2016. október 25., kedd

NA, ÉS AKKOR MOST HOGYAN TOVÁBB?

Ugye, akkor most fütyültünk, a beszédeknek tapsoltunk, vén majom létünkre verekedtünk, már megint keresztbetettünk egymásnak, de legalábbis megpróbáltuk ellopni a showt egymástól ezzel-azzal, magunk ünneplésével, fütyörészéssel.
Igaz, a szeretett vezető úgy nyalogatta a szája szélét, mint a kutya, mely sündisznóba harapott, de ettől még ott maradt a pódiumon, mögötte is ő volt ott, két bazinagy példányban, - a vágyak kivetítője volt mindkettő, és ahogy láttam, a lábai ácskapcsokkal voltak a színpad deszkáihoz rögzítve.
Juhász most pereskedni fog, mert nem engedték a marcipánterminátor közelébe, vele csak az a gond, hogy az ember nem lehet biztos abban, hogy fejbe akarja verni Orbánt, vagy mackósat akar játszani vele, miszerint ő kinyalja a seggét, Viktor meg brummog hozzá.

Persze lehetett volna ezt ütősebbre is szervezni, például a Blahán lerövidíteni a műsort, majd felkérni a közönséget, menjünk, nézzük már meg együtt Viktort az állami ünnepségen, - biztos vagyok benne, szép látványt nyújtott volna...


Mindegy, ez a hajó is elment, lassan Budapest lesz a világ legforgalmasabb kikötője...
Most itt állunk megint, tanácstalanul, mint Hitler 45-ben, és éppen ott tartunk, mint 2010-ben meg 14-ben, egy lépést nem tettünk előre, de optimizmusunk töretlen.
Miért is ne lenne az, hiszen a pártvezérek tanácskoznak, egyezkednek egymással, a civilek idétlenkednek, mi meg valamiért azt gondoljuk, ha már megint mindent úgy csinálunk, mint 2010-ben, meg 2014-ben, akkor abból valami új minőség kerekedik ki.

Rosszul hisszük, ugyanoda fogunk jutni.
Márpedig a kotta ugyanannak tűnik, és még ma sincs senki, aki eltudná magyarázni szegény jó Karácsony Gergelynek, hogy 2006 októberében nem békés polgárok, hanem a csőcselék randalírozott a pesti utcán, és a rendőrök pontosan meg tudták különböztetni őket: aki kockakövekkel és Molotov-koktélokkal dobálta őket, arról azt gondolták, hogy ez a csőcselék - és igazuk is volt.
Karácsony Gergely szép nagy marha ember, ideje lenne, ha a gondolkodása is felnőtté válna és nem akarna jogtalan politikai hozadékot kisajtolni abból, ami a puccskísérlet során történt, különben azt kell feltételezni, hogy maga is a puccskísérlet támogatói között volt.



Ismét elölről kezdeni a vitát és odaengedni a tárgyalóasztalhoz Orbán embereit csak azért, mert alapítottak egy-egy mikrópártot, melynek vezetői vannak, céljaik - Orbán hatalmon tartásán túl -  nincsenek, felettébb nagy melléfogás lenne.
Legyenek el egymás között, mert ha közöttünk lesznek, akkor hozzák magukkal a viszályt, a sikertelenséget, az agresszív semmitmondást.
Itt az ideje eldönteni, hogy ki akar velünk jönni, a többiekkel még annyit sem kell foglalkozni, mint a macska a piszkával, természetes veszteségnek kell tekinteni, ha kimaradnak a közös munkából, mint a háziasszonynak a libamájról levágott epét.
Kukába velük, híveik meg majd döntenek a választásokon, ki mellé teszik le a voksot.
Nem kell itt programok mentén egyezkedni, hiszen a mai állapot nem a demokrácia normális működési módja, egyetlen dologban kell egyetérteni: a demokratikus jogállam helyreállításában, mely magában foglalja a diktatúra bevezetéséért felelős személyek és a diktatúra haszonélvezőinek felelősségrevonását.
Ez nem túl bonyolult dolog, nem kell új törvényeket hozni, jó lenne a rongyos régi is, ha következetesen betartanánk és betartatnánk.


