2015. október 20., kedd

GÉPPARANCS - VAGY CSAK BUNKÓ?

Hát igen…
Van az úgy, hogy kijut a jóból, megvilágosítják a blogger elméjét.
Felindulnak baráti tankok, olyan, magukat bloggerként identifikáló írástudók, akiken az a téveszme uralkodott el, hogy nekik kell megvédeniük tőlem azokat a szerencsétleneket, akik az én írásaimat is olvassák, ahelyett hogy megelégednének azzal a tiszta forrással, mely az ő fejükből bugyog.


Minap a jeles külhoni laptulajdonos vezetgette ki az általam megtévesztett magyarságot a homályból, legutóbb pedig Zsebesi Zsolt érzett késztetést arra, hogy megmondja a tutifrankót, melynek egyetlen hiteles és felkent letéteményese ő maga.
Tulajdonképpen megtisztelő lenne, hogy egy egész posztot pazarolt rám, válaszolnék is rá azon a felületen, ahol volt olyan kedves megszólítani, de nincs rá módom, mert onnan eltanácsoltak.
Ezt természetesen tudomásul vettem, övék a felület, maguknak írják tele.

A kitiltásom azért következett be, mert magántermészetű vitám volt a felület gazdasági lótuszfaktuszával, (Copyright by Hofi) aki maga is jó íráskészségű blogger, de miután ő áll a sarkon a kalappal, így aztán vétója felülírta a felület főszerkesztőjének döntését.
Ez is az ő ügyük, viszont valaki közülük feljelentett a facebooknál, ennek következménye pedig az lett, hogy kitiltották a facebookról - a gépnarancsot.
Én nagyon röhögtem, ők nagyon idegesek lettek, és azóta valahogy azt sejdítem, hogy nem vezetem náluk a népszerűségi listát.
Kibírom.

Zsebesi Zsolt képességeivel sincs baj, életútjából kihámozható, hogy mindenre képes, de ettől még produkálhatna némi emberi minőséget is, sajnos, valamilyen oknál fogva ezt nem teszi.
Hogy miért, arról csak sejtéseim vannak, melyekben felsejlik Marx létről és a tudat viszonyáról vallott nézete, de ez a történet szempontjából lényegtelen is.
Az is, hogy meglehetősen modortalanul, de szilárd következetességgel Pubinak hív, minek páratlan szellemessége a mosoly könnyeit fakasztotta szememből, hiszen a kifejezés fiatal, jólfésült úrifiút jelent, ami talán az utolsó dolog lenne, ami eszébe juthat annak, aki rámnéz.
Mit mondjak, meglehetősen öreg vagyok már Pubinak, emellett, mint ferencvárosi proligyereknek ez majdnem akkora emelkedés lenne számomra, mint Orbáné a faluszéli kétszobás házikóból, melyben az egyik szobát konyhának hívták és a padlót agyaggal fényesítették.
Teljesen elandalodtam, habár méltatóm illemhez való viszonya gyermekszobáját idézte csalhatatlan biztonsággal, melyben a radiátor időnként azt mondta Múúúúúúú! - vekker gyanánt pedig reggelente nyerített a ló.
Szóval, szájára vett, csak nem a megfelelő végemnél és nem a megfelelő időpontban, de spongyát reá.
Elnézem neki, egy teve legyen nagyvonalú.

Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy más a véleménye az ellenzék mai helyzetéről, mint nekem, hiszen miért is kellene mindahányunknak egyforrnán gondolkodnunk?
Nem kell.
De itt azért másról van szó, mint nézeteltérésről, és ezt mindjárt a címadásnál tetten is érhetjük.
Zsebesi Zsolt posztjának címe: JAJ, MI NEM SZERETJÜK AZ ERŐSZAKOT, NE HULLJON FIDESZ-VÉR SE, SEMMIKÉP!
Alcímként odaírja, hogy „Bojkottálni kell a NER-t, a parlamentet. Polgári elégedetlenséget kell szervezni, a tömegek erejével kell kikényszeríteni a rendszerváltást.”
Hát tőlem azt bojkottál, amit akar, de felhívnám a figyelmét, hogy ő a parlamentet kívülről nézegeti, míg a bojkottképesek belülről.
A nép szarik a NER-re, azt se tudja, mifene az,  az elégedetlenséget nem kell szervezni, mert az vagy van, vagy nincs, míg az engedetlenség valóban szervezésre szorulna, de ehhez itt túl sok a nagypofájú, de megalkuvó, beszari alak.

A tömegek erejéről meg csak akkor beszélhetünk, ha fizetnie kell háromszáz forintot, akkor elszántsága mérhetetlenül megerősödik majd engedelmesen fizet más címen hatszázat.

A poszt válasz az általam elkövetett ÁGYÚVAL A VERÉBRE? című dolgozatocskámra, melyben a jeles szerző szerint hülyeséget hülyeségre halmozok, kezdve mindjárt a posztja címében megfogalmazott állítással.
Bizonyára lesz, akiben ez megbotránkozást kelt, de én valóban nem szeretem az erőszakot, és valóban azt szeretném, hogy ne hulljon vér.
Semmiféle vér, Fideszes vér se.
Semmiképp.
Két „p” vel se.
Lehet, meglepő dolgot állítok, de a fideszes ugyanúgy a hazáért aggódó honfitársam ugyanis, mint az a „demokrata”, aki talán szereti az erőszakot és távoli ősei sorában felsejlik Drakula gróf, vagy a szüzek vérében feredőző Báthory Erzsébet – csak ő másképp és más okokból aggódik.


Zsebesi Zsolt bele akar vágni a társadalom élő húsába, még mielőtt a páciens magától kiszenvedne – mégiscsak jobb, ha még, míg él, tudja az ország, mibe döglik bele végképpen, szegény.
Hogy a vagdalózáshoz nincs orvos, nincs szike, ebből kifolyólag legfeljebb a hozzá hasonló khm… - szóval szellemi kihívásokkal küzdők állnak rendelkezésre a műtéthez, ebből pedig nem születne demokrácia, csak fasírt, az nemigen érdekli.


Azt gondolom, az erőszak a végső megoldás, mikor már minden törvényes eszközt kipróbáltunk, amikor már a hatalom is nyílt agresszióval fordul szembe a társadalommal.
Hogy is mondják az Alapítvány trilógiában, mi is az erőszak?
Hogy Zsebesi Zsolt Széchenyihez hasonlít, az roppant megtisztelő, hogy önmagát Kossuthhoz, az meg realista közelítést tükröz, szerintem kudarc esetén ő is szoknyát-pruszlikot öltve menekülne, hogy majd a távolból ossza az észt, új és új álomvilágokat festve a nép elé.
Szeretem én az ilyen harcimarcikat nagyon…
Hogy nem tud olvasni, és azt vélelmezi, hogy én, amikor a pártokat vagy általában a demokratákat munkára biztatom, akkor elküldöm őket Mészáros Lőrincnél trágyát hányni - ezen nem csodálkozom.
Sok bloggert ismerek, aki nem tud írni, ő végre olvasni sem tud, így megteremtette az ideális blogger archetípusát, gratulálok.


