2018. május 2., szerda

ADJÁTOK VISSZA A MÚLTUNKAT!

Azt mondják az okosok, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sincsen.
Ha belegondolunk ebbe, akkor azért eléggé nagy bajban vagyunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek másból sem álltak, mint múltunk ellopásából, az általunk vallott értékek megtagadásából, életünk, apáink életének, munkájának leértékeléséből, szüleink életének leköpdöséséből.
Szánalmas dolog ez, még akkor is, ha a szülők soha nem fogják megtagadni őket megtagadó gyerekeiket, akik többnyire már ebben a szép új világban lettek felnőttek, ebben a környezetben fejlődött ki felülmúlhatatlan és kérlelhetetlen erkölcsiségük, hihetetlenül fejlett kritikai érzékük, még ha utóbbi nem is párosul ugyanilyen fejlettségű önkritikai érzékkel.


Nem mondanám, hogy mi makulátlanok voltunk, hazudnék, ha ezt állítanám, de azért ilyen mentális mélységekben nem jártunk, a mi kis megalkuvásaink sehol nincsenek a mai megalkuvásokhoz képest, miközben állítólag minden lehetőségünk meglenne egy jobb, szabadabb világ megteremtésére, mint ami nekünk és apáinknak jutott.
Mondjuk ez sem igaz, de legalább szépen hangzik, még ha a valóságban a helyzet a mai szabadnak mondott társadalomban sokkal siralmasabb, hiszen mindaz, amin nagyokat röhögtünk - lásd: a kapitalizmusban ember az embernek farkasa - napjainkra kézzelfogható valósággá is vált.



A baloldal, mely a jobboldal szerint ma már meghaladott fogalom, kétségkívül válságban van, és e válság oka, hogy szép apránként, egyesével, feladtuk elveinket, megtagadtuk múltunkat, lehajtott fejjel szégyenkeztünk, mikor a szocializmus vívmányai kerültek szóba, és arra sem voltunk büszkék, amire büszkék lehettünk volna.
Itt most kimondottan a baloldalról írok, mert ugyan nem tagadom a balliberális fogalmát, de szerepét a jövő szempontjából nem tartom meghatározónak.
Leginkább azért nem, mert a magyar társadalom nem is igen érti, hogy mit kell a liberalizmuson szeretni, és valljuk be, ennek ellenkezőjére a magyar liberálisok bőséges okot is adnak.
Aki kíváncsi arra, hogy mit is értünk honunkban liberalizmuson, az bátran nézze meg a Brian élete című filmet, és miután abbahagyta a röhögést, gondolkodjon el mélyen rajta, behelyettesítve a szereplőket a megfelelő magyar pártokkal...



A magyar baloldal jelenleg tetszhalott állapotban van, Pocak generalisszimusz látszólag elérte deklarált célját, a magyar baloldal teljes megsemmisítését, de persze ez nem ilyen egyszerű és - hálistennek - nem is igaz.
Ameddig ember él a földön, addig mindig lesznek nehéz társadalmi helyzetű emberek, szegények, szegregáltak, önmagukat megváltani képtelen szerencsétlenek, munkanélküliek, kitörési lehetőség után kutató fiatalok - nos, ameddig ilyenek vannak, addig kell legyen társadalmi szolidaritás is, mert az ember eredendően jó és együttérző.
Aki nem hiszi, nézze meg a neten található édicicák és  cukikutyusok oldalait, és gondolkozzon el azon, hogy a kis dögökre öntött szeretet valaminek a hiányát leplezi, egyben jó példája az emberi lustaságnak, hiszen mennyivel egyszerűbb egy kiskutyát szeretgetni, mint egy büdös hajléktalannal kommunikálni, aki esetleg még csak nem is a társadalom kegyetlenségéből, hanem saját tevékenysége eredményeképpen került  a híd alá...



A baloldali értékek, a társadalmi szolidaritás, a női egyenjogúság, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mélyen beleivódtak a a társadalom szöveteibe, olyannyira, hogy ma már a jobboldal hirdeti őket leghangosabban - ha a gyakorlatban mindent meg is tesz valóra váltásuk ellen.
A társadalmi mobilitás, az esélyegyenlőség, az egészséghez, az egészséges környezethez való jog szinte kőbevésett elvek a modern társadalomban, a baloldalt az különbözteti meg a jobboldaltól, hogy ezen elvek megvalósítására törekszik a hétköznapokban is, míg a jobboldal megelégszik ezek hirdetésével.
Ha az elérhető maximális profittal ellentétesek a célok, akkor soha nem a profit lesz a vesztes.
Jönnek megint a régi nóták, tartsunk előválasztásokat, meg fogjunk össze - ezeket a játékokat már lefuttattuk, eredménytelenül.
A pártok persze most ficeregnek még kicsit, aztán majd Dettike harisnyácskájában feláll a parlamenti székre és bábozik a népnek, később kiderül, hogy ez forradalmi tett volt.
A szocialisták beleszakadnak az erőlködésbe, hogy elhitessék magukról, hogy még mindig nagyok, aztán az élet meg tovább.



Ha változtatni akarunk, akkor át kell értékelnünk azt, amit a rendszerváltás óta történelemnek mondanak, át kell értékelnünk azt a kort, melyet oly buzgón iparkodik meghamisítani e hatalom és az ellenzék azon része, amely képtelen felismerni történelmi szükségszerűségeket.
Át kell értékelnünk Kádár korát.
Nem kell félnünk büszkének lenni arra, amire joggal lehetünk büszkék.
Rengeteg ilyen dolog van, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátástól a társadalmi mobilitásig, a művelődés lehetőségétől a művészetekig, a társadalmi békétől a nők helyzetéig - természetesen mindezeket történelmi kontextusukban vizsgálva és értékelve.
Büszkék lehetünk a nyugat kissé irigykedő megjegyzéseire a gulyáskommunizmusról, a legvidámabb barakkról,  a divatos konvergencia-elméletre, mely magában hordozta a rendszer értékeinek elismerését, a világszínvonalú magyar mezőgazdaságra, a diktatúrában megvalósult demokrácia kissé abszurd, de igaz voltára, a beleszólási lehetőségre a társadalom dolgaiba, a szerény, de létező létbiztonságra, a kétségtelenül meglevő közbiztonságra, a nyugdíjas parasztokra, a magyar falu felemelkedésére - mind-mind a baloldali büszkeség forrása lehet.



Ha valaki elkezdi a handabandát az eladósodásról meg a fenntarthatatlanságról, hát meg kell kérdezni tőle, mennyi volt az államadósság nominálisan és mennyi GDP-arányosan és mennyi ma, meg meg lehet kérdezni, hogy kinek a kezében volt akkor a magyar ipar, a kereskedelem, és kié ma a termelőeszközök többsége.
Ha pedig gyilkosozni kezdenek, akkor el lehet mondani, hogy a kivégzések bírói ítélet után, a korabeli törvényeknek megfelelően kerültek végrehajtásra, és a kivégzettek túlnyomó többsége vastagon kiérdemelte a kötelet.
Gyilkos pedig nem Kádár, hanem Tóth Ilona volt, akit ma példaképül állítanak az orvostanhallgatók elé - világ szégyenére.
Az a kor egy vesztes világháború és ötvenhat traumája után teremteni tudott egy élhető társadalmat, melynek voltak ugyan korlátai, de azok között sokkal értelmesebb életet lehetett élni, mint a mai magyar kvázi-szabadságban.


Nem kell félni, a kor eredményeire büszkék lehetünk, még ha néha gúzsba kötve kellett is táncolnunk - de az a tánc nem pávatánc volt.
Addig, ameddig a magyar baloldal nem meri felvállalni saját magát, saját múltját, nincs semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük magunknak a magyar társadalmat.
Esetleg ezen is el lehetne gondolkodni hamvukba hótt kerekasztalok ácsolgatása,  meg értelmetlen és csak a szembenállást élező előválasztások  helyett...
És elő kell venni a vörös zászlót és együtt lengeti a nemzeti trikolórral, mert az is a tradícióinkhoz tartozik, mint ahogy az Internacionálé is.
Gondolom.

Lehet, hogy rosszul...

:O)))

44 megjegyzés:

kiskato írta...

Nagyon jól gondolod. (Csak légyszíves tedd a "multunk" szó tárgyesetbe, mert amit adnak, vissza adnak, stb. az tárgyesetet vonz. A multunkat követeljük vissza...bocs.)

Kapat írta...

