2021. június 10., csütörtök

KOMMENT 0610 HAMIS BIZTONSÁGÉRZET

Az ellenzék átírná az államfőválasztás szabályait 

Helyes, itt lenne az ideje helyreállítani a legfőbb közjogi méltóság funkciójának tekintélyét.
Lássuk be, Nyuszifog bácsi, a Bánáti Ánuszrózsa, a Nemzet Gojóstola és a Bajszos Pecabot annyira erodálta a tisztség tisztességét, hogy valamit tenni kell.
Talán egy közvetlenül választott államfő egyik eleme lehetne a demokrácia új garanciáinak, feltéve persze, ha a nép nem Berki Krisztiánt szeretné új pozícióhoz juttatni, merthogy ebben az országban semmi sem kizárt...


https://index.hu/kulfold/2021/06/10/gyorsan-terjedo-delta-goc-kantonban/

Három nap alatt leteszteltek tizenkilencmillió embert, komoly korlátozásokat vezettek be, mindenesetre tettek is valamit a pofázáson túl a járvány megfékezéséért.
Mindeközben Európa és Amerika azzal van elfoglalva, hogy keresi az igazolást prekoncepcióihoz, nevezetesen, hogy a vírus egy laborból "szabadult el", ami nem kizárt, de nem is bizonyított.
Mindenesetre kilóg a politikai lóláb: napirenden kell tartani Kína bűnösségét, mert azt azért nem várhatjuk el ezektől a nagy múltú demokráciáktól, hogy a saját elcseszett járványkezelésükkel foglalkozzanak, meg iparkodjanak megelőzni a már szinte a kapuink előtt álló új járvány-hullámot.
Mintha nálunk sem lenne már az emberekben semmi óvatosság, pedig itt nemigen számíthatunk arra, hogy az első gyanús jelre szűrni tudják a magyar lakosságot, legfeljebb a maradványait majd - tésztaszűrővel.
Hát ezt dobta nekünk a gép, adhatott volna pedig épeszű politikai elitet is, akár...


:O)))

8 megjegyzés:

Katsa írta...

Hm.
Igen.
Adhatott volna, De Nem Adott!

Fispán Géza írta...

Orbán: ha a rendőrök 70%-a feláll, neked kampó – nyílt levél egy rendőrtől
Ha ezt olvassa, lehet hogy köpni-nyelni nem tud majd…
Tisztelt miniszterelnök úr!
Mára ott tartunk, hogy nincs tisztelet a szakmában, megbecsülés még kevésbé, a fizetésünk pedig a béka segge alatt van ahhoz képest, milyen fontos feladatokat látunk el.
Hirdetés
És a magyar rendőri felsővezetés, a mélyen tisztelt főnökség képes volt kiszúrni egy darab csokival a szemünket karácsonykor, és akkor még örüljünk is ennek és fogjuk be a szánkat.
Ez a cinikusság, ez a szándékos nemtörődömség volt jellemző mindig is, de ezek az állapotok már tarthatatlanok.
Én, és sok kollégám a felmondáson gondolkodik. Úgy tudom, hogy a legtöbb rendőr velünk tartana.
Ha mind felállunk, ki védi majd meg a fenekét, tisztelt miniszterelnök úr?
Kit uszít majd a népre, kikkel őrizteti magát, ha fordul majd a politikai széljárás?
Mert ezeket az embereket nem lehet többé megvenni, nem lehet kiszúrni a szemünket alamizsnával, az asztalról leeső koloncokkal.
Elegünk van azokból a vezető tisztekből, akik bármilyen kocsira felugranak, bármelyik tisztet busz alá lökik, amiért munkájukat elvégzik, egyáltalán bármit megtesznek, hogy megszerezzék a következő rangot és a nagyobb hatalmat.
Elegünk van abból, hogy minősíthetetlen fizetésekből élünk, miközben a fehér galléros bűnözők a komplett 10 évei fizetéseinket keresik meg, mégsincsenek rácsok mögött.
Elegünk van abból, hogy az igazi politikusok nem igyekeznek elrejteni a bűzüket, és a világ minden táján látják őket, teljes kellemetlen, utálatos dicsőségükben.
Hirdetés
Elegem van a testi és lelki egészségemet érő maró károsodásból, amelyet egy országért és nyilvánosságért áldoztam fel, zöldben és kékben egyaránt szolgálva, egy olyan országért, amely nem adott egy esélyt.
Amelynek a vezetői, a kedves honatyák SEMMIBE NÉZIK az állampolgárokat, de vele együtt most már a rendőri szerveket is.