Ami a felelősség kérdését illeti, tartom az álláspontom, alátámasztásul pedig hadd hivatkozzam bloggerünk dicső elődeire ’56-ból.
Azokra a médiamunkásokra, akik Münchenben, egy stúdióban üldögélve küldték neki a magyar gyerekeket a harckocsiknak.
A gyerekek meghaltak, ők meg felvették a fizetésüket.
No, ez a modell nekem nem kell, mint ahogy Kossuth lánglelke sem, meg Nagy Imre tehetetlenkedése sem, az ötvenhatos mártírok meg végképp nem, ők ugyanis nem Mécs Imrére hasonlítottak, nem is Göncz Árpádra, hanem inkább a Nemzet Durva Anyjára.
Ez a típus csak szenvedést hozott az országnak, ez a nép meg eléggé ostoba ahhoz, hogy a Zsebesi Zsolthoz, vagy a túloldalon Bayer Zsolthoz – mindegylófax - hasonló népboldogítók után loholjon, aztán mikor seggbelövik, akkor sír, hogy nincs szerencséje.
Bizony, ha nincs trónfosztás – nincs Arad, nincs Köztársaság tér és a kilépés deklarálása a Varsói Szerződésből, talán nincs 56-os megtorlás, lehet, még szovjet csapatok sincsenek Magyarországon.


Mi mégis mindig a lánglelkű hülyéket istenítjük, a Deákok, Kádárok helyett, akik ki tudták hozni az adott történelmi helyzetből a lehető legjobbat.
Zsebesi Zsolt kérdezett, hogy egy megnyert választás után, ha Orbán nem adja át a hatalmat, az miért lesz forradalmi a helyzet?
Hát azért, mert rengeteg ember a mai helyzetet nem tekinti diktatúrának, ez pedig annak nyílt vállalása, konkrétan puccs lenne, ami még a jobboldalon is erős ellenszenvet váltana ki.
Nem is szólva a nyugati demokráciákról, amelyek Orbánt demokrata kulisszák között elviselik még egy ideig, de a választások eredményének semmibevételét nemigen tűrnék szankciók nélkül.
Orbán egy ilyen esetben ugyanazt mondhatná csak, amit a nagypapa mondott, mikor Móricka bevitte a MÉH-be a vastüdőt...
Magyarország nem Ukrajna, hanem az Unió egy tagállama, és ez roppant rossz precedens lenne.

Valaki azt is elmagyarázhatná a lánglelkű slapajnak, hogy ő is azok között van, akik hagyták idáig fajulni a helyzetet, akik ide juttatták az országot.
Hogy beleszartak ezerszer a saját fészkükbe, hogy cserbenhagyták azokat százszor, akik demokráciát akartak, hogy hátbaszúrták azokat, akik nem álltak be egyre hamisabb kórusukba, aztán most kirúgott médiamunkásként összekoldult pénzért bloggerkednek, már megint megtévesztve az olvasóikat.
Ahol pénz van, ott ugyanis érdek is van.
Jómagam nem tudok elképzelni olyan érdeket, mely vérontással járna, legfeljebb önvédelemből.
Meglehet, ez hülyeség, de legalább ingyér vallom.
:O)))

Ps. Magam részéről a vitát lezártam, ehhez sem volt sok kedvem – nem kedvelem a bunkókat.

46 megjegyzés:

Névtelen írta...



"A közösségi minialkalmazás hozzászólás-létrehozási funkciója le van tiltva"

" Tevékenység Letiltva

A művelet végrehajtása számodra ideiglenesen le van tiltva.
Ha szerinted csak tévedésből látod ezt, kérjük, tudasd velünk."

Három éve,ideiglenesen...

Wolk írta...

Zsebesit nem kell bemutatni... Egy ideig csak azért olvastam, mert sehogy sem tudtam eligazodni a világnézetén. (az ukrán puccs kirobbantása körüli időben) Kárba veszett energia volt mert most sem tudok többet mint annak előtte. A gépnarancs PuPu-val szembeni szemétkedése elnyerte megérdemelt jutalmát. Legszebb öröm... Az egy "p" durva!

Andy Mage írta...

A békés megoldásban bízni napról napra nagyobb naivitásnak tűnik.
Az a fajta passzív bojkott, amit Bartus hirdet qrva messziről nyujtogatva a csalán forszíroz a mi farkunk veregetésére szintén marhaság. Zs.Zs. magáévá tette a csalánt. Ennyi.

Ez viszont kedves uPuP egy méltatlanul ordas csúsztatásnak tűnik:
"Ez is az ő ügyük, viszont valaki közülük feljelentett a facebooknál, ennek következménye pedig az lett, hogy kitiltották a facebookról - a gépnarancsot."

Nem azért mert a kutya sem akart letiltatni szerintem, hanem azért, mert ha mégis, akkor se tudnál róla. A FB ugyanis nem közli a bejlentő személyét, csak a bejelentés tényét. Tapasztalatból tudom.

Egyébként pedig mindig voltak, lesznek kanapé-gesztenyekeresők. Akik az ablakból kiabálnak le az utcára.
Vagy olykor kussolnak.
De a csata végén mindig megjelennek a meguk frissen keményített ingmellükkel. S azzal, hogy ők kezdettől a győztest támogatták.

Egyébként az egész blogszféra egy olykor egy nagy pótcselekvésnek tűnik.

góbé írta...

PuPu!

Nem kicsit, bizonytalan vagyok. Efféle indulatot, vehemenciát részedről még nem tapasztaltam. Bartus korábbi öklendezéseit is irigylésre méltó eleganciával kezelted le. Olyan jelentős, - egyáltalán ki ez a Zsebesi - hogy ezt váltotta ki belőled?

Nem lehet kérdés! Aki fegyveres felkelésre buzdit bárkit is, amig a fidesz-jobbiknak 3 millió hive van, TEKekestül, seregestül, rendőrségestől, nem beszélve a gárdájukról, a betyárseregről, az egy felelőtlen, szájhős kalandor. Arról nem is beszélve, hogy a végén, és sajnos az ő jogrendjük szerint megalapozottan, simán kioszthatnának pár-ezer év börtönt, az "alaptörvényes" rend erőszakos megváltoztatása btt. miatt, függetlenül attól, hogy az erkölcsi győzelem minket illetne.

Erre esély csak akkor lenne, ha álmából felrázzuk azt a 3-4 millió megcsömörlött, nemszavazó, árokba rugdosott honfitársunkat. Ekkor talán a sereg és a rendőrök is átgondolnák, hol is van a helyük. Ezzel együtt a Jóisten és Marx-Engels szelleme óvjon minket attól, hogy fegyverek döntsék el a jövőnket.

PuPu írta...