Az előválasztásba eleve kódolva van a kudarc. Egy ilyen válaztási eredmény után nem hinném, hogy mozgósító ereje lenne bárminek-bárkinek is. Az országgyűlési választások komoly tétje, mely életünknek nemcsak az elkövetkező négy évét határozza meg, nem tudta helyes döntésre késztetni az embereket a célért, hogy leválthatnánk ezt a vérszívó bandát. Mit várhatunk akkor a népszerűséget megállapítani hivatott előválasztásoktól? Nem nehéz megjósolni!
Amig dehonesztáló jelzőként használják a kifejezést, "Kádár népe", addig nem lesz itt őszinte hang. Az idős emberek lebecsülése ez, amikor szégyenkezve kell kimondaniuk, hogy akkor igenis jobb volt az életük.
Az érdemtelenül kiváltságossá tett haverok, rokonok, hatalmat bitorló tolvajok országa lettünk. Valóban magunkba is nézhetnénk, amikor választ keresünk a miértekre.

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Nagyon szépen, szívhez szólóan írtál, szerintem ez egy őszinte vallomás az igazi hazaszeretetről, az emberek szeretetéről,megható,és mindenkit önkontrollra sarkall.

A mi kollektív hazaszeretetünk egy félzsódéros szerelem.
Az egyén a szíve mélyén a legtisztább érzései alapján akar, szeretne élni, tiszta érzelmekkel, fifti-fifti alapon.
A másik fél az állam, aki nagyvilági DonHuan módjára mint méhecske virágról virágra
szállva begyűjti a virágport, bekasszírozza az emberek szeretetét, a munkájuk értéktöbbletét -mert a munkájuk árát még bekerülési szinten sem díjazza,saját felsőbb rendőségét , magasabb erkölcsi szinten könyveli el,mint amennyiben viszont szeretné a választópolgárt.

A nótában az a refrén, hogy serceg a bakelit....
Igen, ha a tömegek több szeretetet visznek a társadalom életébe, munkálkodnak, nem háborognak, eltűrnek a majd későbbi viszonzás reményében ez az ésszel élés reménykedése, hogy a mély elkötelezettség, az érzelmi ragaszkodás egy kis viszont szeretetet hozna az életünkbe, egy kis megelégedettséget,ami vulgárisnak tűnik, de a boldogság szóval fejezhető ki leginkább.Hogy a lelkünk is szabadon dobogjon, ne legyenek olyan érzéseink, hogy megcsalták a lelkünket,mert nem kapjuk vissza viszonzásként a várt érzelmeket.

Lehet, hogy én egy idealista, maximalista vagyok, de ha becsukod a szemedet,és őszinte vagy önmagadhoz, Te is csak azt az emberi kapcsolatot tartod a szívedhez közelállónak, amikor Te sem tűnsz mások szemében megcsaltnak, becsapottnak, megvezetettnek,kihasználtnak.
A megfelelés szó a legjobb megközelítés, hogy az adok kapok azonos érzelmi töltettel bírjon mindkét fél részéről.A szabadságfoka ez az a mérőpont, ahol az egymás mellett élés érzelmileg azonos szinten megelégedett egyének,a nép és az állam megfelelésszintje megközelítőleg azonos.
Ez tulajdonképpen a demokrácia.

Lehet, hogy túlságosan szívhez szólóan próbáltam felvázolni mai gondjaink gyökerét.
De meggyőződésem, hogy féloldalas kapcsolatban, ahol csak az egyik fél adja ugyanazt a szintű ragaszkodást, törődést, odafigyelést nagyon keserves élni.
Tiszta szívvel, mint egy szabad lelkű diák csak szeretve lehet élni.
A hazának is szeretnie kell az embereket, mert ez a fő attribútuma, a gondoskodás, mint egy jó édesanyának.
A haza nem lehet egy gonosz mostoha.Csak rövid ideig, mert a nép nem ostoba.
Külföldön vállal munkát,keres új hazát, ahol elismerik, megfizetik,óvják,védik.

Ennyit a hazaszeretetről.
Az emberek legfőbb vágya, hogy szeressék Őket.
Viszontszeressék.Szerintem.

talalom írta...

Pupukám! Tegnap a Klubrádióban is voltak visszaemlékezések. És senki nem említette, hogy este utcabál is volt: legalábbis Pesten. A nyolcadik kerületben laktam:a Fűvészkert melletti széles utcán volt az utcabál, az Illés utcán. Emlékszik még valaki?Amíg gyárban dolgoztam, mindig ott voltunk, élveztük a felvonulást. Az ipari szövetkezetben már nem erőltették: ha meg nincs csapat, akkor nem jó az egész. Érdekes, mindenki a sör-virslit emlegeti - nekem sose sikerült egy korty sört, egy falat virslit se kapnom ingyen - az árusoknál meg olyan árat kértek érte, hogy akkor sem vettemm volna, ha van pénzem. A hetvenes években romlott el valami: Egyre gyérebben voltak a téren. Mindenki rohant a telekre. Mi is. Egyszer meg is jegyeztem, amikor lépésben araszoltunk hazafelé a zsúfolt M7-n. Mi van, áttették a felvonulást?
Mit gondoltok, ha szólnánk a fiúknak-lányoknak, hogy most lenne igazán értelme énekelni: Még, még, még és még/ a burzsujnak sohasem elég./Lásd, lásd lásd és lásd,/ sorsod az elpustulás...?

Erzsébet írta...

Nem gondolod rosszul.

nemóvatos írta...

Nagyon egyet értek az írás minden sorával és szomorúan látom, hogy az aktuális polgármester választások kapcsán ugyan azt próbáljál játszani az ellenzék (kisimulva a parlamenti fincsi birtokában), amit április 8 előtt, és az is kudarcot eredményezett.
Ha még mindig nem ismerik fel:

Alkalmas személyt bárhonnan,
Mögé állni mindannyian!

módszert, akkor ismét megnézhetjük magunkat (meg az EU-s választások eredményét is).

1970 írta...

"Addig, ameddig a magyar baloldal nem meri felvállalni saját magát, saját múltját, nincs semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük magunknak a magyar társadalmat."

Kedves Pupu!

Az egész bejegyzéseddel maximálisan egyetértek, de ezzel a mondattal ha lehet még annál is jobban. Szerintem addig nem lesz itt érdemi változás, amíg ez meg nem történik.

MoonRiver írta...

Egyetértek. Közben mélységesen dühös vagyok, mert folyton azt érzem, hogy az én bőrömre megy a játék. (Ami lényegesen fontosabb, mint más bőre és aki nem így érzi, az csak hazudik.) Ugyanis az idő megy, nekünk pedig fogy. Elszarakodtak az életemből 30 évet, rendszerváltozás címén, ezt nekem soha, senki nem fogja tudni visszaadni, ahogy Mandela sem kapott vissza egy perc szabadságot sem....noha a kvalitásaink ugye közel sem azonosak. Türelmetlenné váltam, érdektelen a sok szócséplés, minden érvet és ellenérvet hallottam legalább 50-szer. Végül nem lettem sem balos, sem jobbos, sem liberális, mert komolytalanná vált mindegyik. Lehet, hogy a gyökértelenség a baj, de úgy vélem, amiket felhozol példának, azokra legfeljebb a mi nemzedékünk emlékezik, mi pedig a "hülye nyugger" kategóriába kerültünk régóta. Lehet ez ellen persze csápolni, de a döntések általában a fiatalok kezében vannak...legalábbis történelmileg mindig ez volt szokásban. A fiatalok pedig ha elindulnak, nem a hagyományokért, nem az 50 évvel ezelőtti baloldali vívmányokért fognak perlekedni, hanem a számukra fontos, nekik jól látható ügyekért. Amiről írtál Pupu, az megmelengette a szívemet, mert tudom miről szólt ez akkor. De nem mi, nem a nyugdíjasok fogják ezeket az értékeket újra helyükre tenni. Akiknek kellett volna, a következő nemzedék, az most a parlamentben pöffeszkedik és mindent lesöpör, amit pókhálósnak vél, a gyereket is a lavór vízzel együtt. Őket pedig nem mi fogjuk kihajtani, hanem azok, akiknek ugyan fogalmuk sincs már a Tsz-ről, meg Csepelről, de valami másban csak hinni fognak egyszer, legalább annyira, hogy kellően dühösek is legyenek miatta.

andrikó írta...

Kedves Pupu,
Ronda dolognak valóban ronda volt, hogy ellopták a múltunkat. Kinyílik a bicska a zsebemben, amikor nyikhajok pocskondiázzák a kádári "kommunista időket". Nyilvánvalóan a politikai diktatúrának a jelenlegi rendszer módszerei nem a kádári, hanem a Rákosi rendszert idézik fel bennem, ha egyáltalán.
Ugyanakkor nem hiszem, hogy pl. ők ugyanúgy élnék meg azt az örömöt, mint amikor nekünk 1-2 nappal az első találkozás után sikerült megint beszélnünk (tantuszos) telefonon szerelmünkkel.

