A mi országunk - melyet átmenetileg kiadtunk albérletbe a szervezett bűnözésnek - következmények nélküli ország.
Csinálhat itt bárki bármit, ha a hatalom részese, akkor nyugodtan élhet, mint teve a datolyától roskadozó pálmák alatt az oázisban, vagy mint liba a mindenféle libacsemegékben dúskáló tóban, a kutya sem ugat utána.
Sőt, a birka sem béget utána, mint ezt az utóbbi húsz év során kitartóan folytatott emberkísérletek is igazolják.
Nekem személyesen rettenetesen nagyon elegem van ebből, habár én meglehetősen izgága természetű vagyok, ellentétben a Legfőbb Ügyésszel, akinek higgadtsága felülmúlhaatatlan, jogértelmezése páratlan, pofátlansága pedig mesébe illő.
Ha van valaki, aki térdenállva imádkozhat a Föld és Menny Urához, hogy véletlenül se veszítsen választást, vagy ha veszít is, akkor is, akkor is a mai ellenezéke kerüljön hatalomra,.
Hiszen, ha véletlenül egy tisztakezű és puritán, okos, emellett bátor és következetes politikus jönne, akkor ő elkezdhetné tényleges életfogytiglanja letöltését, mint kikölcsönzött kényszermunkás a Pripjaty mocsaraiban.
Nem rettegek attól, hogy ez bekövetkezne, habár a történelem produkált már egy-két meglepetést, így aztán még azt sem lehet a vágyálmok szintjén kizárni, hogy egy azonnal felállítandó, az igazságügyminiszter alárendeltségében dolgozó korrupcióellenes ügyészség vádat emel a Legfőbb Ügyész ellen - de szép is lenne!
Persze azt is el tudom képzelni, hogy Orbánra rátör a lelkiismeretfurdalás, és töredelmes, feltáró jellegű vallomást tesz, beleértve a különféle strómanok által birtokolt vagyonelemeket, a külföldi bankszámlákat, a különféle trezorokban őrzött aranyat, gyémántokat, a külföldi gazdasági érdekeltségeket, kikötőket, szigeteket, szállodákat.
Ezt persze azonnali vádemelés követné, a bárhol és bármilyen formában fellelhető vagyon azonnali zárolásával, közben a haszonélvező családtagokat ki lehetne költöztetni a korrupcióval közvetlenül, vagy származékosan szerzett lakhelyeikről az ócsai mezőgazdasági önkiszolgáló telepre, esetleg a Hős utcai Orbán Viktor Lakóparkba.
Az ítélethozatalig megélhetésükről mindegyikük maga gondoskodna, erre a legalkalmasabb a közmunka intézménye lenne.
Na, de félre az álmodozással, a rideg valóság egy esetleges választási győzelem után nem lehet más, mint a bűnszervezet irányítóinak azonnali felelősségrevonása - ha ez elmarad, akkor emberfia nem marad, aki hinne még politikusnak, széles e hazában...
Ellenzéki politikusok lelkesen helyeselnék a felelősségrevonást, jómagam meg úgy gondolom, hogy ennek a felelősségrevonásnak szektorsemlegesnek kellene lenni, ugyanis, hogy a helyzet idáig fajult, abban nagy szerepük volt a száz kicsi birkamenet szervezőinek is, akik a mai napig azon értetlenkednek, hogy akkormost az LMP által végrehajtott szőnyegbombázás baráti tűz, avagy tényleg az ellenség nyitott tüzet ránk.
Szóval, őket is felelőssére kell vonni, ha nem is büntetőjogilag, ha nincs rá ok
Ami azt illeti, a vita idejétmúlt, még két nap és eljön az igazság pillanata.
Ha nyerünk, akkor roppant mód észnél lenni, már akinél ennek objektív feltétele fennáll, ha veszítünk, akkor pedig nem kell kétségbeesni, Orbán ma már politkai hulla, hogy a szakálla még nő, ez ne zavarjon meg senkit.
Vagy ha meg is zavar, akkor is menjen el szavazni!
Ennyit már csak megér saját és leszármazottaink jövője - nemde?
