2018. május 31., csütörtök

SÖRBICIKLI

Megvan a nemzet legfrissebb ellensége,  a sörbicikli.
Már nekem is régóta gyanús volt ez a ránézésre is közösségellenes szerkezet, arról nem szólva, hogy latens veszélyforrás is, hiszen bármikor előfordulhat, hogy  kirohan a dzsámiból hat-nyolc migráns, nyeregbe pattan és elkezd vadul tekerni Jászkarajenő felé, ahol is a nyolcvankét éves Juliska néni már letolt bugyival várja őket, kárenyhítési indíttatásból.
A sörbicikli korunk legnagyobb veszélye, éppen itt volt az ideje a betiltásának.
Ott röhigcsél a bicajon az eszement turista, a kormányos meg ide-oda tekergeti a kormányt, qrva jól érzik magukat, ahelyett, hogy magukba szállva együtt siratnák velünk Trianont a Hősök terén.

A hülye polgár azt hiszi, hogy tudja, neki mi a jó, meg tud vigyázni is magára, embertársaira, de téved, nem ő tudja, hanem a faxkalap bürokraták, akik, ha meglátnak egy embert mosolyogni, akkor legszívesebben jól pofán vernék egy - nyáron egyébként is funkcióját vesztett - hólapáttal.

Szálljon csak le a rohatt sajtfejű, meg a békazabáló is a magas sörtalicskáról és szépen rúgjon be a már jól becsatornázott belvárosi kocsmatulajdonosok műintézményeiben, aztán ordítozzon éjjel, hányás után, és huggyantsa ki a drága nedűt valamelyik kapualjba, az már hungarokonform, sörbicikliről hugyozni egyébként is körülményes.
A sörbicikli a kocsmárosok és polgármesterek szimbiózisának rovására megy, meg egyébként is - az alattvaló éljen minden elemében szabályozott életet, ne zenéljen a tereken, ne bohóckodjon, sört meg csak illedelmesen, asztalnál igyon.
Most, hogy már betiltják a segway névre hallgató, a fiatalok körében igen népszerű kétkerekűt is, a budapesti belváros nyitva áll a modernizáció előtt, lehet majd lovon ügetve közlekedni, igaz ugyan, hogy az meg rúg, meg szarik, ami egy segway-vel soha elő nem fordulhat.
Még, hogy seg! 

A tetejébe hejesirási hubával!


Érdemes volt a drága pénzeden kiképezni idegenforgalomra a Nemzeti Százlábút, nagy hozzáértéssel szervezik a jövő húzóágazatát, melynek fő attrakciója Nemzeti Nagyságunk nyilvános temetése lesz, naponta háromszor, vasárnap matiné.
Hogy ezek mekkora barmok - mint ide Lacháza...

Persze a mieinket sem kell félteni - Karácsony Gergely is beállt  a sorba, lehet, mikor betiltják a libasort meg a lúdtalpat, akkor is ott lesz a haladás képviselői között...
Botka is megszólalt, de szerintem kár volt - az ellenzéki vezetőket hibáztatta a választási eredményekért.
Mondta: "az ellenzéki vezetők aktívan hozzájárultak ahhoz – ki ostobaságból, ki érdekből -, hogy Orbán Viktor lényegében egypártrendszert épített ki.
És amíg nem értik meg, hogy miért nyert harmadszor is a Fidesz, addig semmi sem változik"
Mennyivel elegánsabb lett volna, ha azt mondja: Mi, 
ellenzéki vezetők aktívan hozzájárultunk ahhoz – ki ostobaságból, ki érdekből -, hogy Orbán Viktor lényegében egypártrendszert épített ki.
És amíg nem értjük meg, hogy miért nyert harmadszor is a Fidesz, addig semmi sem változik.
Persze ettől a tenyeres-talpas, nagyranőtt óvodástól ezt várni - illúzió.
Szerintem jöjjön Szanyi, ő legalább tökös.-

Ha már meg kell halni, hát haljunk meg dicső harcban, ne szarmaszatolás közben érjen minket a halál - nemgaz?


