2016. január 15., péntek

LÁZÁR

Kép: repavalleszurtnyul
A bibliai Lázár gazdag volt, miként a mi Lázárunknak is van mit aprítani a tejbe.
A példázat szerint ott ült ajtaja előtt egy szegény koldus, fekélyes testtel, elesetten.
A mi Lázárunk ajtaja előtt koldusok milliói ülnek, akiket nem nagyon vigasztal, hogy haláluk után találkozhatnak vele a pokolban, mközben őket éppen Ábrahám kebelére szállítmányozzák az angyalok.

Merthogy a gazdag Lázár észre se vette a szegénységet, vagy, ha észre is vette, nem törődött vele.
Felmerül a kérdés persze, hogy vajon a szegény mindenképpen nyer egy társasutazást az Ábrahám Tourstól?
Ugyan, ahogy nincs az a rakott szekér, melyre egy szalmaszál még ne férne, úgy nincs olyan szegény se, akinél nyomorultabb ne lenne - így aztán igazán oda kell figyelnie az utazásszervezőnek, hogy reménybeli utasának legyen vízuma a boldog örökkévalóságba...
Merthogy nem érdem sem a szegénység, sem a gazdagság, az érdem az, ha valaki észreveszi a más ember baját.

Ha nem, megy a pokolba és ott szadista ördögök fogják megfőzni őt, miközben vasvillákkal szurkálják a feneküket.
A mi Lázárunk jelenleg éppen ide tart, de hát még olyan fiatal, van még ideje a megjavulásra.


Elnézegettem tegnap a sajtótájékoztatóját, meg kellett állapítanom, hogy a miniszter üdítő kivétel a jobboldali politikusok egyhangú és elszomorító táborában - nem sok hasonló van arrafelé.
Ezért aztán nem túl nagy kunszt kilógni közülük, és mégis - azt hiszem, hogy Lázár egy, a jelenlegi suttyóknál sokkal magasabb színvonalú társaságból is kiemelkedne.
Látszik rajta, hogy az óvodában nem a töpörtyű volt a jele, róla el lehet hinni, hogy jogvégzett ember.
Tud beszélni, érvel, nem menekül a problémák elől, mer nemet mondani és mer szembetalálkozni a valósággal, ami nagy politikusi erény.
Nem él a saját maga gyártotta álomvilágban, a munkában hisz, a szorgalomban, a tervezésben és a szervezésben, a realitásokban és a fejlődésben - más kérdés, hogy a közeg, melyben él, mennyire ad lehetőséget számára elképzelései valóraváltásához.
Szerintem alig-alig, de ez nem veszi el a kedvét, próbálja tenni a dolgát.
Azt mondta egy interjúban: ameddig a miniszterelnök és környezete futballt néznek, én dolgozom - így mindenki jól jár.
Azt is mondta, hogy nem klubtag sem Ibizán, sem a futballsrtadionok páholyaiban.
Igaz, azt is mondta régebben, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, ami nem volt bölcs dolog tőle, pedig lehet, hogy csak a törekvés hiányára próbált utalni, de a mai politika világa alkalmatlan arra, hogy az ilyen megnyilatkozások valódi értelmét kihámozza.

A mai magyar politikában egy rossz megfogalmazás a politikus saját nyakára hurkolt kötéllel egyenlő.

Hogy miért vállalja ezt a munkát?
Mert nincs más lehetősége.
Ha politikus - és mondjuk jobboldali politikus - szeretne lenni, akkor azokhoz a körülményekhez kell igazodnia, melyek adottak.

Márpedig ma Orbán adott a jobboldalon, megkerülni őt csak jobbról lehetne talán, és nem hiszem, hogy Lázár alkalmas lenne erre - nem egy turulimádó fajta, még egy ócska tarsolylemeze sincs.
Lássuk be: ha ma a kétszáz méteres mellúszást egy pöcegödörben rendezik, akkor hiába vágyakozik ő kristálytiszta medencére, neki ott kell úszni, legfeljebb kerülgetnie lehet a darabosát.
Hogy híveire ráhozzam a sikítófrászt, megkockáztatom: ha a körülmények kedvezőbbek, ő lehetne a jobboldal Gyurcsánya.

