2016. december 5., hétfő

FIZESS BAMBA, VAGY OKOSODJ

A magyar kormány az Unió hozzájárulását kérte a TAO folytatásához 2017 után.
tao a kínai filozófiában eredetileg utat – pontosabban egy konkrét, meghatározott utat, ösvényt – jelent, sőt ma is a csillagok útját jelenti az égbolton, de a Wikipédia szerint jelenti a bölcs utat is, amely célhoz vezet, a rendet és a törvényt, amely mindenben érvényesül.Na, a magyar TAO-ról ezt nem nagyon mondhatjuk el, habár ez a bölcs út is a célhoz - a pénzhez - vezet, de ami a rendet és a törvényt illeti, hát bizony, ott vannak azért problémák.


A TAO nálunk a látvány-csapatsportok támogatási rendszere.
Látvány-csapatsport a labdarúgás, a kézilabda, kosárlabda, vízilabda és a jégkorong - ezeket a sportágakat támogathatják a vállalkozások társasági adójukból visszatartott összegekkel.
A támogatás célja az utánpótlás-nevelés színvonalának és hatékonyságának növelése, de hát természetesen Magyarországon vagyunk, így aztán az utánpótlás helyett másfelé vándorolnak a horribilis összegek.
Lesz belőle stadion, lesz belőle jólfizetett állás a minden sportág körül fellelhető sportsakáloknak, meg lesz egy-két gladiátorképző.
Ezek aztán vagy termelnek kiváló sportolókat, vagy nem, de a pénzt elköltik azért az utolsó petákig - mondjuk Makovecz-stílusú kazánházat építenek belőle, meg úgy kitömnek pénzzel középszerű és annál is gyengébb edzőket, játékosokat, mint Julcsa néni a szalmazsákot...

A látványsport attól látványsport, ha látják, de ehhez az kell, hogy nézzék is - ez az elem jelenleg még hiányzik, de ha így haladunk, lehet, vasárnap, a templom után zárt alakzatban masírozunk majd a pályákra, buzdítani a versenyzőket, játékosokat.
Ma még legfeljebb egy karcsúbb libasorra telik, ha ebből levonjuk a rokonokat, családtagokat meg a helyi kocsmák törzsközönségét, akik témagyűjtésen vesznek részt a következő heti világmegváltáshoz, hát alig marad egy-két elmagányosodott öreg, akik szotyolát köpködve élvezik a társadalmi életet, merthogy a macskájuk nem válaszol nekik soha, hiába kérdezik.
Csak, hogy tudd, erre ment el ebben az országban az elmúlt öt évben háromszázezer millió forint, miközben a társadalom harminc százaléka fizikailag alkalmatlan a látványsportok bármelyikére is, helyette permanens túlélési gyakorlaton vesz részt.
Ha megnézzük, hogy mit hozott a konyhára a dolog, hát sok örömre okunk nincs, az eredmények leginkább romlottak, de tekintsük ezt bázisjavításnak, hiszen ha a jövőben az idei eredményekhez viszonyítunk, akkor talán még a fejlődés sem kizárt.

Mindenesetre az olimpiára kosárlabdában, kézilabdában ki sem jutottunk, vízilabdában ötödikek lettünk, a jégkorongban pedig a Nemzetközi szövetség ranglistáján a tizenkilencedik helyen állunk - ez legfeljebb teniszben nevezhető biztatónak...
És hát a labdarúgás - ne is kommentáljuk, mindössze azt jegyezzük meg, hogy ahhoz, hogy párszáz idióta összeverekedjen, nem kell stadion.
Volt már olyan mérkőzés, mely elmaradt, de a szurkolóknak nevezett táborok szükségét érezték, hogy összecsapjanak a mezőn...
Ezek a támogatott látványsportágak, ezekre ment el a háromszázezer millió forint - mintha az ablakon hajigáltuk volna ki.


