2017. április 21., péntek

GYURCSÁNY CSAPDÁBAN

Tulajdonképpen érthető, hogy ha egy párt, mely azt a képet akarja magáról mutatni, hogy győzelemre törekszik, akkor - ha már minden ésszerű dolgot megpróbált ennek érdekében megtenni - megpróbálkozik egy-két ésszerűtlennel is, mint amilyen például a választási bojkott ötlete.
Az elképzelés nem mai, alá van támogatva ideológiailag is - nem szabad a parlamenti részvétellel legitimálni a diktatúrát - ennek ellenére naiv és kivitelezhetetlen.

Ha a legutóbbi választáson Orbán tudott egy szakajtóravaló kamupártot indítani, akkor neki csak kényelmesebb felállást jelentene, ha ellenzéke színtisztán kamupártokból állna.
Ezzel az utolsó, még használható kommunikációs teret is Orbán ölébe hajítaná a demokratikus oldal.
Ez még akkor sem lenne okos dolog, ha Gyurcsány elképzelésének megfelelően ebbe a kísérletbe  a „Jobbiktól a Momentumig” mindenki beszáll, és aztán a „mai tüntetések hullámán” egy átfogó, Orbánnal szembeni népmozgalmat szerveznek.

Nem akarom én a libát tojást tojni tanítani, de az azért biztos, hogy negatív programmal - ne tegyünk valamit - az adófizetést kivéve rohadt nehéz embereket mozgósítani, a fiatalokat meg egyáltalán nem is lehet.


A magukat demokratikusnak mondó pártok természetesen élből elutasították a kezdeményezést, amelynek én egyetlen pozitívumát azért találtam - úgy látszik, hogy Gyurcsány felismerte, hogy a Jobbik nélkül nincs ma sok esély Orbán világgákergetésére.
Nem azért, mert Orbán annyira jó, hanem azért, mert az emberek ma is mindent elhisznek, amit a média az orruk alá tol.
Így elhiszik, hogy az ország erős, a gazdaság jól teljesít és a migráncsok Julcsa néni kissé molyrágta muffjára ácsingóznak, miközben elveszik előle a munkát is, továbbá rákényszerítik a csadort, ami nem egy praktikus viselet a malacka etetésénél...
A politikai verseny ma kommunikációs küzdelmet jelent - aki eléri, hogy hisznek neki, az győz, és a győztes visz mindent.
A magyar sors különös tragédiája, hogy az elmúlt negyedszázadban egyetlen magyar politikus volt csak, aki megpróbált - legalább zárt körben, a sajátjai között - őszintén és köntörfalazás, meg egyrészt-másrészt nélkül beszélni, na, arról az egyről azt hiszi a nép, hogy hazudós, míg azt, akinek az utolsó tizenöt évben egy őszinte szava vagy tette nem volt, azt igazmondónak tartja.

Ami érdekes, az a pártok elutasító magatartásának indoklása.


A szocialisták nem cicóznak, azt állítják, hogy azok az ellenzéki pártok, akikkel az elmúlt hónapokban leültek tárgyalni – ide értve a Demokratikus Koalíciót is – nemet mondtak a koordinált jelöltállításra, a közös listára és a közös miniszterelnök-jelöltre.
Pedig a Jobbik segédcsapatai által megtámogatott Fidesz-tábor egységét csak egy másik, annál erősebb egységgel lehet legyőzni – vélekedett a kommunikációs igazgató.
Hogy a DK-val nem ültek le tárgyalni, mégis mást állítanak, ez csak őket minősíti, de ha a második mondatukat komolyan gondolják, akkor a viselkedésük vagy a demokrácia elárulása, vagy szánalmas elmekórtani tünet.
Természetesen alapvető tévedés az, ha egy választási összefogás során diktálni akarnak.
Diktálni diktatúrákban szokás, és ha ezzel nyernének, akkor az mégcsak nem is proletárdiktatúra lenne, hanem az elmeosztály skizofrénjeinek győzelme a szociopaták felett.
A szocilistákkal kapcsolatban elég sok konteo terjed, kezdve a hetven-harmincas osztozkodástól a Gyurcsány kiirtására Orbánnal kötött megállapodásig, ez a viselkedés is szépen beleillik a sorba.
Semmit nem segít ezen a tenyeres-talpas Botka, aki ugyan hozhat néhány szavazatot csak azzal, hogy bánatosan belebőg a nagy magyar politikai éjszakába, de ettől ő még önjelölt mutyista marad, aki ki tudja, milyen érdekeket képvisel a szocialisták megválasztott tisztségviselőinek nyakára telepedve.
Ezen persze nem nekem kellene elgondolkodni, hanem a Szocialista Párt tagjainak és választóinak, míg csak nem késő.


Az LMP szerint a helyzet még nem érkezett el addig a határpontig, melynél ki lehetne lépni a demokratikus keretek közül, ellenben van rengeteg probléma a külföldön dolgozók szavazásától a kormánypropaganda finanszírozásáig.
Nagy igazság ez, habár szerintem a bojkott - bár nem értek egyet vele -  vastagon belefér demokratikus játékszabályokba, alkalmazásához semmiféle határpont nem kell, csak elhatározás.
Ami meg a külföldön munkát vállalók savazásának kérdését illeti, ki akadályozza meg itt akármelyik parlamenti pártot abban, hogy törvényt kezdeményezzen ebben az ügyben?
Nem élek álomvilágban, nem az LMP lesz ez a párt...


A Jobbik szerint ők indulni és győzni akarnak, ami szép példája annak, hogy a magyar politikus oldalfüggetlenül álmodozó, hogy finoman fogalmazzak.
Ők viszont támogatják a baloldali pártok bojkott-kezdeményezését, mert azok így végre eltűnnének
 a közéletből - ez viszont realista közelítés...