Jobb helyzetben lennénk, mint 1989 után, akkor ugyanis hiába kerestek elkobozható vagyonokat, nemigen találtak, ma meg hegyekben áll a rendszer prominenseinél az ebül szerzett vagyon.
Nem olyan nehéz dolog ez, mindössze politikai bátorság kell a végrehajtáshoz, no, meg olyan apparátus, mely képes a demokratikus restaurációt határozottan és szakszerűen végrehajtani.
A pártvezérek már ezer éve ismerik egymás gondolatait is, indítékait is, a társadalom tagjainak hócipője, stb, tele van már kisszerű taktikázgatásaikkal, kiszorítósdiaikkal, kedvenc játékukkal, a szembeköpősdivel, - talán most nem egymással, hanem a néppel kellene egyezkedni.
Lehetőség szerint nem mindenféle bonyolult ötletekkel, nem ismeretlen és a választó számára idegen eljárásokkal, mint az előválasztás.
Ilyesmit hatalmon illik bevezetni, nyolc év alatt, nem akkor amikor még a választáson is félnek részt venni az emberek, mert féltik a kenyerüket.
Nemmellesleg ehhez nincs apparátusa sem a pártoknak, még ha egyes területeken felülreprezentáltak is, de az ország háromezer településből áll, és mindegyikben választópolgárok élnek, ahova még a választásokra sem sikerült párt-delegáltakat küldeni..
Az nem baj, hogy rengeteg a jobboldali választó, az emberek olyan oldaliak, amerre az érdekük viszi őket, hát meg kell magyarázni nekik, hogy miért érdekük a demokrácia helyreállítása, és hogy ettől lesznek hazaszerető magyar emberek. 



Sokan berzenkednek Bokros javaslata ellen, aki új alkotmányozó nemzetgyűlést hívna össze, de ezt nem kellene megúszni - nem is lehet, ha valaki konszenzusos alkotmányt szeretne.
Ennek időt is kellene adni a feladatra, ezzel nem kellene kapkodni, viszont azonnal bele kellene vágni a szervezésbe, az önkormányzati választásokkal egyidejűleg meg is lehetne választani tagjait, aztán lehet elkezdeni a munkát.
Az átmenetre nem ötszáz nap kellene, hanem négy-öt év, melynek során a legalapvetőbb feladatokat végre illene hajtani.
És nem lehet megúszni, meg megint éveken át, az utolsó pillanatig toszogatni a vezető kérdését.
Bajnai ott rontotta el, hogy nem a demokraták jelöltje lett, hanem saját pártjáé, gondolom, abban a hitben, hogy majd a nép mögé áll.
Nem állt mögé, és bárki is jön, ilyen formában nem fogja követni, mert a magyar politika vallási alapon szerveződik, Bokrosnak és Gyurcsánynak hívei vannak, de voltak Mesterházynak is - hát miért ne lehetnének nemsokára Molnár Gyulának is, aki egyébként sem megosztó személyiség, viszont a mai felállásban ő sem lenne alkalmas a demokraták miniszterelnökének, más vallás, ugye...

Ezért kellene igen hamar jelöltet találni, méghozzá olyat, aki bírhatja az emberek többségének bizalmát, aki megélt múltja alapján hiteles, aki sikeres, aki ismeri a közéletet, a közigazgatást, aki dolgozott már országos méretekben, aki rutinos és nem pártelkötelezett, hanem inkább a demokrácia mellett teszi le a voksát.
Kell neki egy ernyőszervezetet alapítani, melynek ő a jelöltje, de ez nem az ő pártja lenne, mert öt évre az összes pártnak az ő pártjának kell lenni, ha győzni akarunk.



Nem lehet egyszerű dolog évek, évtizedek kemény munkája után hátralépni és magunk elé engedni valakit, aki még nincs rojtosra tépve, esetleg a másik tábor józanabb oldalát képviseli, de be kellene látni, hogy a fontossági sorrend azt követeli, hogy a peckes kis akarnokot el kell takarítani, mert sírba teszi a hazát.
Ez az elsőrendű feladat, aztán utána lehet az egyéni étlapokat kínálgatni, de addig fegyelmezetten kell szolgálni az egyetlen ma fontos ügyet...
És nem kell félni, ha kell, a drasztikus lépésektől se.
Például el tudom képzelni Rogánt is vezetőszáron, és a puccskísérlet résztvevőit is előzetesben.
Persze az én fantáziám határtalan, és természetesen mindent megtenni, amit igazságosnak vélünk, az nem megy, de nem megtenni azt, amire az adott pillanatban lehetőségünk van - az bűn.

Nem tudom, miért gondolom azt, hogy a dolgok ugyanúgy fognak menni, mint mentek ennek előtte, talán pesszimista vagyok.
De lehet, hogy csak realista...



:O)))

34 megjegyzés:

nyuggerlány írta...

Már elég régen jár a fejemben egy gondolat, én el tudnám képzelni miniszterelnöknek is nem csak polgármesternek G....n. Ha esetleg harcba szállna, rögvest kiderülne róla, hogy felmenői arab terroristák voltak, anyai ágon sok a Szilveszter nevű rokona, apai ágon pedig tele van Matuskákkal,ő és a családja vegák, amit nem vesz jónéven a birkatenyésztők szövetsége és az ENSZ.A mellettük lakó szomszéd fiával járt általánosba és a szomszédgyerek egyszer ellopta a radirját, na de nem zörög a haraszt!....különben is régen volt nála a NAV,a Rendőrség, a Mentő és a Tüzoltóság.Akkora karaktergyilkosságot követnének el ellen,hogy győzné kiköhögni...Remélem egy emberre gondolunk, mert akkor kezdek reménykedni:))

Névtelen írta...