:O)))

17 megjegyzés:

Valaki, aki írta...

Jöjjön Szanyi!
Már próbáltunk ilyet is, olyat is, a választásig még belefér néhány más is.

Amíg Deutsch (ennyi betű elég?, vagy betűből van még neki?, mert az agyméretéhez kettő is elég: egy K. meg egy O.) a magyar "politikai elit" tagja, addig egy szavunk se legyen Szanyira - ki tudja, bátraké a szerencse!
S ha eszembe jut Semjén, akkor aztán pláne!
Ilyen szégyenemberek ülnek a Parlamentben (és nyilatkoznak, mint Botka), félelmetes!
Egyszerűen minden idegszálam tiltakozik, hogy ezt további négy évig elviseljem!

Jöjjön Szanyi - hátha rájuk borítja bilit!

kekec írta...

Nem bűn volt az ellenzéktől (vezetőkkel együtt) bevonulni a parlamentbe - hanem hiba! A legnagyobb hiba persze Gyurcsányé, aki az előző parlamenti ciklusban még igenis tudta, hogy nincs értelme ott biodíszletet adni és kizárólag a tétmeccsekre mentek be. De akkor az időköziken megfosztották Orbánt a (szerintem akkor is elcsalt) 2/3-ától. AKKOR volt értelme bemenni, megakadályozni, hogy egyszerű többséggel is elfogadhasson 2/3-os törvényeket.
De most? Hát ki a fenét érdekel, hogy ott mit dumál "őfelsége ellenzéke", akik legitimáltak egy elcsalt 2/3-ot?????
Sacc/kb 300 millióért lett "korpás" a DK haja! Ennyitvel többet kapnak, ha jól számoltam.
0,3 mrd. Lőrinc "barát" le sem hajolna ennyi apróért!

pleinair írta...


Talán Kunhalmi Ági elég tökös lenne, hogy az MSzP-t gatyába rázza. Ami fontosabb, nála a "tökösség" minőségében se látok kivetni valót. Nem így van ez Szanyi esetében. A Kapitány részéről többször tapasztaltam olyan szélsőséges megnyilvánulást, ami az Ő emberi minőségét is
megkérdőjelezte.

pleinair írta...


Kedves Kekec, Tudom, "Gyurcsány a hibás"! Hát ki más lenne minden rossznak oka, okozója?!
De azért jó lenne emlékezni, hogy Gyurcsány miért nem tudott "biodíszletet" adni orbánnak 2014-2018-ig a parlamentben: A DK nem tudott frakciót alapítani. (részben Fodor jóvoltából)

pleinair írta...


Kedves Valaki, Botkával kapcsolatban tökéletesen osztom a véleményedet.
Szerintem botrány, hogy ennek a bunkónak még a Klub rádióban is idézik "magvas" gondolatait. Ez az ember a hatalmas eszével csak ártott az MSzp-nek.
Molnár Gyula legnagyobb vétségének tartom, hogy a közvélemény Botka iránti ellenszenve ellenére a pártra erőltette ennek az önjelöltnek miniszterelnöki ambícióját.
Jellemző, hogy ebben az országban a bárdolatlanságot, önteltséget támogatják, míg az europier stílust, tudást, jó szándékot eltapossák. Ez a tendencia terjed határon belül, és már kívül is, mint egy fertőző kórság.

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
A ritka alkalmak egyike, amikor nem értek egyet Veled, amennyiben jól értelmeztem az írásodat, miszerint nem helyesled a sörbicikli, és segway kitiltását a belvárosból. Szerintem nagyon ésszerű, rendkívül baleset veszélyes a tömött Váci utcában, sétálók között cikázni a kétkerekűvel, a körúton se szuper dolog, amikor ittas állapotban eléd tekernek egy sörbiciklivel.

