2016. október 26., szerda

FÜTYÜLÜNK RÁTOK

(Fotó: Molnár Ádám / Népszava)
A fütyülőből ismét középponti kérdés lett, jóllehet az ember már reménykedhetett, hogy Orbán harci banyái elcsitultával, mikor a fütyülő is kiesett a szájukból végre megszabadulhattunk ettől a primitív eszköztől, mely megpróbálja megakadályozni azt, hogy az ellenfél elmondhassa gondolatait a világról.
Hát erre most nem megint divatba hozta Juhász demokrata, mint csodafegyvert?
Gondolom, maga is érezte, hogy nem elég az egyszerű elhatárolódás a demokratikus ellenzék pártjaitól, kell még adni valamit a 
tömegeknek - hát ez jutott eszébe, vélhetőleg lakása legkisebb helyiségében, miközben a földre vetve tekintetét meditációt folytatott.

Kis párt, nagyot kell szellenteni a nulláslisztbe, hogy odafigyeljenek, na, ez most sikerült.
Persze ettől még ez a fütyörészés meglehetősen infantilis dolog, lehúzza az akció kivitelezőit ellenfelei szintjére, és a bányászbéka elkezd méltatlankodni, az ő segge alatt ne kotorásszon senki.

Most éppen két csoportra osztódott az ellenzék: azokra, akiknek fütyülőjük van, de eszük nincs, és azokra, akiknél ez fordítva áll fenn.


Neves filozófusunk persze méltatlankodik azon, hogy a demokratikus pártok vezetői ismét valamiféle összefogásról kezdenek beszélni, ez a civilek meg a politikától undorodó, de arról szorgalmasan pofázó népek számára valami rettenetes támadás a demokrácia ellen, merthogy a diktatúra ellen úgy lehet legjobban harcolni, ha megosztottak vagyunk, és időnk túlnyomó többségét nem a diktatúra, hanem egymás cseszegetésére fordítjuk.
TGM nehezményezi, hogy "Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök maga mondta – ő csak tudja –, hogy aki „gyurcsányozik” meg „elmúltnyolcévezik”, az „Orbánnal van”. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter fölszólította a magyarországi független vagy ellenzéki sajtót, hogy „ne fanyalogjon”, álljon be a sorba. Ők is, mások is úgy vélték, hogy a bírálatból és vitából elég volt, a politikai elveket pedig vigye el az ördög. Egyetlen cél van: Orbánt, az Orbán-rezsimet elkergetni, egyéb nem számít.
Mindezt a pluralizmus, a szólásszabadság, a sajtószabadság védelmében. Kínos." - írja.
Valóban kínos, mármint, hogy TGM filozófus létére képtelen a racionális gondolkodásra, de hát írt ő már ennél nagyobb sületlenségeket is, ne rójuk fel neki, valamiből élni kell...
De azért ne hagyjuk ennyiben sem: Igen, egyetlen cél van - Orbánt, az Orbán-rezsimet elkergetni, egyéb a cél eléréséig nem számít.
Lehet ezen siránkozni, meg a szokásos doktriner tökölődést előadni, de jelenleg ez a helyzet, tetszik-nem tetszik valakinek, nem érdekes.
Ha megkérdeznénk a neves filozófustól, hogy ő hogyan képzeli eltakarítani Orbánt, és vajon Ceaușescuval szemben is ennyire demokrata lenne, mikor éppen az utolsó fegyvereket csavarja ki a diktátor a kezünkből, valószínűleg elkezdene arról beszélni, hogy Orbán nem azonos a román diktátorral.
Szomorú hírt kell tudatnom vele: lényegét tekintve azonos, sőt még rosszabb is, mert a román diktátor csak magáénak tekintette az országot, de a mienk kisebb-nagyobb részletekben haza is viszi.
Ha ő tud fontosabb célt jelölni, hát tegye meg, ha meg nem, akkor ne nagyon szóljon bele a diktatúra elleni harc gyakorlati kérdéseibe, maradjon inkább elméleti síkon, jobban áll neki.
Ha valaki elmegy a kocsmába a barátaival, ott összekülönbözik a falurosszával és asztaltársaságával, akkor nem az a követendő eljárás, hogy minden barátomat rábeszélem, hogy üljenek szanaszéjjel, esetleg menjenek pisilni, hanem az, hogy mindenki ragadja meg erősen a söröskancsó fülét, aztán hegyibe, az irgalmát!
Ha lehet, ne kezdje most senki azt erőltetgetni, hogy a politika nem kocsma, mert ezt én is tudom - a politika rosszabb a kocsmánál, mert itt verekedés közben akár az is beléd tolhatja a bicskát, akit barátodnak tartottál.
Még szerencse, hogy itt már senki nem mer hátat fordítani senkinek.
Úgyhogy, aki az egység ellen dolgozik, az Orbán szekértolója.Öntse a tettét nyakon bármiféle gyönyörű ideológiával, akkor is a demokrácia árulója.Miután többünknek szilárd meggyőződése, hogy a haza csak akkor haza, ha demokrácia uralkodik benne, így, aki elárulja a demokráciát, az elárulja Magyarországot is.
Nem kellene az ilyen elveket képviselőkkel kíméleteskedni, udvariaskodni, szemükbe kell
mondani, hogy amit tesznek, az maga az árulás.
Hátha megértik...
:O)))

31 megjegyzés:

Kapat írta...

