2015. július 20., hétfő

GYURCSÁNYOS VÍZ

Nem írnék jelzőket...
A sivatagban étlen, de főleg szomjan menetelő karaván mellett hirtelen feltűnik egy lajtoskocsi, oldalára festve Gyurcsány életnagyságú portréja.
A karaván vezetője Abu ben Migszol megtépi szakállát és Allahot hívja tanúnak, hogy ő, ezektől egy korty vizet sem fogad el, merthogy ő nem akarja, hogy a pártpolitika rátelepedjen önzetlen segítségükre.

Okos.
Közben nincs elég víz, nincs elég higiéniai eszköz, nincs ott a marha nagy jóindulaton kívül szinte semmi, csecsemők fekszenek a homokban, várandós nők pihegnek, az egész sivatagra vörös hőségriasztás van érvényben, de kit érdekel.
Ha nem ő a megmentő, akkor ott rajtra kívül, hogy más is megmutathassa humanizmusát, olyan istenfia nincs, ha beledöglik az összes menekült, akkor sem.
Ebben az országban csak őbelőle lehet újságcikk, csak ő képviselheti az emberséget, ő az Egyetlen Hiteles Vízosztó.
Hát csodálkozhatunk azon, ha ebben az országban azt csinál velünk a hatalom, amit csak akar?

A korlátoltság fogalmilag attól érdekes, hogy a korlátlan hülyeséget jelöli. mint ebben azt esetben is.
A történet egyébként valós, Szegeden esett meg, ahová a DK képviselői négy megyében összegyűjtött adományaikat vitték, és azokat keresték meg vele, akik a menekültek helyi felkarolásával foglalkoznak.
Namármost én azért megkérdezném, hogy a Szalai Balázs nevű főaktivista akkor is elkergetné-e a DK autóbuszát, ha a saját, vagy a szülei háza égne, de persze ez csak költői kérdés lenne, hiszen itt nem az ő háza ég, hanem a menekülteké.
És azt is megkérdezném, hogy a menekült kiköpné-e a szájából azt az ásványvizet, ha megtudná, hogy egy Magyarországon bejegyzett ellenzéki párt segélye folyik le a torkán, vagy kisbabája kobakját ezzel hűtve, felismerve a helyzetet letépi e  róla a kendőt - vigyázz, a víz Gyurcsányos!
Valaki elmagyarázhatná Szalai Balázsnak, hogy aki ebből politikát csinál, az éppen ő, mert a bajban illik félretenni a politikát, Gyurcsány is ott lapátolta a homokot a zsákokba a gáton a Jobbikos erősgyerekek mellett, mikor áradt a Duna, pedig nagy valószínűséggel ő sem lelkesedett értük, és vice versa.
De bajság volt, és olyankor még a középokos ember is félretesz mindent és nekilát a segítségnyújtásnak.
Az is a baj ezzel a Gyurcsánnyal, hogy többnyire ésszerűen cselekszik, ez errefelé gyanúsnak minősül, mint a magát ingatlanügynöknek kiadó Karak a libaólban...


Ha lenne kis esze Szalai Balázsnak, akkor inkább arra erősítene rá, hogy már két párt felajánlott valamit a menedékkérőknek.
A szocialisták a pártszékházukat ajánlották fel , a DK egyelőre ezt a nem túl jelentős segélyt, de hát szegény párt már csak vízzel sem főz, mert elhozta azoknak, akiknek a Magyar Állam annyi segítséget sem ad, hogy szervezetten elszállítsa őket a befogadóállomásokra.
Jöhetnének a többiek is, a humánus és érzékeny lelkületű liberálisok, a krisztusi szeretet iránt elkötelezett kereszténydemokraták, a különféle pártcsírák, akár szektavezéreikkel egyetemben, a Jobbikból a jobbak, a Fideszből a kedvezményezett gazdagok, akár még az oligarchák is.
Ha jönnének, talán tudnánk kicsit javítani azon a fertelmes képen, melyet hazánk ma a világ felé mutat a pengés kerítés mögül.

