2017. április 19., szerda

MARCIZMUS - SZENILIZMUS

Hogy hogyan kerül ide Marci?
Hát úgy, hogy majdnem hozzávágott egy festékes flakont Áder átmeneti szállásának falához, mire a hatalom nyers erőszakkal tömlöcbe vetette, ahol is majdnem olyan hosszú ideig aszalta, mint tette korának önkényuralkodója ezt Stancsiccsal.
Az eset óta ő a Demokrácia Hőse.

Tettestársa is volt, hálistennek, csak egy, bár a másik nevét is tudjuk, ő a Minősítő Körülmény, aki tettével biztosította volna a csoportos elkövetést, de ő aktuálisan nem volt jelen, mert el volt foglalva társával (ők is ketten voltak...) a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű átszínezésére szolgáló eszköz összeállításával.
Éppen megkérdezte társától, hogy "Van nálad?" mert csak így biztonságos, a megszakított eljárás nem mindig hoz kielégítő eredményt, akár az élvezet rovására is mehet.
Marci egyébként Márton, veterán aktivista, jellegzetes figurája a Nagykörúton belüli magyar progressziónak, arról lehet felismerni, hogy izgágán rohangál fel-alá és amikor fut, akkor ütemesen csörögnek a bőrében a csontjai.
Mint főfoglalkozású mártírnak már minden csontját eltörték, a színe pedig lassan az érett szilváéra emlékeztet, annyiszor verték, cibálták, rángatták aktuális tettei okán.
A rendőrök már fejből köpik az adatait, jobboldali ismerősei meg őt, merthogy ő az a szelep, akit, ha nem volna, ki kellene találni.
Bevallom, én is kedvelem, jóllehet politikai nézeteit csak annyiban ismerem, amennyiben ezt ő maga is ismerni engedi, de talán úgy lehetne összefoglalni, hogy ő a két rendőr karján csüngő nagybetűs NEM, a tiltakozás kvintesszenciája,  korunk hivatásos forradalmára, rokonságba kerülve imigyen Leninnel és Trockíjjal.
Reménykedjünk, Sztálin nem lesz belőle soha, az a pozíció már foglalt.



A szenilizmus pedig úgy került ide, hogy Marci hősemberré avatásában nagy szerepet játszanak azok a naptár vagy gondolkodásuk állapota szerint öregecskedő demokrata nénik és bácsik, akiknek penge agya már kissé megkopott a harcban, melyet az önkény ellen vívtak az elmúlt évek során.
Ők az említett népbetegség szignifikáns képviselői, akik semmire sem emlékeznek, ellenben mindenért lelkesednek.
Hogy legyen miért lelkesedni, arról hol a magas színvonalon teljesítő Nemzetvédelem, hol a saját hasznos idiótáink gondoskodnak - a haszon pedig Nagyurunk számláján jelentkezik.
Véleményemmel vélhetőleg nem fogok népszerűségi csúcsokat ostromolni, de azért tartom.
Az, hogy fel-alá menetelünk a városban jelszavakat skandálva, legyenek azok bármennyire frappáns vagy vicces mondatok, ez még nem maga a nagybetűs Forradalom, mert ahhoz több kell.
Ahhoz, hogy itt a társadalmi viszonyokat megváltoztassuk, elsősorban cél kell.
Sokaknak ez nem létszükséglet, ők általában azt mondják, hogy igen, igen, de ezek legalább csinálnak valamit.
Szerintem is - kárt csinálnak, lopják a választásokig hátralevő időt.
Nem az utcai jelenléttel, mert az roppant fontos, de legalább ilyen fontos a jelenlét minősége is.
Ha a tüntetés átcsap utcabálba, akkor azzal minden elért eredményt lenullázunk, hiszen egy tüntetés normál esetben arról kell szóljon, hogy rá akarjuk kényszeríteni a hatalmat, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen, ehhez meg akarjuk mutatni, hogy ehhez van is erőnk és a szándékunk is komoly.
Konkrétan: meg kell mutatni, hogy dühösek vagyunk, mert különben a tüntetésnek semmi értelme sincs.



Ezt szépen mutatja a rendőrök viselkedése is, akik úgy kísérgetik a tüntetőket, mint anya kisfiát az óvodába tartva, de nincs is mitől tartaniuk, hiszen ha a hangulat egy-egy helyszínen kissé kezdene felforrósodni, akkor valahonnan azonnal felharsan a kiáltás: menjünk tovább!
Ez pedig éppen egybevág a hatalom vágyaival, melynek más célja se lenne, csak az, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az kövesse azok példáját, akik már elmentek, és menjenek ők is tovább nyugati irányba, mert akkor azokkal, akik itt maradnak, el lehet végre
 indulni keleti irányba, egy ázsiai típusú társadalmi berendezkedés felé.
Aki még emlékszik a MILLA remekül mutató tüntetéseire, annak deja vu élménye lehet, hiszen ez a tüntetés sem tüntetés, hanem nagygyűlés, melynek befejeztével felszólítják a tömeget, hogy menjen békével haza, majd az izgága kisebbség számára zenés-táncos utcabál kerül megrendezésre, levezető jelleggel.
Elképzelem, amint a Nagy Francia Forradalomban a Bastille előtt felrikkant Robespierre: Menjünk tovább! - hogy a Téli Palotáról szó se essék...
Itt meg mennyünk tovább, utána tánc, tea, aprósütemény...


Dehát, hiszen van cél, nem igaz?
A CEU megmentése a cél, azért a forradalmi hangulat - nem igaz?
Nem hát.
A CEU csak egy tünete a magyar társadalom betegségének, és ha győz is a megmentésére indított mozgalom, a győzelmet korlátoltságra vallana a fiatalok tüntetésének tulajdonítani, habár az ilyesminek vannak tradíciói a magyar közéletben.
Itt a rendszerváltásra is úgy emlékeznek sokan,hogy kivívtuk a szabadságot, konkrétan egy szakállas, borostás fiatal, korának Marcija hazazavarta az oroszokat, pedig csak azért kiabált hangosan, hogy az utolsó orosz még meghallja, aztán egy mosollyal ránk csukja az ajtót, melyen át hazaballagott.
Van akinek Jalta éppúgy nem mond semmit, mint Málta, na, ők a vevők az üres handabandára.
A CEU problémáját orvosolni annyi, mint a bubópestisest rázókenőccsel kenegetni, egyben azt is megmutatja, hogy ha a nyugatot nem éri közvetlen érdeksérelem, akkor Süsü itt azt csinál nagyjából, amit akar.
Na jó, a halálbüntetést nem vezetheti be, de létra van, rendőrautó van, és az öngyilkossági hajlam köztudottan magas ebben az országban.


