2017. február 26., vasárnap

NYERETLEN KÉTÉVESEK

A kifejezés a lóversenyek világából származik.
A telivérek kétéves korukban kezdenek versenyezni, a kifejezés erre utal.
De van jelentése a szlengben is - a fiatal, tapasztalatlan emberre szokták némi pejoratív felhanggal alkalmazni.
Magyarországon nincs nagy tradíciója a lóversenyzésnek, Széchenyi is hiába erőlködött, jobban járt volna, ha az "Itt a piros-hol a piros" nevű szerencsejátékot népszerűsíti, ez sokkal közelebb áll a magyar néplélekhez, mint az olyan fogadások, ahol a tehetség és a rátermettség is szerepet kaphat.
De nyeretlen kétévesek azért vannak, akik nálunk komoly eséllyel indulhatnak a politikai pályán, merthogy a magyar választópolgár szerint ők még szűziesen ártatlanok, és a választó szerint van rá esély, hogy azok is maradnak, még ha miden tapasztalat ennek ellenkezőjét is erősíti.
Hogy miért hiszi azt a magyar választó, hogy egy ilyen ifjú politikus megváltást hozhat az országra, az maga a rejtély.
Különösen akkor, ha az egyik ilyen megváltó már kilopta a nép szemét is, ezt mindenki tudja is róla, hiszen iparszerűen kleptomániás.
Ma már az államalapító szent ereklyeként őrzött kezén is csak négy ujj van, mióta Vezérünk a körmeneten kezet nyújtott neki.

A Szent Koronán a drágakövet - Rejtő által megihletve - egy kerékpár macskaszemével helyettesítette, éppen csak nem villog a kanyarban.


Nem vagyok annak híve, hogy a tehetséget a korral szoros korrelációba hozzuk, van, ugye öreg zenész, meg van jó zenész, de azért a kiskutya sem tud eltekinteni az ugatás gyakorlásától, a politikusi pálya meg kimondottan olyan, hogy be kell érni rá, ha valaki nem csak sikeres, de hasznos is szeretne lenni.
Namármost az érés nem keverendő össze a megrothadással, amit remekül tanulmányozhatunk a mai politikus-generációkon, melyekben már sem szemérem, sem mértéktartás nincs.
Ezek - kis "e"-vel -  ma már, ha libát lopnak, akkor elbontják és ellopják a libaólat is, és bekopognak a tulajdonoshoz gyufáért, hogy meggyújtsák a
 libaól deszkájából rakott  tüzet, melyen a lopott libát sütik.
És lám, a magát nagyon okosnak és ravasznak tartó magyar nép képtelen mértéktartással kezelni, ha elépottyantanak tíz-tizenöt fiatalt, azonnal felismerik bennük a megváltót.
Merthogy ezek még nem loptak.
Hogy aztán ez magas erkölcsiségük okán maradt el, vagy csak nem fértek hozzá a javakhoz, az már mindegy is, habár könnyű erkölcsösnek maradni annak a szépasszonynak, akit bottal sem piszkál meg senki...



Az emberek zöme szeret hinni, én meg azt hiszem, hogy ezzel a hatalom rútul visszaél.
Az új megváltók léte elhanyagolható momentum az ország életében, a lényeg itt az, hogy nem kellett belegyalogolni egy eleve vesztes olimpiai pályázatba, nem kellett viselni ennek presztízsveszteségét, viszont az előkészítésre szánt pénzből le lehetett csippenteni annyit, hogy elégedetten hajthassák álomra fejüket azok, akik a nagyüzemi rablásra specializálódtak.
Könnyes szemmel nézzük a megtért fideszes fiatalt, könnyeinken át elfelejtjük észrevenni, hogy a háttérben már harmadikat fordulnak a kamionok, melyek a lopott pénzt szállítják.
Meghatottan hüppögünk, mikor látjuk, hogy a mozgalom, mely inkább izgalom volt, falujárásra indul Mécs Imre gyerekének ütős szatírájával abban az országban, melyben minden mondatot szó szerint értelmeznek, legalábbis, ha a hatalom érdekei úgy kívánják.
De legalább a szerző észrevenné, hogy hülyére vették, de nem, továbbra is büszkén hirdeti, hogy nem kedveli a parasztokat, nagy kedvet csinálva a vidék népének a csatlakozáshoz.
És ezt nem állítja le sem a szerző édesapja, sem barátaik, akik tán tudtukon kívül, de lelkesen asszisztálnak a Fidesz céljainak eléréséhez, merthogy a Momentum megtette kötelességét, a Momentum mehet, még mielőtt veszélyessé válhatna a hatalomra valamiféle nem tervezett önmozgása.
Így most zavartalanul lehet a liberális értelmiségre mutogatni, a hazaárulókra, akik megakadályozták az Olimpiát, minden magyarok vágyát, nemzeti nagylétünk nagy temetőjévé téve a Stadionok Földjét...