Amennyivel retorikai képességei rosszabbak, annyival jobb a szervezésben.
Még abban is hasonlítanak, hogy mindkettő útjában a pohos diktátorocska áll, akinek gátlástalanságával, mohóságával, populizmusával nem tudják - és talán nem is akarják - felvenni a versenyt.
De Orbán után - történjen vele bármi is, hálistennek - Lázár esélyes utód, mert a pályán jelenleg a grundfocisták dominálnak, és ennek mindenképpen vége lesz egyszer.
Anno a Rákosi-kor befejeztével is előrtérbe került a tudás, a képzettség és az értelem, a hősi idők primitív harcosait nyugdíjba küldte a történelem.
Azt remélem, hogy most se lesz másként, csak a nyugdíjból majd valamelyik büntetésvégrehajtási intézetben spejzolhatnak korunk nagyágyúi.

Lázár sznob, a nevetségességig.
Ahogy odatörleszkedett az arisztokrácia maradékához, az felettébb vicces volt, de míg Orbán a mai napig nem veszi észre, hogy mennyire rosszul áll rajta Puskás sportszára, addig Lázár tanult a tervezett libamészárlás elleni felhördülésből.
A politikus egyik legfontosabb erénye pedig a tanulási és korrekciós képesség.
Viszont oda lehet állítani bármelyik európai politikus mellé, nem kell attól tartani, hogy nevetségessé válik, vagy nevetségessé teszi az országot, nem nyalja végig a női politikusok kezét ujjhegytől.hónaljig, tud viselkedni.
Szerintem legalább annyira fontos, hogy a magyar jobboldalnak legyenek európai színvonalú politikusai, mint a baloldalnak, igaz, errefelé már az is előrelépésnek számítana, ha a baloldalnak egyáltalán politikusai lenének.
Ha egyszer szóba kerülhet a zsigeri gyűlölködésen túl valódi párbeszéd a két oldal között, akkor ahhoz hozzá hasonló politikusok kellenek.
Persze, ehhez ellen kell állnia a pénz csábításának, lehetőségei korlátlan kihasználásának, szóval, kísérletet kell tennie arra, hogy erkölcsös legyen.
Nem könnyű feladat a mai világban, a mai Magyarországon, de nem is megoldhatatlan.

Hát, majd kiderül, én drukkolok neki, mégiscsak jobb, ha egy versenyben egy másik versenyzővel szemben kell teljesíteni, mintha egy falka hiéna csorgatja a nyálát a másik térfélen.
Nagyon kellenének ennek az országnak tiszetességes politikusok, mert a mai magyar politikai elit csak kiábrándítja az embereket a demokráciából.

Hát, majd meglátjuk...

:O)))

42 megjegyzés:

góbé írta...

Kedves PuPu!

A reggelt én is a sajnos egyre csalódottabb, lassan-lassan kilátástalanságot közvetitő irásaiddal kezdem. A világos kerek megfogalmazásodhoz hozzátenni nincs mit, a hozsannákra meg ahogy megismertelek nincs szükséged. Ez a posztod azonban olybá tünik nekem, mintha a sorozatos csalódások - a demokratikusnak tünő, majd impotensnek bizonyuló pártjainkban, Az EU tehetetlensége, az USA bedobott de végig nem vitt akciója, Simicska vehemensen induló, de mára defenzivába szoruló palotaforradalma - után, utolsó szalmaszálként , a "talán majd a tolvaj suttyók közül -a valóban - kiemelkedó lézerjankó hoz meg egyfajta korrektséget, konszolidációt" reményebe igyekszel kapaszkodni.

Adja az Úr, hogy igazad legyen, mert nálam lázár veszélyesebb mint orbán. Ő már komolyabb ellenszélben szocializálódott, azt észrevette hogy az orbáni úthengeres - mindenkit letarolunk - módszer kezd rizikóssá válni, lassan eljutnak a határig, mely után akár éhség vagy egyéb lázadás is realitássá válhat.
Ő most játssza a jó fiút, a jó rendőrt, aki nagyon szeretne javitani, szebben, jobban csinálni a dolgokat, csakhát neki is meg van kötve a keze...merthogy a viktor...