Kapat írta...

Kedves pleinair!
Nagyrészt egyetértek Veled, de ami Molnár Gyulát illeti, kis kiigazítást tennék. Nem állt Botka mellett szívvel-lélekkel, nem Ő erőltette Botka jelölését. Megpróbált ellene szólni, de a megyei elnökök erőteljes és egyöntetű nyomásával szemben, egyszerűen nem tudott lépni. Még arra is emlékszem, hogy olyan kifogást is felemlített, hogy az ilyen funkcióra nem ildomos önjelöltként bejelentkezni, hanem meg kellene várni a választmány jelölését. A DK nemcsak Fodor miatt nem tudott frakciót alakítani, hanem Mesterházy Attila kimondottan megtiltotta az MSZP frakció tagjainak, hogy bárki átüljön a DK frakció megalakításának segítésére. Apró piti bosszúból! Ez a baloldal egyik tragédiája, hogy nem látják a fontossági sorrendet, a lényeget.

1970 írta...

"Ez a baloldal egyik tragédiája, hogy nem látják a fontossági sorrendet, a lényeget."

Kedves Kapat!

A baloldal (ha annak nevezhetjük egyáltalán ezeket a szervezeteket) igazi tragédiája valóban ez, ami annak a következménye, hogy nincs markáns, távlatokban gondolkodó, értelmes politikusuk (az államférfi kategóriából).
Hazánk tragédiája pedig az, hogy nem csak a baloldalon nincs ilyen minőségű ember, nagyítóval keresve sem találunk ilyet Kádár óta ebben az országban (Horn Gyula, mint kivétel erősíti a szabályt).

pleinair írta...


Köszönnöm kedves Kapat, hogy tisztáztad Molnár Gyula szerepét Botka ügyben. Nekem fontos ez az információ, mert elszomorított, hogy még benne is csalódnunk kell.
Már csak Fodor és a neki ígért milliók ügyét nem értem. Mi volt ez az egész?

Valóban elkeserítő a baloldal önzésen alapuló "értékrendje". Ebből a szempontból ezerszer különb a fidesz, ami képes volt a KDNP-vel pártszövetségre lépni és ebből politikai erőt kovácsolni. A szocialisták ennek ellenkezőjét tették, arra törekedtek, hogy a DK-t és elsősorban Gyurcsányt kinyírják, ahogy írod, kicsinyes bosszúból. Mesterházy a kampánykörútján nem felejtette elhinteni, hogy Gyurcsány szivárogtatta ki az öszödi beszédet. Saját fülemmel hallottam.

1970 írta...

"Ebből a szempontból ezerszer különb a fidesz, ami képes volt a KDNP-vel pártszövetségre lépni és ebből politikai erőt kovácsolni."

Kedves pleinair!

Remélem, nem gondoltad komolyan ezt a mondatodat. Azt különösen nem értem, hogy ezt "pártszövetségnek" nevezted. Ez minden, csak nem "pártszövetség" - egy nem létező párttal.

Kapat írta...

Kedves pleinair!

Azt hiszem, ennél tisztánlátóbb, reális elemzést Fodor G. és a liberálisok körül kialakult helyzetről én nem olvastam. Bauer Tamás egy reális véleményformáló politikus nem ártana odafigyelni a véleményére! Ami nagyon fontos, indulatmentes.
Az elemzés után következő megjegyzések már erősen szórnak, de mint olvasmány úgyszintén érdekesek.

https://www.facebook.com/notes/bauer-tam%C3%A1s/liber%C3%A1lisok/1884998694853980/

neveletlen írta...

Kedves Kapat, Bauer Tamás véleményére tényleg nem ártana odafigyelni, de nem csak nekünk, hanem politikus társainak is, akik hőzöngés helyett inkább a tények reális értékelésével, ill. saját hibáik belátásával foglalkoznának.

https://www.facebook.com/notes/bauer-tam%C3%A1s/veres%C3%A9gemr%C5%91l-veres%C3%A9g%C3%BCnkr%C5%91l/1845022975518219/

pleinair írta...