Nem értik meg! Én viszont azt nem értem meg, hogy miért kell ízekre szedni, kiragadott mondatokkal dobálózva ismét kritizálni a beszédeket, elfedve a lényeget. Minden szónok mondandójának az vott a lényege, melyben megegyeztek, tárgyalni akarnak, mert ez az egyetlen lehetőség! A helyzetezt diktálja!
Ez biztatónak ígérkezik, ezt kellene hangsúlyozni, nem kritizálni, most ne!
Egy kis csend kellene körülöttük, türelem és várakozás. Nem célszerű egymásnak ugrasztani őket! Sőt, egyenesen káros.
Az elemzők és újságírók jobb lenne, ha nem értékelgetnék, saját szempontjaiknak megfelelően, a még kialakulatlan helyzetet.
Szimpátiájukat, vagy épp az ellenkezőjét, félre kellene tenniük, mert most egyáltalán senkit nem érdekel a véleményük.
Nem kell a szenzáció, nem kell a balhé, még akkor sem, ha úgy érzik, hogy szakmai kötelességük mindent szétcincálni.
Nem értem, hogy a Klubrádió most miért nem segít inkább?!
Telefonos kérdésként tették fel Gyurcsány kiragadott mondatát, alaposan melléfogtak vele. Csak 8% nem adott igazat Gyurcsánynak, 92% pedig igen.
Bokros indulata érthető és racionális látásmódja méltányolandó!
Nem utasította az újságírókat, csak kivánatosnak értékelné a mértéktartásukat.
Nem kell önérzeteskedni, senki nem akarja befolyásolni Őket! Nem állíthatom, hogy ezt mindig, ilyen konzekvensen megkövetelnék.
Orbánt el kell zavarnni, valóban ez az egyetlen cél! Ha nem lesz kiút, mindannyian belepusztulunk!

Geza írta...

Jo, most nyomtam egy "nem tetszik"-et! Nem tudom, hogy miert faaj az, ha sok baator ember szeetzilalja az elmehaborodott es kovetoinek az ostoba elprostitualodott "megemlekezest" 56-ra. Hidd el a fideszes nyanyaak meg papukaak krva idegesitok lehetnek, mikor ott teeblaabolnak, mikor neked maar teljesen faaj a fejed a hangos futtyogeestool. Szoval ehhez keepest vegighallgatni n-edszer, hogy "egysegben az ero" egy kicsit uncsi. Tovabba: Miben hatraltatja ez az akcio az "osszefogaas" sikeret? Azt mondja meg nekem valaki, hogy ez az "osszefogas" hogy fogja megforditani az emberek gondolkodasaat. SEHOGY! Ha eddig nem tudta, akkor ezutaan sem fogja. Ott fognak ulni a parliban, ees mi meg asszisztaalunk hogy az a paar ember felvegye a jarandosagat. Meeg ha hinneek is az mszp-nek, meg a dk-nak, akkor sem lennek olyan hulye, hogy tapsikoljak a kollaboraciojukhoz.

Fábián András írta...

Kapat-tal teljes mértékben, Geza-val az utolsó mondat kivételével egyetértek. A DK nem kollaborál, az MSZP talán igen. PuPu-val is egyetértek, kivéve azt, amivel Geza-val értünk egyet. Azt hiszem, szépen sikerült demonstrálnom, hogyan lehet hasonló vélemények között a különbségek tisztázásával és kitárgyalásával értelmezni az oly igen óhajtott közös fellépést, ha fontos számunkra a közös cél.

kekec írta...

Géza már azon kívül, hogy innen kezdve nem lehet azt állítani egy demokratának, hogy a nemzeti ünnepek szétfütyülése kizárólag jobbos disznóság, és mi nem süllyedünk az ő szintjükre? És talán elkerülte a figyelmedet, hogy a DK nem ül már a Parlamentben?
És persze nehéz az emberek gondolkodását megfordítani - főleg HA NEM IS PRÓBÁLJÁK!
Bár erre Yoda örökbecsű mondása nálam a mérvadó "Csináld, vagy ne csináld - de ne próbáld!"

Névtelen írta...

