2013. november 12., kedd

VERKLI

Mint egy meghibásodott zenegép, melyet néhány hibbant verklis váltott műszakban teker, csak játssza, játssza ugyanazt a dalt.
A verklisek nem törődnek senkivel és semmivel, a nótát egyszer valaki előre megfontolt szándékkal, aljas indokból megírta, hát akkor hadd szóljon, ugyanaz, ugyanúgy, ezerszer.
Lassan már el is hiszik, amit mondanak.
Közben kitört a világháború, csapataink a tehetségtelen vezérek munkásságának eredményeképpen romjaikban, Doberdó, Isonzó, Bruszilov-offenzíva - de ők csak tekerik rendületlenül a verklit.
Az meg zengi a Gotterhaltét, a ház gangján a lakosok, akiket előcsalogatott a zene értetlenül nézik a szent buzgalmat és nem nagyon értik, hogy a tekerőkart egymás kezéből kicsavaró verklisek miből gondolják, hogy az elavult, de már új korában sem túl fülbemászó dallam végén záporozni fog az újságpapírba csavart aprópénz lábaik elé.
Igen, kedves olvasó, a magát demokratikusnak nevező oldalról van szó, amely arról nevezetes, hogy sikerült olyan vezetőkre szert tennie, akik be vannak oltva politika ellen, míg azon testületek tagjai, akiknek dönteniük kellene a célról és a haladás irányáról, láthatólag csak azzal vannak elfoglalva,– tisztelet a kivételnek - hogy a következő négy évük kényelmét biztosítsák.
És a jobbik változat szerint nem veszik észre, hogy a zene, amit játszanak hazug, hamis és elavult, már nem lelkesít senkit, de a legnagyobb hibája, hogy erre a zenére nem jön be a közönség.
Mégsem tudják, nem akarják abbahagyni, kényszeresen hajtogatják, kényszeresen tekerik a kart, semmi nem zökkenti ki őket belőle: Gyurcsány többet visz, mint hoz, Gyurcsánnyal nem lehet összefogni, Gyurcsány lesz az oka a vereségnek, Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány…
A saját maguk által keltett csatazaj elnyomja a választók hangját, ha meg mégis úgy felerősödik, hogy nem tudják nem meghallani, akkor kijelentik, hogy a hang ugyan a tömegből jön, mégis Gyurcsány hangja.
Ő szervezte meg, hogy a rakparton a különféle zászlókat lengetők egyként ordítsák: Összefogást!
Jelzem, ha így lenne, akkor is alkalmasabb lenne politikusnak náluk, hiszen meg tudta volna szervezni az akciót, ők meg, ha a ceruzát az asztal egyik oldaláról át szeretnék tenni a másikra, tanácsadók véleményét kell, hogy kikérjék.
Másrészt, meg is tudná szervezni, ha akarná, de ezt az akciót nem kellett szervezni.
Ezt a jelenséget úgy hívják, hogy vox populi, ami nem azt jelenti, hogy populista hang, mert az Viktor, meg lassan már Attila műfaja is, hanem azt jelenti, hogy a nép hangja.

