2016. október 14., péntek

LIBÁSOK ÉS LOPÓSOK

Stadiont avattak a libások, megjelent az avatón maga a Vezér, minden stadionok atyja is.
Agyba-főbe dicsérte a klubot, emlegette a zsidó hagyományokat, elmondta, hogy MTK nélkül nincs magyar sport, szóval mindenki elégedett lehet, különösen a sportos nézéséről elhíresült klubelnök, aki - kinézetét tekintve -  időnként bátran állhatja a versenyt akár egy hajléktalannal is.
Felemás érzések kavarognak a nép hajdani Honvéd-drukker gyermekében.

Egyrészt ezt a stadionlázat rohadt kártékonynak, a hozzá kapcsolódó intézményrendszert adóstól, TAO-stól és az összes lopóstól - mindenestől velejéig rohadtnak, korruptnak és erkölcsrombolónak, a gyerekekkel és betegekkel szemben bűnnek tartom, hiszen előlük szívják el a pénzt, és ma már azt se tudhatjuk, hogy mennyit lopnak az adódból.
Másrészt viszont ha volt stadion, melyre ráfért a felújítás, vagy csapat, melyre ráfért egy új stadion, az az MTK volt.

A kinézete a város szégyene volt, a most felavatott stadion viszont elfogadható küllemű, habár úgy viszonyul a felcsúti Kancsó arénához, mint liba a dögkeselyűhöz.


Természetesen az egész sportélet át van itatva korrupcióval, az államilag intézményesített iparszerű lopás útjából mára már az összes akadályt eltakarították.
Ha a modell valami túlságosan bonyolult lenne, a bambatekintetű adófizető polgár akár bele is törődhetne, mint ebbe az idióta migránsozásba, melynek nem ismeri sem a tényeit, sem az okait, sem az okokat kiváltó nagyhatalmi háttérmozgásokat, viszont azt el tudja képzelni, hogy erőszakot tesznek rajta, hiszen ezek mind ilyenek, Kadhafit is megtisztelték hátulról, ugye.
De az állami pénzek lenyúlása nem túl bonyolult attrakció.
Kiírják a pályázatot a nyertesre szabva, az beadja jócskán túlárazott ajánlatát, majd beadják még hárman.

Abból az egyik egyetlen feltételt sem teljesít, a másik egyet nem teljesít, például nincs neki a kiírásnak megfelelő homlokrakodója, mellyel az ellopott lóvét kellene a kamionokba pakolni, mert a kanál a három köbméteres kiíráshoz képest csak kettő egész kilencvenkilenc köbméteres belülről mérve, a harmadik pedig a nyertes pályázó vállalási árának ötszöröséért tesz ajánlatot, így aztán már csak az eredményhirdetés van hátra.
Ha valaki bele akar kotnyeleskedni a nagyívű üzleti konstrukcióba, azt felkeresi a NAV és elkezdi vizsgálni a tevékenységét, mire is az rohanvást visszavonul a pályázat száz kilométeres körzetéből, és elnézést kér, hogy élve született.
A nyertes alvállalkozókat alkalmaz, akik a munkát - nagy nyomorukból kifolyólag -  egy zacsi szotyoláért is elvégzik, majd a túlárazott vállalási ár kifizetéskor a zacsiból kiszednek három szem szotyit, a többit visszaadják, immáron felesleges bürokrácia nélkül a fővállalkozónak, aki kiszed belőle tíz szemet, a többit meg visszaadja Voldemort Nagyúrnak, aki tudja, kinek kell azt átadni.
Ha nem adja át a megfelelő hányadot és elkezd saját zsebre dolgozni, akkor felfüggesztik képviselői mentelmi jogát.



