2016. január 5., kedd

ŐRÜLET, DE NINCS BENNE RENDSZER

Elspekuláltam én ezen a gigakórházon, melyet a Déli Pályaudvar helyére terveznek felépíteni Nagyuramék.
Tekintsünk el attól, hogy milyen  gazdaságos is egykoszból felépíteni ezt, meg a Testnevelési Egyetem újdonat campusát, ne fantáziáljunk arról sem, hogy mennyire megfelelő időpillanatban égett le az Egyetem sportcsarnoka.
Az se jusson eszünkbe, hogy milyen jó időzítéssel omlott le a Déli alagútjának bejárata, tegyük félre ellenérzéseinket melyek a közlekedés szervezésének lehetőségeivel kapcsolatosak, nézzük csak a tervezett kórházat önmagában.

Talán az elején szögezzük le mindjárt, hogy Magyarországon túl sok a kórház, viszont bizonyos szakterületeken kevés a szakorvos és az egészségügyi szakdolgozó.
És azt is leszögezhetjük, hogy egy épület felépítése és műszerezettsége - legyen bármennyire is korszerű az az épület és képezzék műszerei a kor legmagasabb színvonalát is -, ha nincs mögötte ember és szervezet, akkor csak a költségeket növeli.
Mint ahogy az orvosoknak, nővéreknek odalökött pénz sem nyújt megoldást az egészségügy munkaerő-gondjaira.
A dolgok mostanság úgy néznek ki, hogy az egyik döglött lovunkra új nyerget veszünk és odalökünk az orra elé egy villa szénát, mely ezelőtt néhány évvel még meghosszabbíthatta volna a szerencsétlen gebe agóniáját, de ma már...


Persze az érdekek itt is ütköznek egymással.
Más az érdeke annak, aki az uniós források elosztása, vagy a költségvetés barkácsolása során a pénzeket át akarja csoportosítani az állam zsebe felől a saját zsebébe, meg más annak, aki egészségügyet szeretne csinálni, mert az egyik egyszerű, a másik meg rohadt macerás.
Első esetben kell építeni valamit, ami legyen nagy, kerüljön sokba, jelentős része legyen földel betemetve örök időkre, a többi már csak bejáratott technika, az évek során kiérlelt megoldásokkal és személyekkel.
Jó, beeshet egy Simicska ügy, de az még kezelhető, ás lehet, még ő is hálás is lesz egyszer egy jólfelszerelt kórházért...
Az egészségügy mellényének újragombolását viszont ma már a védőnőknél kellene elkezdeni, és rengeteg tevékenységet és intézményt kell egy rendszerbe integrálni, méghozzá úgy, hogy a beteget se felejtsék ki belőle.

A kórház nélkülözhetetlen, de a dolgok a végeken dőlnek el, alapvetően a háziorvosok rendelőiben, akik túlterheltek, alulfizetettek, fáradtak és többnyire öregek is, viszont nincs utánpótlásuk sem karrierlehetőségük.
Olyanok, mint a nyomtató ló, melyet ahogy elhányta csikófogait, befognak, és utána már  csak körbe-körbe járnak életük végéig.
A fiatal mind agysebész vagy szívspecialista akar lenni, de családorvos Búbánatfalván valakiből csak kényszerből lesz, hacsak nem egy Teréz anya, vagy Mahatma Gandhi...

Öt-tíz év múlva nagy bajok lesznek, hiszen ma senki se kérdezi meg a doktortól hogy doktor úr, a maga szíve sose fáj?
Debizony, hogy fáj, hogy a doktor elfárad, és még az is befejezi a munkáját, aki nem dől ki a sorból - és nem lesz, aki a helyére álljon.