Kedves Pupu, az alkotmányozó nemzetgyűlést nem akarjuk megúszni, csak egyelőre az a helyzet, hogy a mostani rezsimnek van közel kétharmada, ezt kéne az ellenkezőjére fordítani.
Esélye mint a libának Márton napon.
Az ellenzék megkezdte az ún. egyeztetést, ugyanazok, ugyan arról mint 2014-ben, ugyanúgy a nyilvánosság háta mögött. Ezt lehet egy darabig folytatni de előbb-utóbb elő kell jönni a farbával, közös programot kell hirdetni (közérthetőt, ütőset). A közös programon (adórendszer, európai elkötelezettség, külpolitikai irányultság, stb.) túl a pártoknak lehetnek kedvenc témái, virítsanak vele amennyire csak tudnak.
Utána lehet és kell személyi kérdésekkel foglalkozni, a programhoz kellenek emberek, az sem árt ha értenek is valamihez.
A mostani pártvezéreknek az lenne a feladatuk, hogy vállalható, hiteles arcokat hozzanak be az első vonalba és támogassák őket.
Az egyéni körzetekről lehet egyeztetni (akár előválasztással is) a közös lista csak bekavar, egyszer már végre tisztázni kéne az erőviszonyokat. Így nem lesz utólag egymásra mutogatás, meg rossz kompromisszum emlegetése, minden párt maga vigye el a balhét. Meg ilyesmi. :)

nemóvatos írta...

"Ezért kellene igen hamar jelöltet találni,....."
A nép már egy ideje keresi vagy inkább figyeli és várja a jelöltet, de amit a pártvezetők --egyezségük(?) nyomán, immel-ámmal-- elébük toltak, nem igazán tetszett neki.
Az alkalmas személynek dolgoznia, szervezkednie, bizonyítania (bővülő körben) és JELENTKEZNIE kell(ene). Orbán így tette és riválisa sem úszhatja ezt meg.
Félek, hogy a mostanában forszírozott előválasztás csak a puskapor ellövésére és a karaktergyilkolandó célszemélyek kijelölésére lesz jó. A semmittevés lázas munkának álcázása a mmegélhetési politikusok által.
Kezdetnek akár SÍPKLUBOKAT --mint nyíltan vállalt tettKÖZÖSSÉGEKET-- kellene alakítani és SZERVEZETTEN (Pl. úgy ahogy a tömegben lévő bátor egyének az hazudozó miniszterelnököt és nem úgy mint a "vértanúsok" az egész műsort folyamatosan) LESÍPOLNI a hazugokat, ahol csak lehet.
Ha már szakszervezeti alapon nem megy a tömegesedés.
Hátha a "JELÖLT" is felbátorodna.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, legyél bármelyik is, miért olyan nehéz nicket adni magadnak?
Namármost szépen összefoglaltad, mit nem szabad tenni, hiszen ezt a műsort már kétszer előadtuk, az érdeklődés teljes hiánya mellett.
Ki kell lépni a jelenlegi pártkeretekből, a programnak nem ütősnek, hanem együgyűnek kell lenni, ez az ügy pedig Orbán eltávolítása kell, hogy legyen.
Ha ez teljesült. lehet programokat versenyeztetni, addig meg a Fidesszel kell versenyezni.
Annak programja meg egyetlen pontot tartalmaz: enyém a vár, tied a lekvár!
No, akkor ezt a várat kell elvenni és belelökni Pocit a lekvárba, aztán utána majd lehet versenyezni a választó kegyeiért, de addig egyetlen akaratnak kell érvényesülni, egyetlen személyt kell támogatni, és nem kell törődni egyetlen jelenlegi politikussal sem, aki zokogva siratja mandátumát.
Kell egy választási ernyőszervezet, fogjuk be az orrunkat és nevezzük pártnak, a törvényben előírt minimális tagsággal, mely a pártelnökökből tevődik össze, kell egy miniszterelnök-jelölt, aki a programért felel, és kellenek parlamenti képviselők, akik csak a miniszterelnök által kinevezett frakcióvezetőnek tartoznak felelősséggel, teljes négy éven keresztül.
Utána jöhetnek a pártok,. legalább lenne idejük elgondolkodni azon, mit is vár tőlük az ország.
"Egyszer kell győzni, de nagyon", és ezt a győzelmet a demokrácia helyreállítása érdekében kell használni.
Nemóvatosnak: tulajdonképpen igazad van, de itt azért úgy kellene eljárni, hogy a pártok vezetőinek kell felkínálniuk támogatásukat - ha lehet, egységesen - az alkalmasnak rűnő jelöltnek.
Utána lehetne szervezni a dolgokat, választókerületenként és a pártok egységes fellépésével.
Orbán kéjes álma az ezer kis párt, amiről tegnap Karácsony Gergely delirált Kálmán Olgánál.
Na, ezt a fiút sem az eszéért szeretjük, vagy pedig Orbán szekértolója - ennek megfelelően lehet helye az összefogásban.
Ebben is rendet kell tenni, mégpedig azonnal, mert - Karácsony véleményével szemben - nem érünk rá, már megint késésben vagyunk.
Mikor a rómaiak nagy veszélyben voltak, akkor néhány hónapra diktátort választottak, mi is nagy veszélyben vagyunk, nekünk is a szokásosnál több hatalommal felruházott politikust kell választanunk a közös cél elérése érdekében.
Nem engedhetjük meg magunknak a menet közbeni fékezés lehetőségét, a demokrácia rehabilitációját következetesen végre kell hajtani.
Ebbe persze beleférnek olyanok, mint az adókedvezmények korlátozása, a családi pótlék emelése, és még ezer más dolog, de egy nem fér bele: a tökölődés.
Szerintem...
Vagy kezdjünk el készülni a koronázódomb összehordására...
:O)))

