2018. április 9., hétfő

ELVESZETT ILLÚZIÓK

Már megint.
És már megint nem ő nyert - mi vesztettünk.
Ő azt kínálta a választóknak, hogy megvédi őket Sorostól, a migránsoktól, az Európai Uniótól, az ENSZ-től.
Ennél többet csak az ultiban lehet bemondani - az önkormányzati választásokra felkészül Fedák Sári és Blaha Lujza.
És megszórta kampánya tetejét némi porcukorral, Mariska néni kapott Erzsébet-utalványt, gázszámláján jóváírást, meg ígéreteket.
És mit kínáltunk mi?
Szarmaszatolást, merthogy még azt se mertük elmondani a kerítésről, hogy attól várni a menekültkérdés megoldását - sík marhaság, azt pedig, hogy ezek mit loptak, képtelenek voltunk kommunikálni, viszont az utolsó napig öltük egymást.
Gyakorlatilag nem igértünk semmit, amit kifelé mutattunk, az kiábrándító volt.
Megérdemeltük a vereséget, eljátszottunk ismét egy lehetőséget, mert nem a választóval, hanem egymással foglalkoztunk.
A Nagy Választási Guru pártja kiesett a Parlamentből, a többiek se lehetnek büszkék az eredményeikre, kiábrándító.
Mégis, minden közélettel foglalkozó ember próbálja elhinni, hogy a padló arra való, hogy legyen honnan feltápászkodni.

A 2022-es kampány pedig holnap kezdődik.

:O(((

29 megjegyzés:

Geza írta...

Jah, mert a neep krva okos, csak senki nem magyarazta el nekik. Nem akarom megismeetelni ennek a neepnek az ertelmi szintjeere vonatkozo nehany trivialis megallapitasaimat (amely meeg az elozo bejegyzeshez paar perccel ezelott irtam - ees lathatolag kiszurodott). Vannak olyan helyzetek, amikor ha valaki osszepisaalja magaat, akkor sem tudja megeertetni a maasikkal, hogy mi a helyes. Ezeknek ez kell, haat elvezzek (meg persze bsszaak meg).

anonymand írta...

Elveszett illúziók?
Elvesztek azok már régen.
"Megérdemeltük a vereséget, eljátszottunk ismét egy lehetőséget, mert nem a választóval, hanem egymással foglalkoztunk." - nem mi, hanem az "ellenzék" politikusai.
Az illúziók csalfa vak reményként léteztek csak.
Illúzió volt, hogy 2010-ből tanul az "ellenzék", elveszett 2014-ben.
Illúzió volt, hogy 2014 után majd másképp lesz.
Illúzió volt, hogy acsarkodás helyett egyszer csak elkezdenek vidéken bázist építeni, terepmunkát (tudjuk macerás) folytatni.
Az illúzió legutóbb már a választások előtt hónapokkal elveszett, amikor kiderült, hogy nem lesznek közös jelöltek.
A közös jelöltről nem a választás előtt 3 nappal, de legalább három hónappal kell megegyezni, hogy érdemi munkát tudjanak végezni a jelöltek és a támogató pártok ... is.
Lehetnek újabb illúzióink.
Hogy majd most, ha jön 2022, majd akkor.
Ne legyenek!
Ha rövid időn belül nem koordinál az "ellenzék", és nem fogalmazza meg Lenin után szabadon, hogy "Mi a teendő", és nem dolgozik megszállottként az előttünk álló négy évben, akkor inkább a "Vae victis! lesz a mottó.

kekec írta...

Ugye megmondtam, hogy szánalmasan vékonyka az a réteg, amelyik érdeklődik a politika iránt, és nem szabad azt hinni, hogy a NET-en tapasztaltak az egész országra érvényesek?

A többséghez el sem jut az információ amit mi evidensnek tartunk, ők azt látják, hogy "felülről nézvést még megvan az ország" és az egész világ minket defőleg Orbánt csodálja, és "Gyurcsány elvette a 13-ik havit, de bezzeg Viktor kétszer is adott"

Miért szavaztak volna a "jól" kormányzott ország helyett egy deklaráltan káoszba süllyedőre, miért bízták volna az országot olyan pártokra, amelyek nyilvánvalóan kormányzásképtelenek, mivel az utolsó pillanatig huzakodnak?

Ha ma elkezdik a 4 éves kampányt - legalább a szakértői Árnyékkormányt megtarthatnák, és folyamatosan szembesíthetnék a kormányt azzal, hogy ők mit csinálnának másként. De nem!