Egy apró példa a számtalan közül: ellenzékben még magából kikelve ostorozta a Gyurcsány kormányt akik a rendvédelmisek korai nyugdijba menetelét a mai rendszerhez képest szolidan korlátozni szándékozták, majd kormányon ő harsogta legjobban az élősködő Kádár-huszárok "jellemtelenségét". Sem ebben sem más, nem kevésbé fajsúlyos, özön témában nem hallottam hogy revidiálta volna korábbi álláspontját, egyszer is beismerte volna "tévedését".

Úgy érzed, sokat fejlődött, sőt megértőbb, toleránsabb lett. Szerintem meg csupán taktikusabb. Nálam nem dicsőség egy tállaji, némettszilárd, rogántóni, kósa20%lali - i tak dalse- féle csapatból kiemelkedni, felismerni hogy a nemmzeth kotonszökevénye veszélyesen túlfesziti a húrt. Sőt azt is kinézem belőle hogy maximálisan tisztában van azzal, hogy a várható legújabb alaptákolmány-módositás régen nem a terrorról, a terroristákról, hanem rólad, meg a 168 óráról, Burck Andrásról, az Átlátszó blogról, stb., szóval minden nerren-kivüli nemmzettháruló, zsidóbérenc libsibolsi eltaposásáról szól. A többi mocskosságukról -ő is nyakig benne van a trafik-, a föld-, a takarékszövezkezet einstandokban - nem beszélve, de szerintem most ez a legfélelmetesebb.

Bizakodásodat jellemében, jobbra törekvésében talán még osztani is fogom, ha nem csak szépeleg, de konkrétan állást is foglal a demokrácia mégoly korlátozottan történő fennmaradása mellett, pl. egy, - reménykedem - név szerint lezajló szavazáskor az alaptörvény módositása vonatkozásban.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
A bibliai Lázár Jézus barátja volt, miután meghal, Jézus pár nappal később feltámasztja (http://www.biblia.hu/muv_jkm/jkm_34.htm).
Van még egy Lázár a Szentírásban. Ő szegény koldus volt, aki a dúsgazdag ajtaja előtt ült (http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=42&c=16&v=19&vs=19-31#v17). Lázár kerül Ábrahám kebelére.

Üdvözlettel,
T.

Névtelen írta...

Hasonlóan ítélem meg Lázárt mint te... De azért mégiscsak valahogy elszomorít az amikor így általad is megerősítve azt kell hogy mondjam, hogy tragikus szinten áll az az ország ahol Lázár dobogós. (charly-uno)

pleinair írta...


Lázár egy velejéig mocskos ember, akire nem érdemes szót vesztegetni.
Miközben eljátssza a fideszen belüli megmondó embert, érezhető, hogy egy orbán után következő kormányban magasabb pozíció álmát dédelgeti magában.
Erkölcsi téren nem rí ki a meggazdagodott fideszes elit sorából, családja épp most nyert a földpályázaton
Érdekes, hogy beszólásai orbánnak semmiféle következménnyel nem járnak.
Vajon miért?
Szegénységi bizonyítvány a jobboldalra nézve, ha legalkalmasabb embere Lázár.

Donáto írta...

Csatlakozva "pleinairhoz" - miért nincs semmiféle következménnyel Lázár beszólásai? Mert a szereposztás szerint ő a "jó rendőr."

Egyébként el kell szomorítanom a T. Olvasókat.
Ami ma Magyarországon a politikában történik, az maga a nyílt fasizmus!

Tessék kézbe venni Anders Rydell? Fosztogatók - Hogyan rabolták el a nácik Európa műkincseit, című könyvét és akkor lehet csodálkozni.
A kommunikációjuk, a módszereik, a szervezeti felépítésük azonos (nem hasonló, hanem azonos!) a náci Németországéval.