Keves góbé!
Nem ismertem eddig Zsebesit, néha elolvastam az írásait, hol bólogattam, hol hüppögtem, de semmi személyes érzelem.
Ha kritizál vagy vitatkozik, hát válaszolok neki udvariasan - jelzem, most is igen visszafogott voltam, de ő nem az a kategórria, aki megpróbálhat lekezelni, mert ilyen esetben kellemetlen leszek.
Tudod a tükröztetéses módszer a kegcélravezetőbb. s én még nem is poénkodtam a nevével, nem neveztem kislánynak, nem tanúsítottam megértést elhatalmasodó szifiliszével kapcsolatban, szóval teljesen desztillált magatartást tanúsítottam, vagy milyet is...
:O))))

Kapat írta...

Kedves PuPu!

Én a helyedben szóra sem méltattam volna ezt az embert.
2014.novemberében engem is nagyon felháborított ennek az alaknak Mihancsik Zsófia Galamusban megjelent írásához fűzött véleménye.
A Galamust nagyon kedveltem, hiányzik az internetes világból. Okosan érvelő, véleményformáló, igazi demokratikus online lap volt. Nagyon tisztelem Mihancsik Zsófiát, aki a nagyon sok nehézség ellenére is megpróbálta életben tartani ezt az értékes felületet, sajnos nem sikerült.

Nos ez az "ember" nemhogy a kollegát, de a nőt sem tisztelte, amikor ezt az undorító írást tette közzé, Mihancsik Zsófia cikére írt véleményeként.

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=422960
http://gepnarancs.hu/2014/11/michancsik-hanyingert-kapok-a-szovegedtol/

Ez az ember beteg! Véleménnyel vitatkozni kell és lehet is, nem megfogalmazóját rágalmazva sértegetni, minősíthetetlen stílusban. Ő ezt teszi, nem csak Veled.
Az ilyen gyalázkodást nem kell másnak tekinteni, mint egy önértékelési zavarral kűzdő ember produktumának.

dolores írta...

Szomorú, ha már a azok a bloggerek is egymásnak esnek, akiket kedvelek.Nem jó ez, mert nagy az írástudók felelőssége, és az ilyen vita méltatlan hozzátok.
Kedves PuPu, én Kertész Ákossal véleményével értek egyet, és egyben elnézést is kérek, ha ez baj.
"Lassan négy éve, 2010 őszén, alig pár hónappal a Fidesz első kétharmados győzelme után azt írtam az Őfelsége ellenzéke című cikkemben, hogy már másodszor élem át ugyanezt. 1948-ban Rákosi Moszkva parancsára és a szovjet tankokra támaszkodva lefejezte az alig három éves zsenge demokráciát, sokan akkor sem akarták tudomásul venni. Nem akartak kiesni a cukorpikszisből, akik a fölszabadulás után az uralkodó körökhöz tartoztak, nem akartak újra kirekesztettekké válni, inkább lehazudták, amit láttak: hogy ez bizony véres diktatúra, önkényuralom, személyi kultusz. Visszatérés a Führer és a Duce világához. Az a bizonyos „fasiszta kommunizmus”, amit József Attila már a harmincas évek közepén meglátott a bolsevizmusban, és a kommunisták moszkovita magyarországi pártjában.

mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

Orbán a kétharmados győzelemmel ugyanezt tette, csak éppen nem idegen hatalmakra támaszkodva, hanem a balliberális kormányzat, de leginkább az MSZP hibájából elhülyített, átmosott agyú magyar tömegek akaratából. S megfordította a tendenciát. Nem bolsevizmusra, hanem egy retrográd, klerikál-fasiszta, nacionalista diktatúrára és személyi kultuszra váltott vissza.

Ám a demokráciát ugyanúgy lefejezte, mint annakidején Rákosi. És a demokraták ugyanúgy nem akarták elhinni, hogy vége a demokráciának, mint a bolsevista fordulat után.

„Aki ma alkudozni próbál a Fidesz-hatalommal – írtam akkor –, részt vesz bármiben (…), az betagozódik a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Az legalizálja a diktatúrát.

Megszívlelendő doktrinája az Egyesült Államoknak: terroristákkal nem tárgyalunk. Aki szóba áll a terroristákkal, legalizálja őket.”

A balliberális ellenzék négy éven át nem volt képes fölfogni, hogy nincs többé demokrácia, az Orbán által engedélyezett „kifutó” az csupán a ketrec zárt része, ahol a hízó szaladgálhat, hogy amikor majd leszúrják, jobb ízű legyen a húsa, és nem aréna, pláne nem agora, nem a politikai élet terepe; aki itt, a kifutóban ellenzéket játszik, az egyrészt bolond, másrészt legitimálja a diktatúrát, magyarul – kollaborál. ...
Az a nép, akit a haladás érdekében nem lehet megmozdítani, nem Kádár, hanem Horthy Miklós népe. És Orbán népe. És nem tévedek sokat, ha azt mondom, Gyurcsány népe, mert abban, hogy ez a nép olyanná lett, hogy a demokrácia érdekében ezen a tavaszon nem volt harcba hívható, Gyurcsány Ferencnek óriási a felelőssége! És hiú kísérlet az impotens és a demokráciát már 2010-ben Júdás-fillérekért eláruló ellenzék bűneit Kádár János nyakába varrni."
(Kertész Ákos: Kádár népe? 2014. április 18.)
http://nepszava.com/2014/04/velemeny/kertesz-akos-kadar-nepe.html

kekec írta...

Pupu, na EZ a poszt tipikus "ágyúval verébre" A sas nem kapkod a legyek után, a teve sem!
Ettől eltekintve - Zsebesit tipikus bögölynek minősítve, a hozzá hasonló fészekbe szarókra vonatkoztatva megértem a vehemenciád. A kérdés csak az, hogy az ilyeneket kilóra, tucatjával vették meg - vagy ingyenhülyék?
Egy kifogás: a félreolvasás az lenne, ha Mészáros LőrincET hányatnád a trágyáRA.

PuPu írta...