civilhuszár írta...

Kérem szépen, én még vagyok olyan naiv, hogy hiszek a bűnözők maradéktalan megbüntetésében. A politikai hatalommal való visszaéléssel elkövetett rendkívüli anyagi haszonszerzés és a diszkriminálással és koncepcióval ártás miatt, idővel csak sikerül pár tekintélyes jogtudós szövetségest találni akik még nincsenek megvéve kilóra és maguk mögött tudnak jelentős támogató erőket a maffia perbe fogásához.
Remélem még az EU-s tagságunk alatti időszakban sikerül.
Hiszek abban is, ha Orbán bandájának bejött a lopással való vád szajkózása gyér bizonyítékkal, akkor most, amikor Orbán strómanjait és egyéb gengsztereit az OLAF is vizsgálja, ugyancsak sikeres lehet a kormány ellen. Kétségtelen, hogy kevés a fotelből dumálni, írogatni, mert lehetne azt tenni amit anno a fidesznyikek, hogy megkeresni támogató polgárokat és felkorbácsolni bennük a maffia elleni hangulatot.
Igaz ehhez kellene egy jogvédő hálót is kiépíteni arra vállalkozó jogászokkal akik megvédik az egyes megtorlásra kiszemelt embereket. Mert sajnos a diktatúra természete az egyes emberek külön-külön megharcolása, rendőri zaklatása, és ezt csak azonnali nagy tüntetésekkel lehet csak kivédeni. Példa van mindenre a történelemből.

Promenad írta...

Nekem az a sanda gyanum,hogy ebből sem lesz énekes halott !

Donáto írta...

Biztos egyedül maradok a véleményemmel, de én sokra tartom Juhász tevékenységét.
Sokra tartom, mert szerintem ő aktívabb, ötletesebb, mint az összes baloldali vezető együtt és most ez kell!
Elsődleges célja, hogy Orbánt "hibára késztesse", ne hagyjon neki nyugalmat egy pillanatra sem. Tudom én is, hogy "nem elegáns" meg "nem elég kreatív" - de az ellenfél sem az. Nála tisztán érzem azt, hogy elsődleges feladatának tekinti Orbán eltávolítása.
Ami egy vezetői "utódlást" illet, én olyan embert képzelek el orbánék után, mint a Hunvald György. Ő megjárta a magyar börtönöket, a vádak alól rendre felmentették, - neki lenne motivációja, míg a többi ellenzéki vezető vagy a parlamenti padsorokból, vagy meleg fűtött szobákból nézték ezt az őrült tombolást.

Egy újabb kormányváltáskor még egyszer nem lehet egy Keller László elszámoltatási kormánybiztos, aki 40 megkezdett eljárásból 41-et elbukott. A fidesz által hozott törvényeket kell alkalmazni, amikor elsöprik majd ezeket, - hogy "bárkit ki lehet rúgni az állásából, indokolás nélkül..." meg hasonlók.
Álom... De álmodni még szabad...:O)

civilhuszár írta...

Donáto !
A humoros oldala ugrott be a börtönviselt vezetőkről. Rákosi és Kádár is motivált lett. Német viszonylatban meg ugye ott van Hitler, aki unalmában meg is írta börtönében az ő kampfját. Nos ez még Orbánnak hátra van.:-))))

Cereus írta...

PuPu !

"Nekem azért tetszett Orbán beszéde, mert kiderült belőle , mint ifjúkommunista együtt harcolt pesti srácként, Pongrácz Gergellyel.
Meg az is hogy, győzelmükkel példát mutattak az utókornak. A hatás kedvéért, mint ruszkiverő egyszerre három példányban is jelen volt a színpadon. Mint két óriás és egy valódi törpe."
Ekkora győztesből, nekem egy fél törpe is elég lett volna.

Baló műsorában láttam Szél Bernadettet, aki "Orbán váltóként" nem fog közösködni senkivel.
Egyedül indulnak és nyerni fognak.? Sokáig töprengtem.
Egy ilyen helyes arcú, mosolygós nő hogy lehet ennyire ostoba ? Rájöttem ! Schiffer növendék.





kekec írta...

