2017. április 2., vasárnap

FUTBALL-NAGYKÖVET

foto: (R)Evolúciós zsákutca blog
Áder János rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét.
Akinek ezidáig kétségei voltak, hogy Magyarország Megboldogítója zakkant, annak ez kell legyen az ultima ratio, a végső érv, és ha ez után is épelméjűnek képzeli a pocakos tábornokot, akkor maga is jobban teszi, ha felkeresi orvosát, gyógyszerészét.
Isten lássa lelkem, semmi bajom nincs a megtisztelt főszerkesztővel, egymás közt szólva hülye lenne tiltakozni az ellen, hogy tünetté nevezzék ki, van az a pénz, ugye, mitől korpás lesz az ember haja, habár, ha az életrajzát elolvassa az érdeklődő, támad olyan gyanúja, hogy saját jogon is szalajt kicsit.
De hát a karrier az karrier, és aki a Puskás Akadémia kommunikációs vezetője volt, kétségkívül a magyar sport élvonalában ténykedik, felvirágoztatva hazánkat.



Hogy mit szólna Puskás Öcsi reinkarnációjának lassan szindrómává érő tünetegyüttesének újabb összetevőjéhez a neves labdarúgó, ha élne, ki tudja, de életútja ismeretében feltehetőleg a nevezetes pocakot csapkodná a röhögéstől, ő ugyanis normális volt.
És pragmatikus is, tehát nem ítélné el a skriblert, aki az Aranycsapat farvizén igyekszik az örökkévalóságba, vélhetőleg hátbaveregetné és kedélyesen felszólítaná, hogy hívja meg egy Puskás-fröccsre, ami tudvalevőleg három sorbakapcsolt nagyfröccsből áll, így adja ki a 6:3 arányt - már deciliterben mérve.

Puskás világsztár volt, és - mai ésszel - nem lehet felróni neki, hogy megpróbálta tehetségét nem aprópénzre váltani, ő aztán igazán értette a labdarúgás és a pénz összefüggéseit - kis pénz - kis foci, ugye.
Nagy kár, hogy ez az igazság is megkopott az idők folyamán, ma a nagy pénz - kis foci igazsága kétségbevonhatatlan.
De vissza a diplomáciához!


Gondolom, a diplomácia - mint mindenhol a világban - a nemzeti érdekek érvényesítésének eszköze.
Az érdek nagyon fontos, hiszen aki érzelmi alapon közelíti a világ dolgait, az örökké csalódni fog.
Lord Palmerstone is megmondta, Angliának nincsenek barátai, nincsenek ellenségei - Angliának érdekei vannak - és ez áll Magyarországra is.
Ha állást foglalunk politikai kérdésekben, érdemes előtte ezt a mondatot néhányszor elismételnünk magunkban.
A gondom ezzel a nagyköveti kinevezéssel csak az, hogy nem látom mögötte Magyarország érdekeit.
Még ennek az agyamentnek az érdekeit se látom, hiszen ezzel csak kiröhögteti magát.
Elképzelem a diplomáciai tárgyalást:
Kérem Excellenciádat, hogy a Barca fogadja otthonában a Puskás Akadémia csapatát, megítélésünk szerint nagyban elősegítené népeink kölcsönös megértését  egy gólnélküli döntetlen!
Esetleg: Engedje meg Excellenciád, hogy bejelentsem, nemzeti tizenegyünk minősített megaláztatása miatt Magyarország és Portugália között beállt a hadiállapot, továbbá Cristiano Ronaldo egy büdös buzi!



Tudom, Viki király meg van győződve arról, hogy mindent megtehet, mindenre jogosítványa van, miként Rákosi elvtárs mondotta volt: határ a csillagos ég.
De mégis...
Ha valamelyik pártnak mégis eszébe jutna követelni a parlamenti képviselők és a magas állami tisztséget betöltők előzetes pszichiátriai vizsgálatát, hát felettébb üdvösnek találnám.
Ha csak a fele esne ki a latens pszichopatáknak, szociopatáknak, üldözési mániában és paranoiában, gigantomániában és bipoláris elmezavarban szenvedőknek, népünk felvirágzik, országunk épül, szépül, gyarapodik, és csak azért nem tapsol mindenki, mert mindkét kezében libacombot szorongat.
A túlvilágon pedig megkezdődik a bajnokság, a válogatott is pályára lép a legyőzhetetlen csatársorral: Budai - Kocsis - Orbán - Puskás - Czibor...
Nem lenne ellenfél!


Hej, de szép is lenne, ha már játszhatnának...


:O)))

17 megjegyzés:

hello írta...

Rákosi a Szu-ban kapott menedéket 56 után - Viki vajh' majd Putyinnál? És még mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli olykor önmagát!

PuPu írta...

Putyin mit csinálna vele?
Nem kell, nem használható.
Majd megy Azerbajdzsánba a haverjához, meg az olajkútjaihoz...

:O)))

hello írta...

Miért, Rákosi mire volt még ott jó?

