2014. március 1., szombat

BALOG MINISZTER SZOMORÚSÁGA

A Nyíregyházi Törvényszék pénteki, nem jogerős ítéletében jogellenesnek minősítette a cigánygyerekek elkülönítését a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskolában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány által indított polgári peres eljárásban.
Az emberi erőforrások minisztere pedig szomorúnak nevezte, hogy a bíróság a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskola ügyében kétségbevonja a szülök szabad iskolaválasztását.


Balog miniszter mellesleg Isten embere, református lelkész, teológus, aki életében rengeteget tanult, de sem a társadalomról, sem az emberi lélekről nyilvánvalóan nem tanult meg semmit.
Azt is mondta, hogy „Az ítélet fokozta a harci kedvemet, tovább harcolunk egy jó, tisztességes döntésért, ami jó a gyermekeknek”
.
A hiperempatikus miniszter megnyilatkozásából két dolog következik: az egyik az, hogy a bíróság a hatályos törvények alapján képtelen eldönteni, hogy mi jó a cigánygyerekeknek, azt eldönteni csak a nagytudású miniszter képes, másik pedig az, hogy a miniszter talpig vasba öltözötten küzdeni fog a szegregációért, merthogy az az igazi, az egyedül üdvözítő megoldás a cigányság számára.

Attól lesz a gyermek lelke egészséges, attól fogja magát öntudatos, másokkal egyenrangú, teljes értékű magyar állampolgárnak érezni – márhogy a miniszter szerint.

Tulajdonképpen ez a szegregáció remek dolog, még kicsit dolgozgat a szomorúszemű miniszter rajta, akkor kiemelkedő eredményeket lehet elérni viszonylag rövid időn belül, hiszen ha a gyermek már zsenge ifjúkorában megszokja az elkülönítést, akkor felnőtt korában sem fog tiltakozni az ellen, ha például csak a busz hátsó részében utazhat, meghatározott padokon ülhet a közterületeken, nem léphet be mindenhová, ahová a többi állampolgár és így tovább.
Nem kell nekünk mindent újra feltalálnunk, vannak ennek szép hagyományai Dél-Afrikában, sőt Amerikában is, igény pedig természetesen lenne rá.
Ebben a haladó gondolkodásáról híres országban az ilyen előrevivő gondolatokat mindig fel szokták karolni, a református egyház pedig erről különösen nevezetes, Ravasz püspök zsidótörvényekre leadott felsőházi szavazatai óta ez köztudott, a Hegedűs család ezt a képet napjainkban már csak cizellálja.


Ravasz püspök a zsidóüldözések kapcsán alkotott maradandót, mikor szavai szerint „valami világördöngösség szállta meg a lelkeket”, és most már csak azt kell kivárnunk, míg Balog miniszter és református lelkész is eljusson majd annak a felismerésére, hogy a „kívülről reánkerőszakolt fajgyűlölet” ellen nem lépett fel elég határozottan, és hogy az állam képviselői „nem fejtettek ki elég bátor ellenállást a lassan kibontakozó démonizmussal szemben”.
Nagy kár, hogy Ravasz püspök keresztyéni érzelmektől átfűtött mosakodásáig – többek között Balog miniszteréhez hasonló tisztességes döntései következményeként - néhány százezer honfitársunkat, köztük cigányokat is meggyilkolták, gondolom, a mű folytatása mostanság még hátra van.
Balog miniszter nem ostoba ember, csak éppen az erkölcs és a tanításaik szerint minden emberben fellelhető Isten hiányzik belőle.
Balog miniszter egy lelketlen bőrzsák, hadd ne taglaljam, hogy mivel töltve. 


Ami a szegregált oktatást illeti, az ebben az országban maga a hazaárulás.
Majd egymillió cigány él ebben az országban, ha azokat is hozzávesszük, akik nem is tudják, vagy elhallgatják, esetleg letagadják magukról, hogy cigány felmenőkkel rendelkeznek, csak ha meglátják a gyantát, akkor összefut a szájukban a nyál, akkor van az másfélmillió is.
Általában szegény emberekről van szó.
Márpedig az köztudott, hogy minél szegényebb egy népcsoport, annál magasabb körükben a népszaporulat, az Úr, vagy a természet így gondoskodik megmaradásukról, az átlagosnál magasabb csecsemőhalandóság, a rövidebb átlagéletkor és rossz közegészségügyi helyzetük miatt.
Így aztán a társadalmon belüli részarányuk folyamatosan nő, velük együtt nő a szegények és alulképzettek száma, méghozzá meglehetősen gyorsan.