Közmondásból lehet ismerni – Vox populi – vox Dei, a nép szava – Isten szava…
Egyszerűbb nem elhinni, hiszen ha elhiszik, akkor felül kell vizsgálni az ezidáig folytatott politikájukat, be kell ismerniük, hogy tévedtek, rossz döntést hoztak, bocsi…
Ezért aztán olyanok, mint a feleségét a postással rajtkapó francia férj, akitől a postás alól megkérdezi az asszony: most mégis, kinek hiszel drágám? Nekem, vagy a szemednek?
Mindennel megpróbálkoznak, csak egyel nem: nem néznek szembe a valósággal.
A valóság meg soha nem arról nevezetes, hogy túl gyönyörű lenne, de aki hisz neki, azt busásan meg szokta jutalmazni - ehhez persze fel kellene ismerni, mikor szembejön velünk az utcán.
Vannak, akik erre soha nem voltak és soha nem is lesznek képesek, ellenben remekül el tudják sajátítani a kamarilla-politizálás összes csínját–bínját, mást meg nem is nagyon ismernek, mert a való világról nekik legfeljebb VV Évike jut eszükbe az ő nyuszis papucsával…
Bajnai pislog, mint primadonna, akinek a díszletmunkás belecsípett a seggébe, közben ötvenszer elmondja, hogy az összefogás gondolata tőle ered, holott ő csak ráült a néphangulatra, majd kikiáltotta magát az összefogás miniszterelnök-jelöltjének, ami akkor jó ötletnek is tűnt.
Csak aztán pártot alapított és ezzel miniszterelnök-jelöltből minielnökké küzdötte le magát - egy zavaros és békétlen pártszövetségecske elnökévé.
Hibát hibára halmozott, becsalogatott a házába karrieristától kezdve zavaros ideológiájú pártmaradványokat – mind „valaki” akar lenni és mind az ő rovására.
És hát Békéscsaba, ugye – ilyet profi nem engedhetne meg magának.
Mesterházy meg egyszerűen egy kedves srác, tele ambícióval, tele szorgalommal, de ez olyan, mint a zenetanulás, - van, amit nem lehet megtanulni, vagy van tehetsége az embernek a zenéhez, vagy nincs.
Utóbbi esetben is lehet és érdemes is muzsikálni, de talán nem lenne szabad a Bécsi Filharmonikusok karmesteri pulpitusára ácsingózni, talán kamarazene otthon, a családdal, ott elnézhető a hamis hang, az ütemtévesztés, a kottaismeret hiánya…
A rutinos és okos Lendvai Ildikó már felismerte a helyzetet, ő pontosan tudja, hogy Gyurcsányt zsarolni reménytelen vállalkozás, - tett is javaslatot a kabát újragombolására.
Az Újságíróklub résztvevői is valamelyest árnyaltabban beszélnek, de persze van, aki ismét meghirdeti, hogy azé a felelősség, aki nem szavaz erre a csődtömegre, melyet ma a Bajnai-Mesterházy összefogás képvisel – ő majd később rájön, hogy butaságokat beszélt.
Gyurcsány dícséretét zengi a kissé fáziskésésben leledző Botka is, aki ugyan egyéb ügyekben elég értelmes dolgokat mond, de ha meghallja Gyurcsány nevét, elmegy az esze és a választó nyakába akarja tolni az elcseszett szocialista politika miatti felelősséget.
Nekem Németh Miklóst idézi, mert ugyan a szándéka nyilvánvaló, de addig-addig köti a vitézkötéseket a dolgaira, annyira biztos akar lenni a dolgában, hogy már mindenki unja.
Pedig ő alkalmas miniszterelnök-jelölt lett volna egy szocialisták által vezetett összefogás élén, szép nagy marha ember, ahogy mondani szokták, magyarember él-hal az ilyenért – de a kulcsszó azért itt is az összefogás kellene, hogy legyen, mert erre vevő a demokratikus oldal választója.
Anno a foxi-maxin úgy tanították, hogy a demokrácia nem a pártelitek uralmát, hanem népuralmat jelent – ezt a tézist ugyan a jobboldalon már hatályon kívül helyezték, mert már ez is maga a parttalan anarchia lenne Viktor uralmához képest - de azt hittem, a demokratikus oldalon még érvényes a definíció.
Én élveztem volna Botka szerepeltetését egyébként, mert már Gyurcsány esetében is sámlira állították a kis akarnokot, Botka hóna alatt még jobban mutatna, de persze ez csak álom - a cél ma elsősorban Gyurcsány kifüstölése, ez felülír mindent.
Az ember sokszor nem is tudja eldönteni, hogy ezek az emberek Orbán vagy Gyurcsány ellen szeretnének szövetkezni, és ha nem lenne a helyzet ilyen szomorú, hát hemperegni lehetne a röhögéstől viselt dolgaik miatt.
Ezek gúnár nélkül szeretnének libát csinálni, és már a megfelelő tojás világrajötte előtt osztogatják maguk között a libasültet, de persze önzetlenül és a demokrácia helyrepofozásának szent céljától áthatva…
Hát, csak megjön az eszük, jó lenne, ha ez még a választások előtt történne.
Csak emlékeztetőül a varázsszó: Összefogás!