(Neveletlen)

Mondja már meg valaki, hogyan nézne ki 2018-ra az áhított összefogás!
2014-ben így alakult:
Bajnai pártot alapított, mondván, hogy aki nem akar az Mszp-re vagy a DK-ra szavazni az welcome, és különben is, ő lesz a miniszterelnök. Sikerült is néhány karrier éhes elempést beráncigálni az ernyője alá, oszt hamar kiderült, hogy a libák nem repülnek a Parlament küszöbéig sem. Szemlesütve megegyeztek a szocikkal, hogy majd ők ketten Együtt, a DK-ról pedig szó sem lehet. Erre Fletó elővette a szerszámosból a Hiltit és olyan lyukat fúrt az összefogásba, hogy Bajnai ernyőstül készült kiesni rajta. Így hát őt is bevették, csak fogja már vissza az elszabadult rohamnyuggereit.
A szíve mélyén liberális Ferinek még ötlete is támadt, vegyük be a Fodort, hátha jó lesz valamire.
Összeállt a nagy csapat, az eredmény ismert.
Egyelőre ugyanez a forgatókönyv alakul, a bukta már a sütőben figyel.
Én meg azt mondom, hogy ennyi párt a büdös életben nem fog dűlőre jutni egymással, szervezetileg is lépni kéne valamit.
A DK és az Mszp álljon össze, visszanő ami összetartozik, az LMP és a PM detto, az Együtt fütyülői meg döntsék el, hogy melyikkel együtt. Ez lehetne az alap, erről kéne építkezni.
Itt sokan sztárolják Bokrost, na jó, legyen újra főpolgi jelölt, csak ne azzal promózza magát, hogy az szavazzon rá aki nem balos, mert ő ugyebár egy konzerv.

anteus írta...

Egy pillanatra! Az miből derült ki, hogy TGM filozófus? Vessünk már egy pillantást publikációs listájára! Ha valaki látta impakt faktorát, mondja már meg, hogy hol, és mennyi?
TGM egy nemkicsit zavaros fejű offline celebblogger.

Promenad írta...

Kivételesen nem értek egyet !
Gézának adok igazat.
Juhászék végre csináltak valamit-ha nem is a legelegánsabbat-szemben a többi ellenzéki párt szócséplésével és köldöknézegetésével.
A füttyögéssel ordibálásra késztették Orbánt és szemmel látható idegeskedésre.
Már ez is eredmény volt. Nem ?

asta írta...

TGM. ahogy már sokszor és már régóta írogatom - totálisan elszállt. Kilőtte magát a világűrbe és onnan mennydörög le, mint az isteni hang. Már régen nem érdemes még átgondolni sem, amit mond. Most már odáig jutott, hogy a dolgok lényegét sem érti. Ha továbbra is a régi módszerekkel fog az ellenzék működni, lesz nekünk 18-ban újra egy biodíszletnek is gyenge ellenzékünk a parlamentben, ahogy most is, amely minden nap elmondja a kötelező penzumot, um. monnyon le, ezután aztán már télleg le kell mondani, meg a napi nyomj egy like-ot, ha egyetértesz. Ezzel a dolog részéről letudva, fizetés fölvéve. Megmaradtak úriembernek, ők aztán nem mennek arra a szintre ( nem, mert az a szint olyan magasan van felettük, hogy még a béka alfelét sem látják a mélyből). A mai napig sem képesek felfogni, hogy a politika nem a széplelkeknek való. Nem romantikus lányregény, hanem kőkemény realitás. TGM véleményéről ez a pár sor is sok volt..:)
Az, hogy lassan 10 év után a magát baloldalnak nevező réteg még mindig gyurcsányozik+ csárdás(egyet jobbra-egyet balra) mutatja a totális zavarodottságot, a célra tartás hiányát, a lényeglátás hiányát. Hogy mikropártok mell döngetve ígérik, hogy majd ha hatalomra kerülnek, akkor aztán jajj lesz a Zorbánnak....a nevetségességnek nemcsak a határait súrolja, hanem már rég leverte a lécet (alulról) és már nevettetni sem tud. Nem értem, de tényleg nem értem, mit képzelnek ezek az emberek. Nekem pl. még senki emberfia nem volt képes meggyőzően elmagyarázni, miért Gyurcsány a hibás mindenért. De ez a mellékszál. Tegnap meghallgattam a gödöllői polgármester ünnepi beszédét...abban benne volt minden, amit tenni kellene. TGM helyett inkább azt kéne elemezgetni és gyakorlattá fordítani. Inkább arról vitatkozzunk, mert meggyőződésem, hogy egy polgárháború, azaz vér nélküli változást kizárólag a józan ész, és nem az elavult bal-jobb szembenállás mentén lehetne levezényelni.

Greg írta...

A kifütyülők szervezetlenségével, ill. a testi épségük védelmére tett intézkedések hiányával nem értek egyet. A verekedő nyálasbanyákat és karszalagos "nemzetvédő" nyuggereket senki nem tartotta hatékonyan vissza. Vérszemet kaptak és a következő ilyen alkalommal ismét ott lesznek és bátrabban fognak fellépni az istenkirály csúti kurta védelmében. A tiltakozók pedig jó kersztényként oda tartják majd a másik arcukat is.

civilhuszár írta...

Kedves Geza !