Kedves Kapat és dolores, nem szoktam félni a vitáktól, jelen esetben is lehet más nézőpontot favorizálni, mint ami az enyém - sokfélék vagyunk, sokféle szemponttal.
De a bunkót utálom.
Én ezzel a derék Zsebesi Zsolttal eddig még két mondatot nem váltottam, miután jómagam, elvi okokból tartózkodom attól hogy más bloggerrel vitába szálljak.
Nézetem szerint ugyanis a blogger dolga, hogy írjon, és ne a másikat ekézze.
Azt viszont nem szeretem, mikor odaormótlankodik valamelyikük és az én felületemen osztja rengeteg eszét, ha pedig ezt bárdolatlan stílusban teszi, akkor én sem töröm magam a megfelelő udvariassági fordulatok keresésével.
Ami a balliberális ellenzéket illeti, vergődése törvényszerű, hiszen saját magát aprította szecskává, tagjai közül meg nem mindenki ellenzéki, aki annak láttatja magát.
Csak emlékeztetnélek a csodás módon összejött kopogtatócédulákra, a pártocskákra, melyek többet foglalkoztak Gyurcsány ekézésével, mint saját, álomvilágban fogant lózung-gyűjteményeikkel, melyet programként próbáltak eladni, az ismert eredménnyel.
Irányításuk segítségével került sor Bajnai bevezetésére az erdőbe, de persze meg kell említeni itt a beképzelt pénzügyért is, meg a szocialisták kollaboránsait, akik a mai napig ott üldögélnek a pártvezetésben, vagy ott sertepertélnek a környezetükben,.
Persze maga ez a balliberális kifejezés is megtévesztő, ugyanis az ide sorolt Gyurcsány sem nem liberális a klasszikus értelemben, sem nem baloldali - őt inkább demokrataként tudnám meghatározni, erős szociális érzékkel.
A szánalmas az egészben, hogy ezekkel a pártocskákkal és ezekkel a vezetőkkel nyomul a demokrata oldal a mai napig, jóllehet, már régen francba kellett volna zavarni őket, a miniszterelnök ügyvédjétől kezdve Bajnai kampánygurujáig - erre tessék, ők osztják az észt.
Gyurcsány is hibázott, otthagyta a szocialistákat és ezzel margóra tolta önmagát és követőit is, jóllehet ha marad a pártban és elkezdi a pártépítést, akkor ma ő vezetné a magújult szocialistákat, akik ma hajdani bázisuk napról-napra fogyatkozó roncsain próbálják előadni a váltópártot.
Aztán ami Kertész Ákost illeti, minden tiszteletem dacára ő is sokat vesztett hitelességéből azzal, hogy világgá ment.
Persze az emberek stressz-tűrő képessége különböző, de más itt élni és véleményt nyilvánítani, meg más Kanadából vagy az Egyesült Államokból elmondani, hogy mit kellene itt tenni.
Talán nem kellene itt kollaborációt emlegetni, mert a valódi demokraták leginkább útkeresők, mert az az út, melyet a mostani váteszek iránymutatása mellett tapostak, járhatatlannak bizonyult.
Ők voltak ugyanis azok, akik a választás előtt arra biztattak, hogy maradjunk távol, hogy nem kell bemenni a parlamentbe, de azt féltek kimondani, hogy helyette mit kellene tenni.
A "nem" - "igen" nélkül - a világ legkényelmesebb programja, de ezzel felhatalmazást kapni a társadalom vezetésére nemigen lehet.
A demokráciát pedig a szocialisták vezetői 2008-ban árulták el, utána már csak a halottak eltakarítása és a temetési díj bezsebelése folyt.
Gondolom...
:O)))

talalom írta...

Pupu! Említett bloggerrel már többször vitába keveredtem, holott eleinte bírtam csipkelődő stílusát. Ez a mostani írása viszont már aggasztó tüneteket mutat - érdekes, hogy a stílus hogy veszik el egyenes arányban az iránytalan düh növekedésével:)) De azért most is feleseltem - direkt nem véve tudomást a pubizásról(holott tudtam, hogy Rólad van szó). Mondanám, hogy nem érdemes válaszra - de nem mondom. Ugyanis elég sokan hiszik, hogy ha hangosabban üvöltenek, meg még dorong is van a kezükben, akkor igazuk van. Nem zsézsé - és nem is bl - miatt, hanem a remélt olvasók kedvéért kell ellentmondani. Ahogyan egyébként Neked is szoktam.
Ami meg azt illeti, úgy tartom, hogyha valakinek 40 éves korára nincs egy ellensége se, az gondolkodjon el azon, hogy csinált-e valamit az életében...

vén szipirtyó varacskos disznaja írta...

A különleges képességű (másképp gondolkodó) gyerekeket legkésőbb serdülőkorukban - kiközösítik.
Aztán ha a kiközösített túl sokat nem sérül felnőtt korában - pl. nem lesz szenvedélybeteg - és jó képességei megmaradnak, sőt kibontakoznak akkor próbálják megvenni, zsarolni (használni) és ha jelenléte valahol/valakinek kényelmetlenné válik, akkor likvidálják.
Szerintem megszokni ezt sem kívülről, sem belülről nem lehet (öreg korban sem), csak a különleges képességek miatt - egyre otthonosabban átlátni a rendszer szintű alapelveket!
http://hvg.hu/plazs/20151016_Minden_osztalyban_van_12_kirekesztett_gy

Unknown írta...

Kedves PuPu!

No huff! Nincs harag! Több igen lényeges kérdésben nem értünk egyet, melyekből legalább néhányat jó lenne tisztázni. Ám közben baromi jókat írsz, és ami tetszik, szívesen méltatnám. Bírálat és méltatás; elutasítás és elfogadás - jó lenne valami egyensúlyt teremteni! Ugyanakkor alkalmazkodni kell a műfaj szabályaihoz. A blog gyors műfaj, azonnali- ezért sokszor felületes - reagálást követel. Lényeges kérdéseket kell hátrahagynunk, mint elesetteket a csatatéren. A műfaj keretein belül azért legyünk igényesek. Miközben gondolkodni és írni szenvedélyesen helyes, arra törekszem, hogy ez az értékes a fórum sokak számara vonzó legyen és vonzó maradjon. Amint ígértem, legalább egy lényeges kérdésben rögzítettem eltérő nézeteink összefoglalását dióhéjban. Hamarosan elküldöm.

E

PuPu írta...

Rendben Endre, de aztán nehogy a Háború és Béke legyen ám!
Csak tönören!
Esetleg próbálj állva írni, az sokat segíthet!

:O))))

todor48 írta...

Te, PuPu! Ki az a Zsebesi Zsolt?!

Kibic37 írta...

PuPu,
örömteli megnyugvással látom, hogy ismét régi humorodnál vagy (2015.10.21 11:38). Ez jó jel. Nem szabad engedni, hogy BL vagy ZsZs-féle alakok kedvedet szegjék. BL régóta nem szívem csücske (azt hiszem elsők között voltam, akik itt e fórumon nyilvánosan szakítottak vele), de most, hogy ide vetődött hányni egyet, a leghitványabb trollok szintjére küzdötte le magát. Mondd milyen ember az, akinek kéjes gyönyört (talán még orgazmust is) okoz az, ha átmenetileg vesztésre állónak látja azokat, akik bár szövetségesei lennének, de nem követték az ő egyedül üdvözítő útmutatásait? Mint az inkvizícióban... :(((
Az átmenetiséget úgy értem, hogy például 1941 októberében hányan mertek volna nagy tételben fogadni arra, hogy a Harmadik Birodalom el fogja veszíteni a háborút.

dolores,
csatlakoznék Kertész Ákosról alkotott véleményedhez, egyetlen fenntartással: nem értem miért volt szüksége arra, hogy ő is rúgjon egyet Gyurcsányon. Neki is csak a 100%-os GyF felelt volna meg? Akkor már miért nem olyasmiken akadt fenn, amiért Gyurcsányt szvsz tényleg el lehetne marasztalni, nevezetesen a média szerepének katasztrofális alulértékelése, vagy a 2006-os őszi események lagymatag kezelése. Amit KL Gyurcsánynak felró Horthy népének és Kádár népének "továbbvitelében", az éppen a magyar történelem legaljasabb ellenzékének a médián keresztül gyakorolt karaktergyilkosságának eredménye. Azon a médián keresztül, ami GyF kormányzása idején már szinte teljes egészében Orbán kezében volt. (Ne legyünk naivak, a közTV is...) Annak a mentalitásnak a kialakulásában, amit Kertész Ákos Horthy népe és Kádár népe mentalitásának nevez, igen nagy szerepe volt a mindenkori média manipulációs erejének. Gyurcsány esetében ez éppen ellenkező előjellel volt jelen.

pleinair írta...