1970 írta...

"Nyuszifog bácsi, a Bánáti Ánuszrózsa, a Nemzet Gojóstola és a Bajszos Pecabot"

Kedves PuPu!

Ennek a négy figurának a felelőssége nem egyforma, még akkor sem, ha valóban igazad van abban, hogy mindannyian "erodálták" a tisztség presztízsét. Mádlról már azt sem tudja az emberek többsége szerintem, hogy létezett ilyen nevű államfő, és Áder is így fog járni. (Észlelni lehet erről az emberről, hogy közjogi méltóságként létezik???). Schnittpalibácsi szerintem több tekintetben is a legalja volt. Róla érzékelni lehetett nagyon is a működését, de még hogy:(((.
Akinek a legsúlyosabb a felelőssége az Sólyom L. Az az ember, aki nap mint nap úgy jeleníti meg magát, mint az "erkölcs bajnoka". Egyesek - főleg neolib oldalon - a "nemzet lelkiismeretének" állítják be ezt az alakot. Azt, aki a 2005-ös elnökválasztás folyamata és körülményei ismeretében simán beült az államfői székbe ahelyett, hogy azt mondta volna, köszönöm, de ezt nem. Elvtelen, gerinctelen, hazug alak, akinél senki sem tudott ennek a tisztségnek - és a politikusi pályáról kialakult képnek - többet ártani.

Attila írta...

Üdv!
Eleve közvetlen elnökválasztást kellett volna lezsírozni. Harmadik nekifutásra a parlament egyszerű többséggel megválaszthatja, aki jó eséllyel a kormánypárt liblingje. Ergo nincs hatalommegosztás.

Attila

Attila írta...

Üdv!
Kedves 1970!
Anno többször is kinyilvánítottam véleményem Sólyom Lászlóról, ami teljes mértékben egyezik a tiéddel.

Attila

Bubu64 írta...

Érdekel valakit, hogy mit szeretne az ellenzék?

1970 írta...

Kedves Attila!

Kevés ember van a jelenlegi politikai elitben, aki többet ártott - elsősorban erkölcsi értelemben - az államfői státusz presztízsének (tulajdonképpen a politikusokról kialakított képnek), sőt ezen keresztül magának az országnak is, mint ez a Sólyom Lászlónak hívott egyén. Az én szememben ennek az alaknak az erkölcsisége dajcstompikával, lézerjanival, meg a kisgömböccel egy szinten van. Ami még dajcstompikánál is lejjebbi szintre helyezi nálam az a mérhetetlenül undorító álszentsége. (Mert tompikán csak röhög az ember, de ettől az alaktól a bicska kinyílik az ember zsebében!)
Amikor valakinek ilyen szinten nincs erkölcsisége, akkor legalább fogja be a száját, és végképp ne akarja magát az "erkölcs bajnokaként" megjeleníteni.
Többek között rá is gondolok, amikor arról beszélek, hogy milyen komoly bűnei vannak a rendszerváltás elitjének. Amíg az ilyen jellemtelen emberek lesznek itt a meghatározók, nem lesz semmiféle változás.

1970 írta...

Kedves Bubu64!

Engem kifejezetten érdekelne, de nem látom az ellenzéket a parlamentnek nevezett valamiben. Tisztelet az 1-2 fős kivételnek, akik tényleg ellenzékként viselkednek...