:O)))


20 megjegyzés:

Novi írta...

tegnapra: éljenek a libák ;)
http://www.youtube.com/watch?v=_mW537tjbpE

Lila Lilla írta...

Novi - nagyon köszönjük :-)
Legközelebb hozhatsz sütés-főzés, szabás-varrás vagy zenei linkeket is, csak mindegyik a demokrácia születésével és bonyolult működésével legyen kapcsolatos! Akkor nem lesz off!!!
Zenével is köszönöm:
http://www.youtube.com/watch?v=J7TF7g0Acnc

Névtelen írta...

Ha lenne is összefogás, (megjegyzem nem lesz), akkor is belépett a porondra az LMP. Egyenlőre csak a parlamenti képviselői indulnak egyéniben, de lehet még 106 jelöltjük (esetleg segítséggel) és máris lőttek a Fidesz - konrta Összefogás párbajának. Ja és akkor még nem is szóltam a Jobbikról. Lesz itt ugyanannyi jelölt az egyéni körzetekben, mint 2010-ben.

Enikö írta...

Megint nagyon jó gondolatok, ráadásul mint írásmü is pompás. Ahogy a verkli meg a zenetanulás visszautalnak egymásra, mesteri!, s persze az obligát libaelem is bravúros. Pupu, lengetem kalapomat!

hello írta...

Botkáról nekem más a véleményem - 5-6 évvel ezelőtt alapozta meg nálam :-(( -, egyebekben tökéletesen egyetértek ezzel a megint telitalálat opuszoddal.
Elismerésem, mint rendesen.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Gratulálni tudok az írásodhoz, de igazából el vagyok ketyeredve !

Nem lehet, hogy ennyire bénák vagyunk !

Sajnos, kezd elszállni minden reményünk.
A Bajnai pislogása telitalálat, a Botka féle jellemzéssel együtt !

Egy biztos, nem az írásoddal van a baj, te csak a tükröt tartod !

Üdv sphagin.

krezirezi írta...

Kedves PuPu :-) éppen tegnap gondoltam végig a Verkli írásod alapgondolatát Bajnai egyik interjúja kapcsán. Arról beszélt, milyen fúj-dolog már meglévő választókat újraelosztani. Szerfelett érintettnek éreztem magam, s el kívántam mondani neki, hogy a már meglévő választó, mint fogalom, de mint élőlény se nem létezik. Esetemben maradjunk az ember kifejezésnél, aki majd szavazata leadásával választóvá válik arra a rövid időre. Akire pedig szavaz, azzal m i n i m u m szinten szimpatizál, ideális esetben egyetért. Gondoltam, elmondom ezt Gordonnak, hátha megérti. Hamar rájöttem, hogy ő erre ( se rám, se a véleményemre) nem kíváncsi. Erre ma olvasom tőled a verklit :-) no comment - respect :-) és köszönöm.

pamagd írta...

Ma du.6-kor (főzés közben) hallgattam a konyhában a rádiót. A Kossuthot, mert zene sincs normális... :(
Az Ütköző c. műsor azt hiszem igazából délben van, ilyenkor csak ismétlik.
A drága jó "szakértők" meg a műsorvezető egymással versengve, Bajnai-Mesterházy stb. idézeteket csatasorba állítva bizonygatták, hogy Gyurcsány árt, Gyurcsány csak a hatalmat akarja, csak gátolja a kormányváltást... és nem és nem veszik észre, hogy az eredetileg sem elég szavazóbázisuk még fogy is ezek után... Lendvai Ildikó nyilatkozata meg ugye csak a saját pecsenyéje sütögetése... :(
Ehhhhh... :(

PuPu írta...

