2017. március 27., hétfő

HARC A NYUGGEREKÉRT

Na végre!
Éppen itt volt már az ideje, hogy valaki értem is kapkodjon, már azt hittem, soha meg nem érem ezt a napot.
És akkor most, mint derült égből a sültliba, elkezdenek a kegyeimért versengeni a politikusok, akiktől pedig már megszoktuk, hogy legfeljebb a kikerülhetetlen sorscsapás szerepét osztják ránk, meg sík hülyének nézve szónokolnak nekünk.
Erre most tessék, az egyik párt azt ígéri, hogy ha hatalomba segítjük, hát ingyen vehetjük hatvanöt év felett a gyógyszert, kivéve a cavintont, mert az javítja a memóriát, tehát nincs párt, amelyik javallaná választóinak.
A másik párt tiltakozik az alapjövedelem ötlete ellen, de százötvenezres alapnyugdíjat ígér annak, aki elhiszi, hogy ez a megoldás a nyuggertársadalom bajaira, és akinek esetleg életében nem volt ennyi bruttó havi jövedelme soha.....
Az első javaslat erősen konkurál a kétfarkúak ingyensörre vonatkozó javaslatával, a második meg mintha elfeledkezne arról, hogy a nyugdíj és a majdani nyugdíjas által befizetett nyugdíjjárulék között illik valamiféle összefüggésnek lenni.
Mindeközben szeretett kormányunk - mint vívmányt - 1,6%-os nyugdíjemelést rendelt el, mély sajnálkozással emlegetve a törvényi korlátokat, melyeket annyira figyelembe szokott venni, mikor lopni akar...



A szocikon nem csodálkozom, most, hogy leadták az első ágyúlövést a Téli Palotára, a többi lépés már adja magát, egy-két év múlva úgyis jön a NEP, aztán korrigálnak, de addig jó lesz ez így.
Ideológia helyett, választások előtt a járókereteket és a banyatankokat is áfamentessé tesszük az ígéretek szintjén, továbbá a 65 év feletti férfiak havi tíz szem ingyen Viagrát, az egyedülálló nyugdíjas nők ingyen vibrátort kapnak, alapjárandóságként medium size, felárral maxxi size.
Komolyan mondom, itt már mindenki meghülyült, csak én vagyok gőzmozdony.

És mindenki mindenkit hülyének néz, ami azért túlzás, jóllehet az események azért vissza-visszaigazolják az így cselekvőket, de mégis...
Szerintem lehetne például azt is ígérni, hogy az Orbán-családtól visszavett vagyonból első lépésként az általa ellopott és eltapsolt nyugdíjvagyont származtatják vissza a károsultaknak, biztosítva azt, hogy az elkövetkező években nyugdíjba menőknek legyen miből fizetni, aztán vissza lehetne adni az elvont nyugdíjakat, korkedvezményeket, vagy lehetne egy tisztességes reformot csinálni, visszaadni a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás biztosítás-jellegét, de hát ne éljünk a lila álmok ködében...


Annyit írtam már ezekről a dolgokról, hogy már unom magam... 
Ha valakit mégis érdekelne a véleményem (mazochisták előnyben...) itt a lista.

Ami meg a nyugdíjasokat illeti, ők akkor fognak jól élni, ha a társadalom minden része jól él, ha a befizetett nyugdíjárulékért jár is valami, ha a gyermekeik, unokáik boldogulnak, ha a nyugdíjrendszer kiszámítható és stabil lesz, ha a nyugdíjas létbiztonságban élhet.
Ehhez persze az is kell, hogy az aktív korúak befizessék a járulékaikat, ha pedig nem fizetik, hát ne csodálkozzanak.
És hát persze munka kell, jövedelem kell, akinek meg nem tud adni, ahelyett fizessen az állam egy alapösszeget.

Ezen kellene dolgozni, nem hatsoros kerítést építeni magunk köré...
Olyan kiábrándító ez az egész...


Még jőni kell, még jőni fog...
Vagy kisnyúl...



:O)))

14 megjegyzés:

Kapat írta...

Nem tudom, mi fog "jőni", legfeljebb elképzelem. Eddig minden elképzelésemet alulmúlta ami jött.
Ezért azt javaslom, hogy a nyugdíjasok, akár teljes áron is, vegyék meg azt a Cavintont és emlékezzenek arra, hogy a számukra tett választási igéretekből eddig mikor, mennyi valósult meg!

Marika Anikó Benkő írta...

Kapat
Igazad van!

kekec írta...