Nincsenek illúzióim, Balázs barátunk ma is nyugodtan hajtja álomra a fejét, sikeresen ellenállt annak, hogy lehetőségeit a menekültek segítése terén bővítsék.
Ha én a DK helyében vagyok, annyifelé osztom az adományt, ahányan a helyszínen vagyunk, mindenkivel feltűzetném a DK-s kitűzőket és magánemberekként adattam volna át a párt támogatását.
Azt se nagyon értem, hogy miért lett volna baj, ha kiderül, hogy egy ellenzéki párt nem ért egyet a kormánnyal 
a kialakult helyzet nyilvánvalóan antihumánus kezelésében.
A pártnak a politika a dolga, vigyen oda segítséget a Jobbik vagy a Fidesz is, egyenlítsék ki a versenyhátrányukat, már, ha van ilyen.

De szerintem nincs, ebben a kártyapartiban a pengés szögesdrót üti a sampont, a Jobbik üti a negyvenkilós lányt, Balázs meg ütheti majd tíz év múlva a fejét a falba, hogy addig nem pucolt el innen, míg a pengék körbe nem értek az országon, az ő szíves segítsége eredményeképpen.

:O)))



27 megjegyzés:

Geza írta...

Az nyilvanvalo, hogy az a Szalai Balazs gyerek egy fszfej, de azert nem igen hiszem, hogy a bloggodban emlitett eseten kivul olyan baromi eros DK aktivitast a bevandorlassal kapcsolatban meg tudsz emliteni. Az szinte nulla, amit ezzel kapcsolatban a DK csinalt. Most meg lehet sajnalkozni, hogy "bancsak szegenyeket". Hat most mar meg is lehet erteni a DK passzivitasat ebben az egesz ugyben - hiszen allandoan csak az elutasitast latjak … cunya civilek!

Egyebkent meg a DK is kap allami tamogatast, ugyhogy nem kifejezetten szegeny. Meg persze a jotekonykodas az rendben van, hiszen oriasi szukseg van a segitsegre, meg most ez politikailag is egbekialtoan fontos lenne, ha valaki kicsit is megeerti a helyzetet, de akkor kellett volna az embereket mozgositani, mikor a konzultacios iveket kikuldtek es azota kellene orditozni, hogy a rendszer mennyire genny es hogy az egesz hova fog vezetni. A DK erre kepes lett volna, de ugy latszik tul koran jott a joido, es most olyan idoket elunk, amikor nem olyan izgi itt hadonaszni…

Kapat írta...

Sajnos, nagyon mai ez a történet és nagyon elkeserítő. Szükség idején nem szabad egyetlen segítő kezet sem ellökni, bárkié is az.
Itt a lényeg felismerésével van gond. Önző dolog egyéni hasznot húzni abból, hogy mi vagyunk itt, mi segítünk, mi kezdeményeztük, a valóban nagyon sokra becsült gondoskodást, törődést.
Ez egy kissé magamutogatásnak tűnik a világ felé.
Nem kissebbíti az érdemüket, ha más is követi példájukat.
Nem gondolom, hogy kizárólagosnak, egyéni kiváltságnak kell tekinteni egy hasznos szép kezdeményezést.
Senkit nem szabad elutasítani, aki a szükséget igyekszik enyhíteni!
Ez a józan ész, a lényeglátás hiányára utal!

Kapat írta...

Elírás, elnézést : "kisebbíti"

H.Marianna írta...

Kedves Géza!
A DK kedetektől ott van Szegeden is, Debrecenben is!
Sőt, évek óta karitatívkodunk!
Nem vagyunk kifejezetten gazdag párt, hisz 4 képviselőnk van a Parlamentben.
Akkor miből csináljuk? Gyűjtünk, kapunk, adunk. Sajátból is, és főként sajátból!!!
A rászorulókkal törődnek, főleg, szintén rászorulók!
Mert ők tudják, átérzik!
Miért nem nyilvános? Mert miért is kellene annak lennie?
Nem kell mindenhová a média - szerintem!
Legalábbis én annak örülök, amikor látom az arcokat.
Nem azokét, akik elvárják, hogy kapjanak, hanem azokét, akikhez úgy visszük, mert TUDJUK, hogy rászorulnak!
Nekünk ez, nem kampányfogás, hanem természetes emberi cselekedet.

Zsófi írta...