:O)))
25 megjegyzés:
Nádas Péter:
"A magyar demokratáknak az elkövetkezőkben azzal kell számolniuk, hogy a timokrácia és a teokrácia sajátos szövetsége még erősebb lesz, mert nincsenek demokratikus elveken szerveződött párjaik, sem konzervatív, sem liberális, sem baloldali, sem jobboldali pártjuk. A műveltebb főknek pedig nem arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy az Örgöggel űzzék-e ki Belzebubot vagy Belzebubbal az Örgögöt, hanem arra a kérdésre, vajon miért nincsenek ilyen pártjaik."
Magyar Narancs 2018. március 29. (50-51 oldal)
Kedves PuPu !
Amiben egyetértünk, hogy Orbán egy politikai hulla !
Történjen bármi nem tudja a szellemet a palackba vissza gyömöszölni.
Sok dolog kiderült róla és egyszer felelnie kell érte.
Nem végzi jól, az biztos !
Üdv Sphagin.
Így legyen! Adja ég! Bárcsak! Bár már látnám! REMÉLEM!
S jók a vigasztaló mondatok a végén, mert én már ketyegő bomba vagyok - gyakorlatilag bármire képes vagyok ugrani, holott állítólag "mindig olyan türelmes vagy" mondják. Most nem, az biztos, ezért jól estek az utolsó sorok, mert milyen frankó lenne, ha az emberek között megint a értelem jönne divatba kis hazánkban ... Orbán azzal nem tudna mit kezdeni, a pofátlan, rongyrázós csalóival együtt!
"Hiszen, ha véletlenül egy tisztakezű és puritán, okos, emellett bátor és következetes politikus jönne"
Kedves Pupu!
Ez nagyon jó lenne, mert óriási szükség volna rá. Nincsenek ilyen politikusok jelenleg, csak nyomokban, kiszorítva, elhallgatva. Ilyen világot élünk:(
A választók döntését sem könnyítik meg. Pl.: az én választókerületemben 2014-ben simán nyert az MSzP jelöltje, akit azonban most nem támogatott a párt (holott a választókerületben nagyon népszerű), hanem a DK egyik vezetőjét támogatták. A korábbi képviselő önállóan indult, mert sokan kedvelik. Miért nem lehetett ebben megegyezni? Miért nem lehetett a korábbi nyertest most is támogatni mindenkinek?
Sajnos Karácsony G. mai szereplése az Egyenes Beszédben sem könnyítette meg a döntésemet. Az egri kórházigazgató baromságai kapcsán megint azt az ostoba, unalomig ismételt mantrát szedte elő, amiben a múlttal von párhuzamot. Miért kell ezt a hülyeséget nyomni most is? Egy állítólag "baloldali" miniszterelnök-jelöltnek?
Azt hiszem, nagyon be kell fognom az orromat vasárnap, a szavazófülkében:(
Álmodozunk, álmodozunk, aztán felébredünk hogy a kezünk belelóg a bilibe...
Az asszony beszélget a nővérével.
Kire fogsz szavazni? Hát a Fideszre. Normális vagy? Miért? Hát mert az ellenzék azt mondja, hogy beengedi a migráncsokat! De azt nem az ellenzék mondja, hanem a Fidesz mondja róluk! Sorolja a drágám, hogy milyen lopások, korrupció meg minden aljas dolgok történnek. Nővére bőszen helyesel: - Igy van! Akkor kire szavazol? Hát a Fideszre. Itt már kezdtem lekaparni az arcomat. A diskurzus folytatódik, minden szar, felháborító meg minden. Teljes az egyetértés. Akkor kire is szavazol majd? Hát a Fideszre. Ekkor már szakad a cérna, beleordítok a telefonba: - Te most tényleg ilyen hülye vagy bameg? Erre megsértődik. Most mi bajod van? Jönnek a migráncsok, csak orbán véd meg tőlük. Láttál már migráncsot bameg? Nem, mert orbán nem engedi be őket... No comment.
Game over. Eszem fa..om megáll. " Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik " (Arany János). Feladom. És ez a némber még nem is a leghülyébbek közül való! Akkor mit várunk a közmunkát féltő szerencsétlenektől, akik még a nevüket is három x-szel írják a négy általános után? Tudom, nem az ő hibájuk, a legkevésbé sem az! De a voksuk ugyanannyit ér, mint a tiétek, akik olvassák ezt.
