2015. augusztus 18., kedd

ERKÖLCSI GIGÁSZOK

„Aki államtitkár vagy kormánytag lesz, jobban teszi, ha minden gazdasági érdekeltségétől megszabadul, hogy a visszaélés vagy az összeférhetetlenség gyanúja fel se merülhessen” – jelentette ki a múlt heti Kormányinfón Lázár János, és név szerint említette L. Simon Lászlót. 
Hiába no, oda jutottunk, hogy a humor nagyágyúi a Fidesz színeiben jópofiskodnak.
A nép meg vihorászva tapsol, hiszen milyen jópofa is, hogy a kancelláriaminiszter fegyelmezi bunkó beosztottját.
Csak vannak itt ősi erkölcsök, lám, nem romlott a magyar, csak hányatott sorsú.

Ez utóbbi egyébként igaz is, mert ha az ember meghallgat egy ilyen nyilatkozatot, hát hányni támad kedve, vagy seggberúgni ezt az egész álszent és hazug bagázst, kezdve a kancelláriaminiszter főnökével, annak egész pereputtyával, Rasit és tehetséges férjét az összes saját lábukkal, Lázárt a földecskéivel, a strómanok nevén szereplő dohányérdekeltségeivel, Rogánt a mutyi üzletág tehetséges versenyzőjével, meg az összes többi gazemberrel.
Undorító, korrupt és hivatali hatalmukkal visszaélő népek, akik között ez a buciképű L. Simon az első ötvenben sincs benne, emellett ostoba is, mint a sár.
Tényleg, csak röhögni lehet azon, hogy megpróbálta megismételni a Kádár-kor meggymagos történetét – ezúttal barackmaggal -, eladni a felvásárolt értéktelen konzervipari mellékterméket - gyógyhatású termékként.
Ha legalább valami új megoldással kísérletezett volna, esetleg - felhasználva Öveges professzor elméleti munkásságát (hogyan csináljunk a barackmagból atommagot…) - megoldotta volna Paks 2 fűtőelem-gondjait.
De nem, - ő visszanyúlt a régmúltba, azokba az időkbe, amikor Orbán Győző még tán párttitkár sem volt, a fia meg éppen ott volt, ahova való, és Győző bácsi a barackmagot kalapáccsal, nem pedig dolomittal törte a faluszéli házikó küszöbén.
Mindig van egy idióta, akivel példát lehet statuálni, most konkrétan ő volt az, merthogy tévesen mérte fel a pozícióját a táplálkozási láncban.
Azt hitte, hogy csak azért, mert egyszer a borászatában szittyósra itta magát a Vezér, imígyen károsítva a puttonyában szállított  géneket, ettől már őt ezentúl nem fogja a golyó.
Dehogynem, a Fidesz is olyan, mint a társadalom, egy szán a szibériai havon, melyből, ha már túl hangosan üvöltenek mögötte a farkasok, a kocsis kidob egy-egy utast, aztán ameddig azon elcsámcsognak, a szán rohan előre, míg végül csak bele nem fordul a szakadékba.
De a jó kocsis nem várja meg, míg a farkasok a lovak felé kapkodva csattogtatják a fogaikat, egy-egy utast rendszeresen kihajít, habár felfalni nem hagyja őket, mert aki verekedni kezd, az közben mindenféle butaságokat ordibálhat és akár még a kocsist is szidhatja…

Azért a Lázár-féle magatartáshoz is pofa kell ám, vastag bőrrel huzatolva.
Az állatkertből a nyilatkozat után ki akart törni a rinocérosz, mikor megérdeklődték, hova készült, akkor bevallotta: Lázárhoz ment, bőrápoló-receptért.
Bátran állíthatjuk, ez minden idők legkorruptabb magyar kormánya, egytől-egyik visszaélnek hivatali hatalmukkal, kimerítve ezzel a BTK szinte valamennyi paragrafusát.
Nekem legjobban a vagyonbevallásaik tetszenek, melyekben feltüntetnek negyvenezer forintos, ajándékba kapott képeket, miközben milliárdos vagyonokat halmoznak fel.
A média meg úgy tesz, mintha komolyan venné a vagyonbevallások egyetlen sorát is, jóllehet minden valamirevaló újságíró össze tudná állítani a strómanok listáját, mely oly hosszú, mint a vonatfütty.

