2016. október 6., csütörtök

A GYŰLÖLET NÉPE

Elgondolkodtató, hogy mivé lett az ország, mivé lettünk mi, magyarok, hová süllyedtünk és süllyedhetünk-e még alább?
Itt élünk, egy áthiszterizált társadalomban, mentális és szellemi, morális kihívásokkal küzdő emberek irányítása alatt, és értetlenül nézzük hárommillió honfitársunk szellemi vergődését, miközben tudjuk, hogy ők nem a teljes népesség, kiket meghülyített a félelem.
Vannak még sokan, akik szégyellik környezetük előtt, hogy félnek, vannak, akiknél a félelmeket felülírják erkölcsi szabályaik, mely szerint az elesettet, a gyengét, a menekültet támogatni, segíteni kell.
De az ismeretlentől, az idegentől fél az ember, mióta ősük lemászott - fideszesek esetében leesett - a fáról, mert az idegen maga a veszély, az ismeretlen pedig kiszámíthatatlan és félelmetes.
Az, hogy az ismeretlen hozzá is adhat valamit a kultúránkhoz, teljességgel meghaladja a fantázia határait, ezért hát magunkra kell csuknunk az ajtót és magunk között kell élnünk, míg csak a fejlődés le nem takarít bennünket a térképről, mint a longobárdokat, hunokat vagy a vizigótokat.


A népi bölcsesség megmondja: egy bolond százat csinál, erre számíthattunk, de hogy egy bolond hárommilliót, no, erre azért nem számíthattunk.
És lám, mégis.
Azért ha mélyebben belegondolunk, volt már ilyen a történelemben, ha csak a hamelni patkányfogóra gondolunk, aki - bosszúból - százharminc gyereket csalogatott magával bűvös furulyája segítségével, de az ezerkétszázas években a gyermekek keresztes hadjáratát, később a boszorkányüldözéseket is a tömegmanipuláció tette lehetővé.
Nálunk is szorgalmasan furulyázik egy manipulátor, normális időkben már vagy a bolondokházában, vagy börtönben ülne, de most ő a Nemzeti Lótuszfaktusz (copyright by Hofi...) aki után boldogan üget szerencsétlen népe, mint lemmingek a szakadék felé...
Persze vannak, akik nem ingyen idióták, vannak közöttük kisebb-nagyobb Voldemortok, Nagyurunk kisebbségi érzéséből jól élő díszítő-szobrász szakmunkások, strómanok, pasaparki bulibárók, gusztustalan rablók még gusztustalanabb celebekkel az oldalukon - ők tudják, miért barna a nyelvük.
De ők legfeljebb néhány ezren vannak, a hárommillió meg ingyen küzd a migránsok léte jelentette kihívással, rémálmaival, félelmeivel, önértékelési és megértési zavaraival, primitivizmusával.
Mitől lett ilyen ez a társadalom - nehéz megérteni.


Magam sem tudok biztos magyarázatot adni, de azt gondolom, hogy főként azért alakult ez így, mert magyarember képtelen a tükörbe nézni, vagy, ha mégis belenéz, mást lát benne, mint amit a tükör mutat.
Érvényes ez a társadalom egészére éppúgy, mint az egyénre, Kiss Julcsára vagy Nagy Józsira, az összes önértékelési zavaraikkal megtetézve.
A magyar (és értsük ezen most a magyar nemzetiségű magyarokat, ne a Magyar Királyság alattvalóit) társadalom évszázadokon át abban a hitben volt, hogy hazánk bokréta Isten kalapján, magyarember pedig létállapotánál fogva (miszerint ő magyar) arra hivatott, hogy ezen az istenáldotta földön elkormányozgassa a primitív vadakat, legyenek bocskoros oláhok, tutajos tótok, gyüttmaradt svábok, ruszinok, vendek, és így tovább - kultúrfölény, miegymás.
Nem is kellett nekünk gyarmat, elvoltunk itt magunkban, csak akkor a saját nemzetiségeinknek lett elegük belőlünk, most meg éppen Európa népeinek lesz belőlünk elegük.
Az első világháború után Trianon következményét - a nemzetiségek önrendelkezési jogának gyakorlatba történő átültetését - sokként élte meg a népbutításból már akkor is bőven részesülő társadalom, kellett hát az állapot további fenntartása, mely elvezetett a második világháború során kivívott vereségig, melyben saját felelősségünket ismét nem sikerült fellelni.
A szocializmus vérzivataros évtizedei alatt, meg senki nem akarta a népet szembesíteni bűneivel, a nép se igen tülekedett a reális szembenézés lehetőségéért, ismét becsapta magát, ami - vicces módon, de nemrég köszönt vissza a Szabadság téri emlékmű-csatáknál.


