2016. október 27., csütörtök

HAVAS SZONJA IGAZSÁGA

Havas Szófia a Szocialista Párt egészségpolitikusa, Horn Gyula unokahúga.
Mit mondjak, nehezen kezelhető az elvtársnő, vagy hogy is hívjuk magunkat mostanában a baloldali mozgalmakon, legkivált annak fellegvárán, a Szocialista Párton belül.
Rengeteg fegyelemsértés van már az ő rovásán.

Ezek egyik fele a zenei ízléséhez kapcsolódik.
Valamiért stílustörésnek érzi a szocialista kongresszusok befejezéseként a Székely himnuszt, vagy az Ébredj magyart énekelni, ellenben Bajnai megválasztásakor helyénvalónak tartotta az Internacionálét énekeltetni, mitől is a résztvevők fele egy nyugati szociáldemokrata párt kongresszusán, másik fele Recsken kezdte magát érezni.
A szocialisták eme tudathasadozott állapota már a múlté, mióta nem osztanak jutalmat az Internacionálé felcsendülte előtt, azóta zenei memóriájuk kissé megkopott, egy nagy Faust fognak ingyen énekelni...



A másik dolog, ami Havas Szonja rovásán van, az kissé ambivalens viszonya 1956-hoz, mely azt jelenti, hogy bár nem tartja forradalomnak - mondhatnánk, ellenkezőleg - viszont ha azt mondjuk, hogy nem szereti az emlékét, hát simogatóvá tompítjuk a sajnálatos eseményekkel kapcsolatos érzelmeit.
Ha ezzel kapcsolatban megnyilatkozik - ne tagadjuk hogy eltérve a hivatalos kánontól - hát feláll a szőr a széljobbtól a balszélig korunk minden forradalmárának hátán, merthogy a hölgy nem köntörfalaz, a véleményét elmondja annak, aki kérdezi.
Mit mondjak, nem sűrűn kérdezik.

Idén viszont az orosz köztévében, a főszerkesztő-helyettes Dmitríj Kiszeljov készített egy műsort 1956 kapcsán, melyben megszólaltatta őt is, és Havas Szófia konzekvens álláspontot képviselve elmondta: a fasiszták házról-házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, továbbá meggyőződése, hogy az események nem törhettek volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül.
Ami a kommunisták begyüjtését illeti, ezen nem érdemes vitát nyitni, ez történelmi tény, akiket gyorsan-frissen nem öltek meg, azokat elkezdték október végén összeszedni.

Ebben a tevékenységben vett részt a galamblelkű Wittner Mariska is, de számtalan fénykép és tanúvallomás, visszaemlékezés támasztja alá az állítást.
Ami a zsidókat illeti, az antiszemitizmus nem volt általánosnak mondható, talán a Miskolcon a szovjet hősi emlékműre akasztott zsidó kereskedelmi utazótól és egy vidéki zsidó öregotthonban a lakóknak tartott politikai oktatáson túl szervezett akcióról nemigen tudunk, ez persze nem zárja ki az egyéni akciókat, hiszen
 még csak egy évtized telt el a nácik leverése óta, akik tele lehettek bosszúvággyal.


Ami a CIA szerepét illeti, az Havas Szófia véleménye, ahhoz pedig joga van, és súlyos félreértése a demokráciának az, ha valaki azt gondolja, hogy demokráciában mindenkinek ugyanazt a  véleményt kellene képviselnie.
Ami azt illeti, a nyugati titkosszolgálatok háttérmunkáját én sem zárnám ki, ne feledjük, hogy a világ nyakig ült a szuezi válságban, és az angol, francia és izraeli kormányoknak eminens érdeke volt a Szovjetunió katonai erejének lekötése, erre pedig remekül alkalmas volt zavargások szítása a Birodalom tyúkudvarában.
Azt se feledjük, hogy az 1956-os eseményeknek rengeteg a felderítetlen és/vagy megmagyarázhatatlan része, ennek oka, hogy kevés ma a történész és sok a nyakán nemzetiszínűre mázolt seggel flangáló kókler, akik a bulvárújságírás színvonalán vélik célszerűnek értelmezni a történelmet.
Havas Szófia véleménye e témakörben első ránézésre is megalapozottabbnak tűnik, mint néhány mai sztártörténész álláspontja, de hát ez nem is csoda, nem az a konformista fajta, aki belepisil a bugyijába, ha a mai csőcselék ideológiai támaszai hülyeségeket beszélnek.

Természetesen ebben a kérdésben még vagy száz évig nem lehet pontosan ismerni a valóságot, ezt majd az amerikai, orosz, izraeli, francia titkosszolgálati levéltárak megnyitása után tudhatjuk meg, ha a teljes igazságot valaha is megtudhatjuk egyáltalán.


A a Jobbik bekérette az orosz nagykövetet Külügyminisztériumba, elbeszélgettek vele, ittak egy teát és az élet megy tovább, mint libák a patak felé, kivéve a Magyar Szocialista Pártot, ahol a jobboldal prominensei által szórt magok szárba szökkentek és most fegyelmi eljárást kívánnak indítani Havas Szonja ellen.
Nincs ezen mit csodálkozni, a kisszerű jellemtelenség mindig nehezen viselte, ha szembetalálkozott valakivel, aki éppen olyan volt, mint amilyen ő is lenni szeretett volna, csak valahogy soha nem sikerült.
Azon viszont álmélkodom, hogy a szocialisták politikacsináló emberei még nem jöttek rá, hogy háborút nyerni örökös visszavonulással nem lehet.
Bizony, fel kell vállalni a múltat, ha jövőt akarunk építeni, mert akié a múlt, azé a jövő is, és mi már a múlt nagyrészét elkótyavetyéltük, a maradékra már nagyon kellene vigyázni.
1956 követelései a munkásság követelései voltak, a munkás-önigazgatástól kezdve a nemzeti sajátosságok érvényesítésén keresztül az igazságos, jobb szocialista társadalom követeléséig.
Ma már ott tartunk, hogy munkásságról szó sem esik, a követendő példa Horthy Magyarországa, hőseink egy bableveses kurva, egy gyilkos meg egy terrorista, a kissé már punnyadt fiatal demokrata meg vizesárokkal és tankakadállyal zárja el magát a néptől a Kossuth téren, ahonnan Andrássy gróf kiszorította József Attilát, a Fidesz meg a józan észt...
A szocialisták megtagadták a Köztársaság tér védőit, levették a falról a Rádió védelmében elesettek emléktábláját, megtagadták Kádárt, megtagadták saját múltjukat, és mindezt nyugdíjasklubjaik tagságának együttműködésével, akiknek világ csodájára még nem égett le a bőr a képükről.



Mindegy, a világ változik, a fizikai munka visszaszorul, a bányász 1989 után nem tanult meg műkörmöt építeni,utódaik meg mosogatni mennek Londonba.
Az MSZP egyik fele meg nem tanult meg a vadkapitalizmus körülményei között politizálni, másik fele pedig illúziók között él, jóllehet a seggét már rojtosra rugdalták ezerszer.
Lenne mit átgondolni, de egyszerűbb egyik napról a másikra élni és Havas Szonját fegyelmezgetni, ami egyébként reménytelen vállalkozás, van az a gerinc, amelyik inkább törik, de nem hajlik.
A Szocialista Párt még meglévő alapszervezeteiben is érdemes lenne eltöprengeni: mikor volt jobb a népnek?
Akkor, amikor ennél egy tisztességesebb diktatúrában - a többség diktatúrájában - élt, vagy ma, a Tehetséges Gázszerelő világában, ahol a hajléktalanok - az illetékes államtitkár véleménye szerint - azért élnek az utcán, mert ott akarnak élni.
Molnár Gyula meg elspekulálhatna, hogy akkor most ki is tartozik inkább az ő elődeihez, a XX. század kommunistának nevezett baloldali magyarjai, vagy a Tuskólábú és társai?

Nem kell elkapkodni a döntést, hiszen ötven-száz év történelmi szemmel nézve egy pillanat, az idő egy új, az emberiség túlnyomó többsége részére biztonságot nyújtó társadalom létrehozására rengeteg.
Hát még, ha ferde szemmel nézzük...


:O)))

72 megjegyzés:

mavtelep írta...

Havas Szófiának (és Neked is PuPu ) igaza van !
Olyannyira , hogy éppen tegnap gyilkolt egy hungarista/nyilas vezető. Áldozata egy rendőr !
Az MSzP-nek meg szépen meg kell tanulni az Internacionálét és tanulmányozni Marxot !
Szervusztok, jó estét !

almas10 írta...

Szerencsére élünk még elég sokan, akik szemtanúi és szereplői voltunk az akori eseményeknek. PuPu mint mindig most is fején találta a szöget azaz az MSZP-t és az udvari történészeket.14 katonatársamat ölték meg a forradalmároknak nevezett fegyveresek.

Kovács Erzsébet írta...

A tisztesség olyan, mint a búvópatak.Előbb utóbb a felszínre tör.
Ezt nem lehet megakadályozni.Sajnálatos dolog volt az MSZMP történelmében,
amikor a filozófiai képzetlenségükre hívatkozva kihagyták a fizikai munkásokat,
az M betűt a párt nevéből.Ez t tévedés stilisztikai kérdésként kezelni, mert ez
egy paradigmaváltás első lépcsőfoka volt.A józan paraszti gondolkodásmód és a
fizikai munkások realitás érzéke, a sok kérdés a miértekre zavarta a pártvezetés
munkáját.A dolgozók sehogy sem értették meg a TSZ-ek ráfizetéséről és a cukorgyártás
gazdaságtalanságáról szóló meséket.Kimondatott, hogy a szerepük kolonc.Ekkoriban már
voltak olyan párt vezetők gyárak élén, akik csak egyetemet végzett emberekkel akartak
tárgyalni.Ekkor kezdődött a lejtmenet.Mivel kimaradtak az ellenvélemények a kivitelezésnél
már minden símán ment.Ekkor kezdődtek el azok a folyamatok, amelyek a mai helyzetet eredményezték.
Minden tett magában hordozza a büntetését.A hallgatás is.Íme.Havas Szonja mindent megpróbált, de a
körülmények olyan erővel hozták fel azokat a véleményeket,amelyek a leg jobb szakmai érveit is elsodorták, így hamvadt el egy évszázad munkásmozgalmának majdnem minden vívmánya,csak emlékké fakúlt.

marja írta...