Ez aztán oda vezet, hogy a társadalom egyre kevésbé tudja felhasználni őket a kieső munkaerő pótlására, hiszen ez nem az a helyzet, amikor egy magasan képzett szakembert száz képzetlennel pótolni lehetne.
Balog miniszter azt kivételesen jól látja, hogy a cigányság felemelkedésének kulcsa a képzés és a foglalkoztatás - ez a két kulcsszó a romák befogadásához - mint mondotta, ami erős lényeglátásról tenne tanúbizonyságot, ha adekvát cselekedetekkel párosulna – de helyette inkább szegregálunk meg közmunkában szél által kergetett műanyag zacskókat szedetünk velük.


A nagytudású teológus abban is téved, hogy a cigányokat be kellene fogadnunk.
Nem kell őket befogadnunk, a cigányok mi magunk vagyunk, mint ahogy mi vagyunk a svábok, a tótok, a sokácok és a jászok is, hogy a II. Ukrán Front, a vallon zsoldosok, a török szpáhik vagy a tatár megszállók kései utódairól már szó se essék.
Magyarok ők is, ha tetszik, ha nem, mint az összes többi magyar, akik itt szaladgálnak az utcákon vagy üldögélnek a hivatalokban, übermenschként kommunikálva az eléjük kerülő cigánnyal.


Azért is érdekes a dolog, mert Balog miniszter ebben az országban élt a Kádár-rendszerben is, látott cigányt dolgozni is, felemelkedni is, mondjuk az sem biztos, hogy amikor a Diósgyőri Gépgyárban betanított drehás volt és még nem a lelkek esztergálásával foglalkozott, a szomszéd padnál nem cigány végezte ugyanazt a munkát, amit ő.
Balog miniszter feledékeny ember, elfelejtette, hogy anno a cigányt nem szegregált osztályokban akarták tanítani, hanem a többi gyerekkel együtt tanulhattak, és bár antiszemitizmus és rasszizmus akkor is létezett, de nyilvánosan nem jelenhetett meg, ennek következtében is számtalan cigány származású gyerek érettségizett, közülük néhányan egyetemre is mentek.
Merthogy ez az útja a felemelkedésnek, és majdnem itt kezdődne a demokrácia is, de Balog miniszter szegregálni akar, mert a szegregált osztályban jobban érzi magát a cigánylány, hiszen az övéi között van.
Csak éppen a társadalom betegszik bele a dologba, meg a lelkek rohadnak el, melyekről éppen egy lelkésznek illene tudni egyet s mást.


Balog miniszter, Isten embere ne harcoljon, hanem teremtse meg a feltételeket, hogy a legszegényebb zsákfalvakban is legyen bölcsőde, legyenek szakképzett gondozók, az óvodában óvoda-pedagógusok, akik segítsék a gyerekeket abban, hogy mire iskolába mennek, legyen megfelelő szókincsük, ismerjék a társadalmi érintkezés alapvető szabályait, a fegyelmet, a higiéniát, hogy ne úgy üljön az a kisgyerek az osztályban, mint a számkivetett egy idegen országban.
A kisgyerek agya úgy szívja be a tudást, mint a szivacs, mindenre megtanítható, de a legtöbbet a másik gyerektől tanul, ellesi a szófordulatait, a viselkedését – ennek párja nincs.
Ha együtt tanulnak, játszanak sportolnak, az csak jót tesz mindenkinek, hiszen akinek cigány a barátja, az nem fog talán később baromságokat üvöltözve masírozni, első lépésként ez is eredmény lenne.


Ezért kellene stadionok helyett iskolai sportpályákat építeni, öltözőkkel, zuhanyozókkal – hihetetlen eredményeket lehetne elérni, csak  pedagógusok kellenének ehhez, nem kontraszelektált zombik.
A Kádár-rendszerben a felnőttek is így illeszkedtek be a társadalomba - dolgozni jártak és ellesték munkatársaiktól a többségi társadalom viselkedési formáit, és elkezdték a saját környezetüket is annak megfelelően formálni.