Aztán jött a rendszerváltás, és a nép ismét elfelejtett szembetalálkozni saját magával, valamilyen rejtélyes okból azt képzelte, hogy neki nagyon jó lesz, ha eladja a munkaerejét meg a nemzeti vagyont  a tőkésnek, csak fizesse az meg jól.
De a tőkés nem hülye, hanem tőkés, ezért aztán hamar kiderült, hogy a sok nélkülözhetetlen ember nem kell neki, de még a gyár se, melyet magadnak építettél, leginkább a piac kellett, meg a képzett és fillérekkel kifizethető munkaerő.
A szembenézés a helyzettel, miszerint az egyszerű embernek kevés sansza van arra, hogy a következő kétszáz évben olyan jó dolga legyen, mint amilyen nem is oly rég még volt, ismét elmaradt, viszont lehetett rettegni a munkahely elvesztésétől, a nincstelenségtől, a zsidóktól, a cigányoktól - ez kis megnyugvást hozott.
De lassan már a leghülyébbek is látták, hogy itt a cigánytól már nincs mit elvenni, a zsidó meg néhányszázezer élet árán elérte, hogy nem egyszerű nekimenni.
Persze azért vannak a három-négymillióban pártízezren olyanok, akik a betonfalnak is nekimennek fejjel, ha Dávid-csillag van ráfestve.
A nyomorult gazdasági helyzet kedvezett a populizmusnak, jobbról-balról egyaránt.
Magyarunk belenézett a tükörbe és nem azt látta, hogy sokat és sok éven keresztül kell dolgozni azért, hogy a végén le tudjuk aratni a soha nem remélt szerencse - az uniós felzárkóztatási program gyümölcseit, hanem azt látta csak, hogy az ostoba sváb pénzt ad arra is, ha a földbe pipacsot vet, és ameddig maga is kívül nem került egy gyárkapun, addig boldogan nagypofájúskodott, mígcsak lassan ki nem derült, hogy itt aztán senki meg nem védi - olyan egyedül maradt, mint sült liba a tálban, csak addigra nem olyan szép kerek, hanem sovány, mint a templomi segédegér.


A politikusok meg kihasználták az ostobaságát, megkérdezték tőle: mit szeretnél Józsi?
Mire vágysz Julcsa?
Toronyórára lánccal?
Hát azt kapsz tőlem, ha rám szavazol!
De a toronyóra nemigen akart összejönni, viszont a politikus tudta, hogy háborúban senki nem akar toronyórát nézni, harcba kezdett hát, és akkor - Deus ex machina -  jöttek a menekültek, akikből kiváló ellenséget lehetett csinálni, akik ellen harcolni kellett és megteremteni az Új Egységet.
A nemzet mindenek felett, ide nem kellenek négerek, menjenek haza és harcoljanak - és így tovább.
A menekült nem jó szó, ezért átkereszteltük őket migránssá, a migránsok gyerekeit - akik egyébként éppen úgy néztek ki, mintha menekültek gyermekei lennének - nem engedtük fényképezni, és elhitettük magyaremberrel, hogy ezeknek a migráncsoknak Juliska néni molyette muffjára fáj a foguk.
A nép minden ilyen marhaságra fogékony, és egyáltalán nem zavarja, hogy négyszázezer menekült egyetlen valamirevaló bűncselekmény nélkül vonult át az országon, miközben elhajigálta a sertésmáj-konzerveket, pedig a magyarok 56-ban megették volna a kutyahús-konzervet is, ha azt kaptak volna, ugye...
Ezenközben pedofil nevelőotthon-igazgatók "nevelték" a gyerekeket, naponta erőszakolnak meg nőket kapcsolaton kívül és családi kapcsolaton belül egyaránt, de azt tekintse a nő megtiszteltetésnek, magyarember verte pofán előtte hatszor, mígcsak szét nem tette a lábát.  