Pupu, az az alapösszeg lényegében az alapjövedelem. Egyébként meg nem elvetemült ötlet, éppen a finnek tesztelik, és a forrása az, hogy MINDEN szociális juttatást EGY kalapba tesznek, és minden külön fajtánkénti adminisztrálás helyett csak egyszer bírálják el a jogosultságot. Az így megtakarított költségeket is beteszik a kalapba...
Modern államnak snassz bármely állampolgárát éhen halni hagyni, "meg lehet élni 47ezer forintból" is, de legalább nem kell éhen halni.
A vita azon van, hogy milyen összeg az, amelyik munkaképes embereket nem csábít otthon heverésre, az ősi magyar szolidáris mondás értelmében: aki nem dolgozik, az ne is egyék.
A nyugdíjötletet már finomította a DK, 120-150ezerről szólnak újabban, és forrása, hogy minden nyugdíjas ennyit kapna - ha mán Orbán megtette azt a szívességet, hogy nem biztosítás, aminek illik arányulni a befizetett járulékokhoz. Ennek persze a 120-150 feletti nyugdíjasok nem örülnének, de szerintem elképzelhető egy felmenő rendszer, pl valahol 4-500ezernél húznának egy plafont, és amíg el nem érik a többiek, addig nincs emelés....
Egyébként meg akár 20, akár 50 mrd az ingyengyógyszer, krónikus betegségeknél automatikusan megadnám, egyébként meg annyi alapnyugdíjat, amiből a gyógyszer kiváltható. Tehát akár kombinálható is a DK és az mszp ígérete. A megspórolt olimpiai lopásokból is kijönne!

PuPu írta...

Keves kekec, a szomszéd megmérgezett tehenének országában ez nemigen menne.
Most képzeld el, hogy a cigány is megkapná az alapjövedelmet, mehetne a boltba vásárolni, nem kellene a Julcsa óljából a tyúkot lopni, hová lenne a világ?
Nem lenne kit mélységesen lenézni, kit ítélne el a magyar, mint munkakerülő bűnözőt, mikor egyforma jogcímen kapná vele a pénzt?
Hát, még ha a gyerekeknek is járna valamennyi, és megszűnne az adójóváírás meg a családi pótlék - tán még az ég is beborulna!
Aztán meg, aki még dolgozna is, az jobban élne, mint aki nem?
Nem életszerű ez így, lássuk be.
Mert rendben, a migráncsokat is fel lehet használni, de az azért mégsem ugyanaz...
Amúgy meg a dolgokat nem célszerű keverni, a nyugdíjrendszert meg az egészségügyi ellátást biztosítási alapon célszerű tartani, de a járandóságok körét pontosan meg kell határozni, és lehetőséget kell adni a plusz befizetésért plusz szolgáltatások igénybevételére - de ezek csak a kényelmi ellátást érinthetnék, mert az élet az egyformán értékes, ha tetves politikusról van szó, ha tisztességes szegényemberről, ebből nem szabadna visszalépni.
A nyugdíjnak része lenne az alapjövedelem, a krónikus betegeket meg más kasszából kellene támogatni, de az ellátás csak szigorú protokoll alapján történhetne.
Egy egy ilyen rendszerben nem megy, hogy majd én eldöntöm,hogy melyik orvosnál íratom fel a csodagyógyszert, mely a szomszédasszonynak is használt, meg hol rendelek PET-CT-t a náthámra...
Azt hiszem, ebbe jobban belebetegedne a magyar, mint a Parkinson-kórba...
:O)))

promenad írta...

Pupu !

Sajnos nagyon is indokollt a letargiád.
Osztozom benne ...

Kovács János írta...

Ingyensör..
Ja.
Egyszerűbb lenne ujra:"több pènzt az embereknek"..
Aztàn jönne megint a féleszű Feri és csinàlna +30% àllamadósságtöbbletet megint 1 èv alatt..
Aki ezt akarja-az menjen a 'picspaccs'ba..

Olasz Ildikó írta...

Kedves Gőzmozdony! (PuPu)
Kihagytad a számításból (1,6%) a 10 ezer forintos Böskét, meg a napokban előre beígért + 1%-ot a "tévesen" megállapított infláció kompenzálását. Természetesen utólag.
Amilyen pénzéhes nyugger vagyok első reakcióm az volt, hogy "persze, utólag, kamat meg nuku!"
Aztán átgondoltam a dolgot, mondván, hogy azt az 1200-at (0,9% az MNB kamat), kapja be a Fidesz, meg azt is amit mellégondolok...
De NEM! Mert igaz, hogy az esetemben majd hogy nem elhanyagolható (egy frászt!) az összeg, de van 2 -3 millió nyugdíjas, és máris nem annyira kicsi az a pénz. Főleg Fideszéknek, mert ők a kicsit is megbecsülik... Úgy hogy kapják csak be, amit gondolok!
- Ami meg a többit illeti: Nem tudom! Ahhoz, hogy tisztességes nyugdíjat tudjon az költségvetés fizetni, ahhoz tisztességes mennyiségű befizetés szükséges.
De kitől? A gyerekeink, unokáink máshol fizetik a járulékot, aki meg itthon az olyan bérek után, hogy sírva fakad az ember ha látja, hallja. És ez nem lesz akkor sem sokkal több, ha elzavarjuk ezt a ... "társaságot".
Állítólag nehéz fából vas karikát csinálni.
Legalábbis nem egyik napról a másikra.