Bezzeg a mi időnk elmult, és a korábban született ember hiába mond azt amit akar. Még ha igaza is van......

Attila írta...

Üdv!
Kedves talalom!

Annak idején az Illés utcában laktam, emlékszem az utcabálra. A Práter, és a Tömő utca között volt, úgy nagyjából a 19. sz. előtt.

Attila

anteus írta...

Nna.
Okos ember az, aki azt mondja, amit én gondolok. (Meg mondogatok.)

talalom írta...

Üdv Attila! Mi a könyvtárházban laktunk a Kulich Gyula téren anyukám ott volt házmester. Arra nem emlékszem, hogy honnan került zene az utcabálra?

1970 írta...

Kedves talalom!
(2018. május 3. 4:26)

Valamikor a '60-as évek elején Kádár meghirdette az új politikáját ("aki nincs ellenünk, az velünk van"), ami alapját jelentette annak a közmegegyezésnek, amiről az előző bejegyzés kommentjei között góbé olyan szépen és hitelesen írt. (Itt: https://www.blogger.com/comment.g?blogID=1455346073075096921&postID=5552725025984343136&bpli=1)

A '90-es évek elején az MDF kormány mondta ezt fel elsőként, valamikor a taxisblokád környékén, amikor az alkoholista (a Parlament ablakából merev részegen majdnem kizuhanó) belügyminiszter, valamint az akkor már erős emberré váló Boross P. attól sem riadt volna vissza, hogy polgárháborút szítson (mikor kivezényelték az híveiket az utcára saját honfitársaik (!!!) ellen). Azóta uralja ezt az országot az a mentalitás, ami Rákosié, meg a lovastengerészé volt ("aki nincs velünk, az ellenünk van").
Az már csak "hab a tortán", hogy azóta a kisgömböc ezt "továbbfejlesztette", és azt sugallja, hogy "aki nincs velünk, az nincs". Vagyis a 2010-es évektől ez a polgárháborús mentalitás további fokozatra kapcsolt.
Összegezve: a dolog nem a '70-es években "kezdett romlani", hanem a '90-es évektől sajnos visszatért az ország a "gyűlöljük egymást gyerekek" attitűdjéhez.

góbé írta...


A poszt minden szavával egyetértek, viszont a cim számomra aggályos.
Adjátok vissza... ???... Sohasem fogják, mert nem azért vették el hogy majd visszaadják.

A cim helyesen szerintem : VEGYÜK VISSZA A MÚLTUNKAT!

talalom írta...

1970! A "hetvenes évektől kezdett romlani" állítást nem Kádár politikájára, hanem kifejezetten és csak május elseje szimbólumának megkopására értettem.
Az akkori konszolidáció finomhangolását kiválóan lehetett a NYILVÁNOSSÁGBAN követni a pártkongresszusok és a KB, PB határozataiból. Jó, tudom, nem romantikus történet - de a legizgalmasabb olvasmány - annak, aki nemcsak a betűket ismeri, hanem olvasni is tud.
A mostaniak meg még a kormányülésekről sem készítenek dokumetumot: a köznek semmi köze hozzá, miből "főznek" a lábszagú kollégisták és némethszilárdságú mamelukjaik.De a többségnek szemmel láthatóan tetszik az ótvaros közhelyekből kotyvasztott menű.
Sőt,elvárnák, hogy az ellenzékiek is ebből a receptből főzzenek: öntsék össze a madártejet a bablevessel, tegyenek bele kis csípőset, majd, hogy kívánatos legyen, öntsék le az egészet mézzel.

góbé írta...


Nem igazán értem ezt a "május 1 romlását" a '70-es években. Erre az időre a munkásság, nemkülönben a "mezőgazdasági munkásság" elérte / megkapta nálunk azt amiért a két világháború közt még harcolni volt kénytelen, nem beszélve arról hogy akkoriban a május 1.-i tiltott tüntetések kardlapozással értek véget. Az sem tett jót az ünnepnek hogy Rákosi kötelező, hozsannázó programmá tette. '56.-ban szóltak is neki...

Valahol ez lehet a háttere hogy a munka ünnepe fokozatosan - és nagyon helyesen - a politikai tüntetésből egy össznépi majálissá avanzsált.

1970 írta...

Kedves talalom!

A problémákra érzékenységet pedig a KB '72-es oktatáspolitikai párthatározatából lehetett jól követni. Ez a terület különösen fontos volt akkoriban, de ma... ahogy írod a "lábszagú kollégistáknak"... inkább hagyjuk:(((

1970 írta...

(Kedves Pupu! Előre is elnézést az off-ért, ami nem is annyira off, sőt...)

Kedves góbé!

Az előző posztnál a kommentben a 444.hu kapcsán volt egy vitánk.
Kíváncsi lennék, mit szólsz ehhez:

http://hvg.hu/itthon/20180504_Marxon_nincs_mit_unnepelni_Juncker_ur

Elképesztő számomra, hogy magukat "véleményformáló liberális(?) publicistának" gondoló akárkik milyen mértékben tudatlanok, műveletlenek, ostobák. Ennyi röhejes marhaságot egyben régen olvastam. (És még csodálkozunk, hogy az oktatási rendszer hova züllött...)

góbé írta...


A Vegyük vissza bejegyzéshez:

Egy komment innen: https://444.hu/2018/05/04/nepszava-a-magyar-kormany-titkolja-az-orszag-korrupcios-allapotarol-szolo-jelentest -... egy bizonyos "Hannss Langertől"

Ha csak a fele valós, nem maradhatna kivizsgálatlanul, ráadásul fogható, akár bizonyitható is !

Bevállalom a bloghoz illetlen viselkedést és bemásolom, mer' képzetlen vagyok pécéileg...

".... Vajon még hány csalás lehet, amiről nem is tudunk, mert úgy eltussolták,akarom írni elkussoltatták a benne részt vevőket, az alatt a pár óra alatt, míg se adatot nem közöltek, se a körzeti választó biztosokat nem engedték az adatok feltöltésekor a gép közelébe,ami egyébként eltér az eddigi szokásjogtól, vagy épp óvodát zártak rájuk, vagy ugye a különféle bejelentéseket alapul véve: informatikus telefonált az egyik rádióhoz, hogy informatikusok által elcsalták az egész választást, utólag korrigálják vissza az adatokat: ezt alá is támasztja az, hogy napokig folyamatosan változtak az NVI-oldalán a szavazó névjegyzékben szereplők mennyiségei, pedig nem változhattak volna. Ugyanilyen eset a fél 7-kor többen leszavaztak, mint 7-kor adat. Volt aki chat üzenetben írta, az nvi-épületében van, az új rendszer nem dőlt be, csak átállították a régi honlapra, az oldal tükrözésénél a honlap programozását-leíró nyelvét megnézve, és egy a honlapéval megegyező programnyelv honlapkészítést lépésenként leíró programnyelvet összevetve, nekem az látszik, hogy az nvi-új honlapjának forráskódjában a 2.-sort kitörölték, utána átállították a régi verzióra, ezt itt az oldalon korábban már leírtam, forrást linkeltem hozzá.Az az informatikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az új honlap nem dőlt be, működik, csak a csaláshoz a régire kellett átállniuk, hogy legyen mire hivatkozniuk, miért nincsenek adatok..., ő azt is közzétette, hogy melyik párt milyen %-ot ért el, és a fidesz közel sem nyert, de ezt is linkeltétek már páran az eredményekkel, ezt igazolja még az is, hogy az LMP-hez bepottyant megbízható forrás szerint, a déli magas választói részvétel után gőzerővel nyomták a szavazó íveket, hogy kicserélhessék a választók által valóban leadott szavazatokat, a kormány által kreált- és maguk javára kitöltött szavazólapokra! Egyébként fél millió szavazó lapot nyomtattak eredetileg pluszban a szavazás napjára, korábban, ha ront valaki legyen pótlap. Nekem az is furcsa, hogyan lehetett több szavazókörben több szavazó lap bedobva, mint ahányan elmentek, mert ha valaki ront és új pótlapot kér azt jegyzőkönyvezik, a darabszámnak pedig stimmelnie kell!..."

góbé írta...


Tudod, a 444 is olyan mint az összes többi, ott is magyarok dolg.. ill. tevékenykednek. Seres Lászlót az Uj Péter helyében már rág világgá zavartam volna, különösen az olyan cikkei után, amit csak "esel"-ként van csak mersze aláirni.