Nem a lényegről: El kellene dönteni PuPu, hogy Szófia vagy Szonja. Csak a rend kedvéért :)

Donáto írta...

Csak két megjegyzésem van.
Az 56-os forradalom kitörésében sem a francia, az angol, de még az izraeli titkosszolgálatnak sem volt köze, - e három, világ életében "tett nagy ívben" Magyarországra. A magyar forradalom idején, meg néhány szovjet hadosztályt kötöttek csak le az itteni események. Akkor, abban az időben a Vörös Hadsereg olyan hatalmas és erős volt, hogy az itteni események nem okoztak "fejfájást" a szovjet vezetésnek.
Annál inkább a BND, a nyugat-német titkosszolgálat, melynek vezetője Gehlen tábornok aki egy amerikai hadtörténész ezredes könyve szerint, élete egyik legsikeresebb akcióját hajtotta végre nálunk 56-ban, a forradalom kirobbantásával.

Ami Havas doktornőt illeti, én megértem őt. Ha az én fivéremet gyilkolták volna meg a forradalmárok, valószínűleg és is hasonlóan éreznék.

surdillo írta...

Havas Szófia a barrikád egyik oldalának igazságát mondta!Arra nincs mentsége a támadóinak,hogy le merte irni ami akkor történt,azAmerika Hangja és a Szabad Európa rádió azzal kábitották a fegyvereseket,hogy tartsanak ki jön az amerikai segítség!EZEK TÉNYEK azzal együtt,hogy Nyugatnémetek sokat "segítettek" a fegyveres harc fenntartásában!Nyugati határunkon jöttek a szekerek,autók rajtuk vöröskeresztes ládák és benne fegyverek!!!!Az osztrák tv-nél megtalálhatók a filmek!Aki kételkedik lapozza fel a LIFE amcsi magazin56-os számait és a fényképek önmagukért beszélnek,hogy a CSŐCSELÉK akik most "hősök"witnnerrel az élen mit művelt Magyarországon!!!

talalom írta...

1. Havasnak nem a fivérét gyilkolták meg. A meggyilkolt Horn Horn Gyula bátyja volt. Négyen voltak a Horn fiúk (Cölöpökből) kettőről írt a miniszterelnök. Az egyik bátyja nyilas volt, aki a háború végén eltűnt: a testét nem találták meg, és soha többet nem hallottak róla. A másik kommunista volt, akit '56-ban egy fára felakasztottak, mint kommunistát. Hogy Szonja apja volt-e, vagy nagybátyja, ezt nem tudom. Az is lehet, hogy a negyedik Horn fiú lánya, akiről nem beszélt a miniszterelnök.
Fontosabb. Kedves Kovács Erzsébet! Ne beszélj oktondiságokat. A Munkás azért került ki az MSZP nevéből, mert nem osztályalapon, hanem értékalapon szerették volna szervezni a pártot. Erről akkoriban sok helyen esett szó, talán elkerülte a figyelmedet. Szerintem jogos, hiszen egy munkás is lehet nyilas, jobboldali stb., nem feltétlenül szocialista meggyőződésű, és ez fordítva is igaz: Marx nagypolgári család sarja volt, Engels meg egyenesen gyáros dinasztiából származott.

PuPu írta...

Havas Szófiát Szonjának becézik, nincs itt semmi eldöntenivaló.
:O)))

Kapat írta...

Amikor megölték az édesapját, Szófia csak 1 éves volt. Nem kell leírni a család és az édesanyja lelkiállapotát egy ilyen tragédiát követően.
Havas Szófia elmondta véleményét 2007-ben is, majdnem szóról-szóra megegyezett a jelenlegivel. Ezt ismerték, tudták és elfogadták a párttársai.
Most ezt a nyilatkozatot adták ki: „Havas Szófia forradalomról tett nyilatkozata teljes egészében szembe megy a szocialista párt álláspontjával”
Most mit lehet mondani erre? Ha hallgatál volna........
Nem tudok róla, hogy bárki felszólította volna őket az elhatárolódásra.(bár akkor is furcsa lenne, ha megteszik)
Tegyük még hozzá, hogy a Jobbik feljelentette Őt, "a kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt".
Hát így éldegélünk, megtagadva múltunknak egy részét, mely tagadhatatlanul megtörtént.
Lehet értékelni, elememezgetni. Megengedett még az is, hogy bárki saját szempontjai szerint tegye. De letagadni a történteket nem lehet.
Ez a történelemhamisítók kora, nemcsak '56 kapcsán.
Vezérelvek: hazugság, elvtelenség, öncél, érdek, pénz.
Hozadéka mindennek: az az elkeserítő, kilátástalan világ, amiben élünk és ami nagyrészt a mi közreműködésünkkel jött létre.

Kovács Erzsébet írta...

talamomnak:nem vagy a barátom, talán azért is kerülöm mostanában ezt a fórumot.Nagy élvezettel iskolázol itt le mindenkit.Akkor voltam pont 1 éves pártiskolai hallgató, amikor az MSZMP átalakult.Több órán a pártépítési tantárgy tematikájában foglalkoztunk a jelen eseményeivel.Te is tudod, mese amit írsz.Érték alapon,...hát ez az, Te is átmentél okosba, mint az MSZP tagsága, akiknek a java ma az uralkodó osztály színe java.Oktondiságnak nevezni a tényeket...hát igen.Van akinek korpásodik a haja.
A munkaalapú társadalomban a vezető pártból kihagyni a munkásokat,azért, hogy a párt érték alapon szerveződjön, a Te teóriád szerint... még köszönő viszonyban sincs sem a logikával sem a filozófia alaptételeivel.Kár itt mindent összehadrálni, a tények makacs dolgok.Te viszont a jövő embere vagy, mit se számítanak Neked a tények, ha a főnök azt mondja, bebizonyítod, hogy a 9 is páros szám.Ja.
Egyszer felülről nézed, aztán meg alulról .No lám.Ez az új matematika.Oszt jónapot.

Benjamin a Vörösmacska írta...

Köszönöm ezt az írást. Én is így látom, de nem tudnám ilyen jól megfogalmazni. Még csak annyit, hogy nem szeretem amikor azt a borzalmat forradalomnak nevezik, de azt sem amikor ellenforradalomnak. Egyik sem fedi azt ami, és amiért történt.

talalom írta...

A barát az én fogalmaim szerint más, mint egy fórumon beszélgetés, nem ambícionálom, hogy mindenkinek a barátja legyek. A véleményemet írtam, azokról a tényekről, amiket én ismertem. Akkor alapító tag voltam: majd 18 évig bírtam, dolgoztam úgy, hogy az egzisztenciám sose függött a párttól: erre mindig kényesen ügyeltem. Örülök, hogy Te már olyan bölcs vagy, hogy semmi szükséged más véleményére. Én még nem jutottam ilyen magas fokra, kíváncsi vagyok sokak véleményére, ismereteire. Mellesleg: 14 éves koromtól dolgoztam, 10 évig műhelyben, mivel szakmunkás (is) vagyok.

nemóvatos írta...

Nekem könny szökött a "ferde szem"-embe miközben a linkelt videót nézve az önkéntesen tartalékos területvédelmi századok (láz)álma jutott az eszembe.

anteus írta...

Fogjuk már fel: amíg MSZP van, addig Orbán is!

Ottilia Marton írta...

Miután a baloldaliságot még ma sem fogadják el többen értékrendnek , világlátásnak, csak valamiféle vagyoni állapotnak , vagy mit tudom én minek, itt a kommentekből kitetszik, hogy milyen összevissza gondolkodásmód is van.Mindenütt.

Az én mai álláspontom pedig a következő:
1956-ban volt hajlandóság a lincselésre a revansot venni akaró Horthy kor utáni vesztesek részéről, Volt hajlandóság a létező szociálizmust(fényes szelek nemzedéke által) jobbítani a létezőn, addigra az egyenlők közötti egyenlőbbek megfékezésére.
Volt hajlandóság Volt törekvés mindezek miatt bűnbakként állítani a szovjet katonai ittlétet--és függetlenséget akarni.
Miután e három törekvésből abban a pár napban egyik sem volt kristályos, az összecsapások törvényszerűek voltak, és annak következtében az atrocitások is. Ma a fidesz Brüsszellel való küszködéséhez a függetlenségi szál látszik használhatónak , hát elővette.
Pedig ez a szál is eleve kudarcos volt, mert abban az időben még nem volt időszerű a státus felrúgása.
Ma pedig életveszélyes lenne.

Az mszp pedig a nevéből az alakulásakor nem kihagyta az "M" betűt, hanem alkalmazta a bad godesbergi elvet, és elvetette az osztályharcot.Elfogadta, hogy a világban kapitalista viszonyok vannak, azzal lehet illeszkedést keresni. Csakhogy az mszp-t a létrehozói is dicsőséges kudarcnak értékelték, mert együtt maradt az új nézőpont és a régi is--létrehoztak 6 tagozatot és 27 platformot, hogy minden eltérés egy pártban maradjék--ma is fennáll ez!

Meg is akadályozott minden gondolat tisztulást és gondolat formálást ez a helyzet. Gyurcsány igyekezett volna az állapotot tisztázni(Demokrata Párt 2011-ben névváltoztatással is, de az mszp akkor arra nem hajlott,de mégis létrejött a dk , amely párt azóta sem találja magát igazán , mert balközépnek öndefiniálja magát, bad godesbergi elven, ordoliberális gazdaságpolitikát gondolva , amelyet viszont a dk sem tett teljesen nyilvánvalóvá csak programjából rajzolódik az ki.
Most itt vagyunk megint egy erős komenistázás közepette---ez lesz a fidesz retorika a közeljövőben biztosan---
mert itt vallások csapnak össze: a keresztény vallás túlvilági boldogságot hirdet a népek az öröklét boldogságára készülnek általa
a kommunizmus pedig majd a távoli jövőben evilági boldogságot hirdet , és ezért veszélyes idea.
Igaz ez sem nyilvánvaló, mert azonnal jönnek a vádak: minden embernek ugyanazon jólét szükségeltetik, és hát akkor.
No ezzel a ténnyel nem tud megbírkózni az emberiség:
1. van egy családi hinterland által felhalmozott anyagi és szellemi háttér
2. egy a természet véletlenje által velünk született boldogulási képesség
És ezek egyike sem elhanyagolható.
Ettől még Havas Szófia részigazsága nem vitatható, ha szembe is megy a mai hivatalos mszp, mint párt álláspontjával.