Csak a tisztesség kedvéért: Lendvai Ildikó a ciklus végén kiszáll a parlamenti politizálásból, így aztán sütögetni való pecsenyéje sincs.
:O)))

James Bond írta...

Kedves PuPu,

a kérdés nem kérdés: ezek a jóemberek CSAKIS Gyurcsány ellen akarnak szövetkezni. Orbán ellen nem. Az ok igen egyszerű: még őbeléjük is szorult annyi realitás-érzék, hogy rájöjjenek: Orbánnal szemben (sajnos!) kb. annyi esélyük van, mint a trójai falónak az epsom-i derbyn. Így hát maradt nekik a gyurcsányozás. Ami (legalábbis szerintük) alibinek sem rossz. Mert lehet kolompolni rendesen, hogy a Gyurcsány miatt veszítenek (veszítettek). Pedig dehogy! Saját maguk miatt. De ezt igen nehéz ám észrevenni. Beismerni pláne...

pleinair írta...

Ki belépsz ebbe az országba, hagyj fel minden reménnyel. Idióták és jellemroncsok országa ez, ahol vak vezet világtalant és süket tekeri monoton szorgalommal a verklit. Vak, aki nem látta Bajnai gyermeki ártatlanságot hazudó álarca mögül kikandikáló erőszakos hatalomvágyát(?),
amit ostobaságában leplezni se volt képes. Hívei gyér száma ellenére máris az ország vezetőjének képzeli magát, és mint egy fanatizált japán harcos, anélkül, hogy jobbra, balra nézne, vakon tőr előre és az ellenzéki oldalon mindent, mindenkit uralni akar. Mesterházy szintén gyönge, saját képére választott vezetője pártjának, vagyis maga a csőd.
Szegény ember vízzel főz, de legalább tiszta vízzel. Nálunk sajnos tiszta víz sincs, csak valami szennyes mosogatólé szerű, undorító moslék. Ebben fuldoklunk.

pamagd írta...

PuPu, Lendvai Ildikóról ez a "szakértők" jellemzése volt :(
Bocsánat, rossz sorrendet használtam...

Cereus írta...

Leírtam pár hete, tetszik az MSZP fiatal csapata. Mára már kétségbe vagyok esve!!! Amit látok, a szép és általam tisztelt Kúnhalmi Ágnes már ugyanúgy nyomja a sódert levegővétel nélkül mint Selmeczi Gabriella, csak dekoratívabb kivitelben. A legfiatalabb Bárándi aki a családja meglévő bőlcsességének örököse, összefogás ellenes, mert Mesterházyt egy ujabb akarnokot (Orbán II.) támogatja,és nem látják, hogy ezt az embert hiba volt a párt élére választani.! Szanyiról,Tóbiásról szót sem érdemes vesztegetni. A mi Attilánk tapasztalatlan politikus, és ami nagyobb baj rendkívül öntelt. Ahogy én látom nagy szüksége van sokkal tapasztaltabb segítőkre akik számára még nagyon "bonyolult" ügyekben, kezét fogva eligazítják.

pamagd írta...

Még egy gondolat.
Pár hete még a Kapcsolaton ész nélkül és nagy energiával szidták a DK-t. Most napok óta síri csend van ebben a témában... :(

PuPu írta...

Kedves pamagd, figyelmetlen voltam, elnézést!
A kapcsolat pedig pont olyan, mint a Szocialista Párt, más a tartalma, mint aminek hívják...
:)

moose írta...

- Az ország vezetése az egy feladat.
- A feladatra kell alkalmas embert választani.

Szerintem most okos, értelmes, határozott, a jogállam helyreállításáért elkötelezett NŐT kellene minelnöknek választani. Semmi másért, mint azért, mert a nők képesek az önös érdekeiket feladni egy nagyobb célért,…. most például a gyerekeink boldogulásáért,… a szüleinknek nyugodt öregkor biztosításáért,… (a férfiak többsége sajnos nem képes erre,… felülkerekedik a harcikedv, a győzni akarás,… stb.)