Nyilatkozott a Momentum is, akik elmondták: „Nem csatlakozunk, mert a Momentum országjárása során kiderült, hogy a magyar emberek új, cselekvő, választható pártokra vágynak, nem pedig 100 százalékos Fidesz parlamentre 2018-ban” .
Igazuk van, a magyar választó minden választásra új pártokat akar, új, ismeretlen figurákkal, aztán vagy csalódik, vagy csalódik, harmadik út nincs.
A politika ugyanis itt hitéleti kérdés, de még a hit is olyan, mint a zsidó-keresztény kultúra Tóra
/Biblia nélkül ...

A többiek is mondtak ezt-azt, de miután a kongresszusaikat a konyhában tartják a szomszédasszonyt használva vattának, így túléljük, hogy ők is egyedül akarnak nyerni. Talán Bokros kivételével, aki arról álmodik, hogy az emberek ki tudnak lépni a párt-karámokból, ahova önként manővereztek bele magukat, és most azt hiszik, hogy ha otthagyják azokat, akik eleve esélytelenek, de rombolják az összefogás lehetőségét, akkor valami rosszat csinálnak, holott a választásokat - többek között - éppen azért találták ki, hogy korrigálni tudjuk tévedéseinket.


A kép ma olyan, mintha mindenki Gyurcsányt akarná legyőzni, holott van itt egy Orbán nevű faszi is, aki a rendszerváltás utáni időszak legkártékonyabb és legerkölcstelenebb politikusa, a szegény ember vérszívója, az ország tönkretevője, erkölcsi-gazdasági értelemben egyaránt.
Mikor megy uszítani, azokon az autópályákon megy páncélozott autójával, melyeket Gyurcsány építtetett, hallgatósága azokból az ipari parkokból kerül ki, melyeket Gyurcsány idején hoztak létre, választói azokból a falvakból jönnek, melyek földjeit a családja és a haverjai lopták el a falu népe elől, nekik meg megmaradtak az árokpartok.
Ezzel együtt, a DK-nak nem kellene kapkodni, Rákosi ellen se volt valami nagy népi összefogás, aztán egyszer csak megindult a föld alatta.
Ceaușescu se máról holnapra tette meg az utat Bukaresttől a falig, de végül is megtette, mikor már a vazallusainak is kényelmetlenné vált.
Itt is ezt kell kitürelmeskednünk...



:O)))

36 megjegyzés:

góbé írta...


Mióta Gyurcsány (aki nálam már nem érdemli meg a "Fletó" megszólitást) szándék, elkötelezettség, következetesség tekintetében jelentős hanyatlásnak indult: miközben a fideszhez sündörgő Eőrsimatyi buksiját simogatva kirúgta a következetesség hiánya miatt aggódó Kerék-Bárcit, nálam bizony Bokros a No.1.

Bokros nem egy bigott baloldali. Amit mond, hirdet, azt nem igazán lehet cáfolni! A fideszből kiábrábdult, tőlük megcsömörlött, az utóbbi időkben egyre inkább a hangját hallató, a demokratikus elvek iránt elkötelezett jobb-közép valamiért mégsem talál rá.
Túl intelligens lenne??... nem értenék??.. én meg azokat biztosan nem értem.

Mindenesetre, sem korábban, sem az utóbbi feszültségekkel teli időkben nem olvastam olyan cikket, nem találkoztam olyan nyilatkozattal, személlyel, aki, amely őt cáfolta volna.
Kikezdhetetlennek tünik és szerintem az is! Annál is inkább, mert g.orbánék kerülik mint a... Nemigen tudnak vele mit kezdeni.

Főleg azzal, aki két hét alatt, hátszél és (párt)támogatás nélkül 34 %-ot ért el Tarlóssal szemben a főpolgármesteri választáson...
Nemzetközileg elismert szakember, elkötelezett, tudja mit akar s amit akar láthatóan Magyar Érdek IS!
Miért nem kell senkinek???

A poszt szerintem legfontosabb mondata:

"...A kép ma olyan, mintha mindenki Gyurcsányt akarná legyőzni, holott van itt egy Orbán nevű faszi is, aki a rendszerváltás utáni időszak legkártékonyabb és legerkölcstelenebb politikusa, a szegény ember vérszívója, az ország tönkretevője, erkölcsi-gazdasági értelemben egyaránt..."

Ugyan mely párt, vagy egyéb tömörülés az a MOMA-n ( s persze a DK-n ) kivül amely ennek szellemében cselekszik?


Névtelen írta...


neveletlen

Kedves Góbé, Bokros persze hogy nem bigott baloldali, hanem általa is deklaráltan jobboldali konzervatív, emlékszel, 'ha eleged van, de nem vagy balos...'
Elmondom, mi lesz.:) Feri felveszi Lajcsit a DK listájára és mint anno Fodrot, beszuszakolja a Parlamentbe. Oszt jónapot!

Hogy mindenki Gyurcsányt, egy bejutási küszöb környékén táncoló párt vezetőjét, az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusát akarná legyőzni, az enyhe arány tévesztés. De jól hangzik.:)

Promenad írta...

Fleto !
Kedvellek,de több megfontoltságot !

Névtelen írta...