Hogy miért tartják mégis, ahhoz sok közöm nincs, csak annyit tehetek hogy nem keresen fel az oldalt. Viszont találsz-e jobbat ? a HVG elburjánzva bebulvárosodott, a 168 Óra egy feszes tartású öregúrrá vált... Úgy hárman együtt talán kiadnak egy redukált egészet.

A cikkről...: "eselt" saját költségen ki kellene zavarni Németországba, Angliába, Marx-Engels-ügyileg.
Aztán kötelezően dolgozatot iratnék vele a Tőkéből, a Kommunista Kiáltványból és az Engels jegyezte: A Család, a magántulajdon és az állam eredete müvekből.
Majd miután ennek megfelelt, a öszzehasonlitó elemzést készittetnék vele a fent jelzettekkel ill. a Lenin-összes-, meg a Sztálin-összessel.

Mig ezzel készen nincs és eredményes vizsgát nem tett, csak a lim-lom bulváros pamfletjeit tenném be a lapba, hogy azért éhen ne haljon a szerencsétlen.
Förtelmes és gusztustalan, hogy a mai 20-30-as korosztálynak sem igénye sem esélye nincs a fent jelzetteket megismerni, értelmezni, összevetni, jobb hiján az efféle suttyó, önjelölt váteszek öklendezéseit kénytelenek tudomásul venni.

Azért arra kiváncsi lennék, akár TGM, akár az europér Gyurcsány, esetlen dr. Ujhelyi avagy bárki méltatja-e viszontválaszra ezt a morális szemetelést.

góbé írta...


Pardon, mellényúltam. Seresnek semmi köze a 444-hez...

1970 írta...

Kedves góbé!

"esel" - Akkor megfelelő nevet választott magának Seres L. (különösen német nyelvterületen:)))

Valaki, aki írta...

Nagyon egyetértek az írással. Végigolvasva a hozzászólásokat, semmi újat nem tudok, csak csatlakozom.

Szerintem is fontos feladat, ahogy góbé írta, visszavenni a múltunkat. Én nem vagyok még hatvanas, hetvenes, de jól emlékszem arra, hogy "jobb volt", pedig a szüleim inkább "jobbosok" voltak, s engem sem egy Kádár-puszi varázsolt el (bár pici gyerekként feladatom volt egy celofános virágcsokor eljuttatása hozzá).

Ahhoz, hogy ki lehessen mondani, intelligencia kell + kollektív intelligencia hányados emelés, mert amíg VV Fanni élete és halála a központi téma, és az sms-szavazás az életünk közepe a telefonon érkező bulvárhírekkel együtt, addig annyi.

S mégis, én talán harcosabb természetem miatt, én sem írnám le a témát elkeseredve, mint néhányan. Tehát szerintem semmi feltételes mód, inkább felszólító.

Vissza kell venni - s lehetünk "nyuggerek", de azért még sok helyen az országban mi fújjuk a passzát szelet, s elég határozottsággal a fiatalok másodpercek alatt lekezelhetők, mert a szakma még (!) a mi kisujjunkban van.
Ideje a minőséget visszahozni, rádöbbenteni legalább a saját gyerekeinket, hogy a minőségi élet nem a műkörmösnél és telefonszolgálatónál kezdődik és nem a wellness központban és a kozmetikusnál végződik.

Nem kisebb dolog kellene hozzá, mint kultúrát, műveltséget támogató (és sugárzó) közmédia. A közmédia minőségéért érdemes harcba szállni.
Harcba kell szállni, hacsak nem tudjuk előállítani a következőket saját pénzből: 1 vidéki ingyenes napilap (hetilap) + egy mindenhol fogható minőségi tévécsatorna.

Joszi írta...

Oktatás, múltunk, csak egy adalék.Mindenki, a mi oldalunkon is, gátlástalanul, gúnyolódna, foxi maxizik, röhejes nek tartva az egykori egyetemet.Mondjak ezt olyanok, akik pillanatokon belül elárulják, mily mértékben képzetlenek, tudatlanok.Annak idején szociológia szakosítot végeztem a Villányi úti Marxista egyetemen.Soha életemben , s azóta sem részesültem ilyen szellemi élményben, mint akkor és ott.Kik oktattak? Hankiss , Buda Béla, Kolossy , Ferge , Andorka, Losonczy Ágnes, Papp Zsolt, Hol jön össze ma ilyen szellemi műhely?

Unknown írta...

Kedves Pupu!
Ugyan igértem, hogy elvonulok innen az oldalról, de e bejegyzése után kénytelen voltam egy pillanatra visszatérni.
"Ha változtatni akarunk, akkor át kell értékelnünk azt, amit a rendszerváltás óta történelemnek mondanak, át kell értékelnünk azt a kort, melyet oly buzgón iparkodik meghamisítani e hatalom és az ellenzék azon része, amely képtelen felismerni történelmi szükségszerűségeket.
Át kell értékelnünk Kádár korát."
Helyes! Szerintem is, s a jó dolgokat át kellene venni onnan.
- De kérem, hogy a Munkáspártot ne vonják be az átértékelésbe, mert amit Thürmer úr tesz, az arcul csapása Kádár örökségének.
"https://444.hu/2018/05/01/ha-nem-a-fidesz-lenne-hatalmon-akkor-csadorban-kene-befizetnem-a-sarga-csekket"
Hogy lehet, hogy egy olyan párt, amelyik azt vallja, hogy ők Kádár örökségének továbbvivői, odaállnak egy új Horthy korszakot, új feudalista társadalmat építő Orbán mellé, és örülnek a Fidesz 2/3-ának.

CR írta...

A napokban kezdtem el azon töprengeni, hogy a '60-as évek közepén, a háború után 20 évvel már épültek az első lakótelepek, az ország nagyjából felszámolta az írástudatlanságot és közben fizettük a háborús jóvátételt.
1970-ben (25 évvel a háború után) átadták a 2-es metró első-, majd 2 év múlva a második szakaszát. Az a generáció ennyivel hatékonyabb volt!?

A rendszerváltás óta eltelt 28 év, 11. éve ömlenek a "Marshall-segély" milliárdjai az országba, ennek ellenére jószerivel az az infrastruktúra létezik, ami 2002 és 2010 között készült, illetve kezdtek el(itt konkrétan az úthálózat fejlesztésére, a Megyeri híd építésére és a 4-es metróra gondolok), gyarapodott a nyugdíjpénztári megtakarítások összege. A kormány közben küzdött egy világválsággal és egy olyan ellenzékkel, amely csak azt nézte, hogyan tud a küllők közé hatalmas husángokat tolni.

Mit tud felmutatni az utóbbi nyolc év? Megmókolt statisztikákat, melyek szerint pl. csökkent az államadósság.

-De kérem, hiszen többel tartozunk, mint 2010-ben!
-Nem, mert a GDP-hez viszonyítva kevesebb.

-Eltűnt a magányugdíj-pénztári megtakarítás!
-A Lajtától nyugatra sehol nincs ilyen - mondta Giro-Szász András. Azonkívül fenntarthatatlan volt.Egyébként is csak eltőzsdézték a pénzt a komcsik, .

- De hova tűnt a devizatartalékból kb. 10 milliárd(!) euró (2010. december: 33,1 milliárd EUR, 2017.december: 23,3 milliárd EUR)?
- Ezt a kérdést még nem láttam sehol, nem is tudom, milyen aktuális hazugság a válasz.

Látom én, hogy toronydaruk meredeznek mindenfelé, de erről rögtön eszembe jut, hogy na ebből lehet a legtöbbet lopni.Meg az is, hogy nálunk eddig nem volt, de majd most lesz az a bizonyos ingatlan-lufi, ami az amerikai gazdasági válságot okozta (majd az egész világét is). Ez nyilván csak Magyarországot érinti, de már most esztelen mértékben nőnek a városokban az ingatlan árak.

És mi csak kábán asszisztálunk a százmilliárdok nyom nélküli elherdálásához!

Üdv.
CR

1970 írta...

"A napokban kezdtem el azon töprengeni, hogy a '60-as évek közepén, a háború után 20 évvel már épültek az első lakótelepek, az ország nagyjából felszámolta az írástudatlanságot és közben fizettük a háborús jóvátételt.
1970-ben (25 évvel a háború után) átadták a 2-es metró első-, majd 2 év múlva a második szakaszát. Az a generáció ennyivel hatékonyabb volt!?"


Kedves CR!