Kedves 1970.

Van a KDNP-nek frakciója? Igen. És kap pártfenntartásra és működtetésre állami támogatást? Kap! Részesül-e minden, pártot megillető jogban és juttatásban? Igen!
Akkor a KDNP gyakorlatilag párt, akkor is, ha elvben nem az.
Én voltam olyan naiv, hogy a DK kiválása után az MSzP-ből azt hittem, hogy az együttműködés és hatékonyság érdekében követik a fidesz stratégiáját. Ehelyett gyűlölködés, féltékenység uralta a pártot. Ez a morális nihil viszi a megsemmisülés felé ma is az Mszp-t.

pleinair írta...

Kedves Kapat!

Bauer Tamást én is tisztelem, bár néha igencsak doktrinernek tűnik.
Erre példa, hogy 2010-es választás előtt joga lett volna a baloldalnak köztársasági elnököt választani, ám ezt a szokásjogra hivatkozva nem tette meg. Ennek szószólója akkor Bauer Tamás volt. Hiába rágta szánkba Kolláth György, hogy a fidesz dúvad politikájával szemben élnünk kellene ezzel a jogunkkal, részünkről győzött az álkorrektség, (vagy inkább a lustaság?) Így aztán megkaptuk a bazsarózsa védőszentjét: Sólyom Lászlót.

Bauer említett cikke annyira tárgyilagos, hogy már-már súrolja az elfogultság határát.
Ugyanis Fodor gerinctelenségét agyonhallgatja.
Íme egy hozzászóló véleménye:

kata Vég: Annyit még hozzá kell tenni - ezt Tamás jótékonyan kihagyta a történetből- hogy 2014-ben a DK azért nem tudott frakciót alakítani, mert Fodor Gábor, a DK támogatottja, nem volt hajlandó ötödikként beülni hozzájuk (egy MSZP-s sem!?), meglehet ez az egész demokratikus ellenzéknek eminens érdeke lett volna!

Valaki, aki írta...

S Mesterházy ott ül az MSZP soraiban jelenleg is, ha nem tévedek. ???????
Nem minden a szimpátia, de nem én lennék az első szavazó szerte e nagy világban, aki erre alapoz. Nekem sosem volt szimpatikus, tehát simán lapátra tenném.

Miért nem lehet megszabadulni tőle?

Botka mindenkit lebecsmérelt egy laza félmondattal "az ellenzéki pártok" címen, köztük a saját párját is. S még az MSZP tagja? Miért nem lép ki? Tudom, kizárni nem lehet, mert attól felhördül a nép, látva az LMP -sek hülyeségét, pláne.
Csak megkérdezném halkan: többen bolsevik tempót emlegetnek - miért is lenne ez tipikusan bolsevik? Most ez a divat? Ezt kell mondani? Annyira beteges ez emberek!!
Csak egy pl.:
https://index.hu/kulfold/2017/10/31/franciaorszag_macron_miniszterelnok_kizaras/

Kell az MSZP -tábor szavazata ősszel? Meg fog bukni, mint polgármester, ha így folytatja.

Most összebútorozna Márki-Zay Péterrel - remélem, MZP.-nek több esze van.
Ha valaki "megosztó személyiség", akkor Botka azzá vált, én nem kompromittálnám magam vele.

Végigolvastam Bauer elemzését és a hsz-eket is. Nagyon felállhatnékom volt, de kibírtam.

Egyszerűen képtelen vagyunk egy célt figyelembevenni. Senki nem látja, hogy a megosztottság Orbán malmára hajtja a vizet?

Miért polemizál Bauer Fodorról? Ez most a LEGFONTOSABB?
(Személyes véleményem pedig az, hogy ha Bősz Anett az MSZP-t, a PM-et szem előtt tartó szavazóktól kapott lehetőséget, akkor adja vissza a mandátumot bizony!!)