Buták lennénk?
Nem hiszem, csak éppen nem tanultuk meg, hogy szembenézzünk a tényekkel.
Pedig nem ártana elkezdeni megtanulni ezt, mert ha a történelem fog rávenni erre bennünket, az nagyon durva és fájdalmas lesz.
Lehetne mindjárt a migráns-kérdéssel kezdeni a tanulást, aztán a korrupció elleni harccal folytatni, és közben az európai viselkedést gyakorolni.
Persze, mi egymást is gyűlöljük, ahogy csak erőnkből telik.
Ma kilógunk Európából, lassan már akkor is, ha a földrész határait az Uralnál tudjuk.
Az csak a baj, hogy a különbségek kiegyenlítésénél Európa nem számolt azzal, hogy az élet lefelé nivellál - nem az elmaradottat húzza fel magához, hanem a primitív húzza le a fejlettet a maga szintjére.

Hacsak nem vagyunk hajlandók magunktól fejlődni.
Nem lesz egy egyszerű folyamat...


:O)))

24 megjegyzés:

Kibic37 írta...

Pupu, ez a posztod messze túlmutat egy blog keretein. Mert nem másról esik benne szó, ha nincs is explicite kimondva, mint hazánk jövőéről. Amiét aggódsz Te is, meg én is, meg még nagyon sokan. És aggodalmunk cseppet sem megalapozatlan.

A globalizáció jelensége korunk realitása. Lehet nagyon utálni, lehet kevésbé, egyet nem lehet: nem venni tudomást róla. A biztos bukás kockázata nélkül nem lehet bezárkózni a nemzetállam rózsaszínű illúziójába és kikiáltani mindenkit ellenségnek, aki nem magyar. A Harmadik Birodalom is ebbe bukott bele, pedig az néhány súlycsoporttal feljebb volt, mint mi.

Ennek megértése persze az eccerű pógár számára nem magától értetendő. Ez csak hosszú következetes átnevelő munkával érhető el, ami már az óvodai, de legkésőbb az általános iskolai oktatással kezdődik. Valahogy úgy, ahogy a németek csinálták a teljes összeomlás után. Nekik sikerült. Pedig emlékszem rá, voltak olyan hangok még az ötvenes-hatvanas években is, hogy ilyet, mint amit Hitler csinált, csak az olyan szolgalelkűen engedelmes néppel lehet megcsinálni, mint a német. Egy frászt! Bármely társadalommal meg lehet, csak a tájékoztatás megfelelő szegmenseit kell tőlük elzárni, és az evolúció során kialakult, és minden emberben jelenlevő primitív ösztönöket megcélozni.

Orbán legnagyobb történelmi bűne nem az, hogy minősített parlamenti többségének birtokában magántulajdonává teszi az országot, saját és csókosai zsebébe áramoltatja az ország felzárkóztatására szánt nyugati milliárdokat, hanem az, hogy a társadalom szellemi és morális felemelkedésének intenzív támogatása helyett a Neandervölgy felé taszítja azt.

Mert lezülleszteni egy társadalmat nagyon könnyű. Utólagos rendbetételéhez viszont generációk kellenek - feltéve, hogy semmi zavaró körülmény nem jön közbe.

Muzsi Attila írta...

Nagyon korrekt elemzés, így tapasztalom én is...de a "templomi segédegér"...na ezt beírom a szótáramba...ez "make my day"...ahhahha

Névtelen írta...

