2017. március 18., szombat

LÁZÁR KOMMUNISTÁI

Szerintem még nem fogytak el a migránsok, Brüsszelt se döntötte még romba egy földrengés, Lázár mégsem a központi irányelveknek megfelelő ellenségekkel bajlódik.
Furcsa ez, mert az Orbán-család feje, Don Vittorio keményen meg szokta torolni a kilengéseket, egy a család - egy a tábor - egy a zászló - egy az ellenség!
Na jó, legfeljebb kettő vagy három, de azok mind-mind a család ellenségei, nem pedig egyéni ellenségek - Gyurcsány meg Soros olyanok, mint hajdan Rajk és bandája volt, a nép nemzet ellenségei, a liberális imperializmus szekértolói, undorító brüsszelek egytől-egyig.

Erre jön most Lázár, és saját ellenségeket kreál, jóllehet a közellenségek még mozognak, hát helyes ez, elvtársak?
Ki nem találná senki, kik az ellenségek, pedig hát úgy adják magukat, így 28 évvel a rendszerváltás után!
Nyolcszázhatvanezer egy  közellenség került megnevezésre: a kommunisták, a munkásőrök és Kádár János, aki szegény harminchárom százalékban szökésben van, és a tetejébe a ravasz vén komcsi elintézte, hogy senki ne tudja a fejét venni.
De a többi megkapja a magáét, erről gondoskodik a kor nagy ismerője, aki élete legfogékonyabb időszakát, általános iskolai éveit a szocializmus vérzivataros esztendeiben Kolimán a legvidámabb barakk lakójaként töltötte, ahol szüleivel együtt éheztek, fáztak, átlőve oldaluk, de a lelkük mélyén mégis szabadok maradtak.



Egy kiállítás megnyitóján volt olyan kedves megfuttatni eszméit, nagy segítséget nyújtva ahhoz, hogy ne haljunk meg eddigi, rettenetes állapotunkban, és képesek legyünk felépíteni személyiségünket, kockáról-kockára, ahogy illik.
Merthogy mégiscsak ostobaság az ügynökakták iránt érdeklődni, ki tudja, kikbe botlana az érdeklődő mitugrász, keressük inkább azokat, akik kiadták a parancsokat az ügynököknek, merthogy az az igazi, a többi csak terelés a lényegről.
Ugye, ma nincsen egyetlen ügynök sem, vagy akik vannak, az egytől-egyig valódi hazafi mind, merthogy ennek a társadalomnak nincs szüksége arra, hogy az ellene szervezkedőket figyelje, gyermekes túlkapásaik vadhajtásait nyesegesse!
Na, talán Juhász fütyülőjét tovább lehetne nyesegetni, mert annyira el van már szemtelenedve, miként hajdan Berija, de másokat megfigyelni - nincs az az Isten, ez egy demokratikus ország, itt erre emberfia nincs, aki parancsot adna, ezért is szabályozzák újra a nincsmit, erről ír a Magyar Nemzet.