Kedves Géza!

A DK-sok ott vannnak minden nap a pécsi vasútállomáson, osztják az szükséges alapvető dolgokat.

Névtelen írta...

Tüntetés a kerítés ellen: https://youtu.be/9lOP1jvgDh0Orbán politikai tőkét kovácsol a menekültekből, mert ellenségnek kiáltva ki Öket, a haza megmentöjévé aposztrofálja magát, amikor félelmet kelt az emberekben a démonizált migránsokkal szemben.
Gyurcsány ugyanilyen módon politikia tőkét kovácsolna a menekültekből, ha a feladat nagyságához és az eddig elvégzett munkához képest megjeleni némi adománnyal, majd a sajtóban megjelenik (sok hétttel az akció kezdete után), hogy lám, lám, derék DK is támogat.
Ha bárki segíteni akar, segítsen saját nevén, függetlenül attól, Jobbikos, DK-s, MSZP-s, sőt Fideszes, mert meggyőződésem, hogy pálrtállástól függetlenül mindenkiben van / lehet emberiesség.

Tüntetés a kerítés ellen (Kékesi Márk beszéde (4:53):
https://youtu.be/9lOP1jvgDh0

Ottilia Marton írta...

Minden pártnak megvan a szervezett kisebb nagyobb infrastruktúrája. Azt kihasználatlanul hagyni bizony vétek. Tüntetéskor is, meg minden más esetben is!
A civilek sajnos ülnek egy hintába: "pártokat ne!" mondja az orbáni megosztáspolitika. És ők híven betartják--- mitöbb el is hiszik, hogy pártok nélkül van kire szavazzanak, van aki szervező erő lenne a mai rendszerben.
Nekem már mindegy, hogy melyik a kiválasztott párt, aki a civilektől megrendelést kap arra, hogy az általuk támogatott legalább némiképp artikulált gondolatkört(milyen legyen a jobb élet? mik a paraméterminimumai) képviselje. Csak legyen már egy választott.Most 50-%-nyi nem akar szavazni a hülye retorika miatt--mondja: csalódtam!a pártokban--mintha nem ő nem szavazott volna rájuk civilként.

a Jobbik nélküli ellenzék ÖSSZESEN kap 20%-nyi szavazatot, abból egyik párt sem markáns kiemelkedő. és a maradék 30%-on stabilan a fidesz -jobbik áll. akkor most kit is erősít ez a nagy apolitikusság?

Névtelen írta...

Géza!! Nem "blogg" hanem blog.
A többire nincs mit reagálni az csak vagdalkozás. Az meg engem nem érdekel. Üdv.

Öreg harcos írta...

Szia Pupu!!! Régebben, még a boldog "békeidőben" imádtam az írásaidat olvadni..Félre nem érts, most is "imádlak"..A humorodat, éleslátásodat stb. stb..Viszont az írásaid egyre inkább elkeserítenek.., mostanában sírni lenne kedvem...Mondd meg, mit lehet tenni ebben a gyűlölködő világban???? Egy civil...Fiatal vagy öreg, mit tehet????

Geza írta...

Kedves H. Marianna, Zsofi es Nevtelen @ 2015. július 21. 8:50 ::

Az szerintem egy teljesen elhibazott ertelmezes, miszerint, ha egy part "jotekonykodik", azt csendben kell csinalni, mert azt nem a nepszerusegert, hanem a bajbajutottakert kell tenni. Bar nyilvanvaloan hogy ha masokon segitunk akkor az magunknak is jo erzes (tehat semmi sem teljesen "onzetlen" a cselekedetek gyokeret tekintve - de ezzel nekem semmi bajom), azt majdnem teljesen ertelmetlennek tartom, hogy ha ezt egy part meeg kvazi titokban is tartja. Nyilvan minden esetben meg van a joizles hatara, de egy part elsodleges feladata nem a jotekonykodas, hanem az elvek hirdetese es azok melletti kiallas. Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy ennek a feladatnak meeg a demokratikusnak mondhato partok kozott is csak nehany villant ritkan es azt is halovanyan. Es, legnagyobb sajnalatomra az is igaz, hogy a DK messze nem jatszott/jatszik vezeto szerepet meeg ezekben a gyenge erofeszitesekben sem. Olyan esemenyekre, pedig mint amilyen pl. az "idegennek latszo fiatal par" minapi megverese, ugy kellene rarepulni a demokratikus partoknak, hogy az egesz orszag zengjen tole.