"...a tőkés nem hülye, hanem tőkés, ezért aztán hamar kiderült, hogy a sok nélkülözhetetlen ember nem kell neki, de még a gyár se, melyet magadnak építettél, leginkább a piac kellett, meg a képzett és fillérekkel kifizethető munkaerő." és
"A nyomorult gazdasági helyzet kedvezett a populizmusnak, jobbról-balról egyaránt." - Így : (

Kerekes Zs írta...

Az unokám negyedikes, környezetismeret dolgozatban az egyik kérdés: Mit tudtok gyerekek a sárgarépáról, mi mindenre használják?
Írt a gyerek minden félét és mivel ragadt már rá ez az az élelmiszerkereskedő családban áruismeretből – többek között azt, hogy ételfestékként is használják.
Igaz, nem tudta, hogy a különböző élelmiszereken E 160 néven szerepel, de hogy pl a színes tészták narancssárga színét a sárgarépa adja, azt igen.
A tantónéni piros hullámos vonallal fejezte ki a gyermek butaságának eme megnyilvánulását.
Lányom- az anyja-, nem bírta ki, ment reklamálni, hogy már miért is van ez aláhúzva pirossal?
Első válasz: Ez nem volt tananyag.
Majd amikor a lyány megkérdezé, hogy mióta probléma, ha a gyerek többet tud mint a kötelező tananyag? Jött a következő döbbenetes válasz: Én sem tudtam, hogy ételfestékként is használják..
Nesze neked művelt nép, ha ilyenek a tanítóid!
Te csak ne informálódj, ne olvass utána, legfőképpen ne gondolkodj, elég ha azt megjegyzed valamennyire, amit mondunk neked! Amiről meg a tanító nem tud, az nincs is!
Ha ettől a szabálytól eltérsz: Büntetünk!
Mit várunk, milyen felnőttek lesznek ezekből a gyerekekből?
Ja, nem is kell várnunk, már köztünk vannak :(

remegő kezű pupista írta...

Na, Pupu, ha lehetne fórumban tapsolni, most azt tenném! Azt hittem, ehhez nem is lehet mit hozzátenni, de

Kibic37, ott a pont! :)

Promenad írta...

Talán most fordult elő első ízben,hogy ha megfeszülök,sem tudok hozzátenni semmit.Tökéletes kór és korkép ! Gratulálok !

Donáto írta...

Kerekes Zs-hez csatlakozom...
Unokám, aki akkor harmadikos volt, bent maradt délután az iskolában, mert a lányomnak dolga volt, nem tudta délben hazavinni.
A tanuló szobában együtt tanultak különböző korú gyerekekkel, egy tanárnő felügyelete mellett, amikor az egyik fiú jelentkezett és a következőket kérdezte: - tanító néni kérem! Mi a különbség a siíta és a szunnita vallás között.
A tanárnő mosolyogva rázta a fejét és azt mondta, hogy hallott erről, de sajnos nem tudja.

Lili, az unokám - aki elképesztően sokat olvas - jelentkezett és két mondatban pontosan definiálta a két vallási irányzat közötti különbséget.

Az ember ezután azt gondolná, hogy a következő szünetben a tanárnő megkérdezte, hogy mond kislányom hol olvastad ezt és miket szoktál olvasni?
Nem. Az említett eset óta rá sem tud nézni Lilire, átnéz rajta, gyűlöli.

Nem csodálkozom már semmin, ami rosszat a magyar pedagógusokról mondanak.

Promenad írta...

Donátonak !
Ez nagyon szomorú történet,de azért én nem általánositanék a magyar pedagógusok megitélését illetően !Te se tedd ! /Nem vagyok pedagógus,de sok jó tanárt és tanárnőt ismerek /

Névtelen írta...

„...a zsidó meg néhányszázezer élet árán elérte, hogy nem egyszerű nekimenni.”