Továbbá szánalmasan vékonyka az a réteg, amely olvasott 1984-et és Állatfarmot, és hívószó nála a demokrácia.
Nem mentség a lehetőségek szűkössége, az illegális kommunisták SOKKAL rosszabb helyzetben is képesek voltak pl röpcédulákat nyomtatni és eljuttatni a közönséghez.

És igen: az ígéreteket kellett volna nyomni! Az alapenergiafogyasztás ingyenességét, a közmunkások rendes fizetését, a családi pótlék emelését, stb. És azt, hogy "Tőled lopnak!"

Ezt a választást NEM a fidesz nyerte, ők elvitték az urnákhoz a 2,3 millió szektahívőt.
Ezt a választást az ellenzék vesztette el, akik pont a legelesettebbekhez nem juttatták el érthetően (EGY-EGY mondatban) az ajánlatukat, és akik ezért otthon maradtak.

Magyarország a fejkendős nőre rendőrt hívó, a mumustól rettegő, és nyugalmat áhító tömeg.
Azokat nem lehet poilgári, nyitott ország ígéretével elérni!

Kakukk írta...

Hogyan is lehetett gondolni, hogy a normális emberek a szedett-vedett csőcselékre szavaznak?

kekec írta...

Kakukk
a normális emberek, akik interneten politikát is olvasnak, nem csak a pártsajtó agymosásából tájékozódnak - azok a budapestiek. A lebutított fidesz üzeneteket nem erre a szintre célozták. A fidesz elveszítette a polgári budapesti kerületeket!
De a vidék 8:2 arányban többségben van, és magyarként szégyellem, hogy ott hatott ez az egybiteseknek célzott propaganda. Normális ésszel ezt nehéz felfogni!
"Gyáva népnek nincs hazája" és aki védelemre vágyik az fél, tehát gyáva. Az ország többsége gyáva. Ez van.

DarthVader írta...

Hát ja. Aki polgári, nyitott országban akar élni, annak oda kell menni. Habár...:
A kis sündisznó mondja a mamájának:
- Anya, menjünk át az autópálya túloldaláraaa!
Mire az anyja:
- Oda születni kell, fiam!

Anikó írta...

Kétségbeejtő ami ebben az országban történik. Az itt élő, zömében vidéki - bár biztos sok a városi is - embert meg sem érinti a demokrácia, az ország szétlopása, hogy gengszterek ülnek a hatalomban. Ezeknek megfelelő ez az egészségügy, ez az oktatási rendszer ami van, fel sem mérik, mert ahhoz is buták és tudatlanok, hogy az unokáik sem fogják többre vinni a közmunkától, lassan emlékezni sem fognak arra, hogy még a Kádár érában is százszor jobban éltek, mint most az Orbán alatt. Elhitték a migránsozást, elhitték Eger városában a burnuszban sétálgató két fideszes riogatását, elhiszik, hogy hogy egy pár kilométeres kerítés-szakasz mindentől megvédi őket, de legfőkébb a nagyhatalmú Orbán védi őket. Félelmetes a butaság, a sötétség, és ezt ismerte fel Orbán, ebben áll az ő kétes "nagysága". Ennek az országnak a 10 ezer forintos erzsébet utalvány kell, a közmunka kell, az üresen álló stadionok kellenek, a mindenütt jelenlévő lerohadás kell - Lázár még szombaton is azzal kampányolt, hogy azért kell rájuk szavazni, hogy folytathassák az ország építését !!!! Nem ám a saját bukszájuk tömését, a kastélyaik építését.... nem folytatom. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez az ország megérdemli azt ami most fog jönni, mert ezek bosszút fognak állni mindenkin és mindenért, ami velük szembe ment, efelől ne legyen kétségünk. Aki még tud az elhúz innen, aki meg nem tud az belesüllyed a többivel együtt a félfeudális, uram-bátyám világba. Borzasztó ami most fog jönni. És az sem fog vigasztalni, ha egyszer a sok hülye fidesz szavazónak egyszercsak - valami csoda folytán kinyílik a szeme, és rádöbbennek, hogy ők is át lettek vágva, de piszkosul és egy maréknyi gengszternek paríroznak itt
egyfolytában, a semmiért.

góbé írta...