Ráadásul degradálva a DK-t is, mint közös megállapodásra képtelen pártot? A DK-t! Bauer?

Én nem vagyok egyik párt tagja, pártolója sem, de a DK egészen Botka húzzon-Gyurcsány-a-francba szövegéig a közös lista, indulás mellett állt ki, csak, amikor Gyurcsányra mászott mindenki, hogy lépjen hátra, akkor feszítették ki a zászlót, és mondták azt, hogy oké, akkor egyedül indulunk.
Baj, hogy emlékszem?

Legalább önmagunkat ne csapassuk be Bauer Tamással SEM!!
S az állam még mindig a földön ... kedves Bauer Tamás! Csak nem? Vagy nem is olyan okos, vagy ...?

Miért hülyéz le mindenkit Botka az ellenzékben, amikor ezzel szintén Orbánt szolgálja? Így, ezzel az állítmánnyal megfogalmazva a mondatot.
Az okosságára nem kérdeznék rá, marad a vagy...? Olyan édesen mosolyogtak egymásra a vastag sállal a kocsiból kiszálló Orbánnal, látszott, hogy már a pillantásával melengeti! Akkora volt az összhang, így a választások előtt.
Itt mindenki ennyire naív?

Tényleg nem látják még a választók sem, hogy bár lassabban, mint Orbánék tervezték, de a kifárasztásunk kezd egyre tökéletesebbé válni?

Tényleg nem látjuk, hogy ez a politika Orbánt erősíti?

Aki nem Orbán ellen dolgozik, azoktól fájó búcsút KELL venni, s Orbánék ellen dolgozni!!
Mi olyan baromi nehéz ezen?

1970 írta...

Kedves pleinair!

Persze, ilyen értelemben a KDNP létező párt, csak azért ez az értelmezés is a doktrinerség egy jó példája.

"Ez a morális nihil viszi a megsemmisülés felé ma is az Mszp-t."

Sajnos ez a "morális nihil" nem csak ezt a pártot jellemzi, másokat is bőven azok közül, amelyek bitorolják (kisajátítják) ma Magyarországon a baloldali jelzőt. Bizony a DK-ra is igaz ez, amelyik ráadásul szerintem inkább egy liberális-konzervatív vegyülék, kevés köze van a baloldalisághoz (a többiről ne is beszéljünk).

Az igazi baj az, hogy ezek a szervezetek ezzel a magatartással a baloldal valódi lehetőségeit pusztítják napról-napra. Miközben az ország erőforrásait egy maffia társaság emészti fel immár 8 éve:(

(Bauerrel kapcsolatos véleményedet viszont teljes mértékben osztom! Sólyom L-t említetted: na, morálisan nála kevesen okoztak nagyobb kárt ennek az országnak az elmúlt másfél évtizedben. Hazánk erkölcsi állapotát jól jelzi, hogy ez az ember valamiféle "etikai mérceként" tündökölhet itt sokak szemében. Az az ember, aki a 2005-ös közt. eln. választást végigcsinálta, és egyetlen szava sem volt.)

neveletlen írta...

A Fodor ügyhöz...

https://mno.hu/belfold/nem-alakithat-frakciot-a-dk-es-az-egyutt-pm-1220481

'A Házszabály helyébe lépő, az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló, 2012. április 20-tól hatályos országgyűlési határozat a korábbiaknál szigorúbb feltételeket támaszt a frakcióalakításhoz. Eszerint csak azokhoz a pártokhoz (jogutódjához) tartozó képviselők alakíthatnak frakciót, amely pártok a képviselők előző választásán országos listát állítottak és mandátumot szereztek.'

http://www.parlament.hu/fotitkar/frak/frakbev.htm

Nos, lehet utálni Fodort, de nem mindegy, hogy miért.:)