A zsidóknak nem emiatt, hanem Izrael Állam okán nem célszerű nekimenni. Befogadja, adott esetben külföldön is megvédi a sajátjait. Hírszerzési- és információ-technológiai fejlettsége messze meghaladja a legtöbb államét. A mai antiszemitizmus nem a vallást (ahogy a középkorban) vagy a fajt (mint a nácizmus idején) támadja, hanem a cionizmust. Izrael bírálata nem antiszemitizmus; különösen, ha a bírálat tárgy- és tényszerű. Az antiszemitizmus ott kezdődik, amikor a személy- vagy állam létjogosultságának kétségbe vonása történik illetve annak megsemmisítése a cél.

csakafidesz? írta...

PuPu írásával egyetértve van a emberek közötti gyűlölködésnek és az idegenellenességnek egy másik vetülete is.
Ennek alapját az "magyarember" alaphelyzetének folyamatos romlása és a társadalomi folyamatok egyre mélyülŐ válsága, a kilátástalanság érzése és a megállíthatatlan elszegényedés képezi.
Mindezek következtében a családok egyre jobban bezárkóznak, keseregnek és gyűlölködnek. Folyamatosan okokat keresnek helyzetük ilyetén alakulásához és már lassan egymást is féltékenyen méricskélik miközben erőt vesz rajtuk gyűlölet érzése.

Ha visszaemlékezünk akkor a 60-as évek végén már egy nyitott társadalomban éltünk, mindenki egy kicsit gyarapodott, az emberek egymással közvetlenek, barátságosak és segítőkészek voltak.
Hát ezek az idők és a gyarapodás reménye a 1998-választást követően köddé foszlott, az emberek zsigereibe beköltözött a kilátástalan jövőtől való félelem és megkezdődött a társadalom lassú amortizációja.
Ennek következménye, hogy a pártok jelentősége mára egyenlő a "00"-val, az értelmiség java teljesen elfordult a politikától, a maradék meg kb annyit ér amennyi szabad szemmel látható.
Ha a FIDESZ netán azt hinné, hogy ők örökké így maradnak, akkor ki kell őket ábrándítanom. Ök a valóságban már közel sem olyan népszerűek, mint "kiscsikó" korukban voltak csak a mérhetetlen gátlástalanságuk és szerencséjük következtében össze tudtak rakni egy olyan társadalmi felépítményt ami kimozdíthatatlanná tette őket.
A társadalom pedig ilyen-olyan oknál fogva ezt elfogadja, mert egyszerűen nem tehet mást. (lefizetik, fenyegetik, zsarolják stb),
A FIDESZ békés úton csak egy belső "robbanás" következtében gyengülhet meg és csak ezt követően eshet szét.
Hogy mi lesz ezután? Lehet, hogy akkorra már jelentősnek nevezhető ellenzéki párt egy sem lesz.
Jós legyen a talpán, aki erre a helyzetre tud valami bíztatót mondani!

glorianna írta...

Kerekes Zs. és Donato: nem az a baj, h a pedagógus nem tudott valamit (a szakján kívüli összes témában ugyanolyan laikus, mint bárki más) - az óriási baj az, hogy a magyar pedagógusok zöme azt hiszi, neki kell megmondani a tutit mindenről és mindenkiről, a gyerek csak tudatlan és/vagy buta lehet, noch dazu a szülőketis neki kell megnevelnie :S.

A mai poszthoz: mindegy, h ki kezdte, de ezt az agresszív ostobaságot, ami most dühöng az országban, nagyon gyorsan abba kellene hagyni.

mavtelep írta...

Hmmm... nem kellett volna a gyereket is kiönteni a fürdővízzel !Gondolok itt a baloldal leamortizálása, amikor is mindenki önfeledten kritizálta "ezt a baloldalt"
Elszabtuk emberek...utólag már szabhatjuk...
Szervusztok, jó napot !

NewTiborc írta...

"Mitől lett ilyen ez a társadalom - nehéz megérteni."