Góbé!

ti itt mindannyian lefikáztátok a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK
.
programját, ami mint mondottam volt, nincs kőbe vésve.
tömören a javaslat megoldásra mutató része, hogy egy chartát elfogadva - a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK égisze alatt, mely, mint szintén mondottam volt lehet más néven futó, akár más szervezet is! - közösen kell részt venni a 2018-as választáson.
abba a vitába most nem mennék bele, hogy bojkott, vagy nem bojkott, OK?
.
DE!
.
a program lényeges része, hogy a választási győzelmet követően
.
SZAKÉRTŐI KORMÁNYT KELL FELÁLLÍTANI!
.
cáfolj meg, ha tévedek,
.
DE
.
a szakértői kormány nálam azt jelenti, hogy a győztes szervezetbe tömörültek együttese kiválasztja az adott pozícióra legjobb jelöltet.
miniszterelnöknek én Bokrost tartanám a legjobbnak, bár nem vagyok biztos benne, hogy ezt itt is javasoltam.
mint gazdasági szakember, akit nemzetközileg is elismernek a legalkalmasabb erre a feladatra, hiszen az országot a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG/FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
teljes mértékben kifosztotta minden tekintetben.
hogy egyáltalán életben maradjunk, ahhoz egy hozzáértő gazdasági ember kell a kormány élére, hiszen mindent annak kell alárendelni, hogy a megmaradt erőforrások megfelelő felhasználásával elkerüljük a csuti bandájának bukását követően fenyegető államcsődöt.
s amint lehet kezdjünk talpra állni.
természetesen nem szabad elfeledkezni a rablott holmi visszaszerzésétől sem,
.
DE
.
amíg pucolósban lesznek a lével, addig is meg kell maradni, tehát a Bokros kell!
a demokratikus jogállam, annak szervezetei kitisztítása a megmaradt fideszes gazemberektől, a fékek, s ellensúlyok helyreállítása párhuzamosan kell történjen a gazdasági gatyába rázásával az országnak.
a szakértői kormány pedig kötelezett kell legyen a prioritások megtartása mellett az egész program végrehajtására!
személy szerint a jogi, igazságügyi tárcát Dr Magyar Györgynek szívesen adnám, bár van egy kis privát vitánk,
.
DE
.
az nem befolyásol személyes alkalmasságának megállapításában.
tetszik, nem tetszik a magukat jelenleg demokratikus ellenzékként aposztrofáló - véleményem szerint kollaboránsok! - pártoknak, szervezeteknek közösen kell megoldani ezt a kérdést!
nekünk kell kikényszeríteni ezt belőlük, akár azon az áron is, hogy magukra hagyjuk őket, azaz nem szavazunk rájuk.
privát véleményem, hogy ez lenne a leghelyesebb magatartás velük kapcsolatban, s ezért kell egy új - ernyőszervezetként működő - erő, mozgalom, tömörülés, bármi megjelenésére.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Bubo írta...

Mit jósoltok a Gémesi pártjának?

mavtelep írta...

Bubo
Semmit...))) Viszont tegnap Pogátsa Z. néhány mondatát hallottam Bolgárnál : Progresszív Pártot alapít vagy már van, mi a fene ez?
Szervusztok, jó napot !

Cereus írta...


PuPu !

Ez igen ! Ez telitalálat !

Mert egy emberünk biztosan van (persze sokkal több is), aki Orbán rendszerének eltakarításán dolgozik ! Abban is bízhatunk, hogy Ő nem fog külön alkut kötni és nem árulja el a szövetségeseit!

neveletlen ! Szerintem magad vagy az aránytévesztés !

abramovics ! Majdnem mindenben.......

Névtelen írta...

A mai nemzetközi helyzetben a sok rossz között az Orbán-csapatot tartom a kisebbik rossznak.
A többieket a vak gyűlölet hajtja a hatalomért, és a vele járó lehetőségekért....

Nem gondoltam volna magamról, de érik a gondolat, hogy a FIDESz-re adom a voksomat.
Ezek legalább már akaratunk ellenére megszedték magukat, talán telítődtek, az "újak" meg ismét kezdenék előlről a "merítést".

üdv: furnan

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves mavtelep, itt lehet bóklászni.

http://ujegyenloseg.hu/

mavtelep írta...

Köszönöm !

NewTiborc írta...

Névtelen!
Te olyan vagy, mint a vak ló!!

NewTiborc írta...

mavtelep! riadó!
Névtelen csőbe húz! Aki Pogátsa Zoltán eszmefuttatásain nevelkedik, az pontosan olyan lesz mint Ő. PZ próbálja magát semleges gondolkdónak eladni, közben fanatikus fideszes. Elég közel lakom hozzá, még a szele is ártalmas.

nemóvatos írta...

Lám-lám milyen jó, hogy "abrát" Tevénk nem tiltotta ki.
Kár, hogy az ellenzéki pártok helyett többé kevésbé egyelőre mi látjuk itt a megoldást.
Sajnálom, hogy Bokros nem tudja jobban hallatni a hangját.

sphagin írta...


Szerintem túlzás arról beszélni, hogy Gyurcsány és a DK a bojkott mellett van.
Igaz, hogy Gyurcsány taglalta, hogy milyen esetben lehetséges egy bojkott, de ezt nem a DK találta ki, vagy szándékozná megtenni, mivel jelenleg elképzelhetetlen az egységes fellépés.
Gyurcsányék a bojkott lehetőségét már akkor felmérték, amikor a parlamentből való részleges kivonulást választották, azért, hogy ne segítsék az Orbán rendszerének a kialakítását.

Azt is taglalta Gyurcsány, hogy a DK nyitott minden megoldásra, amely az Orbán rendszerének az eltakarításához vezet.
Szerintem ezen van a fő hangsúly és nem a bojkotton. A DK nem akar diktálni, de mint az egyik résztvevő, elemezni és mérlegelni akar, ami kötelessége is.