Tudod PuPu, abban teljesen egyetértek veled hogy o1G morális, erkölcsi hulla, de hogy politikailag is hasonló státuszt töltene be,...? no az számomra aggályos...
Barikádja van, lőszere van, a maga által kreált ellensége, igy az EU meg hátat fordit neki és lassan röhögve lexarja, ugyanakkor eu-néppártilag egyelőre megtartja...
Várható az is, hogy sajnálkozva, nomeg lassan nevetségessé téve csupán annyit mond neki rövidesen az EU - és sajnos nekünk is - xart sem érsz, értékvesztés, tévedés volt 2004-es EU-bővités! Érdemtelenek vagytok, mennyetek visza a kazah-azeri sztyeppékre.
Ha nektek, magyaroknak ő, a nemmzetthy kotonszökevény kell, viseljétek a "hasznain túl, a terheit is"...
A kisgyökér rápróbált egy közép-európai ellen-EU-ra, azt hivén ott legalább vezér lesz, de sem a csehek, sem a szlovákok láthatóan nem kértek ebből a bizonytalan kimenetekü szutyokból s a lengyelek is csak addig tartanak vele, amig érdekeikkel nem megy szembe. Nagyjából eddig...
Ady már száz éve tudta ezt (!!!) és tartok tőle neki lesz igaza! Kár itt erőlködni, ezt érdemeljük. 110 éve megmondta... ugye nem kell idéznem ???
Mégis megteszem, -mármint a 110, sok év előtti idézetet tanulságul a tétováknak. Talán az utolsó választás lehetősége miatt, merthogy higgyétek el, több választás itt nem lesz.
"...Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.
Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!..."
!!! ADY, 1902. !!!
Ki gondolta volna, hogy ezen sorok a XXI.század kellős belsejében is időtállóak, megfontolásra érdemesek lesznek !?! Ráadásul 116 év elteltével ???
Felmerül a kérdés nemmzetthünk első számú vezetője, a magyarság megmentője felé:
Mit tettél te gyökér velünk, az országgal, mivé lettünk miattad, miattunk! Te, akiben anno, 2010.-ben milliók biztak!
Hitték, hogy e szinte felmérhetetlen hatalmat az ország, a nemzet javára forditod. Félelmetes, hogy e hatalmat ha a nemzet felemelésére használtad volna, Mátyás, Bethlen teremtette virágkort felidézvén, megérdemelten dalba foglalták volna neved, akár szobrot emeltek volna neked. Ilyen lehetősége / hatalma 1990. óta senkinek nem volt...
..Nem hibáztatom g.orbánt. Silány, suttyó jelleme, de inkább jellemtelensége, félelmetesen arrogáns, gátlástalan mentalitása teljességgel alkalmatlanná teszi bármiféle toleráns, kompromisszumokat felvállaló, korrekt klasszikus politikusi magatartás, identitás megvalósitására.
Elment a falig, amit már áttörni nem tud. Senki nem kérte erre, magának kereste. Szórakozhat (?!?) még, de fel kell hogy idéződjen benne, jobb esetben Sztálin, avagy Mussolini vagy Hitler végkimenetele. Súlyos kérdés, hogy mi, az ország, addig kibirjuk-e?
Nemigen...
Kedves előttem véleményt nyilvánítok ! Egyetértünk.
De egyre dühösebben élem meg "politikusnőink" egyre tobzódó szélhámosságait. Sajnálom, de lehet másokkal ellentétben, helytelenül ítélem meg ennek a középszerű adminisztrátor nőnek a ténykedését. A nő véleményem szerint egy rendkívül hatalommániás idióta. A politikai kultúrában míg a tapasztaltabb emberek egyszerűen lesajnálják arra szintre ahová való addig elhiszi magáról hogy ő a min. elnök jelölt és minden önkontroll nélkül így is viselkedik.
Ami persze ártalmas. Csak azon a szinten, ahol gondolkodik ezt nem látja át. Persze ez nevetséges a normális emberek szemében.
Talán az általam tisztelt "egyszerűen nagyszerű" nőket Kunhalmi Ágnes személyében is elvesztettem. Ugyanúgy megtébolyult a hatalom közelségében ahogy a fenti hölgy, akinek a nevét sem kívántam leírni.
Lehet hogy engem hosszú életem során sosem érintett meg a hatalmi vágy és így ostobán nem értem az új "szolgálatra jelentkezőket".