Habár a családorvos tud, de legalábbis neki kellene legtöbbet tudnia a betegről, a bonyolultabb eseteknél szakorvosi segítséget kell igénybe vennie.
A szakrendelők ma még üzemelnek, jóllehet, az orvoshiány itt is egyre inkább érezhető, hiányszakmák sora nehezíti a rendelések folyamatosságának fenntartását.
De rendelőintézet és rendelőintézet között néhol nagyobb a különbség, mint a liba és a strucc között.
Vannak gazdaságtalanul üzemeltethető, néhány szakmás intézmények és vannak a tágabb környék lakosságát maradéktalanul kiszolgáló intézetek is, melyek képesek egynapos sebészeti beavatkozásokra is.
De hiába a felszereltség, ha az orvosok Londonban rendelnek.
Egy szakorvos képzése pedig több év, és a frissen végzett szakorvosok jobban szeretik tizenötödmagukkal körbeállni a betegágyat, mint egy kisvárosi szakrendelőben huszonöt beteget ellátni egymagukban, felturbózva egy asszisztensnővel, egy rendelés alatt.


A kórházak fele meg nem egészségügyi intézmény, hanem státus-szimbólum, hiszen milyen város az, amelyiknek még egy kórháza sincsen?
A színvonalukról szó se essék, a kezeléseknek még ma sincs konkrét ára, a paraszolvencia itt-ott már kötelező, a várólisták vége pedig valahol Hatvan és a halál között van...
Namármost ilyen alapon persze elférne egy modern, új egészségügyi intézmény a fővárosban, de ott van a Jahn Ferenc Kórház, a bővítéshez rendelkezésre áll egy épület váza a területén, megfelelő közművekkel. De ott a lepukkant János-kórház, ott vannak a Klinikák - biztos, hogy ide egy új épület kell?
És ott az OPNI - a Hárshegy - épülete is, hagyják szétrohadni, hogy aztán majd valamelyik csókos megvehesse a romokat.
Ameddig nincs rendszerbe szervezve az egészségügy, addig ez az egész csak arra jó. hogy a baráti cégek rendelésállománya rendben legyen, a saját zsebek meg legyenek töltve.
Szegény Molnár Lajos, a Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere  volt itt az egyetlen, akinek koncepciója volt az egészségüggyel kapcsolatban, őt is megbuktatták.
Róla azt mondták a mieink, hogy az volt a hibája, hogy mindent azonnal akart megoldani, ebbe bukott bele, meg a vizitdíjba.
Azóta a társadalombiztosítás nem biztosítási díj ellenében adott járandóság, hanem adó ellenében nyújtott olyan szolgáltatás, amilyet a kormány éppen adni akar, a beteg pedig kiszolgáltatottabb, mint bármikor 1950 óta.
Ma már egészségügyi miniszter sincs.


És ez csak az egészségügy, de az oktatásban, a nyugdíjrendszerben is ugyanilyen állapotokat tapasztalhatunk.
Ha csak valami nem történik, hát unokáink egy zűrzavaros nyomortanyán élhetnek majd.
Szóval, jöhetne már valaki, akiben van annyi tehetség, elhivatottság, elszántság  és értelem, hogy el tudja Orbánt és bandáját a francba zavarni, és nem hiszi el, hogy ezeknek még évtizedekig a nyakunkon kell ülniük.

Jön ilyen a közeljövőben?

:O)))






8 megjegyzés:

DarthVader írta...

"Jön ilyen a közeljövőben?"

Nem, éspedig kurvára nem. Evvan. Természetesen Gyurcsányahibás.

(Érdekes, Gyurcsány fél éve nem nagyon mutatkozik, még sincs sehol a civil szférából
üss tökösként felemelkedő hiró, aki győzelemre viszi a civil társadalmat Orbán ellen. Pedig ugye az volt a közbeszéd bal (?) oldalon, hogy Gyurcsány nem engedi kibontakozni üket. Hát most itt a lehetőség. Ja, tudom, hideg van. )

immunpanel írta...

Szerintem majd egyszer valamikor bizonyára jön valaki.
Most egyelőre még csak azt szemlélhetjük, hogy az orvosok kinek az érdekeit képviselik, kikkel fogtak össze?
Meg azt is szemlélhetjük, hogy az ügyvédek és a jogászok miféle érzékenységgel munkálkodnak - kiknek az érdekében, kikkel?
Hát a pedagógusok?

Reménykedjünk, hogy nem csak saját magukra gondolnak, mert olykor-olykor van az úgy, hogy a másik szívfájdalma sokkal nagyobb fájdalom, mint a sajátunké, csak engedjünk érezni, rengeteget lehet közben tanulni...igaz, csalódni is.