A tárca a készülő új, büntetőeljárásról szóló törvény miatt akarja újraszabályozni a titkos információgyűjtés szabályait.
A lap által megkérdezett ügyvéd szerint az előterjesztés szövegéből az is következhet, hogy ha valaki vásárol egy autót, másnap titkos nyomozás indul ellene, hogy vajon törvényes forrásból származik-e az ára, vagy sem.
Ezentúl tehát minden nyomozásra jogosult hatóság, azaz a rendőrség, a NAV és az ügyészség is folytathat előkészítő eljárást minden olyan esetben, amelyben semmi gyanús nincs.
A hülyeség fertőző, beszállt a DK töltöttgalamblelkű politikusa is a versenybe és közkinccsé tette: "Rákosi Mátyás, Kádár János, Orbán Viktor, így teljes azoknak a névsora, akik hatalmuk megtartásának érdekében a saját népüket megfigyeltették és megfigyeltetik" – közölte a politikus.
Biztosan lehet találni valamilyen gyógyszert, mely lassítja a leépülést, de már az életmód megváltoztatása is sokat lendíthetne a dolgon...
Mióta világ a világ, meg három nap, azóta a mindenkori hatalom mindig figyelte mindenkori társadalmat, merthogy mindegyikük abban volt érdekelt, hogy hatalmi helyzete tartós és zavartalan legyen, és ezt még csak fel sem lehet róni nekik.
Az embernek se róhatjuk fel, ha önvédelemből kamerát szerel fel a libaólra, megörökítve a libát lopni szándékozókat, vagy a ház ajtaja fölé, hogy számba vehesse a hitvesét illetéktelenül felkereső gyanús bakokat.
Az is régi dolog, hogy az ügynökök vagy meggyőződésből, vagy valamilyen zsarolás áldozataként dolgoznak, a világ már csak ilyen.
Lehet fintorogni, de nem érdemes, végtére is Martinovics Ignác is ügynök volt, hogy most Vona
vádjáról szó se essék.
Lázár javasolta, hogy végre mondjuk ki, hogy Kádár János, akit manapság sokan a legnagyobb magyar államférfiak között emlegetnek, nem több köztörvényes gyilkosnál.
Sokat elmond ez Lázár élettapasztalatáról és árnyalt gondolkodásra való képességéről...

És akkor itt van a komcsik kérdése.
Nyolcszázezer párttag volt, mind tagdíjat fizettek, aztán a rendszerváltásnál a pártvagyont úgy kezelték,  mintha az ellenállók - mind a tizenöten - adták volna össze a rávalót.
Vicces volt, de a közhangulattal nemigen volt érdemes szembemenni, így aztán ma magánzsebekben van a vagyon zöme.
Lázár szerint kétféle kommunista volt, a meggyőződéses, aki egy tróger, némelyike gyilkos, másika meg fertőz, mint a pestis - ez a rosszkomcsi, mígellenben van a jókomcsi, aki karrierje érdekében hagyta magát belekényszeríteni a pártba.
Bizonyára voltak sokan az utóbbiakból is, ezeket korbáccsal verték, hogy töltsék ki a felvételi kérelmet, aztán évekig kínozták őket, mert nem volt rájuk felvételi keret, a sorállástól elzsibbadt a lábuk... - na, ezektől én akkortájt is, most is hányingert kaptam, kapok.
Jómagam a rosszkomcsik közé tartoztam, mert én önként és dalolva léptem be a Pártba, de nem, mint ahogy Brezsnyev macskája ugrott fel a búboskemencére, hanem valóban önként.
Azt gondoltam, hogy a társadalomban rengeteg a hibás gyakorlat és az ellentmondás, van még mit smirglizni a szocialista viszonyokon, és ha ebben részt akarok venni, akkor részt szeretnék venni a döntéshozatali folyamatokban is.
Így aztán párttag lettem, üldögéltem különféle testületekben - tiszteletdíj nélkül, elmondtam a véleményem, ez sokszor nem tetszett a hivatalban levőknek, de legalább elgondolkodhattak rajta, némelyiknek volt is mivel.
A rendszerváltás előtt is ezt tettem, az meg a reformkommunistáknak nem tetszett, aztán kilépett belőlem a pártom és ott maradtam az elveimmel magamra.
Most meg itten még azt is meg kell érnem, hogy Lázár - aki a rendszerváltás idején még általános iskolás volt, akire én kötöttem fel ünnepélyesen az úttörőnyakkendőt - minősít engem, - ez meg őt minősíti...


