2015. augusztus 22., szombat

LÁZÁR LÁZÁLMAI

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Lázár Jankó, Isten jobbkeze, melyet az Úr precíziós feladatokra használ, egy darab papír közbeiktatásával.
Rengeteg a dolga, nem is csoda, ha a nagy megterhelés okán egyre inkább egy olyan elmebeteghez kezd hasonlítani, akinek hozzátartozói nem viszik be a gyógyszert, ezért látomásai támadnak és kényszeresen próbálja sorbaállítani a zárt osztály népét a folyosókon.

Lázár a többi tolvaj és rabló lankadt figyelmét kihasználva aktivizálta magát, és a „mindegy, hogy mit, csak rólam beszéljenek” Gábor Zsazsai elvét átülteti a gyakorlatba.
Ehhez persze ad bőven muníciót a rá vaktölténnyel lövöldöző médiamunkások seregének is – ne unatkozzon a nép.


A legütősebb történet a kancelláriaminiszter kivonulása a politikából.
Hetek óta tartja magát a hír, mely szerint a Hódmezővásárhelyi Hangyász visszavonul a gazdasági életbe, ami nagyon kedves ötlet lenne tőle, ha lenne gazdasági élet.
De nincs, merthogy itt ezen a címen csak a javak átcsoportosítása folyik, melyet nagyobb zűrzavarok nélkül a Geckó személyesen vezényel, mintegy szemaforként is működve a Brüsszel - Budapest-Rákosrendező útvonalon, melynek honi végpontján a jelzőberendezések karjait személyesen ő rángatja.
Így aztán a gazdasági élet olyan, mint Rákosi pajtás idejében, csak szovjet tanácsadók nélkül, a pénz oda megy, ahova ő akarja.
Namármost ebben a környezetben valakinek azt sejtetni, hogy ő majd megtalálja számítását gazdasági szereplőként is – minimálisan is butuskaság.

A maffiából egyébként sem vezet kifelé út, aki ki akar lépni, az valószínűleg ki akar halni – első menetben gazdaságilag, de később leeshet a létrája is, vagy elviheti egy váratlan szívroham, szinte mindegy is.
És – egymás közt – hol van egy Lázár egy Simicskához?
A maffia tagja majd akkor megy, amikor mondják neki, addig húzza az igát és - mint a viccbeli nyuszika - reszelgeti körmöcskéit és hülyeségeket beszél.
Mára ugyanis oda jutottunk, hogy a tettestársak zsarolási potenciálja a nulla felé konvergál, meg se fordulhat a fejükben, hogy a nekik eledelt adó kezekbe harapjanak, mert tudják, a következő harapásuk a füvet célozza majd.
Lázárnak akkor lesz majd szerepe, ha a Vezér a Várba költözik, akkor lesz szüksége az új királynak egy jósvádájú miniszterelnökre, addig dolgozgasson szorgalmasan.
Hogy Rogánnal behelyettesíthető lenne?
Nem hiszem, hiszen a mai kurzus inkább favorizálja a dzsentri díszmagyarját, mint a tuggyukkik kaftánját, és az egészséges újmagyar úr gyanakvása nem múlik el csak attól, hogy valaki szorgalmasan nyalja a hátsóját.

Mindenesetre Lázár felvázolta korszakos kormányzati elképzeléseit, ki nem találod, melyek az ország legfontosabb problémája!
Jaj, butuska, - hát a menetrend!
A kancelláriaminiszter szerint a kormány az utazók javára próbálja megváltoztatni a tömegközlekedést, mivel a menetrendek jelenleg nem veszik figyelembe az emberek igényeit.
Hogy milyen ostoba voltam, eddig úgy képzeltem, hogy a menetrend összeállítása a szállító vállalatok kompetenciája, de lám, tévedtem.
Majd a kormány rendet tesz, mint tett az egészségügyben is.
Ettől lett mára fényes a helyzet - idáig ugyanis csak a pénzhiány miatt nem működött, de mostanában már orvos sincs.
Kevés orvos kevesebb pénzt szór a levegőbe leamortizált nyuggerek generálozására, így a kereslet és kínálat lassan egyensúlyba kerül.
Járulékos hozadékként felvirágzik a temetkezési szakma is…