Attila írta...

Üdv!

Előttem már elmondták a lényeget, rövid leszek. Iszonyú történelem hamisítás folyik szemünk előtt. Ez a futóbolondok MSZP-je meg besegít nekik. Való igaz, hogy a Köztársaság téri ostrom után történtek pedig háborús bűnnek minősülhetnek. Magukat megadó, fegyvertelen emberek mészárlása volt. Utána jöttek a begyűjtésék.

Attila

anteus írta...

Melyik ez a könyv?

anteus írta...

Az értékalappal az a baj, hogy nem szavaz. A értéktelen alapú Kádár rendszer az M-mel együtt meg a magyar történelem legszélesebb szociális rendszerét.
Ez a pártnak nevezett trágyalé meg ostoba, műveletlen, aljas és zseb-értékelvű sunyi, patkánynak is harmadosztályú söpredék.

charly fighter írta...

Menjenek ezek a büdös πcsába PUPU!
Amíg nem olyan jellemű emberek alkotják a baloldalinak gondolt pártok magját mint Havas Szófia, szarni rájuk!

Névtelen írta...


Köszönöm, hogy ezt leírta. Már nagyon hiányoltam, hogy valaki végre kiálljon Havas Szófia mellett. Attilával egyetértve: a gyomrom felfordul ettől a történelemhamisítástól,a szenny és a butaság folyik mindenhonnan, sajnos:(
Norbert

anteus írta...

Méghogy a Vörös Hadserég lekötése Magyarországon... Ha csak egy tízezreléke jött volna, akkor se maradt volna tenyérnyi zöld hely tors közt kelőben.
Javallom Szatmári Jenő István: 1956: lehet, hogy másképp volt? c. könyvét IS átfutni.
Ha Ottilia szép is, akkor már férfi :-)))

Névtelen írta...

No ja! Es vajon mennyit ötletek meg ti közülük,mert csak úgy magában nem háborútól az ember, ha már fegyvert adtak a kezébe!

Ottilia Marton írta...

Névtelen anteus írta...
Szívesebben vettem volna egy cáfoló megjegyzést, vagy kiegészítőt, vagy cáfolót
Így bármelyik lehet :)

Unknown írta...

Keves PuPu! Nem ejtek könnyet Havas Szonjáért! Az önhitt arroganciát a gerincességgel keverni nem helyes - igen gyakran az elkényeztetett káder csemeték sajátja. Keresem a helyzeteket, amikor kockázat nélkül lehetek bátor - nem ismerős ez valahonnan? A Kádár korszak apológiája - a többség diktatúrájaként - egyszerre gyomorfordító, mókás és siralmas. Mindaz, amit ma látunk hitványságban, közepességben és a zagyvaság kultuszában a kádárizmus egyenes és elkerülhetetlen következménye és ezt annak ellenére mondom, hogy Kádár személyét, életútját és dilemmáit - mint már korábban is írtam - kész vagyok együttérzéssel és értékeket is keresve vizsgálni. E.

Tancsa János írta...

Kedves Elvtársaim az Úrban!
Ha valaki tanult történelmet és ÉRTETTE is azt, akkor tudja, hogy Szonjának kegyetlenül igaza van. Kegyetlenül - mondom, mert ma az én kedves pártomban a kegyetlen igazságok kimondásáért felfüggesztés jár.
Értem én, hogy elgyávultunk a "hosszú harc alatt", azt is értem, hogy mi is "pávatáncolunk" a jobb és a baloldal között, de engedtessék meg nekem, hogy ettől az oda-vissza ugrálástól hányingerem legyen.
1956. "forradalom volt"? Nos, akkor először tudnunk kellene, hogy mi az a "forradalom". Aki nem tudja, az kérdezze meg, szívesen elmondom neki. 1956-ban az első órákban voltak forradalmi események, de ami utána következett, az egyáltalán nem volt az.
Sőt!
Utcai bandák baloldaliakat gyilkoltak, gépfegyveres martalócok, börtönökből kiengedett köztörvényes elítéltek ölték azokat akik nem tetszettek nekik. "Kommunistagyanús" - mondták bárkire és már véresre is verték, ha egyáltalán életben hagyták.
A Köztársaság-téren sorkatonákat mészárolt le néhány elvetemült, a többiek pedig nézték. Volt akinek kézzel kitépték a szívét, miközben még élt. Volt akit egy fára kötöttek és szétrugdosták a fejét. Horn Gyula testvérét egy autó után kötötték és halálra kínozták...
Ha az MSZP sem beszél a múlt tényeiről, sőt kizárja azt aki kimondja a valóságot, akkor miben leszünk különbek, mint a Fidesz, vagy a Jobbik? 1956. ártatlan áldozataival ki lesz szolidáris? Ki hajt főt a mi áldozataink emléke előtt?
Elvtársaim az úrban! Térjünk végre észhez és döntsük el, hogy van-e közünk a baloldalhoz, vagy nincs!
Ha van, akkor viselkedjünk is úgy.
Tancsa János - politológus

Névtelen írta...

Kedves Milán Endre!

A Kádár-korszak következményeivel kapcsolatban elképesztő butaságokat írt, remélem, tudja! (27 év telt el lassan a rendszerváltás óta; ön szerint nem mókás a visszamutogatás még mindig?!)
Havas Szófiát azonban "elkényeztetett kádercsemeteként" azonosítani, mikor egy évesen meggyilkolták az édesapját, hát... na ez az, ami igazán gyomorforgató.
Emlékszik Grósz K. 1988-as sportcsarnokbeli beszédére, amit akkoriban úton-útfélen kigúnyoltak. Nekem gyakran eszembe jut mostanában. Önnek nem?
Norbert

Frank írta...

Valami olyasmit mondott GÖNCZ ÁRPÁD elnök úr, hogy mindenki emlékezetében él egy 1956. Nekem, aki már éltem akkor (15 voltam), s láttam egyet és mást, az maradt meg, hogy az első pár nap igazán felemelő volt. Aztán történtek olyan események, előjöttek olyan szereplők, amiknek/akiknek következtében már nem egészen helytálló a "forradalom és szabadságharc" kifejezés. Közönséges gyilkolások, bestiális módon elkövetett kivégzések, brr.
Ki tudja, mi lett volna a folytatás, ha még tovább tart 13 napnál? 1989-ben is mekkora eufória volt, végre megváltozik a világ, szabadok vagyunk és leszünk, kinyílik előttünk a világ, 15 év alatt utolérjük Nyugatot, nekünk tapsolt a világ a határok megnyitásakor, és még lehetne sorolni az akkori érzéseket, elképzeléseket. Aztán történt, ami történt, 27 évvel a rendszerváltás után négymillió szegény országa lettünk, hiteltelen, hazug politikusaink vannak, s egyre reménytelenebb a helyzet a 89-es remények megvalósulására.
A baloldal meg szárnyaszegett, béna, és hülye is, mert most lenne lehetőségük megrogyasztani a Fideszt, pontosabban Orbánt, ütni, vágni kéne Rogánt, az egyik kiemelt kegyencét, meglovagolni, hogy kénytelen visszavonni a betelepítési kötvényt - még akkor is, ha ezt a Jobbik harcolta ki. S lenne még támadási lehetőség.
Ezzel szemben Molnárék Havas Szófiát kezdik ki, határozott, következetes véleménye miatt.

Unknown írta...

Kedves Norbert!
Helyesebb cáfolni nekünk nem tetsző nézeteket semmint lehülyézni megfogalmazóikat.Mély meggyőződésem, hogy a Fidesz hatalom a Kádár hatalom örököse és következménye. Magyarország felemelése nehezebb feladat annál, hogy a Kádár-korszak utáni sóvárgással - legyen ez bármennyire érthető - meg lehetne valósítani. Emlékeztetnélek még - itt mindenki tegeződik - hogy egy ifjút vattába csomagolni egy kivételezett, kiváltságos közösség is tud, rokonok,barátok, túlélő szülők messze a gyermekkoron túl is. Személyesen nem ismerem Szonját: ismert arroganciája azonban egy általánosabb jelenségre emlékeztetett. Grósz Károlyt jól ismertem. Sportcsarnoki felszólalását - egy jóravaló ember részéről - igen szerencsétlennek tartottam már akkor is. Egyszerűen eljárt felette az idő. Hirtelen úgy érezte, hogy 1957 május elsején a hősök terén beszél. Persze annak is megvolt a maga szépsége.
Szeretettel, E.

PuPu írta...