Ezekhez mi kevesek vagyunk, sőt, a Jóisten sem fog segíteni. Olyan dolgokat kéne tennünk, ami tőlünk eddig idegen volt, - legelőször is sokat gondolkodni a megoldásokon, szövetségeseket kellene nyugaton keresni, s az ügy érdekében szorgalmasan dolgozni.

Csak egy példát említenék. Az emeszpé népszavazást kívánt X dologban kezdeményezni. Nem sikerült, mert Z. Mariska, - vagy mittudomén, hogy hívták, - fél perccel megelőzte őket, ezért aztán fuccs a beadványuknak.
Balekok vagyunk? Azok.

Nekik már meg van a forgatókönyvük arra, hogy "ha minden borul..." mit kell tenniük. Csak valamit fel kell robbantani és azonnal be lehet vezetni a szükség állapotot. És akkor ők mindent megtehetnek... (Mint emlékszünk, ők robbantásokban jók.)

De nem biztos, hogy száz év múlva is úgy kell, hogy tanítsák az iskolákban a történelmet, hogy a magyarok "akik Európa hülyéi voltak..."

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Pupu, ez az írás komoly, vagy szatíra??? Gondolkozz el a visszavonulásodon ..........
Vagy lefizettek, Téged is beszippantott a ner ???

hello írta...

PuPu!

Neked tényleg nem kétségbeejtő, hogy számodra elfogadható alternatíva a dolgok mai állása szerint és a szavazók x részének politikai vaksága és analfabétizmusa alapján sajnos várományos pozíciójú Jobbik helyett egy ilyen, a harácsolásban és az összes ismert vagy tán nem is minden esetben ismert ügyletében mesterfokot produkáló figura lehetséges utódként?

Ne má'!
Vagy tényleg törődjünk bele, hogy itt pozitív fordulatra ne is számítsunk, ami az ország normális irányba fordító vezetését illeti?
Csak azért, mert van köztük egy simaszájú megszólaló is?
Elkeserítettél.

PuPu írta...

@Naphosszat Henyélő Nagyember
Bakker Nagyember, én oda sem vonultam, nemhogy vissza...
És nem fizettek le, pedig állítólag van az a pénz, amiért korpás lesz az ember haja, de vagyok én ennyire fontos?
Naugye!
Tudod, a mi oldalunk se sokkal különb, mint a másik, leszámítva a maffiózókat, itt is rengetegen vannak, akik szerint az a demokrácia, ha mi mondjuk meg a frankót.
Csak, hogy ne érjen csalódás: nem az.
Úgyamúgy konkrétan mivel nem értesz egyet a leírtakból?
:O)))

PuPu írta...

Kedves Bibliás Névtelen, a Lázár szintén egy Lázár ajtaja előtt koldult, aki viszont dúsgazdag volt.
Még rosszabb lett volna a helyzet, ha Pistának hívják őket, merthogy, ugye az Isten is Pista...
:O))))

PuPu írta...

Kedves helló, ne keseredj el.
De azért maradj a realitások talaján.
Ha nincs otthon más, csak egy zsák fagyott krumpli, akkor ha főttkrumplit kell enned, kiválasztod azt, amelyik legkevésbé rohadt.
Ez az optimista ember működési elve. lásd: cigarettaválogatás.
Van, aki örök életében jó cigarettákat szív, van meg, aki mindig csak punnyadtakat.
Mindketten válogatnak a dobozból, csak az egyik mindig a legjobbakat veszi ki...
Az opedig, hogy ebből itt normális ország lesz, kizárt, amíg meg nem állapodnak a felek valamilyen egészséges kompromisszumban.
Egy kézzel pedig nem lehet tapsolni, még errefelé sem!
:O)))

Unknown írta...

t.felhorgadók !!

a politika ugyebár a lehetőségek művészete....................

a Lázár meg egy lehetőség.. / nem biztos, hogy a legjobb, de lát valaki jobbat a jobboldalon ?? /

sajnos a Gyurcsány..Medgyessy..féle úriember~politizálásnak nincs jövője..

/Lázár legalább valahogy kinéz :((/

az ellenzéknek ADDIG semmi esélye nincs...amíg nem talál vmi hasonló kapacitást!!