Kapat írta...

Putyin óvatos duhaj! Neki csak lojális alattvalókra, nem pedig örökké harcra éhes hibbantakra van szüksége. Amilyen gyáva, golyóálló mellényben hívná ki a nyolcdanos Putyint dzsúdómeccsre. Harcolni mindenáron! De mégnézném azt az "összecsapást"!! :-))

obsitos írta...

Ez már tényleg egy másikdimenzió. Ha ez nem április 1.-i tréfa volt, akkor tényleg nagy a baj. Nehéz eldönteni, hogy egy kamaszkorban megragadt debil, korlátokat nem ismerő, falusi bunkó agymenése vagy egy gyógyszerek hatása alatt álló személy hallucinációban végzett ügyködése. A szégyen nem ez a zombivá lett figura, hanem az, hogy a magyar emberek eltűrik a tobzódását . A fél világ már régóta rajtunk röhög .

1970 írta...

Kedves hello!

Semmire nem volt jó, de Kádár ellen rendesen keverte a sz.rt kintről.
Ahogyan NI-vel egymás ellen áskálódva - mégis valahol közösen (a hatalomittas vezér, meg a tehetségtelen, tesze-tosza nagypapa) - az országot jó nagy ürülékbe kormányozták 1956-ra:(

Névtelen írta...

beszartok!
nézzétek meg, óriási!!
.
.
http://zsurpubi.hu/cikk/445-ekkorat-meg-nem-rohogtunk-meszaros-lorincen/
.
.
kb ekkora katyvasz a csuti bandája
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Olasz Ildikó írta...

Névtelen!
Vagy nem jól írtad ki a zsúrpubi-t, vagy nem tudom. A 445-ös oldal nem létezik, a zsúrpubinál fellelhető Mészáros Lőrincről szóló írás, nem új, és főképpen nem vicc! Sírni való!

Névtelen írta...

talján Idikó!
.
.
PONT EZ A FÉLELMETES BENNE!
.
hogy a fészkes fenébe fordulhat elő, hogy a Nádas - akaratlanul - már 86-ban telibemondta a mészárost?!
szerintem beszarás
.
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

hellonak
Rákosi abban a politikai helyzetben a mindenkori magyar vezetés kézbentartására volt jó.
:O)))

PuPu írta...

Hát úgy, kedves Abramovics, hogy nagybotú Mészáros Lőrinc nem gázszerelő volt, hanem a Dózsa féle parasztfelkelés egyik vezére, ferences szerzetes, aki nem Felcsúton volt polgármester, hanem Cegléden plébános.
A többi stimmel...
Az téveszthetett meg, hogy érettségi tételek között szerepelt, ezért nem ismerhetted fel...
:O)))

hello írta...

PuPukám, nem keresek mindenképpen analógiát, de ami azt illeti, pl. erre akár Vikit is felhasználhatja, ha úgy alakulna.
De persze tényleg, a baltás gyilkos hazája nyilván tárt karokkal fogadná be - jótett helyébe jót várj - alapon.

Promenad írta...

Semmi kétségem afelől,hogy szegény Puskás Öcsi forog a sírjában.
Még az emlékét is elorozták szülőhelyétől,Kispesttől.
Remélem.ezért is megbünhődnek....

Névtelen írta...

teve! ....2017. április 2. 20:15
.
eddig tartott a dolog megfejése?
( nem véletlen a t betű kimaradása )
mostanra fedezted fel?
http://lexikon.katolikus.hu/D/D%C3%B3zsa-f%C3%A9le%20paraszth%C3%A1bor%C3%BA.html
.
teve! ez vékony!
.
.
abramovics voltam, s vagyok

hello írta...

Kicsit más téma:
Láttátok az "Állítsuk meg Brüsszelt!" plakátinváziót?

Elképzeltem, hogy lefordítják Merkelnek, mire azt mondja, OK, és a Mo-ra irányuló pénzcsapot zárja el, azt állítja le!!!
Akkor aztán az oligarcháik + a csókosaik, akik bekalkulálták a 2020-ig érkező lóvét, lépnék meg azt, amit az istenadta nép vonakodik megtenni!

Tudom, csak mertem nagyot álmodni!

manyupos írta...

Érdekes, hogy itt most mindenről írtok, csak a futballról nem.
Pedig Komlós évtizedekkel ezelőtt megmondta, hogy úgy dolgozunk, ahogy focizunk.
Nagy igazság!

Tessék ránézni a Bajnokok Ligájának, vagy az Európa Ligának a rangsoraira...
Tessék megnézni, hogy hány sajtóreferens, szóvivő, kommunikációs munkatárs, etc, etc van kis országunkban. És hány asztalos, villanyszerelő, lakatos...
Ijesztő számok!

hello írta...

Én annak tudom be, hogy nem haraptunk rá a témára, hogy rengeteg ellenanyag termelődött ki bennünk az OV mániájára elszóró milliárdok láttán. Vagy legalábbis én így vagyok vele.