Nyuggerlány:
A karaktergyilkolási veszélyre minden jelöltnek fel kell készülnie.
Ha Jézus Krisztus indítanák, arról is kiderítenék, hogy volt valami engedély nélküli kuruzslási ügye, meg hírbe hoznák Mária Magdalénával, sőt ráfognák a borhamisítási ügyet is - és ami még található az Újszövetségben, meg amit Habony kitalál.
Nem az a legény, aki üti - hanem aki állja!
Bokros és Gyurcsány már bizonyított "állóképességből". Nem tudom, hogy ki mérhető hozzájuk ilyen tekintetben?

asta írta...

Régi vita, régi érvek...és hiányzik egy ember, aki le tudná vezényelni. Ma a rendszerváltás legnagyobb akadálya: a "nincs kire szavazni". Akárhány vitám volt különféle nézetű emberekkel, addig jutok, hogy világossá válik a mai helyzet tarthatatlansága. És itt a pont. Mert a vége mindig az: Jó,jó de kire szavazzak...és itt nekem is megáll a tudomány. Sajnos megint egyedül Gyurcsány mondta ki a tutit, és Bokros. Bokros talán kevésbé elhasznált... Viszont mégis látok én is egy embert, akit már említettek is, aki mindenkinek elfogadható lenne, ha elkezdenék felépíteni. Ez az ember mondjuk Bokrossal a háta mögött és az egész csapat segítségével viharos gyorsasággal előtérbe tolható lenne. Másféle összefogás kellene, Karácsony G. erről beszél, mikor az előválasztásokat forszírozza. Nem kell ahhoz különösebb apparátus az internet korában. És kellenek az új emberek. A régi mentalitással nem fog menni, és eltökélt keménység nélkül sem. És Karácsonynak abban is igaza van, hogy nincs két Magyarország: a jobboldal józan részével történő összefogás nélkül ez nehezen lenne levezényelhető. Csak akkor lesz béke....

Névtelen írta...

nyuggerlány!

ha arra a személyre gondolsz, akit a mi kis tevénk is alkalmasnak vél - tekintettel arra a tényre, hogy a beszédét belinkelte ide igazolni akarván döntése helyességét - akkor nem azokkal a dolgokkal fogják támadni, amikre te gondolsz, ti gondoltok.
valami olyasmivel, ami miatt a volt kommunikációs igazgató pereskedett, vagy ami miatt a prezi vezetőjét a Financial Times egy listán kelet európából az első helyre tette.
szerintem ehhez senkinek semmi köze, mint ahogy a visszájára fordítva sincs senkinek - még akár nagy tömegben is felvonulva - joga "hivalkodni" véle, mintegy ezzel "harcolva" a jogaikért.
.
amúgy az említett emberrel tulajdonképpen nincs semmi baj, bár személy szerint én nem őt javasolnám, ám ha és amennyiben a hőn áhított - nem balos, vagy jobbos, hanem szigorúan demokratikus jogállamban gondolkodó - összefogás az élre állítja, s ő elfogadja a
SZOLGÁLATOT,
- mert kétség ne férjen hozzá itt szolgálatról, a nép, a haza szolgálatáról van szó! - akkor legyen ő.
ebben az esetben viszont mindenkinek, aki a demokratikus jogállam elkötelezett híve, kutya kötelessége mögötte állni, míg a csuti gecit,s a vele járó mocskot - ebbe az lmp, és a jobbik is beletartozik tokkal, vonóval! - végleg ki nem töröljük a szabadon mozgó emberszerű lények közül!
az agymosott, a valóságtól rettegő, a való életben ezért egy vezér segge nélkül meg nem lévő barmokat megengedő módon bizonyos fokig békén hagynám, bár amit tettek az országgal - közvetve a szavazataikkal! - azért még felelniük kell!!
NINCS UGYANIS INGYEN EBÉD!
ezt mindenki vésse az eszébe!

Névtelen írta...

pupu 2016. október 25. 9:22!
.
mintha az, amit most itt előadsz, emlékeztetne engem valamire, amiről valaki már rengetegszer előjött itt!
nem gondolod?

illegális

Névtelen írta...

donáto!

Juhász amolyan "hozott is ajándékot, meg nem is" típusú alak.
vasárnap, amennyiben tényleg komolyan gondolták volna ezek a "pártvezérek", meg a civilek a dolgot, akkor a következőt kellett volna csinálni:

13:30 a kezdés
Juhásznak kellett volna az utolsónak lennie a beszédet mondók között.
természetesen nem a Jászaira, hanem a Blahára kellett volna hívni a híveit is.
nem tudom hányan voltak a Blahán,
.
DE
.
úgy gondolom viszonylag sokan.
juhásznak a beszédét - az utolsó ott elhangzót - azzal kellett volna befejeznie, hogy:
most pedig demokraták, a diktatúra, s a diktátor ellenfelei együtt menjünk át a Kossuth térre, álljunk meg, ahol lehet, s fütyüljük ki a csuti gecit!
CSAK a csutit, s csak akkor, amikor beszél!
.
.
szerintem a Blaháról nagyon sokan mentek volna, s akkor nagyobb hangja van a dolognak.
.
abramovics voltam, s vagyok

csakafidesz? írta...