L. Simon persze nyilatkozott, hogy az üzletet rosszul kezelte, a barackmag-hámozó gépe nem bírt a kemény magyar barackmaggal, éppen fel akarja ajánlani az amerikai republikánusoknak, hátha ők tudnak valamit kezdeni a segítségével Barack Husszeinnel.
Mindenesetre bűneit megbánva okafogyottá vált a büntetés, Lázár majd elröhigcsél vele az irodájában és elmagyarázza neki, hogy miért is volt akkora barom, mint ide Lacháza, továbbá százszor leíratja vele: Quod licet Jovi, non licet bovi…
De azért az is érdekes, hogy a média a vagyonbevallásokat szentírásként kezeli, a médiamunkás  elbabázik velük, komolyan aggódik, ha valakinek felszalad a magánszemélyekkel szemben kimutatott adóssága hatmillióról hétmillióra, miközben mindenki tudja, hogy az ominózus vagyon milliárdban is több, mint hat vagy hét…
És ők a magyar értelmiség színe-java, virága.
Persze, egyszer azért eljön majd az igazság pillanata, de addig még sokat kell féllábon állniuk a libáknak - nekünk emellé lehet, még azt is előírják, hogy közben ne is vegyünk levegőt.

Ja!
És ha valaki nem vette volna észre, megtettük az első konkrét lépést kifelé az Unióból, egyedül mi tartjuk távol magunkat a migrációt csökkentő, közös uniós határvédelmi műveletektől.
Büszkék lehetünk magunkra.
A kerítés egyébként nem ér egy kalap szart sem, ennek csak akkor van értelme, ha kilépünk az Unióból, és hagyhatjuk végre éhen-szomjan halni a kerítés tövében üldögélőket, a magyaros vendégszeretet jegyében.
Beteg ország beteg diktátorocskája barkácsolgatja a jövőt…


:O)))

8 megjegyzés:

hello írta...

A posztod minden mondata úgy csúcs és úgy jogos, ahogy megírtad.
Nincs mit hozzátenni.

Névtelen írta...

Hello- nak
-nagyon sok mindent kéne hozzátenni,hogy működőképes országunk legyen.-
Pupu-nak sok sikert, hogy formában maradjon.

Névtelen írta...

Hello- nak
-nagyon sok mindent kéne hozzátenni,hogy működőképes országunk legyen.-
Pupunak sok sikert, hogy formában maradjon.

hello írta...

Kedves Névtelen!
Az ország működőképességéhez sajnos tényleg iszonyú sok mindent, de PuPu diagnózisának minden sora úgy stimmel, ahogy megírta.

civil48 írta...

"Bátran állíthatjuk, ez minden idők legkorruptabb magyar kormánya, egytől-egyik visszaélnek hivatali hatalmukkal, kimerítve ezzel a BTK szinte valamennyi paragrafusát......
A média meg úgy tesz, mintha komolyan venné a vagyonbevallások egyetlen sorát is, jóllehet minden valamirevaló újságíró össze tudná állítani a strómanok listáját, mely oly hosszú, mint a vonatfütty."
Hát ez az! Se média-nyilvánosság, se pártok (bal vagy liberális)! Ha senki sem meri felvállalni és végigvinni a disznóságok bíróságra való ügyeit, akkor miről is beszélünk???!

Névtelen írta...

A fidesz már megint túltolta a gusztustalant, legalább addig vártak volna az aranycsinálással, amig el nem hajtják őket a náthásba. Itt van pl a Herényi-Lamperth-stb brigád, akik a politikai karrier után láttak neki a sarlatánkodásnak, bár az elég ciki, hogy Ájemmónika titkosszolgálati eszközökkel ellenőrizte az amerikai anyacéget.

http://index.hu/belfold/2014/05/23/potencianovelot_arul_herenyi_es_lampert_is/

Névtelen írta...

A szelfi bárdok
2015 augusztus 17 1:27 du.16 comments

Orbán király, törpe király
Léptet lopott lován:
Szeretné látni meddig ér
A Fidesz tartomány.