Kedves Endre, vannak emberek, akik nem nem együttérzéssel vizsgálják a kor dilemmáit, hanem benne élnek korukban, részt vesznek a közéletben és tesznek így vagy úgy azokért az elvekért, melyek életük kereteit adják.
Nem hinném, hogy neked kellene könnyeket ejteni Havas Szófiáért - én sem ezt teszem, nemmellesleg a poszt nem is róla szól igazán, inkább a szocialista pártról, a múltról és legfőképpen a jövőről.
Meg a gerincről és a kiállásról, az elvekről és az emberi tartásról.
Havas Szonja majd megvédi magát, ha akarja, - még csak az sem biztos, hogy akarja, ez a párt már régen nem Horn Gyula pártja, aki mellett ő felnőtt.
Hogy én a Kádár korszak apológiáját írtam volna?
Bizonyára tréfálsz, és azt is tudom, hogy miért.
A hozzád hasonló széplelkekkel együtt a ragya kiver benneteket attól, hogy eltelt immáron majd harminc év a rendszerváltás óta, és semmilyen tekintetben nem tudjátok felvenni a versenyt azzal a rendszerrel,.
Sem gazdaságilag sem, társadalmilag, a rendszer működtetőinek emberi minőségét tekintve még kevésbé.
A társadalom jelentős része szegénységben, nyomorban él, a társadalmi mobilitás nulla, a tömegkultúra a bányászbéka segge alatt, az oktatás, az egészségügy a padlón, a munkavállaló retteg a munkahelye elvesztésétől, a fiatalok menekülnek innen, a lakásokat elviszi a bank, a sajtószabadság nulla, te meg itt okoskodsz.
Tudod, ki védi meg azt a rendszert?
Te, meg a hozzád hasonlók, akik csak dumálni tudnak, a kádári társadalommal versenyképes alternatívát megalkotni még elméleti szinten se, gyakorlatban kivitelezni meg aztán végképp nem tudnak.
És, hogy Havas Szófiának nem tetszik a múlt megtagadása?
Nekem sem tetszik, pedig az én nagybátyám nem miniszterelnök volt.
Tévedés azt gondolni, hogy egy ember attól lesz baloldali, hogy valamelyik felmenőjét megölték a barátaid, van, akinek egyszerűen akkor kellemes csak a világ, ha a körülötte élő emberek is jól élnek.
Vannak még rajta kívül is olyanok, akiknek nem tetszik a csőcselék forradalmi buzgósága, akiket elborzasztanak a bableveses kurvák, akik kommunistákat öltek, jobb esetben gyűjtöttek két dugás és egy rablás rablás között, későbbi gyilkosságok céljára, úgyhogy nem kellene nagyon csodálkozni.
56-ban tízezer politikai foglyot és köztörvényest szabadítottak a társadalom nyakára, ezek egy része igazságot akart osztani, némelyik osztott is - kötéllel.
Te kispolgári család sarja lehetsz, valószínűleg igazodásra és sunnyogásra szocializálódtál. de vannak családok, ahol a harc az igazságos társadalomért éppen olyan erős késztetés, mint benned volt a november hetedikei jutalomért az otthonról hozott megalkuvás és önkorlátozás.
Úgyhogy Endrém, szépen szállj le a magas lóról és majd akkor másszál vissza, ha ez a szép új világ legalább azt tudja majd produkálni, ami a mi időnkben természetes volt, mint a lélegzetvétel.
Most először a diktatúra ellen lázadj, sajnos most is éppen olyanok vagytok, mint Kádár korában - megalkuvó és gyáva népség.
Természetesen te, mint egyén lehetsz még ettől bátor és szókimondó, talán el lehetne kezdeni méltatni Kövér László tevékenységét...
Azért kedvellek...

:O)))

Névtelen írta...

Arról, hogy volt-e antiszemitizmus: zsidó ismerősöm mesélte, hogy 18 éves volt ’56-ban. Amikor kitört a „forradalom”, nagyon lelkes volt, szinte eufóriában élte meg az első napokat. Aztán egy este a következő feliratot látta egy falon: „Idefigyelj, Itzig! Most nem jutsz el Auschwitzig! Felakasztunk helyben!” Akkor ismerősöm hazament, felpakolta anyját és testvéreit, és meg sem álltak Izraelig.

Kovács Erzsébet írta...

Tancs Jánosnak: nagyon jókat írtál, csak nem az egészet.Nagy bűnöknek hosszú az árnyéka.Itt a buksza ura a fő motivátor.Már elkékülnek az ujjai az MSZP vagyon őrzőjének.Nem azért, hogy mi van még a bukszában, hanem azért, hogy hova lett ami volt.A Simon féle szál is minden normális volt mszp tagban valószínűleg sok kérdést vet fel.Az őszintétlenség talaján ugyanmár mit remélhetnek itt a dolgozó tömegek, a munkások, a bérből és fizetésből élők.
A létezésünk alapja a forint.Kár itt hetet havat egymásra lapátolni.A melósok ki lettek nullázva rendesen.A felnövekvő új nemzedék jövőjét az Angliai lehetőségek befolyásolják, mert ott van a legnagyobb lehetőségük emberi életre berendezkedni.
Az mszp azért húzza az időt, hogy a tényfeltárás minél messzebbre kerüljön időben.A régi munkásmozgalom vívmányainak elherdálása nem pénzügyi kategória.Ft fillérre biztosan minden egyezik.A ki nem használt lehetőségek, emberek jövőjének mellékvágányon való parkoltatása, a számonkérés az, amitől tartanak.Okkal.Lásd egészségügy, oktatás, munkajog, társadalombiztosítás.Kincs, ami volt, és ami nincs.Egy új garnitúrának először is a gazdasági alapokat kell revidiálni.A filozófusokat távol kell tartani, Ők lepkehálóval kergessék a színes pillangókat.Munkás ököl kell, vasölköl, amelyik oda csap, ahova köll.

Unknown írta...

Kedves PuPu!
Figyelmed megtisztelő. Kérlek várj még egy kicsit a gondosan megfogalmazandó válaszre. Üdvözlettel, E.

Promenad írta...

Fogjuk már fel végre,hogy mindig lesznek olyanok,akik nem tartják ünnepnek október 23.-át.És nem csak Havas Szofia,jószerével az egyetlen baloldali,akiben szorúlt még egy kis kurázsi !

PuPu írta...

Kedves Endre, türelmem végtelen..
:O)))

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
Mondtam én pár napja, hogy a történelmi megitélésnek nincs még itt az ideje - lásd Mózest és az ő népét a pusztában. Élnek még a szemtanuk jobbról is meg balról is. Anélkül, hogy állást foglalnék, az biztos, hogy nem véletlenül volt annyi kommunista áldozata részben a forradalomnak, és főképpen a megtorlásoknak. A kritikát, főképpen ha igaz, nehéz elviselni. Lásd Havas Szófia esetét a pártjával.
A másik meglátásom, hogy a '80-as évek végére annyi lett az ellenálló, meg a partizán, hogy a nyilasoknak nem is maradt volna hely ebben az országban, ha mind aki annak vallotta magát helyt is állt volna.
És lássatok csodát, most épp ilyen arányban szaporodnak az 56-os hősök.
Volt a Kossuth rádiónak egy igazán szimpatikus műsora az "Arcvonások".Lehet, hogy csak az 56-os emlékezések lila ködében, de lehet, hogy végleg megszállták a "hősök" portréi a műsort. Jobb és kevésbé jobb érzésű rádiós újságírók szálltak be a riportalanyok szállításába.
A tegnapi adás hőse egy nagykanizsai Vitéz Nagy nevű forradalmár volt. A név már magáért beszél. És még jobban a történelmi hűség.
Én 1965-ben fél évig helyettesítettem a Magyar Honvédelmi Sportszövetég elnökének titkárnőjét. Akkor így hívták MHS.
Az illető többször hivatkozott a kanizsai MHSZ-re, pedig még '56-ban, meg utána is még vagy egy évtizedig MHS volt és nem MHSZ. Aki abban az időben bármilyen kapcsolatban állt a "céggel", tudta. Vitéz Nagy nem tudta... Ellenben azt igen, hogy ki volt az a Hortysta katonatiszt akit nem alkalmazott a Néphadsereg, sőt munkát is csak megalázót kapott. Na ugyan miért is? Ellenben igazságos és jó parancsnoka volt a helyi nemzetőrségnek, ahova "jelentkezni" nem lehetett, csak a kiválasztottakat jelölni, ajánlani.

anteus írta...

Az eredeti macsó humor igy hangzik: egy nő vagy szép, vagy okos. Ha mindkettő, akkor már férfi!
Mit kellene tehát cáfolnom?
: -)))

Ottilia Marton írta...

Névtelen anteus írta...
kösz!

Milán Endre írta...

Kedves PuPu!
Teljes bizonyossággal állíthatom – és ez egy ilyen megrögzött kétkedőnél, mint én, kivételes bevezetésnek számít, - hogy a többes számot, bejegyzésemre írt válaszodban, minden esetben megalapozatlanul, indokolatlanul és megtévesztő módon használod. Idéznélek (csupán néhány példa):
„A hozzád hasonló széplelkekkel együtt a ragya kiver benneteket attól…”,
(Lehet, hogy létezik hozzám hasonló széplélek, de azt sejtem, hogy azok talán más módon széplelkek, mint és – még töprengek ezen);
azután:
„…semmilyen tekintetben nem tudjátok felvenni a versenyt azzal a rendszerrel,….”
majd:
„Te, meg a hozzád hasonlók, akik csak dumálni tudnak,…” – ez is többes szám, vagy tévedek?
(Hm, pontosan ki hasonlít hozzám? Esetleg többen is vannak? Kik ők? – Tényleg, fogalmam sincs);
illetve:
„Tévedés azt gondolni, hogy egy ember attól lesz baloldali, hogy valamelyik felmenőjét megölték a barátaid,…”
(Én ilyen barátról nem tudok. Félve jegyzem meg, hogy édesapám Sallaival ült ’31-ben; 56-ban pufajkás volt, és élete végéig munkásőr: a Szocialista Hazáért érdemrend kitüntetetettje. De ez vitánk szempontjából mellékes is.);
valamint (bár ez most nem többes szám, csupán egy megkérdőjelezhető feltételezés – ámulok és bámulok, nem ismerek magamra – na nem is igyekszem nagyon):
„Te kispolgári család sarja lehetsz, valószínűleg igazodásra és sunnyogásra szocializálódtál, de vannak családok, ahol a harc az igazságos társadalomért éppen olyan erős késztetés, mint benned volt a november hetedikei jutalomért az otthonról hozott megalkuvás és önkorlátozás…”
Nagyon kérlek tehát, hogy eszmecserénkben, gondolataimra utalva, vagy állításaimat idézve – ahol csak lehet – kerüld a többes számot, feltételezéseidet pedig fűszerezd kétkedéssel. Minden esetben csak azt mondom és azt írom le, amit én magam gondolok. Nem vagyok szócsöve senkinek és – engedély, vagy meghatalmazás nélkül, soha nem beszélek mások nevében. Ha mégis mások nevében, képviseletében, vagy megbízásából szólnék, vagy mások gondolatait, szavait idézném, úgy minden esetben – amint ez illik – idézem a szerzőt, vagy utalok a forrásra. Teljes jogod van engem a legnagyobb szigorral bírálni, állításaimat cáfolni, vagy kímélet nélkül darabokra szedni. Hajrá! Csak arra kérlek, hogy a nekem szóló kritikát ne terjeszd ki és ne tedd bizonytalanná a többes szám rögzült és indokolatlan használatával.
Legfontosabbként, hangsúlyozni szeretném, hogy aggodalmaiddal és helyzetértékeléseddel teljes mértékben egyetértek, sőt: azokat indulatmentesnek, távolságtartónak és elfogulatlanul tárgyilagosnak találom, például:
„A társadalom jelentős része szegénységben, nyomorban él, a társadalmi mobilitás nulla, a tömegkultúra a bányászbéka segge alatt, az oktatás, az egészségügy a padlón, a munkavállaló retteg a munkahelye elvesztésétől, a fiatalok menekülnek innen, a lakásokat elviszi a bank, a sajtószabadság nulla, te meg itt okoskodsz.”