Tömjénzsolti írta...

PuPu!

Én talán nem fogalmaznék annyira sarkosan mint Nagyember és azt sem hiszem, hogy lefizettek volna a Lézerjaniról alkotott már-már akár kedvezőnek is felfogható véleményed megírásáért, de szerintem ebben a kérdésben nagyon nem jól ítéled meg a helyzetet.
Ezt írod: "...miért vállalja ezt a munkát? Mert nincs más lehetősége."
Már hogyne lett volna más lehetősége. Egy ilyen családi hátérrel? Ilyen személyes adottságokkal? Ez így egyáltalán nem igaz! Csak valójában Lázár egy igazi széles könyökű, cinikus törtető aki már pályája kezdetén, a dagadt Rapcsák táskahordozójaként eltanulta a hazudozás és köpönyegforgatás mesterségét és azóta símára csiszolódott a fideszvezetés sötét figurái között. Bár a kommunikációs stílusa és időnkénti választékos megnyilvánulásai - akárcsak például Navracsicsot is - őt is kiemelik az átlagos, bunkó stílusú, korlátolt senkikből összeverődött fideszelitből (ahol szinte egyedüliként - mintegy III. Richardként - csak a vezérük egy született politikai őstehetség), valójában Lázár is csak egyike a pofátlan, pénzéhes, korrupt, urizáló és hazudozó csirkefogóknak, mint például Kósa, Rogán vagy Németh Szilárd. Gondolj csak a hírhedtté vált sokmilliós vadászataira, a luxusutazásaira, a dohánymaffiás kapcsolataira, vagy a spéci Audi S 8-as bérautójára a lézerblokkolóval és ne állítsd azt hogy ez az ember egy "európai színvonalú politikus". Mert ez nagyon nem igaz.

góbé írta...


Bélám !!!

Eza "valahogyan legalább kinéz" - mármint lézerjani - szerintem csupán egy csapda. Tényleg attól lesz ő a király, mert a látszat szerint nem velejéig, hanem csak részlegesen romlott ?!?
Hogy is irta Esterházy: "...bizonyos szint fölött, nem süllyedünk bizonyos szint alá..."

góbé írta...


Jellemábrázoló kiegészitésként egy frissnek tünő nyilatkozata:

Lázár: a tanárok foglalkozzanak inkább a diákokkal!

A csütörtöki kormányinfón egyébként Lázár János reagált a pedagógusok felhívására. Mint mondta, éppen bürokráciacsökkentő intézkedéseken dolgoznak Balog Zoltán emberminiszterrel. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem tért ki, azt viszont leszögezte, hogy az iskola munkahely, ahol a munkavállalónak nincs beleszólása szervezeti kérdésekbe. Ezért például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról nem is fognak vitát nyitni.

„Akinek nem tetszik a munkaadó személye, az a nemtetszésének az országgyűlési választások alkalmával adhat hangot” – jelentette ki. Majd visszatámadt, és kifejtette: a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”.

A mi jankónk, láthatóan vagy értelmileg képtelen felfogni, vagy, - s ez valószinübb - fújja a kötelező fidesz mantrát, miszerint egy rendszert, annak elemei, úgy mint a pedagógusok csak és kizárólag egy minimálisan létrehozott és müködőképes alap megléte esetén tudnak hatékonyan müködtetni. XXI.-ik századiul: a legkirályabb szoftver is csődöt mond, egy megfelelő hardver nélkül.

civilhuszár írta...

Ahogy jellemezve van Lázár Jani, valóban egy racionálisan beszélő és cselekvő figura, ezért véleményem szerint veszélyes a messiásra nézve. Ne babráljon esse létrával a kocsi körül, ha jót akar.
Rákosi pajtásnál is volt olyan, hogy este a széles mosolya közepette válveregetett kádere másnap halott volt.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Mi van veled ?

Elfelejtetted, hogy azért ez a Jankó fiú, mégiscsak az első sorban harcolt eddig a NER, de főleg Orbán sikerének az érdekében !
Attól, hogy jólfésült, attól még ez a helyzet nem változik !