Jó, jó, de most Marci mozgalmat indított a választójogi törvény módosítása érdekében!
Hát igen, de gyanítom, hogy tulajdonképpen ez a felvételi kérelme volt a Kétfarkú Kutya Pártba, jól mutat majd az ingyensör mellett!
Olyan ez, mintha bekiabálnál a szomszédhoz, hogy libasült helyett egyen szart, aztán elmondanád mindenkinek, hogy ha erre sem kap gusztust hozzá, hát akkor nincs mit tenni vele, fulladjon bele a libacombba!
Az a baj, hogy azok is, akik ma a politikát csinálni vélik, ugyanilyen profizmust tanúsítanak, és ugyanilyen eredményre számíthatnak, míg csak világ a világ.

Talán ideje lenne elővenni a józan eszünket, és elhessegetni saját kis álomvilágunkat, melyben a jelenlegi, nagyon súlyos társadalmi problémák megoldását pótcselekvésekben találjuk meg.
Félreértés ne essék, az, hogy a fiatalok az utcára mentek, mindenképpen pozitív jelenség, de nem szabad elfeledni, hogy a probléma nem csak az ő problémájuk, márpedig már megint előkerültek a könnyes szemű nagymamák, akik szerint majd ezek a tisztatekintetű fiatalok rendbeteszik, amit a dédnagymamák tisztatekintetű unokái a nyakunkba csesztek, visszaveszik, amit utóbbiak elloptak, mert ezek fiatalok, mi meg már öregek vagyunk.
Szerintem meg a fiatalokkal együtt kellene igen dühösnek lennünk, mert ezek a tolvajok ellopták a múltunkat és ellopták a jövőnket is, második legnagyobb magyar várossá téve Londont, ahol a fiaink a nanotechnika bevezetése helyett a feketemosogató kiürítésén fáradoznak.


Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy ez a nép istenigazából dühös legyen.
Én már az vagyok, de inkább saját magunkra, mint amikor nyitva hagyom az ajtót és a besurranó tolvaj ellopja a családi alumíniumot...
Hát, majd meglátjuk, addig is drukkoljunk Marcinak, hogy mozgalma megvilágosodásra késztesse a hatalom Parlamentben ücsörgő képviselőit, és változtassák meg azt a törvényt, mely biztosítja, hogy a következő ciklusban is a helyükön maradhassanak.


Reális, szép célokért érdemes harcolni, aztán a választások után lehet örvendezni...


:O)))

48 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Egypupu, azon kívül, hogy legyünk dühösek, milyen célokat jelölnél meg? A választási törvényt meg kell változtatni? Olimpia kell nekünk? Polgárháború jó lenne?

talalom írta...

Nézetazonosság esete forog fönn:))) Szomorúan nézem - Milla, Tanítanék, Momentum - hogy szaladnak bele ezek a fiatalok ősöreg csapdákba. Fiatalok, igaz, de FELNŐTTEK! Egy harmincéves ember nekem ne kezdjen úgy "politizálni" mint egy nyeretlen kétéves, akinek a felnőtt szava isten szava. Vagy egy dackorszakba ért hároméves, aki juszt is a bili mellé szarik.
A választási törvényt meg kell változtatni: nem kérdés. De a szavazók 95%-ának fogalma sincs erről. Legfeljebb azt a kedvenc lenini tételüket hajtogatják,hogy a képviselőt vissza lehessen hívni. Hosszú lenne kifejteni, miért nem jó, de a legtöbben azt se tudják, hogy 1948 és 1990 között a képviselők visszahívhatók voltak Magyarországon. Hívószónak nagyon nem jó.
Lelkiismeretesen megnéztem nevezett hősiember videóinak egy részét, elolvastam az interjúit. Háááát. Ez a legújabb marhasága az "alulról" szervezett pártokkal fenomenális. Jelentkezzen, akit a legutóbbi ötven évben a "felsőbbség" hajtott be bármelyik pártba. Van egy olyan ismerősöm, aki amiatt lett lelkes kisgazda, mert sérelmezte, hogy annak idején nem vették föl az MSZMP-be (volt egy kis priusza, - a kocsmában pofán csapott egy másik hőzöngőt - bár a saját munkahelyén letöltendő javító-nevelő munkával megúszta, később még Munka Érdemrendet is kapott- jó szakember volt).

Promenad írta...

Pupu !
Bízvást elmondhatom,hogy én is dühös vagyok. Nagyon-nagyon dühös !
De nem Marcira haragszom,aki igenis akar tenni valamit az egyre bénább ellenzék helyett,amiért "csak hódolat illeti meg,nem bírálat " /Madách /
Én erre a szélsőséges,rohadt időjárásra vagyok dühös,amely nyilvánvalóan meg fogja akasztani
a már-már igéretesen alakuló tüntetéseket,amelyek a rossz idő multán már nehezen fognak ujra felpörögni. Ha egyáltalán..
Azt is mondhatnám,hogy a kedves vezető jól imádkozott urához és parancsolójához,a Sátánhoz,hogy bocsássa ránk ezt az itéletidőt.
Vagy csak egyszerüen szerncséje volt.
Mint mindíg !