Mitől? mitől? Hát attól, hogy már tíz éve gőzerővel működik a középkori népbutítás. Ha nem tűnt volna fel, a népszavazásnál a számok mutatták hol is hatékony a tevékenységük? Hát a vidéki egyszerű embereknél. Senki nem mer, vagy nem akar erről beszélni. Ha nem hiszitek, tessék gyakrabban vidéken járni és néha prédikációt is hallgatni, nem fog az ördög elvinni. Mellesleg az a véleményem, hogy amig vallás lesz, addig nem fog megszűnni a gyűlölet és a háború. Kérem csak csendben belegondolni.

Névtelen írta...

Fantasztikus.��
Te egyedül vagy ilyen okos?��

PuPu írta...

Névtelennek:
Az ember viszonyaiban az, aki.
Én a veled való összevetésben tűnök a tiszta ész messze világító fáklyájának, ha érted...
Érted?
:O)))

csakafidesz? írta...

mavtelep!
A baloldal erodálódása a 2002 választás megnyerésével keződött.
Hogy is kezdődött? A kigondolt kipróbált és népszerű politikus NM.visszamondta a felkérést és gyorsan szinte gondolkodás nélkül választani kellett helyette valakit, aki a kampány élére áll. Nyertük a választást, amit a Fidesz nem fogadott el, Orbán nem garatulált a győztesnek - akkor egyedül Dávid Ibolya képviselte a kultúrembert - ÁJ első felindulásában azt találta mondani, hogy az MSzP ne nagyon örüljön, mert ők állandóan a nyomukba lesznek és hideg lehelletüket mindig a tarkójukon fogják érezni és ha kell egyenként fogják levadászni őket. OV bejelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben és megkezdte az egészpályás letámadást. Ezzel vette kezdetét az ocsmány gyúlölethadjárat, a fideszes vircsaft.
A regnáló hatalom ezzel a mentalitással elfelejtett bármit is kezdeni.
2004-ben jött a Gy. és minden folytatódott tovább! 2006-ban ismét győzöztt az MSzP úgy hogy a kampányvitában Gy. a fölbedöngölte az O-t.
O. bedühödött és bosszúhadjáratba kezdett.
A többit tudjuk. Az események végül is beletorkollottak az "öszödi" beszéd, a "hugyosforradalom" a véget nem érő tüntetés-sorozat és a TV-székház ostromába.
Gy-t lekaraktergyilkolta a Fidesz és kb 2 évre béna kacsát játszatott az szocialista-SZDSZ koalícióval. Mindkét társaság szinte atomjaira hullott szét.
2010-ben a Fidesz szinte "0" teljesítménnyel 2/3-al nyert. A szocik a padlófogásból még ma sem ébredt fel, mert a reakciói sokszor ennek az érzetét keltik .

Egy szó mint száz a párt leamortálódása nem a vélemények megfogalmazóin múlott. A koalíciós pártok kormányzásban amortizálták le saját magukat.
Végül egy klasszikust idéznék: CsS a H-kormány idején az MSZP ügyvezető alelnöke volt, aki az egyik SZEKFŰ-klubos előadásának vége felé kérdésre válaszolva azt mondta; "Ja, elvtársaim! Tele gaztyával nem lehet politizálni!"

Ettől függetlenül én mindig is azt mondtam és ma is azt mondom, hogy a döglött oroszlánt rugdalni nem hőstett. Mi legalább a sajátjainkat ne bántsuk, bántják őket éppen elegen.

mavtelep írta...

csakafidesz?
Nem értem : részletesen emlékeztetsz arra a mocskos hadjáratra amit 8 évig (csak 7 ) az MSzP ellen folytattak - kebelbeli ellenségeire is gondolok - aztán úgy summázod, " a koalíciós pártok kormányzásban amortizálták le saját magukat ".
2010 óta láthatjuk, hogy mi az igazán könyörtelen, kíméletlen, ellenben nagyon korrupt kormányzás .
Ezzel hogy nem amortizálja le magát a Fidesz ?