Szomorú vagyok.

Üdv sphagin.

civilhuszár írta...

Tisztelt sphagin !

A kéjelegve közszereplő Jankó gyerekhez képest az ápolt Simicska sokáig arctalanul működött a háttérben, s lám amikor a romlott rendszerben kapcsolata megromlott a szobatárssal, azért van némi változás. Elképzelhető, hogy ilyen "oszlopos" tagja lesz a rencernek Jankó is, oszt a most megszerzett, és egyéb földtől javaktól megfosztva futkározhat, Viktor megdöntéséhez támogatókat keresni :-)

civilhuszár írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
civilhuszár írta...

Lázár és Orbán nem barátok, csak piszkos-munka társak. És lám már nem haragszik a leuzsorázott Csányira sem aki beszólt neki városa eladósítása, miatt. Nemsokára együtt kávézgatnak:-))
http://www.atv.hu/belfold/20160115-lazar-janos-nem-vagyunk-baratok-a-miniszterelnokkel

Joszi írta...

Tenyleg ennyre bonyolult lenne ez a lazar szindroma?Ezt a jelenseget arra talalta ki a diktatura, hogy betoltse a parton beluli ellenzek szerepet, ezzel elszivva a maradek valodi ellenzek elol a levegot.Lehet elemezni, foglalkozni vele, dicserni, biralni, mintha...Nagyjablol olyan ez, mint mikor az erintettek ugy koszontek egymasnak, valamikor a naci nemetorszag idejen, hogy Barhessz, utalva arra, bar Hess lenne, Hitler helyett.Lazar eselyei, szerepe, ezzel azonos, elemzese, csak elveszi az energiat, barmi mas fontosabbtol, akar gazdasagban, akar politikaban.

Joszi írta...

Belehallgattam a most futo Lazar interjuba.Haat , kell hozza egy specialis izles, nekem vizisiklo egy tal takonyban benyomast kelt.

Cereus írta...

Kedves PuPu !
Sajnálom, de ez mellément !
Táskahordozó , sunyi emberből soha nem lesz szalonna !
Joszi jellemzésével egyetértve, Lázár FIDESZES !

1989. írta...

Bloggazda írta:
"...amíg meg nem állapodnak a felek valamilyen egészséges kompromisszumban."
Ehhez nincsenek felek, nincs egészség, nincs kompromisszum, tehát a megállapodás lehetetlen - bár titokban minden lehetséges.
Sőt, még az is, hogy ezen körülmény éppenhogy segíti a 'szemen köpdösik azt hiszi az eső esik' típusú emberpéldányok színre lépését.

magyarmagyar írta...

Na Pupu, te aztán jókorát finogtál a nulláslisztbe! Mellesleg igazad is van, ha valamit változtatni akarunk, akkor csak meg kell találni a közös pontokat.Lézerjani ugyan egy undorító figura, de ha hajlandó beülni a markolóba és pár kanál földet belehányni az árokba, akkor már nem reménytelen a dolog. Tudomásul kell venni mindkét oldalon, hogy egymás végleges kiirtása egyrészt nem lehetséges, másrészt kontraproduktív. Meg kell egyezni valami minimális alapdologban, mert másképp megdöglik az ország. Ugyan én szoktam mondani hogy már megdöglött, csak még nem büdös, de hátha még felül a koporsóban a temetés előtt! A végleges elmúlás senkinek nem érdeke, a döglött tehén nem ad többé tejet! Mindenkinek fel kell adnia magából egy kicsit, hogy haladjunk valamerre. Most az első világháború álló frontjait éljük. Sok tevékenység, de a végén ugyanott vagyunk ahonnan indultunk, csak sokkal kevesebben. Tudomásul kell venni végre, hogy a géppuska ellen a leghősiesebb huszár se ér semmit. Valamikor, valahogyan csak ki kell egyezni, bármilyen gyűlölt is az ellenség.

Geza írta...