Van e kívüle föld, folyó?
Egy mutyit még megér?
Hozott e újabb voksokat
A gyűlölt libsi vér.

S a nép, a megvezetett nép,
Boldogtalan-e rajt
Mint akarom, s új indítvány
Újabb igába hajt?

Felség! Koronád egyetlen
Hamis gyémántja ez:
Itt föld, folyó, vagy bármi jó
Haver kezébe lesz.

S a nép, a megvezetett nép
A Skype-on este sír!
Bár gyermekeik szabadok,
Az otthon, mint a sir.

Orbán király, törpe király
Léptet lopott lován:
Körülötte csend, és birtok
A strómanok nyomán.

Bármi is volt a vár neve,
Hol aznap este szállt:
Közös kolesz volt a kapocs,
Itt vazallust talált.

Vadat és halat, s mi jó falat
Zsarnoknak ingere,
Sürgő csoport, közmunkás hord:
Lakjon jól Istene.

S mind, amiket saját sziget
Ételt-italt terem,
S mind, ami bor Tokajba forrt,
Bezsebelt végeken.

Új urak, új urak! Hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Új urak, új urak! És régiek!
Boromat inni árt?

Vadat és halat, mi zászlóm alatt
Pártomnak kellemes,
Azt látok én, volt komcsi itt
Mint én, mind jól keres.

Új urak, új urak, és régiek!
Énekelni nem árt!
Zengjétek végre tetteim,
Különben jön a bárd!

Egymásra néz a sok „vitéz”
Az új felkent urak.
Orcájukon a félelem:
Meghallják hangomat!

Most bennszakad, és fennakad,
Hízelgés megszegik.
Ajtó mellől csak ősz Balog,
Aki emelkedik.

Én vagyok király, ki tetteid
Élvezem nap, mint nap.
Senki voltam, és az vagyok,
Szelfi-bárd, általad!

Pénz hol csörög? Multi hörög!
A híre messze jár,
CBA-s boltba jár a nép:
Mi tettük ezt, király!

Lenyúltuk népünk ezreit,
A pénz az új kereszt,
Most sírva tallóz, aki él:
Király, mi tettük ezt!

Az nem velünk, csak ellenünk
Ki nem templomba jár!
Ha lágyabb ének kell nekünk:
Naponta lesz muszáj!

Ha felém fúj az esti szél,
Akár Felcsút felé,
Betegek hangja, özvegyek
Panasza nyög belé.

Nekünk szül rabot most anya,
És szoptat csecsemőt!
De Orbán int, ez túl kevés:
Hallgassunk más menőt!

És vakmerően-pimaszul,
Vajna előre lép:
Kobzán a dal magára vall,
Most ő hirdet igét!

Játékgép harcba indultál,
Most enyém a haszon!
Mindenem, ami működik,
Timire aggatom!

Sírni fog talán hantomon,
De azt elmondhatom:
Hálám jeléül királyom,
Majd őt is rád hagyom!

Meglátom én!- S parancsot ád
Orbán rettenetest:
Máglyára mind ki „énekel”,
S nem Ufó-s énekes!

Szolgái szétszáguldanak,
Ország-szerin tova.
Így került újabb közpénzbe
A híres lakoma!

S Orbán király, törpe király
Vágtat lopott lován.
Körülötte rég földszint az ég:
A Fidesz tartomány.

Több száz CÖF-ös dalolva megy
IQ sírba, az ám!
De egy se bírja mondani:
Hülye vagyok, anyám!

Ha, ha! mi zúg?…mi éji dal
Csak nem kisvonat ez?
Lőrincet is elüttetem,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend, a stadion
Lopva omladozik!
„Fejére szól, ki szót emel!
Orbán nem alhatik.”

Álmatlan éjben így motyog,
Birkáknak ostora:
Jobbra szeretnék tartani,
De nincsen már hova!

Túl Felcsúton, túl éjszakán,
Huzatos kürtőn át:
Több száz CÖF-ös énekli még
A bértanúk dalát

hello írta...

Tetszik! Lehet tudni, ki az átirat szerzője?