Mondjuk az okoskodással kapcsolatos elmarasztalást még vizsgálnám. Az mondom ( a lehető legpontosabban), amit gondolok. Esetleg mondjak mást? Olyasmit amit mást mond? Esetleg ne mondjak semmit, vagy ne is gondoljak semmit?
Bizonyosan nem ezt javaslod, ha jól értem!
Nekem szánt figyelmedet kimondottan és a legőszintébben nagyra értékelem, és üdvözöllek, E.

anteus írta...

Erősen bízunk abban, hogy üzeneted eljut a címzettekhez, bár miből gondolod, hogy társaid PuPut olvasnak?!?

joszi írta...

Havas Szofianak, _Szonjanak, s Pupunak bizony igaza van.A legnagyobb hiba volt kijelenteni, hogy mi Kadarral _szemben Nagy Imre igazsagat valljuk, mert ezzel 56 ugyeben az MSZP megtagadta legyilkolt korabbi baloldaliak tomeget.Igen, jarkaltak a csapatok, komunistakat es zsidokat keresve.Lattam, ott voltam amikor a Nepszava voros csillaganak levereset ordito zsidozo tomeg unnepelte.Mi lett volna, ha a _Voros Hadsereg nem jon be, jol latszik ma is , barmit hablatyolnak a. kurzustorteneszek.

talalom írta...

Kedves Ottilia Márton! Kösz. Én ugyan nem mertem ilyen "színes lepkékkel" jönni, mint a bad godesbergi(vigyázat, helységnév, nem családnév!) program, így is "leiskolázónak" tart a munkásököl. Ami végképp groteszk: én is pártiskolán (azén az egy pártén) tanultam ezekről. Na, mindegy.
Miközben becsülöm a Kádár-rendszert, és főképpen a névadóját, látom, tapasztalom, hogy bizony mai bajainknak egyik oka is, pl. annak, hogy vannak vagy 3 milliónyian, akik változatlanul valakitől várják a megváltást. Talán tényleg ki kell halnia az én, meg a nálam eggyel fiatalabb generációnak, hogy a többiek megtanulhassák, mire való a politika. Akár pártiskolában is.
Amikor a Kádár-rendszert méltatják, szidják, elemzik (mindegy), szinte kizárólag ezt az egy medencét (mármint a Kárpát-medencét) látják. És azt hiszik, hogy Antall, Horn, Gyurcsány, vagy épp a jelenlegi, puszta gonoszságból sanyargatják a "népet".
Egy frászt: a mostani első szolga lenne a legboldogabb, ha szórhatná az aranyakat a nép közé, és megdicsőülhessen.
A helyzet megváltozott. És nem most - a változás már a nyolcvanas években elkezdődött. '89-ben nem voltam felhőtlenül lelkes. A többségnek nem volt baja a háromévenkénti nyugati úttal: sokunknak nem is jutott gyakrabban pénzünk erre. Sőt - ó szentségtörés! - még a szovjet csapatokkal se nagyon. Ott voltam, amikor '90-ben(?) elhagyta Magyarországot az utolsó szovjet repülőszázad, és vitte a Mig 29-eseit (nem is volt ilyesmi nekünk, de délkeleti szomszédunknak igen...). A falu népe sírva búcsúztatta őket: naná, a fél falu abból boldogult, hogy az oroszokkal csencselt, akik egy liter vinkóért adtak öt liter benzint vagy dízelt. Ja, és az ottani munkahelyek többsége is a bázishoz kötődött.
A magyar gazdaság még rosszabb helyzetben volt. A KGST-n belül rendkívüli előnyökkel rendelkezett (ezt Kádár és politikusai ki is használták, hagyták a népet élni): de a Nyugaton nagyon nem ez volt a helyzet. Volt olyan "világhírű" exporttermékünk, amelyet olcsóbban voltunk kénytelenek dollárért adni, mint amennyibe az import-alkatrészei kerültek. (Az államadósság zömét ez okozta.)
Tetszik, nem tetszik: a különbséget a SZU finanszírozta, az olcsó energiával, nyersanyaggal. Persze egyre kisebb hajlandósággal, ahogy ott is nehezült az élet. Ha most valaki azt mondja: de a magyar élelmiszer - akkor lövök. Az egész magyar élelmiszerexport nem volt elég az akkor 9 milliós Moszkva ellátására. A magyar, kádári vezetésnek köszönhető, hogy ezeket az előnyöket a "nép" tudta élvezni. De az a helyzet, hogy "vakok között félszemű a király" alapon voltunk mi annyira sikeresek. Ezért is estünk a hátsónkra, amikor a kapitalizmus a nyakunkba zúdult - súlyosbítva a nemzeti tőkéseinkkel, akik csak annyiban tőkések (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), hogy a tőkét a közösből várják, de a kockázatot a közösség nyakába varrják. Ez a bűne a jelenlegi uralgóknak, nem az, hogy nem főznek minden sarkon ingyenlevest. Mégcsak az sem, hogy lopnak: nem lehet annyit lopni, hogy képes legyen egy országnak annyi kárt okozni, mint az esélyek, lehetőségek elvétele.Jaj, bocs, már megint iskolázok lefele...

Dóri írta...

Milán Endre
Kedves PuPu! természetesen már válaszoltam: itt feljebb (válaszként!) Üdv, Endre

Névtelen írta...

húú!!!
mi folyik itt már megint!
Göncz Árpádnak - kinek nyomába az elkövetkező évezredben nem tud lépni senki, aki köztársasági elnöki címet kap - és Kertész Ákosnak igaza van, mit oly sokaknak.
MINDENKINEK MEGVAN A MAGA 1956-A
viszont ez nem jelenti azt, hogy nem beszélhet róla!
sőt!
kívánatosnak tartanám, ha valaki, akár egy párt finanszírozásával, felvállalná az egyéni 56-ok összegyűjtését.
lehetne akár online módon, névvel, képpel vagy választhatóan anélkül.
AZ VALÓDI TÖRTÉNELMI KORDOKUMENTUM LENNE!
védik-szidják Havas Szófiát.
legyen!
védik-szidják Kádár Jánost.
legyen!
védik-szidják Nagy Imrét.
legyen!
.
DE
.
most, és itt, belecsapok a szarba, had fröccsenjen!
személyes véleményem alapján, a mai közéletben oly ritkán szereplő Moldova Györgyöt egy valódi, hiteles embernek tartom.
javaslom elolvasni - nem lesz könnyű, mert megvenni elég drága, könyvtárból kivenni meg nehéz, hisz várólisták vannak - önéletrajzi sorozatát!
abban elég érdekes részletek tudhatók meg Nagy Imréről - ki is, mi is volt ő egyáltalán. hány ember - volt harcostársak, barátok - élete, vére tapad a kezéhez, mit is művelt valójában anno az emigráció évei alatt a szovjetunióban.
Kádár Jánosról is ír. honnan indult - "vállamra akasztottam a géppisztolyt, s elindultam megölni Kádárt" - s hová jutott a kapcsolatuk. Moldova a XX. század legnagyobb formátumú politikusának tartja a "öreget", talán nem véletlenül.
mindent elmond negatív véleménye az mszp-ről, Gyurcsányról, Orbánról, stb...
.
egyszóval azt akarom mondani, hogy száz szóval, törvénnyel, mi egyébbel nem lehet kényszeríteni az embereket, hogy olyannak lássák a világot, mint amilyennek megélik.
vannak családi "identitások", szerintem genetikai problémákat is felvet, ha egy gyermek nem helyezkedik szembe a szüleivel, hanem szolgamód elfogadja azok tanításait, s nem keresi meg a maga útját.
aki nettó náci - Boross Péter - az nettó náci marad akkor is, ha az állampárt alatt a szocializmus építése közben is komoly szerepet tud elérni.
ez is csak azt mutatja, nem volt az az épülő szocializmusos világ olyan kegyetlen a Kádár alatt.
56 után közvetlenül pedig tetszik, nem tetszik rendet kellett csinálni, az ország, s bármily fura is, de a világ érdekében, amit Kádár felvállalt.
amint lehetett az ország érdekében puhította az igát, de senki ne feledje, az "öreg" hitt megingathatatlanul a szocializmusban, kommunizmusban, s ebből következően a munkásokban, a parasztokban, a népben.
most ennyit.

abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

... hogy ne olyannak lássák a világot...

jav. én.

talalom írta...

Abramovics Névtelen! Van ilyen gyűjtés. Több is. Csak amíg '89 előtt csak a munkáshatalom hős védőiről hallhattunk, '89 óta kizárólag az áldozatos szabadságharcosok hőstetteit "zengiazének" a komenisták legyilkolásában. Ne feledjük: 11 év múlt el csak a háború befejezésétől. Azok a fiatalok, akik puskát szereztek, még bőven hallhatták: Zsidót, kommunistát rejtegettek? Vagy: Nyemetcki, fasisztü jeszty? Hát, ők is így viselkedtek. De.
Az 1949-ben alapított NATO után - amelyből kihagyták a Szovjetuniót a háború győztesei - 1955-ben megalakult a Varsói Szerződés. Nyilván ennek is hatása volt arra, hogy 1955-ben megkötötték az osztrák államszerződést, amelynek értelmében Ausztria területéről az összes szövetséges ellenőrző csapatot kivonták (a szovjetet is), és garantálták Ausztria semlegességét. Erre alapozott a Nagy Imre kormány is, amikor hasonló semlegességet követelt. Nem is volt teljesen esélytelen, bár a SZU erősen ellenállt, hiszen közvetlenül határos lett volna egy újabb "semlegessel". A szuezi válság is közrejátszott, hogy a NATO (tulképpen az USA) azt mondta: nincs érdekeltségük Közép-Európában - ezzel világossá téve: szovjet érdekszférának tekinti Magyarországot.

PuPu írta...