Nem vágyom egy olyan politikai berendezkedésre, melyben egy elvetélt generációs párt ismét degenerációssá válik, jóllehet belátom, hogy az "ifjúság", meg a "fiatal" remek hívószó.
Mégis azt gondolom, hogy egy egészséges társadalomban a politikai döntéshozóknak a társadalom minden szegmenséből és minden korosztályából illik kikerülni, torz az a politika, melyben az időseknek vagy a fiataloknak nincs szava.
Torz, még akkor is, ha homályos tekintetű nagymamák ikszelgetnek boldogan arra a szervezetre, melyben unokáikat vélik felfedezni, miközben nem veszik észre, hogy éppen unokáik jövőjét teszik tönkre meggondolatlan választásukkal.
Abban igaza van Orbán Viktornak, hogy nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit tesz - de ez valamennyi politikussal kapcsolatban igaz.
A politika nem csak a közélet, hanem a tömegmanipuláció terepe is, és ebben vannak, akik profik - jelenleg éppen ők vannak hatalmon - és vannak amatőrök,  akik észre sem veszik, hogy már megint hülyét csináltak belőlük - ők ma - a beépített trógereket leszámítva - a mai ellenzék.
Személy szerint engem jobban bosszant ez, mint a hatalom hazudozásai, mert hazudni egyoldalúan is lehet, de az ostobaság ilyen minősített eseteihez már mindkét fél közreműködésére is szükség van.



Aki azt gondolja, hogy a fiatalság ellen vagyok, mint begyepesedett vénember, az rettenetesen nagyot téved.
De nem hiszem, hogy nekik kellene helyből meghirdetni a frankót, melyet tisztességben megőszült politikusok nem képesek nekifutásból sem megfogalmazni, mert a játék, melyet ritmikus sportgimnasztikaként ismertek, menet közben ketrecharccá változott, annak minden ódiumával.
Talán el lehetne gondolkodni, hogy a fiatalok számára a politizálás terepe milyen szervezet legyen, milyen feladatokkal, mert nem okvetlen az elméleti munka fekszik számukra legjobban, de a gyakorlati aktivitáshoz a mai ellenzéki pártok nem nagyon adnak terepet.
A választót meg gyanakvásra kell nevelni, mert a szép jelszavak mögött egyre többször van más hátsó szándék.
Érni kell a társadalomnak még sokat, talán a következő száz év is rámegy.

Ami nem is lenne baj, de vajon egyben tartható addig ez az ország?
És ha egyben tartható, a magyarok országa lesz, melyben helye van örménynek, tótnak, svábnak, zsidónak, cigánynak, vagy egy műmagyar, műanyag ország lesz, Európa peremvidékén?


Nagy a tét, nem lenne baj, ha megtanulnánk gyorsan tanulni... 


:O)))

29 megjegyzés:

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
De jó írás ez! Fantasztikusan látványosan a "képeid" - jót mosolyogtam rajtuk.
Szeretnék néhány gondolatot kiemelni, belekapaszkodni, de nincs értelme mert az egész írást ide kellen másolnom.
Csak nagyon egyetértek veled.

kovi írta...

Bizony én is óvnám magunkat e fiatal csapattól. Kisértetiesen emlékeztetnek a néhai fidesz alapítókra...okosak, mernek nagyot álmodni...

Amar írta...

Úgy tudni hogy a Momentum vezéralakja 2016-ban jött haza Párizsból és ezt követően kezdték építeni a mozgalmukat. Ez a Mécs fiú pedig 2013-ban írta (ha egyáltalán írta, mert már mindennek az ellenkezője sem igaz)ezt a vidékiek-ellenes vackot. Akkor mi van?!
Hát igen, a FIDESZ is valóban így kezdte, aztán az lett ami sajna lett. Azért lehet, hogy (majdnem)minden kezdő megérdemel egy kis figyelmet. Persze most már nemárt valóban az óvatosság.

hello írta...

Lucifer
Olyat nem is bírnék tán feltalálni,
Min megbotránkoznának a szülők,
Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá.

Madách: Az ember tragédiája 8. (prágai) szín

NewTiborc írta...