Nem, inkább annak a politikai és gazdasági vezetésnek az ország (és benne az emberek) fejlődése, gyarapodása volt az elsődleges, és nem saját és strómanjaik (meg klánjuk) zsebének tömködése. Az ország erőforrásit is ennek megfelelően kezelték.

CR írta...

Kedves 1970!

Igen, én is így gondolom. Ideje lenne napjaink politikusainak országépítő teljesítményét összevetni azzal a bizonyos 40 évvel. Lehet, hogy sokan átértékelnék a véleményüket.

Ugyanígy elő kéne venni a statisztikákat arról, hogy pl.2002 és 2010 között az anyaország milyen támogatást nyújtott a határon túli, főleg erdélyi magyarság részére (színházak, iskolák stb.). Bizonyítsuk be, hogy az is mekkora hazugság, mikor a baloldalt nemzetietlenséggel vádolja a Fidesz.

Ismerjük a mondást: "Ha egy hazugságot elég sokáig, elég hangosan és elég gyakran ismételsz, az emberek el fogják hinni." (Josheph Goebbels) A baloldaliság erkölcsi válsága jórészt a hazug propagandának köszönhető, amelyről be kell bizonyítani, hogy hazugság. Így visszaszerezhető lenne az emberek bizalma.

Üdv.
CR

1970 írta...

"napjaink politikusainak országépítő teljesítményét"

Kedves CR!

Gondolom, ezt a kitételt viccnek szántad, mert másnak nem lehet értékelni:)
Milyen "országépítő teljesítményről" beszélhetünk jelenlegi politikusaink esetében???
Hidd el, sokan tisztában vannak ebben az országban annak a bizonyos összevetésnek az eredményeivel. Jóval többen, mint gondolnánk.
A "baloldaliság válsága" pedig csak részben "köszönhető" a hazug propagandának. Abban legalább akkora (ha nem nagyobb) szerepet játszott az, hogy a magukat baloldalinak kikiáltó (valójában: balliberális) vezetők az elmúlt szűk 3 évtizedben nagy ívben tettek a baloldali értékekre (tisztelet a kisszámú kivételnek, pl.: Horn Gyula), sőt némelyek ostoba, átgondolatlan és hazug szólamaikkal valójában pont ezeket az értékeket taposták a földbe.
A göbbelsi propaganda persze tökéletesen működik, de ahhoz, hogy ez a történelem szemétdombjára kerüljön (ahogyan kulturált országokban ez lenni szokott) markáns és határozott baloldali képviseletre lenne szükség, amelyik vállalja annak a bizonyos múltnak az értékeit is.

CR írta...

Kedves 1970!

Az eredeti szövegben azt próbáltam érzékeltetni, hogy a világháborút követő években mennyivel nagyobb teljesítményt tudott az ország felmutatni. Az akkori hatalmas beruházások a mai napig szolgálják a népet (lakótelepek, metrók stb.) Erre vontam azt a párhuzamot - az "országépítés" kifejezés használatával -, hogy a rendszerváltás óta eltelt 27 évben jóval alulmúljuk ezt a teljesítményt. Az természetesen vitathatatlan, hogy a jelenlegi hatalom észbontó módon herdálja baromságokra a közvagyont.

Igen, a baloldal elutasítottságát nyilván nem lehet a sok hazudozás számlájára írni. Ettől függetlenül azért fontos lenne elkezdeni a fejekben kicsit tisztába tenni dolgokat. PuPu éppen a május 8-i posztjában utal egy könyvre, mely arról szól, hogy micsoda ereje van a propagandának. Azt tudjuk, hogy mind az ATV-n, mind pedig a HírTV-n csak megtűrtek vagyunk, ezért el kell viselni pl. Kárász Róbert ellenséges provokációit, mely párosul a maga rendkívül primitív stílusával. Viszont.Sajnálatos módon jelenleg azt látjuk, hogy a baloldali, illetve demokratikus értékeket képviselő véleményformálók még a kampány alatt is ostorozták a baloldali politikusokat. Kedvelem pl. Ceglédi Zoltán írásait, azonban egyenesen kikérte magának, hogy ne mondhasson őszinte véleményt az ellenzékről. Mondhat, persze, mondjon is, csak ne a kampányban, hogy még bizonytalanabb legyen a szerencsétlen választó.

Egyébként az egyenesen riasztó, hogy a Fidesz csápjai milyen mélységben járják át a teljes intézményrendszert a legkisebb falusi önkormányzatoktól az Alkotmánybíróságig. A vereség nem az ellenzéken múlt, mert egyszerűen ezek túlnőnek a normál politizáláson. Persze, voltak mindenféle mocskos ügyködések, de szerintem még a 2/3 sem múlt semmin, mert addig számolgatták volna rugalmasan a szavazatokat, míg a kívánt eredményt el nem érik.

Üdv.

CR

Valaki, aki írta...

Kedves CR!

Nagyon egyetértek. Én feszegettem a devizatartalékok csökkenését (2018. február) - hiszen mélyen érintett is vagyok a hitelemmel.
" A devizaárfolyamokra utoljára a Gyurcsány-Bajnai kormány ügyelt. Még a válság idején is.
Orbánék szándékosan nyomták föl az árfolyamot, így eladhatták a devizatartalék jelentős részét, ami aztán "elvesztette közpénz jellegét", és lenyúlta Matolcsy. "
https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/07/tovabb-csokkent-magyarorszag-devizatartaleka/

Valahogy valóban nem ugrott még erre rá senki - ha olvassák az "ezért fizetettek", a hivatásszerűen politikusok, ugyan megkavarhatnák az álló vizet körülötte, mert ha nekem el kell számolnom mind egy szál fillérig az éves jövedelmemmel - kiadás, bevétel, kifizetés, befizetés számlákkal, mindennel - akkor nem ártana ezzel a hiányzó összeggel is elszámolni.

S bár ott voltam a Kossuth téren most is - minket nem is az eső, mint inkább a villámok riasztottak el - akkor is azt mondom, mi vagyunk a hülyék.

Abban az országban, ahol csalnak a választáson, s ezt a legfelsőbb bíróság is helybenhagyja, akár csak egy helyen is, az bizony csalás, és nem lehet ilyen okoskodásokkal elmismásolni, hogy nem befolyásolta a végső eredményeket!

Nincs kis csalás, meg nagy csalás, meg kis lopás, meg nagy lopás - éppen azért, mert vagy rossz és elítélendő és kellenek a következmények, vagy nem foglalkozunk vele, erre legyintünk, s akkor lám, lesz, aki úgy gondolja, majd ő megmondja, mi a kicsi, mi a nagy.

Ha történt csalás a választáson, akkor az egészet meg kell ismételni - igaz, ehhez némi erkölcsi színvonal nem ártana.

A másik, amivel kevesebbet foglalkozunk - a büntethetősége annak, aki szándékosan, önös érdekből megfélemlít embereket, s a megfélemlítéssel döntéseiben befolyásol.
Nem én találtam ki, de Orbán és a sok lúdagyú haverja miért nem feljelenthető a tömegek szándékos félrevezetéséért, félelemkeltésért?

"Btk. 222. §

222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, v. más magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon,őt rendszeresen/tartósan háborgatja,ha súlyosabb bcs. nem valósul meg,vétség:1 év

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség: 2 év.

(3) Aki a zaklatást

a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,

b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve

c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el, az (1) esetben 2 év, a (2) esetben bűntett: 3 év."

1970 írta...

Kedves CR!

Az első bekezdésedben írottakkal maximálisan egyetértek. Tudom, mire gondoltál, csak sehogy sem tudom az "országépítés" kifejezést a jelenlegi politikához kötni. Egy olyan hazában élünk, ahol eszméletlen tempóban herdálják az ország erőforrásait, ami a legsúlyosabb bűn a szememben.