PuPu írta...

Gézám, ahhoz, hogy zengjen valami, kell egy zengethető dolog.
Ha nincs média,. akkor zenghetsz te amennyit csak akarsz, a kutya se figyel rád...
:O)

Donáto írta...

Arra gondoltam, hogy ha én lennék egy Csányi, egy Demján, vagy netán Gattyán, - bizony nagy "sz@rban lennék.
Mert a feleségem otthon azzal fogadna, hogy "...apa, adjál már ezeknek a menekülteknek 5 milliót élelmiszerre, vagy gyógyszerre. Az olyan kevés neked, hogy meg sem érzed..."
Igen, adnék, de akkor azt rögvest jelentenék Vikinek, akkor meg vagy elúszik minden állami megrendelésem, vagy rám küldi a NAV-ot.
Szóval inkább úgy tennék, mintha a mondottakat meg sem hallottam volna. Ilyen melegben ez előfordul az emberrel...

PuPu írta...

Kedves Névtelen, próbálkozz magadnak valamiféle nevet adni, ha kérhetem, pl. lehetnél Kerítésszaggató...
Namármost adománnyal mindenki akkor és ott jelenik meg, ahol akar, egy párt is, ha éppen olyanja van, mert a pártok tagjai - láss csodát - civilek és senki sem civilebb náluk, merthogy a civil - a polgár - arról nevezetes többek között, hogy véleménye van a világ dolgairól.
Ezt a véleményüket megkísérlik szervezett formában a társadalom tudomására juttatni, ezt mellesleg politikának hívják.
Aki kijelenti, hogy nem politizál, az ezzel politizál, hiszen ő képezi azt a bamba tömeget, amelyik puszta létével és passzivitásával megakadályozza az önkényuralmi rendszer lebontását.
A pártpolitika- érdekérvényesítés, a pártok legalább megmondják, hogy kinek az érdekeit érvényesítik, ellentétben a civilekkel, akik ezt homályban hagyják, de Orbán érdekeit képviselik a társadalom újabb megosztásával, gyanús, önjelölt vezetőkkel...
Szóval alapvetően rosszul látod a helyzetet, de biztosan képes vagy felülvizsgálni az elképzeléseidet, ha elspekulálgatsz ezen...
:O)))

Enikö írta...

Bravó, Pupu!

Névtelen írta...

"...a krisztusi szeretet iránt elkötelezett kereszténydemokraták..."
Az összefüggéseiből kiragadott mondatrész belső ellentmondása blaszfémia.
Csak annyit mondanék, hogy:
- Nahát?! Mik vannak? Krisztusi szeretet iránt elkötelezett kereszténydemokraták?

Jut eszembe: ki az a Semjén?

pleinair írta...

A Keletiben láttam kb 50-60 menekültet. Hullámpapírokon üldögéltek, feküdtek csendben. Tőlük távolabb egy apuka guggolt három két- és nyolc év közötti gyermekével. A nagyobbik kislány a túró-rudis zacskót elfogadta, de a szendvicseket apukája méltóságot és önérzetet sugalló mozdulattal elhárította. A kis család nagyon fegyelmezett volt. El nem mozdultak arról a két négyzetméterről, amit "belaktak".
Aztán megláttam a Migracion Aid aktivistáit. Egyikük a menekülteknek segített lefordítani és megérteni, mit jelent a hivatalos irományok tartalma. A másik két-három fiatal inni valót, szendvicseket osztogatott, és fogadta az adományokat. Kis halom ruhát is láttam, papírtörlőt, sampont, stb.
Bárki, bármikor, egyénileg, vagy szervezett összefogással segíthet a menekülteknek, de jobb, ha ezt az aktivisták bevonásával teszi, mert Ők tudják, kinek mire van szüksége.
Ám, ha az aktivisták a civilek Gyurcsány- és párt fóbiájától fertőzötten gátolják a segítség célba juttatását, akkor ezt bármely, angolul beszélő fiatal néhány emberrel megteheti. A segítségnyújtás nem pár ember kizárólagos monopóliuma, hanem minden rendes ember kötelessége.