Kibic,

Úgy tudom Kertész Ákosnak is az AN ad lehetőséget írásai megjelentetésére.
Nem azt mondom, hogy Kertész érdekből áll Bartus főszerkesztő mögé Gyurcsány-ekézésében, de hat rá az erőszakos agymosás. Ismerek kanadai magyar nőt, aki Bartus vérhabos, gyűlölködő szövegét szajkózza, és természetesen nem szavazott, vagyis ezzel a fideszt támogatta.
Az amerikai baloldali magyarok csak Bartus írásain keresztül tájékozódnak az itthoni helyzetről, nem tudnak róla, hogy amit ez az ember művel velük, az durva agymosás.

pleinair írta...

Pupu, jellemző ezekre a bunkókra (BL,ZSZS), hogy mindig a legjámborabbakkal szemben engedik meg maguknak a szemétkedést. A teve azért nem annyira védtelen, mint a másik orcáját is odatartó szent. A teve köpni tud, nem kicsit, nagyot. Akkorát, hogy a pimaszkodó nyakára menetet vág ez az önvédelemre alkalmas, nemes anyag. Adj hát nekik, vedd el a kedvüket a szemétkedéstől!

A másik dolog, ami miatt elszomorodtál, az a kommentelők látszólagos értetlensége, mellyel értékes javaslataidat fogadták. Nézd meg, milyen sok nemes gondolatra ébresztetted olvasóidat.
Már ez maga fölér egy tál párolt lilakáposztával körített libacombbal. Hát nem?!

Unknown írta...

Kedves PuPu!

Igazán kár, fölösleges és szükségtelenül bántó a tömörségre figyelmeztetned! Ez becsületbeli ügy – mint már írtam. A Háború és béke tömör. Van aki egy mondatban locsog, sőt van aki akkor is locsog ha egy szót sem szól. Tolsztojt egy moszkvai újságíró megkérdezte egyszer, hogy mit akart mondani az Anna Karenyinával. Tolsztoj hosszan elgondolkozott és így válaszolt: ha ezt egy mondatban el tudtam volna mondani – azt tettem volna! Pedig ízlésem szerint nem hagynék fontos gondolatokat ellátatlanul heverni magam mögött (tetszik ez a metafora – az enyém – ha már önimádó vagyok), mint sebesült bajtársakat a csatatéren: csakis a műfaj parancsainak engedek, amikor húszból kiválasztok egyet, vagy egy felet.

Summázva, ami elhangzott az agresszorról és az agresszióról (remélve, hogy hűen idézem a lényeges érveket: te igény tartasz arra, hogy egy háborús konfliktusban megjelöld, hogy ki követ el agressziót, annak ellenére, hogy - mint írod - ennek gyakorlati következménye (különösen pedig jogkövetkezménye) nem nagyon van „….Obama és Putyin ettől még úgy alszanak, mint a tej”, én pedig – kimondott kérdésedre válaszolva – ilyen megjelölésre nem tartok igényt és nem kívánom megmondani, hogy Amerika agressziót követ-e el Szíriában vagy sem? Azon kívül, hogy hozzád hasonlóan az ilyen megbélyegzés, gyakorlati hasznosságában erősen kételkedem - a megbélyegzés igényének feladására ennél fontosabb okom is van. Az agresszor megjelölése ugyanis azt a hamis képzetet kelti és teremti meg, mely szerint az egyik félnek igaza lehet egy háború folytatása közben. Aki háborúba lép az feladja az igazságot. A háborút csak a győzelem igazolja, semmi más! Jó erre emlékeznie mindenkinek aki háborúba lép. A győztes akkor térhet vissza az igazsághoz, ha a békében „emelkedettséget, nagylelkűséget és távlatosságot mutat.” Ezek is Churchill szavai.
Nem értünk tehát egyet – szerintem fontos okból. Ennek rögzítésével most helyes megelégednünk! Visszatérhetünk a vitához, ha ebben a kérdésben komoly és izgalmas kétségeink támadnának.
Addig hagyjuk a témát pihenni. Megígértem: megtettem!

Üdvözöllek!

Kibic37 írta...


Pleinair,
így van, ahogy mondod. Én is többször találkoztam Kertész Ákos írásaival az Amerikai Népszava felületén - amíg olvastam. Túláradó hálával írt a kinti magyarság befogadó szeretetéről, amit valahol meg is tudok nála érteni. És az AN-nek is hálás volt, amiért publikálhatott benne.
Ennek ellenére én sem gondolom, hogy érdekből írta amit dolores idézett, de az asszimiláció kétség kívül szerepet játszhatott abban amit Gyurcsányról írt.
Továbbra is tisztelem őt, de tudomásul kellett vennem, hogy nem osztozom minden gondolatában.

hello írta...

PuPu, megértelek, hogy et kikívánkozott belőled, de ki a ... ez az illető?
Megéri egyáltalán, hogy időt és energiát pazarolj rá?
Így látatlanban, gyanítom, nem.

PuPu írta...

Kedves Endre, a Háború és béke nem a szöveg minőségére,. hanem a terjedelmére vonatkozott, talán néha-néha engedhetnél a dolgok közvetlen értelmezéséből, és ha azt mondom, hogy baj annyi van, mint a tenger, akkor nem kellene leülnöd egy bögrével a partra és elkezdeni számolgatni...
Amit az agresszió és agresszor témájában írsz, abban azzal érthetünk egyet, hogy nem értünk egyet.
Annak sincs semmi értelme, hogy megállapítod, hogy az ég aktuálisan kék, vagy, hogy a főnököd egy ökör, ettől még nem lesz az ég zöld és a főnököd is egy ostoba majom marad, de az ember már csak ilyen megállapítós fajta.
Ez a tulajdonsága segíti a világban való eligazodásban, hiszen, ha megállapítod, hogy agresszor, akkor egyúttal meg is véded magad az olyan téveszméktől, hogy a szabadság felkent bajnokát lésd benne, gyanakvással fogod fogadni a helyzettel kapcsolatos értékelését és minősíted egy általad felállított erkölcsi skálán.
De abban igazad van, hogy a történelmet a győztesek írják, akik később lehetnek akár vesztesek is és akkor a történelemkönyvük érvényét veszti, ezéret én inkább vagyok híve a tények megismerésének.
Például Amerika hamis indokok alapján és mindenféle felhatalmazás nélkül megtámadta Irakot, Líbiát, Szíriát, ezzel a térségben teret nyitott az iszlám fundamentalizmusnak, mely középkori állapotokat teremtett.
A cselekmény értékelése meg legyen a történészek dolga, úgy ötven év múlva...

Szia!