Névtelen írta...

Ha teheted menekülj ebből a birka akolból. Ez nem ország .Rád semmi szükség. Földet pár traktor megműveli,gyárba dolgozó nem kell/gyár sincs/.Ha közmunkán akarsz dolgozni előtted egész Orbánisztán.

Névtelen írta...

Ezt a piti keresztapát megbuktatni még egy pár évig szinte lehetetlen. De van ennél nehezebb is. Hogy majd nélküle is működjön, gőzerővel viszi vissza a múltba a teljes társadalmi berendezkedést. Lásd egyházak, oktatás, az erőforrások újraosztása. Már Fidesz hű menedzserképzés is folyik. Hogy ez miért fontos neki,mikor már úgyis az ország leggazdagabbja nem tudni ,talán Hérosztratosz szindróma? Dinasztia alapítás? Vagy minden célcsoportnak hazudva(vallásosak,mélymagyarok,sikertelenek) úgy bejött, hogy a végén maga is elhitte?Most hallottam egy Jókai Anna(szintén vokalista) idézetet,ami szerint az embereket megismerni kell,nem megváltoztatni. Megismerni és kihasználni, ezt vette észre őkelme. Ebben az országban mindig is rengeteg frusztrált ember élt, akik a jelentéktelenségtől a halálnál is jobban félnek, és tőle megkapták, hogy nekik van igazuk,ők győztek nem éltek hiába. Hogy ki buktatja meg?
Az ellenzékről talán majd később beszélnék. Nézzük az EU-t. Hozzá hasonló, népbutítással felkapaszkodott, nála valamivel nagyobb kaliberű gengszterek, akik előre engedték felderíteni, meddig lehet elmenni egy viszonylag civilizált országban. A pénzt is azért tömik ide, hogy hiánya ne zavarja a kisérletet.
Boldog újévet kívánok minden jó szándékú baloldali embernek,ránk férne.

évasanyóca írta...

Én az ilyen felfuvalkodott hólyagot meztelen kergetném tüzes kövön a Margit-köruton! Csoda, hogy nem sztrájkolnak a dolgozók, mint a birkák, tűrik:

http://nol.hu/kultura/a-gatyaba-razas-nehezsegei-1582361

mavtelep írta...

Nem Pupu, nem jön, mert 1 ember ehhez nem elég !
Másrészt : bárki jönne is , egyből akadna aki "építő jellegű kritikájával " kinyírja. És nem túlzok, nagyon destruktív alapállás jellemző a független, demokratikus megmondókra.
A csapatépítés lenne az első a hátországban is ...
Szervusztok, jó napot !

MoonRiver írta...

Tegnap a Klubrádióban is ezen ment az agyalás, hogyaszongya a karaktergyilkosság miatt alig elképzelhető, hogy leend majd valaki, időben, aki pont azelőtt és annyi ideig lesz az ellenzéki baloldal jelöltje a választások előtt, hogy éppen megismerjük, de még ne nyíródjon ki a Fidesz által. Most komolyan: Gyurcsányt már úgyis kinyírták, lerágott csont, csak ő nem hajlandó ezt tudomásul venni. Hát milyen dobás lenne ő, aki tudottan ütésálló, akitől Orbán tart, akin már fogást sem lehet találni? Már csak ez megérné, végignézni a nyúzott ötletelők képét, amint igen nagy dilemma elé kerülnének. Ajaj, mennyi repülés lenne itt közülük...(Jó lenne megérni, még ha tudom, alig kivitelezhető az egész gondolat.)

hello írta...

PuPukám, nem vagy Te olyan naiv, hogy ne tudd: csak különféle építkezések kapcsán lehet a gigalenyúlásokat megoldani, sem az orvosképzés, sem az egészségügyi személyzet bérezési anomáliáinak megszüntetése, hát még a létszámhiány ellen ható, esetleges intézkedések sem hoznak NEKIK egy vasat se a konyhára. Azt meg számtalan példából látjuk, tudjuk, Te is sorolni tudnád napestig, hogy ennek a garnitúrának nem szempont, nem is volt, nem is lesz, hogy A NÉPNEK mi lenne előnyös.