Engedtessék már meg a mostani ellenzéknek, hogy a 2006-os cirkuszt lájtosabban igaz, de megbosszulta. De rengeteg ellenzéki fideszes piszkos munkát meg lehetne és meg is kell bosszulni. Ne röhögjenek a pofánkba, hogy amit ők zsinórban megcsináltak, azt most megalkotás előtt álló viselkedési törvényükkel szívatás képpen megtiltanak.
Amikor 2006-ban ünnepelni akart a nép, azoknak is bántotta a fülét a goj motorosok motor bömböltetése, és a csőcselék csürhe üvöltözése, amely Kosáry Domokosba belefojtotta a szót. Az nagyobb szégyen volt a 47 külföldi delegált előtt. Ennek a szerencsétlen népnek kellett Orbán foga fehérjének kimutatása, hogy legközelebb tanulva az otthonmaradásból, és a nem szavazásból, hogy ha nincs kellő ellenzéki párt bejutva a parlamentbe, Orbánnak nincs ellenzéke. És amikor nyakig kerülnek a trutyiba, egy részének ki kell menni, hogy a bank ne vegye el a lakását, és a család ne kerüljön utcára koldusbotra jutván. Ugyanis a segítség helyett a pöttyös seggű varázsló Matolcsy, annak a pénznek inkább a közpénz jellegét gyakorolta be eltüntetni, a mamlasz választó polgárnak meg maradt az illúzió egy kemény pofára eséssel. Főleg azoknak akik bíztak Orbán bankok elleni veszett harcában és a devizahitelesek megmentésében, és nem fizették a részleteket.
Most nehezebb lesz pénz nélkül az ellenzéki erők kiépítése, mert minden jelentős készpénzösszeget ellenőrzés alá vont a főgengszter. Lásd a MaNyup, Takarékpénztárak, hazai és külföldi alapítványi pénzek.
No de a nagyon erőszakos kontroll forradalomba szokott torkollni. Azt nem tudom, hogy milyen közösség berágása után és mikor következik be, de nagyon valószínű.

Névtelen írta...

Olvastam egy idézetet régebben, a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik című filmből, így hangzik:
„Mi az elmebaj biztos ismérve? Ha valaki újra meg újra ugyanazt teszi, de más eredményt vár.”
Az összefogással nekem az a bajom, hogy nem látom, miben lenne más, mint ami ’14-ben az óriási buktához vezetett. De lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé. Ti láttok valami lényeges előrelépést az akkorihoz képest?

Geza írta...

Csak roviden:

- Borzalmasan ruhellem, es veszelyesnek tartom, ha az emberek tuntetnek es olyan szintu indulatok kozott teszik ezt, mint ahogy azt most mo-n. Viszont: Az eelet *veszelyes* es az embernek mindig fel kell meerni, hogy a veszely milyen meertekeenek vallalasa eeri meg az elvek melletti kitartaast. A heetveegi futtyogees eppen a hataaron volt (szerintem) - reszben valasz Greg-nek.

- Maarmint, hogy a futyulook "megzavartaak az unnep meeltosagat?" Kekec keerlek ne viccelj! Gondolom nem kell reszleteznem. Vagy hogy "maar a baloldal is lesullyed a jobbosok szinvonalara"? Az a nagy helyzet Kekec, hogy sok viz lefolyt azota kulonbozo folyokon, mikor meeg kenyesek lehettunk ilyen szinten. Szaamomra annal jobb visszaigazolaas nem kell, amikor az ember laatja, hogy mennyire zavarba jonnek, mikor a szaros modszereikkel szemtol szembe talalkoznak.

- Fabian A.: Igen tudom, hogy a DK per pillanat nem ul a parlamentbe. Ez ertekelendo, de ha megnezed, hogy 2014 ota mit tett a migrancsozas meg a rablas/demoralizalas ellen, akkor szerintem semmit sem tudsz felsorolni. A mai DK (lenyegeet tekintve) semmiben sem kulonbozik az MSZP-tol.

- TGM: asta + anteus , een sem osztom az antikapitalista nezeteit meg persze a termeszettudomanyokban hasznalt szigorubb szcientometriai kovetelmenyeknek sem hiszem, hogy igazan megfelelne, de: Oe talan az egyetlen az igen kevees jol (ertem kulfoldon is jol) ismert intellektuel kozott, aki felemelte a szavat a lassan 2 eeve folytatott migrancsozas ellen, es annak melyebb kovetkezmeenyeit illetoen.

anteus írta...