Egyetértek Promenad fenti végkövetkeztetésével! A kormányzók nagyarányban történő leváltásának, a demokrácia helyreállításának és a "kihelyezett" pénzek, javak visszaszerzésének annyi esélye sincs, mit annak a bizonyos mókuskának az erdőtüzben.
Mire alapozom ezt a kijelentésemet?
-Elsősorban arra, hogy nem vagyok álmodozó. Én a tényeknek hiszek és elvetem a spontán spekulációt. Alapvetően már nem hiszek a mesékben sem, különösen ha olyanok olyanokkal igyekeznek elkábítani,hogy a mese végén majd a Piroska falja fel a farkast.
-Az orrunk elótt lezajlott "Nagy Októberi Események" 60.évforddulója a lényeget tekintve semmiféle politikai áttörést sem hozott.
Mindenki saját magát adta. Az demokratikus oldal revánsot vett a 2006. évi akkori ellenzéki fütyürészésért, a kormány pedig saját múködésének jelentóségét méltatta.
A demokratikus pártok egyrészről külön ünnepeltek és kiderült, hogy ami "ezen az oldalon" összetartozik az egykönnyen nem forr össze. A különállás oka ki lenne más, mint a Gyurcsány, mert itt még mindig az identitáskülönbségek játsszák az igazi szerepet. Van aki kényszerúségból elfogadja Gy-t, de olyan is van, aki még mindig nyíltan elutasítja sőt, van olyan megközelítés is, hogy Gy. nélkül az összefogás is könyebben menne. Vannak olyan álláspontok is, miszerint az a nyerő, hogy mindenkitől egymorma távolságot tartva lehet akár egyedül is nyerni, mert az "okos" szavazó majd úgyis szétválasztja "a szart a májától". Csak megjegyzem: - nincs okos választó. A választók is ugyanolyan sokfélék, mint amúgy minden a körülöttünk levő világban.
-Ha a dialektikus filozófia törvényszerűségéból indulunk ki, akkor annak is jelentősége van hogy mi itt a "kétpupú" blogjában miként vélekedünk bizonyos kérdésekről, akkor könnyen arra a megállapításra jutunk, hogy ezek a beszélgetések nagy áltlánosságban nem az egyezőségekről, hanem a különbözőségekről szölnak.
Itt a blogon belül naponta átlagosan úgy 20-25 hozzászóló mond véleményt és ebbe jó ha kettő egyetértően nyilvánul meg. A udvariassági köröket nyugodtan kihagyhatjuk az értékelésből. Ha ezt a spekulatív eredményt kivetítjük ki egy ország politikailag aktív szereplőjére, akkor elkeserítő eredményt kapunk.
-Hiábavalóak a legjobb törekvések is, ha már elfogyott az idő. Késésben vagyunk, egyszerre sok mindenre kellene kpncentrálni, sok mindent kellene magas szintre felhozni, ami már megkésett.
Nézzük meg, hogy a Fidesz ezt anno hogyan csinálta? Még le sem füjták a meccset, ők már a másik mérkőzésre készültek. 2002-ben ugye mindjárt a választás elvesztése után azzal kedték, hogy a szocik elcsalták - saját adminisztráciőjuk szeme láttára - a választásokat
sok helyen sokszor számoltatták újra a szavazatokat, sőt...
Ettől kezdve aztán gőzerővel beindult az úthenger.
A demokratikus oldal semmiből sem tanult, kb.ötször lépett ugyanabba a folyőba csak azért, hogy biztos legyen benne, hogy már eléggé vizes lett.
Lehetne erről végnélkül beszélni, de minek...

Egyben azonban biztosak lehetünk. Rajtunk már semmi sem fog múlni!

Névtelen írta...

asta!