Kibic37 írta...

PuPu! Ez az ország menthetetlen :(((
Ennek a társadalomnak végig kell járnia azt az utat, amit Adolf végigjáratott népével. Mostanában ismét műsoron van "Hitler sötét karizmája" című sorozat - döbbenetes a párhuzam. Csak éppen nem lőnek ...(még).
Naponta olvasom írásaidat, de már hozzászólni se nagyon van kedvem. Valami hasonlót érzek én is, mint Öreg Harcos.
Valamikor reménykedtem külső tényezőkben - a birkanépet mint tényezőt már rég leírtam magamban, - a jenkik meg az Unió felcsillantottak némi reményt, hogy a körmére koppintanak ennek a falánk dögkeselyűnek. Nem így történt. Bevallom, csalódtam bennük. Sajnos nem először ...

Névtelen írta...

Pénz beszél...

http://nol.hu/kulfold/penzert-tarulnak-az-eu-kapui-1552713

PuPu írta...

Kibicnek, meg Öreg Harcosnak.
Türelem, a társadalmi mozgások olyanok, mint a földcsuszamlás.
Eleinte apró mozgások indulnak a mélyben, aztán egyszerre megindul a hegyoldal, és elsöpör mindent.
A felszínen pedig, ameddig meg nem indul a hegy, nem látszik semmi...
Aztán persze a földcsuszamlás nemigen válogat, értékes és értéktelen is áldozatul esik, de ez már megint másik kérdés...
:O)))

hello írta...

Kedves PuPu, az utóbbi megjegyzésedhez, miszerint egy földcsuszamlás mindent maga alá temet: aki már élt a II. világháború alatt, plusz megélte 56-ot, vagy ha nem is, de tájékozott arról, milyen pusztításokkal és mennyi emberáldozattal jártak, nemigen vágyik megélni ennek a bekövetkeztét. Tán ezzel is magyarázható, hogy a népnek ennyi mindent le lehet nyomni a torkán, tulajdonképpen következmények nélkül. Aki néz RTL híradót, vagy az Egyenes beszéd némely vendégét, mint pl. tegnap Dávid Ferencet vagy ma Tarjányi Pétert, naponta értesül a legelképesztőbb dolgokról, közlésekről, de maximum elképed tőlük, más nem történik a hatásukra.
De továbbmegyek: felteszem, az ellenzék is tisztában van azzal, hogy egy földcsuszamlás nem válogat, ezért kritizálnak olyan óvatosan, nem igazán feltüzelve az indulatokat..

Névtelen írta...

Tuti elfogadták volna, ha nem egy csapat fotóssal meg a sajtóval mennek... de hát ugye azzal mentek.

PuPu írta...

Nem nekik vitték az adományt, nem nekik tartották a sajtótájékoztatót a menekültkérdésről, sőt, mégcsak nem is a menekülteknek...
Szánalmas ez a magyarázkodás, mintha a hajótöröttet azért nem engednéd a mentőhajóra, mert a taton neked nem tetsző zászlót lenget a szél...
:O)))

Hegedűs Imre írta...

Látom, ebben a témában is sikerült két táborra szakadni - még az ország politikai irányvonalával szembe menőknek is. Kezdem azzal, hogy én is visszataszítónak tartom ha országosan ismert politikus kamerák előtt akarja átadni azt a segélyt - amit ő is gyűjtött... Mielőtt ezért bárki rám támad a máltaiak "isten nevében" osztott segélyéről is megvan a véleményem: ugyanúgy nem a sajátjukból adják - de ki hinné el, hogy a politikát ne akarnák befolyásolni...

Aki tényleg segíteni akar - ne egy politikai vezető kamerák előtti megjelenésével adja elő. Aki ezt védelmezi - gondoljon arra, hogy Szeged eléggé távol van a Szaharától. Hagyják meg ezt a Szolnokon árvíz idején megjelenő - vagy a márciusi hóesésben önmagát filmeztető Orbán Viktornak.
Hegedűs Imre (véletlenül sem akarok névtelen maradni - inkább jelenjen meg kétszer a nevem)
Hegedűs Imre

oxenos írta...