Szinte minden ellen felemelte már...
Spuciel az antikapitalizmusa az egyetlen, amiben egyetértek vele.��

csakafidesz? írta...

asta!(9:42)
Kaptam egy felkérést, miszerint magyarázzam el, hogy miért tartom(juk) felelősnek Gy-t a mai állapotokért.
Azt írod; -
"Az, hogy lassan 10 év után a magát baloldalnak nevező réteg még mindig gyurcsányozik+ csárdás(egyet jobbra-egyet balra) mutatja a totális zavarodottságot, a célra tartás hiányát, a lényeglátás hiányát. Hogy mikropártok mell döngetve ígérik, hogy majd ha hatalomra kerülnek, akkor aztán jajj lesz a Zorbánnak....a nevetségességnek nemcsak a határait súrolja, hanem már rég leverte a lécet (alulról) és már nevettetni sem tud. Nem értem, de tényleg nem értem, mit képzelnek ezek az emberek. Nekem pl. még senki emberfia nem volt képes meggyőzően elmagyarázni, miért Gyurcsány a hibás mindenért."

Irásodbam megvádolsz bennünket a lényeglátás hiányával, zavarodottsággal, a célra tartás hiányával és nem lehet tudni még mivel, mert arról már nem esik szó.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a csárdás alaplépése a "kettőt jobbra és kettőt balra".
Magam is többször írtam a kérdésről, ezért ezt újra nem fogom megismételni.
Egyet azonban tudnod kell. Soha, egyetlen szóval sem tettem szóvá azt , amit regnálása alatt csinált, de azt inkább amit nem pedig megtehetett, söt továbbmegyek, amit az ország nyugalma érdekében kötelessége lett volna megtenni. Ha már csírájában elfojtja az ellenzéke korlátlan hatalom megszerzése érdekében tett lépéseit, akkor pl. megakadályozta volna a már szinte teljesen kiépült demokratikus intézményrenszer teljes lebontását, a 2006-os eseményeket, az EU-val történt ütközéseket, a keleti orientációt, az ország szétlopását, a klientúra kialakítását és ki tudja még milyen diktatúra bevezetését. Lehet, hogy ezt is hamarosan megtudjuk, mert mára alaposan felgyorsultak az események!
Igen, ezen a ponton sokan azzal érvelnek, hogy akkor bevadult volna a fanatizált tömeg és ki tudja mi lett volna itt. Szerintem egy kis zavarodottságon kívül semmi.
Le kellett vona tartóztatni pár tucat embert, néhány hőzöngőt és vége lett volna az egésznek. A lefogottakat rendzavarásért, szervezkedésért, a köznyugalom megzavarásáért el lehetett volna itélni - kivonni őket a forgalomból - és béke lett volna és nyugalom. Mindenki végezte volna a feladatát az ország épülése, szépülése érdekében. A titkosszolgálatok figyelték volna azokat akik még nem józanodtak ki, a rendőrség pedig fenntartotta volna a rendet.
Ennek kapcsán vetődik fel annak a kérdése, hogy ez nem ment volna-e szembe a szólás- és sajtószabadság, gyülekezési szabadság demokratikus értékrendjével.
De, minden bizonnyal. Csakhogy ezeket a szabályokat ha az ország érdeke úgy kívánja, ezeket ideiglenesen fel is lehet függeszteni.
Van még egy szempont: - Ha valaki ebben a beosztásában úgy érzi, hogy a neveltetése, vallása vagy más szempont miatt képtelen ennek a végrehajtására, akkor azonnal félre kell állni.
Ő egyiket sem tette meg és ezért, alapos büntetést kapott. Azok, akik ellen intézkednie kellett volna köszönet helyett méltánytalanul eltaposták, lehetetlenné és hitelvesztetté tették.
Belőle már az életében többé sokak által elfogadott vezető politikus nem lesz.
Ha ez nincs, akkor lehet, hogy mindenki örömére és megelégedésére ma is ó lenne az ország miniszterelnöke.
Gondolom, mára már magában ő is átértékelte a dolgokat és ilyen hibát többé biztosan nem követne el. Sajnos, ezzel már megkésett. A legyengített MH mellett
magánhadseregek - TEK, Palotaőrség, Parlameni őrség, Matolcsi testőrei, Határvadászok, Betyársereg stb. - jöttek létre - ma is szerveznek járási irányítás alatt múködő századokat - számíthatunk rá, hogy adott helyzetben - mi balfékek alaposan kordába leszünk tartva.
Erre a kabátra már lehetetlen gombot varrni!

mavtelep írta...

csakafidesz?
Pedig nincs másik kabát, sőt !
1./ Ez az örök "kellett volna " egy nagy ostobaság, kénytelen vagyok így fogalmnzi.Kérlek ne tekintsd sértésnek, Te is tanultad valakitől.
Az akkori helyzetet, szervezeteket, objektív feltételeket és szubjektív döntéseket nem tudjuk az események uán évekkel, kivülállóként megítélni, mivel nincsenek teljeskörű információink. Csak példaként említem az SzDSZ-t, - ugyan mennyiben vette ki a részét a rendcsinálásból, és mennyiben vállalja fel MA azMSzP és Gyurcsány mint szövetséges döntéseit ? Hallottunk erről valamikor valamit ?
2./ Nem jön el a Messiás ! Ne is hülyítsük egymást ezzel a "majd egy hiteles, elfogadott, hozzáértő UFO " fog ebben az országban rendet csinálni.
3./ Figyelj Bokrosra ! Egy előrelépést garantáló, persze finomítható megoldást ajánlott.
Persze ez kemény munkát kíván, - sajnos a többség még csak nem is érti.
Szervusztok, jó napot !

csakafidesz? írta...