ezek úgy félnek az új, hiteles arcoktól, mint ördög a tömjénfüsttől!
egyszer, egy választási mősorban a megboldogult szabad demokrata Kuncze azt mondta, a civilek hagyják a politikát, az a profi politikusok dolga!
nos, ez a "vérprofi" "politikus" - mindkettőt kénytelen vagyok így írni, mert így jobban kijön a valódi tudatlansága ennek az embernek! - a Kuncze, mi a kedves jó dolgozó mamikája is volt, mielőtt a repkedő madarakat kényszerítette végleg a dögrovásra?!
egy koszos, mocskos civil!
szóval, az a helyzet, hogy jelen pillanatban a megoldás, egy
.
VALÓBAN ÚJ, ÚJ EMBEREKKEL FELÁLLÓ ALAKULAT, MOZGALOM, PÁRTCSÍRA LEHET, MELYET ADOMÁNYOKBÓL, TAGDÍJAKBÓL, ESETLEG KÜLoRSZÁGI TÁMOGATÓK SEGÍTSÉGÉBŐL FINANSZÍROZNAK
.
s a magukat "baloldalinak", meg "demokratikus ellenzékinek" aposztrofáló, sajnos jelenleg a csuti diktatúrájával kollaboráló megélhetési "politikus" gazembereknek be kell állni a sorba!
.
aztán majd ha a jogállam helyreállt, a megfelelő ítéletek megszülettek, az eljárások elkezdődtek -az 500 nap marhaság! senki nem tudja előre meddig fog tartani a kármentés, a helyreállítás! lehet több, lehet kevesebb ideig - az addig szakértői, majd a választások kiírása után ügyvezető kormányként tevékenykedő kabinet kiírja a szabad, demokratikus választásokat, s akkor megmérkőzhetnek egymással!
.
abramovics voltam, s vagyok

mavtelep írta...

Na ácsi, emberek !...)))
"Kellene egy új, hiteles arc ". Ja, és ki dönti el, hogy xy hiteles-e ?
Egyáltalán milyen szempontok alapján minősítünk valakit hitelesnek ? Emlékszik még valaki a hármaskövetelményre , mert ha igen, kérem írja ide, bele a pacekunkba...)))
Szervusztok, jó napot !

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

A box-zsák már megvolt, az Te leszel PuPu, mert nem akarsz ME lenni, van némi humorérzéked és birod a pofonokat. Szóval, téged lehet ütni, és ovi rohangálna utánad, amíg a nyelve kilógna és kapkodná a levegőt - közben az igazi fölkészülhet, és csak a sprintet kell a végén jól csinálnia. Ha Normandiában akarunk partra szállni, akkor minden más helyet valószínűvé kell tenni, csak ezt nem.

Egyetlen szövetség sem fog annyi embert vonzani, ha ugyanazok az arcok lesznek, akik voltak.

Számonkérés nem sikerült a (89-49)=40 év után sem, most viszont (2018-1989)~ 30 év
telt el azóta! Belegondoltatok ebbe???? ovi 6 év alatt maga alá gyűrt mindent, ahogy Rákosiék 3 év alatt. (56-49)=7 év volt csupán, (63-56)= 7 év után Kádárék már konszolidálódtak.

Kell egy új európai, demokratikus értékeket képviselő semmihez nem kapcsolódó párt,
új és világos programmal. Mindenki más meg tünjön el a balfenéken (vagy a jobbikon) és legyen meg a program. Aztán kezdjék el szervezni a támogatást e mögé, ilyen egyszerű ez.

Egy új házba, lakásba költöztem egyszer. A ház szar állapotban volt, a lakás is. A lakást megcsinálva, megszerveztem az addig megoldhatatlannak látszó felújítását a lépcsőháznak, egyebeknek, és pár évig ingyen csináltam a közös képviselőséget, rendbe téve mindent. A tanulság rendkívül egyszerű: befektetett munka nélkül nincs eredmény, és ezt valakinek csinálni kell(ene) itt is.

Névtelen írta...

te Racionális!

írd már meg lécci, hogy mikor lettél hirtelen tolvaj, meg minden rossz, aki a ház pénzét használja lopja?
esküszöm kíváncsi vagyok, mert velem ilyen esett meg.
mindenben kiálltam értük, harcoltam értük akivel kellett, aztán én lettem a tolvaj, míg az, aki valóban meglopta üket a jó fiú

abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."
(Alekszandr Szolzsenyicin)

nem illik ez valakire nagyon?
valakire, aki valami téren, valami külhoni féreggel együtt szerepelt.

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

Abramovics ...

Nem lettem az, szerencsére, de értem amit mondasz. Mínuszban volt a ház előtte, folyt a víz a pincében, nem voltak vízórák, a kaput nem lehetett becsukni, a matáv-nak karvastagságú kábelei mentek szomszédos házakba, stb. A közös képviselőségért addig fizetett pénz bennmaradt, a matáv átszerelte a dolgait, a stukkókról sablonok lettek és felújítva a lépcsőház, kaputelefon beszerelve, kapu zárva, pince kiürítve és lomtalanítva, az önkényesen lezárt közös helyiségről a rács flexel levágva (rendőrségen lezárva az ügy), vízórák fölszerelve, az irdatlan vízfelhasználás eltüntetve, 2.5 többlet a ház kasszájában - és ekkor átadtam egy ezzel foglalkozónak az ügyeket, akinek már onnantól fizetett a ház. Ez így furán hangzik, de magamért csináltam, mert utáltam volna egy olyan házban lakni, ami úgy néz ki, vagy így működik. Magamnak csináltam, bár nem a sajátomat. Talán valami hasonló kellene nagyban is.

civilhuszár írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
civilhuszár írta...

Dehogy nem, előttem szóló névtelen.
Most tüntette ki becsület renddel a fickó a külhonit.