Amíg választott pártoban nem látok hasonló szélhámosokat, továbbra is maradok DK-s támogató.
"Mit tettél te gyökér velünk, az országgal, mivé lettünk miattad, miattunk! Te, akiben anno, 2010.-ben milliók biztak!
Hitték, hogy e szinte felmérhetetlen hatalmat az ország, a nemzet javára forditod. Félelmetes, hogy e hatalmat ha a nemzet felemelésére használtad volna, Mátyás, Bethlen teremtette virágkort felidézvén, megérdemelten dalba foglalták volna neved, akár szobrot emeltek volna neked. Ilyen lehetősége / hatalma 1990. óta senkinek nem volt...
..Nem hibáztatom g.orbánt. Silány, suttyó jelleme, de inkább jellemtelensége, félelmetesen arrogáns, gátlástalan mentalitása teljességgel alkalmatlanná teszi bármiféle toleráns, kompromisszumokat felvállaló, korrekt klasszikus politikusi magatartás, identitás megvalósitására."
Kedves Góbé!
Az első bekezdésben írtak nem egészen pontosak: 1994-ben Horn Gyula rendelkezett ilyen méretű felhatalmazással. Katona Béla a temetésén pontosan megmondta: ő volt '90 óta az egyetlen miniszterelnök, aki jobb állapotban adta át az országot, mint amilyenben átvette.
Arról viszont, hogy '94 és '98 között miért nem vált ilyenné az ország, pontosan árulkodik az, amit a második bekezdésben írtál: Horn Gyula nem ilyen ember volt.
Kedves magyarmagyar!
Nem az az igazi baj, hogy a nővér ilyen, az igazi baj, hogy ez a mentalitás az alapfokú közoktatás szintjén is megjelent, a gyermekek "migráncsozva" fordulnak egymás ellen. Tudomásom van nem egy ilyen esetről. Ezzel a dologgal sajnos egyelőre a kutya sem foglalkozik, pedig óriási veszély a jövőre nézve. A kisgömböc gyalázatos tettei közül ez talán a legszörnyűbb, mert elülteti a felnövekvő nemzedékek lelkében (is) a gyűlölet magvát, ami a jövőben beláthatatlan következményekkel járhat (azután is hathat ez a jövő generációjában, amikor OV végre eltakarodik maffiatársaságával együtt a színről).
Lehet, hogy kivívok magam ellen néhány, akár goromba megjegyzést is, de mit tegyek, ha nekem ilyen gondolataim vannak: sztem az lenne a legjobb nekünk, s úgy általában az országnak, ha kis különbséggel mégis Orbán jönne ki győztesen vasárnap a választás eredményeként. Teljesen egyetértek Pupuval, hogy Orbán minden szempontból már bukott politikus, erkölcsileg már korábban, csak a lebutított, "migráncsoktól" rettegő választói csapata tartja életben. Törvényszerű, hogy a meg kell buknia, s az eltávolítását a saját táborából fogják megvalósítani. Sokkal békésebb körülmények keretében, mintha egy (számára) vesztes választás után az ellenzéknek kellene "orbánatlanítaia" Magyarországot: ügyvivő miniszterelnökként még olyan aljasságokat valósítana meg, amit mi elképzelni sem tudunk. Ott van neki még a TEK, s mindazok, akik hűbéresként nekik köszönhetnek mindent, akiket mozgósíthat az ellenfeleivel szemben. Itt még vér is folyhat! Ezzel együtt elég hülye helyzetben vagyok, mert az előzőekben leírt véleményem ellenére sem vagyok képes a fideszre szavazni, hogy ezzel is elősegtsem Orbán éppenhogycsak megmaradását (egy - másfél évre).
Akár akarjuk, akár nem lesznek következmények.
Állandóan a következményekben élünk.
Az itt hőn utált Horn Gábor is azt mondta, hogy a legkisebb rossz egy minimális Fidesz győzelem lenne. Sajnos, időbe telik mire az embereknek tele lesz a f... hócipőjük, ezt kell kibekkelnünk, utána már megy minden, mit az ágyba szarás. A szociknál 8, most valszeg 12 év kell, hogy leessen a tantusz a nagyérdeműnek, mert az előzőek igen magasra tolták az inger küszöböt.:(
Kedves 1970 !