P.

PuPu írta...

Kedves Pleinair, Kertész Ákost nagyra tartom, mint írót, azt viszont, hogy elpucolt innen túlreagálásnak.
Bár nemvagyok jelentős személyiség, de már engem is fenyegettek meg Dunába lövéssel, mégis itthon maradtam.
A helyzet persze más lenne, ha Kertész Ákos a Vezér pénztárcájáról értekezett volna, abban az esetben nem mennék a helyében létraszállító kisiparosnak...
Hellónak pedig annyit, hogy Zsebesi Zsolt ugyanúgy közlési felületet keres, mint a vele össze sem hasonlítható Kertész Ákos.
Ő újságíró volt, úgy képzeli, hogy ehhez ért, ezért mindent megtesz a közlési lehetőségért, még, ha szotyolával fizetik, akkor is.
Negélhetési kényszer, gondolom.
De mindegy is, lehet, hogy tulajdonképpen jót akart, vitatni akarta amit írtam, csajk az olvasottság érdekében hozta kissé karcosabbra a posztot, én meg pedagógiai célzattal válaszoltam neki ilyen kínéletesen, nehogy azt képzelje, hogy jót és jól írt.
Van ilyen, de szerintem feleslegesen.
:O)))

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Sajnos abban nincs igazad, amit Kertész Ákossal kapcsolatban megjegyeztél, nevezetesen, hogy "túlreagálta" a dolgokat, vagyis elpucolt.
Személyesen nem ismerlek, gondolom jóval fiatalabb vagy Kertésznél. S ha ez igaz, akkor Te nem érted meg őt. Ő minden bizonnyal átélte a magyar holokauszt szörnyűségeit, gondolom Te nem.
Na ezért nem érted meg őt.

Nem pontosa példa, de ideírom. Ismerek egy orvost, aki belgyógyász, kardiológus és szívsebész. Idén decemberben tölti be a 70-et. A nyáron eldöntötte, mindenét eladja, felszámolja és Ausztriába költözik. Röviden azzal indokolta döntését, hogy - neki "ebből, ami Magyarországon zajlik elege van, ezt sem emészteni, sem lenyelni nem kívánja."

Még hozzátette, hogy apját és annak három testvérét 44-ben elvitték, egyedül az apja tért vissza, s nem akar a néhai rokonai sorsára jutni.
Sajnálom...

dolores írta...

Már bánom, hogy idehoztam...de ha már megtörtént, ajánlom nektek a megértéshez:
Kertész Ákos: Az élet ennyi? Nem hitte volna
http://nepszava.com/2014/01/velemeny/kertesz-akos-az-elet-ennyi-nem-hitte-volna.html

"Naponta többször és minden médiumban fel kéne olvasni tagoltan, kiváló színészeknek és érző szívű gondolkodóknak Kertész Ákos szépséges cikkét. Addig és azon túl is, amíg kivétel nélkül mindenki érzi-érti, hogy miről is ír ez a fantasztikusan tiszta lelkű ember. Hihetetlenül hülyék és cinikusak vagyunk. Kertész Ákost naponta kéne megölelni és óránként kéne tőle bocsánatot kérni."- ezt egy kommentelője írta,csak azt sajnálom, hogy az nem én voltam, mert minden szava igaz.

kekec írta...

Hogy utaljak Kertész Ákos "klasszikus", és akkor elátkozott, de azóta az "igaza volt" szövegére: ez a nép elégedetten röfög a langyos sárban, és nem igazán mutat rendszerváltó hangulatot. Valahol érthető: az értelmesebb többsége már kivándorolt, a maradékot meg agymossák.
Én már azzal is meg lennék elégedve, ha a választások előtt 1 évvel elkezdődnének
a tömegtüntetések az igazságos és demokratikus választási rendszerért. Pl hogy a magyar születésű magyar állampolgárok is szavazhassanak külföldről levélben, mint a honosítottak, és független megfigyelők ellenőriznék az írásbeli szavazatok feldolgozását. Kíváncsi vagyok, hogy arra eljönnének annyian, mint a netadó elleni tüntire? Ennek megszervezéséhez is jó lenne az ernyőszervezet, valamennyi demokratikus párt támogatásával.
Ha nem tesszük vitássá a választási rendszert - nem igazán van értelme a bojkottnak, hiszen Orbán tucatjával tudna "ellenzéki" pártokat gründolni, és a tülekedésben fel sem tűnne, ha 1-2 parlamenti párt távol marad. Ha meg változatlanul hagyná a választási rendszert - na onnan lehetne vitássá tenni az így megtartott hatalmát.

Kibic37 írta...

Hát ez az!
"A torkánál ragadta meg a kérdést kekec olvtárs!ˇ" - hogy egy klasszikust idézzek.
És itt bukik karikára Bartus és követőinek elmélete a választások bojkottjával kapcsolatosan...

PuPu írta...

Kedves dolores, ne bánd, hogy idehoztad a témát, ha csak tíz olyan ember ember olvassa el Kertész Ákos írását, aki még nem olvasta - már megérte.
Írtam, hogy mindenkinél más az ingerküszöb, a saját megélt történelem, más a tapasztalat.
Érteni vélem Kertész Ákost, átérzem a csalódottságát, mégis azt hiszem, hogy itthon hallhatóbb lett volna a szava.
Így már csak az marad, hogy mi is segítsünk abban, hogy minél több ember érthesse meg Kertész Ákos igazságát...
:O)))

hello írta...

PuPukám, köszönöm a magyarázatodat. Ilyenkor jövök rá, milyen szerencsés vagyok, iletve ösztönösen milyen jól válogatok, hogy mi mindent és ki mindenkit NEM olvasok!
Még azok közül SEM, amilyen forrásokat, címeket link formájában, a témára utalással együtt látok vagy megkapok.
És ez nem a boldog tudatanság állapotát eredményezi, csak az olyan agymenésektől való egészséges tartózkodást, amelyektől a vérmyomásom a "Lökd meg a kecskét" mintájára ugrana fel az égbe.
Az etalon Bartus, de sorolhatnék egyéb példákat is. Aztán ilyenkor szembesülök vele, hogy még de hányan vannak és lehetnek ebben a kategóriában!

Szóval nem véletlen, hogy Téged viszont, a kommentelőid döntő többségével együtt viszont 2006 óta IGEN!

hello írta...

Az illetve természetesen 2 l!

pleinair írta...

Kedves Pupu, ha jól emlékszem Kertész Ákost életveszélyesen megfenyegették, az írótársadalom pedig szinte kivetette magából.
Egy álszent, romlott világban fuldoklik itt az ember. Kertész "elpucolása" erre hívta fel a figyelmet. Ütősebb, és messzehangzóbb volt ez a tette minden falrahányt szónál.
Nekem csak az a bajom, hogy függő helyzetbe került Bartustól, akinek vonzáskörében még őt is elérte az agymosás hatása.