Egy kis olvasni való. Vannak benn gondolatébresztők.
http://index.hu/belfold/2017/02/23/momentum_mozgalom_fekete-gyor_andras_olimpia_nepszavazas/

Névtelen írta...

a jelenlegi legveszélyesebb gazemberek, s azok közül is ez a fekete-győr
meg kell nézni a New tiborc ajánlotta cikkben a "fiatalok naivak" alatti képet.
igazi lázár jánosi tekintet.
amúgy ennek a fickónak csak egy gondja van az egésszel, az, hogy nem ő a főnök, nem tud lopni

abramovics voltam, s vagyok

1970 írta...

Igen, ez valóban lázár jánosi tekintet:( Vérfagyasztó!
Egyébként érdemes arra is emlékeztetni, hogy anno Mécs Imre talált rá egy akkori fiatalra, a "nagy beszéd" elmondásához. Ki is ez az ember?
FGy András nekem teljesen olyan, mint egy mai fidelitasos, vagy anno egy fideszes (Deutsch T., a "prágai hős", Kövér, vagy Orbán, mindegy).

PuPu cikke az utolsó betűig találó és pontos helyzetelemzés!

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Kedves PuPu!
A Momentum mozgalommal szembeni gyanakvásod teljesen helyénvaló és meggyőző bár - érthető okból - kissé óvatos. Meggyőződésem szerint a népszavazási aláírás gyűjtést ától cettig Orbán Viktor kezdeményezte és szervezte politikai szükségszerűségből. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy olimpiai pályázatuk teljesen esélytelen (egy esetleges siker következményei pedig teljességgel elfogadhatatlanok még egy gátlástalan hazardőr számára is), felmerült a kérdés: hogyan lehetne a visszalépésből a legtöbb politikai előnyt kihozni. A válasz egyszerű: a pályázati vereséget megelőzendő: a visszalépés ódiumát és szégyenét teljes egészében rá kell kenni az ellenzékre, mégpedig jó vastagon. A "novemberi árulókra" a "hátba döfés" felelőseire kell mutogatni (amint ez már a náciknál is igen jól működött). Ehhez létre kell hozni egy eltökélt és "hamvas" segédcsapatot (így született az LMP 2010-ben, és egy sor törpe párt 2014-ben - tehát sokszor kipróbált és jól bevált gyakorlatról van szó). A kínálkozó stratégia további - nem lebecsülendő - előnye az ellenzéki összefogás (egyébként aligha létező) veszélyének elhárítása, a sorok összezavarása: újabb törpepárt bedobása a küzdelembe. Teljesen őszintén, kedves PuPU - ki tudna ellenállni ennyi jónak?

Kibic37 írta...

Nem leszek népszerű :(
De nem arról szólt mostanáig minden, hogy a jelenlegi impotens ellenzék (sajnos Gyurcsányt is beleértve) nem képes megszólítani a passzív tömegeket, és valami friss, új kezdeményezésre lenne szükség?

Valami most megmozdult. Fideszes vérebek tucatjai vetették rá magukat az összes online felületen, de a baloldal sem fukarkodik pozitívnak cseppet sem nevezhető minősítésekkel, sőt megkockáztatom, prejudikációval. Pedig nem kéne nekik bizalmat adni? Legalább az első székház-ügyig. És azt is vegyük figyelembe, hogy olyan tehetséges gazember machiavellistát, mint Orbán, egy században egyszer szül csak a korszellem. Szóval reményeim szerint mi már ezt a kontingenst kimerítettük.

Én egyelőre bízom bennük. Lehet naiv hülye vagyok, de amit eddig csináltak, az tetszik. Egy felmérés szerint (Klubrádión hallottam) kb egymillióan vannak a jelenleg minden pártot elutasítók, akik Orbán távozását kívánják. Ha ezt a tömeget meg tudják mozdítani, akkor van remény a csúti g. eltávolítására.

Még csak annyit, hogy ha kormányra jutnak, a helyükben vádalkut ajánlanék Simicskának...

Promenad írta...

Hogy addíg egybetartható e az ország ?
Szerintem nem !

Kapat írta...