Legyünk pontosak. Horn, - az MSZP 54 %-ot szerzett, kétharmada csak az SZDSZ 17 %-val lett.
Valószinüsitem vékonynak találta a különbséget, és a komcsizásnak is elejét tudta venni a koalicióval.
A lényeg a lényeg, hogy nagyon szépen kérek minden Kedves Olvasót, hogy holnap menjen el szavazni!
Cereus! A hatalom magában se nem jó, se nem rossz, ahogy a párt sem. Csak eszköz, hogy valaki megvalósíthassa az elképzelését. A mostani kormányfőnek ilyenek az elképzelései - és ezt már 1989-ben is lehetett látni. Ott voltam a fidesz alakuló gyűlésén 88-ban (az utcán szórták a meghívót), de az OV beszéde után felálltam és eljöttem. A '89-es sem volt más. De legkésőbb 1999-ben látni lehetett, mire megy ki az illető.
Ezzel együtt Czékus szöget ütött a fejembe - lehet igaza. De ehhez szerintem nem kell nekünk rászavazni - a gyenge többség biztos megvan. Csakhogy neki kétharmad kéne a terveihez.
Jósolok, és számon lehet kérni. Ha így lesz, az LMP-t beveszi a kétharmadhoz. A jobbikot két okból nem:a nemzetközi porondon még mindig nem mutat jól Vona pártja. A másik ok, hogy Vona okos fiú: hülye lenne a piranják közé ugrani, akik széttépték már az MDF-et, a kisgazdákat, keresztényeket. Fiatal, van ideje megvárni, hogy kipukkadjon a kisgömböc. Hogy a pukkanás mivel járna nekünk: hát az sokmindentől függ. Nem vagyok optimista. De elmegyek szavazatot számolni!!!
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd Te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet — vert vederbe
feltekerve — nem vedelve
lett betelve
a Te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe'
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
- S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevehevelteve.
Ha a fidesz nyer, csúnya 4 év jön, ha nem, akkor is, el van ez cseszve ab ovo de nagyon.. lopják ezek az időmet. A babérmeggy pár nap és virágzik :) Kell ennél több?
Kedves talalom!
A dolgokra általában igaz, hogy sem jók és sem rosszak, ez igaz a hatalomra is..
Csakhogy a hatalom hatalmas felelősség.. és aki meg nem tud uralkodni önmagán sem, annak mekkora hatalma van?
Kedves KZs (2018, április 8. 0:009)!
És aki tud uralkodni önmagán, az biztos, hogy soha nem uralkodik másokon?
Vagy azt is kérdezhetem, hogy mit eredményett az elmúlt évtized(ekben) a hatalom önuralma?
"A mostani kormányfőnek ilyenek az elképzelései - és ezt már 1989-ben is lehetett látni."
Kedves talalom!
Bizony, látni lehetett! Ezért sem hiszek egy pillanatig sem azoknak, akik ezzel a züllött társasággal egy fél másodpercig is kapcsolatba kerültek, segítették, pénzelték, támogatták őket.
Kedves neveletlen!
Nem gondolod, hogy Horn Gábor tett is bőven azért, hogy "hőn utálják" (egyébként nem csak itt)?
Azt hiszem, az ország nyomora (egyebek mellett) abból fakad, hogy az ilyen "minőségű" emberek, mint Horn Gábor még mindig "véleményt formálnak"!
Kedves góbé!
Ebben igazad van, de az emberi kvalitásokban megjelenő különbség miatt Horn Gyula akkor sem vált volna ilyenné, ha 200 százaléka lett volna.
Üdv 1970 ! - 12.22 -
Végtelenül szomorú lennék, ha az általad felvetettek kapcsán egy másodparcig is azt gondolnád, hogy e témában lehetséges közöttünk nézetkülönbség, vita...
De, amiről a mai nap szól: voltár már szavazni ?!? Ha mégsem...,... a folytatást tudod...
Tisztelt Anteus,
a fiatalabbak kedvéért, a bemásolt aranyos vers:
Romhányi József: A teve fohásza.
Érdemes meghallgatni is:
https://www.youtube.com/watch?v=w2pPua-9yHw
Kedves góbé!
Engem erre már nem kell figyelmeztetni:) Persze, hogy voltam!
Megjegyzés küldése