Itt az ember próbálja túlkiabálni a csöndet, a beletörődés tűrhetetlen, megalázó, tétlen csöndjét. El kellene kezdeni ordítani, hogy meghallják azok a demokraták, akiknek módjukban állna tenni is valamit.
A facebook alkalmas erre, hogy hatékony-e, azt nem tudom. De nekünk más lehetőségünk nincs.
Ezt a facere írtam:

Az én átmeneti pesszimizmusomat a mindent elsöprő düh váltotta fel. Nem adok orbánnak az életemből egyetlen további évet sem! Nem alázhatja meg, nem tiporhatja el, nem foszthatja ki, nem teheti megalázott nyomorulttá az országot ez a hataloméhes erkölcsi nyomorék!
Vége a várakozásnak, a csodavárásnak! Takarodnia kell, de azonnal!
Egyelőre minden lehetséges területen, minden társadalmi réteg soraiban országos méretű passzív ellenállást kell a demokratikus pártok politikusainak szervezni.
A pedagógusok máris bojkottálhatnák a PÖCS tartalmában azonos, de új névre keresztelt utódját. Ők egyelőre továbbképzéseken hagyják okítani magukat besúgóhálózatuk kiépítésére. Még észre térhetnének, még kiegyenesíthetnék a gerincüket, még példát mutathatnának az országnak, a fiatalságnak passzív ellenállásukkal bátorságból, szolidaritásból és morális tartásból!





hello írta...

Drága Pleinair, azt írod, hogy "Vége a várakozásnak, a csodavárásnak! Takarodnia kell, de azonnal!" Csak kérdezem: van valami különleges képességed, amivel ezt ráolvasással beteljesítheted?

pleinair írta...

Kedves Helló, tudod Te is, hogy a nép egyszerű gyermeke dühének és leghőbb vágyának ad hangot, mikor azt üvölti: Orbán takarodj!

Viszont a pedagógusok tényleg bojkottálhatnák a BECS-re keresztelt PÖCSÖT. És okos politikusok kidolgozhatnák a polgári engedetlenség módozatait.
Nem lehet beletörődni, hogy egy köztörvényes bűnöző fosztogatja az országot éveken, évtizedeken át.

pleinair írta...

Végre! Gyurcsány jól beolvasott a "drága" Bolgár úrnak.
Kemény volt, hozta azt a formát, amit mindig is elvártunk tőle.
Érdemes meghallgatni a Klub rádió Megbeszéljük ma délutáni műsorát.
:))))

vén szipirtyó varacskos disznaja írta...

OFF
Hello 16:34
Lehet, hogy Pleinair csak finom almáspitézés után szeret beteljesítően ráolvasni...
:-)))
ON

Pleinair 18:08!
Majd én is hallgatom a Klub rádiót ha megérem a hetven éves kort!
:-)))

PuPu írta...

Hát ez nem volt szép malacka!
Emellett azt a hetven éves kort meg is kell érni, lehet, aki ma lenézően nyilatkozik a hetvenévesekről, az már hatvanöt éves korában alulról szagolja az ibolyát.
De lehet az is, csak későn érő típus vagy, és nem éred fel ésszel, amit a Klubrádióban hallhatnál - szerintem ne is strapáld magad, csak ropogtasd a kukoricát!
Első a jó modor!
:O)))


talalom írta...

Hosszúnevű szipirtyó! Nem kell 70 évesnek lenned. Én évekig hallgattam - évek óta nem. És még mindig csak közeledem a hetvenhez. Kezdek így lenni az ATV-vel is.
Plenair! Kertész Ákos biztosan jó ember, az íróknak nem az eleje. A hatvanas években tényleg a reveláció erejével hatott a Makra, meg a Mocorgó, de ha ma újraolvasod, csodálkozol, hogy mi volt ebben a pláne? Nem így az én "etalonjaim": a Sorstalanság, Az öreg halász és a tenger pl. Ez utóbbit mindig akkor veszem elő, amikor nagyon elhatalmasodik rajtam a keserv - Santiago története jó gyógyír. A Sorstalanságban meg azt kutatom sokadjára, hogy hogyan lehet ennyire hitelesen, felkavaróan és megrázóan írni. Nem, nem a munkatáborok borzalmairól, hanem az emberi természet bámulatos alkalmazkodó képességeiről. Ahogyan hozzászokik a "rendhez", sőt egyes képekben természetesnek is veszi az éhezést, bántalmazást.
De. Egyiküknek sincs joga az egész magyar nemzetet genetikailag alattvalózni. Akkor sem, ha méltánytalanság, fenyegetés éri a minden népben feltalálható bunkók miatt. Amikor én '89-ben (időközin), majd '90-ben indultam a helyi választáson a szocialisták színeiben, a fiamat "az a kk anyád" kiáltásokkal zavarták ki a ház közös biciklitárolójából, a telefonomra meg naponta érkeztek a "leöntöm a mocskos pofád savval" típusú baráti ígéretek, a nyomorult Trabantomat naponta érték inzultusok a ház előtti parkolóban. Eszembe nem jutott mondjuk Kanadába menekülni - hülyén is nézett volna ki egy szocialistától. Különben is: mi közöm lenne ahhoz, hogy az engem befogadók milyen módon élnek? Mi jogon dumálhatnék bele? Egyébként ez tartott vissza 1968-ban is - a többi között- attól, hogy a hazámon kívül keressem a boldogulást.

hello írta...


ÍGY VÁLTANA KORMÁNYT A DK

vén sziprtyó varacskos disznaja írta...

Bloggazda!
Nem hiszem, hogy lenéző lennék a hetven éves korosztállyal, mivel Édesanyám több, mint nyolcvan éves. Nyolcvanegy éves, de mégis gyakran izgalmasan érdekes gondolkodása van!
A Klubrádió műsorai számomra unalmasak, nem tudok figyelni, erőltettek a témák és ahogy vezetve van az egész, már amiket én olykor-olykor hallgattam.
Bár nem tudom mióta üzemelnek, de nekem a hatvanas éveket juttatják eszembe, amikor még ovis voltam és Poór Pétert és Harangozó Terit hallgattam és persze nyalókázás közben is őket dúdoltam. Hogy e miatt lettem későnérő típus, vagy más okrendszerek miatt azt nem tudom?! Valahogy megállt az idő a klub(rádió)ban...

Viszont van egy olyan rádió amitől folyton megfiatalodom: Vendéglő a Világ végén :-)))
Ezzel még kozmetikai kezeléseket is meg tudok spórolni magamnak, olyan üdén hat a bőröm hidratáltságára a műsor stílusa! Ezért is örülök annak, hogy ilyen későn érő, ropogósabb típus maradtam!!! Hogy ez meddig tart, azt nem tudhatom, de igyekszem vigyázni, amennyire tőlem telik és persze spórolok is, ahogy tudok!