A második bekezdéseddel már több vitám van. A magukat baloldalinak nevező politikai réteg (ismétlem: tisztelet a kevés kivételnek) ostoba kijelentéseivel, át nem gondolt szólamaival igen sokat ártott az elmúlt negyed évszázadban a baloldaliságnak. Leginkább a múlt totális megtagadására gondolok. Ebben változás kell, különben nem lesz érdemi előrelépés. De ez a változás nem az olyan médiumoktól várható, amikről írtál. Az ATV-t épp most kebelezte be a "Télapó" (AG Vajna). A HÍR TV pedig elég komoly és dicstelen szerepet játszott a jelenlegi hatalom bebetonozásában. Ezek számomra nem vonatkoztatási pontok. A Kárász nevű celebbohócot hagyjuk. Czeglédit én is kedveltem egy nagyon rövid ideig, de őt nem sorolnám a baloldali gondolkodók közé (ugyanazt az unos-untalan ismételgetett liberális mantrát fújja, mint Seres L., vagy Révész S.). Amikor pedig megláttam a HÍR TV-n Puzsér műsorában, végighallgatva azt az üres, süket demagóg dumáját, akkor alig hittem a szememnek és a fülemnek. Úgy látszik, van az a pénz, amiért az ő haja is korpásodik:))) Ezekkel az emberekkel (a hazai "elit" különféle csoportjaira gondolok) semmi értelmes gondolkodást nem lehet folytatni, aminek révén ez az ország végre elindulhatna felfelé, vagy legalábbis alulról közelebb kerülhetne a béka hátsójához:)))

Az utolsó bekezdésed igaz, azonban ez egy olyan állapot, aminek létrejöttében nem csak a Fidesznek nevezett tolvajsereg felelős, hanem azok is, akik '89-90-től ehhez bármilyen szinten, formában asszisztáltak, vagy támogatták őket.

CR írta...

Kedves Valaki!

Azt látom, hogy az árfolyampolitikát teljesen alárendelik a saját önös érdekeiknek. Az, hogy a baloldali kormányok által 260 Ft/EUR és 180 Ft/CHF (sőt az alatt)körüli áron felhalmozott devizát a forintosításkor 309, illetve 256,5 Ft-on adta az MNB a kereskedelmi bankoknak, elérték, hogy szerencsétlen devizahitelesek tartozása abnormális módon megnövekedett, ráadásul ezért az emberek a tisztességtelen bankokat kárhoztatják. (Most tekintsünk el a bankok szerepétől!) Úgy szeretnek a nemzetárulás fogalmával dobálózni. Hát az én szememben ez nettó nemzetárulás volt. A tőlük megszokott "Semmi sem rossz, ami nekünk jó" elv alapján azóta is szándékosan gyengítik a forintot.Nem vagyok közgazdász, de szerintem a MET áldásos tevékenységén túl ez is oka lehet annak, hogy nálunk jelenleg drágább a benzin, mint Ausztriában.

A választási csalás valóban ott kezdődik, hogy az agit-prop éveken keresztül offenzív formában hazudozik. Nekem egy másik bűncselekmény jutott róluk eszembe:

Btk. 337. § Rémhírterjesztés

"Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Álláspontom szerint, amit a migráció kapcsán művelnek, azt pontosan fedi a fenti törvény. Az eredménye pedig az a rettegő társadalom, amely a fejkendős szomszédasszonyra is kihívja a rendőrséget.

Az, hogy a nyilvánvaló visszaélések ellenére nincs szó a választások megismétléséről, pontosan azt mutatja, amiről írtam: az intézményrendszert teljes mértékben megfertőzte a fidesz-vírus. Ennek kiirtása számomra egyelőre lehetetlennek tűnik.

Üdv.
CR

CR írta...

Kedves Valaki!

A baloldali politikusokról általad írtakkal sajnos nem tudok vitatkozni. Egyszerűen hátborzongató, mennyire ostoba, üres, semmitmondó szövegeket képesek kiejteni a szájukon. Az utóbbi idők egyetlen üdítő kivétele számomra Karácsony Gergely volt. Okos, világos és végtelenül tisztességes beszédeket hallottam tőle. Félek, hogy az MSZP-vel való összefogása miatt az új pártok ki fogják közösíteni, és el fog tűnni a politikából. Pedig meggyőződésem, hogy a szociális demokráciáról szóló programja lehet az az új balos irány, amit az egész európai baloldal keres.

Persze,nem a kárászróbertek az én fő szívügyem. Csak arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy azon kevés médiafelületen, amelyen az ellenzéki megszólalások teret kapnak, folyamatosan alázzák a baloldali politikusokat. Nyilván azért jelentek meg a TV2 ejtőernyősei az ATV-n, mert O1G megteremtette a látszat-demokráciában a látszat-sajtószabadságot. Nem véletlenül hivatkoznak arra állandóan, hogy tessék, itt is el lehet mondani a kormánykritikus véleményt, mi ez, ha nem a szólás szabadsága. Ez is a nagy átverés része úgy az ország, mint az únió felé. Viszont totális hiba lenne a média erejének alábecsülése az emberek meggyőzése terén. El tudjuk képzelni azt, hogy a Magyar Hírlap, vagy a Magyar Idők kritizálja O1G bármilyen intézkedését? Bár én sosem olvasom ezeket, de nem tartom valószínűnek. Egységet mutatnak, bármilyen felülről jövő szemétséget, baromságot körömszakadtáig védenek. Irányt mutatnak, és amíg a képviseleti demokrácia az emberek millióinak a meggyőzésén alapul, ez a legfontosabb feladata a politikai kommunikációnak, már ha választást akar nyerni.Most tekintsünk el a mi választásunk körüli anomáliáktól, de nyilván sokan szavaztak erre a bandára, mert 2,6 milliónyi szavazatot még ők sem tudnának összecsalni. Mondjuk azt például nem látom tisztán, hogy a győzteskompenzáció alapján megkapott több, mint 900 ezer töredékszavazat beleszámít-e ebbe a számba!

Az utolsó gondolatodat teljes mértékben osztom. Éppen ezért van szükség olyan új emberekre és gondolatokra, mint Karácsony Gergely. Nagyon drukkolok Magyarországnak, hogy minél előbb Ő legyen a vezetője. Lehet, hogy elfogult vagyok, de ha bármiben lehet, maximálisan fogom támogatni, mert Ő az én reménységem.

Üdv.
CR

Kovács Erzsébet írta...

CR-nek:
Igazad van.
És mi jár annak, akinek igaza van?.....

Itt a szavak már nem bírnak jelentőséggel.
Ha őszinték vagyunk magunkhoz, a Fidesz kutya keményen megdolgozott ezért az eredményéért.
Az eredményt nem minősítem, mert nem lehet.
De az oda vezető útjuk mindennapi tevékenység, szervezettség, és a cél nem eltévesztése volt.

Ezt kellene először is beismerni azoknak, akik nem szeretik ezt az eredményt.
A módszerük konzekvens.Ezt a "baloldal" föl sem tudja fogni,aki igen ,az meg lesüti a szemét, hogy ne lásd a zavarodottságot, a koncepciótlanságot a szemében.
Egy dal sokszor felcseng a fülemben,így szól,ülünk a semmi szekerén,vicsorog a szerelem..de itt össztársadalmi szinten a megvezetettség érzése vicsorog, amikor rájössz, hogy bár nem vagy hülye, mégis megvezettek,mint a vaklovat..A béketűrés szép dolog,a tétlenséggel együtt
viszont elévülhetetlen bűn.

És el kell keserítsem az MSZP elnöki címére aspiráló hölgyet, itt nem a kabátot kell újragombolni.
Újra kell pelenkázni,mert a választási meglepetéstől baj lett.Nagy baj.Amblokk.

Amig ezt nem érik fel agyilag, mert tudatalatt nem birják fölfogni, hogy csak ennyi volt
a nagy összefogósdi,addig nem érdemes lépni se.

A gyógyuláshoz ajánlom az ECHO tv műsorát.Az a finom, elegáns, kimosakodott jószagú emberek felhőtlen beszélgetése, az nekem legalábbis nagyon fáj,jobban, mintha a tyúkszememre léptek volna.Mert ez az egész munkásmozgalom csődjének a deklarálása.
Az igazi baloldal a kétkezi emberek világa,akkor fognak szembefordulni a hatalommal, ha túltolják a biciklit,amire nagy az esély, mert a kéjvágy elbizakodottá teszi Őket.

Hogy mindenki fölfogja már végre,munkások nélkül nem fog menni.
Mert a baloldalt imitáló elit aláfeküdt a hatalomnak.
Mert hasonló a hasonlónak örül.

És ezzel virtigli baromsággal, az idegenek pátyolgatásával a sorosimádattal mégjobban
eltávolodnak a valóságtól, az emberek jogos igazságérzetének tompításával, lerombolásával.

"Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül".Kölcseynél jobbat még nem talált ki
gondolkodó.
Ehhez viszont gondolkodni kell.

A Fideszt belülről kell gyógyítani.
Hallgass az eszedre, lépj be a Fideszbe.
Testközelből mondd meg, mit ne tegyenek,és mit ne.

Ha a kerítésen kívűlről kiabálsz, annyi, mintha a kutyák ugatnának a kert alatt.





CR írta...

Kedves Erzsébet Kovács!