Lendvai Ildikó is "rugalmasabb" lett ma reggelre, bár a Jobbikot éppenhogy emliti.
https://varosikurir.hu/lendvai-ildiko-uj-rugalmasabb-ellenallasra-alkalmasabb-szerkezet-kell/
Az emeszpé jobban tenné ha letérdelne elé, bocsánatot kérne és visszahivná Kovács Lászlóval együtt.

Attila írta...

Üdv!

Hogy milyen színvonalon állnak a fideszes szavazók jó része, nem taglalnám hosszan, inkább szemlyes tapasztalatom mondanám el.
Szomszédomban lakik 4 majdnem szép korú lánytestvér. Megkérdezi tőlem az egyik, kire szavazok. Mondom kire, és visszakérdezek, ti? A fideszre. Húúú, azt a mindenit! Melyik híradót nézitek? A TV2-őt. Kösz, befejeztük!
Nagyon régi ismerőssel beszélgettem a szavazásról. Természetesen itt is téma volt a hírforrás. Ő nem néz, nem hallgat híreket, de természetesen a fideszre szavaz.
Szintén régi ismerős. Panasznapot tartott a fia deviza hitel problémájáról. Ki a hibás, kérdem. Gyurcsány, mondja Ő! Mert? Gy. F. engedte a devizahitelt.
2001-ben? Hol volt akkor Gyurcsány? Orbán volt a miniszterelnök. Csak nézett ki a fejéből.
Elbénázta az ellenzék ezt is. A Jobbikot valahol meg tudom érteni, de az LMP-t semmiképp.

Attila

manyupos írta...

Sokakkal ellentétben én másban látom az ellenzék kudarcának okát.
Pár órával a választások befejezése előtt a mérsékelt Medián közölte, hogy könnyen elveszhet a fidesz kétharmadja, majd ezzel egy időben Gulyás Gergely nyilatkozta, hogy ő "már annak is örülne, ha pártja 100 mandátumot szerezne..." vagy Török Gábor, aki balról indult és a jobb oldalon kötött ki majd a választások közeledtével középre igyekezett, veszni látta a kormány sikerét.
Aztán éjfélkor egy csapásra minden megváltozott, csont nélkül győztek...
Az égadta világon semmi bizonyítékom nincs arra vonatkozóan, hogy a "kormányzó párt csalt volna" - még is biztosan tudom, hogy azt tette.
Mert azt kellett tennie! Tegye fel a kezét az, aki ha személyes szabadsága a tét, - már, hogy jó eséllyel börtönbe kerül, - nem csalt volna!
Orbán ennél kisebb súlyú ügyekben is csalt/hazudott, - nem számíthatott arra, hogy a szerencse ismét mellé áll és egy villamos mérnököt neveznek ki elszámoltatási biztosnak (lásd Keller László) hogy derítse fel az előző kormány "visszáságait" uram bocsá' törvénysértéseit.
Nagyon el vagyok keseredve, mert újabb és újabb négy évek jönnek, amikor ha valamit elrontunk, azért nem mi leszünk a hibásak, hanem a sosem látott migránsok, vagy a Soros György.
Nem kívánok senkinek ehhez sem türelmet, sem kitartást, - üdvözlettel: m.

Promenad írta...

Ismét bebizonyosodott,hogy nekünk is van egy Cipollánk !

Promenad írta...

"Ha van isten,ne könyörüljön rajta /Veréshez szokott fajta /Cigány-népek langy szivű sihederja/Verje csak, verje "

ADy : Nekünk Mohács kell.

1970 írta...

Kedves Pupu!

Továbbra is azt mondom, hogy normális, tisztességes, egyenes és karakteres baloldali programmal kell a választó elé állni, valamint egy olyan becsületes vezetővel, aki a választás előtt két nappal, az egri kórházigazgató gyalázatos levele kapcsán nem azt tartja a legfontosabbnak, hogy megint a rendszerváltás előtti időszakot szidja, és azzal kapcsolatosan vonjon ostoba és hazug párhuzamokat.
Amíg nem teljesül ez a feltétel, hazánk tovább fog süllyedni a nyomor mocsarában, élősködőkkel a hátán.

góbé írta...


Valójában ide szántam...:

MSZP: Köszönje meg Karácsonynak, hogy nem csak bevitte őket a parlamentbe, de még 10% fölé is kerültek. Két, saját miniszterelnök megpuccsolása, a fidesszel való - amig annak érdekében állt - évtizedes kollaborálás, utóbb Botka förtelme után örülhetnek hogy még voltak szavazóik.
Tegyék meg a Gőgöst pártelnöknek aki kellően elkötelezett, ráadásul az egyszerü emberekkel és megérteti magát, arra is képesnek tartom hogy kitakaritsa a pártjából a szemetet, mert az van rendesen.