Bloggazda! Melyik blogszférát javaslod ILLEMTANODÁNAK?
Mik a felvételi kritáriumok?
Bevallom a helyesírásom nem tökéletes és nappali-esti-levelező szakos nyelvtudásom sincs, szóval nem értek a különféle nyelvhasználati rendszerekhez! A nyalókázásról már leszoktam, mert óvom a még megmaradt fogsorom, nagyon drága fogászat és ritka a jó fogorvos, mint a fehér varjú!
Szeretem a kukoricát, főleg parázson sütve, ahogy a Nagymamám készítette!!!
Meg azért is kedvelem a kukoricát, mert van egy olyan speciális keményítő benne amitől nem kell szemránckrémet használnom éjszakánként. Ezzel is spórolok egy regiment pénzt!
Próbáld ki a kedves pároddal ezt a módszert :-)))

pleinair írta...

Talalom,

Talán azért nem akadtam ki Kertész Ákos inkriminált kifejezésén, mert egyáltalán nem vettem magamra. Épp olyan elkeserítőnek találom honfitársaim többségének (2/3-ának) szellemi és morális színvonalát. mint Kertész. Nem kell ahhoz élvonalbeli írónak lenni, hogy ezt érezze az ember. Abban meg biztos vagyok, hogy a nyolcvanéves Kertészt is megviselte a honvágy.
Még engem is megcsapott a szele, pedig csak egy szomszéd ország utcáin sétáltam a lányommal. Az a túl tiszta, rideg aszfalt a talpam alatt csakúgy sugározta az idegenség hideg leheletét. Lehet, ha letelepedtem volna valahol külföldön, nekem is hiányzott volna a beledumálás lehetősége a befogadó közösség dolgába.
Sokszor annyira szennyesnek érzem ezt az országot, hogy ebbe, és a változtatás lehetetlenségébe pusztulok bele.
Nem orbán miatt vagyok kiborulva. Ócska, szemét emberek mindenhol vannak. De olyan népet csak megvetni lehet, amelyik megalkuszik ezzel a mocsokkal, hajlong előtte és nyalja a talpát, ugyanakkor irigységből, butaságból kinyírja, pusztítja saját értékeit, legyenek azok tudósok, művészek, politikusok.

vén szipirtyó varacskos disznaja írta...

Talalom 20:45!
Hallgasd az én rádió ajánlatomat, bármilyen korú vagy :-)))
Tévé helyett inkább olvass.
Ha nő vagy ezt javaslom:
C. Molnár Emma - Hidas Judit: Anyátlan nemzedék
Ha férfi vagy akkor ezt:
Szalai Erzsébet: Autonómia vagy újkiszolgáltatottság (tanulmányok és publicisztikai írások 2012-2014)

emlékkönyv írta...

Hellonak:
https://www.youtube.com/watch?v=jZhQOvvV45w

dolores írta...

Talalomnak

'Drága honfitársam!

Te csak legyél teljesen nyugodt.

Magyarország jobban teljesít, a reformok működnek.

Egyetlen másodpercig nem kell aggódnod.

Ebben az országban két másodpercen belül feljelent gyakorlatilag bárki, ha esetleg úgy nézel ki, mint egy román turistacsoport. (http://444.hu/2015/08/06/romanokat-hittek-bevandorlonak-nagykanizsan/)

Ebben az országban két másodperc alatt kibasszák a gyerekedet a játszótérről, ha nem vagy odavalósi (hova valósi vagy?!)

Ebben az országban jól fegyverzett szabadcsapatok indulnak utánad az erdőben, még ha történetesen vaddisznólesre is mennél – nem lesz időd elmondani, hogy te nem is, te csak úgy, mert szereted az erdőt járni, mint Papageno.

Ebben az országban simán lerugdosnak a tömegközlekedési eszközökről, vagy eleve fel sem engednek, ami – lássuk be – kicsit kellemesebb, mert bár gyalogolni kell, legalább nem fáj a bakancs az arcodban.

És te azt hiszed, hogy az az ordas, büdös tetű, nácifejű pöcs csinálja?

Nem, drágám, kedves honfitársam, nem.

A boltosnéni, a szomszédod, a melletted ülő a villamoson, vagy akinek épp az előbb adtál egy kis kest, hogy legyen mit ennie. A hentes, a tanár, a zöldséges.

Na, ezek mind bármikor és kifejezett örömmel rúgnak arcba, köpnek le, jelentenek fel.

Nekik teljesen bejött ez a rendszer – végre lehet csinálni, nem kell végre eljátszani előbb a jó cserkészt, aztán a jó úttörőt, majd újra a jó cserkészt. Elég volt az elnyomásból! Nem leszünk gyarmat! Végre mindenki olyan tetű szemétláda lehet, amilyennek született!

Ebben az országban neked nem kell gyónnod, ha történetesen lelősz egy rohadék cigány családot – kifejezetten megkért erre a lelkipásztorod.

Menj be az önkormányzathoz és jelentsd fel a közmunkást is. Igaz, a tanárod volt a középiskolában, de még nem csúszik eléggé a taknyán, láttad tegnap, hogy rágyújt egy felszedett csikkre.

Drága honfitársam, te csak legyél egészen nyugodt.

Itt nem dolgozódott fel a múlt, itt nem szűnt meg a múlt gonoszsága, csak kicsit visszavonulni kényszerült.

Neked csak legyen rendben az útitáskád és az útleveled.

Ez egy rohadt kis ország, rohadt kis emberekkel – soha ne nézz vissza, ha végül elszánod magad és elindulsz a gyerekeid, szüleid, testvéreid, barátaid után, bárhová, csak el innen.

Egy darabig még azt gondoltam, hogy maradni kell, mert az nem létezik, hogy ne lehetne ezt a vaskos szart fellazítani.
De nem lehet.

Egy darabig még gondolkodtam azon, hova fogjuk tenni ezt a mennyiségű emberi hulladékot, amelyik itt előmászott a szarból.
Már nem.

Egy teljes Kárpát-medencényi latrina.'

T.M.

Beu írta...

Kedves dolores!

Nagyon jól írsz! Jól használod a tollat! Most már csak azt kell megvizsgálnom, hogy egyetértek-e veled! Még nem tudom!

Üdv,

E.

Névtelen írta...

dolors, és varacskos disznó!
.
írjatok ide:
radikalisdemokratakkukacfreemailponthu
.
meglehetős unalmasnak tartom azt, ahogy itt némelyek "körbenyalják" a teveembert, s egymást.
ugyanaz, mint a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
csak ők tudják, látják jól, s gondolkodás nélkül bélyegeznek meg bárkit, aki nem nekik tetsző dolgot ír, mond.
később aztán skrupulusok nélkül akár hirdetni is képesek azt, amit nem is oly rég megbélyegeztek.
nézzétek vissza régebbi megjegyzések között a Radikális Demokraták "programját"
érdemes!
ha írtok, megbeszélhetjük

vén szipirtyó varacskos disznaja írta...

Kedves Névtelen (október 23. 11:59)!
Köszönöm a meghívást a radikalisdemokratakkukacfreemailponthu-ra.
Mint már írtam gyenge a helyesírásom és nyelvtudásom sincs. Véleményem szerint, ezek miatt előbb vagy utóbb kiközösített lennék - ott is. Szóval ezért nem írok.

Wolk írta...

...és íme itt a gépnarancs reakció

http://gepnarancs.hu/2015/10/pupu-teved/