Nem vagyok biztos abban, hogy jól értettem a soraidat. A "Fidesz gyógyítása" gondolat értelmezhetetlen számomra. Ők azért ilyen harácsoló, képmutató, hazug, tolvaj korrupt, szemét banda, mert ezt diktálja a jól felfogott érdekük. Az a minimális számú visszaélés, amiről tudomásunk van, azt mutatja, hogy a legkisebb település fideszes hatalmassága is minden lelkifurdalás nélkül saját zsebbe csatornázza az uniós pénzeket. Ki tudja pl, hogy hány vendégház lehet az országban, amit kizárólag a család használ? Erre a viselkedésre egyetlen "gyógyszer" létezik: a törvény által megállapított büntetés.

Az kétségtelen tény, hogy rendkívül szervezett a hatalmi mechanizmusuk. Én nagyon jól emlékszem, mikor az őszödi beszédet a közrádió nyomatta ezerrel.(Ilyesmi jelenleg elképzelhetetlen lenne.) Már akkor (2006) be voltak építve fontos pozíciókba az embereik! Ettől kezdve a Gyurcsány-kormány béna kacsaként evickélt. Ugye tudjuk, akkor is az volt a Fidesz jelszava, hogy minél rosszabb, annál jobb. Véleményem szerint nem sok ember akar olyan elszántan hatalomba kerülni, mint O1G. Nem gondolom, hogy mindezt saját kútfőből tudta megvalósítani. Olyanokkal vette körül magát, akik értettek a megfelelő gazdasági környezet, és a politikai mikroklíma kialakításához. (Gondolom, ebben fontos szerepet játszott Simicska is, de, mint tudjuk a hála nem politikai kategória, ezért a mór mehetett! Ugyanez áll a korábbi mentorra, Soros Györgyre.)

Ezt kéne lemásolnia a baloldalnak? Nem örülnék neki.

Igen, a régi politizálásnak leáldozott az MSZP-ben. Ezt valóban be kell látniuk. Ám meggyőződésem, hogy éppen a balodal dolgozik a megújuláson. Az európai jobboldal - köztük O1G - leporolta a múlt század eleji ócska nacionalizmust, a valamely népcsoport ellen irányuló uszítást, képmutató módon magasba emelte keresztet, és ezzel sikeresen maga mögé állította a népesség jelentős részét. Megteremtette azt a helyzetet, amelyből látszólag nem vezet békés kiút.
Ezzel szemben ott van Portugália. Az ország a világválság idején nagyon rossz helyzetben volt. Azonban a baloldali kormánya mára olyan sikeres gazdaságpolitikát visz, hogy a korábban kivándorolt fiataljaik már hazafelé veszik az irányt.

A Karácsony Gergő által is említett szociális demokráciát valósítják meg, és én ebben látom az új balodali politika sikerét.

Üdv.
CR

Kovács Erzsébet írta...

CR-nek:
Pedig rém egyszerű.
A Fidesz - tegyük fel példaként -egy vár.
Egy közigazgatási egység.
Nem szétrombolni kell, hanem európai módon elfoglalni.
Tehát, azt kell elérni, hogy olyan rendelkezéseket kell kikényszeríteni, ami a jelenleg elnyomott kisebbség érdekeit jobban figyelembe veszi.Azt akarják a vezetők, ami a népnek jó.

Ennek ma is rengeteg demokratikus eszköze van még, csak tunyaságból alig élünk vele.
A képviselői fogadónapokon mindenki elmondhatja a panaszát.Alig van megjelenő személy, inkább csak a tv felvétel miatt vannak ott olyanok, akik a vezetés emberei.
Tehát,minden képviselői fogadóórán jól felkészülve kell az igényt előadni. Ezekről a fogadóórákról jegyzőkönyvek készülnek,újságírók is megjelennek.Ez egy nyílt párbeszéd a választó és a hatalom között.

És végső soron 137 ember az országban, akit a baloldalnak követni kellene a képviselői fogadóórán.Nincs olyan körzet, amelyben ne lenne gond, mint cseppben a tenger,ott van minden hiba kicsiben, ami az országban jellemző, javítandó.
Ez a bal oldaltól egy következetes felkészülést igényelne, és toppon kellene lenni a nagypolitikában is.
Ha a 137 Fideszes képviselő minden alkalommal azzal térne be a Parlamentbe, hogy nagy az elégedetlenség, mert ezt meg azt követeltek az emberek, akkor talán ez a nagy győzelmi elbizakodottság alább hagyna, és a kellő módon megvitatnák az egyes problémákat.
Ez az egyes fidesz képviselők gyakori felkeresése egy kultúrált módja a javítás kikényszerítésének.
A sakkban van olyan, hogy sáncolás.A nép érdekében a kikényszeríthető változást hoznák ezek a sáncolási lépések.
Ehhez nagy odafigyelés,felkészültség kellene,de összességében nem lenne nagyobb erőbedobás, mint egy nagy tüntetés, a hordószónokok fellépése, stb.És hatásosabb lenne.

A Fidesz fiúk sok munkát vittek abba, hogy a hatalom így meg tudott erősődni.
Ennek a hatalomnak a kedvezményezettjévé válni a balodali küzdőknek egy igazi győzelem lenne..
Meg kell próbálni..
És ha sokan belépnének a baloldali érzelműek közül a Fideszbe, mindig tudnák, honnan fúj a szél.Régen, a munkásmozgalom elején sokkal okosabban,taktikázva érték el a céljaikat az Őseink.Egy belső forradalom lenne,a vívmányok elérésének a legkönnyebben elérhető módja.
Lehet, hogy meg kellene azzal küzdeni, hogy ne tartsák a belépőket "téglának".
A rapid,jó eredmény már feledtetné az elérés módját.Senkinek sem ártana, ha az egészségügy az egészséget, az oktatás az új nemzedék itt hontartását, a megszerzett tudásuk itthoni termelő eszközzé válását eredményezné.Semmi törvényt nem sértene, egy jószolgálati, humánus megoldás lenne.
Mi is megpróbálhatnánk, akár holnap.
A tétlenségnél minden cselekedet jobb.

1970 írta...

Kedves CR!

Alapvetően egyetértünk, és én sem igazán értem most Erzsébet gondolatmenetét. Ez a - köztörvényes bűnöző - társaság nem "gyógyítható", itt a börtön az egyetlen megoldás. Sajnos azonban Erzsébetnek igaza van abban, hogy Soros Gy. szerepe meghatározó volt ennek a társaságnak a pénzelésében, felépítésében és támogatásában. Ezt nem lehet elhallgatni.
Ami pedig Karácsony Gergelyt illeti, nekem is szimpatikus - volt hosszú ideig, egészen pontosan a választások előtti péntekig, amikor egy tévéműsorban bődületes baromságokat beszélt össze. Azóta elég komoly fenntartásokkal kezelem őt (is) sajnos.
Egyébként ez az egész penetráns országlás, ami most folyik nem tűri a vereséget, és minden ilyen alkalomért bosszút áll. Tessék megnézni, mi zajlik most Hódmezővásárhelyen, (az egyébként számomra nem különösebben rokonszenves) MZ Péterrel. Pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint korábban Esztergomban. Emiatt is mondom, hogy ennek az egésznek sajnos valami nagyon súlyos lezárása lesz, ami eltakarítja majd ezt a bandát. Az egy dolog, hogy ebbe belelavírozták magukat, de egy országot löknek a szakadékba ezzel...

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
CR írta...

Kedves Erzsébet Kovács!

Az általad felvázolt cselekvési terv - ha jól értem - arra szolgálna, hogy a helyi problémákat tárják a polgárok a Fideszes országgyűlési képviselők elé, melyről így az ország vezetői tudomást szereznének. Ezek után például a falvakban járdák épülnének, vagy a távolsági buszok járatait sűrítenék, esetleg olcsóbb lenne a bérlet, hogy az embereknek lehetőségük legyen munkába járni a közeli városokba. Egyúttal a miniszterelnök és munkatársai folyamatosan képben lennének az állampolgárok hangulatáról.

Az a gondom, hogy az igazán fundamentális hiátusokat az állampolgárok nem érzik a saját bőrükön, pedig ezek a legveszélyesebb jelenségek. Nem látom, melyik képviselői fogadóórán lehet panaszkodni a demokratikus intézményrendszert ért támadások ellen. Vagy te látod azt az állampolgári bejelentést, hogy pl. miért nincs kormánykritikus helyi újság, rádió, közszolgálati TV csatorna? Esetleg arról, hogy nem szeretnék a bíró kar újabb erőszakos csonkolását?
Azt gondolom, hogy a miniszterelnököt nem az a cél vezeti, hogy mind a majd' tízmillió magyarnak jó legyen. Nézetem szerint ez naivitás, ennél sajnos jóval önzőbbek a célok: a mindent átszövő erkölcstelenség és cinizmus kizárólag a saját meggazdagodásukat szolgálja. Ilyen prózai. Csak a pénz számít, melyhez a hatalom, és annak megtartása csak egy eszköz.