Mavtelep!
Igazad van az összes körülményeket figyelembevéve Gy. a "béna kacsa" lehetett csak. Csahogy léteznek olyan technikák, amellyel a fennálló helyzetet alapjaiban meg lehet változtatni. Ilyen pl a puccshelyzet vagy a kormány lemondása, rendkívüli állapot bevezetése stb.
Amikor még kicsik voltak a gyermekeim én is úgy csináltam rendet, hogy felálltam az asztalomtól, elkurjantottam magam,- gondoljátok, hogy ilyen körülmények között tudok dolgozni? Azonnal kifelé!
Tehettem volna mást is, a lehetőségem meg volt hozzá.
Lehetett volna olyan is, hogy én megyek el. Ez habitus kérdése. De miért én menjek, amikor nekem dolgoznom kellett és ők voltak azok, akik ebben engem akadályoztak.
Bokros helyzetfelismerése és javaslattétele helyes, csak a megvalósításához kell még néhány apróság.
1,/ létre kell hozni valami közös nevezőt
2./ oldani kell az emberek fásultságát
3./ meg kell mozgatni a hallgató tömegeket
4./ meg kell nyerni a választást
Ezután még millió egy feladat van, aminek a megvalósitása nagyon nehéz és sok esetben a demokrácia eszközeivel szinte lehetetlen.
A jelenlegi összes körülményt figyelembevéve a 4. pontig még könnyedén el lehet jutni, de ott nagy valüszínüséggel megáll majd a tudomány.
Ennek igazolásához álljon itt egy mai közv.kutatási eredmény:
Fidesz-KDNP 54%
Jobbik 17%
MSZP 15%
DK 6%
LMP 3% az összes választó körében.
Itt nem is az eredmény a fontos, hanem a nyomonkövethető tendencia. Persze más a leányzó fekvése,ha a néphülyítési - szavazatmaximálás - érdekében itt is csalnak. Metehetik, minden eszözük meg van hozzá.
És, 2017-től jönnek a hangulatjavító intézkedések.

Ez is egy kabát, Erre is el lehet kezdeni a gombot felvarrni.

mavtelep írta...

Igen, a 4.pont jelen tudásunk szerint reménytelen, de a demokratikus ellenzék megerősítése
Viszont - saját jól felfogott érdekünkben - a legfontosabb feladat.
Mi, a köznép összesen azt tehetjük, hogy nem szajkózzuk a Fidesz baloldallal szembeni vádjait, valamint nem rángatjuk elő folytonosan a megváltoztathatatlan múltat.

mavtelep írta...

Folytatás :
4./ponthoz - minden közvélemény kutató lekörözhetetlennek hirdeti a Fideszt - ez is a reklám egyik fajtája -, de a demokratikus ellenzéknek ennek ellenére győzni akarással kell szembeszállnia a jelenlegi kormánnyal, LMP-vel, Jobbikkal .
Jut eszembe : ha szerelni nem tudod az ellenfelet, akkor legalább rúgd le !...)))
Ha már változtatni kell a módszeren, akkor ez is szóba jöhet, nem ?!...)))

csakafidesz? írta...

mavtelep!
Azt hiszem sikerült mindenben közös nevezőre jutnunk, Igérem, hogy a magam részéről többet Gy. nevét meg sem említem, ha csak nem kényszerítenek rá. A napokban már egyszer megfogadtam ezt, dr akaratomon kívül újra előkerült a neve. A felvetésre viszont mindenképpen reagálni kellett

kekec írta...

Geza én egyáltalán nem tartom viccesnek, hogy a jobboldal elítélt és visszatetsző módszereit alkalmazzák a mi oldalunkon is. Az erkölcsi magaslatunkból esünk ettől a bányászbéka segge alá. Egyrészt-
Bár praktikus szempontokból másrészt igazad van:
1. Az Orbán rángatózása a beszéd után, és közben az ordítozása (a reklámmal szólva) megfizethetetlen. Gyurcsány (vagy akár Demszky) ezt mennyivel jobban tolerálta!
2. Azért csak elkezd derengeni a sötét tömegek fejében is, hogy az ilyesmi nem illik egy nemzeti ünnepen, most sem - akkor sem!
De ezért érdemes volt lemenni az ő szintjükre? Azzal együtt, hogy az ilyesmi egyben tartotta a fidesz szavazó bázisát sanyarú körülmények között is.- Van tőlük mit tanulni!
És fejtse már ki nekem valaki, hogy az összefogás 2014-ben BÁRKI MÁS esetén, mint Mesterházy:
Pl Bajnai,Tétényi Éva, vagy akár Gémesi - teljesen esélytelen maradt volna!
A Műegyetemnél a tömeg NEM Mesterházy jelöltségére szavazott. Azzal, hogy őt indították, az Mszp - és sajnos Gyurcsány is - hitet tett arra, hogy nem várható tőlük változás!
Mert egy összefogás "ARCA" azért csak tükröz egy értékválasztást is!
Tehát várom, hogy MOST kit fognak megnevezni!

csakafidesz? írta...

kekec
Neked és még sokaknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem szabad egy bizonyos szint alá lesüllyedni, mert az lealacsonyító, megalázó és leminősítő.