Kovács Jánosnak meg üzenem: ahova engem (bennünket küld) menjen ő oda!

hello írta...

PuPukám, különös tekintettel a közelgű húsvétra, gyanítom, leginkább kisnyúl.

Amúgy ahhoz mit szólsz, hogy az állításuk szerinti egyik igen gyakori halál-ok, a vastagbélrák ingyenes szűrését csak 70 éves korIG kívánják bevezetni?
No nem ellenzékiék, ezt dicső kormányunk egészségtudora ötölte így ki.
Azaz magyarról magyarra fordítva: e téren is 70-en felül, aki belepusztul, hát, istenkém, így járt, legalább megspórolható a további nyugdíja.
Analóg történet, hogy mellrákra is 65 éves korIG szűrnek behívásos alapon.

De ez érdekes módon egyik pártnak se szúrja a szemét.
Sőt, ez utóbbi korlátot még Gyurcsányék vezették be.
Már akkor is szemétségnek tartottam. Persze bárki jelentkezhet a háziorvosánál, úgy tudom, hogy szeretné megvizsgáltatni magát, csak hát, ha nem figyel oda magára, és ha nem hívják a szűrési rendszer keretében, nem biztos, hogy megteszi.

Cereus írta...


Kovács János !
Legalább nem leplezed, mérhetetlen ostobaságod. Nyersen kimondod azt a jelzőt amire különösen magad rászolgáltál!
A "féleszű" Feri nem azt mondta hogy van ingyen sör, meg ingyen ebéd, hanem pont az ellenkezőjét !
A "féleszű" a válságos időben adott a privatizációs (tolvajlásban) ellopott nemzeti vagyonból minimális kárpótlást a kisemmizetteknek a 13. havi nyugdíjat !!!
Mi nyugdíjasok, választáskor ezt meg is "háláltuk" neki.

Kovács János! Nálad a probléma le van egyszerűsítve mint minden együgyűnél !
Gyurcsány a hibás, és innen tovább már gondolkodni sem kell.
Még egy megjegyzést.

Ezt az országot 70 évig én is építettem, ennek az országnak tíz milliomod része az enyém, bárki is lopta el, azon leszek hogy visszavegyem.
Ha kell a "féleszűvel" együtt !

1970 írta...

"Amilyen pénzéhes nyugger vagyok"

Kedves Olasz Ildikó!

Kérem, ne adjon ennek a féleszű és korlátolt bagázsnak (a pszichopatáról és lakájairól beszélek) tippeket arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben milyen otromba jelzőkkel illessék a "nyuggereket":))

Cereusnak
Kovács J. soha nem leplezte mérhetetlen ostobaságát és butaságát!

Anikó írta...

Pupu ne éld bele magad, hogy kapkodnak a nyugdíjasokért, hazugság, kábítás az egész, csak addig kellünk, míg leadjuk a szavazatunkat utána már el is felejtenek, és persze, hogy nincs igéret-teljesítés.
Nem hiszek én már egyik pártnak-kezdeménynek sem.

Olasz Ildikó írta...

1970!

Sajnos bőrömből nem tudok kibújni. A pénzéhes nyuggert idézőjelbe akartam tenni. Sajnos nem figyeltem eléggé. Hiába a kor visz mindent. Így aztán értse aki érteni akarja!

Olasz Ildikó írta...

Most kapok agyvérzést!
Hallgatom a "Napközben"-t. Első téma a nyugdíj. Javasolják au öngondoskodást! Egyrészt van bőr a pofájukon a MANYUP elrablása után egyáltalán az "öngondoskodásról" beszélni, mint a nyugdíj kiegészítés módszeréről. Másrészt havi 30 ezer forint megtakarításról beszélnek már minimum 30 éves kortól. Mondjátok meg mekkora havi jövedelem szükséges ahhoz, hogy "felesleges" habi 30 ezer forintja legyen valakinek?

Névtelen írta...

Pontatlan az információ amire a cikk íródott. Nem 150 ezres alapnyugdíjról beszél a DK, hanem ÁTLAGNYUGDÍJRÓL!!!!! Mecsoda különbség ugyebár!