Eddig ez sima ügy, de az élet ennél bonyolultabb.
Akadnak még izgága újságírók meg politikus is fellelhető még egy-kettő, aki belebogarászna a számokba, és ha kiderülne, hogy az elvégzett munka és a kifizetett pénz nem áll arányban egymással, akkor azonnal ott verné a nyálát, ami nem lenne baj, de ha hullani kezdenek az érintettek, esetleg a létrájuk hullik le a kocsiról, akkor a hullaszag okán a társadalom gyanakodni kezdene és az orrát fintorgatná.
Ezért hát - ha már az újságírót nem lehet eltenni láb alól, hát az újságot kell megszüntetni, de a probléma kardinális megoldását mégiscsak az jelenti, ha a kapcsolódó pénzeket kétszáz évre államtitoknak nyilvánítjuk, az irattárat beszántjuk Kishantoson, Simicskára meg ráküldjük a TEK-et.
A stadionok azért jók erre a célra, mert milliárdokból milliárdokat lehet lopni,.
Egy zsákfaluban viszont egy tornaterem + focipálya+öltöző-mosdó éppen csak arra jó, hogy a maffia szarkái megnedvesíthessék a csőrüket. Ez önkormányzati lépték, éppen az apró csatlósok etetésére megfelelő nagyságrend.
Namármost a TAO névre hallgató pénzszivattyú a te zsebedbe van bekötve, még ha azt is kommunikálják, hogy az a vállalkozó magánvagyona.
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, az adó egy megállapodás állam és polgára között, hogy a közös célok finanszírozására a polgár befizet egy összeget az államnak, és abból ez az arcnélküli szörny elvégzi a társadalom számára fontos feladatokat.
A feladatok adottak, ezt a költségvetés tartalmazza, mint ahogy a bevételek is itt jelennek meg.
Ma az a helyzet, hogy a vállalkozó számára lehetővé teszik, hogy adója egy részét elvonja a közös céloktól és a hatalom számára kedves célokra utalja át, például a látványsportok támogatására, vagy a Magyar Olimpiára - felkészül a Magyar Mars Expedíció, ha már liba, legyen kövér...
Az átutalt összegekből stadionok meg organikus építészeti jegyeket magukon viselő kazánházak épülhetnek, a fentebb vázolt séma szerint, a miniszterelnök telkén, mézeskalács-házikója tövében, Felcsúton.


Szóval a te pénzed lopják, de nem kell nyugtalankodnod, ezentúl azt se fogod tudni, ki mennyit lopott el a kórházak meg iskolák elől, hiszen amiből stadion lesz, abból nem lesz kórházi felszerelés, nem lesz műszer, nem lesz tablet a gyerekeknek, abból majd Cilike rázza majd a rongyot a helikopterből, meg Habony szipákol valamelyik nyaralóhelyen - nem a Járda-szigetek lesz az, abban biztos lehetsz.
És akkor még szeretett miniszterelnökünk imádott gyerekeinek saját lábairól még nem is beszéltünk.

Az MTK stadionja kissé rendhagyó, hiszen a két kapu mögött szép nagy betonfalak vannak, olyan, mintha a labdarúgást keresztezték volna a squash-al.
Hogy ennek láttán miért éppen Ceaușescu jut eszembe, nem is tudom.

Mindenesetre jó az, ha egy ilyen szép építmény multifunkcionális...


:O)))

17 megjegyzés:

MoonRiver írta...

A stadionok már a chilei hunta rémtettei okán is erősen vörös posztók a szememben. A legrosszabb pedig ebben az, hogy hovatovább lassan egyre kevésbé érdekel egy-egy műremek financiális háttere. Az egyre több stadionról nem az egyre jobb sport jut eszembe. De ne legyen igazam...és maradjon meg ez a rémálmok műfajában.

Promenad írta...

Én még most is Honvéd drukker vagyok. A felemás érzések is stimmelnek...

talalom írta...