A munkásőrség más tészta.
Már vagy húsz éve erőlködik a hatalom, hogy létrehozzon valamiféle Nemzeti Gárdát, átmenetileg, hiánypótlónak lett aztán Magyar Gárda meg Betyársereg, mert mindig vannak emberek, akikben buzog a vágy embertársaik kordában tartására.
Nem mindegy, hogy a buzgást az állam kontrollálja, vagy nem, utóbbi esetben a barmok elszaporodásának nincs határa.
A Munkásőrséggel két baja volt a rendszerváltóknak.
Az első, hogy mikor kimondták a nevét, összecsinálták a lábuk szárát, a másik meg, hogy egy Istennek se tudtak semmit a rovásukra írni.
Azt már mégse róhatták fel nekik, hogy minden árvíznél ott lapátoltak, azt se nagyon, hogy börtönből szökött gyilkosok után kutattak szakadó esőben a szántóföldeken, azt se, hogy óvodákban festették a kerítést, javítgatták a játékokat, legfeljebb irigykedhettek rájuk, mert a gyakorlatokon remek pörkölteket főztek bográcsban, és nekik nem küldtek egy csajkányit se.
Most Lázár azon kínlódik, hogy nyilvánosságra kell hozni a nevüket, mert ez fontosabb az ügynöknévsornál, amelyből esetleg kiderülhetne, hogy a mai hősök és felmenőik nem mostanság lettek hősök.
Ők a hős partizánok leszármazottai, hajdani KISZ-titkárok, az Ifjú Gárda lelkes tagjai, akik akkor acélszürkében, míg ma terepszínűben bohóckodnak, és még csak árvíz esetén se mennek ki a gátra, mint tette azt Nagyurunk, felemás gumicsizmában, komoly pofával tanulmányozva térképét, a Sándor György humoralistától erre az alkalomra kölcsönkért szabásmintát...
És kiderülne, hogy az egyházak szentéletű papjai közül hányan voltak besúgói egymásnak, hányan voltak ügynökei az ateista hatalomnak.

Szóval, Lázár kirúgott a hámból, és nem lennék a helyében, mikor a Vezérnek eszébe jut apja karrierje, vagy akárcsak a sajátja is.
Jobb erről nem beszélni, nem pedig hülye eszmefuttatásokkal a lakosság eszébe juttatni, hogy milyen göröngyös is az ember életének útja.
Még azoké is, akiknek elveik vannak, hát még azoké, akik az elveket csak hírből ismerik...



:O)))

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Arra azért kíváncsi lennék, mit szól ehhez a Házmester úr.

Attila írta...

Üdv!
Arra én is kíváncsi lennék, mert az egész pereputty nyakig ült az eszmében. Mi több, a nagypapi büszke tulajdonosa volt a Szocialista Hazáért kitüntetésnek, ami tudvalevőleg a legmagasabb szintű plecsni volt anno. Mint azt a kedves nagybratyó elmondta elévülhetetlen érdemeket szerzett mint vöröskatona. Tompítva a dolgok élét, hozzátette, h pénz, megélhetés nem volt, így hát bizonyos kényszer hatására "zsoldosként" hajtotta végre a hőstetteket.
Mindez egy ÉS interjúból tudható, ami Több mint 10 évvel ezelőtt jelent meg.
Lázáron már röhögni sem tudok. Attól, hogy Ő hülye, még nem jelenti azt, hogy mindenki az.

Kovács János írta...

Ez a Kövér,nem a Lázár..
:)

Attila írta...

Elnézést helyesbítenem kell! A 168 óra riportja volt, de már nincs fenn a neten. Most néztem meg.

CsipkeRózsa írta...

Németh Szilárd azóta egy kicsit helyesbítette Lázár mondatát.

Németh Szilárd kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy "az MSZMP vezetését elválasztaná "az egyszerű, mezei MSZMP-tagoktól", mivel nem gondolná, hogy mind a 800 ezer párttag bűnös lenne és Magyarország elvesztését akarta volna."

mavtelep írta...

Rendes ez a Rezsiszilárd, tényleg inkább Martonyi, Pintér, Matolcsy vigye a balhét, ne Kovács Józsi a forgácsoló üzemből...)))
Szervusztok, jó estét !

klj írta...