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Mit akartál igazából mondani? Számomra többféle, ellentétes irányú értelmezése is van az írásodnak.
A cím – marcizmus – szenilizmus – egyértelműen a marxizmus-leninizmusra utal. Ez most dicséret, vagy gúnyolódás?
Azt írod, hogy kedveled Marcit. Hát, nem tudom, ha ilyen az, amikor valakit kedvelsz, akkor én inkább azt szeretném, ha nem kedvelnél… Én nem ismerem Gulyás Marcit, de nem hinném, hogy az lenne szíve vágya, hogy hivatásos forradalmár legyen. Mindenesetre Leninhez és Trockijhoz hasonlítod. Ismét nem tudom, hogy ez most dicséret, vagy gúnyolódás?
Szerinted forradalom kellene, vagy választásokon leváltani Orbánékat? Mert van, ahol Bastillet, meg a Téli Palota ostromát hiányolod, máshol viszont azt írod: „…kárt csinálnak, lopják a választásokig hátralevő időt.”
Azt írod, hogy „a fiatalokkal együtt kellene igen dühösnek lennünk”. De akkor miért meglepő, vagy miért baj, hogy „már megint előkerültek a könnyes szemű nagymamák, akik szerint majd ezek a tisztatekintetű fiatalok…”?
Leginkább az érdekelne, hogy milyen célért kellene az utcára menni. A CEU ügyét (ha jól értem) komolytalannak tartod: „A CEU problémáját orvosolni annyi, mint a bubópestisest rázókenőccsel kenegetni… „ A választójogi törvény módosítása egyszerű trükk (…jól mutat majd az ingyensör mellett). OK, lehet, hogy igazad van, de akkor mi az az ügy, ami miatt tüntetni kellene? Hiszen te is azt írtad, hogy”… a fiatalokkal együtt kellene igen dühösnek lennünk”.

Névtelen írta...

HŰHA!

ITT VALAKI NAGYON RADIKALIZNI AKAR!

HOGY NEM ÉG LE A POFÁJÁRÓL A BŐR A MOCSKOS KÉRŐDZŐNEK?!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: teve, te gyökér!
mostantól bármikor jöhetek, van egy kis időm a dolgaimat elrendeztem
.
TUDOD, AZ IGAZI FÉREG, AZ OLYAN, MINT TE!
.
PERSZE, HOGY TUDOD!
.
Az volna a legnagyobb üzlet, ha a tevét vásárolnám annyiért amennyit ér, és eladhatnám őt annyiért, amennyire tartja magát

mavtelep írta...

Lehet, a rossz idő miatt ma elmarad egy tüntetés, de ugye anno az aug.20.-t is ki kellett volna hagyni !
Másrészt , a marha nagy trafipaxozásnak is lőttek, amit biztosan be fognak pótolni, ahogy a tüntetések folytatását is ígérik a szervezők. Tartsanak is ki, végre a 20-as,30-as korosztály is megmutatja magát.

Névtelen írta...

HŰHA!

ITT VALAKI NAGYON RADIKALIZNI AKAR!

HOGY NEM ÉG LE A POFÁJÁRÓL A BŐR A MOCSKOS KÉRŐDZŐNEK?!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: teve, te gyökér!
mostantól bármikor jöhetek, van egy kis időm a dolgaimat elrendeztem
.
TUDOD, AZ IGAZI FÉREG, AZ OLYAN, MINT TE!
.
PERSZE, HOGY TUDOD!
.
Az volna a legnagyobb üzlet, ha a tevét vásárolnám annyiért amennyit ér, és eladhatnám őt annyiért, amennyire tartja magát

góbé írta...


Nagyon jó és nagyon biztató hogy végre/újra megmozdult a 20-30-as korosztály is !
Csak éppen ez a mozgás mintha koordinálatlan, a saját célját keresgető lenne... Valamely koncepció, racionalitás pedig még egy kósalajosnál is hamarabb fellelhető....

Momentumék majd akkor, - fél-egy év múlva - akarnak a farbával előállni, amikor megyénként, sőt falvanként meghallgattak minden sérelmet, vágyat, szándékot, hogy kellően biztosak legyenek a dolgukban... Most még valahogy nem mernek önálló véleményt alkotni (??), csak abban biztosak hogy Gyurcsány/g.orbánovics ne lehessen többet miniszterelnök.
Ez is van akkora dobás, kétpofára fogjuk zabálni, hogy még habonyárpi is megnyalná a tiz ujját s csak az bosszantaná hogy nem neki jutott eszébe.

Ugyan régen volt a Putyin-Medvegyev féle manőver, de Erdogán épp most mutatja meg a nemmzetth kotonszökevényének a járható és követendő utat... Momentum, vagy momentán(?) erre nem gondoltak...

A MI Marcink meg - párt lesz ebből is akárki meglátja - harcba hiv bennünket hogy az 1,8/3 fideszes többségü parlamentet vegyük rá a 2/3-os választási törvény nekünk tetsző átalakitására.

Kátfarkuék meg jópofán bohóckodva kijelentik, ahogy az LMP, ők sem közösülnek, pardon közösködnek senkivel.

JuhászPéter hiába kérleli ( legalább ) a kispártokat az együttmüködésre...


Bár a fidesz érezhetően amortizálódik, ezek a fenegyerekek nemcsak az időt, a szavazókat is /szét/lopják !

ÉS EGYÜK SEM FIGYEL BOKROS 500 NAPOS PROGRAMJÁRA mely némi esélyt jelentene.
Ráadásul nem akar, vagy nem tud számolni, avagy nem akarja g.orbánt leváltani egyik sem.

Nagyjából várhatóan, a legjobb esetben (!) a választókerületek fele nyerhető. Tekintve hogy egy választási párt összehozása a dem. oldalon teljesen esélytelen, listán kellene öszehozni 51-52 %-ot a jobbik de akár az LMP nékül is ahhoz, hogyha győzne is a fidesz, csak kisebbségi kormányt tudna alakitani.

A jelenlegi 5 kispárt , - melyek száma csak növekedni fog, - átlag várhatóan 1-3 %-ot szerezve 10-12 %-kal, meggyengiti a dem oldalt, ugyanannyival erősitve a fideszt.

Nagyon kinéz egy újabb fideszkétharmad, de sebaj ! A zemeszpétől a momentumon át, Juhászékig mindenki tudja majd, hogy ezt is Gyurcsány kúrta el !!!









góbé írta...


Jav: ...listákon kellene összehozni 51-52 %-ot...

mavtelep írta...

Én nem a Momentumról beszéltem , hanem Gulyás Márton és a hozzá hasonló emberekről, akik egy nagyon fontos célt tűztek maguk elé : a választási törvény módosítását.
Egy percig sem hiszem, hogy decens fiatalok ezt felvonulásokkal el tudják érni, de ha támogatókat keresnek ( ÉS KERESSENEK!), akkor egy Bokros, egy Gőgös, egy Gyurcsány igencsak hatékonyan tudja hírüket vinni és saját híveiket mozgósítani az igazságosabb törvényért.

nemóvatos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
nemóvatos írta...