Az igazi pénzszivattyút már beindították: olimpiának hívják, és azt a velejéig agresszív - időnként pedofil - korrupciós bajnokságot értik alatta, aminek következtében jó combosra hízik a közeliek bankszámlája. Jó lenne megakadályozni - de nincs sok remény. Még jobbra érdemesek is felháborodnának, mert ők "szeretik a sportot". Ja, a tévében.

csakafidesz? írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Akkor voltam kisgyerek, amikor az akkori diktatórikus hatalom megcsinálta a Honvédot és az MTK-t, ezzel mintegy meggyengítve néhány reakciósnak, rendszerellenesnek gondolt népszerű csapatot. Volt ebben nagy adag igazság, de volt benne koncepció is. Ettől számítva lett a válogatottunk világverő. Olimpiai bajnoki cím és világbajnoki ezüstérem. Kupagyőzelmek, bajnoki címek. Nem volt ebben semmi csoda a válogatottat a kiemelt klubok játékosai alkották, akik állandóan együtt edzettek és együtt játszottak. Ismerték egymás gondolatait is. Az összeszokottság összetartás nélkül is létezett.

Kisgyerekként a győzteshez tartozás élménye volt az, ami kezdeteknél elsősorban dominált. Később már más szempontok is közrejátszottak abban, hogy hűséges Honvéd szurkoló lettem és maradtam. Lelkesedésem Hemingway Úr áldásos tevékenysége következtében folyamatosan lankadt és mára már gyógyultnak számítok. Ma úgy vagyok vele, mint a magyar emberek általában, már a magyar foci hallatán is kiütések jelennek meg rajtam.
Ehhez még annyit; - sokat gondolkodtam már azon. hogy azóta miért sem történt az 49-50-es évekhez hasonló centralizáció - kivétel talán a Mezei-válogatott volt - hiszen a tartós siker titka - nem csak a fociban - az együtt gyakorlás és jól megalapozott emberi kapcsolat. Máig sem találtam erre ésszerű magyarázatot
Erre a "pocista" eddig miért nem jött rá, amikor más ügyekben szinte gondolkodás nélkül centralizál. Építi astadionokat, ahelyett, hogy csapatokat is építene. Legyen egy- két új stadion, egy két jó csapat és a többit majd a sportsikerek és az élet automatikusan hozza magával. Ilyen esetekre szoktam volt azt mondani,hogy:- ezeknek a gyerekeknak csak az a bajuk, hogy nem én csináltam őket

A stadionépítésekről már régóta csak néhány büntetőjogi paragrafus jut eszembe. ilyenek mint :
- hatalommal való visszaélés
- hűtlen kezelés
- befolyással üzérkedés.
- lopás, sikkasztás

A harag hatalom nélkül mit sem ér, de ha valami csoda folytán lehetőségem adódna, akkor azonnal tudnám, hogy kiknek kellene mesélni a helyváltoztatás szükségességéről.
A stadionok megálmodói, jóváhagyói, fővállalkozói most jelenleg még nagyon nem a KIÉRDEMELT HELYÜKÖN ÜLNEK!

remegő kezű pupista írta...

De ha teszem azt, egészen csak elméleti síkon, szóval ha mondjuk el tudjuk képzelni azt, hogy máról holnapra egyszer csak senki sem fizetne adót, akkor mi lenne?
Miből épülne az a sok szép stadion, mivé lenne a ragyogó magyar sport? :))
Erről beszéltem korábban mindhiába, jó reggelt.
Ezt a randa hatalmat ti tartjátok életben, nap mint nap, serény munkával.

Unknown írta...

Nem tudom ki vagy,de szívemből szóltál! Csak azon izgulok,hogy mikor kezdik fejleszteni a téglagyárakat is...

Unknown írta...

Nem tudom ki vagy,de szívemből szóltál! Csak azon izgulok,hogy mikor kezdik fejleszteni a téglagyárakat is...

Tacskó Horthy-Plüss Pinochet-Lego Duce írta...

http://index.hu/index2/#bloghu/b1/2016/10/14/orban_megint_kifutyultek_de_ez_se_allitja_meg

guglikugli írta...

Walesi Bárdok fideszül (Arany János nyomán)

Orbán Viktor bukott Mihály
Felcsúti unt roma király
Átoson vaspáncél lován
Látni: hol van még zsákmány?

Holott üres már a tartomány
Csak a felcsúti terülj asztalkám!
Állítja, ez csak koholmány,
Csakis használ a hazug szó,
Magyarnak mindez jó laktató!