A MOMA és a DK népszerűsége majd a választáson lesz nyilvánvaló és az MSZP-é is, meg a többié is. Bokrosnak helye lenne egy szakértői kormányban, de mivel pártpolitikus, így ez szóba se jöhet csak mint az ezt támogató.
A szakértői kormánynak is annyi az esélye, mint a bojkottnak, mert ehhez is egyetértés és összefogás kellene, amit el fognak mutyizni !


Szerintem hiába alakítana bármennyi új pártot a FIDESZ, azok nehezen érnék el a bejutáshoz szükséges 5 %-ot, mert nincs mögöttük tábor és ezt már nem is tudják kialakítani.
A pártalapításra amúgy nincs is szüksége a FIDESZNEK, mert erre az esetre is lett megalapítva a JOBBIK és az LMP.

Az MSZP helyzetével kapcsolatban PuPu-nak teljesen igaza van.
Nekem nagyon beszédes az a jelképes kézfogás, amit Orbánnal hozott össze Botka Szegeden !
A 2018-as választástól az MSZP már nem remél győzelmet, legfeljebb megerősödést remélnek.
Az MSZP "vezető erővé" tételét, Gyurcsány eltávolításával képzelik el és ehhez a FIDESZ segítséget is nyújt. Ez Orbánnak is megfelelne.

Van tehát egy újabb mutyi a háttérben, a 70-30-hoz hasonló.

Egy szakértői kormánynak sincs több esélye, mint egy összefogásnak.
Ehhez ugyanis szintén összefogásnak és egyetértésnek kellene lenni, ami sajnos nem létezik.

Valahogy egy helyben toporgunk, az ellenzék nem tudja átlépni a saját árnyékát.

Ez mögött lehet egy olyan elem, amiről nem tudunk és ez ad Orbánnak magabiztosságot.
Végül is az ellenzék egy részére is hatást tud kifejteni.
Ez a háttér mutyi az, ami miatt nyugodtan alszik.

Gyurcsány tényleg félhet, mert az ő és a DK nyaka a tét !

mavtelep írta...

NewTiborc
Kösz, de P.Z 2 mondatban 3x említette Gyurcsányt, így inkább kihagytam a szóf....t.
Hiába akar báránybőrt viselni, kilátszik a farkas lába...)))

NewTiborc írta...

Kedves sphagin!
"Valahogy egy helyben toporgunk, az ellenzék nem tudja átlépni a saját árnyékát."
Én ezt nem így látom! Szerintem nem az egész ellenzékkel van a baj. Az MSZP prominensei sajnos ismét elárulta a demokratikus oldalt a mézesbödön érdekében.

1970 írta...

"A mai nemzetközi helyzetben a sok rossz között az Orbán-csapatot tartom a kisebbik rossznak.
A többieket a vak gyűlölet hajtja a hatalomért, és a vele járó lehetőségekért...."

Kedves furnan!

A fenti két mondatáért külön "köszönet", mert ilyen jót régen röhögtem. Különösen, ami a második mondatot illeti.

Írjuk le még egyszer:

"A többieket a vak gyűlölet hajtja a hatalomért, és a vele járó lehetőségekért...."

Mondja, ön komolyan hisz ebben? Tényleg? Hol élt az elmúlt 27 évben (különösen 1998, 2002, 2006/2007/2008 és 2010 óta), a Déli-sarkon???
A mi "pici hópatánkat" nem "a vak gyűlölet hajtotta/hajtja a hatalomért, és a vele járó lehetőségekért..."?
Mennyire mélyen kell a narancslébe dugni a fejünket, hogy ezt így lássuk?

Az utolsó mondata sem semmi, ha ezt (is) tényleg elhiszi, akkor a naivitás Nobel-díját érdemelné:) "Telítődtek" - hát persze... ez tűnik ki minden húzásukból, nem?!:(

Névtelen írta...

neveletlen

Veszélyes ember ez a Pogi, Lendvai Ildikót is jól csőbe húzta.:)

http://ujegyenloseg.hu/beszelgetes-lendvai-ildikoval-az-mszp-negyedszazados-torteneterol/

Lehet a fejeteket homokba dugni, címkézni, mindenkiben ellenséget látni és végül orcára zuhanni. Na, ezért a mentalitásért nem akarnak kedvenc politikusotokkal szövetkezni, még a baloldalon sem.
Csakafletó, hajrá DK!

kekec írta...

1970
Nem röhögni kellene, hanem beismerő vallomásnak venni. Miszerint a fizesdesek a hatalomban kizárólag lehetőséget látnak az ország kirablására. És ezt a rablási lehetőséget védik az ellenzéktől, mert fel sem merül bennük, hogy a lecsúszásunk és elszigetelődésünk ellen és az ország érdekében akarnak hatalomváltást. Hja: mindenki magából indul ki, és senki sem tudja átlépni a saját árnyékát.
Gyurcsánynak meg elég ideje volt a lehetőségeket mérlegelni - talán elkezdhetne komolyabban dolgozni (Árnyékkormány alakítása, Nemzeti kerekasztal összehívása) Mit veszíthet? A hívei mögötte állnak, és a bizonytalanok is elkezdhetnék az egyedüli potenciális kihívónak látni (ahogy szerintünk az is)
A többi ellenzéki párt meg az ő kizárásával szervezkedik, aztán majd rá mutogatnak, hogy ő az akadály. Ha már ki akarják zárni az ő pályájukról - állítson saját pályát.

kekec írta...

Szív küldi szívnek szívesen: PuPunak és az olvtársaknak:
https://www.facebook.com/01shepherd/videos/664284047111542/
Gyurcsánynak fel kell kötni a gatyáját, ha az ilyesmi elszaporodik. Nehéz lesz überelni!