Kedves Endre, az ember akkor is tagja lehet egy csoportnak, ha nem tud róla, sőt, ha nem is akar tagja lenni.
Te például egy olyan csoport tagja vagy, amelyik Kádár rendszerét Caligula rendszerével hozza egy platformra, akik tagadják a többség diktatúráját. és egyszerre gyomorfordítónak, mókásnak és siralmasnak gondolják.
Pedig éppen napjaink adják annak igazolását, hogy nincs középút - vagy ők diktálnak, vagy mi, mert az összes eddigi kísérlet, mely arra irányult, hogy tiszta demokráciát hozzunk létre oda vezetett, hogy jött egy diktátor, vagy jött egy rendszer, mely teret sem engedett a másként gondolkodóknak.
Persze nem kell feladni a kísérleteket, hátha egyszer az Úr csodát tesz, és mégis, de erre egyre kisebb az esély.
Nem te vagy az első, akinek a tárgyilagosságra való törekvés elveszi a tisztánlátását, nem is te leszel az utolsó, de téged ugyanúgy fenéken fog billenteni az új diktatúra, mint esetleg engem - akkor hát nem éri meg tisztán beszélni, még az sem baj, ha elkötelezetten?
Apád emléke előtt nem szégyelled kicsit magad?

:O)))

csakafidesz? írta...

T. Mindenki!
A legnagyobb tiszteletem Havas Szófiáé.
Nagyon sok ilyen bátor igazmondó páttag kellene. mert lassan átcsap a fejünk felett a rossz-szándékú, mocskos hazugságáradat. Én úgy gondolom, hogy mident az értékén kell bemutatni és a polgár majd eldönti, hogy kinek hisz.
Az '56. oktőberi események kapcsán már leírtam: - felesleges szépre festeni a csúnyát, mert az lefestés után is csúnya marad. Az emlékezet pedig veszélyes dolog, mert a súlyos traumákat az idő múlása sem feledteti. Nagyon sokan vagyunk még olyanok, akiknek 1956. szinte csak negatív élményként jelenik meg.
Összegezésül: - Havas Szófiának mindenben igaza van!
Az MSZP-nek meg kellene tanulnia önállóan gondolkodni és cselekedni, sokkal nagyobb ő annál. hogy bárkihrz is igazodni legyen kénytelen.

Unknown írta...

az egyik gondolkodó szerint 56-ban kommunistak veszekedtek nalunk, de nyitva hagyták a cellák ajtaját és a köztörvényes forradalmárok kezdték megvalósitani magukat, amit nem birt nézni egy nagyobb kommunista, akinek már a veszekedés sem tetszett , hát még a köztörvényesek és bevonult, és rendet csapott. Csak azt nem lehet megérteni, miért ünnepeli 56-ot az antikommunista fidesz? szerintem leginkább téévedésből, rájöttek ugyan erre, de már késő.

kekec írta...

Hajlamos vagyok elhinni, hogy 56 egy vödör tiszta vízként indult, de aztán elég volt bele egy marék szar is, hogy később a Kádár korszakban tele vödör trágyaként emlegessék. Tehát nincs igaza azoknak sem, akik csak a tiszta vizet, és azoknak sem, akik csak a trágyát látják.
És nem árt emlékezni - reformra törekvésként indult és nem restaurációra - csak aztán elfajult. Hiszen 70 évvel a háború után is hogy "restaurálták" a Kossuth teret a maiak - a társadalomról már nem is szólva. Pedig ez már egy új nemzedék lenne, 56-ban pedig még megvolt a régi is!

csakafidesz? írta...

T. Mik Preston!
Jó lett volna, ha ez így történik, de sajnálatos módon ennek az ellenkezője valósult meg. Pontosan az amit a moszkvai TV-nek Havas Szófia is elmondott. A BP-i megmozdulások hírére a határon azonnal megjelentek a múlt sértett emberei a régi rendszer viszaállítását követelve.
Tömegével jelentek meg a feudális restaurációját követelő regi gyárosok, földbirtokosok, gazdák és azok akik politikai sértettségük okán revansot akartak venni azokon, akik az új halalmat testesítették meg.
Ezek aztán összekeveredve eléggé veszélyes elegyet alkottak,

A fennállő rendszer - diktatúra - ellen tiltakozók külöbző okból másnapra már szinte teljesen a háttérbe szorultak.
Az ország nyitott határokkal belső rendfenntartás hiányában teljesen kiszolgáltatott állapotba került.
Ha nincs az a "nagy kommunista" ki tudja, hogy mi minden történhetett volna ebben a kicsiny országban azon kívül, ami rövid idő alatt sajnos megtörtént.

Ezt nem nagyon kellene megköszönni a magukra oly büszke "forradalmároknak". Persze tisztelet azoknak a kivételeknek, akik tevőlegesen a fegyveres akciókban nem vettek részt.
Közöttük vannak az igazi hősök, akik közül sajnos nagyon sokan a "korpa közé " keveredve a megtorlást nem kerülhették el.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Kedves PuPu!
Természetesen nem szégyenlem magam apám emléke előtt: kicsit sem, nagyon sem.Igen értelmes ember volt, töredékes, de elszánt műveltséggel és iskolázottsággal.Mégis (felnőtt korában) tanári diplomát szerzett. Jókat beszélgettünk és vitatkoztunk, de mindig keserűség,és a harag minden árnyéka nélkül. Megértette, hogy nem értek vele egyet, de büszke volt hittel teli ifjú korára, a vállalt szenvedésekre és megpróbáltatásokra. Emlékeinek szépségét én is elismertem. Az akkori jelent jókedvűen fogadta: illúzióit keserűség nélkül adta fel, ám amit szépnek ítélt, ahhoz ragaszkodott, vagy ragaszkodni próbált - nem mindig sikerrel, de sohasem hazug módon. Vitában álltam vele, mint ahogy veled is vitában állok, talán csak egyetlen lényeges ponton:
A többség diktatúrája hamis apológia, számomra teljesen elfogadhatatlan, mint mentség, magyarázat, vagy érdemesnek tartandó cél. Kivétel nélkül minden diktatúra az "emberarcútól" a legkönyörtelenebbig, mindig és mindenütt a többség akaratára hivatkozott. Ez a hivatkozás nem teszi a diktatúrát fenntarthatóvá és nem óvja meg az elkerülhetetlen romlástól: az emberi értékek meggyalázásától és lerombolásától.A különbség az közöttünk, hogy én politikailag nem vagyok demokrata a többség vélt érdekeinek szolgája, hanem "arisztokratikus anarchista" - olyan gondolkodó, aki mélységes gyanakvással él minden közhatalmi exponenssel, vagy szerveződéssel szemben. Ennek a gyanakvásnak és az ebből következő kritikának a fenntartását tartom a legfontosabb társadalmi szolgálatnak. Mindez persze magyarázatot igényel, ezért javaslom: folytassuk máskor. És üdvözöllek, mint rendesen. E.

NewTiborc írta...

Kegyetlenül szomorú vagyok. Ami itt folyik az nagyon sajnálatos, olyanok formálnak véleményt, akik talán a környékén sem jártak a történéseknek. Először is a tiszta víz meg a vödör sz..r kérdése. Igen kb. három napig -de lehet hogy túlzás, csak kettő - folyt tiszta víz, utána meg egy nagy bödön sz.r lett. Az is nagyon szomorú, ha van egy hölgy, aki ki meri mondani az igazat, akkor máris jön a retorzió, még a saját pártjában is. Nem hasonló az eset a Gyurcsányéhoz? Aki nem azt bégeti, amit a hülyék jónak tartanak, akkor az patás ördög lesz? MSZP, megint bukta. Mivel megfordultam Pesten is meg a nyugati határszélen tudom, hogy mire ment ki a játék: A nyugati falvakban bizony ott kuksoltak ugrásra készen a kiképzett pribékek és a volt "tulajdonosok". Ha nem jönnek a tankok egy hét múlva újra jobbágyok lettünk volna. Tessék belegondolni.
Azért az elképesztő, hogy magukat műveltnek és tájékozottaknak tartó személyek hogyan fogalmazhatnak meg teljesen fals nézeteket. Ráadásul el is hiszik, hogy az volt a valóság.

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Mindenki!
Itt a leg veszélyesebb arc Milán Endre.
Egész életemben emberekkel foglalkoztam, ritkán tévedek,munkaügyes, SZTK-s voltam,legutóbb BM HR-es.
Milán Endre nem szégyenlős,feltárta lelke bugyrait.Még így a halottak nap körüli emlékezések sem tudták a szívében az édesapja iránti ellenkezését elcsitítani.A többség igazságát végképp elfogadni képtelen egyén.Nagyon veszélyes, mert elegáns szép ember,de a lelke a nárcizmust, az önteltséget sugározza.
Nem szabad olyan mozgalom, közösség élére engedni, ahol belátásra,szociális érzékenységre van szükség.
A tanultság nem garancia arra, hogy valaki lelki intelligenciával is bírjon, ami az emberi kapcsolatok
kialakításához nélkülözhetetlen.Egy rideg ember, aki senkit nem tud szívből szeretni, mert a saját csodálatos egója kielégiti önmagát, nem igényli más ember elismerését, mert úgy gondolja, hogy ő a csúcs.Lehet, de ez a leg visszataszítóbb embertípus, akivel nem mennék el kettesben egy el- kamínó túrára sem a sivatagba, mert meginná előlem az utolsó korty vizem.

És Mindenkinek: az 5 éve elhúnyt férjem mondását szeretném itt közkinccsé tenni.Ő akkor mint másodéves Puskás Technikumi hallgató az 56-os események első pár napjairól mesélte, hogy megőrültek az emberek a lövöldözések után. A Körúton belek lógtak a fán.Nem egyen.Szives figyelmébeajánlom az olvasónak, a szellemet kiengedni a palackból egy hitvány számító firkász könnyen megteheti.De egy elszabadult poklot visszaszorítani, megfékezni nagy szerencse kérdése.

Milán Endre szép szavai mögött a nagy mocsok ennek a szelepen való babrálás.
Nem tudom,mi az ő /szándékosan kicsi/ jelen társadalmi hatásfoka, de el tudom képzelni első beszédíróként, aki a szép szavakkal veri el a kapa élét, és a tisztánlátást vödör szarral vakolja az ablakokat, a híranyagokat.és a bennfentes gőgjével dől hátra, más kezével veri a csalánt.Nem csak a pénzért.ÉLVEZÉSBŐL.És ezt nem tudja abbahagyni.
Vannak tisztességes munkás emberek, akik mindent megtesznek, hogy jó embereket neveljenek.Nem mindnek sikerült.Az apákon, anyákon sem lehet számon kérni a rossz embereket.