CsipkeRózsa írta...

Szokás szerint, nagyon jó írás, tele igazsággal. A kép igazán szemléltető, ötletes.

csakafidesz? írta...

mavtelep!
Nem tudom, hogy mi az amit nem értesz, de az is lehet, hogy csak félreértesz.
A lényeg:
1./A téma a baloldal amortizációját taglalja, Mi történt a 2002 és 2009 között és annak mi lett a mára ható következménye.A Fidesznek annyi köze van ehhez, hogy az akkori kormányzókat(MSZP-SZDSZ) igéretéhez hiven egyszerűen nem hagyta békén és fenntartotta az állandó izgalmi állapotot.Az állandósult védekező magatartás hatalmas energiákat emésztett fel és kevesebb idő jutott a tényleges munkára.
Ettől ők folyamatosan erődtek míg a másik fél természetszerüleg folyamatosan gyegült.
2./A megszámlálhatatlan sérelmekre nem reagáltak, szó nélkül hagyták a nyilvánvaló búncselekményeket is. Ezzel aztán elvesztették hitelüket, tagságuk és szavazóik nagy részét, beindult a belső kohéziő megbomlása, a kormányzópártok szétesése, megszünése.
Barátaink mindezt kormányzásuk idején produkálták, amikor minden eszköz az ő rendelkezésükre állt.
Fentebb mindent leírtam ami ehhez tartozik, olvasd el kicsit igyelmesebben. Ha azután sem érted, akkor aorry!

Névtelen írta...

Csakafidesz.
Egy aprosagot kihagytal.
A fidesznek volt penze es lehetosege, amivelt elt is, hogy a partot "belulrol" bomlassza.
A "bomlasztok" viszont valtozatlanyul ott ulnek...... Koltoi kerdes, mindenki behelyettesitheti a valaszt a sajat szajaize szerint.

civilhuszár írta...

Ez egy sajátosan ilyen nép. Azon feltud háborodni, ha egy miniszterelnöke a pártösszejövetelen ráncbaszedő korholása közben kimondja, hogy hazudtam. Persze egy gyűlölködő volt miniszterelnök segedelmével, akinek hazudozásait, viszont imádja.
Ez tudományos kutatás tárgya lehet, hogy egy hazugságra épülő álomvilágba, hogy lehet
beterelni milliókat akik aztán szavazatukkal megpecsételik egy ország sorsát.
Kezdetnek megállapították, hogy Orbán Viktor már érti Mikszáth egykori mondásának nagy igazságát: "A magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzeti színű legyen."

civilhuszár írta...

Oszt folytatás képpen nem kis teljesítmény ettől a nemzeti nyálgéptől, hogy a saját hazugságát és az ország vagyonának ellopását betudja állítani sikk szerű olyan úri heppnek, hogy zombijai tudatában ez jogos kiváltságként rögzül.
Ahogy Kibic37 is részben vázolta, könnyű volt a társadalom eddigi káros lezüllesztése.
És belegondolni is rossz, hogy ez meddig folytatódik ?

csakafidesz? írta...

Névtelen!
Tévedni tetszettél. A belső bomlasztásról - a pártütőkről - pár nappal ezelőtt már tettem említést.
A hozzászólások terjedelme nem teszi lehetővé a téma teljes részletességű kifejtését.
Szives elnézést!

Névtelen írta...

A leírt körkép tökéletes. Látható a pedagógusok tudatos megfélemlítése, provokálása és szétzüllesztése is, hogy még a változás reményének a csiráját is eltapossák! Ok, de mi a kiút? Megoldásnak egy párton belüli robbanás víziója nagyon kevés... szerintem. Csak egy(-két) gondolkodó, hiteles, alakító koponyájuk van, aki viszont a belső rendre maximálisan vigyáz... tejhatalommal! Az ő személyes cselekvőképességén múlik minden. Ha ez megroggyan, akkor a többi ostoba azonnal szétzuhan ezer felé. Ez az én súlyos meglátásom.