Balog miniszter meg, ha ezt nem érti, akkor egy ökör, de ezen nem lepődünk meg, hiszen ő is a Fidesz-csorda tagja, és éppen úgy viselkedik, mint a többiek.
Ő is szegregálva van, nem él kultúremberek között, hát tőle sem várható el, hogy európai gondolkodású legyen.
Marad turulbanszületett.
Kár, hogy az a tojás is záp volt…

:O)))

9 megjegyzés:

MoonRiver írta...

1998 óta szakmaszerűen foglalkoztam a szegregált, vagy integrált, asszimiláló, vagy inkluzív oktatással. Sok-sok dőreséget hallottam, láttam már. Újat nem tudnak mondani, de egymást váltotta elég sok kormány, és hol zászlójára tűzte, hol elsumákolta a problémahalmazt (ugyanis igen-igen összetett, nem is lehet tudni, valójában hol a határ a cigányság és a szegénység között), úgy ömlött a pénz projektekre, fejlesztésekre, hogy mérhető haszna eddig nem volt. Aki pedig valójában sokat tett, Soros György, azt sikerült annyira megsérteni, nem valószínű, hogy még egyszer komoly finanszírozással létrehoz képzéseket. A probléma másik oldalán a cigányok, akikről kár így beszélni, mert ők maguk is annyira sokfélék, kizárt, hogy egy kalap alatt lehetne őket említeni, vagy egyazon sablont rájuk húzni. A miniszter úr pedig bátran nyihoghat értelmetlen dolgokat, részben, mert nem ért hozzá, másrészt a társadalom hozzáállása még rosszabb a cigányokkal kapcsolatban, mint a zsidósággal, akik szintén mi vagyunk. (Tetézi még, hogy bármit lehet tenni a cigányokkal, anyaországuk nem lévén, nem kell bonyolult külpolitikai következményekkel számolni, ha lelődözik őket akkor sem.)Talán, ha Balog úr eltöltött volna közöttük vagy 10-20 évet, eszébe nem jutna szegregált oktatásról beszélni, de hozzáteszem, az oktatást is nyugodtan kihagyhatja napi teendői közül, nem járnánk rosszabbul. Azok a szakemberek, tanítók, tanárok, akik évek óta a helyükön vannak és ismerik a szülőket, gyerekeket, azok jó része nagy biztonsággal és jóval több empátiával rendelkezik, tudja jól, mi az ami bevált, alkalmazható, és mi az, amit említeni sem szabad. A cigányság sorsa az oktatásban van, abban a rendszerben, amelyik jelenleg enélkül is fuldoklik, mert forrásokat vontak el a területről. Igen kevés főiskolán tanítanak romológiát, amikor ezzel komolyabban törődtek, országosan két főiskolán volt kar, vagy szak. Pécsen és a Kaposvári Főiskolán. A kaposvári azóta már nincs is, így marad (a miniszter úr számára is) az önképzés, hiszen irodalma bőven van a kérdéskörnek. (Könnyebb megfogalmazni, írni, kutató munkát végezni, mint megoldani, elismerem.) Tehát: a szegregáció már ezelőtt 20 évvel is persona non grata volt, ezt valamelyik famulusa igazán megsúghatta volna, hogy nem a lemez, de a lemezjátszója is idejét múlta régen.

yczimi írta...

"a szülök szabad iskolaválasztását" így is mindenhol megsértik, ahol körzeteket határoznak meg a beiratkozáshoz! Minden nagyobb településen, ahol kettőnél több általános iskola működik! :(

CR írta...

"2006–2010-ig az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság elnöke volt." (Wikipédia)
Tekintve, hogy lövése sincs róla, képzelem, mennyire unatkozhatott az elnök úr, mikor éppen az emberi jogokról volt szó a bizottságban.

moose írta...

Szerintem Balog miniszter már ne csináljon semmit!

Csomagoljon és bújjon a föld alá ezzel a hozzáállásával!

Ahogy hallottam van már náunk is olyan módszer, ahol a tanuló csoport, 4-5 fő együtt oldja meg a feladatot, így a csoport sikere az egyén sikere is egyben,… egymástól tanulhatnak, ahogy PuPu is írja.
Talán ez egy finn módszer?!?