Névtelen írta...

kekec!
.
megnéztem a videót, amit ajánlottál.
remélem, minden e helyre írogató, szépelgő lelkű idióta is megteszi ugyanezt!
élén a tevével, aki az előző blogbejegyzésében már eljutott oda, amiért engem nagy pofával leugatott - ugató teve? jó mi? - eszét játszva, hogy ez az övé, és itt aztán mindenkinek kussti, mert itt csak ő lehet az okos, és nála van a bölcsek teveszara is, meg a papájának csébje is van.
erre mi is történt?
marhára, meg rettenetesen erősen vágyakozni kezdett az általa oly annyira lenézett "radikalizás" után.
persze, lehet ideológiát gyártani, hogy hivatásos katona voltam, tudom, mi az a fegyveres harc!
ja...
voltál kétszer az akadálypályát megnézni, meg a gyakorlótéren egrecíroztattad a sorállományt.
az átkos hivatásos állományáról azt hiszem mindent elmond a következő valós eset.
ne firtassuk, hogy hol,
.
DE
.
volt szerencsém sorállományúként magyar főtisztek között dolgozni.
a fickót fél év alatt egyszer láttam, mert mikor én jöttem, ő már betegállományban volt.
majd egy hétfői napon bejött dolgozni.
délután kötelező testnevelésük volt, ami ugye nem más, mint foci.
a barom beállt a kapuba, kivetődött egy labdára, s eltörte mind a két karját.
ettől fogva többé nem láttam.
engem elhelyeztek, mert bojkottáltam, szabotáltam, szökevénnyé lettem nyilvánítva, mindenütt kerestek.
s ilyeneknek, "főtiszteknek" fegyverük volt!
.
DE
.
vissza a lényeghez!
azt gondolom, hogy ez az ember sem beszél másról, mint amit én voltam bátor megosztani az itteni "úri" közönséggel.
avagy közönségességgel?
lehet, ez jobban fedi a lényegüket.
"kamionszámra viszik ki a pénzt" - mondja Sepherd.
mit is javasoltam anno?
készítsenek a tüntetők raklap méretű, formájú papírmasékat, melyek egy-egy raklapnyi magyar forintot jelképeznek húszezresekben.
durván 14 milliárd forint van egy raklapon.
ezt be kell mutatni, mert a barom magyarja fel sem képes fogi az összeg nagyságát számszakild,
.
DE
.
ha megmutatjuk, hogy egy raklap - ezt fel tudja fogni, hiszen látott már olyat! - mekkora összeget jelent, s hány raklap fér fel egy kamionra, s hány kamionnyi pénzt loptak el, azzal már tud kezdeni valamit, s remélhetőleg felhorgad benne a vágy, hogy bitóra ezekkel!
.
nézzük 2016-ot!
kiadási főösszeg 16.561,- milliárd forint volt.
ennek tíz százalékát tüntették el az utolsó perceiben a 2016-os évnek.
1656-et elosztjuk 14-el - egy raklap ennyi forintot ér milliárdban, s jelenleg abban számolunk! - a következő számot kapjuk eredményként:
.
118,28!
.
azaz,
.
SZÁZTIZENNYOLC ÉS EGYHARMAD RAKLAPNYI MAGYAR FORINTOT TÜNTETTEK EL PILLANATOK ALATT!
.
egy kamionra - 24 tonnás teherbírás - 33, 34 raklap fér fel.
.
EBBŐL LÁTSZIK, HOGY HÁROM ÉS FÉL KAMIONNYI PÉNZT LOPTAK EL EGY MOZDULATTAL
.
csak a tavalyi év végén, s hol van a többi?!
a magánnyugdíjpénztár 3000 milliárdja?
az cirka hét kamion!
a kettő együtt már tizenegy.
tovább nem is sorolom.
talán, ilyen az egyszerű primitív magyar ember számára érthető kézzel fogható, szinte tapintható dolgokkal kellene próbálkozni!
mert sajna ki választójoggal bír, azt Bödőcs mutatta meg a legjobban, milyen is valójában.
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: Gyurcsánynak nem überelni kell ezeket, hanem az előző kommentemben felvázolt programba kell beállnia a gründolt pártjával egyetemben!
pofát súlyba, s szépen, csendben a háttérben maradva kivárni a sorát, mikor újra lehetősége lesz.
ezzel tud tenni valamit, úgy, hogy semmit sem tesz.
egyébként csak hátráltat, és kollaborál.

kekec írta...

Abramovics - ha kérhetlek, máskor ne használj fel az agymenésedhez alibiként.
Ráadásul a videó nem igazán a radikalizmusról és a gyurcsánypofasúlybáról szól. Hanem a fideszbirkáknak és a "semlegeseknek" hogy ideje felállni (lásd még a langyosakat kiköpi az Isten címszó alatt).
Majd ha neked is lesz 500 ezer szavazód (vagy több) akkor lehet esetleg-netán a szövetségkötésről gondolkodni. De akkor sem a "várja ki a sorát" a megfelelő tárgyalási alap.
Az egészből csak az érdekel, honnan vetted a raklap/mrd arányt?