Az a feladat, hogy az önjelölt minelnökjelöltek legyenek államférfiak és válasszanak egy 3. személyt,… szerintem egy NŐT, aki valóban a választók többségének érdekét képviseli.

Hamar kiderül, ki is az igazi államférfi, vezető,…ki az aki képes a nagyobb célért feláldozni a vágyait?!? (Ugye értik ők (BG,MA), hogy a jelenlegi felállásban egyik sem lesz minelnök?!?…ha összesz..ják magukat, akkor sem!

Ha nem értik, nem látják be, akkor csak habzsi-dőzsit akarnak a parlamentben,… az meglesz,…ok,… csakhogy nekünk így nem kellenek,...

- Bajnai: Amíg a két haszonleső "idomár" ott ugrál körülötte az "ösztökével", addig szóba sem jöhet mint minelnök jelölt! Mármint úgysem szavaz komoly ember rá! (Juhász füvészre és Szigetvári V-re gondoltam,mint idomárokra.)

Mesterházy-Botka leamortizálták magukat,… jobb lenne mindenkinek,ha az MSZP elegánsan hátralépne és bejelentené a megszünését.

Nem annyira bonyolult ez,…mert azt ne várják, hogy kicsit is gondolkodó ember elhiszi, hogy ők korrekt ajánlatot tettek azzal a többi demokratikus ellenzéki pártnak, hogy vagy az lesz amit az MSZP-E14-PM diktál, azaz kuss mindenkinek,.. vagy mehetnek,… nincs összefogás velük

Múltkor mondtam már, hogy kár lebecsülni a választókat,… nem bizonytalanok ők,… csak nem akarnak "csöbörből-vödörbe" esni.

A DK meg induljon nyugodtan önállóan,… lehet, hogy az un. bizonytalanok jobban szeretik, ha felnőttként bánnak velük, jobban szeretik az egyenes őszinte beszédet és ezt a DK-ban találják meg. Már elég sokan vannak azok is, aki ezek miatt vállalják a DK iránti szimpátiájukat is.

Névtelen írta...

Ha sikerülne bevinni a köztudatba, hogy Orbán egyetlen ellenfele a DK, akkor talán meg lehetne akadályozni a 2014-es 2/3-át. Szerintem ugyanis nem kétséges, hogy Schiffer, Bajnai, Mesterházy, és Vona, mindnyájan Orbánt védik jobbról, balról és középről. Egyedül Gyurcsány gondolja komolyan az ellenzéki felelősségét. Sajnos azt nem tartom valószínűnek, hogy legyőzze ezt a totálisan összefogott ellentábort.

dmolnar írta...

Kedves PuPu!

Megint egy ütős és találó írás..

Azért van némi érdekesség, bár nem túlzottan kapott egyik sem nyilvánosságot. Mintha (ma reggel) Bajnai arról beszélt volna, hogy nem lehetetlen a jelen megállapodásuk felülvizsgálata (rájött tán, hogy lassan egy választópolgára nincs a körülötte lézengőkön kívül?) és Mesterházy is arról beszél, hogy tán újra kéne építeni a bizalmat és esenleg újra lehetne írni ezt a szerződést, egy kicsit máshogy és egy kicsit másként..

Csak aztán legyen is úgy...

guglikugli írta...

Lehet, sokan nem ismeritek ezt a szavazási fórumot. Én évek óta nyomom rajta az általam favorizálandónak a voksomat. Rajta van a DK is. Nézzétek meg felül, a szeptember 15-ei eredményt! Tudom, nem reprezentatív, de valamit sejtet.

http://webszolga.hu/valasztas/

hello írta...

Guglikugli, köszi, megnéztem, és alaposan le is lombozott a szept. közepe óta átrendeződött mezőny.

Bár magamra nézve már nem működne, de gyakorta eszembe jut az Omega-sláger egyik sora:
"Menekülj, amíg nem késő!"