PuPu ezen írásából sem a célt, sem a hozzá vezető utat-módot nem véltem igazán felfedezni, mivel én azt a jelenleg a hatalmat jelentők leváltásában és elszámoltatásában tudom megjelölni.
Gulyás Mártont pedig tisztelem elkötelezettségéért, aktivista tevékenységéért, ami sokkal kevésbé akadályozza a fenti cél elérését mint az ellenzéki pártok vezetőinek magatartása és szövegelése. Amit Ő képvisel "választásrendszerileg" mások is mondanak.(Haraszti, Bartus .....)
A realitással bíró alternatívát azonban mégiscsak a fizetett politikusoknak kéne bemutatniuk, de (Bokrost kivéve)nem teszik, hanem álltatják a választóikat, minden oldalon.
Utóbb nevezettek viselkedése, egymás finnyás minősítgetése, verbális elvhűsége, ideológiai utálkozása megakadályozhatja Orbánék legyőzését, ami ebben a választási szisztémában is megvalósítható (ld.:"nulladik" forduló vagy Bitó)és az ország jövője szempontjából megvalósítandó.
Viselkedésük felelőtlen, valójában saját képességeikben és táborukban sem bízó, leginkább parlamenti apanázsra játszó biztonsági játék (mindkét oldalon, bár nem azonos eséllyel).
Játék az országgal is, mivel az orbáncsapat politikában/szabadlábon maradása, hazánkat '18 után Törökországhoz és Oroszországhoz fogja hasonlóvá tenni, ahol ők politikai páriák vagy hullák lesznek.

Névtelen írta...

Pupu nem tudja mit kellene tenni, csak egyet tud, amit most tesznek Orbán ellen az nem elég.
Hát, ennyi eszem nekem is van. Sajnos sincs több eszem nekem sem mint neki, mert ugyanazt tudom csak mondani, mint ő, többet nem.

mavtelep írta...

nemóvatos
El vagy tévedve : NEM AZ ELLENZÉKET kell minősíteni, hanem a kormányt kirugdosni a hatalomból !!!

góbé írta...


Mavtelep ! Szép is lenne, csakhogy ezek a fiatalok nehogy nem keresik egyiküket sem, hanem kisujjfeltartva, félelmetes éntudattal utasitanak el mindenkit. / Marci ezt az atlatszo.hu./sljem előadásain szépen kifejti./

Abra!

Már megint jócskán átlépted a türéshatáromat! Tudod, a másik (második?) Legnagyobb Magyar egyszer azt mondta, "... a kromplileves, legyen kromplileves...". A poszt meg arról szól, hogy egy tüntetés, az legyen tüntetés. Fogalmazzon meg értelmes, követhető és követendő, ráadásul megvalósitható célokat, és főleg egyközöket, a tartalomhoz találja meg a megfelelő formát.
Utcabált praktikusabb május 1.-én, meg aug. 20.-án rendezni...

Amugy ha én radikális demokrata volnék nem a bloggazdát meg ha hozzászólókat illetném mosdatlan szájból kiböfögött obszcén, durva jelzőkkel. Ez se nem radikális és főleg nem demokrata !

Inkább az irányba igyekeznék hatni, hogy pl. az Országházat vagy legalább annak bejáratait, pl. pont a civilellenes törvénykezés éjszakáján/hajnalán vegyük körül 3-5-ezren, passzivan ellenállva, megakadályozandó a tv. megszavazását. (40-45 éve ment az Eper és Vér. Látta valaki?)

A rendvédelem, de még a TEK sem valószinü hogy merne egy második Tienanmen teret rendezni.
3-5.000 ember előállitása, eljárás alá vonása az ezzel kapcsolatos logisztika, - szállitás őrzés, stb. - igen komoly, és csak néhány stadion igénybevételével megvalósitható problémát jelentene a hatalomnak.
Erre mondjuk Európa is rendesen felfigyelne...
Mindenesetre ütősebb lenne mint festékesflakonnal dobálózni, ami alig ostobább dolog, mint kaviccsal dobálni a repülőt...





Névtelen írta...

góbé!

ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz!
hózogathatod a tűréshatárodat ide-oda, ahova akarod,
.
DE
.
engedd meg, hogy ha úri kedvem úgy tarja, akkor az én személyes tulajdonomat képező tűréshatáromat ott húzzam ,meg, ahol én meghúzni helyesnek gondolom.
.
tehát!
.
ha és amennyiben valaki - jelesül a bloggazdatest - az alábbi mélységekbe emelkedik:
.
"hát így szárnyal - azzal támadd az ellenfeledet, amit te magad követsz el, dakota bölcsesség alapján - schmidt történész..."
.
akkor biza tartsak egy tükröt elébe, hogy legyen lehetősége nyilvánosan szembeköpnie magát aljas, senkiházi magatartása miatt, melyet a múltban , s jelenben tanúsít, s mellyel magát igazolni, dicsőíteni véli az őt ájultan, hívőként imádó közönsége előtt.
.
ennyi az ok, s nem több.
amennyiben lenne benne gerinc - furcsa szerzet egy gerinc nélküli, két púpot a hátán hordó,
imbolygó járású növényevő! - abban az esetben önmérsékletet tanúsítana, s elfogadva a jogos kritikát, megpróbálná humorral elütni a számára kínos szituációt.
.
DE
.
sajnos erre nem képes, s nem is várom el, hiszen az egy értelmes, emberi megnyilvánulás lenne.
ahogy állandóan -. a primitív nárcisztikus személyiségéből következően - "nyalizásnak, hízelkedésnek " értékeli, ha szerinte dicséretet kap tőlem.
holott az nem más, mint a reális értékelése egy helyzetnek, még ha hízelgőnek is találja az idióta állatja.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Kovács János írta...

:)
Az István legalább nem kerget illuziókat.
Ez a 'buzigyerek' nem fog elerni semmit.
Ez itt a magyar ugar-ahol ègigerők a gizgszok-de a buzikat nem követik..
Ugocsa non coronat.
A Szabó "Tuareget" is kiröhögik-aki megsertette a 'bloggert'.
Pedig a valósàg talajàn áll..
:)

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Pupu, kilóg a teve láb.
Lopják a sót Feri elől, nehéz ezt megemészteni, mint libának az MTK bérletet.
Nem a marcizmus, hanem a terméketlen nárcizmus az igazi gagyi, értsed jól.