Rogton elajulok! Ennyi minuszt meeg soha nem lattam egyetlen irasodnal sem! Ugyhogy en is szaporitottam a "nem"-ek szamat. Ne hogy maar attol elkezdjunk bizakodni a jobb jovoben, hogy van egy fideszes aki nem makog, meg kevesbe bunko (az elso blikkre, termeszetesen, de csak egy kicsit tovabb hallgatva … - ha kibirja valaki). Suttyo jerk ez is, mint a tobbi.

pamagd írta...

Erre most nem nyomtam se tetszik-et, se nem tetszik-et.
Tetszik is meg bajom is van vele.
Lázár valóban értelmes.
Egy ideje érezni Lázáron is meg a többin is, hogy ugrásra készen várnak, mikor adódik alkalom, hogy egyrészt elharapják Orbán torkát, másrészt egymás torkát - csak ki lesz a leggyorsabb? Lázárra mernék fogadni. Kellően aljas és kellően okos.
De nehogy már tisztességet vagy erkölcsöt vizionáljunk a személyébe. Hidegen, racionálisan, számítóan aljas.
Ha hatalomra jutna, még nevetni se lehetne rajta, mint ahogy Orbánon nevetünk.

hello írta...

Nem, PuPu, ha csak fagyott krumpli van otthon, azok közül mindegyik ehetetlen, nem betegítem meg magam vele, úgyhogy éhhalál ellen inkább elmegyek és keresek valami olyan növényt valahol a természetben, aminek ehető termése/levele/gyökere van.

civilhuszár írta...

Névtelen Joszi írta...

Belehallgattam a most futo Lazar interjuba.Haat , kell hozza egy specialis izles, nekem vizisiklo egy tal takonyban benyomast kelt.

Igen, találó a fogalmazat. Sárkány ellen sárkányfű, szarházi ellen szarkazmus.:-))

Azt utálom a fideszes rágcsálókban, hogy pofátlanul túlpofázzák erőszakosan magukat egy műsorban, beleugatva mások mondani valójába pár szavuk után is.
Lézer Jankó ugyanezt gyakorolta, csakhogy Antónia nem felejtette el a kérdést akárhogy erőlködött a csúszómászó.
Hapsikám mimikája viszont sajátosan árulja el, hogy a kellemetlen kényszerült nagy hazudása azért kicsit zavarja legbelül.

grund írta...

Hát kedves PuPu, most adtam az első mínuszt írásodra! Ezt a rafináltan sunyi, táskahordozóból feltörekedett sznob alakot kellene "szeretnünk", benne, a 10 évesen villatulajdonos Boldika apukájában lenne az egyetlen "reménységünk", aki teljes gőzzel tolta és tolja most is a NER szekerét, úgy, hogy azért a saját lapátjaira is csapolt/csapol rendesen a gőzből, közben semminek nézi az őket eltartó pórnépet? Hát nem!

Névtelen írta...

Egy dzsentri. Nem több és nem kevesebb. Egy letünt világ egyik szereplőjének rossz utánzata.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Attila írta...

Üdv!
Kedves Pupu! Először adtam nem tetsziket írásodra. Nem szaporítom a szót, előttem mindent elmondtak, ami belőlem is kijönne.

talalom írta...

Pupukám! Igen, sokban igazad van, főként abban, hogy kell találni egy pontot, ahol kompromisszumot köthetünk egymással. De szerintem ehhez Lázár a lehető legrosszabb választás lenne. Ő ugyanis rendíthetetlen híve az általuk épített rendszernek, és ha bírálatot mond, "jobbító" szándékkal teszi. Amikor azt mondja, hogy "túl sok az adminisztráció", akkor százezrek elbocsátásáról beszél, nem arról, hogy a jogrend kusza, átláthatatlan, nem normatív és gyakran változó. Igaza van abban is, hogy a pedagógusok is tehetnek az oktatás színvonalának romlásáról, de ennek ellenszerét a mindenható állam még erősebb ellenőrzésében látja. Amikor a főváros ellehetetlenítéséről beszél, akkor azt mondja, majd az állam kézbe veszi. Ezzel a maradék önkormányzatiságot is felszámolva, a vidéket is teljesen kiszolgáltatva a központ urainak. Orbán nagyot rottyantva szellent a demokráciára, Lázár csöndeseket ereget - ez utóbbi viszont általában sokkal büdösebb.
Ami a lájkokat illeti: nekem az az írás is tetszik, amivel nem értek egyet, viszont mindig elfelejtem megnyomni azt a kis pipát. Úgyhogy kéretik egyet hozzászámolni a kis pipákhoz.