Természetesen ez nagyon jó azoknak, akik a pénzt kezelik, és Őmagasztosságának, a miniszterelnöknek volt a pofáján úgy két rinocérosznyi bőr azt állítani, hogy a TAO nem közpénz.
Lószert Mama, hogy klasszikust idézzek, ha a TAO-t nem vonhatja le az érintett cég, akkor az összeg befolyik az államkasszába, melynek egyetlen előnye van: ha nem államtitokra, például Nagyurunk dolgozószobájának aranyszálakkal átszőtt (nem vicc!) tapétájára költik, akkor azért azt meg lehet legalább állapítani, hogy merre indult a pénz.
Persze ettől még sokkal okosabbak nem leszünk.
Ez a pénz olyan, mint a ferencvárosi gurítón összeállított vonatszerelvény, melyről lekapcsolnak egy-két vagont Tatabányán, néhányat Almásfüzitőn, párat Komáromban és mire a vonat Sopronba ér, a mozdony meg a masiniszta marad, ők is üres zsebbel.
Ha valaki társadalmi igazságosságot akar, akkor az adórendszernek egyszerűnek és átláthatónak illene lenni, emellett nem lenne szabad semmiféle más célra felhasználni, mint az állam bevételeinek megteremtésére.
A bevételekből aztán az állam támogathat bármit, adhatja a pénzt a haveroknak narancsligetekre, vagy bármire, lényeg, hogy ártson.
Az amerikaiak által használt Agent Orange nevű vegyszer Vietnamban négyszázezer halottat eredményezett, a mi Narancs Ügynökünk (BM III/IV) a legjobb úton halad, hogy megdöntse a rekordot.
Szóval, az adórendszert torzítja mindenféle levonhatóság és egyéb nyalánkság, emellett elfedi előled az igazságot.
Mégiscsak másként látnád a családi adókedvezményt is, ha nem ez lenne a neve, hanem a felső-középosztály támogatása az adódból, merthogy az általuk visszatartható adó éppen ezt jelenti, és ne gondold azt, hogy te a felső-középosztály tagja vagy a brutto háromszázezres fizetéseddel.
Ha csóró vagy, hát gondolj a családi pótlékra, mely a gyerekeket támogatja, nem a gazdagokat - nem is emelték egy fillérrel sem Orbán regnálása alatt...
A TAO-t és a családtámogatási rendszerben eldugott milliárdokat te fizeted, a be nem fizetett adókból pedig neked is járna, merthogy te is magyar állampolgár vagy, és a bevételhez te is hozzájárulsz, csakúgy, mint a legcsóróbb hajléktalan is, aki vesz egy csomag cigarettát, esetleg.

Fizeted Európa leghúzósabb általános forgalmi adóját, miközben milliárdokat szórsz ki az ablakon profi sportolók támogatására,

Mára nemzetközi szinten vége van az amatőr sportnak, a sport éppolyan cirkusz lett, mint a gladiátorküzdelmek voltak hajdan.
Ma már tesznek a dicsőségre, a játékra, az egészségre - ma pénzért futnak, úsznak, fociznak, méghozzá nagy pénzekért.

A sport ma - üzlet, ami meg nem üzlet, az nem kap egy bánatos fabatkát sem az adódból, ezért ugrálnak testnevelés címen a gyerekek az iskolák poros folyosóin, jóllehet, lehetne számukra is tisztességes feltételeket teremteni - a tornatermet nem kellene okvetlen Makovecz stílusában építeni.
Profi sportra egy büdös buznyákot se adnék, az ebben érdekeltek teremtsék meg saját üzletük feltételeit, a zöldségesnek se épít boltot az állam.
Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata, az új pályázat kiírásában szerepel az amatőr sport költségcsökkentése.
Lefordítom: az iskolai sport még annyit se fog kapni, mint eddig kapott, de a profikat tovább tömik, mint a libát, jóllehet a kétharmaduk már régen vágásérett...
És indokként szerepel az elmúlt években épített sportlétesítmények fenntartása is, amiről meg az a véleményem, hogy azoknak kellene fizetni tetemes, milliárdokra rúgó költségeit - tőlünk lopott magánvagyonukból - akik odacsinálták azokat, ötszáz ember gyönyörűségére a nagy magyar puszta közepére, meg a hátsó udvarba, a pottyantós mellé.



A TAO a kínai filozófiában ösvény, sőt, "az" ösvény a rendhez, a törvényhez.
Lehet, a mi TAO-nk is - néhány áttételen keresztül - ide fog vezetni, ha végre megjön a nép esze...


:O)))

11 megjegyzés:

Unknown írta...

ez a végtelenül egyszerű nép erre van predesztinálva.......és JOGOSAN...

sima pupista írta...

Pupu, bocsi, de kijavítanálak: nem Európa, hanem a világ legmagasabb forgalmi adóját fizetjük.

Promenad írta...

"Profi sportra egy büdös buznyákot sem adnék "

Én sem !

Cereus írta...

PuPu !