Csakhogy' Ahogy gólhelyzetekkel soha nem lehet meccset abszolválni, úgy erkölcsi magaslatokból sem lehet "csatákat" nyerni. A győzelemhez mindenképpen le kell szállni a füldre!
Az "istenadtát" nem az erkölcsösség, hanem elsősorban az erő érdekli. Szentek mellett nem nagyon érzi magát biztonságban!

Névtelen írta...

Egyáltalán nem érzem úgy, hogy demonstrálók lementek volna a Fidesz szintjére. Egy kicsit fütyültek, meg sípoltak, hogy kifejezzék nemtetszésüket a maffiával és a diktatúrával. Sehol egy kocsit nem gyújtottak fel, nem csórtak tankot, nem kezdtek verekedést (sőt, inkább őket verték). Nem dobálták meg tojással a szónokot (mint annak idején Demszkyt). Senkinek se állták el az útját kigyúrt, kopasz droidok. Tudtommal senkit se fenyegettek meg, hogy leöntik sósavval. Még csak egy vacak székházat se foglaltak el.
Szerintem a legjobb az lett volna, ha a teljes ellenzék a Blahán kezd, utána együtt átvonulnak a Kossuth térre fütyülni.

Névtelen írta...

te kekec!

ne mondd fel itt a leckét, ne nyalj be ennyire látványosan a tevének!
lásd: bányászbéka fészkelődik, mi van a segge alatt
.
a sok rettenentesen "békés, demokrata" VALÓJÁBAN az idiotizmussal határos doktríner abban a tekintetben, hogy mi aztán najd udvariasan, szépen, nemesen küzdve - EZ A LÉNYEG! KÜZDÖTÖK, MIT A KISKATONA A LATRINÁN! - még véletlenül sem harcolva megkéritek a csuti gecit, a gyilkos szörnyeteget, hogy adja már ugyan át az országot egy kicsinykét, mert most ti szeretnétek vele játszani.
már bocsánat,
.
DE
.
TI KOMPLETT IDIÓTÁK VAGYTOK?! HE? MI? NA!
.
egy katekizmussal a kézben egy gyilkos szörnyeteget, egy szociopata állatot nem tudsz meggyőzni semmiről!
esélyed maximum egy minsitráns fiúval szemben van valahol az oltár megett a minden isteni titkot rejtő halovány gyertyafényben.
.
FEL KÉNE MÁR NŐNI, S FEL KÉNE MÁR FOGNI, HOGY A SZÉPELGŐ SZÉPLELKEK UGYANOLYAN KÁROSAK AZ ORSZÁG RENDBETÉTELE SZEMPONTJÁBÓL, MINT A REGNÁLÓ BOLSEVIK-FASISZTA ÁLLATOK!
.
itt csak, és kizárólag a kegyetlen, megalkuvást nem tűrő kutyakeményen végigvitt, ha kell kegyetlenül erőszakos, durva fellépéssel lehet eredményt elérni!!!
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

ja!
az még lemaradt a végéről, hogy amennyiben sikerül ezeket kiakolbólintani a hatalomból, az elszámoltatás, a felelősségre vonás, a lopott holmi visszaszerzése még az előző kíméletlenségnél is kíméletlenebbül kell megvalósuljon!!
nem tisztelve sem istent, sem embert!!!
ugyanis mindent az enyémből vettek el, ha tetszik, meg a tiedből, meg a gyermekedéből, az unokádéból, stb,stb...
.
teccik érteni?!

denis írta...

mozigepesznek:"Szerintem a legjobb az lett volna, ha a teljes ellenzék a Blahán kezd, utána együtt átvonulnak a Kossuth térre fütyülni." Úgyvan, de továbbmegyek, ha és amennyiben 20-án a civil ellenzéki kerekasztal nevű csoportosulás közzétette, hogy 23-án 10 órakor az Alkotmány utca betorkollásánál és 15 órakor a Vértanúk terén tüntetnek, majd pedig Szabó Gábor 18-án kedden közli, hogy a fenti két időpontban lévő tüntetés rendőrségi engedélyezése jogerőre emelkedett, Juhászék miért nem a Vértanúk terénél csatlakoztak a több száz fütyülő CEKA csoporthoz? Így nem került volna sor verekedésekre, mert ezeken a helyeken rendőrök igyekeztek megakadályozni, hogy a felek fizikailag találkozzanak egymással. Értem én, hogy Juhászék direkt nem a fenti helyszíneken próbálkoztak, mert előzetesen elterjedt a médiában, hogy mégis hallatlan, Juhász "alvilági kapcsolatokkal" rendelkező egyénekkel szövetkezik füttyögésre... Szerintem ideje lenne felhagyni a különutas magamutogató akciókkal. Jelen helyzetben egységes fellépésre és erődemonstrációra van szükség! Üdvözlettel: denis

csakafidesz? írta...