Nekik szóban is megadunk mindent,
El is vesszük szó nélkül mindezt!
Tudja az istenadta népünk
Mi értük csak rosszat lépünk

A jót, ha ez teljest boldogítja,
Ezért nem adunk nékik soha!
Tömhessük zsebünk tőlük lopva!
Úgy akarom ezt, mint a barom,
Igába inkább őket hajtom!

Orbán Viktor bukott Mihály
Ő felcsúti roma botrány
Átoson vaspáncél lován
A vészmenekülésben útján

Fals felség! Veszve az álkoronád!
Az nép az istenadta kimondta rád:
Ő nem akarja, hogy barom legyen,
Rabság igáját inkább rád tegyen!

Orbán Viktor bukott Mihály
Felcsúti romhalmaz király
Elosont vaspáncél paripán
Hála a végzet árka-bokrán
Védőszent nem kísérte nyomán,
Így végezte a Fidesz-bárdok: rondán…
Mészáros Lőrinc is így jár ez után?

Magyar Nép! Zenéld síppal, dobbal
Lanttal és kürttel világgá:
Tízmillió egyként értse! A zsarnok
Menjen tiszavirággá!
Velszies Fidesz-bárdok,
Most csapjanak fel a lángok!

Egy népi költő tollából


csakafidesz? írta...

Remegő kezű...!
Te nem véleményt, hanem egy súlyos bírálatot mondtál.
Ez esetben minimális követelmény, hogy névvel, időponttal megjelölöd azt, akit bírálsz. Ez esetben - ha bárki is a címzetted -, akkor illenék a bírálathoz egy pármondatos magyarázatot is fűzni, hogy lehessen pontosan tudni, hogy mi az ami arra késztetett, hogy a szerző állításával szembehelyezkedj. PuPut nem tiszem megvédeni - nincs is szüksége védelemre - de felháborítő, hogy mondatokat féremagyarázva azonnal itélkeztek.

Gondolom erre az állításra gondoltál.
Idézet PuPu írásából:-"Egyrészt ezt a stadionlázat rohadt kártékonynak, a hozzá kapcsolódó intézményrendszert adóstól, TAO-stól és az összes lopóstól - mindenestől velejéig rohadtnak, korruptnak és erkölcsrombolónak, a gyerekekkel és betegekkel szemben bűnnek tartom, hiszen előlük szívják el a pénzt, és ma már azt se tudhatjuk, hogy mennyit lopnak az adódból."

Gondold ezt mégegyszer végig, mert a konklúziód alapvetően téves!

hello írta...

Nekem az tetszett, hogy a Hír TV és a Class FM híradása beszámolt arról a hatalmas füttykoncertről, ami fogadta a megnyitót tartót!

anteus írta...

Kellett nekem ötletelni:

anteus írta...
Mit rákentek az Orbánok
Lemossuk a gyalázatot!

Ilyesmi.
2016. október 12. 8:50

„Mossuk le a gyalázatot” címmel tart közös tüntetést október 23-án az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Modern Magyarországért Mozgalom.-

Na, b+!

pleinair írta...

Anteus

Azok a pártocskák, meg menjenek a 3.14...ba, amelyek még mindig különcködnek.
Ilyen pl a Schiffer befolyása alatt működő Lmp, de az Együtt Juhászában is ott buzog még a hajdani "füvészvér".

Unknown írta...

Tetszett az írás. Nem tudom ki vagy, de izgalmas gondolatokat generálsz.

Unknown írta...

Tetszett az írás. Nem tudom ki vagy, de izgalmas gondolatokat generálsz.

remegő kezű pupista írta...

Csaka, fogalmam sincs, miről hadoválsz. Valami sértőt olvastál ki az írásomból, amit még magadra is vettél?!
Hozzászólásomban mindössze arra próbáltam meg rávilágítani, hogy amíg másra bízzuk a malacperselyünket, addig ne siránkozzunk, hogy nem marad benne semmi.

Névtelen írta...

Az MTK stadion tényleg olyan, mint egy gyűjtő felkelések idejére...