:)

nemóvatos írta...

Mavtelep!

A minősítés lepereg és igazad van. A TELJES ellenzéki együttműködést --mint a "kirugdosás" egyetlen működőképes módját-- tényleg csak sejttettem.
Ha ellenzékék nem úgy viselkednének mint írtam, talán rá is jönnének.

mavtelep írta...

Hallgatom a rádiót, 150 milliárdos offshore üzlet a letelepedési kötvény
Hát ezt bizony széltében-hosszában terjeszteni kell, a parlamenti őrség felfegyverezését szintén !

Névtelen írta...

Góbé! Az egyéni választókerületeknek nem kell e felét megnyerni - elég minden harmadik. A törvény aránytalansági abban áll, hogy most a győztes egyéni képviselőre adott szavazatokat is hozzáadják a listás szavazatokhoz, ezért a győztes egyénre adott szavazat tulajdonképpen kettőnek számít: így lesz 26,5%-ból 67, míg az 1994-es 68 százalékos kétharmadhoz (ehhez jött az szdsz)51%-os többség kellett. Gondold el:ha 100 szavazó közül 51 a kék jelöltre szavaz, az bekerül a parlamentbe. A maradék 49 szavazó voksait - egy matematikai modell alapján - szétosztották az általuk képviselt pártok listáira, hiszen a 49 ember sem maradhat képviselet nélkül. Most a győztesre adott szavazatok is felkerülnek a pártja listájára, így a rá szavazók voksait kétszer!!! számolják! (Nem ilyen egyszerű, de ez a lényege.)
Finomítja a helyzetet,hogy egyéniben nem is kell 51 voks a győzelemhez, ha négy párt indul, elég 26 szavazat is, a többi 74 megy a levesbe. A Pártnak van két és fél millió szavazója, ez a nyolcmilliónak 31%-a. Sok körülmény fontos: a résztvétel aránya, az induló jelöltek száma stb. Szóval, el van ez jól rejtve.

talalom írta...

Mi történt? Rosszat nyomtam? A fenti hozzászólás talalom-é. Mindjárt megnézem, mi a baj.(18:23-kor)

Névtelen írta...

neveletlen

'Az LMP-n csattant talán leginkább az új választási szisztéma mandátumkiosztó logikája is: 0,47-es arányossági együtthatója azt jelenti, hogy feleannyi mandátumot sem kapott, mint amennyi a rá adott szavazatok alapján járt volna: ez az 1990 óta látott legalacsonyabb arányszám, azaz párt ennyire rosszul még sosem járt a választási rendszer mandátumkiosztó mechanizmusa miatt. A Fidesz-KDNP mandátumaránya ugyanakkor mintegy másfélszerese a szavazatarányának, azaz másfélszer több mandátumhoz jutott, mint amennyi a szavazatok arányos megoszlása alapján járt volna. A másik három parlamentbe jutott formáció különböző mértékben, de egyaránt vesztese a rendszernek, mivel mandátumarányuk elmarad szavazatarányuktól.'

http://republikon.hu/elemzesek,-kutatasok/voks-14.aspx

Na, ezért kell változtatni, függetlenül attól, hogy eddig ki volt a nyertes és ki volt szopó ágon.

góbé írta...


Kedve Talalom!

Emlékezvén korábbi, a választásokkal kapcsolatos, szakértelmet sugárzó kommentjeidre, aggodalmamat bár némileg csökkentette, de semmiképp sem oszlatta el hogy a "mi" pártjaink együgyüsége, butasága avagy a fidesszel való megegyezése - amortizálandó a feltörekvő fiatal hév - nem produkál-e újabb elsöprő, akár 2/3-os fidesz győzelmet.

PuPu írta...

neveletlen Névtelennek:
Kedves neveletlen, erre csak azt tudom mondani, mint a cigányasszony, aki a férje mögött sétálva érdekes dolgot látott: Gazsi! Basnak a kutyák!
Mire Gazsi csak azt javasolta: Ne hagyd magad!
Csak, nehogy félreérts valamit: Én nem a DK propagandistája vagyok, hanem független blogger, a véleményem szoktam leírni, adott esetben Gyurcsány Ferencről is, és nem hiszem, hogy mindig hízelgőnek találná, ha egyáltalán olvasná, de nem olvassa, és ezt mindketten túléljük.
Igaz, azt se szeretem elhallgatni, amiben igaza van, és többször van igaza, mint amikor nincs...
:O)))

PuPu írta...

Kedves mozigepesz, az írás lényege, hogy vannak akciók, melyek elveszik az időt, energiát, figyelmet a fontosabb dolgok elől.
Olyan ez, mint amikor az érettségi tételeket kellett kidolgoznod, de a szembelevő ház ablakában ott táncolt meztelenül a Julis,önkéntelenül is rá figyeltél, mert sokkal dögösebb volt, mint a Mengyelejev-rendszer, viszont később mehettél pótérettségire...
A cím egyértelműen Marcira, meg a feledékenyekre utal, semmiféle értékítéletet nem tartalmaz, csak egy viszonyt próbál ábrázolni mindenki számára plasztikusan.
Ami Gulyás Mártont illeti, tényleg kedvelem, mert szórakoztat, de azért a helyében nem adnám magam pszichológusok kezére, mert csúnya dolgokat derítenének ki rólam...
Marci egyébkét folyamatosan a társadalom jobbításával foglalkozik, nem riadva vissza az erőszakos eszközöktől se, ha az Aurórán állna, ő adná le az első néhány lövést a Téli Palotára vagy a nyári lúdra, mindegy, csak lőhessen.
A hasonlatot pedig tekintsük szelíd iróniának...
A békesség híve vagyok, ameddig van rá akár csak elméleti lehetőség is, a forradalom vérrel és romokkal jár - persze van, amikor már nem lehet elkerülni, de ez a helyzet nem az a helyzet...
A nagymamákkal meg az a bajom, hogy sokan megkísérlik generációs problémaként kezelni a helyzetet, pedig szerintem ahogy nincs öreg zenész, nincs fiatal zenész sem, jó és rossz zenész van.
A Bastille meg a Téli Palota a tömeggyűlések befejezéséről szól, és a düh hiányáról, mely komolytalanná tesz minden kezdeményezést.
Amíg mosolyogva sétálgat a nép, addig a hatalom mosolyogva begyűjti azokat, akik kicsit is morcosabbak, hadd tanuljanak belőle a többiek.
Az, hogy a fiatalok kijöttek az utcára, derék dolog, de az igazi az lesz, mikor majd kétszázezer ember - fiatal, középkorú meg idős - együtt ordítják bele a dühüket a amagyar közéletbe, mert van miért haragudnunk.
És van kire is, mert lehet az előző érára bármit is mondani, de azt, hogy ne ragaszkodott volna a demokráciához akár a saját kárára is - azt nemigen...