Kedves Kibic37!
Első reakcióm nekem is az volt, mint Milán Endréé, kb. ez várható ezektől.
Azonban az alpvető igényem a tisztességes hazai politikára, hajlamossá tesz, hogy Hozzád hasonlóan belekepaszkodjak a legkisebb reménysugárba is.
Nálam mindenesetre "népszerű" az elképzelésed. Mert valóban, minden esemény, ami csak nyomokban tartalmazza az Orbán banda bukásának lehetőségét,szimpátiával tölt el. Természetesen a csalódás, sajnos már megszokott lehetősége, éppúgy benne van.
Ezek már annyira megfertőzték mindennapjainkat, hogy a bizalom, mint fogalom, szinte teljesen eltűnt a szótárunkból.
Jelenlegi helyzetünknél nem nagyon lehet rosszabb, bízva abban, hogy mégiscsak a XXI. században élünk.
Mi mást tehetnénk, minthogy nem vonjuk meg teljesen tőlük a bizalmat.
A lehetőség egyelőre bennük megvan, hátha ebben az esetben tisztességgel is párosul.

hello írta...

Kedves fórumozó Társak!

Kifejezett élvezet számomra, amikor 2 ennyire ellentétes, mégis mindkét hsz-ban érdekes és részemről azzal akár azonosulni is képessé tevő gondolatmenetet olvashatok, mint Milán Endréé és Kibicé.

Ha a kettőt magamban szintetizálni szeretném, a "Bűvészinas" jut eszembe - vagyis akár elfogadom, hogy OV kreálmánya a Momentum, hogy így homorítson ki az olimpia várható fiaskójából, azonban ez az "eszköz" önálló életre kelve már nem engedelmeskedik, hanem a maga módján kezd működni!
Szóval érdeklődéssel fogom figyelni, mi és hogyan alakul majd.

OV-t sajnos jó stratégának kell elismernem sok húzása láttán, de odáig talán nem terjed az ebbéli képessége, hogy csupán a puszta gyanút is magáról elterelő alibiként küldje rá a népségét a Momentum rendezvényeire. Márpedig azok ott nem csak megjelennek kvázi megfigyelőként, de igyekeznek meg is zavarni azokat.
Úgyhogy innentől pláne érdekesek lehetnek a fejlemények.

Kibic37 írta...

Kedves Barátaim!

Milán Endre írása szerintem konteó, de van racionális magva. Sajnos nagyon is méretes az a mag! Teljesen beleillik az Orbánról kialakult képbe. Ami ennek ellentmondani látszik, az a Fidesz táborban kialakult eddig soha nem tapasztalt zavar. És ez az a szalmaszál - amire egyébként Kapat is utalt, - amibe az ember kínjában megkapaszkodik.

Hogy is van az a közhellyé vált szólás a reményhallal?

Névtelen írta...

Míg ön alszik, a Darmol dolgozik.

http://mno.hu/belfold/adert-kedveljuk-gyurcsanyt-utaljuk-1387803

anteus írta...

A pártok nem képesek megszólítani a tömegeket ... a pártok nem tudják megmozdítani a tömegeket...

A pártok nem képesek meghallani a tömegeket. A pártok nem képesek a tömegek akarata irányába mozdulni.

Névtelen írta...

http://hvg.hu/itthon/20170227_Botka_mszp_gyurcsany_momentum_valasztas_interju

Szerintem jól nyomja, nem tűnik nyeretlen kétévesnek. :)

hello írta...

Kedves Kibic, a korábban általam is gyakran használt reményhalat illetően felvilágosítottak, hogy ha az hal meg utoljára, az egyben azt jelenti, hogy addigra már mindnyájan elpatkoltunk!
Akkor meg kevés örömünket lelhetjük az úgy előállt helyzetben... :-))

hello írta...

17:17 Névtelennek:

Idézném az interjúból Botka egyik mondatát:
"Még az is lehet, hogy jelentősen átrendeződik a politikai terep, és akik rettentően nyeregben érzik magukat, más helyzetben fogják magukat találni."

Gondolom, nem magára értette. Holott igen könnyen érintheti őt egy ilyen fennforgás.
Merthogy alatta a megjelent hozzászólás minimum elgondolkoztató:

" Gábor Szabó • 5 órája

Jövőre a Momentum mindent visz a fiatalok körében A mai 30 alattiaknak a teljes magyar parlament csak egy öreg idióták gyülekezete.Nekik már csak múltjuk van.Az MSZp kemény mag talán az öreg rokonok mobilizálásával még megfutja az utolsó 5%-át A Dk kiesik,sok szavazója az elmúlt 4 évben elhunyt.A JOBBIKOT a városi fiatalok elhagyják az elmúlt 15 évben nem csináltak semmit. Az LMP és a többi hulladék sem jut be a parlamentbe. A FIDES is már csak a múlt ahol öreg komcsik pl CÖF: Stefka István, Bencsik familia osztják az észt és nyugdijas emberek foggal-körömmel ragaszkodnak zsíros beosztásaikhoz. Elég volt a nuggerek rémuralmából!!!!! A jövőről csak a 40 alatti korosztály tud hitelesen dönteni."

