső ügyeit, kínlódásait, kényszerű lépéseit, stb., ha igaza van, akkor se.
Vannak udvariassági szabályok, amit illene betartani, még, ha politikai ambíciói is vannak valakinek. Pláne, ha olyan gondolatai is vannak, hogy esetleg a leendő pártjába szeretne toborozni szavazókat és erre jó belépőnek gondolja ezt a lépést.
Stb.

Ne beszéljünk el egymás mellett.
Nehogy úgy járjunk mint a Győzike, akit a saját unokatestvére jelentette fel, gondolom a család nagy örömére .

Természetesen ettől még a feljelentőnek és Kerék-Bárczynak is igaza lehet, csak éppen nem nagyon örül neki senki az ellenoldalon kívül.

Nem hiszem, hogy az unokatestvér tiszteletét tehetné Győzikééknél a közeljövőben.
Ezen azért ne csodálkozzunk és ezt az érintettek se teszik.

sphagin írta...

Kedves Névtelen, neveletlen !

Egy politikai harc esetében igen csak meg kell erőltetni a fantáziánkat, hogy a dobtárasra asszociáljunk !

Nem gondolod ?

Nálad ez simán megy, ezért ne csodálkozz, ha belefejelsz valamibe.

góbé írta...


Üdv Sphagin !

Röstellem, de egy kukkot sem értek igazán a reakciódból, azt meg főleg nem hogy ki az a Győzike, meg hogy jön ide az unokatestvére...
Hosszas vivódás, találgatás után arra jutottam, talán azt veted a szememre, nem itélem el Kerékbárcit, aki ugyan milyen morális alapon fogalmaz is meg és tesz közzé egyéni véleményt melyet előzőleg nem egyeztetett a nevében is DEMOKRATIKUS pártjával.

Ez a DEMOKRATIKUS párt meg jól kizárta, miközben - sajnos kénytelen vagyok ismételni - semminemü észrevételt, érdemi cáfolatot felmutatni nem volt képes a megfogalmazottakkal kapcsolatosan!

Úgyhogy javallom, tényleg ne beszélj el mellettem, olvasd el még egyszer azt a bizonyos 168 órás cikket, és kiséreld meg cáfolni bármely mondatát. És kérlek ne azt figyeld hogy ki irta, koncentrálj a tartalomra, a mondanivalóra !

sphagin írta...

Kedves Góbé !

Már megint mellébeszélsz.

Én Kerék-Bárczyt, a sunyi magatartásáért ítélem el, amit abból szempontból is értelmezheted, amit PuPu is írt erről.

Persze én vagyok a buta, mert gondolni se mertem arra, hogy Győzikét nem ismered.
Biztosíthatlak, hogy nem sokat veszítettél és én is csak a példa kedvéért hoztam fel.

Azért az írásod alapján egy újabb gondolat fogalmazódott meg bennem.
Szerinted az, hogy egy párt demokratikus, akkor az azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar ?

Kicsit emlékeztet ez arra az Orbáni érvrendszerre, amit ő is igyekszik alkalmazni az EU-val szemben.
Betű szerint, jogilag minden OK, akkor mi a probléma ?
Ja, a végeredmény ?
Nagyon sajnáljuk, majd korrigáljuk egy még rosszabbal.

Szóval, én nem vitattam a Kerék-Bárczy észrevételeit, bevallom régen olvastam már és hiányosan emlékszem vissza.
Magára az esetre viszont jól emlékszem és bizony nekem az jött le rögtön, hogy ilyet nem lehet csinálni egy megbecsült vendég politikusnak.
Benne volt a vezetésben, teret adtak neki és szereplési lehetőséget, anélkül, hogy az MDF-es politikai meggyőződéséről le akarták volna beszélni.

Kifejthette volna az elképzeléseit a többi társával is és megbeszélhette volna a dolgokat, demokratikusan, ha úgy tetszik.
Az viszont nem demokratikus lépés, hogy a nyilvánosság erejével próbál meg tovább erősödni és mint írtam, saját politikai imázst építeni a befogadó pártjának a hibáiból.
Ha Vitányi, vagy Kósáné teszi ezt, simán elfogadom.

Persze, felmerül itt az is, hogy mennyire fogadta be az új pártja, vagy mennyire akarja a magáévá tenni az új pártját ő ?
Nyilván nem sokra, mert a saját pártján munkálkodott.

Ok. Rendben van, váljunk el szépen, de azért ne teregesse ki a hibáinkat, ha kérhetnénk, mert ezt modortalanságnak vesszük.
Pláne úgy, hogy előzőleg szívesen fogadtuk, megosztottuk a gondjainkat és a hibáinkról is tudomást szerezhetett.

A DK egy fiatal párt és van hová fejlődnie.
Többek között az ilyen esetekből is tanulhatunk.

Sajnálom az esetet, mert nekem is szimpatikus volt, de úgy látszik, hogy nem találta meg a helyét.
El lehetett volna válni csendben is, de ez nem sikerült.
Sajnos.

Adódik a kérdés, hogy a DK miért nem tudja elismerni, hogy igaza van Kerék-Bárczynak ?
Vagy miért nem cáfolt, stb..
Mert nem akarta a szart még keverni is, amit ugye csak úgy odakerült valami célból. !!