Névtelen írta...

Hogyan tovább?

Hát nem így. :(

Gyurcsány eljutott Orbán szintjére, amikor kijelentette, hogy "aki gyurcsányozik, az Orbánnal van". Ez pontos megfelelője annak, hogy "a haza nem lehet ellenzékben". Gyurcsány magával azonosítja a liberális demokráciát, a szabad jogállamot, miközben legnagyobb árulója.

https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-egy-csonakban-orban-es-ellenzeke

NewTiborc írta...

Kedves Bartus növendék!
Menj a barátod után, talán ott jobb a levegő. Azt azért ne hagyd figyelmen kívül, hogy a rendszerváltást nem a disszidensek, hanem az itthon maradók érték el szorgos és csendes munkájukkal.

mavtelep írta...

Névtelen
Bartust most is- ahogy mindig - elvakítja a Gyurcsány gyűlölet, ezért is nem érti a két kijelentés közötti különbséget. Persze nem is számít a véleménye, talán akkor kéne vele legközelebb foglalkozni amikor lehiggad...)))

mavtelep írta...

Hölgyeim és Uraim !
Vége a Népszabadságnak, Mészáros érdekeltsége megvette a kiadót.
Most már tényleg csak rövid idő kérdése a sajtószabadság megsemmisítése.

PuPu írta...

Kedves astám, meg kellene próbálnotok kilépni a Gyurcsány-Bokros - MSZP elnök szentháromságból.
Én a gödöllői polgármestert, Gémesi Györgyöt javasoltam, meg Király Júliát, az MNB volt elnökhelyettesét, volnának itt jelöltek, de ha ti állandóan csak imádkozni akartok házi oszlopszentjeitekhez, nem választást nyerni, akkor nincs mit tenni!
:O)))

PuPu írta...

Szolzsenyicines Névtelennek:
Szolzsenyicin egy marha volt, mikor ezt írta, beteges acsarkodó, akinek az eszét elvette a gyűlölet.
Nálunk is vannak ilyenek, itthon sem szeretem őket.
Kár lenne éppen vele reprezentálni itt az orosz irodalmat, vannak nála ott ezerszer jobb írók is - javaslom Solohovot például.

:O)))

hello írta...

Még nem olvastam végig, ezért csak egy közbevetőleges megjegyzés:

Karácsony Gergelytől minimális elvárás lenne, hogy tisztában legyen vele, mi és miként történt 2006 őszén Budapesten!
Ugyanis 1975-ben született, akkor már 31 éves volt, ami bőven felnőtt férfikor. Továbbá:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1995-től 1997-ig politikaelméletet hallgatott. Diplomájának megszerzése után a Medián piac- és közvélemény-kutató cégnél kapott kutatásvezetői állást. 2007-ben a cég kutatási igazgatója lett.
Emellett 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója, először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban. 2007-től a Magyar Szociológia Társaság és a Magyar Politikatudományi Társaság tagja. Kutatási területén kívül a közvélemény-kutatásról és a kutatásmódszertanról tart kurzusokat.

De ha ez nem lenne elég:
2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságán dolgozott politikai tanácsadóként.

Szóval az amúgy szimpatikus pasinak memőriagondjai lehetnek! :-((
Vagy egy politikai tanácsadó ENNYIRE NEM FIGYEL ODA?

anteus írta...

Igen, Szolzsenyicin helyett olvassunk Varlam Salamovot. (Kolima)

Névtelen írta...

http://index.hu/index2/#bloghu/kettosmerce/2016/10/24/tgm_nem_kedves_ellenzek_errol_szo_se_lehet

Persze, mindenki hülye, csak csak New Tiborc és mávtelep helikopter.
Ja, és Rogán.:)

mavtelep írta...

Névtelen
Velős/valós megállapítás ! Bartusra és TGM-re hivatkozni azért ciki, mert mindketten a amguk módján ki akarják oktatni a baloldalt . Engem talán mégse, ezt előre mondom !
Mostanában már tényleg hamar elvesztem a türelmem, TGM éppen a szólásszabadságról beszél annak kapcsán, hogy Gyurcsány és Bokros már unják az örök sápitozást és gyalázkodást.
A " gondolkodó" TGM lábjegyzetben megemlíti a NÉpszabi kinyírását. Nagyon szép tőle, ugye ?!
Ja. az emlitettek még azt sem tudják, hogy szép gondolataikat valakiknek meg kéne valósítani, Neked is szólok : pontosan azokat amortizáljátok, akik erre képesek lennének.
(Lábjegyzet : TDGM a vatta, ahogy szinházi berkekben régebben hítták a töltelék közönséget)
Szervusztok, jó reggelt !

NewTiborc írta...

Kedves Névtelen tömeg-mert sokan vagytok.
Először szíveskedjél kilépni a jótékony homályból, utána tárgyalhatunk.
Tedd meg légy szíves és vállald a saját véleményedet. Köszönöm.