:O)))

PuPu írta...

Kovács Jánosnak:
Jánosom, itt nem buzizunk, mert a szexuális irányultságot az emberek legszemélyesebb magánügyének tartjuk, kérlek vedd a továbbiakban ezt figyelembe.
Az emberiségnek rengeteget adtak a homoszexuálisok, Jonardo da Vincitől Cristiano Ronaldóig...
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_LMBT_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja
itt egy rövid magyar lista, tanulságos, de a politikusok bujkálnak, mert abban igazad van, hogy ez az ország képmutató és a középkorban él...
A szexuális irányultság említése nem tabu, de tessék kulturáltan fogalmazni - megvannak a megfelelő kifejezések erre, használd egészséggel.

:O)))


Cereus írta...


Kedves Pupu !

Bocsássad meg nekem, ez nem TE vagy !

Nagyjából hasonló korúak vagyunk, és még ép elmével rendelkezünk !

Minden forradalom egy órán belül jön létre !
Amikor, a forráspont ledobja valamiért a fedőt !
Onnan a forradalom permanens !
Nekem Gyurcsány az egyetlen normális politikus ,akinek Nagy Imrébe vetett tébolyultságát
képes vagyok a cél érdekében időlegesen megbocsájtani !
Ő nem a forradalmat vizionálja hanem, az alkotmányos váltást, amit én nem tartok reálisnak !
Szerintem a cél érdekében, ma minden eszköz evvel a gátlástalan szarházival, és kiszolgáló bandájával megengedett !

talalom írta...

1. Kedves Góbé! Nem vagyok szakértő, csak kíváncsi voltam, hogyan lejt a pálya, és elolvastam a törvény szövegét, ami nagyon részletes,csak egyszerűsítettem, hogy érthetőbb legyen. Minden törvényt megtalálsz a Jogtárban, igen tanulságos olvasmány. Szívem szerint azt javasolnám, hogy elsősorban a kodifikátorokat(akik egy törvényt megszövegeznek) kötelezzük világos,érthető fogalmazásra. (Én se bújtam ilyen szövegeket, csak ha szükségem volt valamire: amióta nyugdíjas vagyok és már nem is dolgozom, több időm van.) Megdöbbentően elmaszatolt, homályos a néhai fiatal demokraták törvényeinek szövege. Talán azért mert a sok jogász egyet kiválóan megtanult az egyetemen: elfedni a törvényhozói szándékot.
2. Forradalom. Magyarország első szolgája alig várja, hogy fizikai értelemben is kinyírja ellenzékét, ahogy 2006-ba is erre várt. Lehetőleg addig szeretne akcióba lépni, amíg még van két és fél millió biztos szavazója a jobbikákkal együtt tán több is. Az októberi felmérés,amit népszavazásnak hívott, ezt bizonyítja, ezért kellett neki: hogy felmérje, mit engedhet meg magának még. Ha azóta kopott is a renomé, a fegyveres felkelés más tészta. Kevés momentumos, vagy tanítanékos lenne, aki mondjuk fizikailag is hajlandó lenne megvédeni az első szolga ellenzékét. Sőt. Tán még a másik oldalról is szívesen kötnének fel egy-egy személyt, mert nem tetszik a pofája - esetleg sárga cipőt visel:)))

kekec írta...

Pupu, azt Marci javára kell írni, hogy egy rétegprobléma (CEU) helyett egy világos politikai célt jelölt meg, és szintén messze kiemelkedve a mezőnyből nem rögtön Gyurcsány és a DK kizárásával kezdte. Olyan célt, amely mellé a teljes ellenzék felsorakozhatNA. És összevetve a fekete-szakállassal, hát zongorázni lehetne a különbséget. Nem árt, ha a fiatalság előtt van választék.

A választójogi törvény szándékosan aránytalan, mert ebben az országban (a cociális népszavazást kivéve) soha a büdös életben nem lesz valódi 2/3, és a kormányzóképességet ezzel biztosítják. Ezért sikerült eddig valamennyi kormánynak kitölteni a teljes mandátumát.
Nem igazán szolgálná az ország érdekét, ha 3-4 havonta lenne rendkívüli előrehozott választás, és nyilvánvaló kormányzóképtelenség. Sokan ezért szavaznak a fideszre, mert azok legalább stabilnak látszanak, szemben a még Árnyékkormányt és közös kormányprogram-tervezetet felmutatni képtelen ellenzékkel.

Ami rendkívül igazságtalan a törvényben, az a külhoni más állampolgárságú magyarok ellenőrizhetetlen levélszavazása (lásd Gogol Holt lelkek), és a magyar állampolgárságú magyarok, ha külföldön dolgoznak - ebből kizárása, azaz aránytalan megnehezítése a választójoguk gyakorlásának.
Nem árt, ha van legalább 1 (EGY) kérdés, ami mellé/mögé a teljes ellenzék fel tudna sorakozni. És legalább egy közös állítás "Ezek lopnak" Ezek TŐLED lopnak"
De sz@rt sem ér, ha nem mutatnak kormányzóképességet. És jelenleg nem mutatnak.
Ha az ilyen harcimarcik alulról tudnak elég nagy nyomást a pártokra helyezni, hogy némileg normálisabban viselkedjenek - én lennék a legboldogabb!

kekec írta...

https://888.hu/article-a-baloldali-politikusok-beismertek-hogy-elkurtak?source=hirkereso

Úgy látszik kísérletet tesznek egy DK (és Gyurcsány) nélküli ellenzéki összefogásra.