Ezért gondolkodni kell mindenkinek, hogy a csinos arcok, az elegáns öltönyök, a felső tízezer elbűvölő a jómódból fakadó látványa mit takar. Szenvedéseket, kisemmizett embereket, magas gyógyszerárakat, hosszú várólistákat,elvett nyugdíjakat.bezárt üzleteket, lezárt erdőket.a szegények elnyomását.

Resumé: tárgyalni kell, tüntetni kell, nem kifarolni a részvétnyilvánításból, más baja a Te bajod is.
Ha igazi ember vagy,és nem egy önimádó,aki a patak vizében a képmásában gyönyörködő beteg ego.

Cereus írta...

Kedves PuPu !

Tökéletes a látleleted 1956-ról.
A leírtakat csak fokozni tudnám 13 évesen átélt valódi, családi (és nem ott voltam ahol mesélték) történetekkel.
Hasonló indíttatású Milan Endrének feltett kérdésedre az egyértelmű válaszom : NEKEM NEM !
Apám a példaképem volt és maradt mint "egyszerű" segítőkész örök baloldali.
Havas Szófiára meg legyen büszke ez a tántorgó MSZP, amíg megteheti.

Névtelen írta...

Hívőknek szeretettel, imígyen szóla Fletó mester:

'...a tiszta forradalomnak a bemocskolása, elárulása, maga a pőre blaszfémia.'

http://www.origo.hu/itthon/20161023-gyurcsany-ferenc-szerint-orban-viktor-szemben-all-1956-eszmejevel.html#

talalom írta...

1. A Kádár-rendszer jóval élhetőbb volt MO-n, mint a mai. Annyiban mindenképpen, hogy nyíltan proletárdiktatúrának vallotta magát, bár az utolsó két évtizedben ezt kevésbé hangoztatta. De az egypártrendszer megkérdőjelezhetetlen volt.
2. Amikor kételkedni kezdtem ebben, az volt nagyjából az első gondolatom: milyen rendszer az, amelyben a szerencse dönti el, hogy egy Kádár vagy egy Csau határozza-e meg az ország életét? Rögtön ezután. Miért nem működnek a legészszerűbb párthatározatok sem? (Tessék megnézni az 1975-ös kongresszus, meg a későbbi KB határozatait.)
Arra jutottam, nem lehet az emberi jószándékra építeni közösséget: Olyan rendszer kell, amiben folyamatosan jelen van az ellenőrzés, a korrekció lehetősége.
A többségi demokrácia azért nem jó, mert a "többség" fogalma sem időben, sem a konkrét kérdések ügyében nem állandó. Vagyis valójában nem létező valami.
A legtöbben a "többség" alatt a középen-alsóközépen élő csoportokat értik. Az ún."kisembert". Mintha valami egyforma massza lenne. Ez nincs így. Vannak pl.kis falvak, amelyeknek párszáz fős lakossága rendíthetetlenül híve a mai Pártnak (a néhai fiatal demokratáknak). Miért? Mert a közpénzekből kiterjesztett közmunkából jut annyi, hogy éhen ne vesszenek. Ez ugyan a mélységbe taszítja a magyar gazdaság mellett a humánerő fejlődési esélyeit is, de ma lehetőség a túlélésre. A "munkáért segély" nagy többséggel egyetértéssel fogadott szlogenje hazavágta az összes bérből és fizetésből élő alkulehetőségeit - de viszonylagos politikai nyugalmat ad a mai napig.

Kovács Erzsébet írta...

talalomnak:gondoltál-e már arra, a Te nyugalmaddal szemben hány ember nyugtalan?

Névtelen írta...

most megy a film+2 .őn egy borzasztó érdekes dokumentumfilm.
a címe:az én amerikám
megismétlik a csatornán holnap reggel 7 órakor

hello írta...

PuPu,ez megint zseniális!
Köszönöm, hogy sokadszor leírod, amit nem csak Te gondolsz így!3

Kibic37 írta...

@talalom
Korábban voltak vitáink, de most minden szavaddal egyetértek. Különösen, amit a 28. 16:37-es hozzászólásodban írtál.

@Erzsébet Kovács
Gondolom kedves férjed a körút fáin lógó belek mellett azt is észrevette, hogy a betört kirakatok ott állnak érintetlenül. Amelyik üres, ott egy papírlap tudatja, hogy az árut az üzlet dolgozói szedték be, nem rabolták ki. Ott voltam, láttam. Ha más mesélné, én sem hinném el. Mellesleg én nem láttam a fákon lógó beleket, de ez valószínűleg az én hibám.

Volt pár nap ennek a szerencsétlen országnak a történelmében, amikor szerették egymást az emberek. Vad idegenek mosolyogtak egymásra az utcán, tömegek közlekedtek autóstoppal, mert a tömegközlekedés nem működött. És az autók megálltak mindenkinek. Vidékről teherautókkal hozták az élelmiszert, és osztották boldognak-boldogtalannak.

Ezt csak azok tudják, akik átélték, mert sem az 56 utáni, és sajnos sem a 89 utáni rendszernek nem állt érdekében ezekre hangsúlyt fektetni.

Milán Endre írta...

Kedves Erzsébet!
Valószínűleg egy kukkot sem értesz abból amit írtam, de ez nem okoz csalódást: soha nem adom fel!Nem fogok mást mondani, sem mást írni, mint amit gondolok. Azt viszont mindig a lehető legpontosabban. Igen, ezek általában a legveszélyesebb emberek: meg kell békélnem ezzel, bár úgy tartom: szelíd vagyok, mint a bárány. Életem nagy részében egyébként a háború okait és természetét tanulmányoztam, valamint a hit és a hatalom kapcsolatát. Ezekről például megtudhatnál néhány dolgot, ha nem tartanál annyira veszélyesnek. Szeretettel üdvözöllek, és örülök, hogy bejegyzéseket írsz erre az oldalra. Majd csak kiderül ebből valami, ami hasznos és szép. Endre

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Endre!
Írtam ide egy oldalnyit Neked.
Egy kis áramszünet elvitte, nem írom le még egyszer.
A lényeg,szeress, hogy szeretetre méltó legyél.
Nem engem, hanem az embereket.A Havas Szófiát is.
Nem fog fájni, próbáld ki.Legalább egyszer az életben.
Én társadalmi munkában telefonos lelki segélyszolgálatban
is aktívan részt vettem.Tudom, mert sokan elmondták anoním,
telefonon, hogy minden bajuk a szeretetlenségből adódik.
Ezen a sok pénz, a sok szép ruha, a krémhez való tartozás
érzése sem változtat.Hogy lásd, milyen jó vagyok hozzád, még
mielőtt megrohanna a karácsonyi ünnepnapokban rád törő hiány
érzése, vedd a kezedbe Dickens: Karácsonyi ének című könyvét.
Ha rám nem hallgatsz, Ő egy elismert író volt,hátha tud Rád
hatást gyakorolni.Nézd meg a Sorost, annyi pénze van azt se tudja
mennyi, és ahelyett hogy békességet és jólétet hírdetne, háborúsdit
játszik.Mi öröme lehet egy ilyen embernek? Beteg.
A hideg ész kevés az élet örömeihez.A szívedre hallgass,azért van.
És ha ma meg tudtalak téríteni, hogy a szociális gondokkal küzdő,
vagy azoknak az embereken a megsegítésén fáradozóknak segíteni fogsz,
akkor sok puszikát küldök Neked.Itt és most.Legyél jó fiú.Csókol:Emami

talalom írta...

Erzsébet Kovács: Én pont nem vagyok nyugodt, de ha egy országban 15 ezer embernél (legtöbbször ennél is kevesebb) több nem mozdul ilyen hat év után, akkor ott politikailag nyugodt a helyzet.
2. Igen, fontos a szeretet, de aki MINDENKIT szeret, az nem szeret senkit. Ez nyálas duma. A szociális helyzeten meg nem a nyálas jótékonyság segít, hanem egy esélyt adó szolidáris, támogató társadalom az írott és íratlan jogrendjével, stb. A Soros támogatta nyitott társadalmat hirdető szervezetek éppen nem a háborúskodást segítik elő szerintem. Hanem azt mondják: a szolidaritás a társadalmak leghatékonyabb önvédelmi eszköze a széthullás, az erőszak ellen. Hogy Soros egyénileg boldog-e, fogalmam sincs. Nyilván fontosnak tartja, amit hirdet, másként nem költené rá a pénzét. Dickenst az ember 12-14 éves kora között elolvassa, és annyi. 200 évvel ezelőtti történetei nem nagyon adnak eligazodást ma. Nem LEhajolni kell az elesettekhez, mert joggal sértődnek meg. Olvass egy kis Spirót, Kornait, de legalább Hemingway-t is.

Jóska.bá írta...

surdillo írta...
....ami akkor történt,az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádió
azzal kábitották a fegyvereseket,hogy tartsanak ki jön az
amerikai segítség! EZEK TÉNYEK


Nem egészen....
"az Amerika Hangja Rádió (VOA)" - a bejelentkezése szerint -
"a mindenkori amerikai kormány álláspontját tükrözi",
míg
"a Szabad Európa Rádió (SZER)a szabad Magyarország hangja"
- a bejelentkezése szerint - "FÜGGETLEN rádióállomás,
amelyet az amerikai szenátus tart fenn. A SZER műsorai
NEM tükrözik az amerikai kormány véleményét."


Ennek megfelelően a VOA sohasem mondta, hogy jönnek az
amerikaiak segíteni,
a SZER pedig - felelőtlenül beszélhetett, amit csak akart.
(Egyébként a SZER valóban keltett hamis illúziókat)

Jóska.bá írta...

Leginkább azzal értek egyet, amit Tancsa János írt:
"Kedves Elvtársaim az Úrban!
Ha valaki tanult történelmet és ÉRTETTE is azt,..."
kezdetű bejegyzésében:

Egyszer végre ki kellene mondani, hogy (talán ha)
az első nap(ok) reform-szocialista forradalma után
érdekes alakok (és "hölgyek") szabadultak rá az
"ügyre" és valami EGÉSZEN MÁS következett.....
(Különben nagyon jók a Klubrádióban az 1982-es
visszaemlékezések)

Egyébként pedig az a "forradalmár", aki két pofon
és hazazavarás helyett sztálin-gitárt és/vagy
molotov-koktélt adtak kiskamaszok kezébe, akik
közül ezért többen is meghaltak, az én szememben
nem forradalmárok voltak, hanem hidegvérű
gyermekgyilkosok.
És gyilkosok voltak azok is, akik fegyvertelen,
sorozott kiskatonákat végeztek ki.....