Névtelen írta...

kekec!
.
használ téged a fene, te szerencsétlen!
ha nem tudsz számolni sem, akkor mi a fenét pofázol bele abba, amihez nem értesz?
az rendben van, hogy te egy Gyurcsány fanatikus vagy, hiszen ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz!
.
DE
.
azt gondolom, hogy egy felnőtt értelmes ember nem válhat fanatikus rajongójává, hívőjévé egyetlen egy magát politikusnak nevező alaknak sem.
persze, te tudod, hogy értelmes felnőtt,
.
ALAPVETŐEN KÉTELKEDŐ, A DOLGOKNAK UTÁNANÉZŐ, SAJÁT VÉLEMÉNYT KIALAKÍTÓ, NEM HÍVŐ
.
akarsz-e lenni, avagy
.
FIDESZBIRKA HELYETT, GYURCSÁNYBIRKA CÍM A SZÁMODRA ELÉRENDŐ CÉL.
.
amennyiben neked nem jött le a videóból - pedig említetted is imádatod tárgya irányába, mint számára lehetséges fenyegetést! - hogy igencsak tele a töke a normális felnőtt embereknek a jelenlegi helyzettel, akkor bizony más mozit néztünk.
.
kívánok neked kellemes időtöltést eljövendő szerény számú napjaidra orbánseggevége helyett gyurcsányseggevége világában.
megérdemled!
jó helyen leszel.
.
.
abramovics voltam, s vagypok
.
.
ps.: ideje lenne felfogni,
.
NINCS BALOLDAL, NINCS JOBBOLDAL, CSAK ORSZÁGRONTÓ, RABLÓ FIDESZÁLLATOK, VELÜK KOLLABORÁLÓ MAGUKAT DEMOKRATIKUS ELLENZÉKKÉNT APOSZTROFÁLÓ MEGÉLHETÉSI GAZEMBEREK,
.
S EZEKKEL SZEMBEN PLURÁLIS DEMOKRÁCIÁBAN EUROPÉERKÉNT ÉLNI KÍVÁNÓ EMBEREK VANNAK!

talalom írta...

Nem Névtelen A. miatt, beszél ő itt sokféle össze-visszát. De tudom, hogy a "szakértői kormány" sokaknak szimpatikus éca, viszont egy kormányzáshoz ennél több kell. Gondoljatok bele! Egy egészségügyben ki a szakértő? Az orvos, az ápoló, a pénz? Esetleg a leendő beteg? Szakmailag teljesen rendben van, hogy építsünk egy gigakórházat a legújabb gyógyító és diagnosztizáló technológiával felszerelve. Egy szakértő orvos nyilván boldogan költené erre a pénzt, hiszen olyan technikához kerülhetne közel, amihez eddig nem. Joggal büszkélkedne, hogy évente hány életet sikerült megmenteni, amit másutt nem. Csakhogy abba a gigakórházba legfeljebb néhány ezer ember kerülhetne be, miközben továbbra sem lenne pénz a kórházi fertőzések megelőzésére, megbízható diagnosztikára, meg nővérfizetésre. De ugyanez az oktatás: feltétlenül a pedagógiai elmélet és eszköztár legjobb ismerőjének kellene eldönteni, hogy milyen iskolák legyenek, azokban mit tanítsanak? A gyerekek képességei, a szülők, nem számítanak? A korról nem is beszélek, pedig az is erős kérdés: imádkozni tudjon a gyerek, vagy angolul? Ráadásul minden szakmában létezik a szakmai sovinizmus (nem feltétlenül kártékony). Ha szívgyógyász az eü. miniszter, akkor biztos lehetsz benne, hogy világszínvonalú kardiológiákra költ, míg az ortopédiák maradhatnak az alagsorban. Dönteni a politikusnak kell - bár nem árt, ha valamelyest tájékozott az adott területen, de nem neki kell a legjobbnak lennie a szakmában. (Ha valaki azt mondja, hogy "döntsön a nép" - kiröhögöm.)

Névtelen írta...

Homokos tengerpart, kristálytiszta víz, pálmafák. A Seychelle-szigetek nem csak erről híres: az offshore-paradicsomok között szokták emlegetni. A Seychelle Köztársaság magyarországi főkonzulja szerint ugyanakkor nem igaz, hogy a szigeteken inkognitóban lehet maradni.

„Nincsen ilyen, hogy névtelen dolog. Nincsen olyan, hogy nem kell valahova leadni a tényleges tulajdonos adatait. A pénzintézetek tudják, illetve kell hogy tudják a tényleges tulajdonosok adatait. A nagyon csúnya embereket lehet kergetni, de az információhoz igenis hozzá lehet jutni, nem igaz, hogy nem lehet hozzájutni. Ha van rá politikai és gazdasági szándék, akkor a megfelelő jogi lehetőségek egyértelműen rendelkezésre állnak. Hogyha valaki gazemberség gyanújával a hatóságok látókörébe kerül, akkor annak a tulajdonviszonyairól igenis lehet információt szerezni” – fejtette Kiss László.

lehet, hogy csak akarni kellene tényleg, s az elmúlt 27 év gazemberei függetlenül párthovatartozásuktól a megfelelő helyre - élethosszig börtönbe - juttathatók mégis?!
dűl borul lassacskán a világot behálózó off shore rendszer.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Ottilia Marton írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20170421-gyur

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/videos/1554208781278245/?hc_location=ufi itt a másik
és ez volt az eredeti!
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/gyurcsany-bojkottal-dontene-meg-orban-rendszeret-1393301

Ottilia Marton írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20170423-video-bizonyitekokat-varnak-a-partok-gyurcsanytol
ez pedig reagálás a magas labdát kapott pártoktól.
akik csak azt nem hallották meg, hogy államtitkot csak bíróság kérhet ki--
Államtitkot nem hozhat nyilvánosságra még annak birtokosa sem! szóval
Kész! Mind külön indul.
Mi pedig tudomásul vesszük, hogy 30% körül ott lesz Orbán ellenzéke a következő parlamentben és a rendszerrel senki sem kezd semmit.

Gyurcsány bűnbakká tétele ezt a dk 5-7 % miatt ezt nem indokolná Miért akarják eltüntetni az újszoci alternatívát?

kekec írta...