Lázár szakértett is, megállapította, hogy az ország három térségében érdemes próbálkozni a vasúti és a villamoshálózat összekötésével, ezek közül az egyik a Szeged-Hódmezővásárhely vonal, mely Botka szegedi polgármester támogatását is élvezi.
Harminc milliárdba kerül a kísérlet, melynek lényege, hogy a villamosok a vasúti pályán közlekedjenek.
Hát, nem is tudom, szép elképzelés, de ha például a villamos repülne, még szebb lenne.
A két pálya összekötését egyébként a világban már sok helyen megoldották, úgy hívják, hogy megálló a pályaudvarnál, ahonnan aztán vonatok indulhatnak a szomszéd városba, ez egy fillér többletkiadással se járna, legfeljebb a villamos sűrűbben csilingelne a pályaudvar előtt és a vonatok járatszámát kellene sűríteni.
De hát ez eléggé logikus, ergo semmiképpen nem lehet kormányzati elképzelés.
Emellett a harminc milliárd mehetne akár azokba a térségekbe is, ahol nem Lázár a képviselő, az meg nem lenne egészséges választástechnikai szempontból – nem igaz?

Azt is mondta az MTI szerint, hogy a kormányzásból az emberek életminőségét javító kérdések foglalkoztatják leginkább.
"Komoly gondnak tartom azt, hogy harmincéves hülyeségeken vitatkozunk" ahelyett, hogy az emberek egészségének megőrzésével, valamint szórakozási, sportolási lehetőségeik megteremtésével foglalkozna a politika - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, utóbbiakat fontosabb kérdéseknek tartja, mint a "mögöttünk lévő harminc év nagy közjogi vitáit".
Hát bizony, a szórakozási lehetőségek megteremtése komoly feladat, például fel lehetne építeni az ominózus villamosvonal helyett akár a Nemzeti Szellem Vasútját is – a tervek készen állnak a Tanú című film forgatókönyvében-, apróbb kiigazításokkal azonnal megvalósítható lenne.
Az összes szereplő fellelhető, csak a díszleten kell kicsit változtatni, vörös csillag helyett turul, Bástya elvtárs helyett Kövér elvtárs, és így tovább…
A sporttal viszont nem is értem, hogy mi a baja, hiszen igen népszerűek a patkányok és nyugdíjasok közötti „Kapd el a kukát!” futóversenyek, legfeljebb télen a megfagyott emberek tetemeit kell elhúzni a pályáról, de ez könnyen megoldható közmunkások foglalkoztatásával.

Szóval, Lázár karrierje töretlen, békésen szervezheti tovább a libák ezreire és fácánok tízezreire boldogságot hozó vadászatait Uborkafa - pusztán, a maradék magyar arisztokrácia tevékeny részvételével.
Mi meg nézegethetjük közben a délceg ketrecharcos által felképelt idős asszonyt.
A ketrecharcos lehetne akár az új kor reklámarca is, ha ezt a szerepet nem Lázár tervezné betölteni.
Nem kétséges, alkalmas rá…

:O)))

3 megjegyzés:

hello írta...

PuPu, gondosan archiváld a blogjaidat, ha 80-100 év múlva valaki kutatni akarná, mi és hogy zajlott kis hazánkban a XXI. század első évtizedeiben, ennél autentikusabb forrásanyagot nem is találhatnának hozzá!

Marika Anikó Benkő írta...

Hello-val egyetértve. Írásaiddal az objektivitás terén nincs vetélytársad.

évásanyó írta...

Kiegészítve az előttem szólókat: PuPu olyan szófordulatokat, kifejezéseket használ, hogy nem tud olyan rossz kedvem lenni, hogy ne vihogjam el magam rajta, izgalommal tölt el mindenegyes posztja, nem hagyta-e ki belőle a libát, megkönnyebbülésemre, még soha, viszont úgy bánik az iróniával,mint szépemlékű Papp Lacink az öklével, ahová lecsap, fű nem marad szárazon......nos mindezt egy mondatban is el lehetett volna mondani, de szószátyár vagyok, és terjesztem az ismerősem között PuPu-t, mint napközis gyerek a fejtetűt.....:)))))