Geza írta...

A sok "nem" szavazat az egyetlen jo dolog, ami manapsag itt korulottunk tortenik. Vegre nem infinitezimalisan kicsi azon emberek szama, akik latjak a napnal is vilagosabb szituaciot. Szerintem ezen kellene dolgozni, es nem azon, hogy "kiegyezzunk" azzal a szrral, amit egy-ket lokoto idedobal nekunk. Olyan stilust eresztettek el ezek, amelyben nincs visszapofa, a klientura a fejtol a budos labbutykokig (vagyis a helyi kiskiralyokig) terjed. Te, meg kisapam, csak bamulgatsz. Szoval een rendkivul orulok a nagyszamu "nem"-nek.

Kapat írta...

PuPukám, szeretem az írásaidat, mert meglátásaimat, indulataimat élvezetes stílusban látom viszont bennük.
De ez most : Kommentelők - PuPu 1:0

nemóvatos írta...

Lázár most van igazán a kaksában.
Mint genetikailag predesztinált táskahordozó meg kell tapasztalnia, hogy --ellentétben Rapcsák mellet kialakított helyzetével, amikor mellesleg a biológia is segítségére volt-- itt élete végéig hordozhatja a táskát, amit rendre még egyre inkább megpakol a főnök, --miközben másnak is ad táskát, kénye-kedve szerint pakolászgat bennük, -- és amikor esetleg már a grazi akkutöltők sem segítenek a hihetetlentudásún, akkor a táskahordozó(k) továbbra is tróger marad.
Vagy bűnbak.
Ez a pálya nem Hódmezővásárhely.

MoonRiver írta...

Az nem lehetőség, hogy Lázár mellé egy aljasabbat teszünk, és így máris érthetőbb a kevésbé sáros. Orbán bumfordi, szögletes tuskó, Lázár a kígyó. Nem kétséges, melyik veszélyesebb, ne adja az ég, hogy igazamról meggyőződhessek!!

Öreg harcos írta...

Szia Pupu! Régen nem "beszéltünk". Egyetértek "harcostársaim" többségének véleményével...A legjobban a "vizisikló egy tál takonyban" hasonlat tetszett. Isten óvja Magyarországot!!

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Kedves PuPu! és a vele hasonló véleményen lévő tisztelt Hozzászólók!

Ha egy kicsit közelebbről ismerné(k) ezt a velejéig romlott, magáért az aljasságért aljas, mindenkin és mindenen gátlástalanul átgázoló ember?t, akkor valószínűleg ma másról olvashattunk volna...

Higgye el, hogy ha a hatalma ennek tovább nőne, akkor nem sokszor kellene a többieknek Önnel egyetértenie, vagy épp vitatkoznia, mert valószínűleg nem lenne blogja.
Ha valakit a hatalom, pénz és bosszú utáni vágy hajt, azt nem lenne szabad még emberek közé sem engedni!
Ne tévesszen meg senkit a kétségtelenül említésre méltó "munkabírás" és szónoki képesség - jobban kellene arra figyelni, hogy mit csinál és mit beszél (nem a két dolog "összhangjára" gondoltam, mint ahogyan a miniszterelnök említette volt!).

Mindemellett nagyra értékelem (és nagyon hiányolnám!) az Ön munkáját!

Tisztelettel, de a fentiek miatt névtelenül.

Névtelen írta...

Akkor ezt vegyük fenyegetésnek? Lázár János elhallgattatná a lázongó pedagógusokat (Kettős Mérce Blog

peterfix írta...

En inkabb a segesvari hohernak drukkolok, hogy vele is jol vegezze a dolgat, fajdalom nelkul!