DK: Elvárnám hogy Gyurcsány ne csak lemondjon, de a parlamentbe se üljön be. Négy év alatt nem nagyon igazolta hogy ő lenne a kotonszökevény "legádázabb" kritikusa, ellenfele.
A választáson láthatóan arra bazirozott, hogy lenyomja az emeszpét, de örülhet hogy egyáltalán bejutottak...
Nyisson éttermet, éttermi-láncot legyen látvány-séf, - a kampánytúrákon úgyis csak a szakácskönyve fogyott igazán. Avagy kérjen endivajnától filmszerepet. Ott remekül megállná a helyét.
Ha a DK szétesik, legalább tudhatóvá válik, hogy hogy csak a nevében demokratikus, valójában autokrata szerveződés.

LMP: ha tényleg olyan a tagság, mint a rájuk szavazó szimpatizások - ismerek nem keveset - a Hadházy lemondását nem fogadják el, viszont széllbernikét - mondanám, de úgysem engedném
neki hogy kapja be, - akár egy bizalmatlansági inditvánnyal leváltják, kizárják, világgá kergetik.

Jobbik: Vona hasson oda hogy a tagság ne fogadja el a lemondását, - ő legalább rendszeresen megropogtatta O1G tökeit a parlamentben. Folytassa! És akadályozza meg hogy egy novákelőd-féle kerüljön a párt élére.!
De előbb szórjon hamut a fejére és kérjen bocsánatot minden magyartól, amiért semmiféle egyeztetésre, koorninációra nem volt hajlandó, bár fennen hirdette a néppártosodást.
Az egyéni körzetek több mint felét, a fidesz 35-40 %-kal vitte. Koordinált indulással nemcsak 2/3-a, de talán még 50 %-a sem lenne a fidesznek.

Ha mindegyik párt rendet tett a saját portáján, Alakitsák meg valamennyien(!) a SZABAD MAGYARORSZÁGÉRT mozgalmat, vagy nemzeti frontot, vagy hivják ahogy akarják, és kezdjenek el végre tényleg d ó g o z n i !!! A parlamentben is, de főleg a terepen ! Van mihez nyúlni.
Egyrészt, megmentendő 2-3 millió honfitársunk akiket részben megvezettek, részben zsaroltak, kényszeritettek !! Más irányban ott a Microsoft-ügy, Simicska kincsesládája...stb... csak igy hirtelen...
Ha esetleg Vonának ez büdös, akkor tényleg húzzon el.

Magyar szégyen, hogy ennyi durva szutyok után, kétharmaddal válasszuk meg újra a despotát. Gondoljatok bele, hogy néz ránk most Európa.
Ha ez a négy év végig megy, 2022.-ben nemhogy szabad, de semmilyen választások nem lesznek, csak kivül rekedünk Európán.

Közben Hadházy is megnyilvánult, elég olvasmányos...: https://24.hu/belfold/2018/04/09/hadhazy-akos-schiffer-andras-lmp-sallai-robert-benedek-per-fenyeget-visszalepes-szel-bernadett-haragozo-tamas/

NewTiborc írta...

Gezának igaza van. Nehogy már megint az ellenzéki pártokat szidják itt egyesek. Ennek a népnek ez kell, különben rossz a közérzete. Megérdemlik a sorsukat, élvezzék ami ezután jön. Hogy vidéki bázist kell építeni? ó de okos tanács, azt is elintézitek, hogy a plebános úr majd a baloldal igéjét hirdeti a szószékről? Ja, azt nem. Akkor ki fogja meggyőzni a középkorban élő magyar jobbágyokat arról, hogy a mész fehér, nem pedig fekete. Aki ismerős egy kicsit vidéken az tudja, hogy a klérus támogatása nélkül senki sem boldogul. Ez van és kakukk. Ezt érezte jól a fidesz anno és be is jött, kb minimum 20 évre.

kekec írta...

góbé ne mán!
Az mszp áldásos közreműködésével úgy változtatták 2014-ben a Házszabályt, hogy Gyurcsány véletlenül se alakíthasson frakciót. Van fogalmad arról, mennyi megszólalási lehetősége volt"függetlenként"???? Nem véletlenül hagyták ott a cirkuszt és vonultak ki! Amit kívülről lehetett (éhségsztrájk, élőlánc) megtették.
A gond az, hogy Gyurcsány az egyetlen potens alak a baloldal vezetéséhez, de elment középre (polgári, nyitott anyámkínja) Nem ártana, ha elolvasgatná a SAJÁT "Merjünk baloldalinak lenni" dolgozatát!

neveletlen írta...