Névtelen írta...

Kell egy csapat!
(plagizáció)
…Mikor véget ért az angol adás visszakapcsoltunk a Budapest 1-re, az esti hírek után bemondták, hogy a csapatom négy-nullra kikapott az Újvidéktől. Innen aztán már egyenes út vezetett a kiesésig, a Vasas nevet is megváltoztatták”Kinizsi”-re, majd „Nehézipari Munkások Nemzeti Sportkörére”, a klub tetszhalott állapotba merült egészen a felszabadulásig.
Később sokszor eszembe jutott ez a márciusi vasárnap. elképzeltem, hogy vergődött a Vasas a Latorcza utcai pálya üres nézőtere előtt, mert úgy képzeltem: ahogy apám nem ment ki, úgy mások sem merték megkockáztatni.
Valamikor az 1990-es években, egy visszaemlékezésben megírtam ezt a történetet. Néhány nappal később levelet kaptam egy öreg Vasas-játékostól,aki szerepelt ezen a régi meccsen – neve, mivel nem hatalmazott fel a közlésére, maradjon titokban, sorait is kötetlenül idézem, nehogy szóhasználata elárulja:
„…abban téved, kedves uram, hogy pálya üres lett volna. zsúfolásig megteltek a betonlépcsők emberekkel. Mindenki eljött, aki meg akarta mutatni, hogy az országban él még az ellenállás szelleme, más helyen nem tudta volna kifejezni meggyőződését. Azt persze sejteni lehetett, hogy detektívek, titkosrendőrök tucatjai figyelik a tömeget.
Én akkoriban éppen sorkatonai szolgálatomat töltöttem, de egy sportkedvelő parancsnokom elintézte, hogy eltávozást kapjak, időben kiértem a pályára. Társaim elkeseredetten ültek az öltözőben, azon tanakodtak, hogy érdemes-e kiállniuk?! Egy provokáció beláthatatlan beláthatatlan bajokat zúdított volna a nyakunkba, sokan a személyes szabadságukat kockáztatták, főleg a középhátvédünk, aki részt vett az illegális mozgalomban.
Nem tudtunk dönteni, felvettük a szerelést, de nem mentünk ki a pályára, vártul az edzőnket, Gallowich Tibort. Ő majd megmondja, mit tegyünk.
Gallowich sokáig késett, már alig néhány perc hiányzott a kezdéshez, mikor lenyomta az öltöző kilincsét. Tétova mozdulatain látszott, hogy sokat ivott, talán nem túlzás azt mondani, hogy italba fojtotta bánatát. Mi összeszorított fogakkal vártuk, hogy megszólaljon. Gallowich felállt a gyúrópadra, és elszavalt egy Ady-verset, azóta félig elfelejtettem, most egy könyvből másolom ide:
„Most percemberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk
Nagyot végezni mégis mi jövünk
Nagyot és szépet, emberit, s magyart.”
-Ez az én taktikai utasításom erre a meccsre – folytatta Gallowich. Ha ki mertek állni, már győztetek is, akármi lesz az eredmény.
Azt maga is tudja kedves uram, hogy elveszítettük a meccset, mégis, amikor kiléptünk az öltözőből, ezrek vártak minket, öleltek, csókoltak. HA JÓL TUDOM, Bajcsy-Zsilinszkynek a csendőrnyomozókra leadott pisztolylövéseit leszámítva, ez volt az egyetlen tiltakozás a német megszállás ellen…”
Most újra közeledve ama márciusi naphoz, szerettem volna elbeszélgetni a még élő néhány Vasas-játékossal. Az egykori levélírót kértem fel, hogy közvetítsen, helyet és időpontot is ajánlottam a találkozásra. Parterem lelkesen fogadta szavaimat, azt ígérte, mindenkit elhív, aki csak mozdulni tud, sorolta a neceket, - aztán fokozatosan visszaléptek a jelentkezők.
Az egyik éjjeliőr volt valahol, és a megbeszélt estére nem sikerült elcserélnie a műszakját. A másiknak a felesége kérte, hogy hagyjuk ki a férjét, mert tart attól, hogy olyat mond, hogy baja lehet, semmi szüksége, hogy 76 éves korára újból meghurcolják őt. A harmadik olyan súlyos betegséggel küszködik, hogy még rágondolni is rossz.
-Így hát magamra maradtam volna – mondja összekötőm a telefonba. -, és az az igazság, hogy már én sem akarok beszélni. Minek? Kinek?
Megköszönten a szívességét és elbúcsúztam tőle, fellapoztam az Ady-kötetet, és tovább olvastam a verset:
„Magyar Bábelnek ostoba kora
Ments Atyaisten, hogy benne legyek…”

talalom írta...

Ez érdekes. Az ötvenes években a Fradit keresztelték át Kinizsire. Biztos, hogy ugyanaz volt az átkeresztelt név? Az ötvenes években biztos vagyok, a Fradiban is: már éltem.

Milán Endre írta...

Kedves Erzsébet! A Karácsonyi éneket magam is igen nagyra tartom, talán 10 éves koromban olvastam először, pedig az nem tegnap volt. Azután Füst Milán hatására - akinek egyik kedvenc könyve volt, nagyon szépen írt róla a Látomás és indulat a művészetben c. kötetében - még többször is elolvastam, így a varsói egyetemen is, ahol az angol filológia tanszéken kötelező olvasmány volt. Egyébként abban, amit rólam írsz, nemigen ismerek magamra, pedig igyekszem. A háborúsdiról annyit, hogy egyik kedvenc (saját) klisém szerint: "A háború annyira jellemző az emberre, hogy aki nem gondolkodik a háborúról, az nem gondolkodik az emberről; aki pedig nem gondolkodik az emberről, az nem gondolkodik: gondolkodni ugyanis csak az emberről lehet." Ahhoz képest amit ezen az oldalon írtam, és amit neked írtam, témát váltottál. Márpedig a figyelmeztetés-, az egyeztetés-, sőt az engedély nélküli témaváltás - bár semmiképp sem tilos - kizárja az értelmes párbeszédet, csakúgy mint az igényes gondolkodást. Miről is beszélünk voltaképpen, kedves Erzsébet? Hidd el jó lenne, és érdemes tudni! Üdvözöllek. E.

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Milán Endre!
Nagyon azonos érzések foglalkoztatnak engem is a társalgás értelmét illetően.
Az én anyukám női szabó volt hozott anyagból dolgozott.
Valahogy én is így vagyok Veled.A Te prezentációdból ismertlek meg,amit itt írtál.
Gondoltam, megnézlek mégegyszer, nem vagy-e Te egy különc,magához is túlzó.
Körülnéztem a Youtubon, és meghallgattam az előadásaidat.
Az asszinkronitás túl nagy nekem, ott egy bűbájoló urat láttam, és valahogy a szöveg
is mást váltott ki belőlem.Változnak az idők, változunk mi is.

Elköszönök Tőled.Én az esztétika szakosítóm témájául is az emberi kapcsolatokat választottam,ami a média sport vonalát is érintette,a a munkát a versengésben, a teljesítmények felmutatásában.
A cél kitűzésétől a megvalósulásáig, bemutatása képernyőn és a nyomtatott médiában.

Én a harmóniára teszem s hangsúlyt, és ennek a betartását, a saját és mások hatásfokának emelését.
A jó érzést, a jó szándékot,ami megelégedettséget kelt az emberekben.Mindenkiben.

Unknown írta...

Az itteni hozzászólások is mutatják, hogy 1956 október 23 továbbra is megosztja az országot és ezért nem alkalmas nemzeti ünnepnek.
Én is azt gondolom, hogy az igazságot a titkosszolgálati dokumentumok fogják megmutatni. Amelyeket ma Moszkvában, Bukarestben és Belgrádban őriznek.
Sok dolog utal az események megszervezettségére, pl. az, hogy 23-án este egy-két óra alatt fegyverek és főleg lőszerek tömege került a civilekhez.
Szerintem az a dolgok nyitja, hogy a moszkvai hatalmi harcot a gyarmaton vívták meg, mint Antonius és Brutus Görögországban vagy Octavianus és Antonius Egyiptomban. Erre a szerepre Magyarország látszott a legalkalmasabbnak mint utolsó csatlós, ahol életszerű a fasiszták felbukkanása. A magyar politikusoknak alig volt szerepük, az eseményeket Szuszlov és Mikoján itt helyben vezényelte le.
Volt olyan időszak, amikor jól jöhettünk volna ki a zűrzavarból. Okt.27-én valódi koalíciós kormány alakult. A 28-án meghirdetett fegyverszünet jó alap volt a megegyezésre és a békés továbblépésre. Hruscsov hajlott a teljes kivonulásra, amelyet Budapesten meg is kezdtek 29-én. Okt. 30-án Moszkvában elfogadták a Magyarországon kialakult helyzetet, ezt a Pravde 31-én le is hozta. Azonban 30-án megtörtént a pártház ostroma és a gyalázatos lincselés. Az ostromnak a felkelők szempontjából sem katonai, sem politikai előnye nem volt. Viszont Hruscsov – vélhetően a hír hatására – még 30-án éjszaka megváltoztatta álláspontját és a fegyveres megoldás mellett döntött. Okt.31-nov.3 között a beavatkozás szervezése zajlott.
A Kádár-rendszer szerepe és hatása sem fekete-fehér. Tény, hogy soha akkora társadalmi mobilitás nem volt még. Hatalmasat fejlődött az oktatás, a kultúra, az egészségügy, az életszínvonal és lecsökkentek a vagyoni különbségek. Ugyanakkor lezüllött a munkakultúra és kialakult a teljesítményhez nem kötődő umbuldavilág. Káderek és közemberek tömegei tanulták meg, hogyan lehet kiskapuzni. Létrejött a korrupció szabadegyeteme. Megtanultuk, hogy vesztegetéssel vagy jó kapcsolatokkal a legalsóbb szinteken is előnyhöz lehet jutni. A szolgáltatások és a fogyasztási cikkek hiánya kitermelte a korrupciót. Kitermelődött a politikai vezetésben a fiatal, pragmatikus generáció, amely tojt az elvekre, de tudta, mit kell mutatnia az előrejutáshoz. Ezeket látjuk a mai pártokban. Az ügynökakták őrzése a bizonyíték.

surdillo írta...

Egyetértek.