Abramovics, PISA-negatív vagy? Merthogy közöltem, hogy a válaszodban mi érdekel (raklap/mrd) de arra nem válaszoltál.
És már kifejtettem többször, hogy Gyurcsány egy nehéz terepre való szamár/öszvér, és kicsi, sárga, savanyú, de a mienk, továbbá nem zárkóztam el más értelmes alternatíváktól sem: szerintem nem ez jellemzi a DK birkákat.
Csak éppen veled ellentétben én nem látok más értelmes és versenyképes ajánlatot a halpiacon. Olyat, ami nem csak ígérget, hanem van is mögötte kormányzati tapasztalat.
Az más kérdés, hogy nekem erről a kormányzásról egészen más véleményem van, mint neked és a közgazdászoknak, mert 6-ból 6 állítja, hogy "rosszul kormányzott" Csak éppen ha megvakarod, akkor kijön, hogy:
túl gyors
túl lassú
túl erőszakos
túl lanyha
túl baloldali
túl jobboldali volt.
Szerintem meg csak lefutotta a ránk kényszerített kötelező kűrt, és a megszorítás/gazdasági visszaesés hányadosát azóta sem tudta senki reprodukálni, amikor többen is rákényszerültek.
Az történelmi pech, hogy pont a fellendülő szakaszban ütött be a VILÁGgazdasági válság, de sokat elmond róla, hogy ilyen nagyságrendű krach kellett ahhoz, hogy lemenjen a pályáról.
És Orbán csak 7 év után tudott azokra a számokra visszakapaszkodni, amit Gyurcsány alatt az ország produkált.

És igen: én hajlandó vagyok neki egy másik lehetőséget adni, amikor nem lesz a hátán a puchfertőzte mszp és a reformgőgős szdsz. Ettől még nem érzem magam birkának.

góbé írta...


Gyurcsány ezzel a nyilatkozatával igen fura helyzetbe lavirozta saját magát.

Ha feltesszük, - aminek minimális esélyt adok - hogy blöffölt, saját politikai sirját ásta meg.

Ha viszont valóban birtokában vannak, avagy tudomással bir ilyen bizonyitékokról, g.orbán esetében a hütlenség - Btk.259.§. - mint államellenes büncselekmény gyanuja látszik megvalósulni, Gyurcsány viszont elkövette Btk.263.§./1/bek.- "államelleni büncselekmény feljelentésének elmulasztása"-t.

Ez elől az ügyészség sem ugorhat el a cselekmény súlyossága folytán, azzal bünpártolást követnének el.

kekec írta...

Ottilia Marton:
Benne volt a pakliban, hogy több lista indul. 27 körzet már elég az országos listához, és van 106. A kicsiknek érdemes összekapaszkodni, akár egymással, akár az mszp-vel (volt is egy DK kizárta tárgyalásuk) mert 3 párt után már nem kell pártonként megugrani az 5 %-ot, 3 "vagy több párt" esetén elég a 15 %-ot összehozni. Ezt az 1-2 %-os kicsik simán megugorják az mszp-vel. Aztán majd kiderül, hogy Gyurcsány vagy az mszp riaszt-e el a szavazástól több bizonytalan szavazót.
Tehát az én tippem:
mszp (a kicsikkel)
DK (esetleg MOMÁval)
Jobbik
lmp (fidesz 2.0) külön vagy nemdk-val együtt (pl momentum)
Igazi együttműködés az egyéni körzetekben az egymás javára történő visszaléptetés, vagy lanyha támogatás mellett esélytelen jelölt indítása az esélyessel szemben. Így lehet akár a Jobbikkal is informálisan együttműködni. Az már az időköziken igazolódott, hogy ez járható út, a szavazóknak van esze - minden más állítással szemben - ha értelmes alternatívát látnak.
Onnan szép a győzelem, ha el tudják hitetni, hogy ez a szanaszét ugráló bolhacirkusz képes valami értelmes kormányzásra. Erre szerintem csak akkor van esély, ha már előre megalakítják az Árnyékkormányt, és nyílt lapokkal játszanak.
Álom, álom, édes álom, álomkép....

Névtelen írta...

góbé
Akkor nézd meg a Btk 266.§ rágalmazást. Merthogy ha valós tény, akkor tényleg államellenes,
de felettébb kétlem, hogy ha lesz is feljelentés, nem a "valótlan tényállításra" alapítják.
Az más kérdés, hogy ebben az eljárásban is helye van a valóság bizonyításának - tehát Gyurcsány elég érdekes helyzetbe lavírozta Orbánt és nem magát.
1 feljelentés feljelentés elmulasztása miatt
2 feljelentés rágalmazás miatt
X nem fognak semmit csinálni, csak a sajátmédiákban tajtékozni ellene(pl fogadni mernék, hogy a vezérfonal a "most is csak hazudik, és nem kell törődni vele" lesz).
Én az x-re szavazok.

góbé írta...


Névtelen 07.49

Az általam emlitett, "esetleg blöffölés" az a bizonyos rágalmazás, melynek szinte semmi esélyt nem adok.

Az hogy két napja elhangzott Magyarország Miniszterelnökének "külföldi szervezet általi befolyásoltságának" (mely ugye az ország függetlenségét teszi kérdésessé) bizonyitékok feltárásának kilátásba helyezésével alátámasztott vádja és a fidesz 40 óraja lapit, ezt látszik keményen alátámasztani.

G.orbán megkerülhetetlen felelősségén túl, ilyenformán felmerül Gyurcsány és főleg 2017.04.21. óta az Ügyészség felelőssége is.

A CEU vagy akár a civillelenes törvénykezés eltörpül - legalábbis kellene hogy eltörpüljön -
egy, a miniszterelnök által elkövetett államellenes büncselekmény árnyékában !

Csak remélni tudom hogy az elmúlt hét lendületes fiataljai között magukat hallató jogász és joghallgatók is vannak...









góbé írta...