Ha a balodaliak belépnének a Fideszbe, pont az történne velük, mint a Kisgazdákkal, vagy az MDF-fel: nyomtalanul eltűnnének. Ez pedig országosan a lengyel balodal helyzetét eredményezné, amely mára gyakorlatilag nem létezik. Álláspontom szerint a Fidesz egy olyan invazív képződmény, melyet - bonyolult összefonódási hálózatban - gazdasági- és államhatalmi bázisa tart a felszínen. Ennek felszámolását, vagy semlegesítését kéne közösen kifundálniuk az állampolgároknak és az ellenzéki politikusoknak.

Üdv.
CR

CR írta...

Kedves 1970!

Én is azt gondolom, hogy a Fidesz nem az a képződmény, ami némi reparálás után tisztességes politizálást fog folytatni. Ez kizárt, mivel a vezetőjük pontosan kiszámított úton halad a saját céljai felé,amely sajnos nem az ország polgárainak a javát szolgálja. Lehet itt dobálózni azzal, hogy 2030-ra milyen tejjel-mézzel folyó kánaán lesz, vízióját számomra hiteltelenné teszi az eddig nyújtott teljesítménye. (Na jó, tudom, hogy ő sem gondolta komolyan!)

Soros György kapcsán a következő jutott eszembe: az valamennyire tudható, hogy az 1980-as években aktívan részt vett a Bibó-koleszosok életében, pénzelte őket, és támogatást nyújtott a politikai érvényesülésükben. És most ismét a segítségükre sietett. Azt gondolom, ha nincs a Fidesznek ez a "jó kis migránsozás", az ország benyújtotta volna a számlát április 8-án az oktatás és az egészségügy katasztrofális állapotáért, valamint a hihetetlen mértékű korrupcióért. Sajnos ez a "vörös hering" taktika jól bevált, elfedte a szemek elől a valódi problémákat. Azon töprengek, nem volt-e egyeztetve Sorossal a taktika. Hiszen Mr. Finkelstein formátumú kommunikátor nem terem minden bokorban.

Nem tudom, mit mondott Karácsony Gergely, amely Önt felháborította. Ha megengedi, mentegetném kicsit: sziszifuszi munkával próbálta három hónap alatt behozni a balodal lemaradását. Megfogalmazott olyan célokat, amit sem előtte, sem azóta nem hallottam baloldali politikustól. Mindezt szenvedéllyel, tisztességgel. Én úgy láttam, hogy a végére nagyon elfáradt. Nem lehetséges, hogy emiatt mondott nem megfelelő mondatokat? Sajnos nem állunk olyan jól tehetséges és tisztességes emberekkel ezen az oldalon, hogy könnyedén elengedjem K.G.-t.

Az utolsó bekezdését teljes egészében osztom. Fel vagyok háborodva, milyen kisstílű módon vágják haza a saját városukat a képviselők. A régi nóta: semmi nem rossz, ami a Fidesznek jó. Azt mondjuk még nem láttam tőlük megindokolni, hogy - azon kívül, hogy nem Lázár embere lett a polgármester - mi is a bajuk M.Z.P.-rel. Pont azt idézgetem én is, amit Tétényi Éva mondott anno: előbb-utóbb mindenki rájön, hogy esztergomi. Szerintem minden ülést a városi TV nyilvánossága előtt kéne tartani, hadd lássák a népek, milyen disznóságokat csinálnak a képviselők. Nem tudom, lesz-e jövőre önkormányzati választás, és ha igen, M.Z.-t válaszják-e meg polginak. De, ha van eszük a vásárhelyieknek, a képviselőtestületbe nem szavaznak Fidesz többséget.


Üdv.

CR

1970 írta...

Kedves CR!

A Fidesznek nevezett képződmény biztosan nem ilyen; ezt a szervezetet szerintem eleve a tudatos rombolás szándékával hozták létre (most itt a "rendszerváltásnak" nevezett történéssort értem ez alatt: leromboltak valamit, de halvány lila gőzük sem volt arról, hogy mit is akarnak ezzel az országgal kezdeni, milyen társadalomszervezési modellt követnének, mit is akarnak 10-20-30-50 év múlva ebben az országban). Én itt kapcsolnám Sorost a képbe, aki AKKOR tudatosan támogatta, pénzelte ezt a folyamatot, és egyszerűen nem hiszem el, hogy nem volt képben azzal kapcsolatban, milyen embereket is támogat (már akkor látható volt világosan kik ezek, milyen a mentalitásuk, és főleg milyen erőszakos, akarnok vezetőjük van.). Emiatt nem sajnálom most Sorost, mert valahol elérte őt is az, ami minden olyan embert, aki akár csak egy fél pillanatig is támogatta ezt a klánt (mára gyakorlatilag az olasz maffiával azonosak). A dologban az a sajátos, hogy Soros mai "segítsége" csak indirekt, erről már nem tehet, legfeljebb csak áttételesen. A 30 évvel ezelőtti bűneit azonban a szememben ez nem oldja fel.
Azt azért nem hiszem, hogy Sorossal egyeztetve lett volna a taktika, sokkal inkább hiszem - az újabb történések fényében -, hogy Simicskával egyeztettek, és az egész összeveszés csak egy színjáték volt.
Hát, ilyen országban élünk...

Abban igaza van, hogy nem igazán állunk jól tisztességes politikusokkal, így azért én is figyelem KG-t, de már nem olyan bizalommal, mint korábban. Nem látok most olyan személyiséget (az öreg Moldován és Pupun kívül), akinek a gerinces baloldaliságában hinnék.

Egyébként Erzsébetnek írt soraiban nagyon igazak az alábbiak:
"Nézetem szerint ez naivitás, ennél sajnos jóval önzőbbek a célok: a mindent átszövő erkölcstelenség és cinizmus kizárólag a saját meggazdagodásukat szolgálja. Ilyen prózai. Csak a pénz számít, melyhez a hatalom, és annak megtartása csak egy eszköz."

Ez pontosan így van, és az ország emiatt fog még mélyebbre süllyedni a jövőben.

Kovács Erzsébet írta...

CR-nek:
egy baj van Veled.Nem akarod megérteni.
Te a távcsőbe a másik végén nézel bele.
Minden távoli, reménytelen, úgysem lesz jó.
Így az beszél, aki bár baloldali, bejutott a parlamentbe és a bársonyszék simogatja a sejhaját.

Tudod mit?
Élvezd.
Ez a legtöbb, ami kitellik tőled.

Én felhagyok az itteni homálytizedeléssel.
Semmi értelme.

pleinair írta...

Pupunak és CR-nek szinte minden véleményével, megállapításával egyetértek, csak ami hiányzik a posztból, azzal nem tudok mit kezdeni.
Hiányzik pl a Kádár rendszer tömegtájékoztatásának, médiájának a kritikája.
Én csak arra emlékszem, hogy egyetlen híradót se tudtam megnézni, mert felfordult a gyomrom az öntömjénezéstől, attól, hogy minden hír arról szólt, hogy Magyarországon minden nagyon szép, minden nagyon jó.
A politikából pedig hiányzott a politika. Egypártrendszer lévén nem volt ellenzék, vagy ha a nyolcvanas években megalakultak ellenzéki pártok, azoknak illegalitásban kellett működniük. Valamelyik március 15.-én (1988-ban?) a rendőrség letartoztatta pl a társaival együtt Demszkyt is.

Kádár '56 utáni konszolidációjának áldozatai zömmel a szovjet megszállás és Rákosi személyi kultusza, diktatúrája ellen kitört forradalom vezetői voltak. Ha jól tudom, kb 300 kivégzést hajtott végre a Kádár kormány.
Kádár utolsó, zavaros, nehezen érthető beszédében egy lelkiismeretével küzdő ember szenvedésének lehetünk tanúi. Ha jól értettem, ezt az önváddal teli, utolsó beszédet a kivégzések, és főképp Nagy Imre miatti lelkiismeretfurdalás uralta. Szimpatikus volt, és nagyon emberi.
Nincs tökéletes ember, akár a legjobb szándékkal cselekvő vezetőnek is lehetnek rossz döntései. Részben az teszi vezetésre alkalmassá, ha beismeri a tévedését és igyekszik jóvá tenni azt. Csak az lehet nagy, aki mer kicsi is lenni.

???