mozigépész!
Amit írtál, az mind igaz.
Ehhez csak kiegészítésképpen. Az értékelés előtt mindig meg kellene vizsgálni, hogy mindez miért éppen így torténik? Miért vagyunk mi mindig látszólag tehetetlenek, miért vagyunk megvehetők és gyávák, miért engedjük meg hogy ellenfeleink, sőt sok esetben még az "állítólagos barátaik" is a fejünk fölé nőjenek?
Az erkülcsi szépség, ami megöli a praktikumot?
Fentebb az abramovics nevú névtelen azt írta - én is többször mondtam már - hogy ez már régen nem a széplelkek küzdelme. Itt már régen fel kellett volna venni a "fegyvert" és ha kell tojásdobálással, ha kell kukaborogatással, sőt ennél durvább eszközökkel kellett volna felhívni magunkra a figyelmet, Egy ilyen demonstratív akció lehet, hogy azokban is feléleszti az ellenállás igényét, akinél ez még csak szunnyadó állapotban van. Lehet, hogy ezáltal már szzámszerüleg is többen lennénk.
A jövő időszak krónikái űgysem arról fognak írni, hogy ezeknek a demokratáknak milyen patyolatfehér volt és maradt a lelkük, hanem arról, hogy volt egy időszak amikor bérmennyire is ütötték őket, ők ahelyett, hogy viszaütöttek volna odatartották a másik arcukat is.
Vagy bölcs előrelátással már előre tudjták, hogy ha valami konfliktusba keverednek, senki sem fog szót emelni mellettük és nem lesz, aki kihúzna őket a s(z)árból.
Ld. Havas Szófia esete...De ez még biztosan szóba kerül.

Névtelen írta...

Denis, teljesen egyetértünk.
Ha Karácsony Gergely együtt lép fel Gyurcsánnyal, akkor igenis vállalja fel, bármi is a véleménye róla a múlttal kapcsolatban. Ha Juhász a Kossuth térre viszi a tüntetőket, akkor igenis vállalja fel, hogy a Tuareggel együtt demonstrál.
Ha összefogás, akkor legyen valóban összefogás, egyéni ambíciók és sérelmek félre tételével. Ebből csak a jobbikot zárnám ki eleve, még az LMP-nek is adnék egy esélyt.

Csakafidesz, mondjuk ki: hacsak nem történik valami csoda, akkor vagy marad minden, mint most, illetve folyamatosan tovább romlik, vagy pedig nem ússzuk meg a forradalmat. Csak abban reménykedem, hogy vértelen lesz, vagy legalábbis nagyon kevés áldozattal jár majd (és az is inkább az ő oldalukon).

nemóvatos írta...

Szvsz:
1.)Helyszíni tapasztalatból mondom, hogy fütyülni a jövőben is kell(ene), csak máshogy szervezetten. Első sorban az ideggyenge célszemélyre, annak megszólalására összpontosítva. Szétszórtan a tömegben úgy, hogy a "füttyögőt" körbevéve védeni kell az agymosottaktól. "Sünnel" ha értitek miről van szó.
2.)A jelenlegi hatalmat tömegmozgalom tudja (fogja) elkergetni, valamilyen szikra hatására és ebben a Jobbik is (szavazóik egy része biztosan) benne lesz. Ezért nem a kirekesztésen, a hergelésen, hanem inkább a háziasításon kellene munkálkodni. És mivel az elkergetés általában gyors lefolyású, nem lesz "500 nap" a konszolidációra. Következésképp: untig elég lesz a NER embereit kiiktatni, nemhogy a Jobbikot akkor reálisan beilleszteni a politikai térképre.
3.)Amennyiben a jelenleg érvényes választási rendszer marad (mert akár bojkott fenyegetéssel sem kényszeríti ki az ellenzék az arányossá tételét) akkor 2018-ban az ellenzék asszisztálásával Orbánék továbbra is kormányon maradnak és.........

hello írta...

Olvastam egy érdekes cikket - ez sok mindent megmagyarázhat:

Egy idő után- érzéketlenné válik az agy a hazudozásra

Névtelen írta...

Az a helyzet, hogy a Fletó hívők nem bírják elviselni, ha más is van a porondon, most megtalálták a 'fütyülős' Juhászt, mert nem kicsit, nagyon is ráirányult a figyelem. Így képzelitek az összefogást?! Nemá. :(
(Fejétől bűzlik a láb)

Kibic37 írta...

@hello
"Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod."
/Presser Gábor