A kicsik 1-2 %-al nem kerülnének a Parlamentbe, viszont az mszp hátán bejuthatnak, mert 3 vagy több párt összefogása esetén elég a 15 %-ot megugrani. Aztán majd kiderül, hogy az mszp többet taszít-e mint vonz a bizonytalanok közül?

Nem értem, miért nem hirdet már Gyurcsány Ellenzéki kerekasztalt (még ha egyelőre egyedül ülne ott) és Árnyékkormányt azzal, hogy nyitott a csatlakozóknak is tárcát juttatni, és miért nem hirdet egy kormányprogramot. Mit veszíthet?

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Két megjegyzésem lenne a kommentedhez.
Az egyik, hogy mi a fontosabb. Nyilván te is tudnál, én is tudnék felsorolni sok mindent, ami vélhetően fontosabb, mint a CEU. A bibi, hogy egyikünk se tud erre több tízezres, később remélhetőleg több százezresre dagadó tömeget az utcára vinni. A CEU ügye, és ehhez kapcsolódva a civil szervezetek ügye viszont igen. Ami lehet, hogy nem a legfontosabb, de azért elég fontos ez is. Ha más nem, egy kiindulópont lehetne, egy első fázis a fidesz uralom megdöntésében.
A másik gondolatom a forradalom kérdéséhez kapcsolódik. Én is a békés megoldások híve vagyok, ahogy te is írod magadról. Pár sorral később viszont a düh hiányáról beszélsz, a békésen sétafikáló népről. Ezzel az a bajom, hogy ha a tömeg feldühödik, abból bizony erőszak lesz, vérfürdő. Vagy ők kezdenek törni-zúzni, vagy őket verik szét, rabosítják, stb. De valószínűleg mindkettő. Én pont abban reménykedem, hogy ez nem így lesz. Hogy egyre többen és egyre gyakrabban fognak sétafikálni, és közben egyre többen mernek melléjük állni, nyilatkozni, egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, egyre tarthatatlanabb lesz Orbánt védeni külföldön és belföldön is. És hogy egyszer csak eljön a pont, amikor már több száz ezren lesznek az utcán, és nem mennek haza… Lehet, hogy naiv vagyok, de az a félelmem, hogy ez az egyetlen olyan forgatókönyv, aminek szerencsés esetben akár békés kimenete is lehet…
Abban nem hiszek, hogy választások útján el lehet venni tőlük a hatalmat. Még ha sikerülne is legyőzni őket (ami szinte lehetetlen), akkor is ők uralkodnának tovább, mert az intézményrendszert törvényes úton nem lehetne megváltoztatni.

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Kekec, Gyurcsány most éppen a bojkott gondolatával játszadozik.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/gyurcsany-bojkottal-dontene-meg-orban-rendszeret-1393301

Amúgy, volt már próbálkozás 2018-as ellenzéki összefogásra, azzal kezdődött, hogy Gyurcsány két résztvevőt elhajtott az asztaltól.
https://444.hu/2016/11/03/gyurcsany-ferenc-es-bokros-lajos-kifurta-fodor-gabort-az-ellenzeki-osszefogasbol

PuPu írta...

Kedves Cereus, a forradalomhoz forradalmi helyzet kell és az nálunk jelenleg nincs.
Lehet persze álmodozni, mert az jó, de egyéb hatása nincs.
Ellenben ezt a mi kis diktatúránkat - a labilis idegrendszerű diktátorral együtt mihamarább el kellene távolítanunk, mert egy szociopata mindenre képes.
Erre kellene gyúrni, nem hülye kezdeményezésekkel múlatni a drága időt...
:O)))

PuPu írta...

Kedves neveletlen, Fodor Gábor és hatszemélyes pártja nem képvisel senkit, maga a nyakigláb és kócos ügynök is leamortizálódott, lett helyette Momentum, jólfésült kis szakállassal...
Legutóbb éppen Gyurcsány vonta be az ellenzéki körbe, jóllehet, akkorra már kiderült, hogy kinek a szekerét tolja, s habár a hála nem politikai kategória, de az ésszerűs gondolkodás ettől még minden politikussal szemben alapkövetelmény kellene, hogy legyen.
Nem viselkedett ésszerűen, így hát vegyünk tőle búcsút, könnyes szemmel, sokkal többen rajtunk kívül nem fogják megsiratni.
Emlékét kegyelettel megőrizzük...
:O)))

kalmik írta...

Én nagyobb problémának látom az un. balliberális véleményformálók önhitt ostobaságát, politikai analfabétizmusát, amellyel körül rajongják az egymást követő Marcikat, civil megváltó után áhítozva, az ellenzéki pátokat ócsárolva. 27 éve töretlen lendülettel uszítanak a pártok ellen, míg 2010-ben siker koronázta erőfeszítéseiket, a potenciális balliberális szavazók távol maradtak az urnáktól, így lett kétharmada a Fidesznek. 2010 után nem hogy észbe kaptak volna, folytatták népbutító tevékenységüket, ne hogy már felébredjenek apátiájukból az emberek. 2010 és 14 között Gyurcsányék tizenhárom akciót szerveztek a demokráciát lebontó törvények ellen, tüntetések, éhségsztrájk, virrasztás, élőlánc a parlament körül. Hogyan viszonyultak ezekhez a mi népbutítóink, érdemes vissza emlékezni. Az akciót megelőzően mindent elkövettek, hogy elvegyék az emberek kedvét a részvételtől majd utána folytatták a lekicsinylő, negligáló hadjáratot. Folyamatosan szították az ellentétet a civilek és a pártok között, illetve a pártok között, az helyett, hogy a kiegyezés irányába tolnák őket. Képtelenek felismerni, hogy Orbánt közös erővel lehet és kell legyőzni. Így, a mostani sokat bírált választási törvénnyel kétharmadra lehetne verni Orbánt. Lehet, hogy többjük pont ezt nem akarja?

Unknown írta...

:)

mavtelep írta...

kalmik
Legyünk őszinték : ki akarná úgy szívből-igazán ezt a trágyadombot eltakarítani, az ugart feltörni és élettel bevetni, olyan ellenséggel szemben amilyet a Fidesz képvisel ?
Arról nem is beszélve, hogy a suttogó propaganda is az ellenzéket amortizálja MOST, - mit tennének velük, ha kormányra kerülnének ?
Mindenben egyetértek Veled, ráadásul ezt az ország magának köszönheti.
Szervusztok, jó napot !