Azt azért lássuk be, ennyi hitelesnek tűnő, gyalázatos hazugsághoz TEHETSÉG kell !
Ehhez lebarnultan, a faluvégen kell születni, kulturálatlan, ingerszegény, erőszakos környezetben.
Felháborodásom egyik oka (mert rengeteg van) 2000 Ft-l támogattam a mentősöket, mert ők
megérdemlik, kaptam 1500 Ft-s csekket vakvezető kutyák kiképzésére, miközben olvasom
a neten , hogy a tiszakécskei libalegelőn a stadionok ékköve fog felépülni !!!
Dühömben most összetéptem a csekkeket !
Akkor még nem tudtam, hogy ajándékcsekket kapok igazmondó Viktorunktól személyesen.
Most helyrehozom döntésemet mert ha elhozza, akkor én a rászorulóknak visszaküldöm, amit
gálánsan én határozok meg, hogy ez legalább oda menjen.

Cereus írta...

PuPu !

Elnézést kérek a tiszakécskeiektől. Kisvárdát akartam írni, ami egy milliárdért jövőre, a kelet Felcsútja lesz. Nagyot tévedtem. Bocsánat.

Olasz Ildikó írta...

Cereus!
Csak azért tévedtél, mert már annyi stadion épül a csókos országrontó képviselők "hazájában", hogy az ember nemm tudja számon tartani a mikor és hol-t.
Én három "szervezetet" támogatok folyószámláról havi rendszerességgel sok éve. De mást NEM! Sem telefonon, sem sárga csekken, mert többször is hallottam, tapasztaltam, hogy a pénz nem ért célba, útközben elfogyott...
Az általam támogatottak rendszeresen beszámolnak a felhasználásról, köszönő leveleket, apró ajándékokat kapok.
Sokszor mérgelődöm is, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy nekem, az állampolgárnak kell segíteni egy-egy orvosi műszer beszerzéséhez, vagy a gyerekek étkeztetéséhez, stb...
Mert ugyan a támogatottak beszámolnak arról, hogy mire költötték a támogatást, de hogy az állam hova teszi az adót, miből hol és mennyit csippent le, és főképpen mire, arról csak azt tudjuk, hogy 25-30 évre titkosítják...
Egyetértek az előttem szólókkal: profi sportra egy büdös buznyákot sem adnék/adok!

nemóvatos írta...

Nem csoda, hogy:"A keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Orbán Viktor utasította Szijjártó Pétert, hogy azonnal indítsa el a kilépési folyamatot a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű, átlátható kormányzást célzó nemzetközi programból."

1970 írta...

nemóvatos

A lemondását kellene már bejelentenie a Magyar Közlönyben, nem utasítgatnia a "fogósfejűt":)

anteus írta...

És a sport nemzeti identifikáló erejével mi legyen?
Himnusz, magyar zászló, könnyes szem, fekete póló "Magyarország" felirattal, Ria-Ria-Hungária, a felismerés, hogy a világ 12. legértékesebb és legfontosabb nemzete vagyunk, hiszen 4 db. magyar győzött az Olimpián, stb.?
Hát nem ér ez meg neketek párszáz milliárdot évente?

Promenad írta...

Emlékeztek még,amikor a futball EB-ről hazajövet a Hősök terén mit mondott az a szerencsétlen Dzsudzsák az ünneplő tümegnek ?
"Magyarország a legnagyobb ország !"
Erre pedig az késztette őt,hogy az EB-n egy,azaz egy sovány győzelmet arattunk a gyengécska Ausztria felett,majd óriási szerencsével az utolsó percben,egy öngóllal mentettünk pontot a félelmetes Izland ellen ,utána pedig egy bundaszagú döntetlent játszottunk a későbbi győztes Portugáliával.
Majd következett egy méretes zakó a belgák ellem.
És ezt akarta eladni fényes diadalként a magyar csapat örök ,de hamvába holt igérete.
Ria,ria Hungária !

1970 írta...

Promenad

Szégyellje magát, amiért így beszél erről a "csodálatos" EB szereplésről!
Igenis mi vagyunk a világ legjobb futballnemzete, Dzsudzsák pedig a világ legjobb focistája. "Jutalmul" pedig egyre több fűthető gyepszőnyeggel rendelkező pályát kap dicső nemzetünk. Mert megérdemeljük:)
Aki nem ezt mondja ... az valami mást mond (Hofi után szabadon):)))))))))