A DK nem egy makulátlan párt és maga is megküzd olyan dolgokkal, amit bizony korrigálni illik, megfelelő időben.
Ebben nincs semmi különös, előfordul ez szinte minden párt esetében is.

A párt nyitottsága ilyen szinten azonban, nem nagyon fordul elő.
Természetes tehát a hibák, tévedések, más értelmezések előfordulása.

Tanulni kell belőle.

pleinair írta...

Molnár Csaba:

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az atv.hu-nak adott interjújában párhuzamot vont Bajnai Gordon és Rákosi Mátyás, valamint Horthy Miklós között. Döbbenet! Azt hittem, hogy rosszul olvasom az interjút, de sajnos nem. Laci, ezt te sem gondolhatod komolyan! Mi ez az iszonyat?!
Én anno Bajnai Gordon kancelláriaminisztere és helyettese voltam a kormányban. De nem kell ahhoz Bajnaival együtt dolgozni, hogy tudjuk, mennyire igaztalan ez a párhuzam. Ezt szerintem minden józan ember így gondolja.


Az alábbi hszt már én írtam:


Az Mszp felelőssége, hogy megint egy alkalmatlan jelöltet akar az országra erőltetni. Egy erőszakos őrültet, aki attól retteg, hogy Bajnai a Dk, a Moma és a többi kis párt jelöltjeként visszatér a politikába. Botkát megcsapta a hatalom szele, és ettől teljesen elvesztette a józan ítélőképességét. Orbán követőjeként, minden lehetséges riválisát ellenségnek tekinti, és az ellenséget, - mint azt a jelenleg potrohos példaképétől tanulta - meg kell semmisíteni. Erre törekszik ez az eszét vesztett elszabadult hajóágyú Gyurcsánnyal, és most Bajnaival szemben is. Magyarországnak immár két, elmeállapotát tekintve beteg sírásója van: orbán, háta mögött a fidesszel, és botka, az őt erőszakosan ránk eröltető Mszp-vel. Ebbe már végképp belepusztulunk.

Névtelen írta...

neveletlen

Mindeközben, örüljünk annak, aki van nekünk, nem lehet mindig keseregni. :)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1566732426671231&set=a.144512642226557.30136.100000034659730&type=3&theater

pleinair írta...


Mikor meghallottam, hogy Gyurcsány megint felajánlja tárgyalási hajlandóságát Botkának, én is azt gondoltam, hogy 'na már megint beleszalad egy megalázó pofonba.'
Aztán a gödöllői fórumon és a kedd esti Egonnal folytatott interjúban láttam, hogy Gyurcsány számítva Botka visszautasítására, vidáman fogja fel Botka ostoba viselkedését. Kitartóan és folyamatosan fogja nyüstölni a hatalmas miniszterelnöki várományost - mondta nevetve (nem szó szerint), és hozzátette, ha pedig botka nem áll vele szóba, olyan leveleket ír majd neki, hogy sírva fakad. 'Mert levélírásban jó, és egyébként is helyes fiú vagyok.'Jókat nevetgéltek Egonnal, de biztos láttátok a műsort.
Az interjúból sütött Gyurcsány emberi és szellemi fölénye, és az is, hogy Ő ennek tudatában van.

Rózsa Gábor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

neveletlen

Azt se felejtsük el, hogy Gyurcsány kezében ott van a csodafegyver, a nyugger kommandó, akiket ugyanúgy ráküldhet Botkára, mint anno Mesterházyra a Műegyetemnél. Ha Feri úgy látja, hogy nem tuti az önálló bejutás és kell a gazdatest, akkor lesz itt olyan összefosás, hogy a Fidesz el se tud ugrani az újabb kétharmad elől.

sphagin írta...

Kedves pleinair !


Botka egyetlen kérdést tehet fel :

Kell e az Orbán megbuktatásához a DK 5-10%-a, vagy se !
Ha igen, akkor meg van a válasz és nincs több vita.

A DK ugyanis nem az a párt mint az MSZP, hogy a saját pártelnökét, akit ők bíztak meg a képviselettel, elárulják és hagyják negligálni !

Vagy kell a DK , ha úgy tetszik csomagban Gyurcsánnyal, vagy nincs meg az az 5-10% szavazó !!!

Az elutasítottság kérdése pedig elég világos.
Karácsony Gergely nem egy elutasított politikus, még sem tud annyi szavazót összegyűjteni, mint Gyurcsány.
De lehetne sorolni is és lehet kiderülhet, hogy még Botkánál is több szavazó fogja követni.

Akkor mi is van itt ?
Miért nem özönlenek a bizonytalanok Karácsony Gergelyhez ?
Vagy máshoz ?
Szabad nekik !

Botka szándékosan tesz olyan ajánlatot, hogy ne tudjanak az együttműködésről tárgyalni.
Dehogy akar ő nyerni 2018-ban.
Hogy akarna rendet tenni pl, mert erről még egy szót sem szólt.

Amíg Botka diktálásra törekszik, addig a DK-nak nagyon jó lesz ellenzékben maradni, mert nem lehet vele felvállalni a közösséget !