Hiányzott az a fél millió szavazó, amit Feri beígért.
Csak 300 ezer se ment el.

http://www.atv.hu/belfold/20170307-gyurcs

Nekem már nincsen 30 évem! :(((

nemóvatos írta...

Az eredmény elszomorít, de igazándiból nem lep meg.
Egyenlőre a frontembereknek és együtteseiknek az esedékes szín- és észjátszását figyelem. (Az új parlament beüzemeléséig mindenképp.)
Félek, hogy sokára fognak valami élvezhetőt előadni, főként ha marad a szereposztás.

hello írta...

Csak azért jöttem vissza, hogy ezt megmutassam, ha még nem láttátok!
Pécs még belátható távolságban kulturális főváros volt - ott készült ez a felvétel.
Oszt' el lehet kezdeni gondolkozni azon, hogy tán nem véletlen az újbóli 2/3, az ilyen szellemi színvonalú - egyébként különböző korosztályokat képviselő - édes jó honfitársainkat figyelembe véve!

Járókelők válaszolnak

OK!PÉCS Magazin
Közzététel: 2018. ápr. 8.

Álkérdésünkkel szondáztuk meg a járókelőket. Ez lett belőle... Részletek: www.okpecs.hu

1970 írta...

"A gond az, hogy Gyurcsány az egyetlen potens alak a baloldal vezetéséhez, de elment középre (polgári, nyitott anyámkínja) Nem ártana, ha elolvasgatná a SAJÁT "Merjünk baloldalinak lenni" dolgozatát!"

Kedves kekec!

Maximálisan egyetértek ezzel a gondolatoddal.
Ez a választás is megmutatta, hogy a magát "baloldalinak" nevező balliberális értelmiségi, média- és politikai elit (tisztelet a kivételnek!) teljes mértékben magára hagyta a vidéket, az elszegényített, 28 év alatt lepusztított egykori ipari körzetekben (is!) élő embereket. Ezen emberek számára semmi kilátás nem maradt, csak a közmunka, ami nem más, mint a 21. század jobbágysorsa. Ugyanaz, mint a lovastengerész világa (A nagymamám mesélte, hogy amikor cselédként dolgoztak a kukoricaföldön, Festetics birtokán, a csendőr ütötte őket, hogy tűnjenek el a kukoricásban, nehogy meglássa a "pórnépet" a "főméltóságú úr", aki éppen lejött meglátogatni a földesúr barátját. Mindez a 20. század első felében.) Ebből a mocsokból a Kádár rendszer emelte ki őket, most meg visszalökték oda, ahonnan jöttek a felmenőik, miközben hangosan üvöltve szidják azt a rendszert, ami kiemelte őket a "földtúrás perspektívájából" (a balliberális értelmiség, politikusok is!).
Eközben pedig felnőtt egy olyan generáció, amelyik számára a közmunka az egyetlen "jövőkép". És sajnos e szegények között arat a demagóg kisgömböc...
Na, ezért kellene végre "merni baloldalinak lenni"!!!

Kibic37 írta...

Kedves hello!

Nagyon örülök, hogy újra látlak, még ha átmenetileg is.
Utólagos engedelmeddel a közölt videódat terítettem ismerősök között. Már visszhang is jött, alaposan kiverte a biztit.
És akkor mi van Borsodban, vagy a Nyírségben? Ugye nem véletlen, hogy a NER költségvetésében a foci és stadionok nagyobb prioritást élveznek, mint az oktatás és az elmaradott rétegek felzárkóztatása. Az már szinte közhely, hogy ezeknek a szavazata ugyanannyit ér, mint a Tied, vagy az enyém. :((

Ne csodálkozzunk hát az újabb 2/3-on...!

góbé írta...

Kedves Kekec!

Többször jeleztem már a blogon is az emeszpé ezirányú gusztustalanságát. Ebben teljesen egyetértünk, de azóta eltelt négy év !