Szóval majd kiderül.

1970 írta...

"Elég volt a nuggerek rémuralmából!!!!! A jövőről csak a 40 alatti korosztály tud hitelesen dönteni."

Hát persze! Pont ezt bizonyítja a fidesz elmúlt 27 éves története is, nem?!:)
Ebből látszik sajnos, hogy egyes rétegekben a pszichopata barom milyen eredményesen vetette el a különféle társadalmi rétegek egymás ellen uszításának magvát. Katasztrófa:(

1970 írta...

OFF, elnézést!

Ezt érdemes elolvasni, tanulságos:
ndex.hu/mindekozben/poszt/2017/02/27/cuki_gyerekek_mutatjak_be_milyen_sikeres_volt_a_menekultellenes_hiszteriakampany._farsang_migranssal_es_rendorrel./
Az ember esze megáll, de ide vezet az uszítás, az egymás elleni gyűlölet.
"Szép új világ"?!

Kibic37 írta...

Kedves hello (18:04)
Kissé nagy az az arc szerintem is. Elképzelhető, hogy lesz az még kisebb is. Mint ahogy Haris Éva is viszonozta Szanyi kapitány beszólását: "Ha még senki nem mondta volna, lefőtt a kávéd, sem Rád, sem a Hozzád hasonlókra nincs már szüksége Magyarországnak..."

Ami pedig a reményhalat illeti, van benne igazság. Nekem sem tűnt fel, pedig csípem az etimologizálást...

Névtelen írta...

http://index.hu/belfold/2017/02/28/felsorakozik_paks_2_ellen_a_baloldal_az_mszp_az_lmp_melle_all/

Remélem a DK is felsorakozik, mert aki kimarad, az lemarad. :)

Unknown írta...

Csak vigyorgok azokon, akik (jobbik.lmp,stb) azt hiszik,, hogy a rendszervaltastol eccer hatalmon levok menjenek a francba:@
Mivan????Hogyan???
Mit szol ehhez a valaszto???? Szerintem el se tudja kepzelni es nem is akarja. Ha szavazatelszipkazas cel, akkor is kuncog rajta..baszik o elszipkazodni, ha elmegy szavazni. !!!!..

hello írta...

Kedves István, majd kiderül, édes jó honfitársaink miként fogják gondolni, és hogyan voksolnak. Már akik teszik.
Addig lehet 1001 teóriát felállítani pro és kontra, a klavi türelmes, de hát lehetetlen biztos jóslatokat kinyilatkoztatni, hiszen addig a ló is megszólalhat...

anteus írta...

Horváth I
Mindössze porondra akar önállóan lépni a 25 éves korosztály.

Kibic37 írta...

Nincs új a nap alatt! A történelem egyre csak ismétli és ismétli önmagát. De szerencsére áll a kínai bölcselet, miszerint kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
(Több közhely most hirtelen nem jutott eszembe)

http://hvg.hu/itthon/20170227_Revesz_Orszagaltatok_orszagebresztok_Expo_vilagkiallitas_NOlimpia

Igen tanulságos olvasmány...

1970 írta...

Kedves Kibic 37!

Milyen tekintetben is tanulságos olvasmány Révész S. fenti irománya?
Szerintem ez az írás nem más, mint az elmúlt 7 évben unos-untalan ismételt (elsősorban liberális irányból jövő) duma arról, hogy OV nyomorult világa tulajdonképpen a Kádár-rendszerhez hasonlítható. Aki ezt a buta panelt ismételgeti, az képtelen felfogni a valóságot, azt, hogy a Kádár-korszak társadalompolitikája semmiben sem vethető össze jelenünk gyatra világával. Révész S. is azért nyomatja ezt a mantrát, mert elég kellemetlen lenne azzal a ténnyel szembesítenie végre magát, hogy az elmúlt 7 évnek az azt megelőző 20 év ágyazott meg.

Kibic37 írta...

Kedves 1970!
Ez is egy vélemény. Révész Sándoré pedig egy másik vélemény.
Sajnálom, ha csalódást okozok, de hajlok arra, hogy inkább az utóbbival értsek egyet. Annál is inkább, mert Révész Sándort kitűnő újságírónak tartom.