Ami még tetszik nekem, hogy a skandináv oktatásban a megváltozott képességű gyerekek részei az osztályközösségnek, és számukra szaktanárokkal biztosítják a képességeiknek megfelelő képzést. Tanárokat vesznek fel, ha pl. nincs ehhez szaktanáruk.

A közösségi programokba bevonják őket, együtt esznek, tornáznak, osztályfőnöki órán együtt vannak, szóval ők is ugyanolyan egyenrangú tagjai az osztálynak, mint a teljesen egészséges társaik.

Szerintem minden gyerekre ráfér(ne) a kezdeteknél egy kis összerázó, azonos szintre hozó program.

A tapasztalt tanárok lehetnének a kiscsoportos felzárkoztató képzések "agyasai", hasznosulna a tudás és tapasztalat,egyúttal lenne minden pedagógusnak munkahelye is. Mindenki csak nyerne a "projekttel"!

A diákságot, legyen az fehér,cigány, autista, rokkant,egészséges,lány vagy fiú, ember számba kellene venni! El kellene távolítani azt a pedagógust, aki megalázással, testi fenyítéssel, fenyegetéssel akarja a gyerek akaratát megtörni!, úgymond "tanítani"!

Valószínűleg a pedagógusok egy része tökéletesen alkalmatlan, mert nem tanulni akarja megtanítani a gyereket, hanem a kényelmesebb utat választva, biflázni!

Szóval az együtt tanítás-tanulás társadalmilag biztosan hasznosabb lenne, mint az elkülönített,… az lehet, hogy a tágyi tudás rovására menne,de ma már, az internet világában nincsenek "titkok"! Minden szintű tudáshoz az fér hozzá, aki csak akar!

A tanár, pedig tud olyan kérdéseket feltenni, motiválni, amire a választ a gyerekek szívesen megkeresik. A "sulinet" ugyanis minden iskolában ott van!

A Balog-Hoffmann páros pedig dicstelen 4 évet zár! Ők ne akarják folytatni, mert buta, korlátolt, tanulásra képtelen gyerekek jönnének ki az iskolákból, ha rajtuk múlna! Szerintem!

civilhuszár írta...

Én szeretem az amerikás fogalmazási stílust.
Ájtatos fekazsák.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A fene se gondolta volna, hogy ennyi záptojása van a turulnak !

Lehet, hogy már eleve így tojja ki őket !

Akkor viszont már biztos, hogy belül is romlott benne valami !

Megette a fene az egészet !

Jobb lenne nekünk, ha maradnánk a galambnál, vagy ha rád hallgatnánk és a libánál !
Sokkal jobban járnánk !

Üdv sphagin.

Móricka írta...

Mi ugyanolyan előítéletesek vagyunk a cigányokkal szemben, mint mondjuk az osztrákok a magyarokkal.
De, hogy egy állítólag tanult ember, egy miniszter is, az már nekem sok.

Ismeretségi körömben kétféle véleményt tapasztalok a romákkal kapcsolatban. Vagy nem szeretik, vagy egyenesen utálják őket.
Mikor már sokadszorra hallom a megszokott "kliséket" akkor mindig elmesélem a következő történetet.
Évekkel ezelőtt úgy hozta a sorsom, hogy két évig rálátásom volt egy márkaszervíz munkájára.
Ott a művezetők és az autószerelők úgy loptak, hogy ha azt egy cigány teszi, már régen kátrányban tollban meghempergették és meglincselték volna.
Erre az érvelésemre általában mindenki elhallgat, mert minden autós minimum becsapva érzi magát egy autó szervizelése után. Üdv: M

Anikó írta...

Balog miniszter nagyon a bögyömben van, ezt az embert papnak nevezni vagy lelkésznek, már az maga istenkáromlás.nem tud ez az ember semmit, jól írtad róla PuPu egy ökör.Egy előítéletes címeres ökör. Pont.Azzal a bárgyú mosollyal a képén amikor interjút ad a semmiről, hát még a hideg is kiráz, beleillik a műveletlen, tanulatlan /a diplomájuk sajna nem jelenti azt, hogy tudnak is !!! Láttuk Deutsch Tomika hogy kapta kézhez./ fidesz csordába.

Névtelen írta...

Balog miniszter a református egyház
pénzügyi helyzetét javítja csak.
többi hab..