Ha arra gondolok hogy az elmúlt 4 évben mitt tett le a Hadházy, Ángyán tanárúr, de akár Juhász Péter, vagy a Gőgös, a DK részéről nem nagyon találok hasonlóan komoly és igényes "ádáz" tevékenységet, hacsak azt nem, hogy Gyurcsány, - főleg még Fletóként - tényleg krrvajó, lelkesitő beszédeket tartott 150-200 embernek...Egyszer szóltak ugyan neki, ez talán kevés lesz, ki is baxták a pártból az illetőt. Kerékbárcit...

Másrészt, a terepen sem bizonyitottak. Nagyjából együtt indultak a Jobbikkal amelyre 2010.-ben 120-ezren 2014.-ben csaknem egymillióan szavaztak, majdnem annyian mint az "összefogás" pártjaira összesen.
Tegnap a déká 300ezer alá, a jobbik egymilla fölé tornázta magát...

Hét év alatt a DK gyakorlatilag semmit nem fejlődött. Ennek is van valamiféle tanulsága.





DarthVader írta...

Kedves Góbé, és Hadházy, Ángyán tanár úr, de akár Juhász Péter, vagy Gőgös, holt tart most a rengeteg letevésével ?
Gyurcsány? Hát, volt, amikor éhségsztrájkolt, kiröhögték. Volt amikor élőláncolt, kiröhögték. Volt, amikor a rendőrőrse bevitt LMP-sek helyébe állt, lemondott a mentelmi jogáról, bevitték az őrszobára, kiröhögték, sőt, azt mondták, csak szerepelni akar. Volt, amikor.... kiröhögték. Amikor meg ....... kiröhögték. Lebohócozták. Máskor meg kiröhögték. Igen, a nemfideszes, nemjobbikos nemmaszopos, fujabelemjönkiDK-s magyar értelmiség.
Tudod mit? tényleg egy idióta. Ezt e bejzlit én már rég sorsára hagytam volna a helyében, aztán úgy járt volna az ellenzék, mint ahogy a Fidesz jár, ha Soros meghal, na most kit üssünk? A Fidesz persze fog találni mást, azért brüsszellel nem megy el a falig, nehogy elzárják a pénzcsapot, de az ellenzék továbbra is egymást fogja.
Akinek meg véletlenül az a vélemyénye, hogy az ellenzék főnixmadara felemelkedésének egyetlen akadálya Gyurcsány, az pont olyan hülye, mint Mária néni Alsóbucskáróla migránsfóbiájávl.

Joebacsi írta...

Bár konzekvensen tartózkodtam a választás előtt mindenfajta hozzászólástól, mert döglött kutyát nem rugdalunk, pláne nem már jó előre, (nem mintha lett volna bármilyen normális poszt, amihez érdemben hozzá lehetett volna szólni), most viszont vége van és ezzel az önkéntes moratóriumnak is.

Nyilván eleve nyertes pozícióból indulva a legnyugodtabban szemléltem végig az egész kampányt, legfeljebb azon vigyorogtam sokat közben, hogy mennyire el van tájolva az ellenzék. A fidesz meglepően csendes kampányt csinált végig és a fideszes választók is csendben voltak. Aztán felkeltek ma és elmentek szavazni, ahogy egy demokráciában kell. Nem foglalkoztak a karaktergyilkossággal, a hőbőrgéssel, az illúziókkal, a rózsaszín álomkergetőkkel, a túl nagyot álmodni merészelőkkel. Csak tettek egy sima x-et a megfelelő helyre. És ennyi. Aztán kivárták az éjfélt, hogy röhöghessenek egy nagyot...

Tripla kétharmad !! :DDDD Már a dupla is elég megalázó volt, de a tripla tényleg csak hab a tortán! Bár még változhat a külföldi szavazatokkal, de aligha hiszem, hogy a határontúliak nagyon balra szavaztak volna...

Csak egyetlen dolgot sajnálok. Úgy szerettem volna látni guy verhofstadt arcát, ahogy az eredményeket látva elzöldül és kirohan a reptérre... :P
(Mellesleg ezzel a meghívással a momentum nálam örökre nullára írta magát.)

Kismilliószor leírtam már korábban. De tényleg. Szavazatok nélkül nincs győzelem. A szavazatokat pedig az emberek adják, létező emberek, nem fiktív álomlények. Akik pedig az emberekkel szemben politizálnak és rendre az ország ellen lépnek fel, azok ne számítsanak győzelemre.