Kimaradt: Gyurcsánynak egyrészt állampolgári kötelezettségből, másrészt mint hivatalos személynek kötelessége - lett volna a tudomására jutáskor - feljelentést tenni. Az ügyészségnek pedig ápr.21. óta hivatalból kötelező eljárást inditani. Semmiféle feljelentésre nem kell várnia !

kekec írta...

góbé
Na ugye, hogy az X jön be?
"A Fidesz komolytalannak nevezte a korábbi miniszterelnök - mint fogalmaztak - agymenéseit."
http://www.atv.hu/belfold/20170423-video-bizonyitekokat-varnak-a-partok-gyurcsanytol/hirkereso

Névtelen írta...

Névtelen kekec írta...2017. április 23. 7:28
.
te kekec!
most kekeckecc?
.
egy darab papírpénz.
megméred a kerületét.
egy köteg - nem új, már használt - cirka 1,3 cm "magas"
kiszámítod a térfogatát.
egy paletta 1 m3
elosztod egy köteg térfogatával.
egy köteg 2 guriga
ennek megfelelően kiszámolod
valamivel több, mint 14 milliárd jön ki - olyan fél milliárd eltéréssel,
.
DE
.
mi rajok vagyunk, s kicsire nem adunk!
hiszen a péztáros lőrinc is elfelejtkezett egy milliárdról, így nekünk is jogunk van átlépni a fél milliárdon, nem?
.
más
.
Gyurcsány kormányzásának gazdasági tartalmával nekem sincs semmi bajom tulajdonképpen.
sőt!
azt gondolom, hogy a - közösen, vagy "saját kútfő" által - meghatározott menetben vitte tovább Bajnai azt.
.
DE
.
politikailag, s az ország szempontjából nem bűn, hanem annál sokkal rosszabb,
.
HIBA VOLT, HOGY NEM LÉPETT FEL MEGFELELŐ ERŐVEL, HATÁROZOTTSÁGGAL A CSUTI ELLEN!
.
az a ZIL féknyom a gatyában sok mindent elárul személyiségéről.
gyáva
esetleg túltolta a liberális gondolkodást
vagy valahol spannoskodik a háttérben a csutival, hisz remekül elvan a kollaboráns idióta szerepében
.
mind azt mutatják,
.
VALÓJÁBAN ALKALMATLAN A FELADATRA!
.
mert biza, ecséxcském, nem csak megkeresni kell tudni azt a pénzt, hanem elkölteni is!
.
a pénz alatt most politikai tőkét, hatalmat értek.
s azt az ország számára nem hasznosan költötte el a Gyurcsány.
nem vállalta fel a konfrontációt a jelenlegi koszos, mocskos fideszállat világ zsoldosaival, s azok parlamentben ülő uszítóival akkor, amikor még jóval kisebb károkat tudtak okozni.
ezzel elősegítette - ez biza így van, tetszik, nem tetszik ez neked, s a többi dk fanatikusnak! - azt az ámokfutást, amit 2010 óta elővezetnek.
a csutinak nem okoz gondot, hogy megtegye, amit kell a saját szemszögéből.
mondom!!!
csak a saját szemszögéből!
mert neki az ország, annak népe, az emberek smafu.
állítólag Gíurcsánynak nem az.
akkor?!
he? mi? na!
mi a kedves mamájának a firlefrancos valagáért lapított remegő seggel, s nem lépte meg amit kellett, s akkor, amikor kellett, s az ország, s annak népe szempontjából a legkisebb kárt okozta volna?!
.
mondtam már.
egy demokratikus jogállamban gondolkodó ember nem kell, hogy hülye legyen!
nem kell, hogy szívbajos legyen!
amit meg kell tenni, azt meg kell tenni!
vannak olyan emberek, akiknek a fejével nem lehet beszélni.
nem is kell!
vagy csinálják úgy, ahogy kell, vagy mennek a böribe.
ennyi, s nem több!
.
nem kell válasz a kérdésekre, mert értelmetlen lenne.
.
TANULNI KELLENE A HIBÁKBÓL, S MINDEN LEHETŐSÉGET FELHASZNÁLVA , BÁRMI MÓDON EL KELL TAKARÍTANI A CSUTIT, S A BANDÁJÁT!
.
NINCS KECMEC, TEHÁT NE KEKECKEGGY TE KEKEC!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: tudom, sokaknak kellemetlen amit, s ahogy mondok.
.
DE
.
fel kellene végre ébredni, s cselekedni kellene, amíg még a lehető legjobban tudunk élni a kárenyhítés lehetőségével!
.
amúgy pedig:
.
"Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának."
.
hogy ércsük egymást!

góbé írta...


Üdv Kekec !

Egy cseppet sem csodálkozom hogy fideszék lapitanak, megpróbálnak bagatelizálni. Miért is nem rántanak kardot?! Nem egy csokilopás, vagy Anikó asszonynak adott saller került teritékre...

Viszont mióta Gyurcsány részéről elhangzott az a bizonyos, - szabadon idézve -" g.orbánt az oroszok szembesitették olyan dokumentumokkal, melyek arra késztetik hogy mint kormányfő, orosz érdekeket részesitsen előnyben s ezt bizonyitani is tudom... ", az ország összes hivatalos személyének, a Kúria elnökétől, a frissen kinevezett rendőr-őrmesterig bezárólag hivatali kötelessége lenne feljelentést tenni. A kettő között vannak pl. az országgyülési képviselők, de leginkább a legfőbb ügyészség.

Ha tényleg a Te jóslatod teljesül be, azt hiszem jobb lesz elkezdeni pakolni és húzni innen, amig nem késő...