Máshonnan emeltem ide...A kopasz istenit. Én nem vagyok tagja a DKnak, de forog a gyomrom. Ha csinál valamit, az a baj. Ha nem, az. Mikor az MSZP végre tisztességes pártként viselkedve felajánlotta a székházát, nem volt ez a fikaözön. Mikor egy állat megvert egy MAGYAR kislányt és a rendőrség közösség tagja elleni tökömtudjamiért állt neki vakarozni, nagyjából csönd volt. Most meg hőbörög aki ő se tudja miért, rühelli Gyurcsányt. Pedig a DK ez esetben nem úgy általában orbántakaroggyozott, mint ti, hanem nevét adta a segítségéhez. Ez a reakció egyszerűen szégyenteljes. A DK meg hülye, ha ezek után is egy közbenső gittegyletet és nem directe a szerencsétleneket támogatja.

Hegedűs Imre írta...

Oxenos-nak:
A többiek nevében nem írok semmit - de ha elolvasta a levelemet - abban egyetlen politikus nevét olvashatta - nem azét, akit védelmez. Próbáljn a levél tartalmával foglalkozni - belemagyarázás helyett. én egyértelműen írtam hogy b á r m e l y i k politikustól visszatetszőnek tartom az ilyen viselkedést. Remélem, hogy a Bem téri székházat nem kamerák kereszttüzében ajánlották fel. Ha igen - arról ugyanaz a véleményem mint a szegedi "segítségfelajánlás"-ról. Ha még mindig nem érti: hasonlítsa össze hogy mennyibe kerül a néhány flakon ásványvíz - és mennyibe a kamerás felvonulás... Hozzátéve a reklámértéket - ráadásként...

NewTiborc írta...

Kedves Hegedüs Imre!
Nem kívántam hozzászólni, de megnyílvánulásod álnok és kisstílű.
Mézes-mázos sértődős és tudálékos szöveg mögé akarod rejteni a Gyurcsány fóbiádat. Úgy látom Te tökéletesen megvalósítod a nyuszi viccet. Ha az a problémád, hogy kamerák előtt adták át a gyűjtött adományt, akkor remélem holnaptól éjjel nappal szaggatni fogod a kormány reklám hirdetéseit, mert a Te igazságérzetedet mélyen sérti a sok hazugság. Ha valahol kormánypárti sajtótájékoztatót látsz, rögtön térdre borulsz és imádkozol a jó Istenhez, hogy kénköves ménküvel borítsa be az egész tájat, nehogy valaki tudomást szerezzen a kormány mondandójáról. Hát barátom, napjainkban a politikához hozzátartoznak a kamerák is. Az meg különös, hogy csak egy ember esetében veszed zokon ezt a dolgot.
Soha nem voltam, nem vagyok és nem leszek egy pártnak sem a tagja, de neveltetésem okán ez idáig sikerült megkülönböztetnem az egyenes embereket (sajnos nagyon rövid az a linea) az érdekszemélyektől. Úgy látom, hogy a magukat demokratikusnak valló emberek zöme nem rendelkezik szemernyi önkritikával, megértéssel, toleranciával stb. és természetesen ő a bölcsek kövének tulajdonosa.
Úgy, hogy kár siránkoznod a két tábor miatt, Te magad is jelentősen hozzájárultál írásoddal, nem csak az általad krtitizált véleményformálók. Persze a vélemény szabad, mint a madár, de a bölcsek erénye a tévedés beismerése.
Maradok tisztelettel.
NewTiborc
újkori jobbágy

kekec írta...

Tényleg tipikus nyuszisapkás ügy!
Ha a helyi menekültügyekben járatos civileken keresztül akarják az adományt eljuttatni - akkor az a baj, és a "nempolitikus" civilek a bősz elutasítással tudnak pártpolitikát csinálni - ha közvetlenül osztogatták volna, akkor meg az, hogy "megkerülték a civileket" és nem oda juttatták, ahol arra szükség lett volna.
Mi ebből a tanulság? Nem kell a DK-nak a "civilekkel" huzakodni, ha le sem szarják őket, abból nem lett volna hír.