Persze sokan a migráns témára asszociálnak, de ez hülyeség. Valójában itt egy remek link a különbségekről:

www.facebook.com/robert.laszlo.188/posts/1879998478698591

Szerintem ez mindent megmagyaráz.

Nem is ragozom tovább, elég legyen annyi, hogy tripla győzelem, tripla fidesz, TRIPLA KÉTHARMAD !!! Bruhahaha...

Jah, még annyit hozzátennék, hogy minden bukott választás és pofon után azt szajkózták a ballib pártok, hogy de hát akik otthon maradtak, na azok biztosan ránk és csakis ránk akartak szavazni, csak lusták voltak elmenni... Még a mostani választások előtt is sorban győzködték magukat, hogy milyen jó lenne, ha jó sokan mennének el szavazni, mert a több ember közül többen fognak rájuk szavazni...

És láss csodát, tényleg jó sokan mentek el, de még véletlenül sem szavaztak balra, csak még többen szavaztak a fideszre... :DDD

Köszi a még több szavazatot!!

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Jobbik jobboldali párt és sokkal nagyobb az átfedés a Fidesz és a Jobbik között, mint bármelyik random ballib párt között, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jobboldali pártok legyalulták az asztalt és 85%-ban vitték a szavazatokat, ha nem többet.

Szóval bézd a jó oldalát PuPu :) Most 4 évig megint nem ég a pofátok a vállalhatatlanabbnál vállalhatatlanabb, védhetetlennél védhetetlenebb, pofátlannál pofátlanabb, és aljasabbnál aljasabb baloldali döntések miatt :).
Újra tietek a porond, hogy tét nélkül meséljetek a tökéletes ország eszményéről, amit Orbán Viktor szakmai hozzánemértése, és személyes rosszindulata miatt nem tud megvalósulni.

Anikó írta...

manyupos... teljesen egyetértek, tuti, hogy csaltak !!! Gyurcsány is tudhatott valamit, mert az egyik bejelentkezésnél azt mondta, hogy rendőrautók süvítenek szirénázva Budapest felé... vajon miért ???? azóta csönd van erről.

hello írta...

Kedves Kibic, én is örülök, hogy látlak, mint korábban is mindig!

Kicsit más:
szereted az állatokat, különösen a kutyákat?
Mert ha igen, kérlek és javaslom, látogass el hozzánk erre a fórumra:
Baráthegyi Barátok
Kis üdítő, kellemes kikapcsolódásként, a politikából.

nemóvatos írta...

Ahhoz, hogy Joebacsinak biztosan igaza legyen azért én a mandátumokat felvenni szándékozó ellenzéki politikusok helyében elérném: a szavazatok teljes újraszámolását és a választókörzeti jegyzőkönyvi adatoknak az informatikai rendszerbe történő ellenőrzött bevitelét.
Egy füst alatt még egy párhuzamos összesítést csinálni sem lehetetlen.
Vannak hírek miszerint megérné a fáradtságot és meglehetne a veszett fejsze.

1970 írta...

"Ahhoz, hogy Joebacsinak biztosan igaza legyen"

Kedves nemóvatos!

Nekem van egy hétéves óvodás gyermekem, aki elsajátította már az emberi viselkedés általános normáit, szabályait, a győzelem - vereség (szabályjáték, társasjáték alapozza!) témakörében. Szerintem legkésőbb kisiskoláskorra ezt az emberek nagy része eléri.
Persze nem mindenki, van, aki örökre a bee-bee szintjén marad:(

Lorinczy írta...

Bocs,de itt nem az életkorról,a győzelem-vereség érzetének elviseléséről,hanem egy hazug rezsim folyamatosan félrevezető agresszív politikájának az eredményéről van szó!!!!!! Az emberek nem hülyék, hanem maximálisan kiszolgáltatottak a hatalomnak, gyakorlatilag n i n cs d önttési lehetőségük,mert ellenkezésük esetén éhenhalna. Tehát leírom mégegyszer az értetlenkedők kedvéért—éhenhalnak . Nem a kedvenc autójukat a lakásukat veszik el tőlük, mert nekik valutahitelük sem volt,helyette van ,ha van közmunka. Ez a tény és ezen kell változtatni,akkor lesz szavazat a váltàshoz. A jelenlegi helyzetben elérni ezt a célt szinte lehetetlen, talán egy Dózsa féle lázadás segíthetne.... vagy a jelen hatalom kihalása