Névtelen írta...

"Jó, jó, de most Marci mozgalmat indított a választójogi törvény módosítása érdekében!
Hát igen, de gyanítom, hogy tulajdonképpen ez a felvételi kérelme volt a Kétfarkú Kutya Pártba, jól mutat majd az ingyensör mellett!"
Ha a DK-s Gréczy Zsolt mondja ezt,akkor oké,Teve ember?
(Mano)

NewTiborc írta...

Kedves kalmik!
Tökéletesen ül a véleményed, csak sokan nem veszik észre, hogy ki is az a Horn Gábor, Fodor Gábor, Lengyel bajkeverő és pirosfejű majd én tudom Kéri László és még sokan mások....

PuPu írta...

Kedves Manoember, akkor sincs rendben, mert a realitásérzék végzetes hiányáról tanúskodna, persze a realitása azért több lenne, mint Marci ötletelése, mivel egy parlamenti képviselő bármikor nyújthat be törvényjavaslatot, míg Marci nem.
Csak az a baj, hogy ez kevés, mert a tvjavaslatot meg is kell szavazni.
Neked is elmondom, nem vagyok a DK propagandistája, ha olvasnád az írásaim, erre már régen rájöhettél volna.
Hogy közös terminológiát használjunk én vagyok a civil blogger.
Ettől van, hogy tetszenek Gyurcsány egyes dolgai, mások meg nem.
Bonyolult a dolog fekete-fehérben nézve, nem igaz?
:O)))

1970 írta...

"Tán még a másik oldalról is szívesen kötnének fel egy-egy személyt, mert nem tetszik a pofája - esetleg sárga cipőt visel:)))"

Kedves talalom!

A fenti mondat utolsó része kellően borzalmas emlékeket idéz ahhoz, hogy humorizáljunk ezzel (szerintem).

PuPu írta...

Kedves mozigepesz, amikor gyerekkoromban spárgával a szomnszédnéni kilincsére kötöztem a macskáját a farkánál rögzítve a helyzetet, apám elvert, de előtte elfordult, hogy ne lássam mikor röhög, és utána igen dühös képeket vágott.
Ha már a tömegnek meg kell mutatnia a fogait, akkor inkább vicsorítson, mert a mosoly nem elég hatékony a maffiával szemben, pedig tudatni kellene velük, hogy mi lesz a vége, ha nem hátrálnak a falig, mert ezek csak ebből értenek.
Ehhez egyelőre nem kell feldíszíteni a nagykörúti lámpavasakat táncos Fideszesekkel, elég, ha érzik a fenyegetést.
Talán, mert egy szociopata reakciója kiszámíthatatlan...
Felhívnám arra is a figyelmed, hogy a demokrata sétákat és ükdögéléseket látszólag senki sem szervezi, mert a naggyűlések szervezői a seggüket védve mindenkit arra biztatnak, hogy ballagjon békével haza.
Namármost a magyar nem egy okos nép, annak szó szeerint meg kell mindani, mit tegyen, mert a ráutaló magatartásból nem ért, csak félreérti, hát kellene, aki megmondja, hogy gyere Józsi tüntetni, mert ellopták most éppen már a túlórapénzedet is, és a főnököd rendelkezik a szabadidőddel is, hát gyere, fenyegessük meg a csüngőhasút, hogy elvesszük a szállodáit, a kikötőit, a gyárait, a kastélyait és rárohad a műanyaglakat.
Ez tüntetés, de a Mennyünktovább, az csak szelep a feszültségek leersztésére.
A CEU fontos ügy, de ezer és ezer fontos ügy van itt, ezeket kellene összegereblyézni és hívni mindenkit, aki károsultja Orbánnak.
Gondolom, lehet, hogy rosszul...
:O)))

sima pupista írta...

Én csak egyetlen dolgot nem értek ebből az egészből. Ha itt, ebben a kis hazában mindenki ennyire ért a politikához, ilyen sokan vannak, akik pontosan tudják, mit hogyan kellene tennie a kormánynak, az ellenzéknek, a civileknek és a tüntetőknek (lásd fentebb), akkor érthetetlen, hogyan lehet ez az ország ennyire SZAR, és csak egyre szarabb és szarabb és szarabb. Rejtély.

Ami engem illet, egy dologban biztos vagyok, a düh és az agresszió SEMMIT nem old meg, mint ahogyan az sem, ha mindenkit leugatunk, aki kiáll valamiért.

Ennyi voltam.
Búcsúzom a blogtól, szép volt, jó volt, de elég volt.
Ég veled, Pupu drágám, nagyon szerettelek, de ennek itt közöttünk sajnos vége. Sosem felejtem el a mi nagy pillanatainkat, búcsúcsók mindenkinek! ;)

Névtelen írta...

ha viszket a tenyér!
.
Tetűk, tetűk, a fideszben viszket minden,
egy fidesztetű belénk harap,
böllér viktor fetreng hálóingben,
és pelust cserél minden nap.
A fideszben jól élnek a tetvek,
a magyar vér finom nedű,
orosz nősténytetűvel szeretkezget,
az orbán nevű fideszes kantetű.
.
.
abramovics voltam,s vagyok

PuPu írta...

sima pupistának, bánatosan...

https://www.youtube.com/watch?v=2ETKHoSyBNw

:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

Úgy érzem, a tudományos marcizmusnak hamarosan elfogy a muníciója, a pártok részéről az érdektelenség egyértelmű, Gulyás megy a levesbe.
De legalább itt marad nekünk Feri, aki mindig tud valami újat produkálni, nem rég a bojkott, de nem úgy, most meg a nem vesszük fel a lóvét, de nem úgy, dialektikus megközelítése egy alternatív igazság talaján.

http://reflektor.blog.hu/2017/04/20/gyurcsany_mar_megint_hazudott_a_dk-s_kepviselok_megis_felveszik_a_parlamenti_fizetesuket

Ottilia Marton írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20170421-gyur Ez mai--és sűrítmény !

Nem tudom meddig tart még a pótcselekvés : a gyurcsányozás.
Vitces! Még GM is azt mondta a startvonalra mind felállhatnak :)
A cím találó! Meg a hivatásos forodalmár is!