Idézet Moldova Gy."Kegyelemkenyér" c. könyvéből melyet Lázár János mondott magáról Magyar Nemzet 2010. november 4-ei számában " Viccesen mondható,hogy akik ismernek halk, de hatékony gyilkosnak tartanak -,majd később dicséretre méltó őszinteséggel hozzáteszi:ez igaz is."

Unknown írta...

.és még benne sincs, hogy a 60-s években az akkori Szolnok-megyében óriási károkat okozó sertés száj-és körömfájás fertőzés volt. A munkásőrök is be voltak osztva az izoláció biztosítására, több napon keresztül távol az otthonuktól.
Az '70-es árvíznél még Karcagról is voltak idevezényelve Munkásőrök.
Egyetlen emberrel sem találkoztam aki bármiféle erőszakos cselekményt fel tudott volna mutatni. Pedig a kiképzésük okán képesek lettek volna rá (pl. tömegoszlatás). Ma gátlástalanul szét lehet verni a TV székházat, lehet gyújtogatni stb...
Ezt ugyan megteszi az USA Nemzeti Gárdája, s ha kell a hadseregük fegyveres ereje még belei is lövetett a tömegbe. Nem ám gumi lövedékkel!
A rendszerváltás politikusai még a reguláris hadseregtől is féltek, és meg is tettek mindent, hogy egy erőtlen önvédelemre is képtelen fegyveres formációt hozzanak létre.
Befejezve: röhejes Für Lajos "körkörös védelmi doktrinája" (aki 1956 egyik áldozatának tekintete magát miközben akadálytalanul bekerült a rendszerváltás előtti Tudományos Akadémiába.

Unknown írta...

Munkásőrségről:▲

Névtelen írta...

furnan írta:

Nagy baj az agybaj......és a mai politikai elitünk tele van ilyenekkel, lázárokkal, keresztényzsoltokkal, kancsalmáriákkal....

Ezek mindent leszedtek a szocializmus terüljasztalkájáról, most meg a pótcselekvésként ügynököznek, munkásöröznek, komcsiznak....

Fel kellene már ébredni, és a társadalom valós problémáival foglalkozni, mert nemsokára (Hofi szavaival élve) ők lesznek a múlt.....
Remélem, minél hamarabb....

UI: sem MSzMP tag, sem munkásőr nem voltam. De sokkal jobban éreztem magam akkor, abban a társadalomban....

Promenad / írta...

Névtelennek 7 :42

Igen,valóban nagy az Isten állatkertje /ott az istállómester körül /

1970 írta...

"De sokkal jobban éreztem magam akkor, abban a társadalomban...."

Kedves furnan!

Erről van szó; sokak érzése ma ez, azt hiszem!

27 évvel vagyunk a rendszerváltás után. Tessék végre megnézni, honnan hova jutott ez az ország az elmúlt 27 év alatt (1990-hez viszonyítva!), és összevetni azzal, hogy 56 után 27 évvel (1983-ban) hol tartott az ország (az 1956-os állapotokhoz, "kiindulóponthoz" képest). Amennyiben ezt valaki reálisan felméri, elvégzi az összevetést, azonnal megérti ennek a szerencsétlen Lázárnak a kirohanását. A tehetetlenségből, dühből ered, csak mosolyogni érdemes a nyomorultján.

1970 írta...

"A hülyeség fertőző, beszállt a DK töltöttgalamblelkű politikusa is a versenybe és közkinccsé tette: "Rákosi Mátyás, Kádár János, Orbán Viktor, így teljes azoknak a névsora, akik hatalmuk megtartásának érdekében a saját népüket megfigyeltették és megfigyeltetik" – közölte a politikus."

Melyik volt ez az idióta megint? Ilyenek miatt fordulnak el a baloldali szavazók ezektől a pártoktól:(